Napjaink általános, a tőke és a magánvagyon szentségére épülő kapitalista világgazdasági struktúrájában az államosítás kifejezés nem cseng túl jól. A különböző vállalatok, illetve cégek államosításával kacérkodó országokat a nemzetközi közösség ellentmondást nem tűrve diktatúrának bélyegzi, a vezetőiket előszeretettel állítják párhuzamba Sztálinnal, Maóval, vagy egyenesen a sátánnal.

A magánkézben levő cégek és vállalaltok államosítása mostanában néhány balos dél-amerikai országra, elsősorban Bolíviára, Venezuelára és újabban Argentínára jellemző, pontosabban ezeket az eseményeket kíséri széleskörű nemzetközi felháborodás. Azonban úgy tűnik, hogy a latin államosítási törekvéseket fennhangon kritizáló Egyesült Államok és az Európai Unió 2007 óta ebben az államosítások számának tekintetében fölényesen lekőrözi Dél-Amerikát, anélkül, hogy akárki a szocializmus térhódítására figyelmeztetne.

A dél-amerikai és a nyugati államosítás között látszólag az a különbség, hogy az előbbiek a nemzetgazdasági szempontból fontosnak ítélt vállalatokat veszik állami tulajdonba, a nyugatiak inkább azokat az elsősorban, de nem kizárólag pénzügyi cégeket közösítik előszeretettel, amelyek a csőd szélére kerültek, és az állam ( az adófizetők) beavatkozása nélkül tönkremennének. Az állítólagos piacgazdaságokban a veszteséget államosítják.

Itt a legfrissebb példa:

Az egyik legnagyobb brit bankcsoport, a Royal Bank of Scotland (RBS) teljes államosításának lehetőségét fontolgatják vezető brit kormánytisztviselők, mivel elégtelennek találják a brit nagybankok vállalati hitelezési aktivitását – írta a Financial Times. - Teljes államosítás jöhet az RBS-nél? - Világgazdaság

Mondjuk a Világgazdaság cikke nagyvonalúan elsiklik a tény felett, hogy a korábban már 82%-ban államosított RBS magánkezekben forgó maradékát, nem az elégtelen hitelezési aktivitás miatt szeretnék bevonni az állam szárnyai alá, (az adófizetők pénzével megakadályozni az összeomlást) hanem elsősorban azért mert az 2012 első félévben sikerült 1.5 milliárd font veszteséget felhalmoznia. Akit az RBS tündöklése és bukása részletesebben érdekel az alábbi dokumentumfilmből tájékozódhat.

Még július 19-én írtam, hogy Spanyolországnak a 100 milliárdos bankmentő csomag annyit sem fog érni, mint a halottnak a csók, és már csak idő kérdése, hogy egy, a spanyol államnak nyújtandó segélycsomag is napirendre kerüljön.

A Reuters szerint a spanyol miniszterelnök már egyre nyilvánvalóbban játszadozik a gondolattal, de mielőtt hivatalosan is segítségért kiáltana, még szeretné tudni, hogy milyen feltételekkel számolhat, illetve, hogy milyen formában számíthat a segítségre. A csütörtöki sajtótájékoztatón, - amit az olasz miniszterelnökkel közösen tartottak - Rajoy többször is kitért a mentőcsomagot firtató kérdések elöl. Elemzők szerint Rajoy bízik abban, hogy az Európai Központi Bank belengetett kötvényvásárlási akciója esetleg a fenntartaható szintre süllyeszti a spanyol állampapírok hozamait. Ha ez bekövetkezne akkor sem hiszem, hogy tartós megoldást jelent majd az EKB akciója, időhúzásra lehet csak jó, egy pillanatnyi lélegzetvételhez juttatva a spanyol költségvetést.

A Reuters névtelen forrása szerint a spanyol gazdasági miniszter a múlt héten Wolfgang Schauble német pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalásai során megjegyezte, hogy ha a finanszírozási problémákat nem sikerül rövid időn belül megoldani akkor Spanyolországnak körülbelül egy 300 milliárd eurós segélycsomagra lesz szüksége.  A miniszterelnöki hivatal cáfolta az értesülést.

Kétségtelen, hogy Spanyolország rövidesen tekintélyes külső segítségre fog szorulni, és az sem kérdéses, hogy az ECB, az EU, és az IMF mindent meg is fog tenni, hogy "normalizálja" a helyzetet, Spanyolország nem dőlhet be. Korábban azonban már említettem, hogy a módszereik hatékonysága meglehetősen kétséges, legalábbis ha a görög mentési kísérletből indulunk ki. Remélhetőleg valamit már tanultak belőle, mindenesetre egyelőre úgy néz ki, hogy csodák nincsenek.

A probléma csak az, hogy ha sikerülne is elhárítani a spanyol katasztrófát az ECB kötvénypiaci manipulációjával, vagy valamiféle megváltó mentőcsomaggal a következő pénzügyi cunami - az olasz - már az ajtón kopogtat. A közös valuta és a pénzügyi status quo fenntartása egyre komolyabb kihívásokkal szembesíti az európai döntéshozókat, és az alagút vége még nagyon messze van.

Úgy tűnik, hogy az események kezdenek felgyorsulni, a csúcstalálkozók egyre gyakoribbá váltak, a megoldások azonban egyre rövidebb ideig nyújtanak megkönnyebbülést. Olaszországban a tegnap reggeli zuhanórepülést követően ideiglenes shortstop lépett életbe, egyelőre a pénteki zárásig, a La Stampa pedig lehozta azoknak az olasz városoknak a listáját, amelyeket már csak egy hajszál választ el a csődtől.

A spanyol tőzsdefelügyelet röviddel az olasz kollégáik után szintén short-tilalmat rendelt el, és a Bloomberg feltételezései szerint Valencia tartományon kívül további 6 régió szorulhat segítségre abból a hirtelen összedobott 18 milliárdos alapból, amelyet a spanyol kormány a pénzügyi nehézségekkel küzdő régiók megmentésére hozott létre. A 10 éves lejáratú spanyol államkötvények a 7.5%-os hozamszint környékén lebegnek, ami Magyarországon kívül már bőven a fenntartható szint felett áll. Ezért vagyunk mi szerencsések.

Lassan már a vakoknak és az örök optimistáknak is fel fog tűnni, hogy az Európai Unió a közeljövőben két, vadonatúj Görögországgal fog bővülni. Ez azért lesz különösen izgalmas, mert a görög mentési kísérlet látványosan kudarcba fulladt, egyre több pletyka kering azzal kapcsolatban, hogy az IMF, az EU, meg a többiek már fel is adták a küzdelmet, és hamarosan el fogják engedni a görögök kezét. Ezeket az értesüléseket később az illetékesek cáfolták, de ettől függetlenül azt hiszem az nyilvánvaló, hogy Görögország az erőfeszítések ellenére mélyebben van mint valaha. A görög "eredmények" fényében kíváncsi vagyok, hogy Draghi, Lagarde, Barroso, Merkel mihez kezdenek majd a gyorsan eszkalálódó olasz és spanyol problémákkal. Véleményem szerint az euróválság most kezdődik igazán, az olasz, illetve a spanyol kormány már minden kontrollt elveszítettek a kialakult helyzet felett.

"Összesen 1850 befejezetlen lakópark található ma Írországban, melyek egy része az állami vagyonkezelő (National Asset Management Agency) tulajdonában van. A vagyonkezelőt felügyelő miniszter, Jan O'Sullivan úgy döntött, hogy a félkész épületek egy részét le kell bontani." - Porig rombolják a bedőlt lakóparkokat Írországban - Napi Gazdaság

Írország államadóssága az Európai Unión belül az egyik legalacsonyabb volt, egészen 2008-ig, amikor az ír kormány úgy döntött, hogy a bankjai által felhalmozott veszteséget az adófizetők számlájára terheli.

Az ír állami vagyonkezelő (NAMA) 2009-ben jött létre, azzal a céllal, hogy megvásárolja az ír bankok rossz hiteleit, azokat amelyeket a pénzintézetek az eladhatatlan ingatlanok finanszírozására biztosítottak, az azóta csődbe ment fejlesztőknek. A rossz hitelekkel együtt a bedőlt ingatlanok is az állam tulajdonába kerülnek a NAMA közvetítésével. Azok a lakóparkok amelyeket most, illetve a későbbiekben fognak lerombolni gyakorlatilag az ír adófizetők pénzén épültek, és a megsemmisítésük költségeit is ők fogják állni. Korábban azt írtam, hogy a magyar adófizető nagyvonalú, azonban elbújhatunk az írek mögött, akik csak azért vásárolnak lakóparkokat a bankjaiktól, hogy lerombolhassák őket. Úri passzió.

Lassan közeledünk az amerikai elnökválasztás hajrájához, amelyet a helyi hagyományoknak megfelelően valószínűleg megint az fog megnyerni aki több kampánytámogatást tud bezsebelni. Az utolsó információk szerint ebben a tekintetben egyelőre a republikánusok jelöltje Mitt Romney áll jobban.

Talán éppen ezért a wearethechange.org szerkesztői egy kéretlen kampányvideóval kívántak "kedveskedni" a címét megvédeni készülő, Nobel-békedíjas Obama elnöknek, amely a dróntámadások civil áldozataira próbálja felhívni a figyelmet.

A dróntámadások áldozatainak számáról nehéz pontos adatokat találni, és a becslések is jelentősen eltérnek egymástól. A CIA szerint egyetlen civil sem vált a drónok áldozatává 2009-óta, a hivatalos amerikai források 0 és 30 közöttire teszik az Obama drónjai által okozott "járulékos káresemények" számát.

A Bureau of Investigative Journalism oknyomozói 391-780, ebből 160 gyermekkorú polgári áldozattal számolnak, a folyamatosan frissített Pakistanibodycount.org szerkesztői szerint ennek a többszöröséről van szó.

A gyakran háborús elnökként emlegetett George Bush 45 dróntámadást engedélyezett a békedíjas Obama 268-at. A drónok kétségtelenül fényes jövő előtt állnak, mert miközben megkímélik az amerikai kormányzatot a saját veszteségekből, illetve a fogolyba esett katonákból eredő kellemetlenségektől, bőséges megrendelést biztosítanak a fegyvergyárosoknak.

Ezzel a borítóval jelent meg az Economist július 14-én. A kiadás fő témái az USA visszatérése, az amerikai gazdasági fellendülés "félreérthetetlen" jelei voltak. Az amerikai jegybank, a FED elnökének a szenátusi beszámolója már sokkal kevésbé volt optimista hangvételű. Ben Bernanke többek között a növekedés lassulásáról, a kilábalás törékenységéről beszélt. Már számtalanszor leírtam, hogy szerintem a feltételezett kilábalás csak szemfényvesztés, a tizedszázalékokban mérhető makrogazdasági mutatók által jelzett "eredmények" kizárólag gazdaságpolitikai vodoo következményei. (Ebből a szempontból a bejegyzés címe sem helytálló.)

Bernanke szavai már meglehetős pesszimizmusról árulkodnak, ami különösen akkor lehet ijesztő, ha figyelembe vesszük azt a nem elhanyagolható törvényszerűséget, hogy a világgazdasági folyamatok tekintetében az egyik legnagyobb befolyással rendelkező jegybank elnökének igencsak meg kell válogatnia a szavait.

Öt évvel ezelőtt 2007 július 18-án - amikor az első repedések már nyilvánvalóvá váltak amerikai gazdaság szerkezetében -  Bernanke szintén szenátusi meghallgatáson vett részt. Akkor 2007 második felére mértéktartó, de egyenletes növekedést, 2008-ra pedig már a gazdaság határozott fellendülését jelezte előre a világ legnagyobb gazdasága felett őrködő jegybankár. A munkanélküliséget 2008-ra 4.5% és 4.75% közöttire becsülte.

"Fotisz Kuvellisz, a kormánykoalícióhoz tartozó mérsékelt baloldali párt vezetője azt nyilatkozta, hogy Görögország talán már lényegében fizetésképtelen, hiszen az EU−IMF páros támogatása ellenére a GDP 162 százalékán áll az államadósság." - Napi Gazdaság

Kuvellisz semmi újat nem mondott, Görögország gyakorlatilag már hosszú hónapok óta fizetésképtelen. A nyilatkozat egyedül talán abból a szempontból lehet érdekes, hogy a kormánykoalíció egyik pártjának a vezetőjétől származik.

Az Európai Központi Bank mai sajtóközleménye szerintem sokkal izgalmasabb:

"Due to the expiration on 25 July 2012 of the buy-back scheme for marketable debt instruments issued or fully guaranteed by the Hellenic Republic, these instruments will become for the time being ineligible for use as collateral in Eurosystem monetary policy operations." - ECB press release

Július 25-től a Görög Köztársaság által kibocsátott vagy garantált hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (például államkötvények) nem használhatók fel fedezetként az eurózóna pénzügyi rendszerén belüli monetáris műveletek során.

Ma reggel Cristobal Montoro pénzügyminiszter a spanyol parlamentben arról tájékoztatta  a képviselőket, az államnak elfogyott a pénze, és már nem tudják sokáig finanszírozni az állami szolgáltatásokat, illetve a közalkalmazottak bérét. Montoro hozzátette azt is, hogy az Európai Központi Bank másodpiaci beavatkozása nélkül Spanyolország már csődbe ment volna. Az ECB közvetett, és közvetlen segélyeinek témáját már feszegettem ebben a bejegyzésben, illetve arról is írtam, hogy 100 millárdos gyógykezelés közel sem lesz elegendő a spanyol problémák orvoslására.

A 100 milliárdos bankmentő csomag híre nem volt képes sokáig megnyugtatni a befektetőket, a spanyol államkötvényhozamok a napokban ismét megközelítették a 7%-ot.

Montoro meglepő vallomása különösen furcsa, ha figyelembe vesszük a spanyol miniszterelnök nyilatkozatait aki a Bankia államosításáig úgy vélekedett, hogy a spanyol gazdaság rendben van, sőt, még egy darabig utána is csak olyan gyengeségekről beszélt amely csak a bankszektor bizonyos szereplőit érinti.

A spanyol gazdasági helyzet kétségtelenül nagyon súlyos, abban azonban nem vagyok egészen biztos, hogy a Montoro által felvázolt, azonnali katasztrófával fenyegető állapot a teljes valóságot tükrözi. Az a gyanúm, hogy a politikai elit ráébredt, hogy esetleg egy spanyol - nem csak a bankszektort érintő - mentőcsomagra is szükség lehet, sőt azt is el tudom képzelni, hogy a háttérben erről már folynak az egyeztetések. A spanyolok valószínűleg nem akarják megvárni amíg a helyzet odáig fajul mint Görögországban, és könnyen lehet, hogy a tagadásból a vészharangok váratlan kongatásába váltó retorika egy kedvezőbb mentőcsomag-feltételrendszer érdekében történik.

Amikor egy brutális bűncselekménnyel szembesül a közvélemény a halálbüntetés kérdése menetrendszerűen megjelenik a közbeszédben. A társadalom megosztott a kérdésben, vannak akik szerint az emberi élet kioltása még a kegyetlen bűntettek fényében is barbár cselekedet, mások szerint viszont szükség lenne a fővesztés intézményére, már csak annak elrettentő ereje miatt is.

Körülbelül két hete a főnökömmel megtárgyaltuk a kubai élményeinket. Én elmondtam, hogy engem kifejezetten érdekel a kubai szocialista kísérlet, és jó érzés úgy lézengeni egy karibi nagyváros eldugott utcáiban, hogy a testi épségünket sem kell kockára tenni. A főnököm helyeslően bólintott, majd hozzátette, hogy itthon óriási hiba volt megszűntetni a halálbüntetést.

Az erőszakos bűncselekmények száma Kubában a legalacsonyabb az egész amerikai kontinensen. Természetesen van halálbüntetés, de az utolsó sortüzet 2003-ban adta le a kivégzőosztag. Alig 200 kilométerre Havannától az USA 33 államában számolhatnak a hóhérral azok akiket súlyos bűncselekményeket követnek el, a bűnügyi satisztikák viszont már sokkal gyászosabbak a kubaiaknál. A két ország társadalmi berendezkedése között azonban akkora a különbség, hogy az összehasonlításnak csekély értelme van. Sokkal kézenfekvőbb párhuzamokat keresni az USA, és annak északi szomszédja, Kanada között. A két ország gazdasági és társadalmi berendezkedése, illetve a jogrendszere kevés különbséget mutat, az erőszakos bűncselekmények számát tekintve azonban nem is állhatnának távolabb egymástól. Kanadában a halálbüntetést 1976-ban megszüntették, ennek ellenére a gyilkosságok és az erőszakos bűncselekmények száma elenyésző. Gyárthatnám tovább a hasonlatokat estig, a végeredmény ugyanaz: a halálbüntetés és a közbiztonság szintje között lehetetlen összefüggést kimutatni, sőt a statisztikák alapján úgy tűnik, hogy a legjobb közbiztonsággal rendelkező országokban a kivégzéseket már régen eltörölték. A jelek szerint a halálbüntetés nem megoldás, inkább egy hibásan funkcionáló társadalom elkeseredett próbálkozásainak egyik megnyilvánulása..

A halálbüntetés bevezetéséről vitázni értelmetlen, amíg hazánk az EU tagja erre nincs semmi esély. Azok a politikai erők amelyek reális lehetőségként vázolják fel a bitófák felállítását csak politikai tőkét szeretnének kovácsolni az indulatokból. Az igazságérzetünkre talán jó hatással lenne a kötél végén lógó gyilkos látványa, és tagadhatatlan, hogy a halálbüntetésnek lehet némi visszatartó ereje is, de azt gondolom, hogy a bűnözési statisztikákat önmagában nem befolyásolja. A megelőzés, illetve a közbiztonság javításának tekintetében gyakorlatilag semmiféle előrelépést nem jelent, és ezért nem is tartom lényegesnek a halálbüntetés kérdését. Nem azon kellene rágódni, hogy az élete végéig a börtönben rohadjon, vagy inkább lógjon az elkövető, hanem azon, hogy milyen lépésekre van szükség annak érdekében, hogy a pécsihez hasonló események ne ismétlődjenek meg, illetve azoknak a folyamatoknak a feltérképezése amelyek az erőszakos büncselekmények számának növekedését eredményezik.

Viszonylag könnyű olyan kijelentéseket tenni, hogy bezzeg annak idején. Magyarországon az akasztások beszüntetése a rendszerváltás idejére esett, a bűncselekmények számának növekedése azonban nem a halálbüntetés eltörlésére, hanem a rendszerváltásból fakadó gyökeres társadalmi átalakulásra vezethetők vissza.

Lassan kezdenek nyilvánosságra kerülni a spanyol bankmentőcsomag részletei. A hírek szerint 2013 júniusáig több részletben, nagyjából 100 milliárd euróra számíthatnak a pénzintézetek, ami soknak tűnhet, például a magyar IMF hitelkeret fényében, valójában azonban elenyésző összeg a spanyol bankrendszer problémáihoz képest. Időhúzásra mindenesetre elég lesz, talán egy évig.

A bankmetőcsomaggal kapcsolatos egyeztetésekkel párhuzamosan a spanyol kormány széleskörű megszorító intézkedéseket jelentett be, amelyek keretein belül 2 év alatt 65 milliárd eurót szeretnének megspórolni. Csak az arányok kedvéért mégegyszer:100 milliárd a bankároknak, mínusz 65 milliárd az adófizetőknek. A klasszikus adónövelés-kiadáscsökkentés kombó természetesen elszabadította az indulatokat a madridi utcákon.

"Az újabb takarékossági intézkedésekkel 2015-ig további 65 milliárd eurót akarnak megspórolni a spanyol költségvetésben. Csökkennek egyebek mellett a munkanélküliek ellátásai, a bérek a közszférában és a törvényhozásban, több állami vállalatot bezárnak, és felgyorsítják a nyugdíjkorhatár felemelését 65-ről 67 évre. Emellett 3 százalékponttal, 21 százalékra emelik a legszélesebb körben alkalmazott forgalmiadó-kulcsot, az alacsonyabb, 8 százalékosat pedig 10 százalékra emelik." - Mfor.hu

De nem csak az utca embere fejezte ki a megszorításokkal kapcsolatos véleményét, a spanyol törvényhozás épületében is forrtak az indulatok. Miközben Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök éppen a munkanélküliek juttatásainak csökkentéséről tájékoztatta a képviselőket egy szemfüles operatőrnek sikerült lekapnia Andra Fabra kormánypárti képviselőnőt amint azt üvölti "Que se Jodan", ami magyarul nagyjából annyit jelent, hogy baszódjanak meg. Fabra egy kis bepillantás adott a spanyol elit értékrendjébe. Tekintettel az országban uralkodó 25%-os munkanélküliségre nem túlzás azt állítani a képviselőnő az ország negyedét küldte el a fenébe.

Andrea Fabra apja Carlos Fabra szintén a spanyol kormánypárt színeiben politizál, Castellón tartomány kormányzója. Lánya soha nem volt pályakezdő munkanélküli, az egyetemi diplomaosztóról egyenesen a helyi közigazgatásba katapultált, ahol tanácsadóként kezdett, majd villámgyors karriert futott be. Sikeres ember.

Carlos Fabra arról híresült el, hogy a közelmúltban felépítetett egy repülőteret ami azóta is használaton kívül van, és a repülőtér elé 300000 eurónyi közpénzből állítatott egy 24 méteres szobrot, - kapaszkodj meg - saját magának. Ezen kívül egy nyomozás is folyik ellene, mert a hatóságoknak feltűnt, hogy a kormányzó úr az elmúlt évek során hétszer vitte el a főnyereményt az El Gordo elnevezésű lottójátékban. Talán nem véletlen, hogy Spanyolország ott tart ahol tart.

Andrea Fabra nem mond le.

Sajnos megvan az a rossz szokásom, hogy néha rágyújtok, ami azon kívül, hogy ki fog nyírni még egyéb kényelmetlenségekkel is jár. Az egyik probléma az, hogy a kijelölt dohányzóhely közelében rengeteg olyan idiótával lehet összefutni aki a cégnél dolgozik. Ezeket általában sikerül elkerülnöm, de ha mégsem akkor valami égető késztetést éreznek arra, hogy megszólítsanak, és átadjanak valamit az évek alatt összhordott bölcsességükből. Egy ilyen cigiszünet-típusú találkozás alkalmával az egyik barom - akit csak a büntetőjogi felelősségem teljes tudata miatt nem késeltem meg még mielőtt kinyithatta volna a száját - a kedvenc mesehősömmel indította a társalgást, bedobta Jézust. Mivel én személy szerint ateista vagyok, arra gondoltam ennyi erővel akár Donald kacsáról is beszélgetnénk, de a társalgás váratlan fordulatot vett.

Az emberek nagyon hülyék - kezdte az élő példa, majd egy füstkarikányi hatásszünet után belecsapott a közepébe - nem is sejtik, hogy Jézus egy UFO volt. Mi van te állat? Villámként hasítottak belém a szavai, de még mielőtt agyvérzést kaptam volna megmagyarázta, hogy akkoriban amikor Jézus született (0) az embereknek még nem állt rendelkezésére olyan technológia amelynek a segítségével mesterségesen megtermékenyíthették volna Jézus anyukáját. Márpedig szerinte csak a mesterséges megtermékenyítés lehet a válasz a szeplőtlen fogantatás kérdésére. Azt hittem poénkodik, de amikor ránéztem olyan komoly képet vágott mint akivel éppen azt közölték, hogy az anyósa a holnap hozzájuk költözik. Végleg.

Nem éreztem, hogy idegileg megfelelően fel lennék készülve erre a vitára, de azt azért közöltem vele, hogy két ellentétes világnézetet sikerült egy síkra hoznia. Ha Jézus létezik, akkor nincsenek marslakók, és fordítva, ha marslakók léteznek akkor nincs Jézus. Mondjuk a katolikus egyház a bolygók alakjával kapcsolatban egyszer már bizonyította a rugalmasságát, szóval ki tudja.

A legújabb agymenésében Matolcsynak is sikerült ellentmondásba kerülnie saját magával, és jól belezavarodott a valóság különböző dimenzióiba. Újra előkerült a háborús retorika, Magyarország és a "régi világ" küzdelmét Európa 20. századi világháborúihoz hasonlítja. A Vastagbőr blog már rámutatott, hogy ennek ellenére a mester elfelejtette meghatározni, hogy hazánk konkrétan melyik oldalt szimbolizálja. Van más is.

"Döntésünk szerint a 2025 és 2035 közötti időszakban kell elérnünk a felzárkózást, különben elakadunk. Nem a semmiből indulunk, ezért 20 évet adtunk magunknak a cél eléréséhez: 2030-ra szeretnénk elérni az akkori európai fejlettséget és életminőséget."

Ne is törődj azzal, hogy már megint csak 20 évet kell várni, Matolcsy ahhoz az Európához szeretne felzárkózni, amellyel szemben a következő bekezdésben már hadat visel:

"A régi világ már birtokba vette az unió központját, ezért a sikerhez vezető önálló nemzeti döntésekért az unióval is nyertes csatákat kell vívni."

Ez egy kicsit úgy hangzik, mint a rendszerváltás előtti haldokló nyugat szöveg, ami elég harcias volt ahhoz képest, hogy tőlük koldultunk hiteleket, miközben irigyeltük az életszínvonalat.

Matolcsy mindenesetre ügyesen megfogalmazta, hogy 20 év múlva az akkori európai fejlettséghez, illetve életminőséghez szeretne felzárkózni, ami könnyen sikerülhet abban az esetben ha Európa időközben elpusztul. A görög, vagy spanyol életszínvonal eléréséhez talán már 10 évet sem kell várni. Matolcsy ha nem kretén, akkor az ellenség ügynöke!

Eredetileg Kiszel Tündéről szerettem volna írni, de meggondoltam magam.

A szigorú börtönbüntetések nem kizárólag a társadalomra veszélyesnek ítélt személyek elkülönítését szolgálják, a szabadságvesztés lehetőségének általában elrettentő ereje is van. A bűnöző-aspiránsoknak mérlegelniük kell a tetteik következményeit, a bűncselekményből fakadó előnyöket illetve a lebukásból származó esetleges hátrányokat, retorziókat is.

A Fidesz által 2010-ben végrehajtott, a három csapásként elhíresült Btk. módosításnak a célja is elsősorban az elrettentés volt. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a kormánynak valóban szándékában áll az elkövetők tömegeit hosszú évtizedekre börtönbe zárni, ez ugyanis hatalmas költségekkel járna, és büntetésvégrehajtási intézményrendszer kapacitását is alaposan próbára tenné. Idővel majd meglátjuk, hogy mennyire sikerült ráijeszteni a bűnelkövetőkre.

A napokban olvastam az újbudai telekügylet, a Kopaszi-gate legújabb fejleményeiről.

"Felfüggesztett börtön kiszabását kérte az ügyészség Molnár Gyulára, a XI. kerület volt szocialista polgármesterére. Helyettesét, a szabad demokrata Lakos Imre és egy vádlott-társuk ellen is ugyanzet kérte az eljáró ügyész a Fővárosi Törvényszéken." - Index

Ez annyit jelent, hogy a legsúlyosabb büntetés amit Molnárék kaphatnak az a felfüggesztett szabadságvesztés lehet, mert meglepne ha a védők súlyosbításért fellebeznének. A vád szerint Molnár Gyula és bandája egy állami telket próbált átjátszani egy magáncégnek. Az ügyészség álláspontja az, hogy az intézkedések ugyan nem ütköztek jogszabályokba, de a vádlottak szándékai jogszerűtlen célzatúak voltak. Az ügyvédek szerint az ügyfeleik ártatlanságához természetesen nem férhet kétség, de ha mégis akkor is csak aljas politikai támadásokról lehet szó. Ezt nem lehet kihagyni.

Nehezen tudok elképzelni olyan helyzetet, ahol az állami tulajdon átmentése egy céghálón keresztül "jogszerű célzattal" történhetne, és az sem túl megnyugtató, hogy ha valaki mégis jószándékkal szeretne átjátszani ezt-azt az ismerősei cégének, akkor erre a törvényi keretek tulajdonképpen adottak.

Molnárék védelmére legyen mondva, hogy a tervüket végül nem sikerült megvalósítaniuk, ebből kifolyólag anyagi kár nem keletkezett. Mondjuk megnézném a mélyen tisztelt bíróság arckifejezését ha egy terrorista hasonló érvekkel bizonygatná az ártatlanságát egy balul elsült merénylet után, de térjünk vissza a hazai fehérgalléros terroristákhoz. Képzeljük magunkat Molnár, vagy akármely olyan köztisztviselő zakójába akinek lehetőségében áll az állami, vagy az önkormányzati tulajdon felett rendelkezni. Ha néhány tízmilliónyi mellékesre szert lehet tenni úgy, hogy botrány, vagy bukta esetén maximum felfüggesztett szabadságvesztésre számíthatnak, mi tartaná vissza őket? A hivatali eskü?

Úgy tűnik, hogy bizonyos bűncselekmények tekintetében a jogalkotók sokkal kevesebb jelentőséget tulajdonítanak az elrettentés erejének mint általában. Nevezzük ezt nyugodtan a zéró csapás elvének.

Azt gondolhatnád, hogy manapság igen kevés nagyvonalú ember él az országban, és a véleményed nem is állhatna távolabb a valóságtól. Tele vagyunk velük, talán csak nem veszed észre őket, mert nem a méregdrága éttermekben, vagy a luxusautók volánja mögött kell keresgélned. A reggeli csúcsidőben a metrón, és dugóban ülve tízezresével vesznek körül bennünket, ahogy a munkahelyükre igyekeznek, ugyanis Magyarország igazi gavallérjai az adófizetők, akiknek a nagyvonalúsága egy részeg orosz olajmilliárdost is könnyen zavarba ejthetne.

Ők azok akik horribilis fizetéseket és prémiumokat utalnak az állami vállalatok vezetőinek, a politikusoknak, és a közigazgatás egyéb nagyágyúinak, bankjegyekkel tapétázzák a pártok elöljáróinak, illetve a szobatársaiknak a kincstárait, és nem utolsó sorban aranyból építtetnek metrót, hidat, autópályát, gyakorlatilag mindent.

Őszintén szólva én nagyon szeretek az M6-os autópályán közlekedni, pontosan abból az okból amire a Világgazdaság múlt heti cikke hívta fel a figyelmet. Mert nem használja senki. Egyszer fater meg is jegyezte az M6-oson autózgatva, hogy szerinte így fog kinézni ha egyszer majd kihal az emberiség. Mivel a rádióban éppen arról beszéltek, hogy Stohl András esetleg könyvet fog kiadni a szabadulása után, a kipusztulás nem is tűnt annyira rossz ötletnek.

"A 2010-es tavaszi átadás után a Baranyát a fővárossal összekötő M6/M60-as autópálya forgalma az első néhány hónapban folyamatosan növekedett, a szaktárca közlése szerint azonban a folyamat tavaly megállt – majd egyenesen megfordult." - Drámaian csökkent a forgalom az M6-oson -Világgazdaság

Vitathatatlan, hogy az autósok költségeinek általános növekedése mellett a folyamatban jelentős szerepet játszik a kormány matricareformja is, amelynek keretein belül megszűntették a négynapos beugrót. Az intézkedés a kincstárnak bejött, mivel a bevételeket annak ellenére sikerült növelni, hogy kevesebb matrica talált gazdára. Az e-útdíjról még kevés konktétum látott napvilágot, de a nyakamat teszem rá, hogy az autópályáhasználat nem lesz olcsóbb, az M6 forgalmának növekedésére csak akkor lehet számítani, ha az olcsóbb alternatívákat is fizetőssé teszik, vagy egyszerűen felrobbantják.

Még véletlenül sem akarom azt sugallni, hogy az M6-os megépítése felesleges volt, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése nem tekinthető az ablakon kidobott pénznek, egészen addig amíg amíg ésszerű kivitelezésről beszélhetünk, illetve a komoly költségekkel megépített beruházásokra van fizetőképes kereslet. Márpedig ha egy autópályán nincsenek autók, akkor az könnyen az értelmetlenség látszatát keltheti, különösen ha figyelembe vesszük azt is, hogy ezért az aszfaltcsíkért nem csak azok fizetnek akik ráhajtanak, a számlákon minden magyar gavallér osztozik. Még jó néhány évtizeden keresztül.

"Csak néha téved autós a tavaly átadott M6/M60-as autópályára, naponta nyolcezren. Ezzel az összes sztrádabevétel öt százalékát produkálja a pálya, ez nagyjából 2,5 milliárd forint. Ehhez képest a rendelkezésre állási díj meghaladja a 66 milliárdot." - 44 milliárdos bukás eddig az M6-os - Index

Határozottan emlékszem, hogy egy bejegyzésben már elmélkedtem arról, hogy vajon hol lehetne elhelyezni Magyarországot a politikai kultúra világtérképén. Mert az igaz, hogy papíron, és földrajzi értelemben is a fejlett Európához tartozunk, illetve a vezetőink sem győzik hangoztatni az európaiságunkat, a politikai kultúra tekintetében azonban még lenne hova felzárkózni, és ebből a szempontból pillanatnyilag messzebb vagyunk a nyugattól mint Matolcsy a 2013-as gazdasági növekedéstől.

Európán kívül azonban számos hely van, és nehéz lenne a politikai kultúráltság tekintetében beazonosítani a hazánkat megillető pontos helyet. Természetesen különösebb vizsgálódás nélkül is sejthető, hogy valahol Ausztria és Szudán között lehetünk, a politikia kultúra azonban meglehetősen öszetett dolog, és szinte lehetetlen konkrét adatokkal kifejezni. Talán ezért sem készülnek naprakész statisztikák, pedig egy, a demokrácia minőségét alapjaiban meghatározó, lényeges dologról van szó.

Véleményem szerint egy országban uralkodó politikai kultúrát, vagy éppen kultúrálatlanságot például kiválóan szemlélteti a törvényhozás folyamata. Az ötlet valószínűleg nem tőlük származik, de az Orbán-kormány megalakulása óta lehetett szerencsénk gyakrabban megismerkedni az utolsó pillanatban, váratlanul felbukkant módosító indítványok megszavazásának gyakorlatával. Tegnap olvastam egy cikket, amelynek pontosan ez volt a témája, és talán segíthet elhelyezni Magyarországot a nagy politikai atlaszban. Annyira nincs mit hozzátenni, hogy szó szerint idézném az első bekezdést.

"Spanyol nyelvterületen a mico szó hosszúfarkú majmot jelent. A kolumbiai szlengben azonban vonatkozik a törvények megszavazása előtti utolsó pillanatban becsúszott alattomos módosító indítványokra is, amelyek általában kétes érdekeket szolgálnak." - Monkey Business - The Economist (jún 30 - júl 6)

Őszintén meglepett a kolumbiai és a magyar törvényhozási trendek közötti döbbenetes hasonlóság, de legalább már tudom, hogy hol vagyunk, és merre tartunk. Isten hozott Dél-Amerikában!

(Legalább már nem csak az időjárás és a tömegközlekedés hasonlít.)

A Centrum Parkolási Kft. volt vezérigazgatójának autóját ismét a szabálytalan parkolás közben kapták le, ezúttal az Operaház előtt. Fürst Györgyöt - aki saját magát számos esetben parkolási szakemberként definiálta - bizonyos értesülések szerint már hatszor bűntették meg a belvárosban. Állítólag csak arról van szó, hogy a fizetős helyeket meg akarja hagyni nekünk.

Őszintén szólva nem tudom hibáztatni a Terézváros volt alpolgármesterét, a Rolls Royce Phantom méretei miatt a fővárosban gyakorlatilag lehetetlen vele szabályosan parkolni. Akármennyire is óvatos a tulaj, nehezen talál egy akkora helyet ahonnan az autójának valamelyik eleme ne lógna a tilosba. Törökbálinton sem állhat meg nyugodtan, mert a Rolls hátulja valószínűleg még valamelyik belvárosi parkolótársaság díjfizetési övezetén belül található. Esetleg kettőében.

Engem igazából nem is a példamutató parkolási szokások aggasztanak, hanem az, hogy vajon mit kereshetett Fürst György az Operaházban?

A telibemattolt, fenevad rendszámos Rolls Royce tulajdonosok ritkán járnak operába, egy ilyen autó egyszerűen nem az Operaház elé való. Ez körülbelül annyira életszerű mintha a rákkutatók éves nemzetközi konferenciájára valaki egy tigriscsíkos zakóban állítana be előadást tartani. (Ezt csak én találtam ki, olyan szörnyűség mint a tigriscsíkos zakó természetesen nem létezhet azon a bolygón, ahol a civilizáció már eljutott a sóder felfedezésének szintjére.) Személy szerint egy Fürst-stílusban felspécizett Rollst sokkal jobban el tudok képzelni két aranyozott Hummer között, a Balaton márciusi jegén parkolva, mint az Operaház előtt.

Találtam egy témába vágó videót, ahol Bakáts enyveskezű settenkedő, és a Fürst fenevad 01, a hajnali órákban éppen a fővárosi autósok felháborító díjfizetési moráljáról cserélnek eszmét.

Az interjú kapcsán csak annyit jegyeznék meg, hogy bezzeg-svájcban tényleg kedvezőbb a díjfizetési hajlandóság, de a közbeszerzési eljárások sincsenek feltétlenül lezsírozva. Fenevad úr elhiheti nekem, hogy itthon ön még mindig sokkal többre viheti.

A krimiírók - és nem kevésbé a bűnözők - fantáziáját emberemlékezet óta foglalkoztatja a tökéletes bűntény lehetősége. Ők általában arra koncentrálnak, hogy az elkövetők hogyan is maradhatnának láthatatlanok az igazságszolgáltatás szemei előtt. A valóságban azonban nem ez a helyzet. A tökéletes bűncselekmények a közvélemény orra előtt zajlanak, az elkövetőknek eszük ágában sincs bújkálni, az újságok címlapjain szerepelnek, és bizottsági meghallgatásokra járkálnak. Az ő bűntetteik nyilvánosak, egyszerűen csak nem járnak következményekkel.

A világtörténelem eddigi legnagyobb, éveken keresztül űzött csalásának, a Libor és Eubor kamatlábak manipulálásának, ha lesznek is felelősei, természetesen akkor sem fognak érdemi büntetésben részesülni.

A pénzügyi területet érintő belsős ügyekkel kapcsolatban, a megszokott módon csalásról, vagy bűncselekményről szó sincs. Még a kifejezést is kerülik, tévedésekről, morális és etikai problémákról beszélnek a "szakértők". Sőt, olyan nyilatkozatok is napvilágot láttak már amelyek szerint a Barclays, és Bob Diamond gyakorlatilag az áldozatai a botránynak.

A 2007-óta 120 millió angol font fizetést és jutalékokat kitermelő Bob Diamond nem az egyetlen "áldozat", néhány, a pénzügyi tápláléklánc alján álló tradert is elbocsátottak.

Ha el is hisszük azt a képtelenséget, hogy néhány trader képes volt éveken keresztül, feltűnés nélkül manipulálni a bankközi kamatlábakat - ami körülbelül annyit jelent mint ha a Sukoró-ügyben az MNV portását találnák felelősnek - akkor felmerülhet a kérdés, hogy milyen belső felügyeleti rendszer működik a világ legjelentősebb pénzintézeteinél. Fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak az alkalmazottaik?

Az angol pénzügyi felügyelet egyik munkatársa szerint a közvéleményt talán zavarja, hogy a pénzügyi szektorban a botrányok után nem hullanak fejek. Nem tudom, hogy a közvélemény általában mit gondol erről a kérdésről, de engem tényleg nagyon zavar, hogy egyesek milliókat károsítanak meg minden következmény nélkül.

Akit részletesebben érdekel a Libor-botrány ajánlom az Al-Jazeera Inside Story című műsorát. (Különösen érdekessé teszik a beszélgetést Max Keiser dühkitörései)

A Bloomberg összegyűjtötte azoknak a nagyvárosoknak a listáját amelyek a legjobban ki vannak téve a tengerszint emelkedésének. Katt ide!

Aki huzamosabb ideje olvassa a blogot nyilván már tudja, hogy mekkora rajongója vagyok azoknak a tengerentúli adatoknak, amelyekből illene az USA gazdasági helyzetének a javulására következtetni. Tegnapra is jutott egy jó hír, amely szerint az újautó eladások júniusban felülmúlták az elemzők várakozásait.

Egy kicsit ugyan árnyalja a képet, hogy:

Az ágazati szinten vártnál jobb júniusi adatok kapcsán Jesse Toprak, a Trucar.com vezető munkatársa megjegyezte, a jó teljesítmény nagyrészt a flottaértékesítéseknek volt betudható. - Portfolio.hu

De ne legyünk telhetetlenek.

A havi autópiaci statisztikák javulása valóban előrejelezheti a gazdaság élénkülését, de még mielőtt a recesszió vége felett érzett fogyasztói mámorban elugranál egy új lapostévét venni, van itt néhány friss üzemanyagforgalmi grafikon, egyenesen az amerikai Energy Information Administration adatbázisa alapján. Az üzemanyagfüggő amerikai gazdaság állapotának, illetve kilátásainak meglehetősen pontos indikátora a benzin, gázolaj, és kerozin fogyasztás alakulása.

Lehet, hogy több autót vesznek, de a jelek szerint kevesebbet használják őket.

Az Egyesült Államokban tegnap volt a függetlenség napja, július 4-én ünneplik az egykori kolóniák elszakadását az brit birodalomtól. A függetlenségből azonban az őslakosságnak nem sok jutott, az indiánok asszimilálását, illetve a "civilizálását" célzó politika kidolgozása - George Washington elképzelései alapján - röviddel a függetlenség kikiáltása után megkezdődött.

Az amerikai indiánok történelemszemlélete szerint az első világháború 1492-ben, Kolombusz Kristóf érkezésével kezdődött. Kolombusz partraszállását követően kezdetét vette az európaiak inváziója.

Ha a sarki boltból ellopsz egy csokit, megúszhatot néhány kényelmetlen pillanattal, a szemtanúk megvető tekintetével, és a biztonsági őr karhatalmista megnyilvánulásaival. Az egész procedúra még mindig kellemesebb mint egy nyelves puszi a nagyinak. Viszont minél nagyobb értéket képvisel a tolvajlásod tárgya, illetve minél gyakrabban vetemedsz a lopásra, annál komolyabb következményekkel számolhatsz a lebukás esetén. Egy bizonyos határ felett már bekapcsolódik a jegyző, a rendőrség, a kerületi ügyész, jönnek a pénzbírságok, a felfüggesztett szabadságvesztés, és végül a börtön.

Furcsa módon azonban van egy bizonyos szint amit ha sikerül átlépned a retorziók már kevésbé elrettentőek. Nehéz konkrét összeghatárokat megállapítani, de ha azt a láthatatlan vonalat sikerül átlépned akkor szinte biztos, hogy megúszod. Nem is igazán az összeg a meghatározó, hanem a lopás módja. Ha az intézményesített fosztogatás valamelyik fehérgalléros szervezetébe sikerül bekerülnöd, garantált a siker, és az ártatlanság vélelme. És a megvető tekintetek nem hatolnak át az Aston Martin sötétített üvegén.

Rövid késlekedés után a magyar sajtó is felfedezte magának a Libor botrányt.

Lemondott Bob Diamond, a Barclays vezérigazgatója, miután bankja egy peren kívüli megállapodásban gyakorlatilag elismerte, hogy minden nap manipulálta a globális pénzügyi világ egyik alapkövének számító Libor kamatlábat. - Napi Gazdaság

Kapaszkodj meg, egyszerűen nem lehet megállapítani, hogy mennyit nyúltak le a kamatlábak manipulálásával. A Barclays kapott egy jelképes pénzbírságot, lemondott az elnök, aki azért leszögezte, hogy az ő távozásával lezártnak tekinti a felelősségvállalás kérdését. Ennyi. Senkit nem fognak felakasztani, lecsukni, az összekuporgatott jutalmakból - amelyek lefoglalása fel sem merülhet - boldogan el lehet éldegélni, sőt, egy ilyen jó kapcsolatokkal rendelkező, tehetséges tolvaj alakért még kapkodni is fognak a befektetési cégek.

A Bank of England elnöke Mervyn King a történtek hatására televíziós ejnye-bejnyében részesítette az angol bankártársadalmat, és reményét fejezte ki, hogy a bankok pénzügyi kultúrája változni fog.

Csak az arányok kedvéért:

Faisal Madani lopott hitelkártya és hamis személyi adatok segítségével 110000£ értékben luxusutazásokat foglalt le magának. Június 12-én 4 és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a southwarki bíróság.

Régóta vártam azt a pillanatot amikor olyan kezdeményezésről írhatok a kormány részéről, amelynek van valami értelme. Az ilyen hírek némi reményt csempésznek az életünkbe, mint amikor az intenzív osztályon, egy baleset utáni eszméletvesztés első ébredését követően az orvos közli, hogy az egyik lábunkat mégis meg tudták menteni. Ha stabilizálódik az állapotunk majd behozzák, és meg is nézhetjük.

Egyszer megkérdeztem egy ismerősömet, - aki történetesen nemzetközi befektetési tanácsadással foglakozik - hogy melyik devizában tartaná a felesleges pénzét. Előrebocsátotta, hogy a baráti befektetési tanácsok komoly felelősséggel járnak, ráadásul a balul elsült tranzakciók felett érzett lelkiismeretfurdalást a tanácsadói díjazásból származó profit sem enyhíti, de most kivételt tesz és megmondja a tutit. Utána hozzátette mellékesen, hogy a világon a legjobb hosszú távú befektetés a tanulás, Magyarországon pedig valószínűleg a nyelvtanulás, legalább leléphetsz ha úgy alakul. Lehet valami abban amit mondott.

Ennek fényében természetese örömmel vettem tudomásul, hogy a kormány a szándékai szerint ingyenes nyelvtanulási lehetőséget biztosítana a munkanélkülieknek. Miközben maximálisan egyetértek a javaslattal, azért kiváncsi leszek arra, hogy ez a szépreményű terv a gyakorlatban hogyan fog a magyar valósághoz idomulni. (Ha egyáltalán komolyan gondolták, a bejegyzés erejéig tételezzük fel, hogy igen.) Egy zseniális elképzelés még nagyon kevés, hiszen ki ne szerettett volna űrhajós, vagy miniszterelnök lenni gyermekkorában. Az előbbiek közül kevesen jártunk sikerrel, az utóbbiak közül már valamivel többen váltották valóra az álmaikat, bár inkább őket kellett volna a Holdra küldeni. Jó lenne tudni, hogy a nyelvprogram keretein belül nem csak a haveri nyelviskolákat és oktatásszervező cégeket fogják állami, illetve uniós forrásokkal feltőkésíteni, és hogy azoknak akik tanulni akarnak tényleg lesz lehetőségük használható nyelvtudást szerezni. Tökéletesen piacképtelen támogatott tanfolyamokkal Dunát lehetne rekeszteni, a használhatatlan szakképesítések tekintetében már biztonyára nagyon versenyképesek vagyunk. Az idegen nyelvekkel azonban a helyzet, hogy a papír gyakorlati tudás nélkül nem sokat ér.

Igazából azt sem tudom, hogy mi a kormány célja ezzel a javaslattal. Felismerték végre, hogy a lakosság nyeltudása növelheti egy ország versenyképességét különösen a globalizáció, az internet, és a távközlés fejlődésének korában, vagy csak azoknak az esélyeit akarják növelni akik már csomagolnak, így javítva a hazai munkanélküliségi mutatókat?

Há ken áj helffffff jú tudéj?

Az Economist múlt heti számában van egy cikk a Fülöp-szigetekről. A beszámoló arról szól, hogy a telefonos ügyfélszolgálat-ipar nagyhatalmának számító Indiát lekőrözték a fülöpék, annak ellenére, hogy Manilában sokkal többet kell fizetni egy alkalmazottnak, mint Újdelhiben. A telefonos ügyfélszolgálati karrier talán megmosolyogtató, azonban egy kezdő munkatárs fizetése havi 450 dollár, ami a Fülöp-szigeteken már belépő a középosztályba, nem is beszélve arról a nemzetgazdasági tényről, hogy az amerikai, és angol cégek illetve az alvállalkozóik alkalmazásában jelenleg már 638000 munkavállaló áll. Itt azonban nem akarnak megállni, az ügyfélszolgálatról a hangsúlyt szeretnék áthelyezni az egyéb irodai, és üzleti háttérszolgáltatások biztosítására a piackutatástól, a nemzetközi jogon keresztül, az informatikai rendszerek üzemeltetéséig. A becslések szerint 2016-ig újabb 700000 munkahely jön létre ebben a szektorban, ahonnan a tavalyi GDP 5 százaléka származott. Mert jól beszélnek angolul.

Valamit nagyon benézhettem, mert mintha azt olvastam volna valahol, hogy a spanyol bankok konkrét tőkeigényét a múlt héten kellet volna bejelenteni. (Lehet, hogy megtették csak elkerülte a figyelmem.) Mondjuk érthető ha az "áttörést jelentő" pénteki csúcstalálkozó utánra időzítettek, mert most már az ESM-ből közvetlenül is megmenthetők lesznek a spanyol pénzintézetek.

Az EU kb 100 milliárd euróval számol, a piacok 65 milliárdal, a kormány által megbízott független auditorok szerint a spanyol bankszektor tőkehiánya valahol 16 és 62 milliárd euró között lehet. Egyszer már leírtam, most mégegyszer megteszem: baromság. Ennél sokkal többre lesz szükség ha valóban meg alkarják menteni a spanyol bankszektort, ha ez még lehetséges egyáltalán.

A Bankia Spanyolország negyedik legnagyobb bankcsoportja, ami 2010-ben egyszer már az adófizetők segítségére szorult. Az eszközeinek értéke nagyjából 330 millárd euró, a 2011-es évre 328 milliós nyereséget jelentettek, a 328 millióról azután májusban kiderült, hogy valójában 4.3 milliárd, és nem profit, hanem veszteség. Nem sok jót jelent ha már a bankárok is ennyire rosszul számolnak. Májusban 19 milliárd eurós mentőcsomagot kapott a Bankia, a teljes államosítás terhe mellett. Az állam megbízásából végzett vizsgálat szerint adófizetők tulajdonába került bankcsoport ma mínusz 13.6 milliárd eurót ér. Az eddig belefeccolt huszonnéhány milliárd euró mellé már csak 13.6 milliárdot kell összedobni ahhoz, hogy a Bankia csoport nullát, azaz semmit ne érjen. De a Bankia csak a jéghegy csúcsa.

Spanyolország 3 legnagyobb bankjának - Banco Santander, BBVA, La Caixa - eszközértéke 2.7 ezer milliárd dollár körül van. ( Csak összehasonlításképpen a spanyol GDP 2010-ben 1.4 ezer milliárd dollár volt.) Impozáns eszköztárnak tűnhet, azonban lapul néhány, meglehetősen kockázatos dolog a páncéljaikban. Ha a Bankiának 330 milliárdos eszközérték mellet sikerült 4.3 milliárdos veszteséget produkálnia, mekkora pusztítást lehet 2.7 ezer milliárddal összehozni?

A válság kirobbanása óta a spanyol ingatlanok átlagosan 60%-ot veszítettek az értékükből. A bankok a magánszemélyeken kívül ingatlanfejlesztőknek is folyósítottak ingatlanhiteleket, nem is keveset. Természetesen ha fizetésképtelenné válnak a tulajdonosok, illetve a nagyobb beruházásokat végző cégek akkor a bank ráteszi a kezét az ingatlanokra. De vajon kinek fogják azokat továbbadni, és mennyiért?

Az ingatlanok mellett vannak még kötvényeik is. Az Európai Központi Bank LTRO hiteleiből a spanyol bankok igényelték a legnagyobb összeget, 227 milliárd eurót, amelyből elsősorban spanyol államkötvényeket vásároltak. Az agresszív leminősítések óta a spanyol kötvényeket csak egy hajszál választja el a veszélyes hulladék kategóriától, szóval ezeknek az eszközöknek az értéke relatív.

A saját állampapírokon kívül a nagy spanyol bankok jól betankoltoltak a perifériás országok ( Írország, Olaszország, Spanyolország, Görögország, Portugália) kötvényeiből is. A BBVA 60.1 milliárd, a Banco Santander 51.8 milliárd, a La Caixa 36.8 millárd euró értékben kölcsönzött a PIIGS kormányoknak, és további 899 milliárdot a perifériás magánszektornak.

A nyilatkozatok szerint a három legnagyobb spanyol bank köszöni szépen jól van, azonban a Bankia 2011-es eredménye körüli apró félreértés megkérdőjelezi a hivatalos források szavahihetőségét. Nem kevésbé Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök viselkedése, aki nem is olyan régen még az esetleges spanyol bankmentőcsomag szükségességét firtató felvetésekre olyan sértődötten reagált, mint az az apáca akit nagy nyilvánosság előtt a szüzességéről faggatnak.

A spanyol törvényhozás a lakosságnak is tartogat meglepetéseket, még június közepén hagytak jóvá egy olyan törvényjavaslatot ami 2500 euróban maximálja a készpénzes tranzakciókat, és 10000 eurós bírsággal súlytja azokat akik be nem jelentett bakszámlákkal rendelkeznek külföldön.

Ha szeretnéd tudni, hogy a föld legnagyobb gazdaságainak számító országok mekkora adósságot halmoztak fel, mennyi kamatot fizetnek évente, illetve, hogy az államadósságuk hogyan festene ha százdollárosokban a nemzeti jelképeiknek tekintett épületek mellé halmoznák akkor kattints ide: demonocracy.info

Kicsit kezd már olyan érzésem lenni Matolcsyval kapcsolatban mint a Kész Átverés gyanakvó áldozatának, aki a helyzet abszurditásával szembesülve idegesen kapkodja a tekintetét, és megpróbálja kiszúrni a rejtett kamerákat. Nem tudom ki állhat az országos Truman Show mögött, de üzenem a rendezőnek, hogy ez a poén egy kicsit már kezd erőltetett lenni, ideje lenne ha a miniszterelnök egy laza félmosollyal az arcán felállna a parlamentben, és mindenki megkönnyebbülésére bejelentené, hogy Matolcsy csak egy vicc volt.

Élénken él az emlékeimben amikor Matolcsy György azt mondta, hogy egy olyan könyvből dolgozik, ami még meg sincs írva. (Ő ezzel természetesen az unortodox, a nem szokványos gazdaságpolitikai ötleteire gondolt, én pedig arra, hogy a nemzetgazdasági improvizációnak még közel sincs vége.) Erre most kiderül, hogy egy könyve azért mégiscsak van.

Egy menedzsereknek szóló, döntés-elősegítő kézikönyvről írt ajánlójába fűzte bele e heti gondolatait Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a könyvben felsorolt mind az ötven döntési stratégiát használta a kormányzat. - HVG

Miután elolvastam a cikket gyorsan utánanéztem annak a könyvnek amelyre a nemzetgazdasági mágus a 10 millió ember életét meghatározó döntéseit alapozza, a címe The Decision Book, Fifty models for strategic thinking. Elég volt néhány fejezetcímen végigfutni, (Hogyan fejleszd magad?, Hogyan dolgozz hatékonyabban?, Hogyan kezeljük az elismerést és a kritikákat?, Mennyit költsünk ajándékokra????, Mit árul el rólad a zenei izlésed?, Hogyan rukkoljunk elő brilliáns ötletekkel?) és nyilvánvalóvá vált, hogy itt csak egy, az átlagosnál nem sokkal rosszabb motivációs kézikönyvről van szó. Egy a százmilliárd közül.

Körülbelül 19 éves koromban vettem meg életem első, és egyben utolsó motivációs könyvét, ami könnyed hangvételű és szórakoztató volt, vicces karikatúrákkal teleszórva. Már az első oldalak után határozottan éreztem ahogy elönt az önbizalom, és rohantam, hogy a szerzeményt megosszam egy ismerősömmel. A kezdeti lelkesedésemet azonban gyorsan letörte a véleménye, mert szerinte csak egy közhelygyüjtemény az egész, és egyébként sem biztos, hogy jó ötlet egy olyan ember jótanácsaira építeni az életemet aki tőlem 15000 kilométerre él, és motivációs könyvekkel keresi a kenyerét.

Azóta olvasni is megtanultam, - a humoros grafikának is sokkal nehezebben dőlök be - és néhány hete a kezembe került egy remek könyv: How Mumbo-Jumbo Conquered the World: History of Modern Delusions. (Hogyan hódította meg Mumbo-Jumbo a világot: A modernkori szemvényvesztés története) A szerző, Francis Wheen szerint korunkban az értelem, a racionalitás visszavonulóban van, mintha a felvilágosodás soha meg sem történt volna. A kiüresedett politikai eszmék, babonák, jövendőmondó asztrológusok, profitközpontú vallási szekták és más hasonló átverések mellett Francis Wheen egy külön fejezetet szentelt a motivációs könyvek piacának is.

Matolcsy titkos könyve semmiben sem különbözik a legtöbb motivációs, vagy döntés-elősegítő kézikönyvtől, a szerzőinek egyetlen célja, hogy piszkosul megszedjék magukat, elhitessék a célközönségükkel, hogy az univerzális siker titka az ő könyvükben megtalálható. Mind a 160 oldal tele van vele. A motivációs kiadványok szerzői csak egy árnyalattal kifinomultabban húzzák le az olvasóikat mint a hogyan legyünk milliárdosok a cigiszünetben típusú, a gyors meggazdagodás rejtélyeit leleplező irományok elkövetői.

Rajtam kívül talán a szerzőket is megijesztheti a tudat, hogy a könyvüket egy kisebb ország minisztere a nemzetgazdasági stratégia kidolgozására használta fel, ha pedig megtudják, hogy a szerzeményük önjelölt reklámarca személyesen Matolcsy György, akkor azt hiszem, hogy azonnal szörnyet is fognak halni. Megérdemlik.

Azért nem kell teljesen kétségbe esni, lehetne sokkal rosszabb is. Matolcsy dolgozhatott volna a dakota közmondások gyüjteményéből, vagy akár L. Simon László köteteiből is.

Tudom, hogy nem ugyanaz a kategória, de egy telefont azért érdemes lenne megereszteni  mielőtt nekiállunk az 5-ös metrónak.