sorok között

sorok között

A nyugdíjkorhatár-emelés ördögi csapdája

2012. május 12. - Politikai Ateista

Tegnap éppen a lengyeleknél verte ki a biztosítékot a nyugdíjkorhatár-emelgetése:

Durva nyugdíjkorhatár-emelés a lengyeleknél

Napi Gazdaság

Nem egyedi esetről van szó, Európa szinte minden országában hasonló intézkedéseket hoznak, ezen már mi is átestünk. A fokozatosan, meghatározott időközönként automatikusan emelkedő nyugdíj-korhatár trükkje abban rejlik, hogy a népszerűtlen törvénymódosítással nem kell minden évben terrorizálni a közvéleményt, elég egyszer lenyeletni a keserű pirulát, és utána szinte észrevétlenül tolódik a nyugdíjbavonulás időpontja.

A nyugdíj előtti néhány évben általában valamiféle védelem illeti meg a munkavállalókat ami érthető, az idősebb korosztályhoz tartozókat már nem szivesen alkalmazzák a munkáltatók. A probléma szerintem az, hogy ezzel még a munkahelyek száma nem növekszik, tehát a nyugdíjkorhatár-emelkedés miatt továbbszolgáló munkaerő gyakorlatilag a pályakezdők helyét foglalja el. A korhatár-emelgetéssel ugyan az állam megspórol valamennyit a nyugdíjakon, de a kifizetett munkanélküli segélyek, és egyéb juttatások új kiadásként jelentkeznek. Természetesen most lehetne vitát nyitni arról, hogy melyik összeg a nagyobb, de az intézkedésnek a költségvetésin kívül társadalmi vonzata is van.

Távol áll tőlem, hogy különbséget tegyek a fiatalok, és az idősek munkaerőpiaci értékében, a munkanélküliség tekintetében azonban látok némi különbséget. Általánosan elmondható, hogy a fiatalok türelmetlenebbek, elszántak, idealisták, sokkal kevésbe hajlandók beletörődni a nyomorba, álmaik vannak, amelyekért hajlamosabbak kockázatokat vállalni.

Általában a fiatalok dobálják a molotov-koktélokat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr884498515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Molly 2012.05.13. 20:05:58

@laci_52: "Aki nyugdíjazás előtt feldobja a talpát, annak az össze befizetett pénzét elnyeli a nyugdíjkassza"

Nem egészen.
Az özvegyi nyugdíj intézménye még ma is létező ellátási forma Magyarországon. Azaz, ha a járulékfizető meghal, az özvegye a nyugdíjának egy jelentős részét megkapja. Akkor is, ha a túlélő házastársnak van egyébként saját jogú nyugdíja is, és akkor is, ha egyébként talán nem is szorulna rá.

Tehát nem mindenkinek a járuléka megy a közösbe azok közül, aki "nyugdíjazás előtt feldobja a talpát".

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 20:10:21

@Karmadealer: Ebben igazad van, csak semmilyen módon nem kapcsolódik az öngondoskodáshoz, vagy a nyugdíj rendszerhez.

A ma befolyt nyugdíjjárulék automatikusan kifolyik a jelenlegi nyugdíjasoknak (elvben, valóságban eltér mivel kevés az összeg).
Ha meg az öngondoskodást nézzük, ott semmi sem gátolja az aranyban való letétet, az a megvalósítón múlik, ha államapapírba teszi a pénzt.

"klasszikus reményvétel."
Ilyen alapon a gyereknevelést is annak lehet nevezni. Semmi garancia nincs rá, hogy majd eltart.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 20:12:20

@_Molly: Kivéve ha nem lesz özvegy, vagy nem sokkal a halál után az özvegy is meghal. Ezenfelül egy özvegynek már nem lehet özvegye. Tehát optimális esetben is 50%-os.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 20:22:08

@bankvezér: Ez hogy jön a skandinávokhoz?

Másfelől a konteok nem igazán szoktak meggyőzni a féligazságaikkal, főleg amelyik még Marxozik is egyet.

"Hogyan fog ebből a szép kis válságból a társadalom kijönni, azt most nem mondom meg. Legyen elég annyi, hogy mi, bankárok nagyon jó helyzetben vagyunk . A válságnak mi vagyunk az igazi nyertesei. De ezen ne csodálkozzatok, - mi közvetlenül istentől származunk."

Ez meg a csúcs. :)
Majd ha történik valami utána bevághatja, hogy ő erre gondolt. Mint Nostradamus, az is mindent megjósolt utólag.

Measurer 2012.05.13. 20:35:31

Ha mást nem veszünk figyelembe,a MANYUP, vagyis a nyugdíjtartalékok felszámolása nyilván új számításokat igényel, tehát a 65/64 éves nyugdíjkorhatár helyett a nivellálás kényszere vszleg 67 éves nyugdijkorhatárt hoz magával nálunk is.
A lengyel korhatáremelés nem egyedi, igaz a németeknél ezt évenként 1 hónapos csúsztatással, 2029-re érik el.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.05.13. 20:39:17

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: Na látod, ebben a gondolkodásmódban van a valódi különbség köztünk. Az én gyerekeimben biztosabb vagyok mint az aranyban, mert úgy nevelem őket. Különben több gyerekből több esélyed van hogy lesz normális aki tudja mi a dolga, és nem is köteességnek éli meg.
Mert te nem tennéd meg a szüleiddel???
De a (nagy) család ennél is többre jó, amíg a szülők dolgoznak, a nagyszülők vigyázni tudnak az unokákra, átadják nekik generációk tudását, ami egyébként a mostani, szétesett társadalomban örökre elvész, és az államnak kiszolgáltatott, segélytől és állami gondoskodástól függő bábokká változtatja a polgárait, akiket azután könnyű szerrel manipulálhat a demagógiával átitatott politika.

kvadrillio 2012.05.13. 20:46:03

mit összehülyéskednek ezzel a korhatáremeléssel ! amikor a zemberek fele, kétharmada, háromnegyede nem jut munkához, mert robotok termelnek !!!!!

MAJD A ROBOTOK MENNEK NYUGDÍJBA, DE NEM A ZEMBEREK !

Badbitie 2012.05.13. 20:47:45

@Karmadealer: Nos, ritkán írok ilyet, de azt kell mondjam az elmúlt pár kommenteddel szóról szóra egyetértek.

Az NGM ma tett közzé vmi vitaanyagot, hogy hogy lehetne több gyerek. Hát kezdésnek nekem az a javaslatom, hogy a bölcsi legyen olcsóbb, mint az egyetem... meg hogy egyáltalán legyen bölcsi és ovi. Amíg a gyerek vállalás azt jelenti, hogy egy ember 10 évre kiesik a munkából addig nem lesz itt tömeges gyerekvállalás.

kvadrillio 2012.05.13. 20:49:10

...A ZEMBEREK KIHALNAK, A MILLIÁRDOSOKNAK MEG MAJD ROBOTOK KÉSZÍTIK AZ ALSÓGATYÁT, CIPŐT, NYAKKENDŐT, POHARAT, MIEGYMÁST...MAJD ROBOTOKKAL SZEXELNEK-KEKSZELNEK, OCCT BELTERJESEN SZAPORODNAK, AMITŐL MÉG DEGENERÁLTABBÁ VÁLNAK, PEDIG MÁR ÍGY ELÉGGÉ TÚLTELJESÍTENEK !!! :o)))

bankvezér 2012.05.13. 20:54:17

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Ez úgy jön ide, hogy a skandináv országokban nagyon progresszív az adókulcs. Vagyis az állam lefölözi a profit nagy részét és visszaosztja a gazdaságba. Ezért nincs akkora vásárlóerő hiány, ami a mostanihoz hasonló válságot okozna ott. Persze azért ők sincsenek tökéletesen elszigetelve.
Egyébként pedig te is kitalálhatod, hogyan fog megoldódni a válság. De ha akarod megírom én .

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 20:56:19

@Karmadealer: Örülök neki, hogy tökéletes a családi életed, azonban nem mindenki ilyen szerencsés. Sajnos nekem megtanította az élet, ha magamon kívül bárkiben is megbízok akkor követem el életem legnagyobb hibáját. Nem kérek az államtól semmit, meg a társadalomból. Sem a többi kollektivista baromságból, csak hagyjanak békében élni, a többit meg megpróbálom magamtól megoldani.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 20:59:48

@bankvezér: Írjad nyugodtam. :)

Viszont sajnálom, jobboldali vagyok így nem tudok támogatni egy magas, újraelosztó állami rendszert. Meg mint írtam az ottani rendszer nem biztos, hogy itt is működne.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 21:01:36

@kvadrillio: Ne ordibálj, és néz után a gazdaság összetételnék. Már réges-rég nem a gyárak tartják el az emberiséget, tehát gürizzenek nyugodtan a robotok, sokkal jobb lenne mindenkinek.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.05.13. 21:07:20

@Badbitie: Van pár dolog ami látszólag független probléma pedig összefügg. Hiába adnak az elmaradott falvakban jószágot, dugványt a segélyeseknek, ha nem csak a dolgozó szülő szerepmodellje hiányzik, hanem az a tudás is amit korábban apáról fiúra adtak: nem tudják mit hova ültessenek, mi kell az állatnak, a növénynek, ezért kudarc ha elpusztul a csirke, a kecske, kiég a krumpli.

A világ másik felén Japán a korábbi évtizedek hihetetlen tőkeexportját éli fel, de már annyi az öreg hogy nincs aki emelgesse, tologassa őket az otthonokban, ezért fejlesztenek humanoid robotokat. Egy komplett nemzedéknyi fiatal esett ki, és az a kevés aki megszületett se akar felnőni, felelősséget válalni, elköteleződni, mert a hagyományos társadalom helyébe nem lépett életképes családmodell.

A mostani társadalom minden egyéni felelősséget kiiktat, szépen lassan óvodássá teszi a polgárait. Maholnap sisak nélkül nem hogy biciklizni, de kocogni se lehet, és ez a paternalista "védőháló" az élet más területén és a gazdaságban is kiirtja a normális ösztönöket miközben hamis illúziókban tartja a kiszolgáltatott egyéneket.

Direkt nem a polgár szót használom, mert a polgár ehhez képest gazdaságilag, morálisan és szellemileg független, van olyan világos értékrendje ami alapján választ és dönt, és az értékrendjének az a fajta szolidaritás és felelősségérzet is része, hogy magától észreveszi, ki az aki az ő erőfeszítésére, együttérzésére szorul, ezért fenntartja azokat a civil intézményeket (kórházak, idősotthonok, árvaházak) melyek a gondoskodnak a rászorulókról.

Te is érzed a különbséget a két társadalom között, igaz?

Almandin 2012.05.13. 21:13:47

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: Dehogynem, ha az özvegy újraházasodik és előbb hal meg, mint a párja, neki is lesz özvegye.

Almandin 2012.05.13. 21:16:08

@kvadrillio: Egyetértek. A mai munkanélküliség egyik oka a túlgépesítettség.

bankvezér 2012.05.13. 21:17:59

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Figyeled, hogy mi történik az USA-ban ? Pénzt nyomtatnak és forgalomba hozzák. Persze nem így kellene forgalomba hozni, (most ugyanis a bankok kapják), hanem az lenne a korrekt, ha a munkások kapnák meg, hiszen tőlük lett elvéve pénz a profitra.
De a legkezelhetőbb dolog az lenne, ha az állam a nyomtatott pénzzel csökkenthetné az adósságát és újra tudna állami megrendeléseket és segélyt adni.

Irókéz 2012.05.13. 21:22:15

@bankvezér: Nálunk a bankkonszolidáció nem erről szólt?

bankvezér 2012.05.13. 21:26:26

@Irókéz:
Nem. Mert az USA-ban még azután is nyomtattak pénzt, hogy már megmentették a nagybankokat.
És szerintem még fognak is nyomtatni.

Irókéz 2012.05.13. 21:29:20

@bankvezér: Annyiban erről szólt, hogy az újonnan forgalomba helyezett pénzt a bankok kapták. Az USA-ban annyiban más a helyzet, hogy a bankjegynyomtatás nem állami monopólium. A FED egy magán bank és ez hitelez az amerikai kormánynak.

füles1098 2012.05.13. 21:30:25

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:
ha 14 évesen álltam munkába, és meg van a szolgálati időm, valóban elmehetek nyugdíjba, csak pénzt nem kapok. Nyugdíjat csak a korhatár elérése után fizetnek.
Gondolod ezt a luxust a mai jövedelmek mellet meg engedhetik maguknak az emberek? Addigra lesz annyi tartalékuk...?

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:31:21

@bankvezér:

Bankvezér! A lényeget tekintve te a "világjobbító" eszméiddel a Wall Street embere vagy...

az általad vázolt "zseniális" ötletek nyomán pillanatok alatt meglódul egy vérbeli spekuláns fantáziája:)

BTW

furcsa de igaz: a "munkások" akkor jártak volna még a legjobban ha 2008-ban mindenki csődbe megy

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:32:05

@bankvezér:

1694 óta mindenki pénzt nyomtat:)

bankvezér 2012.05.13. 21:32:55

@Irókéz:
Azt hiszed talán, hogy az MNB-nek parancsolhat a magyar kormány ??? Egyáltalán nem. Simor András dönti el, hogy mennyi pénz van forgalomban. Ezért szívnak a magyarok . :))

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:34:23

"A probléma szerintem az, hogy ezzel még a munkahelyek száma nem növekszik, tehát a nyugdíjkorhatár-emelkedés miatt továbbszolgáló munkaerő gyakorlatilag a pályakezdők helyét foglalja el"

szvsz

itt inkább az a buli, hogy a munkavállalók jelentős része - az egészségi állapota miatt - korábban fog nyugdíjba menni és így sokkal alacsonyabb járadékot fog kapni...

Irókéz 2012.05.13. 21:35:17

@bankvezér: Ezen vannak, hogy ne ő dönthesse el, vagy ha igen, akkor közvetett módszerekkel sakkban tarthassák.
Simor kinek a kutyája?

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:36:03

@bankvezér:

ja 1946 óta aranyparitáson "mindössze" 1 millió százalékkal értékelték le a forintot

ha 10 millió százalékkal értékelték volna le akkor tízszer boldogabbak volnánk:)

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:37:28

@Irókéz:

gondolom a gonosz-aljas-megátalkodott-nemnemzeti-nemgój rócsildnak:) (vagy mi a csuda)

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:38:24

@Irókéz:

és a boldogság mindössze papír és tinta kérdése:) de az a gonosz rócsild:)

bankvezér 2012.05.13. 21:38:39

@kronstadt:
Ezek nem az én ötleteim. Én csak figyelem, hogy mások mit csinálnak.

"furcsa de igaz: a "munkások" akkor jártak volna még a legjobban ha 2008-ban mindenki csődbe megy ."

Gondolom az nem tetszett volna annyira, ha a betétesek pénzéért nem vállalt volna garanciát az állam.

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:39:43

@Almandin:

"Egyetértek. A mai munkanélküliség egyik oka a túlgépesítettség"

ja az ideális világban mindenki reggeltől estig a földön robotol

bankvezér 2012.05.13. 21:41:25

@Irókéz:
Simort még az MSZP nyomta be az MNB elnöki székébe.

füles1098 2012.05.13. 21:43:15

@hátmármindennicknévfoglalt: "5) törölni a nyugdíjrendszert - tartsák el a gyerekek az ősöket"
Ha figyelted az új családjogi és örökösödési törvényt, akkor tudod, abban már benne van: "tartsák el a gyerekek az ősöket".
Egyértelmű, a kormány gőzerővel készül, hisz a munkanélküliségnek köszönhetően nagyon sok ember nem is lesz jogosult a nyugdíjra, segéllyel pedig nem fogják győzni.
Csak ezzel meg az a problémám, hogy sajna a gyereknek sincs jövedelme, miből fogja eltartani az ősöket?!

Irókéz 2012.05.13. 21:43:28

@bankvezér: Amikor lejár a munkaszerződése, lesz jobb helyette?

bankvezér 2012.05.13. 21:43:42

@kronstadt:
Szerintem neked rendezetlen a családi életed ezért itt próbálod kötözködéssel levezetni a benned felgyülemlett streszt. :))

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:45:30

@bankvezér:

a banknak vagyona és kintlevőségei vannak... pl. rengeteg ingatlan a kihelyezett hitelek mögött... alaptőke, stb...

lényegében REÁLIÁK

ez a betétesek birtokába ment volna át...

a BETÉTESEK lényegében új részvénykibocsátással BANKRÉSZVÉNYESEK lettek volna...

a wall street-i részvényesek pedig mindent elbuktak volna…

a betétesek sokkal jobban jártak volna ezzel, mint a te értéktelen papírfecniiddel:)

persze ezt te sohase fogod megérteni:)

bankvezér 2012.05.13. 21:46:32

@Irókéz:
2013 tavaszán Simor távozik. Akkor a Fidesz embere foglalja el a helyét. Az új elnök nem fog keresztbe tenni annyit a Fidesz-kormánynak.

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:46:45

@bankvezér:

aha te pedig a Wall Street embere vagy:)

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:47:59

@bankvezér:

hű de jó lesz, már izgulok! :)

Irókéz 2012.05.13. 21:51:19

@bankvezér: A kérdés, hogy jobb lesz-e a népnek. Talán túl cinikus vagyok, de bármilyen változás a világon negatív következményekkel járt nálunk. Még a fókák szaporodásának változásai is nagy amplitúdót tud okozni a deviza árfolyamban.

füles1098 2012.05.13. 21:54:55

@Irókéz: "A kérdés, hogy jobb lesz-e a népnek. Talán túl cinikus vagyok, de bármilyen változás a világon negatív következményekkel járt nálunk. Még a fókák szaporodásának változásai is nagy amplitúdót tud okozni a deviza árfolyamban. "

Ez tetszik :)))))
De úgy érzem, sajnos igazad van.

bankvezér 2012.05.13. 21:55:43

@kronstadt:
Amíg te itt izgulsz, addig az asszony kénytelen a szomszédba menni még egy csókért is. :))

VT Man 2012.05.13. 21:55:50

@pirimogyoró:
"Demján pedig ezt nyilatkozta: "Kína előrehaladásának legnagyobb motorja a szegénység volt. Ezt kell csinálni Magyarországon is, mert aki szegény és kifosztott, végig fogja dolgozni a napi 18 órát"."

Ehhez képest ma egy kínai gyári munkás napi 10-12 óra munkával megkeres kb. havi 120-140 ezer Forintot.

Kínai. Munkás. Gyárban!

Ja, de van szállásköltsége is: a munkásszálló havi 5 ezer Forintba kerül.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 21:56:33

@bankvezér: "adósságát és újra tudna állami megrendeléseket és segélyt adni."

Komolyan nem volt még elég?
Miért nem azt ösztönzi az állam, hogy a polgárai eltudják magukat tartani? Miért kell mindig az állam, hagyjon végre békén, és biztosítsa a feltételeket az öngondoskodásra, a segíjét meg tartsa meg magának.

@Almandin: Hány ilyen lehetséges szerinted?

De legyen, akkor optimális esetben 55%. :D

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:59:39

@bankvezér:

„Esetleg megkérdezhetem tőled, a a "skandináv kapitalizmus " miért működik ?”

furcsamód a svédek nincsenek annyira elragadtatva a „skandináv modelltől”

Stagnating Socialist Sweden
mises.org/daily/4936

bankvezér 2012.05.13. 22:00:37

@kronstadt:
Milyen jó lett volna egy olyan bank részvényesének lenni, amelynek nincs annyi értékű fedezete, mint a kihelyezett hitelek. :))

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:00:45

@bankvezér:

prédikálj inkább a bankóprés szépségeiről, ill. a szocialista nirvánáról:)

bankvezér 2012.05.13. 22:03:22

@kronstadt:
Veled sem elégedett az asszony. :))
" A szomszéd kertje mindig zöldebb. " :))

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:03:58

@bankvezér:

Aha pénze az nincs….

ellenben van mögötte pl. PÁRSZÁZEZER INGATLAN,meg több száz irodaépület/bevásárlóközpont, stb. ami a betétesek birtokába megy át… a bank épületeivel együtt…

a korábbi részvényesek pedig mindent buknak…

állítólag valamikor ezt hívták kapitalizmusnak:)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 22:04:29

@Almandin: A túlgépesítettség oka, hogy bőséges az élelmiszerellátás és, hogy a gazdaság legnagyobb része nem a robotból származik, így a 0 (amúgy tökéletes komcsi) élet mellett van lehetőséged elmenni nyaralni esetleg még egy pc-t is vehetsz és még a netet is ki tudod fizetni, hogy ide kommentelgethess.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.05.13. 22:05:51

Magyarország gondja kettős. Egyrészt piszok alacsony a foglalkoztatás, másrészt nagyon sok a nyugdíjas. Ebből mindenképpen nyugdíjkorhatár emelés ÉS nyugdíj csökkentés lesz. Pár ÉVEN belül nyugdíjban lesznek a Ratkó gyerekek, ami azt jelenti, hogy több nyugdíjas lesz, mint adózó!!!

bankvezér 2012.05.13. 22:09:13

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Sajnos túltermelési válság idején nem olyan egyszerű az, amit te javasolsz. Annak is örülni kell, ha így sikerülni fog.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 22:10:42

@bankvezér: Nincs túltermelés, csak teljesen felfújt, fedezet nélküli hitelre épített gazdaság.

bankvezér 2012.05.13. 22:11:55

@kronstadt:
Olyan ingatlan. aminek alig van értéke...
Egyébként sosem valósult volna meg amit te javasolsz.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 22:11:59

@füles1098: ne füllents, füles, tök rosszul tudod. Akkor ez miben különbözne a munkanélküliségtől?

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:13:09

@bankvezér:

Hol élsz te???

Túltermelési válság csak a Mennyországban van:)

PS: ilyen alapon minden piacképtelen őrültség úgymond „túltermelési válság”

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 22:13:56

@Irókéz: Simor off-shore-lovag. Ezzel mindent elmondtunk a felmenőiről.

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:14:06

@bankvezér:

persze mert sokkal egyszerűbb konfettit adni:)

bankvezér 2012.05.13. 22:14:58

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Az előbb olvashattad a bankárbloggan, hogy a túltermelést próbálták hitelezéssel lelohasztani. De ezzel csak még növelték a bajt.

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:16:19

@bankvezér:

és a megoldás:

az univerzális csodafegyver - a BANKÓPRÉS

bankvezér 2012.05.13. 22:16:33

@kronstadt:
Szerintem többet kellene az asszonnyal foglalkoznod. :)

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 22:17:01

@kronstadt: beza. Orbán hullagyenge, hogy ez a tapír még beteheti Budapestre a lábát.

bankvezér 2012.05.13. 22:17:46

@kronstadt:
Az USA és a FED erre a csodafegyvere esküszik. :)))

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:18:27

@bankvezér:

neked meg a bankárbloggal:) fejleszd még egy kicsit inkább:)

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:20:03

@bankvezér:

mindenki erre esküszik:) pontosan ezért lesz olyan jó buli a "munkásoknak"

itt mindenki nyer:)

totális win-win szituáció:))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 22:23:44

@bankvezér: Ismerem a gazdaság működését, egyetemi tanulmányok, közgáz ismeretek stb.

"az előbb olvashattad a bankárbloggan, hogy a túltermelést próbálták hitelezéssel lelohasztani."

Mint mondtam a konteok nem szoktak meggyőzni az igazukról, ez sem volt kivétel.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 22:28:11

@kronstadt: Hát nem? Ha van mit költeni akkor a proli nem megy vergődni a parlament elé. Régebben ezt nem lehetet alkalmazni, mert inflációt generált, de már ezt megoldották.

Viszont itt látszik, hogy eszméletlen faj az ember.
Van egy kikerülhetetlen gazdaság gát, mely akadályként van jelen. Viszont rájöttünk ha 50X átküldjük hitel formájában a rendszeren akkor elveszik ott. Továbbra is létezni fog, de észrevehetetlenül és ezért nem okoz közel sem akkora (látható)problémát.

bankvezér 2012.05.13. 22:30:26

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Az nem konteo volt,hanem a bekövetkezett események leírása. Abban minden ami le van írva, megtörtént már és minden valóságos.

füles1098 2012.05.13. 22:35:41

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:
Nem füllent füles mert nem szokott.
(egész jó szójáték :))) Oh, szegény Füles kutyám mekkora ripacs volt... )

Mit nem tudok jól? Azt, hogy a saját korosztályomból nagyon sok embernek nem lesz meg a nyugdíjhoz szükséges szolgálati éve?
Az utánam jövő korosztály meg rosszabb helyzetben van.....
Vagy te úgy gondolod ez nem igaz? És a gyereknek is lesz elég jövedelme, hogy gond nélkül eltartja a szüleit?
A kormány az új törvényekkel talán másra készül?
Mond nekem akkor a "valóst" kérlek...

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 22:38:46

@füles1098: sok mindent jól tudsz, de azt nem, hogy ha valakinek betelik a szolgálati ideje, akkor hiába megy nyugdíjba, egyetlen petákot se' kap. Akkor ILYEN nyugdíjas eleve minden munkanlküli is...

füles1098 2012.05.13. 22:50:43

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:
Ha valakinek meg a 40 év szolgálati éve, de nem érte el még a nyugdíjkorhatárt, mehet nyugdíjba, de nem fizetnek neki, ez így van nézz utána kérlek.
a munkanélküli azért nem lehet ilyen nyugdíjas, mert nincs meg neki a 40 év ledolgozott munkaviszony.
Ne keverd a fogalmakat kérlek!
Egy példa: nekem, a 40 éves munkaviszonyom 2018-ban lesz meg, de a nyugdíjkorhatárt 2025-ben fogom elérni, mert ekkor leszek 65 éves.... változott volna a törvény? Az csak nekem kedvezne, de nem hiszem....

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 23:57:23

@füles1098: 2mehet nyugdíjba, de nem fizetnek neki nyugdíjat" - mondd, te belegondoltál abba, hogy ez milyen velőtrázó hülyeség? Akkor most én is nyugdíjas vagyok, csak éppen nem kapok nyugdíjat...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.05.14. 00:04:46

@B.blog: Lesznek még éhséglázadások és háborúk. :-( Kisemmizettnek lenni elég pocsék állapot, és tettekre sarkallja az embert. Ha pedig már nagyon sokan vannak a kisemmizettek, akkor indul a "buli".

B.blog 2012.05.14. 00:23:26

@bankvezér:

Hát sajna Én is a mellékúton fogok eljutni oda, s nem a sztrádán, ahogy látom... :D

Egyébként Hetesi mentén:
"a rendszer, amelyet szolgálna, még mindig hibás alapokon nyugszik"

ez vonatkozik arra is amiről itt feljebb folyik a beszélgetés

nem megoldás az alapproblémára semelyik kapitalista, szocialista stb rendszer, ezek kevert, módosítgatott stb változata sem. Ugyanez a gazdasági helyzetnél: adók ki-,bevezetése, szabályok ki-,bevezetése, így csináljuk, úgy csináljuk hátha jó lesz, nem lesz...
keverd még bele a kényszerített versenyhelyzetet, hogy ízesebb legyen, ugyan túlléphetnénk rajta mivel nem állatok vagyunk, hanem tudunk tudatosan tervezni rendszereket, így társadalmi rendszert is, mégis a jelenlegi szutyoktól nem tudunk megválni

közben persze van fejlődés, illetve ennek előnyeit sokan élvezik, de hogy ez meddig marad így, az a kutatók munkájára épített szerencsejáték, mert ha nem tudnak majd új energiaforrásokkal előállni, akkor keményen megtörik a trend (aki nem hiszi nézze meg a kitermelési/felhasználási görbéket, egy nagyobb rendezettségi szinthez - fejlődéshez - több energia kell valahonnan, vagy egy szint fenntartásához ugyanannyi mindig, de ha csökken akkor...)

ami kéne az az hogy felismerjük végre tömegesen, hogy a jelenlegi úton nem lesznek megoldva az alapproblémák a régi módszerekkel, viszont ez nem fog megvalósulni, mert nem elég tudatosak hozzá az emberek
pl annyit nem sikerült idáig elérnünk, hogy olyan vezetők kerüljenek a nagyhatalmak élére akik képesek együttműködni a verseny/fegyverkezés helyett, s ezt a szemléletet továbbvezetni a társadalomba
www.guardian.co.uk/world/2012/may/11/nato-nuclear-weapons-upgrade

rendszerszemlélethez:
greenfo.hu/hirek/2012/05/12/a-bunos-kocka-tajidegen-tajhasznalat-a-kubikok-peldajan

anarch 2012.05.14. 00:48:49

Hmm, szerintem ez ami most az EU országokban zajlik burkolt nyugdíjeltörlés. Ugyanis a várható életkorod nem nő - nem születsz automatikusan később, a nyugdíjkorhatár viszont rád is vonatkozik.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/68/Hungary_life_expectancy.png/800px-Hungary_life_expectancy.png
Tehát egy mostani 20-50 éves magyar férfi várható életkora 65 év. (Aki most születik fiúgyermek annak 70.) A nyugdíj az egy kiváltság lesz, nőknek és rendőröknek.

2012.05.14. 07:06:42

Erdkes felvetes.Erre eddig nem godoltam.Miota dolgozo 5X volt korhatar emeles .Volta mar 7 evre is nyugdijtol.Mostt kb 10evre vagyok,de mar nem szamolom.Mint Ivan Gyenyiszovics,bele torodtem,hogy soha nem megyek nyugdijba.
A kozosbe nem fizetek. Magamnak teszek felre.Nagy lany vagyok,en jobban tudok banni a penzzel.mint a szenilis allam bacsi.

Bicepsz Elek77 2012.05.14. 08:00:41

A regi rendszerek is "kihalasos szisztemara" epultek, csak "tul sokan" tuleltek.

rohadjmegARCgeci 2012.05.14. 08:05:12

@Almandin: Tipikus ökör megnyilvánulás.Mi lenne ha rögtön főbe lőnéd magad,és már is csökkenne a túlnépesedés veszélye?

rohadjmegARCgeci 2012.05.14. 08:09:32

@B.blog: Gondolj bele egy olyan országba,ahol nincs kormány,nincsenek polgármesterek csak egy 50 fős miniparlament van,akik évente max 2x összeülnek és a törvényeket meghozzák vagy módosítják.Ezzel párhuzamosan mondjuk megszűnne az adózás minden formája,nem lennének állami megrendelések sem vállalatok és csak is a tiszta picagazdaság és a kapitalizmus vezérelné az országot.
Na akkor lehetne valódi felpörgés,gazdaságilag.
De addig lófasz a pofánkba,az van.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.05.14. 08:26:56

@Dr. Furia:

Ha megszűnik az adózás minden formája, akkor miből fizeted a rendőrséget, az orvosokat a tanárokat, miből finanszírozod az utakat és a többi és a többi...

Tudod ha prosztó akarnék lenni, idézhetnék egy korábbi hozzászólót:

"Tipikus ökör megnyilvánulás.Mi lenne ha rögtön főbe lőnéd magad,és már is csökkenne a túlnépesedés veszélye? " :-)))

ingyenebed 2012.05.14. 08:37:46

@hátmármindennicknévfoglalt:

még egy van:
lehet csökkenteni a profitrátákat, ezáltal több pénz marad a társadalomnál, több pénz lesz közkiadásokra.

rohadjmegARCgeci 2012.05.14. 08:41:02

@közlekedési bűnöző: Semmiből ecsém!Mindenki védje meg magát és az értékeit ahogy akarja!A bíróságok feladatát el tudja látni egy önkéntes csapat is,akár ingyen!Az utakat pedig megépíti magának az,akinek szüksége van rá.A tanároknak fizetnek a szülők közvetlenül,mint ahogy az orvosért is!Az öregeket pedig eltartják a gyerekeik,már ha van!Semmi ökörség nincs benne,volt ilyen világ is,működött is és nem olyan döglődő módon mint ahogy most!Olvass kicsit többet!

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.05.14. 09:02:34

@Dr. Furia:

"A bíróságok feladatát el tudja látni egy önkéntes csapat is,akár ingyen!"

Aha... ingyen, önkéntes. Szép utópia.

"Semmi ökörség nincs benne,volt ilyen világ is,működött is és nem olyan döglődő módon mint ahogy most!"

Mikor volt ilyen világ?

"Olvass kicsit többet! "

Szerintem gondolkozz egy kicsit többet!

B.blog 2012.05.14. 11:18:57

@közlekedési bűnöző:

"Ha megszűnik az adózás minden formája, akkor miből fizeted a rendőrséget, az orvosokat a tanárokat, miből finanszírozod az utakat és a többi és a többi..."
"Aha... ingyen, önkéntes. Szép utópia."

nos a "fizetés" nem a már jól megszokott pénzben, hanem másképpen történne: pl az Orvos a munkájának végzéséért cserébe kap élelmet, lakást, stb, de ezeket az erőforrásokat úgy szétosztva, hogy nem pazarlunk, tehát tervezetten és prioritásos rendszer alapján szétosztva

Ennek előnye lenne a létbiztonság, mert nem kellene attól félni, hogy 100 forintért megölik az embert este, megszűnne ebből a szempontból a társadalmi feszültség, feltétele az együttműködés az egyének között.

Persze utópia, de miért is? Mert mindenki ebbe a rendszerbe nevelődik bele és nem képes a nagy többség elképzelni mást, látszik ez abból is, hogy mi a reakció arra, ha felveti valaki, hogy töröljük el a pénzt: "hát és akkor milesz??, jaj ingyen, nemá!"
+ mit lehet kezdeni a szerzési vággyal, az emberek közötti ellentétekkel, sérelmekkel?

ezek és hasonló okok miatt utópia, pedig meg lehetne csinálni... nos nem én vagyok az akadálya, kérdés ki?

B.blog 2012.05.14. 12:36:01

@Dr. Furia:

"és csak is a tiszta picagazdaság és a kapitalizmus vezérelné az országot.
Na akkor lehetne valódi felpörgés,gazdaságilag."

Viszont én épp azt mondom, hogy ezek a "régi" rendszerek semmilyen formában nem jók (keverve vagy tisztán), eddig sem voltak, persze ha célnak tekintjük azt, hogy 'boldog' életet éljenek az emberek

B.blog 2012.05.14. 12:41:44

@Dr. Furia:

amíg ilyen lapjaid vannak, hogy:
-haszon
-verseny
-előnyszerzés
-pénz
-monopólium
-szabad verseny
stb

ezekből nem fog kijönni jó leosztás, akárhogy párosítod, kevered

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.05.14. 12:57:30

@B.blog:

"ezek és hasonló okok miatt utópia, pedig meg lehetne csinálni... nos nem én vagyok az akadálya, kérdés ki? "

Te magad válaszoltad meg, hogy az egyéni haszon és a szerzési vágy az akadálya. Ami mindenkiben benne van, igaz különböző mértékben.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.05.14. 13:05:41

Egyébként nekem is van ilyen utópia-elméletem, ami tuti nem működne. :-)

Ha a világon mindenhol eltörölnék a készpénzt és csak átutalás és kártya lenne, akkor egyből megszűnne minden fekete jövedelem és sokkal kevesebb adóbefizetésből is fenn lehetne a szociális ellátásokat és az állami infrastruktúrát. Nade akkor pont a mostani vezető réteg szopatná meg magát, ugye...

B.blog 2012.05.14. 13:35:53

@közlekedési bűnöző:

Konklúzió(végkövetkeztetés)?

Nem fog változni semmi? Akkor mit tegyek Én? Ne törődjek ezzel, mert más se, mondhatom, majd ezt látva, más is ezt mondja, s elérünk oda ahol vagyunk, mindenki próbál szerezni amit tud.

Kiút? Röhej, de úgy tűnik csak az, ha 'ellehetetlenülnek' nagyobb csoportok és kikényszerítik a változást, lásd tüntetés Spanyolországban épp most.

Mennyi kéne hozzá, hogy felálljatok a gép mellől és Ti is utcára menjetek? Mennyire vagytok ettől a ponttól?

Más. Gyerekek nevelése, mint jövő generáció: Ti hogyan, a fentiek tükrében? Legyen törtető, Ő is minél több mindent tudjon majd megszerezni magának? Dilemma: ha én nem ilyennek nevelem akkor Ő/Mi szívunk, mert más nem törődik csak saját magával, s ezért a jelenlegi rendszerben hátrányba kerül.

Véletlen pont voltam egyszer egy családnál, ahol épp a kislány kezében volt egy mp3 lejátszó. S kiderült, hogy azt egy csoporttársától kérte/kapta. Felmerült, hogy majd visszaadja, mire ott lévő ismerős rögtön nevelésbe kezdett, hogy ugyan vissza ne adja, tartsa csak meg magának. Mivel agresszív népek közt volt ez, így inkább nem hoztam fel, hogy lehetne másképp is....

Ha ez megy kicsiben, így már érthető, miért olyan a kép nagyban amilyen...

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.05.14. 14:07:50

"Nem fog változni semmi? "

Belátható időn belül nem.

"Mennyi kéne hozzá, hogy felálljatok a gép mellől és Ti is utcára menjetek? Mennyire vagytok ettől a ponttól?"

Elég sok. Mivel, ha kimegyek hőbörögni az utcára, akkor maximum annyit érhetek el, hogy jól szétverik a pofám, rosszabb esetben sittre küldenek.

"Más. Gyerekek nevelése, mint jövő generáció: Ti hogyan, a fentiek tükrében? "

Két gyermekem lesz júliustól, a nagyobbik 5 éves múlt. Az arany középutat kívánom alkalmazni, ahogy magam is: szerezz magadnak, de vedd emberszámba a többieket is. Nehéz, de tartható - eddig legalábbis ez a tapasztalatom.

"Ha ez megy kicsiben, így már érthető, miért olyan a kép nagyban amilyen... "

Ez a kapitalizmus és a nagy szabadság mellékterméke. Persze ettől még a szocializmus nem lesz jó. Annak a rendszernek is megvan a maga hiányossága. Például eltartott egy csomó alkalmatlan embert, mert aki nem dolgozott azt KMK-nak minősítették. Ezzel párhuzamosan felvettek mindenkit, akkor is ha egy követ nem tett keresztbe.
Ideális rendszer meg egyszerűen nincs. Mindig lesznek akik kihasználják a rendszer hiányosságait és mindig lesznek, akik isszák a hiányosságok a levét... (jellemzően a többség)

füles1098 2012.05.14. 18:13:09

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:
"- mondd, te belegondoltál abba, hogy ez milyen velőtrázó hülyeség? Akkor most én is nyugdíjas vagyok, csak éppen nem kapok nyugdíjat... "

Te most nyugdíjas vagy sem, azt én nem tudhatom, nem ismerem pontosan a körülményeidet.
Mond, te felmentést kaptál gondolkodásból? Próbáld már szélesebb perspektívából nézni a dolgokat, és ne te beszűkült pici életed alapján.
Mint már írtam is, 2 feltétel van a saját jogon megszerzett teljes értékű nyugdíjhoz.
1.) minimum 40 év munkaviszony
2.) 65. év betöltése
Ha ez a 2 feltételt teljesíted, akkor kapsz teljes értékű nyugdíjat, de ez nem jelenti azt, hogy neked 65 éves korodig feltétlen dolgoznod kell, mert pl. különben elveszted a ledolgozott éveket, ilyen szankciót nem tartalmaz a törvény.
De adódhat olyan élethelyzet, hogy valaki úgy dönt, bármi okból kifolyólag, hogy meg vannak a szükséges ledolgozott évek (természetesen a biztonság kedvéért ezt egyezteti a nyugdíjbiztosítóval) és nem dolgozik tovább.
Mondok 2 példát:
a) - nyertem a lottón egy rahedli pénzt, ledolgoztam a 40 évet,de még nem vagyok 65 éves,de én úgy döntök, ettől kezdve unokázok. Összeszedem a papírjaimat, elküldöm a nyugdíjbiztosítóhoz vagy be ballagok vele, és egyeztetek. Minden stimmel, senki sem kötelez a jövőben arra, és semmilyen szankcióval, hogy én 65 éves koromig dolgozzam.
b)- tehát meg van a ledolgozott 40 évem, és nem vagyok még 65 éves, de a gyerekem azt mondja, költözzek hozzájuk külföldre, vidékre (tetszés szerint válassz)mert nekik adódott egy nagyszerű lehetőség, de segítség kell és úgy , hogy ott legyek velük. A játék megint csak ugyanaz a papírokkal...
Mivel nem kényszerből választottam ezt az utat, hanem én mondtam fel, mert úgy döntöttem, hogy az első feltételt teljesítve a nyugdíjhoz, ezért nem dolgozom tovább. Ezt megtehetem, mert a törvény ezt a lehetőséget biztosítja nekem, és mindenkinek, aki az első, legfontosabb feltételt teljesíti. De fizetni nem fog addig, míg a 2. feltétel nem teljesül.
Ha a második feltétel is teljesült, tehát betöltöm a 65. évet, attól az időponttól folyósítja nekem a nyugdíjintézet a Forintokat.
Szerinted a példák alapján mi fene vagyok, ha nem nyugdíjas? Ellátás nélküli nyugdíjas, ha jól emlékszem valahogy így nevezik ezt az állapotot.
Természetesen mivel csórikám országban élünk, ezt a variációt nagyon kevesen veszik igénybe.

Köszi, hogy le hülyéztél, de nem ártana gondolkodni, vagy utána nézni dolgoknak és értelmezni azt, mielőtt bárkiről is véleményt mondasz
süti beállítások módosítása