sorok között

sorok között

Államcsőd vagy hiperinfláció

2012. június 16. - Politikai Ateista

Soros György egykori tanácsadója szerint Japán előbb fog fizetésképtelenné válni mint Európa. Takeshi Fujimaki hozzátette azt is, hogy a Japán államcsőd 5 éven belül bekövetkezhet.

"A japánok jobban teszik ha a megtakarításaikat amerikai, kanadai, vagy ausztrál dollárban, svájci frankban, vagy angol fontban denominált eszközökben tartják" nyilatkozta egy tévéinterjúban a jelenleg saját vállalatát irányító befektetési szakember.

Japán államadóssága a legnagyobb a világon, 2014-re eléri a GDP 245.6 százalékát az IMF becslései szerint. " A jen és a japán kötvénypiac egy buborék, egy tű, vagy akár a lágy szellő is kidurranthatja. Elképzelhető, hogy az európai események elindítják a folyamatot"- mondta Fujumaki, aki szerint az eurózóna 5-10 éven belül esik szét teljesen.

Fujimaki véleménye szerint a japán válságból nincs kiút, két lehetőség maradt, az államcsőd vagy a pénznyomtatás ami hiperinflációhoz fog vezetni

                                              harakiri.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr914591409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2012.06.16. 07:54:50

" "A japánok jobban teszik ha a megtakarításaikat amerikai, kanadai, vagy ausztrál dollárban, svájci frankban, vagy angol fontban denominált eszközökben tartják" nyilatkozta egy tévéinterjúban a jelenleg saját vállalatát irányító befektetési szakember."

Ez a fazon sík hülye! Szerintem még gonosz is.
Hiszen éppen az fogja előidézni a japán pénzügyi csődöt, ha az emberek nem finanszírozzák tovább a japán államadósságot, hanem helyette más valutában fogják tartani a megtakarításaikat.

bankvezér 2012.06.16. 07:58:23

" Fujimaki véleménye szerint a japán válságból nincs kiút, két lehetőség maradt, az államcsőd vagy a pénznyomtatás ami hiperinflációhoz fog vezetni ."

Ez is marhaság. Egyik sem lesz. Max. egy kis infláció várható. De az nem fogja érdemben meghaladni a fejlett világ átlagos inflációját.

valaki76 (törölt) 2012.06.16. 12:45:51

Néhány további grafikon

Japan's TOTAL gross debt

www.zerohedge.com/sites/default/files/images/user3303/imageroot/2012/01/2012020_Japan.png

Household and corporate debt surged; total debt increased from 243 percent of GDP to 387 percent in a decade. The bubbles collapsed in 1989 and sparked a deep recession, but DEBT HAS CONTINUED TO RISE, REACHING 512 PERCENT OF GDP in mid-2011 (Exhibit 16). Even so, Japan has had VERY LITTLE GROWTH—an outcome that no country wishes to replicate.

Japan's government gross debt
www.caseyresearch.com/sites/default/files/JapaneseGovernmentGrossDebttoGDP_0.jpg

Japan's shrinking population
www.caseyresearch.com/sites/default/files/JapanesePopulationProjections_1.jpg

Japan, sovereign interest to revenue
www.zerohedge.com/sites/default/files/images/user5/imageroot/2012/05/Interest%20to%20Revenue.jpg

Japan, sovereign debt as a percentage of total government revenues
www.zerohedge.com/sites/default/files/images/user5/imageroot/2012/05/Debt%20to%20Revenue_1.jpg

bankvezér 2012.06.16. 13:58:42

@valaki76:
Miért nem indítsz inkább saját blogot???
Itt most megígérem neked, hogyha indítasz, sosem fogom olvasni. :)))

Putyilov gyári melós 2012.06.16. 15:58:38

Hehe, majd bevezet a japán kormány néhány unorthodox módszert a kötvénytulajdonosok megadóztatására és soha nem akarják kivenni a pénzüket.

Különben mi a francokat kell ezen aggódni, a japánok se aggódnak, sőt, még ők ajánlgattak pénzt az Euro megtámasztására az EKBnak.

Ezek az adósságok soha nem lesznek kifizetve, ezzel tisztában van minden komoly gazdasági szakember. Egyszerűen lehetetlen kifizetni. Sőt, az igazán nagy baj akkor következne be, ha ki akarnák a különböző kormányok fizetni.

Csak nálunk olyan hülye Orbán, mint elődje és példaképe Ceausescu, de Magyarország molyfing, nem oszt, nem szoroz a világ pénzügyi-gazdasági térképén...

valaki76 (törölt) 2012.06.16. 18:43:45

@Putyilov gyári melós:

nem kifizetni, elinflálni szokták őket

DE azért volt néhány eset amikor kifizették őket

pl, klikk az alábbi grafikonra
US public debt to GDP 1792-2011
timiacono.com/wp-content/uploads/12-02-13_US_debt1.png

az USA a függetlenségi háború után úszott az adósságban, de az 1840-es évekre mindent visszafizettek

vagy - újabb eklatáns példa

uk public debt to gdp 1692-2011
2.bp.blogspot.com/_fZWzmzvDF4o/TGaRV9AiMVI/AAAAAAAAAvE/eZLqIYwFeww/s640/UK-PublicNetDebt-1692-2011.png

az UK 1816-ban aranystandardra tért át és 98 év alatt a korábban felhalmozott horribilis adósságállomány 80%-át visszafizették

BRAAJEN 2012.06.17. 07:47:30

@bankvezér:
A görögök se finanszírozzák saját álamadósságukat. Ők is kimentik a pénzüket.

bankvezér 2012.06.17. 08:35:59

@BRAAJEN:
A görögök sosem finanszírozták olyan mértékben a saját államadósságukat, mint a japánok. A görög államadósságot külföldi bankok fedezték le. Ezért zsarolhatók a görögök és ezért nem zsarolhatók a japánok, bár sokkal nagyobb a japán államadósság, mint a görög.
süti beállítások módosítása