sorok között

sorok között

A tökéletes bűncselekmény

2012. július 07. - Politikai Ateista

A krimiírók - és nem kevésbé a bűnözők - fantáziáját emberemlékezet óta foglalkoztatja a tökéletes bűntény lehetősége. Ők általában arra koncentrálnak, hogy az elkövetők hogyan is maradhatnának láthatatlanok az igazságszolgáltatás szemei előtt. A valóságban azonban nem ez a helyzet. A tökéletes bűncselekmények a közvélemény orra előtt zajlanak, az elkövetőknek eszük ágában sincs bújkálni, az újságok címlapjain szerepelnek, és bizottsági meghallgatásokra járkálnak. Az ő bűntetteik nyilvánosak, egyszerűen csak nem járnak következményekkel.

 

A világtörténelem eddigi legnagyobb, éveken keresztül űzött csalásának, a Libor és Eubor kamatlábak manipulálásának, ha lesznek is felelősei, természetesen akkor sem fognak érdemi büntetésben részesülni.

A pénzügyi területet érintő belsős ügyekkel kapcsolatban, a megszokott módon csalásról, vagy bűncselekményről szó sincs. Még a kifejezést is kerülik, tévedésekről, morális és etikai problémákról beszélnek a "szakértők". Sőt, olyan nyilatkozatok is napvilágot láttak már amelyek szerint a Barclays, és Bob Diamond gyakorlatilag az áldozatai a botránynak.

A 2007-óta 120 millió angol font fizetést és jutalékokat kitermelő Bob Diamond nem az egyetlen "áldozat", néhány, a pénzügyi tápláléklánc alján álló tradert is elbocsátottak.

 

Ha el is hisszük azt a képtelenséget, hogy néhány trader képes volt éveken keresztül, feltűnés nélkül manipulálni a bankközi kamatlábakat - ami körülbelül annyit jelent mint ha a Sukoró-ügyben az MNV portását találnák felelősnek - akkor felmerülhet a kérdés, hogy milyen belső felügyeleti rendszer működik a világ legjelentősebb pénzintézeteinél. Fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak az alkalmazottaik?

Az angol pénzügyi felügyelet egyik munkatársa szerint a közvéleményt talán zavarja, hogy a pénzügyi szektorban a botrányok után nem hullanak fejek. Nem tudom, hogy a közvélemény általában mit gondol erről a kérdésről, de engem tényleg nagyon zavar, hogy egyesek milliókat károsítanak meg minden következmény nélkül.

Akit részletesebben érdekel a Libor-botrány ajánlom az Al-Jazeera Inside Story című műsorát. (Különösen érdekessé teszik a beszélgetést Max Keiser dühkitörései)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr874632934

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tízdolláros önfejlesztő kézikönyvből irányítják Orbánék az országot 2012.07.07. 11:34:21

Sejtettem, hogy a honi vulgár-tanácsadói maffia mind a kormányzati kommunikációra, mind a döntések előkészítésére a kelleténél, vagyis a nullánál sokkal nagyobb befolyással van. Ám soha nem gondoltam volna, hogy lesz egy miniszter, aki büszkén kiáll és...

Trackback: Matolcsy ölni tudott volna, amikor Quest a katasztrofális magyar helyzetről kérdezte 2012.07.07. 11:32:39

A lassított felvételen jól látszik, milyen indulatok feszülnek benne, miközben a “tündérmesés” választ fogalmazza Richard Quest zátonyra futó magyar gazdaságról feltett kérdésére. Nem vagyok pszichiáter, de nagyjából így képzelem el annak a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.07.07. 13:58:13

@El Visco Stello: óh, de ismerős gyakorlat ez, az elmúlt bő két évtized kizárólag erről szólt idehaza is.

@]{udarauszkasz: igény volna rá..

Lajosforras 2012.07.07. 14:09:53

pár milliós lopásért a pórnép meg kap 5-10 évet. megy ez...

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 14:30:23

gyerekek! eme wirtschaft nélkül nem lehetne FINANSZÍROZNI a JÓLÉTI ÁLLAMOT

a machináció legfőbb HASZONÉLVEZŐJE a JÓLÉTI ÁLLAM

hisz OLCSÓN JUT HITELHEZ

és felkokszolt gazdaságból rengeteg ADÓbevételre tesz szert

anno még a brit BIRODALMAT is 15% körüli GDP arányos újraelosztással üzemeltették

bezzeg ma a vonatkozó érték 50% KÖRÜL van..

aki nem hiszi járjon utána az alábbi honlapon...

UK Public Spending Since 1900
www.ukpublicspending.co.uk/spending_brief.php

Ami pedig a LIBORGATE-t illet...

kit lep ez meg?

mi ebben a meglepetés?

- Szerzet - 2012.07.07. 14:34:14

Én is az Al Dzsazírából tájékozódom, alap, a leghitelesebb információforrás. Le a keresztényekkel!

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 14:35:29

klikk alább, a zseton jelentős része ide megy...

The Growth of State Education

www.ukpublicspending.co.uk/include/uk_education_100.png
The Steady Growth of Health Expenditures

www.ukpublicspending.co.uk/include/uk_health_100.png

és persze a „bankster”-ek is remekül élnek… ez van…

]{udarauszkasz 2012.07.07. 14:36:52

Az urkutatast kene finanszirozni eloszor is, mert a jelenlegi formajaban ez a bolygo ennyi embernek pite. Nem eleg. Legalabb az ipart ki kene telepiteni mas bolygokra, van eleg. Persze ehhez ujfajta energiahordozok kellenek, uj energiatermelesi formak, de az eziranyu kutatasokra nincs meg a hajlandosag, csak a rovidtavu hasznot tartjak szem elott. Eloszor: a felso 3000 klanjait kiiktatni. Masodszor: Urkutatas, es ujfajta energiahordozok felkutatasa. Harmadszor: az uj technologiak birtokaban az ipari es energiaszektor nagy reszenek athelyezese a vilagurbe, mas egitestekre.
Vagy: vegignezni a vilagveget eloben.

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 14:39:19

@]{udarauszkasz:

szvsz

van egy mondás, mely szerint épp elég nemes cél SAJÁT MAGUNK megreformálása

persze mindig ez a legnehezebb:)

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 14:39:56

@]{udarauszkasz:

ez bizony elengedhetetlen a jóléti állam finanszírozásához...

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 14:40:51

@LIBOR az új vágya az átlagpolgárnak!:

nyugi habzsolja:

a jelenlegi rendszer legfőbb haszonélvezője a jóléti állam

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 14:42:00

@sanyix:

jobb ha tudod:

prudens pénz és bankrendszer mellett nem tudsz jóléti államot működtetni...

ott bizony nincs ingyen ebéd

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 14:43:05

@vomit:

hát persze, hogy azt csinálták, mi ebben az újdonság? :)

2012.07.07. 14:48:36

Amióta ide járok olvasgatni folyamatosan röhögök azon, hogy egyesek a nyugati világhoz való kötödésünket szeretnék gyorsítani, mintha ott a Kánaán lenne, tej folyik a csapból és kolbászból van a kerítés. nem barátocskáim, ott is csak annak jó, aki a tűz körül van a többi csak szív, amerikai barátomat idézve.

Ugyhogy nem országot kell váltani, hanem a tűz köré kell kerülni. Megyek is a kerületi FIDESZ irodába. A következő 20 évben mindenkinek ezt ajánlom!!!

kpityu2 2012.07.07. 14:49:18

Amatőrök. A tökéletes bűncselekményhez először is kell egy politikailag beágyazott rendőrfőkapitány...

sanyix 2012.07.07. 14:54:44

@kronstadt: ingyenebéd úgy sem az átlagembernek jut most sem, hanem a bennfenteseknek...

Most sincs jóléti állam. Pártízezer jól él, a többi meg átlagosan.

]{udarauszkasz 2012.07.07. 15:53:55

A tobbi atlagosan sem el mar, az emberek mar futeni se nagyon tudnak.
Nem kollektivista almokat szovogetek, csak a realitas talajan probalok allni. Urkutatas az egyetlen kiut. Egy halom ritkafoldfem, es mindenfele erc talalhato az aszteroidakon, kisbolygokban, a kulszini kitermelessel kinyerheto. (nem veletlenul nyomjak joparan az aszteroidakutatast... hosszu tavon jo uzlet lehet meg.)

sanyix 2012.07.07. 16:49:22

@]{udarauszkasz: ahol nem mutyizzák el a politikusok azt a pénzt amit ezek a tolvaj bennfentesek meghagynak, ott viszonylag jól élnek vagy ha nem jól, legalább is egyre jobban.

Mi vagyunk akik nem élnek valami jól és egyre szarabbul élünk. De hát nekünk van minimum 5x-ös áron dolgozó közgépünk, volt hasonló strabagunk.
Magyarország egy gazdag ország, csak birka a nép...

]{udarauszkasz 2012.07.07. 16:57:20

hat a nep az tenyleg birka. A magyarral mindent lehetne csinalni. En most igy helybol inditanek egy kamionos blokaddal, osszes hatar, ut, autopalya felhajto lezar, aztan folytatnam egy altalanos sztrajkkal, mondjuk megneznem, hogy az Odi, Merci, Buzuki mit szolnanak hozza. A vilag odafigyelne rank az biztos.
Ha kibokom a nemetnek, hogy nalunk bizony x millioan eheznek, meg SOKKAL ramatyabb a helyzet, mint a gorogoknel, csak neznek, mint a moziban.
Naja, ott se mond el mindent a hirado.

Martian (törölt) 2012.07.07. 17:06:35

@]{udarauszkasz: "a sok hulye terrorista, ahelyett, hogy tornyokat dontoget"

Ha egyáltalán terroristák tették...

Martian (törölt) 2012.07.07. 17:11:38

@Lindalinda: "hanem a tűz köré kell kerülni."

Esetleg gyújtsuk fel a kerbankokat..? :)

Max, A Gondolkodó Birca · http://maxval.co.nr/ 2012.07.07. 18:21:00

Látom a hozzászólásokból a körvonalazódó megoldást. Az egyesült szélsőbal és szélsőbal által alapított "antiglobalista" mozgalom akcióterve:
- kiirtani a zsidókat,
- kiirtani mindenki mást is, akinek más a véleménye,
- az így megmaradt világszerte kb. 100 milliós lakosság kommunizmust épít,
- az építés közben elhullik minden elhajló elem, marad 5-10 millió,
- az 5-10 millió kollektív öngyilkosságot követ el.

gertan 2012.07.07. 18:30:42

a 2006. óta tartó válság tudatosan szervezett akciósorozat, amely egy néhány tíz- százezres szűk csoport gazdagodását hivatott szolgálni.

Nincs felelősségre vonás, mert a törvényeket a pénzügyi szféra írja.

Egyetlen lehetőség van: állampolgári engedetlenség, adózás tömeges megtagadása, pénz azonnali kivétele a bankokból.

]{udarauszkasz 2012.07.07. 18:51:25

@gertan: adozas tomeges megtagadasa. Ezert akarjak tomegesen az online fizetest kizarolagossa tenni. Ha csak a szamladon van penz, barmikor zarolhatjak, hozzaferhetnek.
Penz azonnali kivetele a bankokbol, egy jo otlet, csak hat tobb penz van forgalomban, mint amennyi a valosagban letezik, ropke 2 nap alatt csodot jelentenenek, es a jonep nagyreszenek zarolnak a szamlajat.
A megoldas talan a cserekereskedelem lenne, az tenyleg fuggetlenedne a rendszertol.

]{udarauszkasz 2012.07.07. 18:52:36

a megoldas a fonokok reszerol a fizetes kezbe, kp-ra. A nyugdijrendszer ugyse fog letezni, mire mi eljutunk odaig, ugyhogy ez egy nyugodt szivvel jarhato ut.

Muzsikok közt 2012.07.07. 18:58:40

A világtörténelem eddigi legnagyobb, éveken keresztül űzött csalásának, a Libor és Eubor kamatlábak manipulálásának, ha lesznek is felelősei, természetesen akkor sem fognak érdemi büntetésben részesülni.

- Bonyolult ügyekben nagyon nehéz kétség nélkül bizonyítani minden egyes mozzanatot, ráadásul nehéz hozzá szakértőket találni, akik nem akarnak szembekerülni az egész iparággal.

- Azért a 9/11 csalás messze túltesz ezen.

]{udarauszkasz 2012.07.07. 19:01:57

@Max, A Gondolkodó Birca: Egyebkent nem a zsidokat kell kiirtani, hanem azt a felso par ezret, akik idejuttattak a vilagot. Semmi kifogasom nem lenne a milliardosok ellen, ha a hatalmukkal egyutt a felelosseget is vallalnak, es nem a romlasba vezetnek a vilagot, tanulva az evezredek csaszarainak, kiralyainak, faraoinak hibaibol, hanem megprobalnanak egy fenntarthato fejlodesi palyara allitani a tarsadalmat.
Foleg igy, hogy most nem egy helyi kis birodalom, mint a romai, vagy a gorog, perzsa, inka, vagy Husvet Szigetek stb, hanem az egesz bolygo forog kockan.
Jo nagyot fog szolni, az biztos.

]{udarauszkasz 2012.07.07. 19:04:40

@Zuckerbrot: a 911,es ez a valsag is egy nagyobb terv resze. Felkesziteni a vilagot egy alacsonyabb szinvonalu eletre, mar ha azt eletnek lehet nevezni egyaltalan.
Tesco gazdasagos biodroidok leszunk mindannyian, muanyag kajaval teletankolt szerves alapu robotok.

]{udarauszkasz 2012.07.07. 19:09:26

pont a Zuckerbrot fog hianyozni a jovoben, csak a Peitsche marad.

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 19:52:11

@]{udarauszkasz:

ez a sztori a "HITELESEKRŐL" és a JÓLÉTI ÁLLAMRÓL szól...

prudens pénz és bankrendszert akarsz?

ROBBANNI fognak a REFINANSZÍROZÁSI költségek...

tömegével fognak bedőlni hitelek...

összeomlik az oktatási és az egészségügyi rendszer

ebben a formában ezt a rendszert nem lehet prudens bank és pénzrendszer mellett üzemeltetni

az újradefiniált komcsi álmodozás pedig mindössze a kollektív nyomor felé vezető út...

Martian (törölt) 2012.07.07. 20:01:30

@]{udarauszkasz: "A megoldas talan a cserekereskedelem lenne, az tenyleg fuggetlenedne a rendszertol."

Vagy az alternatív fizetőeszközök elterjedése, akárcsak szűkebb piacokon is... szép fokozatosan.

]{udarauszkasz 2012.07.07. 20:08:46

mar eleve ez paradox, hogy minel nagyobb szarban van egy orszag, annal nagyobb kamatra tudja magat finanszirozni. Jo, a piaci torvenyek, meg a kockazati tenyezok, stb. De hosszu tavon a piac ritkan valaszt logikus utat.

Aki szarban van, meg bele is rugnak parat, igy mukodik ez.

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 20:27:35

@]{udarauszkasz:

ez nem piaci rendszer...

ergo

a piac semmiről sem tehet

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 20:28:11

@Martian:

mire gondolsz?

helyi papírfecnikre? :)

bankvezér 2012.07.07. 20:41:48

@]{udarauszkasz:
Az úgy működik, hogy amíg nincs adósságod, addig "jó" adós vagy. Kedvező feltételek mellett kapsz hitelt.
Aztán amikor eladósodtál, akkor hirtelen "rossz" adós leszel és a lehető legkedvezőtlenebbre változnak a törlesztési feltételek.
Ezt hívják etikus, korrekt, tisztességes banki magatartásnak!
Egyébként pedig a kormányok támogatják a saját bankjaikat a gazságokban is.
Például nem hinném, hogy a brit kormány leplezte volna lett a brit bankok csalását!

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 20:51:08

@bankvezér:

tök mindegy, hogy ki leplezte le, előbb vagy utóbb, de robbanni fog a jegybanki alapkamat az UK-ban és úgy általánosságban a fejlett világban

a jegybankpénzteremtésnek nagyon komoly következményei vannak

]{udarauszkasz 2012.07.07. 20:59:27

mar eleve ott kellene kezdeni, hogy az allamoknak nem a halodo bankokat kene pumpalni loveval, hanem azoknak kene segiteni, akik a bankok, vagy epp a piaci valsag hibajabol munkanelkuliek lettek, es nem azert lettek "rossz adosok", mert nem volt kedvuk fizetni, hanem mert megszuntek a beveteleik, es nem tudnak.
Ha csak a bankokat tamogatom, mint ahogy ezt az unioban teszik, akkor nem serkentem a fogyasztast, foleg nem hosszutavon.
a managerek baromi jol jarnak, mert allami penzbol megmentettek oket. De a gazdasagnak ez baromira nem jo, mert a koldustomeg nem fog fogyasztani, az allamaparatus eladosodik, mert kihuzta a nyakkendojuknel fogva a fehergallerosokat, es most sajat maga van sz*rban. Igy aztan az allam sporolni kezd, rongyosra sporolja a szocialis halot, ami ujabb koldus tomegeket teremt, es elindul a spiral lefele.
A vegytiszta sporolas senkinek sem jo, vegso soron a bankaroknak se lesz az. Nem lesz termeles, fogyasztas, bedoglik a gazdasag motorja.

]{udarauszkasz 2012.07.07. 21:03:48

A lenyeg az, hogy en hagytam volna bedogleni a bankokat, kezeljek a sarukat sajat maguk. fizessen az, aki el balf*kodta, ha en osszetorom a kamiont azt is en fizetem, mert miattam nem keres a fonok sem, (meg en sem)
Ha a nyakkendos gajraveri a bankjat, amivel szolgaltatast nyujt, hat igy jar. Isten hozta az eletbe, mindenki megfizet a sajat hibajaert, legalabbis igy kellene lennie.
Ha egy acs, villanyszerelo, orvos, kukas, csillagasz, fizikus, mernok stb igy elront valamit, az repul. A bankar miert kivetel?

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 21:10:39

"Ha csak a bankokat tamogatom, mint ahogy ezt az unioban teszik,"

elsősorban nem a bankokat támogatod itt, hanem az ADÓSOKAT TÁMOGATOD

bankmentés nélkül leolvadna a rendszer és ROBBANNA A REFINANSZÍROZÁSI KÖLTSÉG

tömegével menne CSŐDBE SOK TÍZMILLIÓ ADÓS + az összes jóléti állam

"a managerek baromi jol jarnak, mert allami penzbol megmentettek oket. "

ok, a managerek pofátlanul jól élnek, de ez egy pillanatig sem változtat azon az egyszerű tényen, hogy a PÉNZ DÖNTŐ TÖBBSÉGE A HITELESEKNÉL landol

itt a BETÉTESEK SZÍVNAK + a fix jövedelemből élők

ez a rendszer a "HITELESEKET" SZUBVENCIONÁLJA

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 21:12:15

@]{udarauszkasz:

"De a gazdasagnak ez baromira nem jo"

de még mindig jobb ez egy buta KOMCSI ámokfutásnál

prudens rendszert akarsz?

ABBAN NINCS "KÖNNYŰ PÉNZ"

az kőkemény kapitalizmus

nem a mai lájtos szociális piacgazdaság....

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 21:13:45

@]{udarauszkasz:

"A vegytiszta sporolas senkinek sem jo"

no de hun van itt vegytiszta spórolás

az utóbbi néhány évben az ún. fejlett világban GYORSAN NŐTT az állami újraelosztás

drága dolog az eladósodott HITELESEK szubvencionálása

bankvezér 2012.07.07. 21:15:09

@]{udarauszkasz:
"Ha egy acs, villanyszerelo, orvos, kukas, csillagasz, fizikus, mernok stb igy elront valamit, az repul. A bankar miert kivetel?"

Azért apukám, mert a bankárok közvetlenül istentől származnak! Ti pedig csak kis férgek vagytok, és csak addig élhettek, amíg szánalmas pondró lényetekkel a bankárokat szolgáljátok.

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 21:15:45

@]{udarauszkasz:

"A lenyeg az, hogy en hagytam volna bedogleni a bankokat"

remek ötlet, akár merész laissez faire gondoltnak is lehetne tekinteni ezt, ha nem olvastunk volna eddig téged:)

DE

ebben az esetben lényegében az összes jelzáloghitel BEDŐL + minden állam csődbe megy...

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 21:19:39

@]{udarauszkasz:

"Isten hozta az eletbe, mindenki megfizet a sajat hibajaert, legalabbis igy kellene lennie."

ezt több tízmillió jelzáloghiteles esetében is alkalmaznád? :)

"A bankar miert kivetel"

pl. azért mert ez egy kvázi-állami rendszer... ez nem piaci rendszer... ez a rendszer fő profilban az állam, ill. az állami szakpolitika alkotás számára teremt forrásokat...

persze ez már egy kissé szofisztikáltabb és hatékonyabb, mint a komcsi világmegváltók által elképzelt kő-primitív bankóprés-romantika, de ez egy pillanatig sem változtat azon, hogy ez egy kvázi állami rendszer

bankvezér 2012.07.07. 21:19:46

@kronstadt:
Éveken keresztül piacnak álcázott titkos háborút folytattak egymással az egyes államok elitjei, a bankokon keresztül. Most csak annyi történik, hogy időnként lelepleznek néhány bankot, amelyik keményen kivette részét a háborúból, de titkolni próbálta.

]{udarauszkasz 2012.07.07. 21:30:42

Nem a komcsi amokfutas kell ide, de ha mar bejott a krach, akkor is sztem a kisebb rossz a bedolt hitelesek tamogatasa, mint a bankoke.

bankvezér 2012.07.07. 21:38:06

@]{udarauszkasz:
Még mindig nem értetted meg, hogy a hitelek azért dőlnek be, mert a bankok bedöntik őket? !!!

]{udarauszkasz 2012.07.07. 21:45:05

@bankvezér: de mi erdek fuzi a bankokat ahhoz, hogy bedontseg a sajat kihelyezett hiteleiket?

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 21:49:38

@]{udarauszkasz:

"hiteles"-mentés = bankmentés

a betétesek és a fix jövedelemből élők kontójára

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 21:51:13

@]{udarauszkasz:

de akár így is lehet:

"bankmentés = "hiteles"-mentés

ebben a rendszerben a HITELFELVÉTELT SZUBVENCIONÁLJÁK, a megtakarítások és a fix jövedelmek terhére

]{udarauszkasz 2012.07.07. 21:55:04

@kronstadt: hat eleg ramaty rendszer. Magyarul affele anti-Robin Hood politika.

bankvezér 2012.07.07. 21:57:14

@]{udarauszkasz:
" de mi erdek fuzi a bankokat ahhoz, hogy bedontseg a sajat kihelyezett hiteleiket? "

Az adósok vagyonának megszerzése.

bankvezér 2012.07.07. 22:01:27

@kronstadt:
" ebben a rendszerben a HITELFELVÉTELT SZUBVENCIONÁLJÁK, a megtakarítások és a fix jövedelmek terhére "

Azért szubvencionálják a hitelkihelyezést, hogy le ne álljon a gazdasági növekedés, mert akkor nem növekedik a profit.
Ilyen egyszerű.
De ennek megértéshez a Marx által felismert törvényszerűségeket kell alkalmazni.

]{udarauszkasz 2012.07.07. 22:05:38

@bankvezér: es mi a banatot csinal a bank annyi lakassal, kocsival, egyeb vagyonnal? Kinek adja el az ingosagok, ingatlanok ezreit, tizezreit, ha senki se tudja megvenni? Nem igy lett ingatlanvalsag az USAkoknal, meg a spanyoloknal? Ott mennek tonkre egesz kulvarosi negyedek, belekoltoznek a hazakba a hajlektalanok, mert a bankok bedontottek a hiteleket. Mire jo ez?

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 22:24:57

@bankvezér:

csak nem ezekre gondolsz? :)

“A nem zsidó zsidó” – 190 éve született Karl Marx

www.judapest.org/190-eve-szuletett-karl-marx/

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.07.07. 22:27:42

@Martian: szerintem is rá lehetne próbálni egy duális pénzrendszerre, valahogy kialakítani egy olyan független fizetőeszközt, amire semmilyen hatással nem lehetne a vele párhuzamosan működő, a nemzetközi pénzvilág által teljesen túszul ejtett pénzünknek. Mondjuk először egy szektorban próbálnám ki, pl. a mezőgazdaság-élelmiszeripar vonalon, talán azaz egy dolog van, ahol simán önellátóak is lehetnénk, ha jól meg lenne szervezve a rendszer (az EU ettől befordulna, az biztos). A pénz alapvetően attól működhet, hogy milyen széles körben válik elfogadottá. Az összes többi tényleg csak jó ötletek és kiváló szervezés kérdése.

Szóval igen, szerintem sokan örülnének, ha egy reggel arra kelnének, hogy minden bank lángokban áll, és az Andrássy (Népköztársaság) út kandelláberein minden politikust gyengéden himbál a szél, de azon is jó elábrándozni, hogy milyen dolgokat tudna magából kihozni egy ország, ha hagynák. De attól tartok, hogy ez illúzió.

Valószínű, hogy egy világméretű összeomlás kell ahhoz, hogy valami új kezdődjön. Az persze kérdés, hogy mi lesz az az "új".

]{udarauszkasz 2012.07.07. 22:28:00

@kronstadt: na, akkor megiscsak oda lyukadunk ki, hogy politika, es az embereket szoktatni akarjak a silanyabb elethez, lejjebb vinni a munkaero arat, ugy ujraelosztani a meglevo eroforrasokat, hogy a kevesnek, akinek sok van, meg tobb jusson, a tobbinek meg meg kevesebb. Mas logikus celja nem lehet. Ertelmes bank nem akar eladhatatlan ingatlanhalmazon, es bedolt jelzaloghiteleken kotlani. Sose voltam jo kozgazbol, de ez kezenfekvo, nem?

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.07.07. 22:36:33

@bankvezér: szó szerint, drága barátom, hogy az öreg Goldman Sachs CEO Lloyd Blankfeint idézzem:

"Investment bankers are just doing God's work"

Az egyik leggyönyörűbb mondat, ami valaha bankár száját elhagyta...

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.07.07. 22:41:29

@kronstadt: "ebben az esetben lényegében az összes jelzáloghitel BEDŐL + minden állam csődbe megy..."

hát hajrá! a kapitalizmus alapszabálya, hogy hulljon a férgese, ez alól a bankok sem lehetnek kivételek.

bankvezér 2012.07.07. 22:44:01

@]{udarauszkasz:
A bank sok esetben biztosítást kötött arra az esetre,ha bedől a kihelyezett hitele.
De ha nincs biztosítása, az sem gond. Kisegíti az állam.
Fontos,hogy a bedőlt adósok ne tarthassanak meg semmit. Mert így újra fizetőképes keresletet fognak jelenteni a házakra, kocsikra. Csak persze drágábban kaphatják vissza, mint amilyen áron elvették tőlük.

bankvezér 2012.07.07. 22:51:35

@defenestratio:
" A befektetési bankárok csak isten munkáját végzik." :))

simple observer 1.0 2012.07.07. 22:52:13

@]{udarauszkasz:
"En szemely szerint igy a Rockefeller , Rotschild, stb. csaladdal, meg a tobbiekkel kezdenem. "

Ebben az ugyben, mino kellemetlenseg, epp az a szep, hogy Bob Diamond meg csak nem is zsido, egy ir katolikus csaladban nott fel:

en.wikipedia.org/wiki/Bob_Diamond_(banker)

bankvezér 2012.07.07. 22:53:18

@kronstadt:
Nem értem, hogy miért vagy zsidó létedre antiszemita?

bankvezér 2012.07.07. 22:55:14

@kronstadt:
Nem értem, miért vagy te zsidóként antiszemita?

bankvezér 2012.07.07. 22:58:33

Szar blogmotor !!! :((((
@simple observer 1.0:
A Diamond vezetéknév mindent elárul. :)
Egyébként pedig nem szabad származás szerint megkülönböztetni az embereket. Nem vagyunk rasszisták!!!!

]{udarauszkasz 2012.07.07. 23:00:30

@simple observer 1.0: en nem is a zsidokat, irtanam ki, nem vagyok en kishitler, nem is emlitettem ilyet:) az elitnek nincs vallasa, meg a penz sem a vallasa, azt is csak egy eszkoznek tekinti.
@bankvezér: "Csak persze drágábban kaphatják vissza, mint amilyen áron elvették tőlük." Ez akkor rablas, nemde? elveszem a tulajdonodat, es dragabban visszavasarolhatod.
Igen am, de te kozben minden mas egyebedet elvesztetted, az allasodat, a beveteli forrasaidat, igy NEM TUDOD visszavasarolni, igy aztan ram rohad az egesz szajre, most mi is lesz velem? Rasozom a szajret az allamra, az allam meg olyan hulye, hogy megveszi? Hogy veszi meg, ha neki sincsenek mar beveteli forrasai, mert az adozok, akiknek a penzebol elt, ugyanazok a melosok, akiket en kicsinaltam, akkor innentol fogva ez egy ordogi kor.

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.07.07. 23:12:06

@]{udarauszkasz: egyrészt azért, mert a bank eladja egy követeléskezelő cégnek az ingatlant, azaz majdnem minden esetben a pénzénél marad, a többi hitelesnek pedig még tovább lehet emelni a kamatát, merthogy a "hitelportfólió minősége romlik", másrészt azért, mert attól, hogy az ország lakosságának egy része még tönkrement, a másik része azért még fizető/hitelképes lehet.

bankvezér 2012.07.07. 23:18:13

@]{udarauszkasz:
"Ez akkor rablas, nemde? elveszem a tulajdonodat, es dragabban visszavasarolhatod."

Persze, hogy rablás. Csakhogy a bankároknak mindent lehet.

Itt zajlik az orrod előtt az egész történet, de te mégis értetlenkedsz???
Miért is nem tudnak az országok kilépni a válságból? Hát ezért...
De minden tartozás az adófizető tömegre lesz terhelve: államadósság lesz belőle.

]{udarauszkasz 2012.07.07. 23:19:41

@defenestratio: jo, de ha a tobbinek tovabb emelem a kamatat, akkor ujabb hitelesek fognak bedolni, egeszen odaig, amig egy hiteles sem marad, mindenki tonkremegy. A lufi mindenkepp kidurran, elobb, vagy kesobb, legfeljebb nagyobbat szol majd.

bankvezér 2012.07.07. 23:21:16

@bankvezér:
"De minden tartozás az adófizető tömegre lesz terhelve: államadósság lesz belőle. "

És mindez úgy, hogy közben az adósok is földönfutó nincstelenek lesznek. Na így kell ezt csinálni ! :)))

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 23:27:03

@]{udarauszkasz:

a politika a hatalom megtartásáról szól és ez nem feltétlenül egy huszadrangú ponyvaregény szintjén megvalósított galád összeesküvés

bankvezér 2012.07.07. 23:27:42

@]{udarauszkasz:
Csak addig döntik a hiteleket, hogy a harmadánál több ne dőljön be.

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 23:28:21

@defenestratio:

ok, de a jelenlegi rendszer nem kapitalista rendszer

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.07.07. 23:29:14

@]{udarauszkasz: azért olyanról még nem hallottam, hogy egy bank minden hitelesét kinyírja, szerintem pontosan tisztában vannak vele, mi az a határ, amíg elmehetnek a számokkal, azaz mennyi a rendszerből maximálisan kitermelhető pénz.

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 23:29:21

@simple observer 1.0:

ó hát az lényegtelen, hiszen Göring óta tudjuk, hogy az a zsidó akit ő annak nyilvánít:)

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 23:30:10

@bankvezér:

aha, gondolom nehéz megbarátkozni azzal, hogy Marx egy embergyűlölő gennyláda volt:)

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 23:31:22

@bankvezér:

te és a mögötted álló milliók:) mit milliók, milliárdok! :)

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 23:32:34

@bankvezér:

mi van, te futtatod ezt a show-t? :)

bankvezér 2012.07.07. 23:33:41

@kronstadt:
Személyesen nem ismertem Marxot, ezért nem mondanék róla semmilyen véleményt. Neked sem ajánlom. :)
Az általa felismert törvényszerűségek azonban fontosak.

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 23:33:48

@defenestratio:

a monetáris infláció veszélyes játék:) ahol fűrészelnek ott hullik a fogács:)

]{udarauszkasz 2012.07.07. 23:34:21

@bankvezér: de ha mindenkit nincstelenne teszek magam korul, akkor hova lesz a beveteli forrasom? Egyszeru: Haboruba kuldom oket egymas ellen, kinyirjak egymast, es utana tenyleg az enyem az egesz bolygo, hurra! Mar nem is olyan fontos az a beveteli forras!
De varjunk csak...! Most ki a fenen fogok uralkodni..?!

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 23:37:06

@]{udarauszkasz:

szvsz

túlbonyolítod te ezt a történetet:)

az alkoholista-karrier se a delirium tremens végpont vizionálásával indul:)

piálni meg mindenki szeret

osztán vki képes, más meg nem:)

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 23:37:40

@kronstadt:

osztán vki képes MEGÁLLNI, más meg nem:)

bankvezér 2012.07.07. 23:39:08

@]{udarauszkasz:
Egyszer már megtörtént az, amit te itt latolgatsz. És senki nem problémázott azon, hogy ezután kin fog uralkodni? V
A II. világháború után is volt kin uralkodni...

]{udarauszkasz 2012.07.07. 23:42:22

hat sztem a III. utan mar nem lesz... vannak mar pusztitobb, es kontrollalhatatlanabb fegyverek is az atomnal...

kronstadt (törölt) 2012.07.07. 23:42:48

@bankvezér:

a komcsi tömeggyilkosok is a bankárok zsoldjában álltak? :)

hiszen tudjuk, hogy hogy indult a második világháború

két gennyláda felosztotta egymást között Európát

Treaty of Non-Aggression between Germany and the Soviet Union
en.wikipedia.org/wiki/Treaty_of_Non-Aggression_between_Germany_and_the_Soviet_Union

vomit 2012.07.07. 23:43:47

@Martian: sot, arab nevet nem is talalsz a hivatalos utaslistakon, nyugger kemfonokot es tabornokot viszont annal tobbet.

bankvezér 2012.07.07. 23:48:52

@]{udarauszkasz:
Remélhetőleg ezért nem lesznek atomfegyverek bevetve. Korlátlan atomháborúnál nincsenek győztesek.

bankvezér 2012.07.07. 23:52:41

@kronstadt:
Az egyes országok társadalmi berendezkedése önmagában nem elégséges indok egy háborúra.

]{udarauszkasz 2012.07.08. 00:02:38

@bankvezér: Taktikai, par kilotonnas fegyverek valoszinu, hogy be lesznek vetve, de nem ezek fogjak a nirvanaba szurni az emberiseget, hanem a genfegyverek, szelektiv virusok, es kulombozo nanotechnologiai ujitasok, de ez mar a trilogia harmadik, befejezo resze. Az elso reszen mar tul vagyunk (elokeszites, 20.sz.) most a masodik resz megy a vasznon. (Az eszkalacio)

]{udarauszkasz 2012.07.08. 00:08:47

Na, ezt is elnyelte az eter. Taktikai atomfegyverek lesznek bevetve, ezek onmagukban nem fogjak kiirtani az emberiseget. Az igazi disznosag a genfegyverek, szelektiv virusok, es nanotechnologiai ujitasok jelentik, de ez mar a trilogia 3. resze lesz. Jelenleg az eszkalacional tartunk, a felkeszites (1) mar befejezodott, legalabbis nalunk. (A nemettel, franciaval most probaljak megemesztetni, hogy bizony a jovilagnak is vege lesz egyszer, nem is olyan sokara)
süti beállítások módosítása