Gyakran találkozom azzal a vélekedéssel, hogy az Egyesült Államok már túl van a nehezén, és kifelé tartanak a gazdasági válság alagútjából. Erre utalhat néhány az elmúlt napokban megjelent, első látásra impozánsnak tűnő, "biztató" ingatlanpiaci adat is. Nem szeretek ünneprontó lenni, de most egy kicsit árnyékolnám a képet.

Az első kutya a viszonyszámok alá van ásva. A különböző makrogazdasági adatokat a legtöbb esetben a szakértők elvárásaival együtt hozzák nyilvánosságra. A piaci reakciókat elsősorban nem az adatok önmagukban határozzák meg, hanem az, hogy hogyan viszonyulnak az elemzők várakozásaihoz.

A teljesség igénye nélkül, lásd ezt, ezt, és ezt.

Beszúrhatnék még néhány hírt a közelmúltból, de nem szeretnék a részletekben elveszni, inkább rátérek arra, hogy miért nem tudok feltétlenül osztozni az optimista véleményeken.

Az ingatlanárakat elsősorban a fizetőképes kereslet határozza meg. A válságból az amerikai jegybank, a FED úgy próbálja kihúzni az országot, hogy likviditást biztosít a kereskedelmi bankoknak a hitelezés ösztönzésének érdekében, illetve a nulla közelében tartja a jegybanki alapkamatot. A törekvéseik bizonyos tekintetben sikeresnek mondhatóak, mert az Egyesült Államokban a lakáshitel kamatok negatív történelmi rekordokat döntögetnek. Amikor ezt a bejegyzést írom a 30 év futamidejű fix lakáshitel kamat 3.62%, ami nevetségesen alacsony.

Hozzátenném még azt is, hogy az USA lakáshitelezési gyakorlata rendkívül felhasználóbarát. Ha ma valaki sikeresen igényelne lakáshitelt a tengerentúlon, akkor a választott futamidőn belül (15 vagy 30 év) nem kell számolnia sem a kamatok, sem pedig a törlesztőrészletek növekedésével.

A lakáshitelkérelmek elbírálása bizonyos mértékben szigorodott ugyan az ingatlanlufi kidurranása óta, azonban egy minimális kezdőrészlettel (3%-5%), és néhány hónapos munkaviszonnyal nem okoz különösebb problémát a hitel megszerzése.

A csökkenő ingatlanárak, és az alacsony lakáshitel-kamatok kitűnő feltételeket biztosítanak azok számára, akik ingatlant szeretnének vásárolni. A Case-Shiller index szerint az amerikai ingatlanárak napjainkra a 2002-es szintre zuhantak vissza. A jelenlegi helyzet a vásárlók szempontjából azonban jóval kedvezőbb mint 2002-ben, mivel akkor az áltagos lakáshitel-kamatszint 6.75% volt. Egy 2002-ben felvett 30 éves futamidejű 100000 dolláros lakáshitel havi törlesztőrészlete 654 dollár volt, ma ugyanez a kölcsön mindössze 459 dollárjába kerül a hiteleseknek.

Ha az ingatlanárak évtizedes mélypontját, és az alacsony költséggel járó finanszírozási lehetőségeket is figyelembe vesszük, akkor az elmúlt hetek meglepően pozitív ingatlanpiaci adatai már nem is tűnnek annyira kiemelkedőnek, még azt is meg merném kockáztatni, hogy inkább kiábrándítóak. A kitűnő finanszírozási feltételek ellenére, a potenciális vevők hada egyelőre nem jelent meg az ingatlanpiacon.

Az amerikai ingatlanpiacnak bőven maradt ideje arra, hogy összeszedje magát, a FED a közeljövőben nem kíván változtatni a kamatpolitikáján, miközben azonban az alacsony alapkamat kedvező helyzetet teremtett az ingatlanfinanszírozás terén, a gazdaság más területein komoly károkat okoz. A nyugdíjbomba kanóca már ég, de erről majd legközelebb.

Még februárban írtam egy bejegyzést amelyben megkíséreltem lerombolni azt a mítoszt amely szerint Magyarország képes a piacokról finanszírozni magát. Nem jártam különösebb sikerrel.

Orbán Viktor június 12 -én a bécsi Die Presse magazinnak adott interjújában megosztotta a világgal, az ezzel kapcsolatos nézeteit:

Arra a kérdésre, hogy Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy államadósságát refinanszírozza, Orbán Viktor úgy reagált, hogy nem erről van szó. "Képesek vagyunk arra, hogy IMF-hitel nélkül finanszírozzuk az államot. Habár a kamatok nagyon magasak, nem az a kérdés, hogy tudjuk-e finanszírozni az államot. A kérdés az, hogy milyen áron. Még mindig a pénzpiacokon vagyunk és nem is akarjuk elhagyni" - fejtette ki. - Portfolio.hu

Orbán szerint nincs itt különösebb probléma, a pénzpiacokon vagyunk, még akkor is ha ezért meglehetősen magas árat kell fizetni. Ez stimmel. Uzsorahitelekből, sőt akár Provident-kölcsönökből is el lehet éldegélni egy darabig, akkor kezdődnek a problémák amikor eljön a törlesztés pillanata. Mondjuk a hosszabb távlatokban gondolkodás egyébként sem erőssége a kormányunknak. A miniszterelnök nem hagyhatta ki azt mondatot sem amit minél gyakrabban ismételgetnek annál nevetségesebben hangzik: "Nem hitelre van szükségünk, hanem biztonsági intézkedésekre. Magyarországnak nem áll szándékában, hogy IMF-hitelből éljen hogy nem kívánunk az IMF-hitelből élni, csak a biztonsági hálóra van szükség". Naná. Nagyon kíváncsi leszek rá, hogy az IMF-védőháló meddig marad érintetlen, én személy szerint tíz percet adok.

Ahogy korábban is írtam, az, hogy ki mit tart finanszírozhatatlanul magas kamattehernek személyes meggyőződés kérdése, erről a neves közgazdászoknak sem egységes a véleménye. Tegnap fedeztem fel a Napi Gazdaság cikkei között a spanyol miniszterelnök segélykiáltását. Mariano Rahoy azért kongatja a vészharangot mert szerinte az országa már nem képes sokáig finanszírozni magát a jelenlegi árakon. Rahoy azután esett kétségbe miután a 10 éves futamidejű spanyol államkötvények szerdán 6.81% -os hozam mellett keltek el. Sok? Nézőpont kérdése.

Van olyan kormányfő aki jóval magasabb kamatok mellett sem idegesíti magát, és képes szemrebbenés nélkül piaci finanszírozásról beszélni. Igaz, hogy a következményekkel ráérnek szembenézni 3, 5, vagy 10 év múlva.

A 10 éves kötvényt 8,50 százalékos átlaghozamon értékesítette az ÁKK, ez 16 bázisponttal maradt el az előző aukcióétól, és egy bázisponttal haladta meg a 10 éves kötvény 8,49 százalékos szerdai másodpiaci referenciahozamát. - Hirado.hu

Miután a brit Legfelsőbb Bíróság elutasította Julian Assange kiadatási ügyének újratárgyalását, a Wikileaks alapítója az ecuadori nagykövetségen kért politikai menedékjogot. Ahogy korábban is írtam, Assange nem a meglehetősen gyenge lábakon álló svédországi vádak miatt aggódik, hanem inkább azért mert a svéd hatóságok valószínűleg rövid időn belül kiadnák az Egyesült Államoknak, ahol már alig várják, hogy a kezeik közé kerüljön. Bradley Manning, aki a vádak szerint titkos dokumentumokat adott át a Wikileaks portálnak, 2010 óta van előzetes letartóztatásban, és ha bűnösnek találják akár halálra is ítélhetik. A vád képviselői a saját bevallásuk szerint ezt nem szeretnék, az életfogytiglani szabadságvesztés nekik bőven megfelel. Assange hasonló elbírálásra számíthat, érthető, hogy inkább Ecuadorban húzná meg magát.

Rafael Correa - aki a Wikileaks által kiszivárogtatott amerikai követségi táviratok szerint Ecuador történetének legnépszerűbb elnöke - néhány hete Assange riportműsora a The World Tomorrow vendége volt. (A követségi dokumentumok nyilvánosságra kerülésének pillanatában Correa azonnal kipenderítette az amerikai nagykövetet az országból.)

A kedélyes beszélgetés ellenére, a menekültstátusz még erősen kérdéses, az ecuadori elnöknek komolyan mérlegelnie kell a lehetőségeket, az Assange-nak biztosított politikai menedékjog komoly diplomáciai bonyodalmakhoz fog vezetni.

Mindenesetre ha Rafael Correa pozítívan bírálja el Assange kérelmét, akkor már sokadszor fogja megcáfolni  Werner Baer az illinoisi egyetem professzorának véleményét, aki azt nyilatkozta egykori tanítványával kapcsolatban, hogy Correa nem fog semmi eszetlenséget csinálni. Természetesen Baer azt feltételezte, hogy az USA érdekköreit nem fogja zavarni.

Egy korábbi írásomban már foglalkoztam Lázár János politikai befolyásának látványos növekedésével, és gyors kormányzati karrierjével. Akkor azt is megjegyeztem, hogy ugyan az utódlás kérdéséről még korai elmélkedni, de Lázár János már most esélyesnek látszik a Fidesz elnöki tisztére.

Tegnapi bejegyzésében a Véleményvezér arról értekezett, hogy a nemrégiben a Miniszterelnöki hivatal államtitkárává kinevezett Lázár János gyakorlatilag miniszterelnök-helyettessé, Orbán Viktor jobbkezévé lépett elő.

Lázár Jánosról már egy korábbi kormányértékelőnkben is megírtuk, hogy bár formálisan nem volt a kormány tagja, mégis nagyobb befolyással rendelkezett, mint sok miniszter. Ha akkor ezt írtuk, most leginkább azt mondhatnánk, hogy Lázár János bár hivatalosan csak államtitkár, ténylegesen első számú miniszterelnök-helyettessé lépett elő, a Miniszterelnökségből pedig gyakorlatilag egy rendes kancelláriaminisztériumot faragnak alá. - Véleményvezér

Az államtitkárok fontossági sorrendjét illetve az erőviszonyok változását jól jelzi, hogy Lázár új hivatalának létszáma 111 beosztottal bővül, és az új köztisztviselői derékhadat más tárcákból fogják átcsoportosítani, Lázár keze alá.

Kétségtelen, hogy Orbán Viktor feltétlen bizalmát kell élveznie annak, akinek ekkora hatalom összpontosulhat a kezében. De vajon mire alapozza a miniszterelnök úr a bizalmat?

Lázár János önmagát minden bizonnyal a sikeres emberek közé sorolja, és a vagyonnyilatkozata is meglehetősen impozánsnak tűnhet egy átlagos közalkalmazott szemében, azonban Hódmezővásárhely,- a város amely 2002 óta Lázár János közvetlen irányítása alá tartozik - pénzügyi szempontból már korántsem tekinthető olyan sikeresnek mint a nemrégiben búcsúztatott polgármestere. Talán még senki sem felejtette el amikor Lázár a politikai befolyását próbálta felhasználni annak érdekében, hogy a saját, illetve a városa igényeinek megfelelően alakítsa át a devizahitelezés aranyszabályait, és az árfolyamváltozásból eredő veszteséget szerette volna megosztani a hitelező pénzintézettel.

Együttműködésük hiányában az önkormányzat vezetői az Országgyűlés jogalkotási és a kormány végrehajtási segítségét fogják kérni az ilyen és ehhez hasonló banki magatartás felülvizsgálatára és megszüntetésére, emellett az európai illetékességű és hatáskörű szervekhez fordulnak – állt a lázári ultimátumot tartalmazó levélben.- Index

A legújabb hírek szerint az E-Star felmondta a hódmezővásárhelyi önkormányzattal kötött szerződését, mivel a város több mint százmillió forintos díjtartozást halmozott fel, több mint egy éve nem fizetnek a fűtésért. Minden jel arra utal, hogy Hódmezővásárhely nem rendelkezik stabil pénzügyi háttérrel, és most már Lázár sincs ott, hogy esetleg megváltoztassa a távhőszolgáltatásra vonatkozó törvényeket. Az ember, aki nemrég a magyar siker mértékegységeként tetszelgett, 10 év polgármesterkedés után egy csődhalmazt hagyott maga után.

Már előre sajnálom a Miniszterelnöki hivatal dolgozóit, amikor majd Lázár távozását követően a szolgáltató alkalmazottai kikötik az elektromos áramot, és egyre ijesztőbbé válik az a lehetőség, hogy Lázárból egyszer még miniszterelnök is lehet.

Londonban tartanak attól, hogy az argentín kormány az olimpiai játékokat propagandacélokra próbálja majd felhasználni. Az elmúlt hónapokban fokozódott a feszültség az Egyesült Királyság és Argentína között, mivel az argentín kormány egyre határozottabb lépéseket tesz a Falkland-szigetek feletti ellenőrzés megszerzése érdekében.

Brit hírszerzési értesülések szerint Argentína a jövő hónapban kezdődő londoni olimpiai játékok megzavarásával próbálja majd ráirányítani a világ figyelmét a Falkland-szigetekre támasztott területi követeléseire - írta a The Sunday Times.

A vezető vasárnapi konzervatív brit lap tudomása szerint a brit külügyminisztériumot a hírszerzési szolgálatok arról tájékoztatták, hogy argentin sportolók demonstrációkat tervezhetnek a játékok során kihasználva, hogy az eseménynek globális nézőközönsége lesz.
    Mindemellett állítólag "militáns argentin szélsőbalos csoportok" is azt tervezik, hogy Londonba utaznak, és valamelyik versenyhelyszínen olyan argentin zászlót bontanak ki, amely a Falkland-szigeteket is ábrázolja.
    A július 27-én kezdődő londoni olimpiai játékokon várhatóan mintegy 140 argentin sportoló vesz részt.
    A The Sunday Times beszámolója szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) - amely szigorúan szabályozza, hogy a sportolók milyen jelzéseket viselhetnek öltözetükön - biztosította a brit külügyminisztériumot, hogy az argentin versenyzőknek nem fogják megengedni politikai tartalmú jelképek feltüntetését.
    Az Argentin Olimpiai Bizottság maga is közölte, hogy a londoni játékokat nem tekinti "politikai platformnak", és biztosította a NOB-ot arról, hogy az argentin csapat "nem készül zavarkeltésre". Ettől függetlenül azonban továbbra is vannak olyan aggályok, hogy egy vagy több argentin sportoló tiltakozó akciókat tarthat az Argentínában Malvinas néven emlegetett Falkland-szigetek ügyében - írta a vasárnapi brit lap.
    A brit partoktól 13 ezer, Argentínától 460 kilométerre fekvő szigetcsoportért - amelyen 1982. április 2-án argentin egységek szálltak partra - a két ország 74 napos háborút vívott, amelyben 255 brit és 649 argentin katona, valamint három szigetlakó halt meg. Nagy-Britannia helyreállította fennhatóságát, ám Argentína azóta sem mondott le az olajban és egyéb természeti kincsekben rendkívül gazdag szigetekre támasztott területi igényéről. Az utóbbi hónapokban ismét kiéleződtek az ellentétek London és Buenos Aires között, miután az argentin kormány egyre keményebb retorikát használ a szigetek ügyében zajló kétoldalú vitában. - MTI

Különösebb hírszerzési erőfeszítések nélkül is biztosra vehetjük, Argentína maximálisan ki fogja használni az olimpia nyilvánosságában rejlő lehetőségeket, hogy felhívja a figyelmet a szigetek hovatartozása körüli vitás kérdésekre.

A bemelegítés már megkezdődött.

Az argentín olimpiai csapat Falkland-szigeteken titokban rögzített kampányfilmje botrányt kavart az Egyesült Királyságban, különösen az a jelenet amikor a Fernando Zylberberg a 82-es háború brit hősi halottainak állított emlékmű talapzatán lépcsőzget. A spot végén a felirat is meglehetősen provokatív : " hogy angol földön mérközzünk, argentín földön készülünk".

A 82-es falklandi háborúban aratott gyors angol győzelem a világpolitikai fegyvertényen kívül komoly belpolitikai jelentőséggel is bírt, Margaret Thatcher konzervatív kormányának népszerűsége soha nem látott magaslatokba emelkedett, az angol birodalmi öntudat a reneszánszát élte a nyolcvanas évek elején. A Vaslady máig is élő mítoszához, és az akkoriban még csak a szárnyait bontogató Tony Blair első, és egyetlen választási vereségéhez is nagyban hozzájárult az agrentín kaland.

Azonban az egykori győzelem egyúttal egy csapdahelyzetet eredményezett a jövőre nézve. A 1982-es konfliktus fegyveres megoldása azt hordozza magában, hogy egy jó darabig angol kormány - különösen egy konzervatív - diplomáciai úton nem engedheti át a vitatott területeket Argentínának, mert az megkérdőjelezné az egykori küzdelem értelmét, elhomályosítaná a 82-es diadal fényét, és ez kétségtelenül óriási belpolitikai kudarchoz vezetne. Cameron kormánya igen szorult helyzetben van, ugyanis a területvita katonai rendezése, (egy argentín agresszió esetén) egy aránylag kevés fájdalommal járó villámháború is elképzelhetetlen. A két ország gazdasági ereje és katonai felkészültsége között már közel sem akkora a különbség mint 1982-ben, az Egyesült Királyság az általában hű szövetségesére az Egyesült Államokra ezúttal sem számíthat, viszont a latin-amerikai országok sokat léptek előre a közös érdekképviselet terén. Nem is beszélve az angol közvélemény fokozódó háborúellenességéről, amihez nagyban hozzájárult a Tony Blair nevével azonosított, elhúzódó iraki és afganisztáni küldetés. David Cameron kormánya csak rosszul jöhet ki a Falkland-szigetek körül élesedő vitákból.

Az Argentín Olimpiai Bizottság nyilatkozata szerint a sportolóik nem fogják propagandacélokra felhasználni a londoni olimpiát, meggyőződésem azonban, hogy még hallani fogunk az argentín spotolókról, és elsősorban nem a játékokon nyújtott teljesítményük miatt.

David Cameron kormánya mindent meg fog tenni a status quo, az angol fennhatóság megőrzése érdekében, azonban a Falkland-szigetek Hong-Kong pillanata, ha lassan is, de biztosan közeledik.

Görögország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Írország. Jellemzően ezeknek az államoknak a neve bukkan fel a médiában ha Európa válsága kerül szóba. Romló életszínvonal, növekvő munkanélküliség, csökkenő GDP, ingatag lábakon álló pénzügyi szektor, menekülő betétesek, bankmentőcsomagok, megszorítások, és a kifizethetetlen államadósságok váltogatják egymást a címoldalakon.

Sokkal kevesebbet hallunk Izlandról, talán már meg is feledkeztünk a 21. század nagy gazdasági válságának első európai áldozatáról. Miközben az euróövezet perifériárájól napról-napra aggasztóbb adatok érkeznek, Izland már csendben kifelé mászik a gödörből. A gazdasági növekedés 2011-ben meghaladta a 2.5%-ot, 2012-re 3% -os GDP növekedést várnak az OECD közgaszdászai, a munkanélküliség nem éri el a 6%-ot, a Fitch pedig még februárban felminősítette Izland hosszútávú adósságát.

Izland problémáit - Görögországgal ellentétben - nem a magas államadósság okozta, hanem a bankjai. A 2000-ben privatizált és szigorú szabályozások alól felszabadított bankok (Glitnir, Landsbanki, Kaupthing) étvágya fokozatosan nőtt, kihasználták a magas jegybanki alapkamatok, ás az olcsó devizahitelek adta lehetőségeket. Az izlandi csoda megszületett, a halászok eladták a bárkáikat és bevektetési bankároknak szegődtek, a parányi szigetország rövid időn belül a világ egyik pénzügyi hatalmasságává nőtte ki magát.

Amikor a kártyavárat megingatta a válság szele, az izlandi bankok képtelenek voltak újrafinanszírozni az adósságaikat, amely akkor már az ország bruttó hazai össztermékének a hatszorosára rúgott. Az izlandi válságkezelés itt kezdett eltérni az európai és amerikai modelltől. 2008 és 2011 között az Európai Bizottság 4500 milliárd euró, az uniós GDP 37 százalékának megfelelő állami támogatást hagyott jóvá a bankok javára. Ezzel ellentétben Izland kormánya nem az állampolgáraival fizettette meg a pénzintézetek kapzsiságát, az összeomlás szélére került bankokat nem mentegették, az adósságaikat nem államosították, hanem csődgondnokság alá helyezték őket.  Az izlandi lakosság megtakarításaira az állam garanciát vállalt, azonban a nemzetközi befektetők irányába megtagadták a kötelezettségeik teljesítését, ami a természetesen diplomáciai súrlódásokhoz vezetett, de bevállalták.

A kormánynak azonban egy belső problémával is szembe kellett néznie, ami sokaknak hazánkban is ismerős lehet. A bankokon kívül a lakosság is nagyarányú devizahitel-állománnyal rendelkezett, és ez komoly problémát okozott az izlandi korona értékvesztése miatt. A részben a kormány irányítása alatt álló bankok 1.6 millió dollár összegű lakossági hiteltartozást engedtek el 2009 óta, és a lakáshitelek esetében a tartozást az ingatlan értékének 110 százalékában maximálták. A legfelsőbb bíróság 2010 júniusában illegálisnak mondta ki a devizában nyilvántartott hiteleket, így a háztartásoknak nem kell a továbbiakban állnia az izlandi korona értékvesztéséből eredő többletköltségeket. Így is lehet.

Az izlandi válságkezelési modellel ritkán példálóznak az európai politikusok, akik még mindig a pénzintézeteknek szánt mentőcsomagok folyósításában látják a kiutat. A stratégián nem is kívánnak változtatni a közeljövőben, célul tűzték ki az ESM megalapítását, ami gyakorlatilag egy nyílt végű, az unió tagországainak törvényhozása felett álló mega-bankmentő intézmény lesz. Addig is izgatottan várom, hogy megismerkedhessünk végre a spanyol bankrendszer által ma benyújtandó számlával, ami még közel sem fogja a végösszeget tartalmazni, csak egy kis bemelegítés lesz.

Sokan értetlenül állnak a ferihegyi gyorsvasút belengetett ötlete előtt, amelyről egyre több találgatás jelenik meg a sajtóban. A tervek még csak körvonalazódnak a nyilvánosság előtt, az viszont biztos, hogy a gyorsvasutat valakik halálosan komolyan gondolják. A sanghaji mérnökök nem hobbiból vonatozgatnak a MÁV szakembereivel, és Simicska sem szokott árnyékra vetődni mostanában.

Az értetlenség - ami a tegnap folyamán még egy blogbejegyzésben is materializálódott - érthető, a ferihegyi gyorsvasút tervein rágódva, szinte elkerülhetetlenül a felesleges presztizsberuházás kesernyés utóíze tapad a szájpadlásunkra. Mi értelme lehet gyorsvasutat építeni, amikor a Malév csődje miatt egyértelműen csökkent a budapesti repülőterek repülőtér forgalma?

Különösen ésszerűtlennek tűnhet ez a beruházás ha figyelembe vesszük a budapesti tömegközlekedési infrastruktúra általános állapotát, az évtzedekig épülő 4-es metrót, és azokat a vasútvonalakat amelyek  bezárásához már csak az IMF közreműködésére várunk.

Egy régebbi bejegyzésben érintőlegesen már foglalkoztam a gyorsvasút kérdésével, ha akkor átnézted, akkor most megspórolhatod magadnak az olvasást. Ha nem akkor figyelj.

A látszólag ésszerűtlen beruházásban van logika, csak nem magyar, hanem kínai. A gyorsvasutazás terve nem éppen újkeletű, de azóta kezdtek el igazán pörögni az események amióta a kínai eredetű egymilliárd eurós fejlesztési hitel a célegyenesbe érkezett.

Az államkötvények értékesítéséből származó bevételeket a kormány arra költi amire csak akarja, a fejlesztési, vagy beruházási hitelekkel kapcsolatban azonban nem egészen ez a helyzet. A hitelt nyújtó fél feltételeket, kondíciókat szabhat, illetve meghatározhatja a fejlesztések irányát. A fejlesztési hitelek jól felfogott kínai érdekeket is képviselnek, amelyek például a Huawei-gyár építésében és a kínai építésű gyorsvasútban testesülnek meg. Ezt a befektetési stratégiát a kínaiak mér régóta alkalmazzák Afrikában, ahol az ásványkincsek kiaknázásának jogaiért cserébe kínai cégek végeznek különböző beruházásokat.- Sorok Között

Szóval nagyjából annyi történik, hogy a kínaiak megdobnak minket egy egymilliárd eurós hitelkerettel, amiből többek között egy csinos kis reptéri-vasutat is fel kell építenünk. A kínai gyorsvasútépítő szektor magyar megrendelésekhez jut, miközben Pekingben azon sem kell aggódniuk, hogy a Liszt-expressz esetleg veszteségesnek bizonyul, mivel a hitelekért a magyar adófizetők nevében a kormány gyakorlatilag kezességet vállalt, a kínaiak a beruházások ellenértékét kamatostul visszakapják. (Tegyük fel, hogy adok neked kölcsön 10 milliót, amiből te csak az én kereskedésemben vásárolhatsz új autót magadnak. Hidd el az sem érdekelne ha az első nap felgyújtanád.)  A kínaiak csak nyerhetnek a dolgon, mi pedig szurkolhatunk, hogy a reptéri-gyorsvasút gazdaságosan üzemeljen, vagy legalább a Simicska akasszon rajta néhány milliárdot.

Nagyon kényelmetlen érzés lehet hibát hibára halmozni egy egész ország (és a fél világ) kritikus figyelmének középpontjában, azonban sokkal szánalmassabbá teszi a mutatványt ha valaki a csetlő-botló, kapkodó, meggondolatltan és elhibázott lépéseit egy jól felépített, hosszútávú stratégia részeként próbálja meg előadni a publikumnak.

A magyar nemzetgazdaság táltosa úgy tűnik belebotlott Henry Kissinger legújabb könyvébe, és abban vélt önigazolást a felfedezni saját, látszólag minden rendszert nélkülöző, improvizációs gazdaságpolitikájával kapcsolatban.

Matolcsy György Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter On China című könyvéből kiindulva megkülönbözteti egymástól a keleti és a nyugati gondolkodást és "stratégiát". - Matolcsy:"Szun-ce tanítványai vagyunk - HVG

Matolcsy szerint a kínai stratégia a go játék taktikai húzásaira épül, a nyugatit pedig a sakkhoz hasonlítja. A jó hír az, hogy a táblás játékok világpolitikai megnyilvánulásának elmélete egy gondolkodó emberre utal, a rossz viszont az, hogy egy helytelenül gondolkodóra. Az egyik hiba, hogy a go játék több évszázados múltra tekint vissza, a napjainkban ismert kínai gazdasági és világpolitikai stratégia pedig alig több mint négy évtizde kezdett alakot ölteni. (A maoista go játékosok nem túl nagy örömére.) Mondjuk nem nehéz téves következtetésekre jutni akkor, ha valaki Kissinger alig egy éve megjelent könyve segítségével próbálja megfejteni a kínai modell rejtélyeit. Semmi baj nincs azzal, ha valaki fantáziadús hasonlatokat kreál, csak a kínai kérdésben teljesen felesleges. A kínai reformok alapjait Teng Hsziao-ping fektette le, és az egyik neki tulajdonított mondat tökéletesen kifejezi a kínai stratégia lényegét: "Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, az a lényeg, hogy megfogja az egeret".

És vajon mit szűrt le Matolcsy György a világpolitika meghatározó erőinek játékstílusából?

A nemzetgazdasági miniszter szerint "Nyugat és Kelet erőforrásait" együtt kell kiaknázni, vagyis "egyszerre kell sakkoznunk és játszanunk a go játékot", tanulni a kínai Szun-cétől. - Matolcsy:"Szun-ce tanítványai vagyunk - HVG

Nagyszerű elképzelés, de attól félek, hogy ebbe a szimultánba nagyon könnyen bele lehet zavarodni. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy Matolcsy a sakktáblán malmozik, miközben a go-táblán egy kártyavárat próbál felépíteni. Nekem viszont az lenne a tiszteletteljes javaslatom, hogy ha a miniszter úr ennyire ragaszkodik a társasjátékokhoz akkor tanulmányozhatná egy kicsit a Gazdálkodj okosan! játékszabályait is.

Tudom, hogy szakállas, de ez a vicc jutott eszembe miután elolvastam Matolcsy eszmefuttatását:

Két bolond kártyázik:
- Sakk!
- Te hülye, mondtam, hogy a dominóban nincsen gól, különben is én szerválok!!!

Nem csak az állami vállalatok vezetői jártak jól a munka törvénykönyvének legújabb kiadásával.

A munkaerő-kölcsönző cégek számára kedvezően módosították az új munka törvénykönyvét mind a csoportos leépítés, mind a végkielégítés, mind pedig a felmondási idő szabályozásánál. - Napi Gazdaság

Nem vagyok a piaci folyamatokba történő állami beavatkozás híve, - a kölcsönzők léte és virágzása azt jelenti, hogy a tevékenységükre van kereslet - de ezt a vállalkozási formát egyszerűen betiltanám. Szerintem már maga az elnevezés is megalázó, a munkaerő-kölcsönzők nekem az egykori rabszolgapiacokat juttatják az eszembe, ahol az embereket tárgyakká silányító munkaerő-adásvétel zajlott.

A munkaerő-kölcsönzők nem végeznek produktív tevékenységet, a szolgáltatásuk kimerül abban, hogy kiskapukat biztosítanak a munkaadóknak a munkavállalók törvényben rögzített jogainak legális nyirbálására. Az ember-kölcsönzők gyakorlatilag jogfosztott (versenyképes) munkaerővel látják el a munkáltatókat, akik ezáltal megszabadulhatnak a munkaszerződésekbe foglalt kötelezettségeiktől.

A munka törvénykönyvébe foglalt legújabb változásoknak elsősorban a munkavállalók lesznek a vesztesei, a versenyképesség fokozása azonban nem minden alkalmazotti munkaviszonyban szorgoskodó polgártársunkat érinti majd.

Hétfő este nemcsak a munka törvénykönyve (mt.) hatályba léptetéséhez szükséges átmeneti rendelkezéseket fogadta el − 99 nem és 250 igen szavazat mellett − az országgyűlés, hanem négy sarkalatos törvényt is. - Napi Gazdaság

A zárószavazás előtt a nemzeti együttműködés szellemének megfelelően ismét felbukkant néhány módosító indítvány. Ezek közül az egyik 2013-tól feloldja az állami gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek javadalmazási plafonját. Most, hogy a válságnak már vége - legalábbis Matolcsy szerint - a kormány elérkezettnek látta az időt az állami cégvezetőket nyomorba döntő, a juttatásaikat korlátozó intézkedések megszűntetésére. Korábban a Széll Kálmán 2.0 keretein belül már eltörölték az állami végkielégítések 98%-os különadóját is.

Már alig várom, hogy halálra röhöghessem magam amikor majd valaki megmagyarázza azt, hogy a közpénzekből garázdálkodó cégvezetők javadalmazási korlátainak hatályon kívül helyezésére azért van szükség, hogy megakadályozzák a közszféra géniuszainak elvándorlását a privát szektorba. A tehetséget meg kell fizetni, és az adófizetőknek senki sem lehet elég drága. Azért kiváncsi lennék rá, hogy a versenyszféra hogyan árazná be a köztulajdonban álló cégek vezetőinek "szakértelmét".

Azt hiszem ideje lenne az állami bürokrácia versenyképességével is foglalkozni egy kicsit.

Demján Sándor egy merőben újszerű osztályelmélettel szórakoztatta a hallgatóságát a KAVOSZ gazdasági fórumán. Demján a lakosságot két részre, okosakra és a szorgalmasakra osztotta, és a fő problémát - a versenyképesség hanyatlását - a két csoport arányának felborulásában látja.

Ahol felborul az okosok és a szorgalmasok aránya, az elveszíti versenyképességét - hangsúlyozta beszédében az üzletember, aki hozzátette: tragikusan lezsugorodott a szorgalmasak aránya, így nem lesz versenyképesség. Dolgozni kell, a nehéz munkát is el kell végezni - tanácsolta egész Európának Demján. - Portfolio.hu

Az alkalmazkodás tekintetében Demjánnak nincsenek problémái, hiszen a vidéki ÁFÉSZ elnökből SKÁLA- cézárrá, majd az ország egyik legvagyonosabb polgáráva avanzsált üzletember a jelek szerint már a rendszerváltás előtt is az okosak közé tartozott, még ha akkor nem is így hívták őket. Mellesleg nem tudom hogy állt volna Demján szája ha a hatvanas években nem engedik továbbtanulni, a szorgalmas árufeltöltők hiánya miatt.

A versenyképesség nagyszerűen hangzik, és egy piacgazdaságban kiemelt szerepe van, csak az a probléma, hogy Demján úr és társai - a kormánnyal együtt - a kifejezés alatt kizárólag a minél olcsóbb munkaerőt értik. Természetesen érthető, ha a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke a tanult emberek helyett inkább olyan szorgalmas robotokra tart igényt, akik kifogástalan munkamorállal rendelkeznek, és éhbérért dolgoznak. Az a helyzet Demján úr, hogy nagyon sokan vannak olyanok ebben az országban akik szivesen dolgoznának, elvégeznék a nehéz munkát is, és semmi mást nem szeretnének csak tisztességes fizetést, és emberi munkakörülményeket. Mondjuk ezek az igények nem egyeztethetők össze kínai modellel.

Szerintem fals elképzelés, hogy a tanult lakosság a veszélyezteti az általános értelemben vett versenyképességet, a probléma inkább akkor jelentkezik ha az "okosak" az ország határain belül képtelenek kamatoztatni a tehetségüket, például azért mert a cégeiknek esélye sincs állami megrendelésekhez jutni, mert azok már le vannak zsirozva a nagyokosoknak. Azért nincs minden veszve azok számára sem aki tanulni szeretnének, a világ számos országában igény van az okosakra is.

Demján Sándornak semmi oka az aggodalomra a kormány mindent elkövet, hogy teljesítse a kívánságát. Az oktatási reform, a munka törvénykönyvének kiherélése, a pályakezdők alacsonyabb jövedelme majd segítenek a versenyképesség javításában, az okosak és a szorgalmasak arányának helyreállításában.

A Spiegel Online június 16-án közölt egy cikket ami görög bankpánikról tudósított. A beszámoló érdekessége, hogy az unalomig ismételt,- ma éppen hány millió eurót vettek ki a görög betétesek - mantra helyett, a hétköznapi emberek szemszögéből enged bepillantást a kialakult helyzetbe, az átlagpolgár dilemmáival szembesíti az olvasót. A cikkben álnéven nyilatkozik egy athéni pénzintézet középvezetője, akinek az események görög hétköznapokra gyakorolt hatásain kívül, a betétkivonási hullám szakmai oldalára is rálátása van. Csak egy rövid bekezdést szeretnék idézni a riportból:

Stavropoulos és barátai egy új stratégiát alkalmaznak a napi kiadások kezelésére. Mindenért hitelkártyával fizetünk - mondja. Ha a görög bankok csődbe mennek, nem lesznek képesek behajtani a kintlévőségeiket. Ha szórakozni akarnak velem, én is ugyanazt csinálom velük.

 

Szerintem van valami tragikomikus a banki alkalmazott vallomásában, aki a hitelkártájával fogad a pénzügyi összeomlásra. Egy fizetésképtelen ország, az ECB titkos hiteleivel megtámasztott bankredszerének dolgozója igyekszik minél nagyobb adósságot felhalmozni annak érdekében, hogy a ménküből - ha esetleg beüt -  azért ő is profitáljon. Ez a kis történet kitűnően jellemzi nem csak a görög állapotokat, hanem az egész modern gazdasági rendszerünket: mindenki olyan pénzt költ amivel sohasem rendelkezett.

( Stavropoulos a bankár azt is bevallja, hogy ugyan érez némi lelkiismeretfurdalást, de ő már egy éve kimentette a megtakarításait az országa bankjaiból.)

Csak egy blöff volt Orbán javaslata

Egy gumicsontot dobott be a médiának és a közéletnek Orbán Viktor miniszterelnök egy pár héttel ezelőtti Fidesz választmányi ülésen. Ahogy az várható volt természetesen nem csökken a pártok támogatása. - Napi Gazdaság

Annak idején amikor Orbán Viktor feldobta a párttámogatások megszűntetésének ötletét a következőket fűztem hozzá:

Orbán Viktorral egyetértek, a pártok állami finanszírozását meg kellene szüntetni, a különbség a véleményünk között csak annyi, hogy én ezt komolyan is gondolom.

Talált. Süllyed.

Most már hivatalos, hogy a görög választások a nemzetközi elvárásoknak megfelelően alakultak, az Új Demokrácia lett a befutó, minden adott az Európa-barát koalíció létrehozására. Az MTV híradója szerint mindenki fellélegezhet, Damoklész kardja már nem lebeg a hellének feje felett. Ez a kijelentés azért meglehetős naivitást feltételez, a kifizethetetlen államadósság még nem szívódott fel.

A Financial Times német kiadása pénteken választási tanácsokat adott a görög választópolgároknak, a címoldalon magyarázták el nekik, hogy kire kellene szavazniuk, és miért. " Az országotok csak olyan pártok irányításával lesz képes megtartani az eurót, amelyek elfogadják a nemzetközi hitelezők feltételeit. Álljatok ellen Alexisz Tsziprasz, és a SZIRIZA demagógiájának." Az FT Deutshland felhívása német és görög nyelven is olvasható volt, és komoly felháborodást okozott Görögországban.

A választási eredmények általános eufóriát okoztak az európai politikosok köreiben, akik egyértelműen az Európa-barát pártokat szeretnék a kormány mögött látni. Herman Van Rompuy és Jose Manuel Barroso közös nyilatkozatban üdvözölte a fejleményeket, és kifejezték a reményüket, hogy a minél előbb sikerül összehozni a koalíciós kormányt. Az Új Demokrácia és a PASZOK koalíciós kormánya felett érzett mámor azonban számomra egy kicsit ellentmondásos, ugyanis ez a két párt - egymást váltva - irányította az országot a hetvenes évek közepe óta, ők voltak azok akiknek az kormányzása zátonyra futtatta Görögországot. Brüsszel és Berlin attól a politikai elittől várja a válság megoldását akik az Európai Központi Bank jelenlegi főnökével, az akkoriban még Goldman Sachs szinekben játszó Mario Draghi-val próbálták meg eltüntetni az államadósságot az EU bürokratáinak szemei elől.

Nem adok két évet sem ennek a kormánynak.

Kezdenek szivárogni az első exit poll infók Görögországból, az eredmények a jelek szerint hozzák a papírformát. A klasszikus jobb és bal váltópárti felállás elmosódott, a választók a paktum mellett, és ellen sorakoztak fel. Úgy tűnik, hogy a SZIRIZA minimális különbséggel, fej-fej mellett fog végezni az Új Demokráciával.

A győztesnek járó 50 extra szék miatt néhány tized százalék is fontos, ezért nehéz a végeredmény pontos ismerete nélkül, az exit poll alapján következtetgetni, de néhány dolog már most is biztosnak látszik. A SZIRIZA még a győzelme esetén sem lesz képes kormányt alakítani, a kormányalapító így minden bizonnyal az Új Demokrácia lesz, a PASZOK-kal koalícióra lépve. Hatalmas külső nyomás nehezedik a paktumot támogató pártokra, a további bizonytalanságot nem engedheti meg magának sem Görögország sem pedig Európa, egy harmadik választás kitűzése egyszerűen nem opció, különösen a spanyol viharfellegek árnyékában nem. A paktum pártiaknak ha törik, ha szakad kormányt kell alakítaniuk, és ezt Brüsszel és Berlin urai már minden bizonnyal a tudomásukra hozták.

A kérdés már csak az, hogy egy erősen megosztott, 35 évig egymással szemben álló pártokból verbuvált harmatgyenge koalíció mennyi ideig, és milyen eszközökkel lesz képes érvényesíteni az uniós érdekeket. Mert még ha sikerül is az országot a szakadék szélétől valamivel távolabb kormányozniuk, a népszerűségük már a hivatalba lépés első pillanatáról kezdve zuhanni fog, a megszorító intézkedések kivitelezésének sikerével egyenes arányban. A véleményem szerint a paktum-párti koalíciónak kizárólag demokratikus eszközökkel esélye sincs kihúzni négy évig. Tovább nehezíti a helyzetüket, hogy az elégedetlenség már nem csak tüntetések és sztrájkok formájában nyilvánulhat meg jövőben, hanem a harmadik erő, az ellenzékbe szorult SZIRIZA további erősödésében is, különösen egy olyan karizmatikus pártvezérrel az élen mint Tsziprasz. A SZIRIZA közreműködésével a kormány, illetve megszorító-csomag ellenes megmozdulások sokkal szervezettebbé válhatnak.

Ez valószínűleg a PASZOK főhadiszállásán is leeshetett, akik a hírek szerint Tsziprasz pártját is szeretnék a kormánykoalícióban látni. Ravasz. Ha ez megvalósulna akkor sok görög szemében a SZIRIZA is a megszorítások bűnrészesévé válna, megszűnne a paktum-ellenesség szalonképes alternatívájaként betöltött szerepe. Tsziprasz visszautasította a nagylelkű ajánlatot.

Hétfőn lehet, hogy ünnepelni fognak a leendő koalíciós kormány pártjainak vezérei, azonban a mai nap győzelmébe a holnap elkerülhetetlen bukása van kódolva. (Ez kizárólag abban az esetben nem igaz ha a megszorításokkal párhuzamosan az életszínvonalat is sikerül növelniük. Én nem fogadnék rá.)

Egy kis európai körkép a görög választások előtt.

Június 12 -én írtam az olasz BNI meglepő húzásáról, az ügyfelei folyószámláinak ideiglenes befagyasztásáról. Úgy tűnik, hogy a hírrel kapcsolatban valamiféle mainstream hírzárlat lehet érvényben, én legalábbis nem találtam magyar nyelvű hivatkozást. Egy kicsit bizonytalan voltam a hír valóságtartalmával kapcsolatban, ezért ma felhívtam egy olasz ismerősömet, hogy kiderítsem mi a helyzet valójában. Az olasz ismerős megerősítette az értesülést, a BNI júniusban valóban korlátozza a hozzáférést a lakossági folyószámlákhoz. Hozzátette azt is, hogy a teljesen tehermentes lakását egy ideje már sikertelenül árulja, mert véglegesen el szeretné hagyni az országot. Arra gondolt, hogy gyorsabban megszabadulhat az ingatlantól, ha teljesen felújítja, és ehhez 10000 euró összegű jelzálogkölcsönt szerett volna igényelni. Ezzel kapcsolatban szó szerint ezt mondta a telefonba: mission impossible. A legjobb ajánlat egy hat hónapos futamidejű jelzáloghitel lett volna amely összesen 3000 euró kamatterhet tartalmazott, a futamidő végéig (6 hónap !!!!!) 13000 eurót kellett volna visszafizetnie. A lakás értéke jelenleg kb 145000 euró, és az olasz kapcsolatomnak az Egyesült Királyságban ugyan, de bejelentett állása van, az olasz átlag feletti fizetéssel. Ezekből az információkból mindenki levonhatja az olasz bankszektor állapotával, és az ingatlanpiac jövőjével kapcsolatos következtetéseit. A betétbiztosításokról meg csak annyit, hogy azok csak akkor élesednek, ha a betétek megszünnek létezni, arra az esetre nem, ha a tulajdonos esetleg nem fér hozzá.

Szombaton egy francia blogger szórta meg a világhálót a hozzá befutott olvasói levelekkel.

Az egyik panaszos levél egy olyan személytől érkezett aki 250 eurót szeretett volna levenni a számlájáról a Banque Postal (Dexia) egyik fiókjában, a pénztáros azonban közölte vele, hogy csak 180 eurót tud adni, ennyi van csak a kasszában. 500 euróval nyitott, amiből összesen ennyi maradt.

Egy másik olvasó egy fényképet küldött be, egy párizsi Banque Postal kirendeltségből. A felirat röviden annyit jelent, hogy pénteken 8-tól 14:30-ig készpénzes tranzakciók lebonyolítására nincs lehetőség, bocs.

Több, egymástól független forrás is jelezte, hogy az internetes átutalások rendszerében is fennakadások vannak, a bankok számítógépes technikai problémákra hivatkoznak.

A spanyol helyzet megér egy külön bejegyzést.

A görögök pénzintézetekről csak annyit, hogy a kormány fél éves lejáratú kincstárjegyeken adott túl kedden, 1.625 milliárd euró értékben 4.73% -os hozam mellett. A vásárlók kizárólag azok a görög bankok voltak amelyekből a hírek szerint naponta 500 - 1000 milló eurót menekítenek a betétesek, és az ECB a már nem is annyira titkos hiteleivel tart életben. Ha az európai kötvénylufi komolyabban érdekel itt már írtam róla.

Itt pedig egy lista azokról az európai bankokról amelyek a görög államnak hiteleznek:

CNP Assurances - 2.0 mrd  (Franciaország)

Groupama - 2.0 mrd  (Franciaország)

Marfin - 2.3 mrd (Görögország)

Commerzbank - 2.9 mrd (Németország)

Societe Generale - 2.9 mrd (Franciaország)

Generali Group 3.0 mrd (Olaszország)

Alpha Bank - 3.7 mrd (Görögország)

ATE bank - 4.6 mrd (Görögország)

BNP Paribas - 5 mrd (Franciaország)

Bank of Greece - 6.0 mrd (Görögország)

FMS Wertmanagement - 6.3 mrd (Németország)

Piraeus Bank - 8.0 mrd (Görögország)

Eurobank EFG - 9.0 mrd (Görögország)

(milliárd euró)

Az erőltetett iparosítás kifejezéssel általában a tanulmányaim során, illetve a 20. század történelmével kapcsolatos könyvekben, írásokban, és dokumentumfilmekben találkoztam. Az erőltetett iparosítás fogalma - magyar vonatkozásban - a Kádár és a Rákosi korszak gazdaságpolitikájával forrt össze, és a rendszerváltás után általában bírálat tárgyát képezte.

A kritikusok érvei között előkelő helyen szerepelt az a feltételezés, hogy hazánk rendkívül jó mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik, és a hangsúlyt sokkal inkább erre a területre kellett volna helyezni az ésszerűtlen iparosítás helyett. Ebben a bejegyzésben nem szeretnék állást foglalni ebben a kérdésben, de az kétségtelen, hogy egy ország hosszútávú gazdaságpolitikai céljainak meghatározása során ajánlatos figyelembe venni a térség adottságait és lehetőségeit is.

Úgy tűnik, hogy a kormány nem tanult a szocialista leckéből a gazdaságpolitikai elképzeléseik között a  főszerepet az autógyárak, és az egyéb külföldi érdekeltségű ipari fogyasztási cikkeket előállító cégek Magyarországra csalogatásának szánják. (Lásd Matolcsy növekedési tervét) . Kétségtelen, hogy a nemzetgazdasági, és foglalkoztatási szempontból fontos az AUDI, a Suzuki, a Samsung, és a többiek, és maga az ötlet sem lett volna rossz, mondjuk 15 évvel ezelőtt. A magyar Mercedest is sikertörténetnek tekinthetjük - egyelőre - azonban a véleményem szerint a közép-európai termelő centrum elképzelés figyelmen kívül hagyja korunk világgazdasági változásait. Nem is beszélve arról, hogy versenyképesség tekintetében vannak akiknek komolyabb eredményeket sikerült felmutatniuk. A másik kérdés, hogy vajon milyen jövőt tartogathat a tartós fogyasztási cikkek termelésére történő berendezkedés egy olyan időszakban amikor az európai léptékű megszorító intézkedések, és a növekvő munkanélküliség minden bizonnyal negatív hatással lesz a gazdasági növekedésre és a fogyasztásra egyaránt? Például a választások kimenetelétől függetlenül az már biztosan kijelenthető, hogy Görögországban jelentősen csökkenni fog az újautó eladások száma, és ez a tendencia minden bizonnyal egész Európa tekintetében jellemző lesz a közeljövőben.

Természetesen Európán kívül is van élet, ott van például Kína, ahol már ma több autót adnak el mint az Egyesült Államokban, Kínával azonban az a helyzet, az autóeladások jelentős részét egyre nagyobb arányban a helyben tákolt járművek teszik ki. Ma talán még megmosogjuk a kínai autóipar termékeit, azonban fejlődés üteme már egyáltalán nem nevetséges, a feltörekvő piacokon a konkurrenciának komolyan számolnia kell a kínai autókkal.

Amellet, hogy a kormány az iparosítás elkötelezettje a magyar mezőgazdasági potenciált - ha hihetünk Ángyán József jelentéseinek - meglehetősen hanyagul kezeli. Olyan vállalkozásokat részesítenek előnyben amelyeknek az üzleti modellje elsősorban az uniós támogatásokra, és a földvásárlási moratórium végét követő értéknövekedésre épül.

Elképzelhető, hogy a recesszió csak átmeneti lesz, és a fogyasztás majd hamarosan beindul, azt azonban hiba lenne elfelejteni, hogy az elmúlt időszak fogyasztása - még a legfejlettebb államokban is - szinte kizárólag hitelből volt fenntartható, az államok, és a háztartások adósságának folyamatos növekedése mellett. Ennek úgy tűnik, hogy most egy időre biztosan vége. Az ipari fogyasztási cikkek iránti kereslet jövője minimum bizonytalan, az élelmiszerek iránti kereslet azonban biztosan nem fog csökkenni, már csak a föld népességének rohamos emelkedése miatt sem.

Nem azt szeretném mondani, hogy a külföldi tulajdonú gyárakat fell kell gyújtani, és elűzni a tulajdonosaikat mindössze annyit, hogy az ipari fogyasztási termelésre épülő egyoldalú gazdaságpolitika semmivel sem jobb mint a Rákosi és Kádár nevével fémjelzett erőltetett iparosítás.

Soros György egykori tanácsadója szerint Japán előbb fog fizetésképtelenné válni mint Európa. Takeshi Fujimaki hozzátette azt is, hogy a Japán államcsőd 5 éven belül bekövetkezhet.

"A japánok jobban teszik ha a megtakarításaikat amerikai, kanadai, vagy ausztrál dollárban, svájci frankban, vagy angol fontban denominált eszközökben tartják" nyilatkozta egy tévéinterjúban a jelenleg saját vállalatát irányító befektetési szakember.

Japán államadóssága a legnagyobb a világon, 2014-re eléri a GDP 245.6 százalékát az IMF becslései szerint. " A jen és a japán kötvénypiac egy buborék, egy tű, vagy akár a lágy szellő is kidurranthatja. Elképzelhető, hogy az európai események elindítják a folyamatot"- mondta Fujumaki, aki szerint az eurózóna 5-10 éven belül esik szét teljesen.

Fujimaki véleménye szerint a japán válságból nincs kiút, két lehetőség maradt, az államcsőd vagy a pénznyomtatás ami hiperinflációhoz fog vezetni

Az MTI táblázata szerint a 100 milliárd eurós spanyol mentőcsomaghoz kb 92.5 milliárd euróval maguk a spanyolok járultak hozzá. Ebből az következik, hogy a 100 milliárd eurós csomag valójában valamivel kevesebb mint 7.5 milliárd, legalábbis addig amíg nem szorulnak egy újabb mentőövre.

A spanyol költségvetési hiány 9.3% volt 2010-ben, és 8.5% 2011-ben, jó kérdés, hogy a közös mentőalapba dobott 92.5 milliárd eurót honnan szerezték. Hitel?

Az Egan-Jones leminősítette Spanyolországot.

Ez a hír önmagában még nem szenzáció. A három nagy hitelminősítő már megtette a magáét, a szinte ismeretlen, az államadósságok minősítésében még züldfülű Egan-Jones véleménye nem kelt különösebb visszhangot. (B - CCC+ negatív kilátással)

Korábban már írtam az Egan-Jones minősítőről, arról a cégről amelynek üzletpolitikája alapjaiban tér el a három nagyétól. Amíg a Fitch, a Moody's, és az S&P a kibocsátókkal fizetteti meg a minősítés díját, az Egan-Jones a vevőkkel, ha szükségük volt rá. A három nagy üzleti modellje nagyban hozzájárult az amerikai ingatlanpiaci válság kialakulásához. A befektetési bankok teherautóval hordták minősíttetni a rendkívül kockázatos szemetüket (CDO), és ezen a hitelminősítők nagyon szépen kerestek. Ha valamely minősítő habozott volna megadni a legbiztonságosabb befektetéseknek járó AAA osztályzatot, akkor a későbbiekben a bankárok valószínűleg nem tartottak volna igényt a szolgálataikra. Az én szememben a nagy minősítők már hitelüket vesztették, nem mintha ez akármit is jelentene, azt pedig végképp nem, hogy az Egan-Jones elemzői tévedhetetlenek. Az viszont biztosnak látszik, hogy sokkal kevésbé korrupt mint a többiek, akiket a gazdasági kiadványok előszeretettel idéznek. Persze az államadósságok minősítése más üzlet.

Ahogy a bejegyzés elején már említettem a spanyol leminősítés ténye önmagában még nem hír, szeretnék néhány részletet kiemelni a leminősítéshez fűzött elemzésből, hogy pontosan mire is alapozták döntést. Az Egan-Jones szerint a spanyol államcsőd esélye 18%. A problémák között említik a magas adósságfinanszírozási költségeket, a magas államháztartási hiányt (9.6%), és a GDP várható csökkenését, valamint az aggasztó szintű munkanélküliséget (24.4%). Az elemzők rámutatnak még a növekvő szociális kiadásokra amelyek 29 milliárd euróval növekedtek 2008-2011 között, miközben az állami bevételek ugyanebben az időszakban 3 milliárd euróval csappantak meg. Az államadósság 100 milliárdos mentőcsomaggal kalkulálva várhatóan meghaladja a GDP 90%-kát, az előrejelzett államháztartási hiány nélkül. Az államadósság évente minimum 110 milliárd euróval fog növekedni a következő időszakban, amelyhez jelentős mértékben hozzájárulnak a megnövekedett szociális kiadások, és az adósságfinanszírozás emelkedő költségei.

A 100 milliárdos mentőcsomag nem old meg semmit, csak időhúzásra elég. Külön érdekessé teszi a dolgot a spanyol miniszterelnök nyilatkozata, aki azt találta üzenni a közelmúltban, hogy Spanyolország nem Uganda. Most már valóban nem, Uganda ugyanis B-besorolással rendelkezik.

Nem tartozik szorosan ide, de az Egan-Jones a múlt héten az Egyesült Királyság besorolását is lerontotta.

Az államkötvényeket általában az egyik legbiztonságosabb befektetésként tartják számon. Most mindenki tegye a kezét a szívére és kérdezze meg önmagától, hogy nyugodtan aludna-e ha a megtakarításai spanyol, ír, vagy olasz állampapírokban lennének elhelyezve, a görögről nem is beszélve. Nem tudom, hogy milyen befektető - legyen intézményi vagy magán - aki fantáziát lát bennük, különösen a görög felezés után. Ennek ellenére az aukciók, változó hozamokkal ugyan, de dübörögnek. Hangsúlyozom, az államkötvények elvileg alacsony kockázatot jelentenek, az óvatos befektetők eszközei, de meggyőződésem, hogy a PIIGS papírok viszonylag alacsony hozam mellett magas rizikóval járó teljesen ésszerűtlen befektetések, különösen a biztonságot keresők számára. Ha az inflációt is figyelembe vesszük akkor a vevők szinte kizárólag kockázatot vásárolnak. A véleményem szerint az említett országok állampapírjainak hozama közel sem reflektálja a bennük rejlő kockázatok mértékét. Elvileg a piac láthatatlan keze árazza be a kötvények kamatait, de gyakorlatilag mégsem, és mindjárt elmondom miért. Külön érdekessé teszi a kérdést, hogy közben megnőtt a kereslet a 0, illetve negatív kamatozású német és svájci kötvények iránt. Ezek szerint vannak nagyon óvatos, és bevállalós óvatos befektetők is.

Szóval kik is lehetnek azok akik fantáziát látnak a PIIGS kötvényekben?

Ott vannak például azok a spekulánsok akik igazából a bajba jutott országok bedőlésére építik a portfoliójukat, és a CDS szerződések kifizetéseire fenik a fogukat, a számuk azonban elenyésző. Róluk majd máskor.

A kezdeti fogadkozások ellenére az ECB is vásárolgat közvetve, és közvetlenül is.

Az Európai Központi Bank nem is olyan régen kinyomtatott néhány száz milliárd eurót (pontosan 1019 milliárdot) annak érdekében, hogy ebből biztosítson likviditást a kereskedelmi bankoknak, olcsó hitelek formájában. (3 évre 1%-os kamattal) A bankok ezzel azt csinálnak amit akarnak, feltőkésíthetik magukat, prémiumot osztogathatnak a vezetőiknek, és államkötvényeket is vásárolhatnak. Az ECB LTRO-keze nem is olyan láthatatlan, mesterséges keresletet, és alacsony kamatokat biztosít a kukaérett kötvényeknek. A jelek szerint a bankok viszik is a papírokat mint a cukrot, sőt, a spanyol, olasz és portugál bankok egy ideje már a saját országaik kötvényeit is vásárolgatják. Az olasz bankok 31%-kal, a spanyolok 26%-kal növelték a hazai állampapírjaik arányát 2 hónap alatt. Ebből a szempontból most különösen a spanyol bankszektor érdekes, ugyanis mostanában egy nekik készülő mentőcsomagról mennek a tárgyalások. A spanyol pénzintézetek 220 milliárd euró értékben tankoltak fel hazai állampapírokból, vagyis ennyit hiteleznek (részben, vagy egészben az ECB pénzéből) annak a kormánynak amely éppen a megmentésük érdekében lobbizik 100+ milliárd euróért Brüsszelben. És vajon honnan jön majd ez a pénz? Igen, az európai adófizetők péztárcáiból. Például az olaszokéból.

Nem csoda, hogy Stiglitz is kiakadt.

A spanyol állam és a bankrendszer egymásra utaltsága miatt valószínűleg nem lesz működőképes a spanyoloknak szánt nemzetközi mentőcsomag - nyilatkozta a Reutersnek Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász órákkal azt megelőzően, hogy szombaton bejelentették az akár 100 milliárd eurót kitevő segítséget. Azóta már tudjuk, hogy ezt a bankrendszernek szánnák, de számos részlet még nem tisztázott. - Kifakadt a Nobel-díjas közgazdász - Portfolio.hu

Nagyjából úgy néz ki a helyzet, hogy az ECB extra likviditást pumpál a bankokba, akik a pénz egy részéből államkötvényeket vásárolnak, vagyis továbbhitelezik az ECB légbőlkapott pénzét a kormányoknak, akik pedig szükség esetén összedobnak egy mentőcsomagot a bankok számára. Az ECB a bankokon keresztül biztosítja, hogy legyenek vevők a PIIGS kötvényaukciókon, és a kormányok is képesek legyenek a látszólag piacról finanszírozni magukat. A bankok hiteleznek a kormányaiknak, azok meg kimentik őket. Van azért a képben némi kamatkülönbözet. Amíg az ECB 1% kamatot kér a bankoktól 3 évre, addig ők annyiért hiteleznek a kormányoknak amekkora kamatot éppen a "piac" az aukciókon diktál. Ezt a kamatkülönbség a pénzintézetek bevétele, amit európa polgárai állnak. Ez az egész nekem valami abszurd körbetartozásos piramis-játéknak tűnik.Egyszer már feldobtam a kérdést, hogy ha ekkora gányban van Európa akkor miért nem hitelez az ECB a bankok megkerülésével közvetlenül a kormányoknak, mondjuk 1% -os kamattal? Most már a választ is tudom. A Lisszaboni szerződés megtiltja. Azért kiváncsi lennék rá, hogy ki fogalmazta ezt a szerződést.

Az elmúlt évek csökkenő hozamai miatt a Nobel alapítvány csökkenteni kényszerül a Nobel-díjjal járó pénzjutalmak összegét.

Hasonló lépésre 63 éve nem volt példa. A 2012-es Nobel-díjasok 8 millió svéd koronára, körülbelül 1.1 millió dollárra számíthatnak, ellentétben a 2011-es díjazottakkal, akik még 10 millió svéd koronát, 1.4 millió dollárt tettek zsebre. A Nobel díj 20%-kal értékelődött le. Az alapítvány egyéb területeken is keresi a kiadások csökkentésének lehetőségét.

Ideje lenne, hogy a közgazdasági Nobel-díjasok csinálnáljanak végre valamit.

A CNN Matolcsy interjúja bizonyára sokaknak könnyeket csalt a szemébe, hirtelen én sem tudtam, hogy sírjak vagy inkább nevessek. Sokan - többek között én is - kritizálták a nemzetgazdasági felelőst a nyilatkozatáért, amely egy betépett gimnazista hippi rózsaszín szemüvegén keresztül látatta a magyar gazdaság állapotát. A helyzet azonban az, hogy sok választása nem volt Matolcsynak. Egy elhibázott, pesszimista kijelentés komoly károkat tud okozni, azt hiszem mindenki emlékszik még Kósa Lajos aranyköpésére, ami keményen odacsapott a forintnak annak idején, pedig a külföldi tévések a közelben sem voltak. Ha Matolcsy egy kicsit is realistább, és felvázolta volna a valódi képet a CNN riporterének akkor lehet ma már 4500 forint lenne egy euró. Vajon mit lépnének a piacok ha már a gazdasági miniszter sem hinne saját magában, és a nem konvencionális gazdaságpolitikai intézkedéseiben?

A politika ilyen. A nemzetközi is. A vastag bőr és a szemrebbenés nélküli ferdítés képessége hatalmas előny. Mert ki hiszi el, hogy az új francia miniszterelnök Hollande majd gazdaságélénkítéssel fogja eltölteni a következő 4 évet? Vagy ki veszi be George Osborne meséjét arról, hogy az angol gazdaság gyászos állapotáért kizárólag az euróválság a felelős? Remélem senki. Mondjuk Matolcsy ezúttal túlzásokba esett, az alakítását alármelyik humorista megirigyelhette volna, de azt legalább elérte, hogy soha többé senki ne vegye komolyan a nyilatkozatait. Nemzetközi szinten se.

Nyugi Dzsordzs, már csak néhány hét, és mindent ráfoghattok az IMF-re.

Néhány napja az írtam, hogy olasz bankszektor lesz a következő amely benyújtja az igényét a mentőcsomagra. Úgy látszik kezdenek felgyorsulni a dolgok.

Május 31-én az olasz BNI (Bank Network Investment) egy diszkrét közleményt helyezett el a weboldalán, amely szerint pénzügyi nehézségek miatt 1 hónapra befagyasztják az ügyfeleik számláit. Senki nem vehet ki egy árva eurócentet sem. Az olasz nemzeti bank jóváhagyta az intézkedést, amely június 7-én lépett életbe.

A bank ügyfelei szerint a weboldalon megjelent közleményen kívül semmiféle figyelmeztetést nem kaptak a banktól, a legtöbben akkor jöttek rá, hogy mi történt amikor megpróbáltak pénzt levenni a számláikról. 

A mainstream média hallgat a dologról ami érthető, Olaszországban a lakossági betétekre semmiféle állami garancia nincs. A hír valószínűleg komoly pánikot okozna, és hatalmas betétkivonási hullám venné kezdetét.