sorok között

sorok között

A nyugdíjkorhatár-emelés ördögi csapdája

2012. május 12. - Politikai Ateista

Tegnap éppen a lengyeleknél verte ki a biztosítékot a nyugdíjkorhatár-emelgetése:

Durva nyugdíjkorhatár-emelés a lengyeleknél

Napi Gazdaság

Nem egyedi esetről van szó, Európa szinte minden országában hasonló intézkedéseket hoznak, ezen már mi is átestünk. A fokozatosan, meghatározott időközönként automatikusan emelkedő nyugdíj-korhatár trükkje abban rejlik, hogy a népszerűtlen törvénymódosítással nem kell minden évben terrorizálni a közvéleményt, elég egyszer lenyeletni a keserű pirulát, és utána szinte észrevétlenül tolódik a nyugdíjbavonulás időpontja.

A nyugdíj előtti néhány évben általában valamiféle védelem illeti meg a munkavállalókat ami érthető, az idősebb korosztályhoz tartozókat már nem szivesen alkalmazzák a munkáltatók. A probléma szerintem az, hogy ezzel még a munkahelyek száma nem növekszik, tehát a nyugdíjkorhatár-emelkedés miatt továbbszolgáló munkaerő gyakorlatilag a pályakezdők helyét foglalja el. A korhatár-emelgetéssel ugyan az állam megspórol valamennyit a nyugdíjakon, de a kifizetett munkanélküli segélyek, és egyéb juttatások új kiadásként jelentkeznek. Természetesen most lehetne vitát nyitni arról, hogy melyik összeg a nagyobb, de az intézkedésnek a költségvetésin kívül társadalmi vonzata is van.

Távol áll tőlem, hogy különbséget tegyek a fiatalok, és az idősek munkaerőpiaci értékében, a munkanélküliség tekintetében azonban látok némi különbséget. Általánosan elmondható, hogy a fiatalok türelmetlenebbek, elszántak, idealisták, sokkal kevésbe hajlandók beletörődni a nyomorba, álmaik vannak, amelyekért hajlamosabbak kockázatokat vállalni.

Általában a fiatalok dobálják a molotov-koktélokat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr174498515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2012.05.12. 19:26:41

Kedves Szerző!
Esetleg azt is szívesen olvasnám, hogy szerinted miért emelik a nyugdíjkorhatárt, ha valóban nincs munka. És ezzel csak a fiatal munkanélküliek száma nő.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.05.12. 19:49:02

Aki ledolgozta az életét, félig nyomorék lett, az megérdemli a nyugdíjat. Persze a honatyáink, akik a döntéseket hozzák a parlamentben gombnyomkodásba nem rokkannak bele!!!!

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.05.13. 04:04:03

@tisztakéz: Rájuk nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak mint a közönséges halandókra.

bankvezér 2012.05.13. 09:27:48

@Politikai Ateista:
Szerinted miért emelik a nyugdíjkorhatárt, ha valóban nincs munka?

pirimogyoró 2012.05.13. 09:46:27

Egyszerűen szemétség, ami itt folyik. Ez a kormány szinte legyilkolja a magyarokat.
A Fidesz szimpatizánsok jól élnek, a Fideszt segítő multimilliárdosok pedig rohamléptekkel szereznek újabb és újabb vagyonokat.
A fél Magyarországot birtokló OTP vezér, Csányi, aki már szinte minden iparágban érdekelt, hús, tojás, üzemanyag, növénytermesztés, táp, borászat, a teljesség igénye nélkül) kijelentheti büntetlenül, hogy ő a dolgozóinak nem tud adni bérkompenzációt :) Ez elég siralmas, nem?

Demján pedig ezt nyilatkozta: "Kína előrehaladásának legnagyobb motorja a szegénység volt. Ezt kell csinálni Magyarországon is, mert aki szegény és kifosztott, végig fogja dolgozni a napi 18 órát".

A Fidesznek minden konfliktus jó, az is, ha a fiatalok és az idősebbek között a nyugdíjkorhatár emelése és munkanélküliség kapcsán kialakul, vagy tovább fokozódik, mert már most jelen van.
Nem ismervén a Fideszt megkérdezhetné valaki, hogy a bíráknak 62 évesen pucolni kell, a többiek, a "feketelábú niggereknek" miért kéne dolgozni 65 évig? Sokan meg sem érjük azt a kort, de fizetnünk kell.
Amíg Orbánt el nem zavarják és meg nem szüntetik a hülye törvényeit (vagy felül nem írják!), addig egy fikarcnyival sem lesz jobb életünk.

Milyen ország az, ahol Székhelyi Józsefet nem engedik fellépni, mert nem kívánatos személy?
Orbán nem felejt, még akár 10 év múlva is bosszút áll.
Nem felejti el, hogy Székhelyi adott neki ragadványnevet. Pedig nagyon találó; Tokaj hímvesszeje...

paisano 2012.05.13. 10:51:38

@pirimogyoró: Nem baj hogy most a lengyelekről (és még másokról) volt szó? Tudom, hogy nálunk is ez megy, de amint látod ez nem egyedi eset, más kormány is ezt tenné (ettől persze nem lesz jó). Kicsit szánalmas már ez a "mindenért Orbán a hibás" hozzáállás, főleg a tények ismeretében (már persze aki hajlandó ismerni ezeket). Egyébként az írással teljesen egyetértek, ezt eredményezte (és még sajnos sokminden mást is) a nagytőke korlátlan uralma. Az nyugati "fejlett" társadalomban évtizedeken keresztül meghaladta az emberek fogyasztása az általuk kitermelt javak értékét. Ennek oka, hogy a nagytőke a minél nagyobb profit érdekében a médiákon keresztül folyamatosan ösztönözött a túlfogyasztásra. Logikus hogy ez nem folytatódhatott a végtelenségig. A keleti blokk már csak a "leszállóágban" csatlakozott ehhez a világhoz. Egy darabig még az itteni olcsó munkaerővel tudták tartani a saját pogáraik magasabb színvonalát, ez értelemszerűen azzal járt, hogy nálunk a bérek nem emelkedtek (nem is emelkedhettek) arra a szintre. Nekünk már csak a "mézesmadzag" maradt. Most már ez a lufi is kipukkadt és ilyen kétségbeesett intézkedésekkel próbálják minél jobban kitolni az elkerülhetetlen összeomlást. Ez azonban már csak "tüneti kezelés", hiszen ahogy a cikkből is kiderül ezeknek hosszútávon több a kára mint a haszna. Arra kellene már rádöbbenni, hogy az a gazdasági rendszer amelyet csak ilyen intézkedésekkel lehet (úgy ahogy) fenntartani, hosszútávon életképtelen!

bankvezér 2012.05.13. 11:22:29

@pirimogyoró:
Demján pedig ezt nyilatkozta: "Kína előrehaladásának legnagyobb motorja a szegénység volt. Ezt kell csinálni Magyarországon is, mert aki szegény és kifosztott, végig fogja dolgozni a napi 18 órát".

Tényleg ezt nyilatkozta???? Mert akkor ez a fazon egy végtelenül gonosz elmebeteg! Őt kell a Dunába lőni!

eax_ 2012.05.13. 16:10:33

"A nyugdíj előtti néhány évben általában valamiféle védelem illeti meg a munkavállalókat ami érthető, az idősebb korosztályhoz tartozókat már nem szivesen alkalmazzák a munkáltatók."

De az is lehet, hogy forditva van: azert nem alkalmazzak szivesen a munkaltatok, mert vedelem illeti meg oket.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.13. 16:17:13

@bankvezér: De a másik oldalról, ha nem emelik, gyorsabban roppan össze a társadalombiztosítás. Egy ilyen rendszer nem működőképes, hogy én fizetem a nagyit, aztán majd az unokám engem, ha mindig nő az idősek száma!

Gera 2012.05.13. 16:23:18

Nem a nyugdíjkorhatárt kéne emelgetni, hanem azt kéne elérni, hogy a többség tényleg akkor menjen nyugdíjba. Ha az átlag vagy öt évvel korábban megy el, akkor kifejezetten úgy tűnik, hogy csak szívatás a korhatár emelés, mert egy szűk kör lesz az, ami még nagyobbat szív, miközben a többség ilyen-olyan kedvezményekkel megkerüli.

Rwindx 2012.05.13. 16:23:42

"A probléma szerintem az, hogy ezzel még a munkahelyek száma nem növekszik, tehát a nyugdíjkorhatár-emelkedés miatt továbbszolgáló munkaerő gyakorlatilag a pályakezdők helyét foglalja el."

Ahogy ez "igaz" a hatvanasokra, úgy az ötvenesekre a negyvenesekre, és a harmincasokra. Dunába velük! amíg nem lesz minden pályakezdőnek állása.

Baromság.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.05.13. 16:31:34

@eax_:

"De az is lehet, hogy forditva van: azert nem alkalmazzak szivesen a munkaltatok, mert vedelem illeti meg oket. "

Ezesetben teljesen egyértelmű, hogy a tojás volt-e előbb vagy a tyúk. Két hete osztrák Kurierban olvastam a következő címet:

"Stellensuche schon mit 40 ist schon ein Problem"

Azaz már 40 évesen is problémás az álláskeresés (ti: öregnek számítasz). Akkor, mikor még 25 éved van a nyugdíjig... nem értem a munkaadókat azért... egy 40 éves embernek valszeg van családja, sokkal stabilabb munkaerő, mert nem ugrálhat ide-oda, mint egy fiatal - ugye függnek tőle.

Furcsa lett ez a világ.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 16:41:25

A nyugdíj intézménye hasznos és jó. Viszont a felosztó-kirovó rendszer hibás. A folyamatos növekedésre épít.

ccsaba 2012.05.13. 16:43:27

Demján pedig ezt nyilatkozta: "Kína előrehaladásának legnagyobb motorja a szegénység volt. Ezt kell csinálni Magyarországon is, mert aki szegény és kifosztott, végig fogja dolgozni a napi 18 órát".

Ezzel kapcsolatban kérnék felvilágosítást: mikor és hol nyilatkozta? Van esetleg eredeti link?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 16:44:37

"a nyugdíj előtti néhány évben általában..."
Pont ezért kellene létrehozni egy sokkal rugalmasabb rendszert, és ez a probléma sokat mérséklődne.

"általánosan elmondható, hogy a fiatalok türelmetlenebbek..."
Ez milyen igaz. :D

rókafogta 2012.05.13. 16:48:36

@Politikai Ateista: Mennyiben? Polgármesterek képviselők elvileg mikor mehetnek nyugdíjba? És az egyszerű halandók?

rókafogta 2012.05.13. 16:50:21

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: Növekedni kéne! Hiszen az történik-mondta Matolcsi.

gyárvárosi 2012.05.13. 16:50:48

Hogy a társadalombiztosítás egyensúlyát javítsák, ezért emelik a nyugdíjkorhatárt.(kivétel a gyevi bíró, meg még akit az hatalmon levő kormány kijelöl, kinevez)mert ugye nekik nem kötelező az általános nyugdíj korhatár.
Azonban nézzük a másik oldalt is. Ha hihetünk a statisztikáknak, akkor az általános munkanélküli ráta, ma nálunk valahol 10-11% között mozog.
Ugyanez a 18-24 éves korosztályra vetítve átugorja a 22-23%-t is !
Tehát akkor a valaki valahol kitalálta, biztos nekünk is jó lesz elvén kívül mi indokolja a korhatár emelését?
Egy huszonéves, vagy egy 62-65 éves bírja-e jobban a szellemi-fizikai terhelést?
Az idős azért "nem jó munkaerő" mert nem terhelhető és még sok szabadság is jár neki.
A fiatal azért nem kell, mert nincs három diplomája, nem beszél öt nyelvet, és még 15év gyakorlata sincs, meg különben is odábbáll, ha cs.. szegetik.
Az különösen szép, mikor az idősekre vonatkozó sommás ítéleteket a Demján Sándor korú ifjak mondják bele a kamerákba.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 16:53:12

@rókafogta: Matolcsi "Elmebeteg" Gyuri tudna mutatni egy olyan társadalmat ami kezdetektől fogva növekedik töretlenűl?

rókafogta 2012.05.13. 16:57:20

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: Nem hiszem - bár ő úgy képzeli. De szerintem azért egy normális ország (gazdaság)nagy részt meg tudja oldani a nyugdíj kérdést, mint általában más kérdést is.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 16:58:58

@rókafogta: A jelenlegi nyugdíjstruktúrával a világon mindenki küzd.

Mariann19 2012.05.13. 17:05:08

@paisano: A befektetői és pénzpiaci tőke uralmát összefoglaltad, és kitértél a válság okainak meghatározására. Eddig az Eu. a válságból való kijutás eszközeit igazán nem találta meg, az látszik, hogy továbbra is adósságcsökkentési program mellé teszi le a voksát Merkel asszony vezényletével. Ez azt jelenti különösen a perifériális országok számára, igy nekünk is, hogy az adósságcsapdából való szabadulás hosszú éveket vesz igénybe az ország számára. Azért is csillant fel a remény a francia Hollande választási győzelme által, mivel a hírek szerint új, európai növekedési paktummal áll elő, amely nem preferálja a költségvetési hiány mindenáron való leszorítását. Ezáltal lélegzethet juthatnak ezek az államok, felgyorsulhat a gazdasági növekedés üteme.A jóslatok szerint Merkel asszony nemigen lesz hajlandó ezt a programot elfogadni, bár - miután már nem áll mellette Sárközy - igencsak egymagának kell harcba szállnia az eddig érdekeik fennmaradásáért.Meg kell jegyezni, hogy pártatlan nagytekintélyű nemzetközi közgazdászok is előszeretettel hangoztatnak Hollandéhoz hasonló gazdaságpolitikai elveket.Nem mellékes számunkra ennek az egyezkedésnek a kimenetele, úgy gondolom, hogy a nekünk előirt költségvetési hiány tartása csak további, nagy mértékű megszorításokkal lesz elérhető.

bankvezér 2012.05.13. 17:08:01

@Member:
Miért az talán működőképes, hogy az idősek dolgoznak, - gyakran magasabb bérért, mint a fiatalok, - és közben a fiatalokat segélyezni kell, ráadásul a szüleik nyakán élnek, hiszen se munkájuk, se pénzük, se lakásuk. :)

rókafogta 2012.05.13. 17:08:11

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: Nem mondtam ,hogy nem küzdenek.Azért a többség valahogy megoldja(és nem feltétlen csak a nyugdíjasok kifosztásával)a válság se tart örökké(volt már)-én legalább is így gondolom, de a mi esetünkben nem vagyok meggyőződve.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 17:08:22

@Mariann19: "Hollandéhoz hasonló gazdaságpolitikai elveket."
Azok juttattak ide minket, de nem baj kezdjük el megint nyomatni, majd megoldódik, valahogy.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.13. 17:17:16

@bankvezér: Egyáltalán nem, baromira unom, hogy mindig lejár a határozott idejű szerződésem és engem küldenek el a többi fiatallal együtt, ha leépíthetnékemjük van. Csúnyát mondok, de az átlagéletkor és az egészség növelésével jutottunk ebbe a patthelyzetbe, egyik út sem jó.

drkovax 2012.05.13. 17:20:12

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:

Az ne zavarjon, hogy a felosztó-kirovó rendszert még Bismarck találta ki, meg az se, hogy öregedő populáció mellett semmilyen nyugdíjrendszer nem működőképes.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 17:23:45

@drkovax: "öregedő populáció mellett semmilyen nyugdíjrendszer nem működőképes."

Az individualista, társadalomtól elzárt nyugdíj rendszer miért is függ össze vele?

Egyáltalán nem függ a társadalom állapotától. Nem csoda, hogy egyes helyeken kezd egyre népszerűbb lenni, és elkezdték ötvözni a felosztó-kirovóval.

"az ne zavarjon, hogy a felosztó-kirovó rendszert még Bismarck találta ki"
Nem érdekel ki találta ki, követhetetlen. Gyurit meg nem én hoztam fel, és vicc volt.

is 2012.05.13. 17:27:08

@rókafogta: nem igazán. a nyugdíjat 100-150 éve vezették be, csak az állami alkalmazottakra, és alig valaki élte meg. max. a társadalom 1-2%-a volt nyugdíjban. ma meg mindenütt 25-30% (Mo-n konkrétan 30%),és nő. ezt nem lehet bírni.

az is igaz, hogy a gépesítés miatt meg csökken az álláshelyek száma, de talán lehet, hogy mégis Marxnak van igaza, hogy nehogy már az legyen, hogy aki a gép tualjdonosa, az milliárdos lesz (egyre nagyobb kapacitású géppel egyre több embernek ad el mondjuk cipőt), aki meg a cipőt veszi, amit az a gép kifos, az meg csak szegényedjen folyamatosan.

bankvezér 2012.05.13. 17:28:58

@Member: Nem csúnya amit mondasz, de viszont tévedés.
Gondold el, hogyha bárkit (öreget, vagy fiatalt) elküldenek, akkor nem lesz jövedelme, és visszafogja a vásárlásait, és azután amit nem vesz, azt előállítani sem kell, és ezért tovább csökken a dolgozók létszáma. És így tovább .
A megoldás kulcsa másutt van. Én tudom. Vajon te tudod-e? :)

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.13. 17:33:12

@bankvezér: Persze, tudom, hogy ez egy gyilkos spirál, amit én mondtam, az az eset, amikor alig van, aki megélné a nyugdíjkorhatárt, de mivel még vannak nagyszüleim és nem küldeném őket az örök vadászmezőkre, mondtam, hogy csúnya dolog.

Ki kell zavarni a fiatalokat külföldre és kedvezményes visszatelepülést biztosítani, hogy itthon költsék el a felhalmozott pénzt? :D

lobster thermidor 2012.05.13. 17:35:45

Egyszer mindenki nyugdíjas lesz, és a most arcoskodók nagyobbik része rászorul majd a rendszerre.
Kivéve, ha addigra feldobja a talpát!

rókafogta 2012.05.13. 17:40:55

@is: Nem csak az állami alkalmazottakra ( Pl:Krupp művek):Azért fizetünk nyugdíjjárulékot ,hogy legyen nyugdíjunk.(ha kell akkor kicsit többet, de nem úgy ahogy a jelenlegi kormány gondolja(pl:átnevezések). A többivel egyet értek, hol van az előírva ,hogy egyesek kúrva gazdagok legyenek ,mások éhezzenek ugyan úgy nincs előírva az egyenlőség sincs. De okos értelmes társadalom nem egyesek totál kifosztására épít, mert az a társadalom előbb utóbb összeomlik.Pl. egy nagy októberi szocia.....forradalommal, ugye senki nem akarja előröl kezdeni?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 17:43:07

@is: "hogy mégis Marxnak van igaza"
Kösz, nekem eleg volt Marx igazságaiból, és a világon elég sok embernek.

"azért fizetünk nyugdíjjárulékot ,hogy legyen nyugdíjunk."
A legnagyobb tévedés. Azért fizetsz járulékot, hogy a mostani nyugdíjasnak legyen nyugdíja.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 17:43:42

@rókafogta: @73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Ez neked ment. :)

"azért fizetünk nyugdíjjárulékot ,hogy legyen nyugdíjunk."
A legnagyobb tévedés. Azért fizetsz járulékot, hogy a mostani nyugdíjasnak legyen nyugdíja.

laci_52 2012.05.13. 17:44:22

@lobster thermidor: "Kivéve, ha addigra feldobja a talpát!"

Itt van a lényeg! Aki nyugdíjazás előtt feldobja a talpát, annak az össze befizetett pénzét elnyeli a nyugdíjkassza, nem kap vissza belőle egy fillért sem. Ahogy emelik a korhatárt, egyre többen fognak így járni és lesz miből fizetni annak a néhány szerencsésnek, akik megélik a nyugdíjkorhatárt. Erre megy ki a játék.

gerdo 2012.05.13. 17:51:53

Jol latjatok a lenyeget, ha a a nyugdijkorhatar emelesevel megszunik az MERHETETLENUL ABNORMALIS allapot, egy versenyszferaban keresonek nem 5 AZAZ 5 nyugdijast/lablogato irattologatot/gyereket/munkanelkulit es beteget kell eltartania, akkor a munkanelkuliseg megugrik.

Azt viszont latni kene, hogy edesmindegy, minek hivjuk oket, az az 5/6 hasznara nincs az orszagnak, es nem is lesz, AMIG NINCS MUNKA. Munka pedig nem lesz, amig ezek az ostoba narancsos faszok szopatjak a kulfoldi befektetoket ahol tudjak.

Ki az a barom aki ide akarna befektetni, munkahelyeket letrehozni?! Minek, hogy aztan leadozzak a Matolcsynak es szetosszak Simicska meg a fidesz tagsag kozott? Hulyek lennenek. De orbant ez kurvara nem erdekli, amig az o kezeben futnak ossze a szalak es a klienturaja tomi a zsebet, minden rendben van.

Ostoba fidesznyikek meg kene erteni: az hogy BOVLI, nem egy osszehangolt nemzetkozi osszeeskuves kulcsszava, hanem a szarabbnal is szarabb felelotlen gazdalkodas eredmenye.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 17:53:12

@laci_52:

"aki nyugdíjazás előtt feldobja a talpát, annak az össze befizetett pénzét elnyeli a nyugdíjkassza"
A te nyugdíjad már akkor elnyelte a rendszer mikor befizetted. Hiszen te nem gyűjtöd magadnak a nyugdíjat. Azért kell hamar meghalnod, lehetőleg pont nyugdíjba vonulás előtt, hogy ne rakj terhet a társadalomra.

Tudom, hogy ez szőrszálhasogatásnak tűnik, de nagyon fontos, hogy ebben a rendszerben te a társadalomnak fizeted a nyugdíjat, másoknak nem pedig magadnak. Ezért cserébe majd te is ezt kapod vissza.
Viszont most már látszik, hogy a társadalom nem képes tovább ezt a rendszert ilyen formában fent tartani.

bankvezér 2012.05.13. 17:56:57

@Member:
Nem az megoldás amit te írtál, hanem az, hogy lehetőleg mindenkit foglalkoztatni kell. Ha kevés a munka, akkor napi 4-6 órában. De mindenkinek lesz elfogadható jövedelme és mindenki fog fogyasztani.
Ha kell, az állam kényszerítse ki, hogy lehetőleg mindenki dolgozhasson.

rókafogta 2012.05.13. 17:59:50

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: Nem tévedek (ezt tudom, hogy a jelenlegieknek )nem is úgy értettem azért írtam ,hogy fizetünk de akkor hozzáteszem és fogunk, fognak. Ha nem, akkor......

Irókéz 2012.05.13. 18:00:54

@bankvezér: A jelenlegi tendencia ennek az ellenkezője. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a (diplomás) fiatalok elvándorolnak és külföldön folytatják az életüket, értsd munka, családalapítás, akkor egy olyan társadalmi réteg vékonyodik el, akik a járulékfizetési folyamatban aktívan vehetnének részt.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 18:03:22

Gyerekek, ahelyett, hogy letépnétek magatokról a kotont és basznátok orrba-szájba, itt vinnyogtok, hogy nem lesz ki eltartson benneteket!

De ne komolytalankodjunk! Most elárulok nektek néhány titkot.

1. Most már baszhatjátok. Innentől már nincs visszafordulás a lejtőn. Mindenképpen elfogyunk. De nem mint a gyertyaszál. Emberek olyat nem tudnak. Vér fog folyni.

2. Olyan, hogy öngondoskodás, NINCS. Amire megöregszünk, addig egy ilyen világban vagy néhány csalárd nyugdíjpénztár, vagy néhány csalárd kormány, vagy néhány csalárd bank, vagy egyszerűen a szaporodó válságok egész egyszerűen elnyelik a megtakarításaitokat. (Elég egyszer, igaz-e?)

3. Csak az segít, ha fennmarad egy olyan rendszer, amelyben erővel elveszik a dolgozótól a pénzük egy részét, és akkor, nem harminc évre rá, odaadják az öregnek.

4. Így eleve fel sem merül, hogy az öregek helyett az ember ifjú gyermeke vagy unokája örökölje a befizetését. Idegbeteg abszurditás, liberális önámítás és parasztvakítás.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.13. 18:07:59

@bankvezér: Igen, ezt a verziót is sokat hallom, meg a garantált alapjövedelmet is, de ha nincsen nagy jövedelem, akkor miből fognak vásárolni a népek, illetve mire építesz karriert? Mert gyárkapun belüli munkanélküliséget nem kérünk még egyszer. :)

aFx 2012.05.13. 18:08:28

nem értem mi a probléma, svédeknél már most is 65 év a nyugdíjkorhatár, de ezt ki szokták a munkavállalók tolni 67ig.

és a svéd a jóléti állam egyik mintapéldája. mellesleg valszeg én is legalább 67éves koromig dolgozni szeretnék, teljesen jó az.

bankvezér 2012.05.13. 18:09:13

@Irókéz:
Igen, részben igazad van. De egyre több a tanulatlan közmunkás, aki hosszabb ideje munkanélküli volt korábban. Ez viszont pozitívum. Egyelőre...

bankvezér 2012.05.13. 18:11:52

@Member: Igazad van, de először a válság okát keressük meg. és onnan induljunk el. Mindjárt adok egy linket. :)

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 18:11:59

@aFx: Akkor fogsz röhögni, amikor 70 év lesz a nyugdíjkorhatár, és 69 évesen sehogy se fogsz állást kapni...

Irókéz 2012.05.13. 18:14:14

@bankvezér: "De egyre több a tanulatlan közmunkás, aki hosszabb ideje munkanélküli volt korábban."

Ebben az a jó, hogy nincs annyi szemét az utcákon, de ez is egy bújtatott munkanélküliség. Akkor nem lenne az, ha az utcaseprőknél ekkora munkaerő kereslet lett volna.

2012.05.13. 18:15:23

@pirimogyoró:

Demján pedig ezt nyilatkozta: "Kína előrehaladásának legnagyobb motorja a szegénység volt. Ezt kell csinálni Magyarországon is, mert aki szegény és kifosztott, végig fogja dolgozni a napi 18 órát".

tudnál erről valami linket(bizonyítékot) vagy hasonlót nyomni?

thx

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 18:17:08

@Belpo: kár keresni, tendenciózus urban legend, mint az, hogy Maria Antoinette azt mondta volna, "nincs kenyerük? miért nem esznek kalácsot?".

Irókéz 2012.05.13. 18:17:51

Hiányolom a cikkből azt, hogy nincs benne mennyi a születéskor elvárható élettartam ma Magyarországon nemek szerinti bontásban. A nyugdíjkorhatár emelésében az az ijesztő, hogy a nyugdíjba vonulás ideje évről évre közelebb esik ahhoz az átlagosan számított évhez, amikor meghal a magyar. Vagy az is lehet, hogy éppen ez a cél...

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 18:19:29

@Irókéz: "cél" - gondolkozz már, esdeklem... Zuhan a születésszám... Drámaian... Milyen EGYÉB megoldás voéna, mint a nyugdíjkorhatár emelése?????

bankvezér 2012.05.13. 18:19:31

@Irókéz:
Ezen az alapon a rendőrség is csak munkanélkülieket bújtat. Ráadásul korán mennek igen magas nyugdíjjal nyugdíjba. :))

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 18:25:00

@Member: igen, persze. De ennél fontosabb, hogy NINCS UTÁNPÓTLÁS.

smartdrive 2012.05.13. 18:28:41

bizonybizony, egy fiatalok-öregek polgárháború fix egyes

Irókéz 2012.05.13. 18:29:50

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: "Zuhan a születésszám... Drámaian... Milyen EGYÉB megoldás voéna, mint a nyugdíjkorhatár emelése????? "

Ez a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldás a nyugdíjproblémára. De attól még nem a legjobb.

@bankvezér: "Ezen az alapon a rendőrség is csak munkanélkülieket bújtat."

Meg a Parlament is. :)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 18:30:28

@bankvezér: "ha kevés a munka, akkor napi 4-6 órában. De mindenkinek lesz elfogadható jövedelme és mindenki fog fogyasztani."

1,
Ez sajnos megint nem ilyen egyszerű. Mai világban a gazdaság nagyobb részét (~60%) a tercier (~szolgáltatás) szektor adja. Most hiába növeled meg egyes emberek bevételét más emberek rovására. Csak annyit érsz el, hogy több ember tudja teljes mértékig kielégíteni az alapvető szükségleteit, viszont egy hatalmas összeget rántasz ki a gazdaságot valójában húzó szektorból, ami egyértelmű előbb vagy utóbb kemény munkahely csökkentéssel fog párosulni, és rosszabb helyzetben leszel mint mikor elkezdted.

2,
A mai gazdasági felépítés egy nagyon egyszerű elvre épül. Minél többet vásárolnak annál többet kell termelni, és minél többet kell termelni annál többet fognak vásárolni. Tehát minél többet "fogyasztasz" annál több igényt kell kielégíteni és annál többe embert kell foglalkoztatni, hogy kielégítsék a vágyaidat, persze akik ennek hatására még többet fogyasztanak. Ahhoz, hogy többet fogyassz több pénzre van szükséged, viszont a vállalat nem fog neked többet fizetni, hisz ők a profitmaximalizálásra álltak be. Nem fognak ugyan azért a munkáért többet fizetni neked, hisz azon ők buknak. Tehát csak több munkával kereshetsz több pénzt. Sajnos azonban az emberi szervezetnek van egy határa amit képes elviselni. A csökkentés viszont semmivel sem lenne jobb.

Nagyon egyszerű példa:
Keres jelenleg 80 ezret, az alapvető szükségleteid (rezsi, kaja, ruha stb.) meg 40 ezer. Van Pisti aki 20 ezer segélyből él ebből nagyon pocsék módon ki tudja elégíteni az alapvető szükségletit (2 naponta eszik, állandóan lóg a rezsivel stb.).
A te megoldásod, hogy csökkentsék a felére a munkaórád ezáltal a fizetésedet is a felére tehát 40 ezerre. és vegyék fel Pistit a kiesett keresettből tehát ő is kap 40 ezret. Mivel Pistinek volt 20 ezer segélye amit mostantól nem kell juttatni neki. Tegyük fel az állam kedves lesz és ezért pont nektek írja jóvá a kiesett kiadást. Tehát fejenként kerestek mostantól 50-50 ezret. A alapvető szükségleteitek kielégítése még mindig 40-40 ezer. Tehát fejenként 10-10 jut egyéb kiadásra. Te eddig 20 ropit költöttél egyébre (mozi, fodrász, diszkó, vidámpark, állatkert stb.), hát ezt felére csökkented mert ugye csak egy 10-sed maradt. Tételezzük fel, hogy Pisti is erre költi az ő részét így nincs kiesés itt sem. Viszont mindketten egy TV gyárban dolgoztok ahonnan te mindig vetted a tévét a fenn maradó 10 ezerből, de rendes voltál lemondtál erről a luxusról, hogy Pistinek is legyen munkája, csak hát ugye mostantól kevesebb tv-t kell gyártani mert se te se Pisti nem engedheti meg magának. Jön az elbocsájtás időszaka, őt kirúgják mert ugye nem régi dolgozó, tőled meg levonnak 20-at, hogy fizessék Pisti segélyét újra. Tehát marad 30 ezred, ami miatt nem csak, hogy kevesebbet fogsz járni szórakozni, ennek következtében onnan is el kell bocsájtani embereket, ami ugye még kevesebb tv. Ezen felül még az evéssel is spórolnod kell, vagy a villannyal. Persze hosszabb távon téged is kirúgnak mert nem kell a kutyának sem tv. Tehát már 2-en vagytok 20 ezres segélyen.
Megérte?

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 18:32:39

@smartdrive: ez sem biztos, ha túl kevés a fiatal. Az öreg a világra se hozza a fiatalt. A fiatal már a kotonban elesett a harcban.

jet set 2012.05.13. 18:32:46

Maga a nyugdíjkorhatár baromság. Ugyanannyit dolgozott az, aki 16 évesen munkába állt, mint aki 35 évesen? Van olyan ismerősöm, aki 35 évesen kezdett el dolgozni, addig élte az életét. Vagy ugyanannyi járulékot fizet a minimálbéres, mint a bankigazgató? Hülyeség egyetlen paraméter nézni csak, az életkort. A svéd modell egyáltalán nem tűnik hülyeségnek, de mindenki zsigerből elutasítja anélkül, hogy bármit is tudna róla.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 18:35:18

@jet set: aki 15 éves korában állt munkába, a szolgálati ideje alapján mehet korábban is nyugdíjba.

Irókéz 2012.05.13. 18:36:36

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: Hosszabb távú intézkedések pl, amelyek egy politikai pártot sem fognak érdekelni, mert 4 éves ciklusokban lehet pénzt keresni. Olyan intézkedések, amelyek valós demográfiai változásokat eredményeznek. Gyerekvállalás + oktatás a legjobb kombó.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 18:41:12

@Irókéz: aha, kombó... És hogy veszed rá a lányokat a szülésre, miután megízlelték a gyermektelenség finomságát és rövid távú hasznát?

DocBulywood 2012.05.13. 18:41:37

A legkézenfekvőbb megoldás a fiatal munkanélküliek részére, h besorozni és a picsába Afganisztánba zavarni aknát szedni. Ha nincs szerencséje, nyugdíjat sem kell neki fizetni.
Az időseknek a nyugdíjából gyököt vonni. Aki egy évig kibírja, túlélte, visszakapja a rendes nyugdíját. Aki meg nem, így járt.

A gyerekgyártást büntetni. Akinek egynél több gyereke van, 99%-os adót fizessen - legyen miből nyugdíja az egynél több gyerekének.

Amint kihalnak elegen a munkából, lesz munkahely.

Egyébként valahol olvastam-hallottam, hogy hazánkban statisztikailag 500.000 munkanélküli van - szerintem ezt szorozzuk meg minimum hárommal -, és 4000 betöltetlen állás. Könnyesre röhögtem magam...

DocBulywood 2012.05.13. 18:42:24

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

Legalizálni a nemi erőszak intézményét.

Következő idétlen kérdés?

:-D

;-(,,,,,,

Decca 2012.05.13. 18:47:26

@pirimogyoró: megjelölnéd a forrást, ahol ez elhangzott? Vagy ahol olvastad? Kösz.

Irókéz 2012.05.13. 18:47:29

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: "És hogy veszed rá a lányokat a szülésre, miután megízlelték a gyermektelenség finomságát és rövid távú hasznát? "

Alkalmazkodva a retorikádhoz és az építő jellegű hozzászólásaidhoz azt tudom mondani, hogy személyesen, egyenként, esetleg kisebb csoportokban. :)

Minden jót!

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 18:48:34

@DocBulywood: hülye lennék tőled még bármit kérdezni, ha ennyire tökfej vagy, hogy nem látod az alapproblémát... :(

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 18:50:31

@Irókéz: azért tart itt az ország, mert egyik fele fatökű, a másik fafejű. (És vezette éveken át egy faorrú pinokkió.)

DocBulywood 2012.05.13. 18:52:24

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

"hülye lennék "

Az vagy. A szmájlik nem tűntek fel?

aFx 2012.05.13. 18:52:32

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

akkor addig bevállalok pár freelancer munkát. vagy továbbképzem magam. tavaly is volt egy 72 éves nagypapa, aki unatkozott otthon, ezért elkezdte a játékprogramozó (programozó grafikával specializálódás) képzést.

nem kell annyira félni a jövőtől.

ex Dr Kormányzó Dr. 2012.05.13. 18:55:47

@is: @bankvezér: 17.56.
Nagyjából ez volt az "átkos".
A válság oka pedig,maga a kapitalizmus.
Oszt ennyi.

ex Dr Kormányzó Dr. 2012.05.13. 19:09:07

@Decca:
Ha jól emlékszem, a választás előtt orbán bán találkozott a nagyon nagy vállalkozókkal/ez volt a megalkuszunk találkozó/,és ott azt találta mondani demjanuk,hogy "a szegénység a legjobb ösztönző a munkára.És ezt,könnyen el lehet érni!"
Ezt,a kertv-k híradójában lehetett látni-hallani,csak éppen kevesek ingerküszöbét érte el.De elhangzott,ez biztos.

ex Dr Kormányzó Dr. 2012.05.13. 19:14:27

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Tömören?
Csak az emberiséget, és a bolygót nyírja ki.
Mondjuk a Földért kár.

bankvezér 2012.05.13. 19:15:30

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: Nem bírtam végig követni a számításodat. Szerintem hibás.
Esetleg megkérdezhetem tőled, a a "skandináv kapitalizmus " miért működik ? Ott alig van munkanélküliség.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 19:15:53

@ex Dr Kormányzó Dr.: Mivel is.

Azért lehetnél konkrét. Párt propagandával nem sokra megyek.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 19:19:29

@bankvezér: "skandináv kapitalizmus"

Ez alatt konkrétan mit értesz?

De elsőre ami elég szembetűnő az a mentalitásbeli különbség. Azt azért értsük meg, hogy ami máshol működik az itt nem biztos, hogy fog, és fordítva.

"nem bírtam végig követni a számításodat. Szerintem hibás."
Azért hibás mert nem bírtad végigkövetni, vagy csak úgy? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.13. 19:20:57

fiatalok!!!
nincs az oregek miatt melo?
mennyetek angliaba, nemetorszagba
/ja hogy ott melosokat keresnek nem bolcseszeket?
sorry/

cellimega 2012.05.13. 19:21:14

Mivel a gyógyszeripar és az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre tovább élünk, ezért nyilvánvaló, hogy emelni kell a korhatárt.
A magyarországi férfiak esetében 1990 óta 65-ről 71 évre nőtt a várható élettartam.
A korhatár egységesítése már régóta időszerű volt, vérlázító különbségek voltak a rendszerben, pl. a mozdonyvezető kb. 40, a kamionsofőr kb 60 évesen ment nyugdíjba. Miért is?

ex Dr Kormányzó Dr. 2012.05.13. 19:31:59

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Öregem!
Naponta cikkek,tudósítások,interjúk tucatjait lehet olvasni,hallani e-tárgykörben.
Pártpropaganda?
Ne röhögtess!

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.05.13. 19:35:07

Ha nincs gyerek, nem lesz adófizető.
Akkor összeomlik a korfa, és rádől az elöregedett országra.
Minden felelős kormánynak elsődleges társadalompoitikai célja a gyerekvállalás ösztönzése kell legyen, minden lehetséges eszközzel.

Ehhez én még hozzáteszem hogy az állami nyugdíj, mint intézmény ölte ki a modern társadalmakból a gyerekvállalás ösztönét, ami a hagyományos társadalmakban egyben elemi gazdasági érdeke is volt az egyénnek, ugyanis minél több volt a gyereke, annál biztosabb lehetett abban hogy öreg napjaiban gondoskodnak róla.

Az öngondoskodás egy illúzió, egy gazdasági mítosz, mert ugyan egyes emberek szintjén működhet, de minden ember (vagyis az egész társadalom) szintjén nem: ugyanis csak szerencsés kevésnek képes gondtalan öregkort biztosítani. Olyan mint egy pilótajáték: ha mindenki befizető, és pár évtized után mindenki kifizető pozícióba kerül, az akkori állam nem tudja a kötelezettségeit teljesíteni ha akkor nincsenek adófizetői. Akár állami, akár magán a megtakarítás, vagyis a nyugdíjas évek feltételezett fedezete, ha a korfa fiatal ágain nincs aki a gyárakban, a födeken és a szolgátató szektorban dogozzon, az értékpapírokkal kitörölhetik a feneküket az öregek. Legfeljebb ideig-óráig más, normális demográfiai és gazdasági mutatókkal rendelkező államoknak hitelezhetnek a befektetéseikkel, de ez egyben azt is jelenti hogy a magyar nyugger jóléte az indiai, brazil, kínai állam gazdasági teljesítményének lesz kiszolgáltatva.

répaverő 2012.05.13. 19:37:01

Ez az egész dolog csak a kibaszott emberiségtől függ.Vagy jobb lesz vagy szar.Inkább az utóbbi.Nem vagyunk képesek másnak az érdekeit nézni.Csak a sajátunkét.Nyugat európai csak azért tart ott,mert kizsigerelte keletet.De most szopnak ők is a görögök miatt.
Egy dolgot nem értek.Mi a fasznak kell ilyen bonyolult gazdaság politikát folytatni?Mi a fasznak vannak kapzsi faszszopók?A helyzet csak akkor lesz jobb,ha ezek a mocskok eltűnnek a világról,és az emberek gondolkodásmódja megváltózik.
Kész csoda,hogy idáig "fejlődtünk". A 150 évhez képest luxusban élünk.De ez a világ összeomlóban van,ahogy 1929-ben.Sajnos abból az esetből nem tanultunk semmit,ezért megint bekövetkezik.Szép új világ.Éljenek az emberek.Remélem,hogy egy napon ledobnak az ufok pár ezer atombombát a Földre.Mert megérdemeljük.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.13. 19:38:25

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: hat nem a munkanelkuli segelyen levok
/amugy nemtudom, valoszinuleg az amerikai allam/

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 19:48:53

@Karmadealer: Anyám borogass, a mai nyugdíj rendszerben semmi öngondoskodás nincs, pont a gyermek vállalást ösztönözné, hisz az ő adójukból lenne nyugdíjuk.

Ami viszont nagyon szépen megfigyelhető a világban, hogy van egy bizony szakasz az egy főre eső GDP grafikonja ahol negatívba fordul a népesség növekedés. A felett vagy az alatt meg emelkedik. A világ első 10 helyén lévő ország (egy főre eső GDP szerint) még ha kis mértékben is, népességnövekedést tud felmutatni.

"Olyan mint egy pilótajáték: ha mindenki befizető, és pár évtized után mindenki kifizető pozícióba kerül, az akkori állam nem tudja a kötelezettségeit teljesíteni ha akkor nincsenek adófizetői."

Nem kell elkölteni a befizetett pénzt, és akkor ki lehet fizetni.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.05.13. 19:49:15

A rohadt fasiszta fidesz teljesen ki akarja irtani a magyarokat! Mindent megtesznek, hogy előzzék a fiatalokat, az időseket meg a reménytelenségbe taszítva kergetik halálba.
Ezzel játszák át az országot a nagytőkés pöffeszkedő bankároknak, akik rabszolgaságba döntik a maradék kevés embert.
Nincs itt már semmi remény, vége van Magyarországnak elvtársak.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 19:51:21

@hagyma: Nagyszerű, örülök ha kint élsz, sokan viszont nem. Úgyhogy várd az amerikai gyerektől a nyugdíjat, a magyart meg hagyd ránk.

@ex Dr Kormányzó Dr.: Nagyszerű, örülök, hogy tisztáztuk. Érved nincs csak fröcsögni vágysz, mert nem tudod máshogy levezetni a dühöd. Azért megpróbálhatnál nyitottan hozzáállni a világhoz, lehet még a sötétséged is eloszlana.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.05.13. 19:51:48

Gyurcsány Ferenc tudna csak segíteni, de őt betették a süllyesztőbe.
Már semmi remény, mert a birka magyar nép saját maga gyalogol a vágóhídra, szó nélkül. Sőt tapsolva és éljenezve!

hátmármindennicknévfoglalt 2012.05.13. 19:51:52

Mit lehet tenni?
1)megemelni a nyugdíjkorhatárt
2) csökkenteni a nyugdíjakat
3)hozni bevándorlókat - javítani a produktív improduktív arányt
4) több gyereket nemzeni
5) törölni a nyugdíjrendszert - tartsák el a gyerekek az ősöket
6)kombinált lehetőségek is vannak.
7-végtelenig)lehet utálni a politikusokat, az ellenfelet, magunkat, akárkit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.13. 19:53:35

@Pobjeda Rezső fémipari TMK-s:
igen Feco tudna segiteni
gyere vissza Feco!!!!!!!!!!!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 19:53:40

@répaverő: "a helyzet csak akkor lesz jobb,ha ezek a mocskok eltűnnek a világról,és az emberek gondolkodásmódja megváltózik."

Sajnos már pár ezer éve imádkoznak ezért sokan, de nem tűnnek el. Őket is számításba kell venni, ez van.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 19:57:56

@hagyma: Tetszik, hogy egy kint élő magyaráz haza nekünk, és semmire kelőzi le a magyarokat. Azt meg egy olyan embert éltet aki már 1X tönkretette ezt az országot. Persze úgy akarja visszahozni, hogy az újabb ámokfutása rá semmilyen hatással nem lenne.

Továbbra is kérem a magyar helyzetet hagyd ránk, aggódj új hazádért.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2012.05.13. 19:58:13

@hagyma: Igen mert neki van tekintélye nemzetközi szinten, mind uniós, mind kelti oldalon.
De ezek az érzéketlen vadkapitalista nácik csak kirabolják az országot amit felépítettünk a háborús rombolás után.
Az összes náci és szövetséges bomba és akna nem tudott akkora kárt tenni, mint ezek. Most van vége az országunknak. Már minden a burzsuj bankárok kezében van itt.

Irókéz 2012.05.13. 20:00:06

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: "Anyám borogass, a mai nyugdíj rendszerben semmi öngondoskodás nincs, pont a gyermek vállalást ösztönözné, hisz az ő adójukból lenne nyugdíjuk."

Ez abban az esetben lenne igaz, ha a nyugdíj megállapításánál nem csak a szolgálati időt és a bér alakulását vennék figyelembe, hanem azt is, hogy a nyugdíjba vonulónak hány olyan gyereke van, aki adót fizet.

A mostani rendszer sokkal inkább azt támogatja, hogy dolgozz, ne ess ki a munkaerőpiacról (vagyis akár ne is vállalj gyereket), aztán majd ha nyugdíjas leszel, akkor a szomszéd Tóniék adófizető gyerekei majd jól megfinanszírozzák a nyugdíjadat.

ex Dr Kormányzó Dr. 2012.05.13. 20:01:09

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Mondhatnám,hogy nemcsak vak,hanem hüle is vagy,de minek?Úgyis tudod.
Na pá,kis aranyom,pá!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 20:02:21

@Irókéz: Az alapvető struktúrára gondoltam, de igazat adok neked. Elvben támogatná, csak ugye gyakorlatilag az valósul meg amit mondtál.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.05.13. 20:03:44

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: Láss már az orrodnál tovább, ma nem aranyban vagy tényleges reálfedezetben vannak a befektetések, függetlenül attól, hogy egy állami nyugdíjalap, vagy egy magán vagyonkezelő adja-veszi a papírokat. Márpedig aki befektet, zömében államadósságot vesz, amit a huszon-harminc évve ezutáni államnak kell majd visszafizetnie. Klasszikus reményvétel. Márpedig minden értékpapír annyit ér mint a követelés amit megtestesít. Nincs mögötte kézzel fogható fedezet se ma, pláne holnap. A fedezet az az adóbevétel lenne amit akkor kell majd fizetni amikor nyugdíjba mész.
Szerinted?

_Molly 2012.05.13. 20:05:58

@laci_52: "Aki nyugdíjazás előtt feldobja a talpát, annak az össze befizetett pénzét elnyeli a nyugdíjkassza"

Nem egészen.
Az özvegyi nyugdíj intézménye még ma is létező ellátási forma Magyarországon. Azaz, ha a járulékfizető meghal, az özvegye a nyugdíjának egy jelentős részét megkapja. Akkor is, ha a túlélő házastársnak van egyébként saját jogú nyugdíja is, és akkor is, ha egyébként talán nem is szorulna rá.

Tehát nem mindenkinek a járuléka megy a közösbe azok közül, aki "nyugdíjazás előtt feldobja a talpát".

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 20:10:21

@Karmadealer: Ebben igazad van, csak semmilyen módon nem kapcsolódik az öngondoskodáshoz, vagy a nyugdíj rendszerhez.

A ma befolyt nyugdíjjárulék automatikusan kifolyik a jelenlegi nyugdíjasoknak (elvben, valóságban eltér mivel kevés az összeg).
Ha meg az öngondoskodást nézzük, ott semmi sem gátolja az aranyban való letétet, az a megvalósítón múlik, ha államapapírba teszi a pénzt.

"klasszikus reményvétel."
Ilyen alapon a gyereknevelést is annak lehet nevezni. Semmi garancia nincs rá, hogy majd eltart.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 20:12:20

@_Molly: Kivéve ha nem lesz özvegy, vagy nem sokkal a halál után az özvegy is meghal. Ezenfelül egy özvegynek már nem lehet özvegye. Tehát optimális esetben is 50%-os.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 20:22:08

@bankvezér: Ez hogy jön a skandinávokhoz?

Másfelől a konteok nem igazán szoktak meggyőzni a féligazságaikkal, főleg amelyik még Marxozik is egyet.

"Hogyan fog ebből a szép kis válságból a társadalom kijönni, azt most nem mondom meg. Legyen elég annyi, hogy mi, bankárok nagyon jó helyzetben vagyunk . A válságnak mi vagyunk az igazi nyertesei. De ezen ne csodálkozzatok, - mi közvetlenül istentől származunk."

Ez meg a csúcs. :)
Majd ha történik valami utána bevághatja, hogy ő erre gondolt. Mint Nostradamus, az is mindent megjósolt utólag.

Measurer 2012.05.13. 20:35:31

Ha mást nem veszünk figyelembe,a MANYUP, vagyis a nyugdíjtartalékok felszámolása nyilván új számításokat igényel, tehát a 65/64 éves nyugdíjkorhatár helyett a nivellálás kényszere vszleg 67 éves nyugdijkorhatárt hoz magával nálunk is.
A lengyel korhatáremelés nem egyedi, igaz a németeknél ezt évenként 1 hónapos csúsztatással, 2029-re érik el.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.05.13. 20:39:17

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: Na látod, ebben a gondolkodásmódban van a valódi különbség köztünk. Az én gyerekeimben biztosabb vagyok mint az aranyban, mert úgy nevelem őket. Különben több gyerekből több esélyed van hogy lesz normális aki tudja mi a dolga, és nem is köteességnek éli meg.
Mert te nem tennéd meg a szüleiddel???
De a (nagy) család ennél is többre jó, amíg a szülők dolgoznak, a nagyszülők vigyázni tudnak az unokákra, átadják nekik generációk tudását, ami egyébként a mostani, szétesett társadalomban örökre elvész, és az államnak kiszolgáltatott, segélytől és állami gondoskodástól függő bábokká változtatja a polgárait, akiket azután könnyű szerrel manipulálhat a demagógiával átitatott politika.

kvadrillio 2012.05.13. 20:46:03

mit összehülyéskednek ezzel a korhatáremeléssel ! amikor a zemberek fele, kétharmada, háromnegyede nem jut munkához, mert robotok termelnek !!!!!

MAJD A ROBOTOK MENNEK NYUGDÍJBA, DE NEM A ZEMBEREK !

Badbitie 2012.05.13. 20:47:45

@Karmadealer: Nos, ritkán írok ilyet, de azt kell mondjam az elmúlt pár kommenteddel szóról szóra egyetértek.

Az NGM ma tett közzé vmi vitaanyagot, hogy hogy lehetne több gyerek. Hát kezdésnek nekem az a javaslatom, hogy a bölcsi legyen olcsóbb, mint az egyetem... meg hogy egyáltalán legyen bölcsi és ovi. Amíg a gyerek vállalás azt jelenti, hogy egy ember 10 évre kiesik a munkából addig nem lesz itt tömeges gyerekvállalás.

kvadrillio 2012.05.13. 20:49:10

...A ZEMBEREK KIHALNAK, A MILLIÁRDOSOKNAK MEG MAJD ROBOTOK KÉSZÍTIK AZ ALSÓGATYÁT, CIPŐT, NYAKKENDŐT, POHARAT, MIEGYMÁST...MAJD ROBOTOKKAL SZEXELNEK-KEKSZELNEK, OCCT BELTERJESEN SZAPORODNAK, AMITŐL MÉG DEGENERÁLTABBÁ VÁLNAK, PEDIG MÁR ÍGY ELÉGGÉ TÚLTELJESÍTENEK !!! :o)))

bankvezér 2012.05.13. 20:54:17

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Ez úgy jön ide, hogy a skandináv országokban nagyon progresszív az adókulcs. Vagyis az állam lefölözi a profit nagy részét és visszaosztja a gazdaságba. Ezért nincs akkora vásárlóerő hiány, ami a mostanihoz hasonló válságot okozna ott. Persze azért ők sincsenek tökéletesen elszigetelve.
Egyébként pedig te is kitalálhatod, hogyan fog megoldódni a válság. De ha akarod megírom én .

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 20:56:19

@Karmadealer: Örülök neki, hogy tökéletes a családi életed, azonban nem mindenki ilyen szerencsés. Sajnos nekem megtanította az élet, ha magamon kívül bárkiben is megbízok akkor követem el életem legnagyobb hibáját. Nem kérek az államtól semmit, meg a társadalomból. Sem a többi kollektivista baromságból, csak hagyjanak békében élni, a többit meg megpróbálom magamtól megoldani.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 20:59:48

@bankvezér: Írjad nyugodtam. :)

Viszont sajnálom, jobboldali vagyok így nem tudok támogatni egy magas, újraelosztó állami rendszert. Meg mint írtam az ottani rendszer nem biztos, hogy itt is működne.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 21:01:36

@kvadrillio: Ne ordibálj, és néz után a gazdaság összetételnék. Már réges-rég nem a gyárak tartják el az emberiséget, tehát gürizzenek nyugodtan a robotok, sokkal jobb lenne mindenkinek.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.05.13. 21:07:20

@Badbitie: Van pár dolog ami látszólag független probléma pedig összefügg. Hiába adnak az elmaradott falvakban jószágot, dugványt a segélyeseknek, ha nem csak a dolgozó szülő szerepmodellje hiányzik, hanem az a tudás is amit korábban apáról fiúra adtak: nem tudják mit hova ültessenek, mi kell az állatnak, a növénynek, ezért kudarc ha elpusztul a csirke, a kecske, kiég a krumpli.

A világ másik felén Japán a korábbi évtizedek hihetetlen tőkeexportját éli fel, de már annyi az öreg hogy nincs aki emelgesse, tologassa őket az otthonokban, ezért fejlesztenek humanoid robotokat. Egy komplett nemzedéknyi fiatal esett ki, és az a kevés aki megszületett se akar felnőni, felelősséget válalni, elköteleződni, mert a hagyományos társadalom helyébe nem lépett életképes családmodell.

A mostani társadalom minden egyéni felelősséget kiiktat, szépen lassan óvodássá teszi a polgárait. Maholnap sisak nélkül nem hogy biciklizni, de kocogni se lehet, és ez a paternalista "védőháló" az élet más területén és a gazdaságban is kiirtja a normális ösztönöket miközben hamis illúziókban tartja a kiszolgáltatott egyéneket.

Direkt nem a polgár szót használom, mert a polgár ehhez képest gazdaságilag, morálisan és szellemileg független, van olyan világos értékrendje ami alapján választ és dönt, és az értékrendjének az a fajta szolidaritás és felelősségérzet is része, hogy magától észreveszi, ki az aki az ő erőfeszítésére, együttérzésére szorul, ezért fenntartja azokat a civil intézményeket (kórházak, idősotthonok, árvaházak) melyek a gondoskodnak a rászorulókról.

Te is érzed a különbséget a két társadalom között, igaz?

Almandin 2012.05.13. 21:13:47

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali: Dehogynem, ha az özvegy újraházasodik és előbb hal meg, mint a párja, neki is lesz özvegye.

Almandin 2012.05.13. 21:16:08

@kvadrillio: Egyetértek. A mai munkanélküliség egyik oka a túlgépesítettség.

bankvezér 2012.05.13. 21:17:59

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Figyeled, hogy mi történik az USA-ban ? Pénzt nyomtatnak és forgalomba hozzák. Persze nem így kellene forgalomba hozni, (most ugyanis a bankok kapják), hanem az lenne a korrekt, ha a munkások kapnák meg, hiszen tőlük lett elvéve pénz a profitra.
De a legkezelhetőbb dolog az lenne, ha az állam a nyomtatott pénzzel csökkenthetné az adósságát és újra tudna állami megrendeléseket és segélyt adni.

Irókéz 2012.05.13. 21:22:15

@bankvezér: Nálunk a bankkonszolidáció nem erről szólt?

bankvezér 2012.05.13. 21:26:26

@Irókéz:
Nem. Mert az USA-ban még azután is nyomtattak pénzt, hogy már megmentették a nagybankokat.
És szerintem még fognak is nyomtatni.

Irókéz 2012.05.13. 21:29:20

@bankvezér: Annyiban erről szólt, hogy az újonnan forgalomba helyezett pénzt a bankok kapták. Az USA-ban annyiban más a helyzet, hogy a bankjegynyomtatás nem állami monopólium. A FED egy magán bank és ez hitelez az amerikai kormánynak.

füles1098 2012.05.13. 21:30:25

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:
ha 14 évesen álltam munkába, és meg van a szolgálati időm, valóban elmehetek nyugdíjba, csak pénzt nem kapok. Nyugdíjat csak a korhatár elérése után fizetnek.
Gondolod ezt a luxust a mai jövedelmek mellet meg engedhetik maguknak az emberek? Addigra lesz annyi tartalékuk...?

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:31:21

@bankvezér:

Bankvezér! A lényeget tekintve te a "világjobbító" eszméiddel a Wall Street embere vagy...

az általad vázolt "zseniális" ötletek nyomán pillanatok alatt meglódul egy vérbeli spekuláns fantáziája:)

BTW

furcsa de igaz: a "munkások" akkor jártak volna még a legjobban ha 2008-ban mindenki csődbe megy

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:32:05

@bankvezér:

1694 óta mindenki pénzt nyomtat:)

bankvezér 2012.05.13. 21:32:55

@Irókéz:
Azt hiszed talán, hogy az MNB-nek parancsolhat a magyar kormány ??? Egyáltalán nem. Simor András dönti el, hogy mennyi pénz van forgalomban. Ezért szívnak a magyarok . :))

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:34:23

"A probléma szerintem az, hogy ezzel még a munkahelyek száma nem növekszik, tehát a nyugdíjkorhatár-emelkedés miatt továbbszolgáló munkaerő gyakorlatilag a pályakezdők helyét foglalja el"

szvsz

itt inkább az a buli, hogy a munkavállalók jelentős része - az egészségi állapota miatt - korábban fog nyugdíjba menni és így sokkal alacsonyabb járadékot fog kapni...

Irókéz 2012.05.13. 21:35:17

@bankvezér: Ezen vannak, hogy ne ő dönthesse el, vagy ha igen, akkor közvetett módszerekkel sakkban tarthassák.
Simor kinek a kutyája?

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:36:03

@bankvezér:

ja 1946 óta aranyparitáson "mindössze" 1 millió százalékkal értékelték le a forintot

ha 10 millió százalékkal értékelték volna le akkor tízszer boldogabbak volnánk:)

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:37:28

@Irókéz:

gondolom a gonosz-aljas-megátalkodott-nemnemzeti-nemgój rócsildnak:) (vagy mi a csuda)

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:38:24

@Irókéz:

és a boldogság mindössze papír és tinta kérdése:) de az a gonosz rócsild:)

bankvezér 2012.05.13. 21:38:39

@kronstadt:
Ezek nem az én ötleteim. Én csak figyelem, hogy mások mit csinálnak.

"furcsa de igaz: a "munkások" akkor jártak volna még a legjobban ha 2008-ban mindenki csődbe megy ."

Gondolom az nem tetszett volna annyira, ha a betétesek pénzéért nem vállalt volna garanciát az állam.

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:39:43

@Almandin:

"Egyetértek. A mai munkanélküliség egyik oka a túlgépesítettség"

ja az ideális világban mindenki reggeltől estig a földön robotol

bankvezér 2012.05.13. 21:41:25

@Irókéz:
Simort még az MSZP nyomta be az MNB elnöki székébe.

füles1098 2012.05.13. 21:43:15

@hátmármindennicknévfoglalt: "5) törölni a nyugdíjrendszert - tartsák el a gyerekek az ősöket"
Ha figyelted az új családjogi és örökösödési törvényt, akkor tudod, abban már benne van: "tartsák el a gyerekek az ősöket".
Egyértelmű, a kormány gőzerővel készül, hisz a munkanélküliségnek köszönhetően nagyon sok ember nem is lesz jogosult a nyugdíjra, segéllyel pedig nem fogják győzni.
Csak ezzel meg az a problémám, hogy sajna a gyereknek sincs jövedelme, miből fogja eltartani az ősöket?!

Irókéz 2012.05.13. 21:43:28

@bankvezér: Amikor lejár a munkaszerződése, lesz jobb helyette?

bankvezér 2012.05.13. 21:43:42

@kronstadt:
Szerintem neked rendezetlen a családi életed ezért itt próbálod kötözködéssel levezetni a benned felgyülemlett streszt. :))

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:45:30

@bankvezér:

a banknak vagyona és kintlevőségei vannak... pl. rengeteg ingatlan a kihelyezett hitelek mögött... alaptőke, stb...

lényegében REÁLIÁK

ez a betétesek birtokába ment volna át...

a BETÉTESEK lényegében új részvénykibocsátással BANKRÉSZVÉNYESEK lettek volna...

a wall street-i részvényesek pedig mindent elbuktak volna…

a betétesek sokkal jobban jártak volna ezzel, mint a te értéktelen papírfecniiddel:)

persze ezt te sohase fogod megérteni:)

bankvezér 2012.05.13. 21:46:32

@Irókéz:
2013 tavaszán Simor távozik. Akkor a Fidesz embere foglalja el a helyét. Az új elnök nem fog keresztbe tenni annyit a Fidesz-kormánynak.

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:46:45

@bankvezér:

aha te pedig a Wall Street embere vagy:)

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:47:59

@bankvezér:

hű de jó lesz, már izgulok! :)

Irókéz 2012.05.13. 21:51:19

@bankvezér: A kérdés, hogy jobb lesz-e a népnek. Talán túl cinikus vagyok, de bármilyen változás a világon negatív következményekkel járt nálunk. Még a fókák szaporodásának változásai is nagy amplitúdót tud okozni a deviza árfolyamban.

füles1098 2012.05.13. 21:54:55

@Irókéz: "A kérdés, hogy jobb lesz-e a népnek. Talán túl cinikus vagyok, de bármilyen változás a világon negatív következményekkel járt nálunk. Még a fókák szaporodásának változásai is nagy amplitúdót tud okozni a deviza árfolyamban. "

Ez tetszik :)))))
De úgy érzem, sajnos igazad van.

bankvezér 2012.05.13. 21:55:43

@kronstadt:
Amíg te itt izgulsz, addig az asszony kénytelen a szomszédba menni még egy csókért is. :))

VT Man 2012.05.13. 21:55:50

@pirimogyoró:
"Demján pedig ezt nyilatkozta: "Kína előrehaladásának legnagyobb motorja a szegénység volt. Ezt kell csinálni Magyarországon is, mert aki szegény és kifosztott, végig fogja dolgozni a napi 18 órát"."

Ehhez képest ma egy kínai gyári munkás napi 10-12 óra munkával megkeres kb. havi 120-140 ezer Forintot.

Kínai. Munkás. Gyárban!

Ja, de van szállásköltsége is: a munkásszálló havi 5 ezer Forintba kerül.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 21:56:33

@bankvezér: "adósságát és újra tudna állami megrendeléseket és segélyt adni."

Komolyan nem volt még elég?
Miért nem azt ösztönzi az állam, hogy a polgárai eltudják magukat tartani? Miért kell mindig az állam, hagyjon végre békén, és biztosítsa a feltételeket az öngondoskodásra, a segíjét meg tartsa meg magának.

@Almandin: Hány ilyen lehetséges szerinted?

De legyen, akkor optimális esetben 55%. :D

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 21:59:39

@bankvezér:

„Esetleg megkérdezhetem tőled, a a "skandináv kapitalizmus " miért működik ?”

furcsamód a svédek nincsenek annyira elragadtatva a „skandináv modelltől”

Stagnating Socialist Sweden
mises.org/daily/4936

bankvezér 2012.05.13. 22:00:37

@kronstadt:
Milyen jó lett volna egy olyan bank részvényesének lenni, amelynek nincs annyi értékű fedezete, mint a kihelyezett hitelek. :))

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:00:45

@bankvezér:

prédikálj inkább a bankóprés szépségeiről, ill. a szocialista nirvánáról:)

bankvezér 2012.05.13. 22:03:22

@kronstadt:
Veled sem elégedett az asszony. :))
" A szomszéd kertje mindig zöldebb. " :))

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:03:58

@bankvezér:

Aha pénze az nincs….

ellenben van mögötte pl. PÁRSZÁZEZER INGATLAN,meg több száz irodaépület/bevásárlóközpont, stb. ami a betétesek birtokába megy át… a bank épületeivel együtt…

a korábbi részvényesek pedig mindent buknak…

állítólag valamikor ezt hívták kapitalizmusnak:)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 22:04:29

@Almandin: A túlgépesítettség oka, hogy bőséges az élelmiszerellátás és, hogy a gazdaság legnagyobb része nem a robotból származik, így a 0 (amúgy tökéletes komcsi) élet mellett van lehetőséged elmenni nyaralni esetleg még egy pc-t is vehetsz és még a netet is ki tudod fizetni, hogy ide kommentelgethess.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.05.13. 22:05:51

Magyarország gondja kettős. Egyrészt piszok alacsony a foglalkoztatás, másrészt nagyon sok a nyugdíjas. Ebből mindenképpen nyugdíjkorhatár emelés ÉS nyugdíj csökkentés lesz. Pár ÉVEN belül nyugdíjban lesznek a Ratkó gyerekek, ami azt jelenti, hogy több nyugdíjas lesz, mint adózó!!!

bankvezér 2012.05.13. 22:09:13

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Sajnos túltermelési válság idején nem olyan egyszerű az, amit te javasolsz. Annak is örülni kell, ha így sikerülni fog.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 22:10:42

@bankvezér: Nincs túltermelés, csak teljesen felfújt, fedezet nélküli hitelre épített gazdaság.

bankvezér 2012.05.13. 22:11:55

@kronstadt:
Olyan ingatlan. aminek alig van értéke...
Egyébként sosem valósult volna meg amit te javasolsz.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 22:11:59

@füles1098: ne füllents, füles, tök rosszul tudod. Akkor ez miben különbözne a munkanélküliségtől?

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:13:09

@bankvezér:

Hol élsz te???

Túltermelési válság csak a Mennyországban van:)

PS: ilyen alapon minden piacképtelen őrültség úgymond „túltermelési válság”

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 22:13:56

@Irókéz: Simor off-shore-lovag. Ezzel mindent elmondtunk a felmenőiről.

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:14:06

@bankvezér:

persze mert sokkal egyszerűbb konfettit adni:)

bankvezér 2012.05.13. 22:14:58

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Az előbb olvashattad a bankárbloggan, hogy a túltermelést próbálták hitelezéssel lelohasztani. De ezzel csak még növelték a bajt.

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:16:19

@bankvezér:

és a megoldás:

az univerzális csodafegyver - a BANKÓPRÉS

bankvezér 2012.05.13. 22:16:33

@kronstadt:
Szerintem többet kellene az asszonnyal foglalkoznod. :)

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 22:17:01

@kronstadt: beza. Orbán hullagyenge, hogy ez a tapír még beteheti Budapestre a lábát.

bankvezér 2012.05.13. 22:17:46

@kronstadt:
Az USA és a FED erre a csodafegyvere esküszik. :)))

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:18:27

@bankvezér:

neked meg a bankárbloggal:) fejleszd még egy kicsit inkább:)

kronstadt (törölt) 2012.05.13. 22:20:03

@bankvezér:

mindenki erre esküszik:) pontosan ezért lesz olyan jó buli a "munkásoknak"

itt mindenki nyer:)

totális win-win szituáció:))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 22:23:44

@bankvezér: Ismerem a gazdaság működését, egyetemi tanulmányok, közgáz ismeretek stb.

"az előbb olvashattad a bankárbloggan, hogy a túltermelést próbálták hitelezéssel lelohasztani."

Mint mondtam a konteok nem szoktak meggyőzni az igazukról, ez sem volt kivétel.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.05.13. 22:28:11

@kronstadt: Hát nem? Ha van mit költeni akkor a proli nem megy vergődni a parlament elé. Régebben ezt nem lehetet alkalmazni, mert inflációt generált, de már ezt megoldották.

Viszont itt látszik, hogy eszméletlen faj az ember.
Van egy kikerülhetetlen gazdaság gát, mely akadályként van jelen. Viszont rájöttünk ha 50X átküldjük hitel formájában a rendszeren akkor elveszik ott. Továbbra is létezni fog, de észrevehetetlenül és ezért nem okoz közel sem akkora (látható)problémát.

bankvezér 2012.05.13. 22:30:26

@73. Vladys-Vonajugend tiszt, FIDESZ meg baloldali:
Az nem konteo volt,hanem a bekövetkezett események leírása. Abban minden ami le van írva, megtörtént már és minden valóságos.

füles1098 2012.05.13. 22:35:41

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:
Nem füllent füles mert nem szokott.
(egész jó szójáték :))) Oh, szegény Füles kutyám mekkora ripacs volt... )

Mit nem tudok jól? Azt, hogy a saját korosztályomból nagyon sok embernek nem lesz meg a nyugdíjhoz szükséges szolgálati éve?
Az utánam jövő korosztály meg rosszabb helyzetben van.....
Vagy te úgy gondolod ez nem igaz? És a gyereknek is lesz elég jövedelme, hogy gond nélkül eltartja a szüleit?
A kormány az új törvényekkel talán másra készül?
Mond nekem akkor a "valóst" kérlek...

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 22:38:46

@füles1098: sok mindent jól tudsz, de azt nem, hogy ha valakinek betelik a szolgálati ideje, akkor hiába megy nyugdíjba, egyetlen petákot se' kap. Akkor ILYEN nyugdíjas eleve minden munkanlküli is...

füles1098 2012.05.13. 22:50:43

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:
Ha valakinek meg a 40 év szolgálati éve, de nem érte el még a nyugdíjkorhatárt, mehet nyugdíjba, de nem fizetnek neki, ez így van nézz utána kérlek.
a munkanélküli azért nem lehet ilyen nyugdíjas, mert nincs meg neki a 40 év ledolgozott munkaviszony.
Ne keverd a fogalmakat kérlek!
Egy példa: nekem, a 40 éves munkaviszonyom 2018-ban lesz meg, de a nyugdíjkorhatárt 2025-ben fogom elérni, mert ekkor leszek 65 éves.... változott volna a törvény? Az csak nekem kedvezne, de nem hiszem....

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2012.05.13. 23:57:23

@füles1098: 2mehet nyugdíjba, de nem fizetnek neki nyugdíjat" - mondd, te belegondoltál abba, hogy ez milyen velőtrázó hülyeség? Akkor most én is nyugdíjas vagyok, csak éppen nem kapok nyugdíjat...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.05.14. 00:04:46

@B.blog: Lesznek még éhséglázadások és háborúk. :-( Kisemmizettnek lenni elég pocsék állapot, és tettekre sarkallja az embert. Ha pedig már nagyon sokan vannak a kisemmizettek, akkor indul a "buli".

B.blog 2012.05.14. 00:23:26

@bankvezér:

Hát sajna Én is a mellékúton fogok eljutni oda, s nem a sztrádán, ahogy látom... :D

Egyébként Hetesi mentén:
"a rendszer, amelyet szolgálna, még mindig hibás alapokon nyugszik"

ez vonatkozik arra is amiről itt feljebb folyik a beszélgetés

nem megoldás az alapproblémára semelyik kapitalista, szocialista stb rendszer, ezek kevert, módosítgatott stb változata sem. Ugyanez a gazdasági helyzetnél: adók ki-,bevezetése, szabályok ki-,bevezetése, így csináljuk, úgy csináljuk hátha jó lesz, nem lesz...
keverd még bele a kényszerített versenyhelyzetet, hogy ízesebb legyen, ugyan túlléphetnénk rajta mivel nem állatok vagyunk, hanem tudunk tudatosan tervezni rendszereket, így társadalmi rendszert is, mégis a jelenlegi szutyoktól nem tudunk megválni

közben persze van fejlődés, illetve ennek előnyeit sokan élvezik, de hogy ez meddig marad így, az a kutatók munkájára épített szerencsejáték, mert ha nem tudnak majd új energiaforrásokkal előállni, akkor keményen megtörik a trend (aki nem hiszi nézze meg a kitermelési/felhasználási görbéket, egy nagyobb rendezettségi szinthez - fejlődéshez - több energia kell valahonnan, vagy egy szint fenntartásához ugyanannyi mindig, de ha csökken akkor...)

ami kéne az az hogy felismerjük végre tömegesen, hogy a jelenlegi úton nem lesznek megoldva az alapproblémák a régi módszerekkel, viszont ez nem fog megvalósulni, mert nem elég tudatosak hozzá az emberek
pl annyit nem sikerült idáig elérnünk, hogy olyan vezetők kerüljenek a nagyhatalmak élére akik képesek együttműködni a verseny/fegyverkezés helyett, s ezt a szemléletet továbbvezetni a társadalomba
www.guardian.co.uk/world/2012/may/11/nato-nuclear-weapons-upgrade

rendszerszemlélethez:
greenfo.hu/hirek/2012/05/12/a-bunos-kocka-tajidegen-tajhasznalat-a-kubikok-peldajan

anarch 2012.05.14. 00:48:49

Hmm, szerintem ez ami most az EU országokban zajlik burkolt nyugdíjeltörlés. Ugyanis a várható életkorod nem nő - nem születsz automatikusan később, a nyugdíjkorhatár viszont rád is vonatkozik.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/68/Hungary_life_expectancy.png/800px-Hungary_life_expectancy.png
Tehát egy mostani 20-50 éves magyar férfi várható életkora 65 év. (Aki most születik fiúgyermek annak 70.) A nyugdíj az egy kiváltság lesz, nőknek és rendőröknek.

2012.05.14. 07:06:42

Erdkes felvetes.Erre eddig nem godoltam.Miota dolgozo 5X volt korhatar emeles .Volta mar 7 evre is nyugdijtol.Mostt kb 10evre vagyok,de mar nem szamolom.Mint Ivan Gyenyiszovics,bele torodtem,hogy soha nem megyek nyugdijba.
A kozosbe nem fizetek. Magamnak teszek felre.Nagy lany vagyok,en jobban tudok banni a penzzel.mint a szenilis allam bacsi.

Bicepsz Elek77 2012.05.14. 08:00:41

A regi rendszerek is "kihalasos szisztemara" epultek, csak "tul sokan" tuleltek.

rohadjmegARCgeci 2012.05.14. 08:05:12

@Almandin: Tipikus ökör megnyilvánulás.Mi lenne ha rögtön főbe lőnéd magad,és már is csökkenne a túlnépesedés veszélye?

rohadjmegARCgeci 2012.05.14. 08:09:32

@B.blog: Gondolj bele egy olyan országba,ahol nincs kormány,nincsenek polgármesterek csak egy 50 fős miniparlament van,akik évente max 2x összeülnek és a törvényeket meghozzák vagy módosítják.Ezzel párhuzamosan mondjuk megszűnne az adózás minden formája,nem lennének állami megrendelések sem vállalatok és csak is a tiszta picagazdaság és a kapitalizmus vezérelné az országot.
Na akkor lehetne valódi felpörgés,gazdaságilag.
De addig lófasz a pofánkba,az van.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.05.14. 08:26:56

@Dr. Furia:

Ha megszűnik az adózás minden formája, akkor miből fizeted a rendőrséget, az orvosokat a tanárokat, miből finanszírozod az utakat és a többi és a többi...

Tudod ha prosztó akarnék lenni, idézhetnék egy korábbi hozzászólót:

"Tipikus ökör megnyilvánulás.Mi lenne ha rögtön főbe lőnéd magad,és már is csökkenne a túlnépesedés veszélye? " :-)))

ingyenebed 2012.05.14. 08:37:46

@hátmármindennicknévfoglalt:

még egy van:
lehet csökkenteni a profitrátákat, ezáltal több pénz marad a társadalomnál, több pénz lesz közkiadásokra.

rohadjmegARCgeci 2012.05.14. 08:41:02

@közlekedési bűnöző: Semmiből ecsém!Mindenki védje meg magát és az értékeit ahogy akarja!A bíróságok feladatát el tudja látni egy önkéntes csapat is,akár ingyen!Az utakat pedig megépíti magának az,akinek szüksége van rá.A tanároknak fizetnek a szülők közvetlenül,mint ahogy az orvosért is!Az öregeket pedig eltartják a gyerekeik,már ha van!Semmi ökörség nincs benne,volt ilyen világ is,működött is és nem olyan döglődő módon mint ahogy most!Olvass kicsit többet!

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.05.14. 09:02:34

@Dr. Furia:

"A bíróságok feladatát el tudja látni egy önkéntes csapat is,akár ingyen!"

Aha... ingyen, önkéntes. Szép utópia.

"Semmi ökörség nincs benne,volt ilyen világ is,működött is és nem olyan döglődő módon mint ahogy most!"

Mikor volt ilyen világ?

"Olvass kicsit többet! "

Szerintem gondolkozz egy kicsit többet!

B.blog 2012.05.14. 11:18:57

@közlekedési bűnöző:

"Ha megszűnik az adózás minden formája, akkor miből fizeted a rendőrséget, az orvosokat a tanárokat, miből finanszírozod az utakat és a többi és a többi..."
"Aha... ingyen, önkéntes. Szép utópia."

nos a "fizetés" nem a már jól megszokott pénzben, hanem másképpen történne: pl az Orvos a munkájának végzéséért cserébe kap élelmet, lakást, stb, de ezeket az erőforrásokat úgy szétosztva, hogy nem pazarlunk, tehát tervezetten és prioritásos rendszer alapján szétosztva

Ennek előnye lenne a létbiztonság, mert nem kellene attól félni, hogy 100 forintért megölik az embert este, megszűnne ebből a szempontból a társadalmi feszültség, feltétele az együttműködés az egyének között.

Persze utópia, de miért is? Mert mindenki ebbe a rendszerbe nevelődik bele és nem képes a nagy többség elképzelni mást, látszik ez abból is, hogy mi a reakció arra, ha felveti valaki, hogy töröljük el a pénzt: "hát és akkor milesz??, jaj ingyen, nemá!"
+ mit lehet kezdeni a szerzési vággyal, az emberek közötti ellentétekkel, sérelmekkel?

ezek és hasonló okok miatt utópia, pedig meg lehetne csinálni... nos nem én vagyok az akadálya, kérdés ki?

B.blog 2012.05.14. 12:36:01

@Dr. Furia:

"és csak is a tiszta picagazdaság és a kapitalizmus vezérelné az országot.
Na akkor lehetne valódi felpörgés,gazdaságilag."

Viszont én épp azt mondom, hogy ezek a "régi" rendszerek semmilyen formában nem jók (keverve vagy tisztán), eddig sem voltak, persze ha célnak tekintjük azt, hogy 'boldog' életet éljenek az emberek

B.blog 2012.05.14. 12:41:44

@Dr. Furia:

amíg ilyen lapjaid vannak, hogy:
-haszon
-verseny
-előnyszerzés
-pénz
-monopólium
-szabad verseny
stb

ezekből nem fog kijönni jó leosztás, akárhogy párosítod, kevered

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.05.14. 12:57:30

@B.blog:

"ezek és hasonló okok miatt utópia, pedig meg lehetne csinálni... nos nem én vagyok az akadálya, kérdés ki? "

Te magad válaszoltad meg, hogy az egyéni haszon és a szerzési vágy az akadálya. Ami mindenkiben benne van, igaz különböző mértékben.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.05.14. 13:05:41

Egyébként nekem is van ilyen utópia-elméletem, ami tuti nem működne. :-)

Ha a világon mindenhol eltörölnék a készpénzt és csak átutalás és kártya lenne, akkor egyből megszűnne minden fekete jövedelem és sokkal kevesebb adóbefizetésből is fenn lehetne a szociális ellátásokat és az állami infrastruktúrát. Nade akkor pont a mostani vezető réteg szopatná meg magát, ugye...

B.blog 2012.05.14. 13:35:53

@közlekedési bűnöző:

Konklúzió(végkövetkeztetés)?

Nem fog változni semmi? Akkor mit tegyek Én? Ne törődjek ezzel, mert más se, mondhatom, majd ezt látva, más is ezt mondja, s elérünk oda ahol vagyunk, mindenki próbál szerezni amit tud.

Kiút? Röhej, de úgy tűnik csak az, ha 'ellehetetlenülnek' nagyobb csoportok és kikényszerítik a változást, lásd tüntetés Spanyolországban épp most.

Mennyi kéne hozzá, hogy felálljatok a gép mellől és Ti is utcára menjetek? Mennyire vagytok ettől a ponttól?

Más. Gyerekek nevelése, mint jövő generáció: Ti hogyan, a fentiek tükrében? Legyen törtető, Ő is minél több mindent tudjon majd megszerezni magának? Dilemma: ha én nem ilyennek nevelem akkor Ő/Mi szívunk, mert más nem törődik csak saját magával, s ezért a jelenlegi rendszerben hátrányba kerül.

Véletlen pont voltam egyszer egy családnál, ahol épp a kislány kezében volt egy mp3 lejátszó. S kiderült, hogy azt egy csoporttársától kérte/kapta. Felmerült, hogy majd visszaadja, mire ott lévő ismerős rögtön nevelésbe kezdett, hogy ugyan vissza ne adja, tartsa csak meg magának. Mivel agresszív népek közt volt ez, így inkább nem hoztam fel, hogy lehetne másképp is....

Ha ez megy kicsiben, így már érthető, miért olyan a kép nagyban amilyen...

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.05.14. 14:07:50

"Nem fog változni semmi? "

Belátható időn belül nem.

"Mennyi kéne hozzá, hogy felálljatok a gép mellől és Ti is utcára menjetek? Mennyire vagytok ettől a ponttól?"

Elég sok. Mivel, ha kimegyek hőbörögni az utcára, akkor maximum annyit érhetek el, hogy jól szétverik a pofám, rosszabb esetben sittre küldenek.

"Más. Gyerekek nevelése, mint jövő generáció: Ti hogyan, a fentiek tükrében? "

Két gyermekem lesz júliustól, a nagyobbik 5 éves múlt. Az arany középutat kívánom alkalmazni, ahogy magam is: szerezz magadnak, de vedd emberszámba a többieket is. Nehéz, de tartható - eddig legalábbis ez a tapasztalatom.

"Ha ez megy kicsiben, így már érthető, miért olyan a kép nagyban amilyen... "

Ez a kapitalizmus és a nagy szabadság mellékterméke. Persze ettől még a szocializmus nem lesz jó. Annak a rendszernek is megvan a maga hiányossága. Például eltartott egy csomó alkalmatlan embert, mert aki nem dolgozott azt KMK-nak minősítették. Ezzel párhuzamosan felvettek mindenkit, akkor is ha egy követ nem tett keresztbe.
Ideális rendszer meg egyszerűen nincs. Mindig lesznek akik kihasználják a rendszer hiányosságait és mindig lesznek, akik isszák a hiányosságok a levét... (jellemzően a többség)

füles1098 2012.05.14. 18:13:09

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:
"- mondd, te belegondoltál abba, hogy ez milyen velőtrázó hülyeség? Akkor most én is nyugdíjas vagyok, csak éppen nem kapok nyugdíjat... "

Te most nyugdíjas vagy sem, azt én nem tudhatom, nem ismerem pontosan a körülményeidet.
Mond, te felmentést kaptál gondolkodásból? Próbáld már szélesebb perspektívából nézni a dolgokat, és ne te beszűkült pici életed alapján.
Mint már írtam is, 2 feltétel van a saját jogon megszerzett teljes értékű nyugdíjhoz.
1.) minimum 40 év munkaviszony
2.) 65. év betöltése
Ha ez a 2 feltételt teljesíted, akkor kapsz teljes értékű nyugdíjat, de ez nem jelenti azt, hogy neked 65 éves korodig feltétlen dolgoznod kell, mert pl. különben elveszted a ledolgozott éveket, ilyen szankciót nem tartalmaz a törvény.
De adódhat olyan élethelyzet, hogy valaki úgy dönt, bármi okból kifolyólag, hogy meg vannak a szükséges ledolgozott évek (természetesen a biztonság kedvéért ezt egyezteti a nyugdíjbiztosítóval) és nem dolgozik tovább.
Mondok 2 példát:
a) - nyertem a lottón egy rahedli pénzt, ledolgoztam a 40 évet,de még nem vagyok 65 éves,de én úgy döntök, ettől kezdve unokázok. Összeszedem a papírjaimat, elküldöm a nyugdíjbiztosítóhoz vagy be ballagok vele, és egyeztetek. Minden stimmel, senki sem kötelez a jövőben arra, és semmilyen szankcióval, hogy én 65 éves koromig dolgozzam.
b)- tehát meg van a ledolgozott 40 évem, és nem vagyok még 65 éves, de a gyerekem azt mondja, költözzek hozzájuk külföldre, vidékre (tetszés szerint válassz)mert nekik adódott egy nagyszerű lehetőség, de segítség kell és úgy , hogy ott legyek velük. A játék megint csak ugyanaz a papírokkal...
Mivel nem kényszerből választottam ezt az utat, hanem én mondtam fel, mert úgy döntöttem, hogy az első feltételt teljesítve a nyugdíjhoz, ezért nem dolgozom tovább. Ezt megtehetem, mert a törvény ezt a lehetőséget biztosítja nekem, és mindenkinek, aki az első, legfontosabb feltételt teljesíti. De fizetni nem fog addig, míg a 2. feltétel nem teljesül.
Ha a második feltétel is teljesült, tehát betöltöm a 65. évet, attól az időponttól folyósítja nekem a nyugdíjintézet a Forintokat.
Szerinted a példák alapján mi fene vagyok, ha nem nyugdíjas? Ellátás nélküli nyugdíjas, ha jól emlékszem valahogy így nevezik ezt az állapotot.
Természetesen mivel csórikám országban élünk, ezt a variációt nagyon kevesen veszik igénybe.

Köszi, hogy le hülyéztél, de nem ártana gondolkodni, vagy utána nézni dolgoknak és értelmezni azt, mielőtt bárkiről is véleményt mondasz
süti beállítások módosítása