Amikor egy brutális bűncselekménnyel szembesül a közvélemény a halálbüntetés kérdése menetrendszerűen megjelenik a közbeszédben. A társadalom megosztott a kérdésben, vannak akik szerint az emberi élet kioltása még a kegyetlen bűntettek fényében is barbár cselekedet, mások szerint viszont szükség lenne a fővesztés intézményére, már csak annak elrettentő ereje miatt is.
Körülbelül két hete a főnökömmel megtárgyaltuk a kubai élményeinket. Én elmondtam, hogy engem kifejezetten érdekel a kubai szocialista kísérlet, és jó érzés úgy lézengeni egy karibi nagyváros eldugott utcáiban, hogy a testi épségünket sem kell kockára tenni. A főnököm helyeslően bólintott, majd hozzátette, hogy itthon óriási hiba volt megszűntetni a halálbüntetést.
Az erőszakos bűncselekmények száma Kubában a legalacsonyabb az egész amerikai kontinensen. Természetesen van halálbüntetés, de az utolsó sortüzet 2003-ban adta le a kivégzőosztag. Alig 200 kilométerre Havannától az USA 33 államában számolhatnak a hóhérral azok akiket súlyos bűncselekményeket követnek el, a bűnügyi satisztikák viszont már sokkal gyászosabbak a kubaiaknál. A két ország társadalmi berendezkedése között azonban akkora a különbség, hogy az összehasonlításnak csekély értelme van. Sokkal kézenfekvőbb párhuzamokat keresni az USA, és annak északi szomszédja, Kanada között. A két ország gazdasági és társadalmi berendezkedése, illetve a jogrendszere kevés különbséget mutat, az erőszakos bűncselekmények számát tekintve azonban nem is állhatnának távolabb egymástól. Kanadában a halálbüntetést 1976-ban megszüntették, ennek ellenére a gyilkosságok és az erőszakos bűncselekmények száma elenyésző. Gyárthatnám tovább a hasonlatokat estig, a végeredmény ugyanaz: a halálbüntetés és a közbiztonság szintje között lehetetlen összefüggést kimutatni, sőt a statisztikák alapján úgy tűnik, hogy a legjobb közbiztonsággal rendelkező országokban a kivégzéseket már régen eltörölték. A jelek szerint a halálbüntetés nem megoldás, inkább egy hibásan funkcionáló társadalom elkeseredett próbálkozásainak egyik megnyilvánulása..
A halálbüntetés bevezetéséről vitázni értelmetlen, amíg hazánk az EU tagja erre nincs semmi esély. Azok a politikai erők amelyek reális lehetőségként vázolják fel a bitófák felállítását csak politikai tőkét szeretnének kovácsolni az indulatokból. Az igazságérzetünkre talán jó hatással lenne a kötél végén lógó gyilkos látványa, és tagadhatatlan, hogy a halálbüntetésnek lehet némi visszatartó ereje is, de azt gondolom, hogy a bűnözési statisztikákat önmagában nem befolyásolja. A megelőzés, illetve a közbiztonság javításának tekintetében gyakorlatilag semmiféle előrelépést nem jelent, és ezért nem is tartom lényegesnek a halálbüntetés kérdését. Nem azon kellene rágódni, hogy az élete végéig a börtönben rohadjon, vagy inkább lógjon az elkövető, hanem azon, hogy milyen lépésekre van szükség annak érdekében, hogy a pécsihez hasonló események ne ismétlődjenek meg, illetve azoknak a folyamatoknak a feltérképezése amelyek az erőszakos büncselekmények számának növekedését eredményezik.
Viszonylag könnyű olyan kijelentéseket tenni, hogy bezzeg annak idején. Magyarországon az akasztások beszüntetése a rendszerváltás idejére esett, a bűncselekmények számának növekedése azonban nem a halálbüntetés eltörlésére, hanem a rendszerváltásból fakadó gyökeres társadalmi átalakulásra vezethetők vissza.
