sorok között

sorok között

Mennyibe fájt az állami mobilkaland?

2013. november 07. - Politikai Ateista

A címben feltett kérdés természetesen költői, mert valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy pontosan mennyibe került az adófizetőknek az állami mobiltársaság grandiózus kísérlete.

Néhány támpont azért akad:

Az MPVI eddig titkolta, hogy az állam tavaly mennyit költött a mobilcégre, de forrásaik szerint a vállalat tavalyi kiadásai elérték a másfél milliárd forintot (a frekvenciáért kifizetett, de visszajáró bruttó 12,7 milliárdon túl). A társaságnak 64 alkalmazottja volt, az átlagbér, úgy tudjuk, nagyjából bruttó 750 ezer forintot tett ki. Az MPVI székhelye a Magyar Posta 13. kerületi Dunavirág utcai székházában található, a cégvezetés tavaly augusztusban azonban úgy döntött, hogy irodákat bérelnek az V. kerületi Regus Irodaházban. A kiadásokat növelte az is, hogy MPVI több alvállalkozóval is szerződéses kapcsolatban állt, akik szintén számláztak. - Tovább dől a pénz a vergődő állami mobilcégbe - Index

Ez a cikk még az év elejei állapotokat tükrözi. Április végén kezdtek el racionalizálni, de egy állami cég esetében a racionalizálás nem feltétlenül jár a költségek csökkenésével.

Az Átlátszó mindent megtett azért, hogy a végére járjon a kiadásoknak, de a bürokratikus akadályoztatásnak, és a közérdekű adat fogalmának sajátos értelmezésének köszönhetően, csak részinformációkat sikerült beszerezniük.

Azért ezek is beszédesek:

Kovács Zsolt vezérigazgató havi alapbére 2 millió forint, és emellé 80% prémiumra jogosult (Schmidt Pál korábbi vezérigazgató pedig még 200 ezer forint gépkocsihasználati pótlékot is kapott). A név nélkül feltüntetett banki aláírók fizetése széles skálán mozog: a gazdasági igazgató 1,8 milliót + 200 ezer gk. használati pótlékot és 75% prémiumot kap, a pénzügyi igazgató-helyettes 1,45 milliót + 200 ezer gk. használati pótlékot és 50% prémiumot, a vállalatfinanszírozási osztályvezető 1 milliót és 40% prémiumot, a treasury back-office osztályvezető pedig 820 ezret és 20% prémiumot. - Offshore cég és volt fideszes ORTT-elnök az állami mobilcég alvállalkozói között - Átlátszó blog

Nincs jobb munkaadó az adófizetőnél.

Mielőtt a felmenőiket a szádra vennéd, azért gondold végig, hogy ezek az emberek, a soha semmit nem szolgáltató, alvó állami mobilszolgáltató rövid pályafutása alatt, milyen keményen gályázhattak. Mondjuk az alvállalkozói lista szerint még a fingást is kiszervezték, de hát Istenem, kiszervezni is tudni kell.

Ha valaki a privát szektorból próbált volna indítani egy mobilcéget, bukás esetén legalább lett volna néhány kellemetlen pillanata, amikor a részvényeseknek, befektetőknek, vagy a hitelező pénzintézeteknek magyarázza a balfaszizmust.

Az állami mobilcég ötletgazdái és vezetői azonban továbbra is megbecsült jószakemberei lesznek a magyar állami szektornak.

Hihetetlenül hangzik, de a dolognak van napos oldala is.

Igaz, hogy a kísérlet sokba került, de valószínűleg még mindig jóval kevesebbe, mint ha valaha sikerült volna beindítani a magyar állami mobilcéget.

Olcsón megúsztuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr635618241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

antiforradalmár 2013.11.07. 06:57:10

Ilyen egy igazi pénzmosoda!

anonymand 2013.11.07. 07:21:06

Tisztelt Politikai Ateista!

Mit izgulsz?
Nem mindegy, hogy mennyibe került?
Kellett-e miatta forrást elvonni a focitól?
Nem.
Kellett-e zárolni stadionépítésre szánt összegeket?
Nem.
Dőlj hátra, élvezd az életet, érd be a meglevő szolgáltatókkal, oszt jónapot!

Tisztelettel:
anonymand

toportyánzsóti 2013.11.07. 08:42:45

Ovi szentháromsága:haverok-foci-felcsút,ha börtön jár érte az sem számít...1000 éveket fog szegényke és szektája csücsülni,most hogy felrúgta a 70-30 mutyinagykoalát!

fran7 2013.11.07. 14:55:06

@toportyánzsóti: Azt Fletó rúgta fel, mikor az szdsz kilépett a koalicióból, színleg. Onnantól kezdve nincs megegyezés csak felperzselt föld taktikája. Mesterháziék ezért nem akarják bevenni, mert Fletóval lehetetlen bármilyen megegyezés, ha a Fidesszel békében akarnak élni.

JitterAee 2013.11.07. 18:59:39

Minden országban ez megy. Tolják el a nagy lóvét. Adót meg nem fizetnek. Aztán vannak akik nem dolgoznak csak a segélyt várják. Ha nem jön törnek zuznak majd ujra kapnak valamit. Végül vannak akik dolgoznak de mindenüket elviszi az adó.

Az a legjobb rabszolga aki szabadnak hiszi magát.

Napkutya 2013.11.07. 19:03:31

Urak,

AZT tudja valaki, hogy Csányi MIÉRT vett ki pénzt az OTP-ből, és MIÉRT ruházott be vágóhidakra, ha NEM tudta, hogy csökken a fél-sertés ÁFÁJA?

Lehet, hogy csak én vagyok tanácstalan...

Nem mindegy, ki kivel jár focimeccsre!

JitterAee 2013.11.07. 19:17:12

A húsipar nagyon nagy lóvé.
Elöször tönkretették a hazai húsipart majd most meg csak a sertés lesz olcsóbb. Persze csak a hazai. Erre jön még az EU-ból brutális mennyiségű támogatás is. Mert nem csak a földet támogatják ám! Dupla, tripla kasza. Föleg ha tudod elöre hogy ez lesz.

komplikato 2013.11.07. 19:27:28

@Napkutya: OFF: Ennyi erővel megkérdezhetnék, hogy miért ment csődbe egy halom húsfeldolgozó, ami megmaradt miért lett majdnem mind a csányié és miképpen lehet, hogy a bedőlt húsipari cégek többségét az OTP próbálta "mneteni". De ez nagyon konteós lenne. :D

_most_ 2013.11.07. 19:40:21

meg kell hagyni, a fidesz a közpénzek ellopásában tényleg jobban teljesít, hacsak feleennyi energiát fordítanának az ország kormányzására, mint a közpénzek ellopására, talán tényleg jobban teljesítene Magyarország.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.11.07. 20:22:35

@_most_:

Azt nem tudom ki lop jobban és többet.

Kétségtelen jó a Fidesz is, bár szerintem a síkságra épített völgyhíd és alagút mindent visz.

De összehasonlíthatatlan a lopásokakl ellentétben az MSZP és a Fidesz gazdaságpolitikája.

Az MSZP rommá adósította az országot, megduplázta a munkanélküliségi rátát, és minden verenykéességi mutató szerint az EU utolsó helyére rohasztotta hazánkat, holott 2002-ben még a Szlovákok elött voltunk.

A Fidesz azóta majd minden mutató szeirnt hozza az EU-s átlagot és megállította az MSZP-s rothadást.

Ez az igazi különbség.

A tolvajlásban igazad van.. NIncs különbség.

ember100 2013.11.07. 21:35:38

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Helló !
Te egy VALÓDI gyökér troll vagy :)
Ma voltam a völgyhídom , még véletlenül sem síkság ! az alagút tényleg feleslegesnek tűnik de ezt a zöldekkel kellene megbeszéllned , mert valami liliposzáta :) vagy mi van ott azért kellett !
A rommá adósításról meg annyit hogy mennyi volt a kasszában akkor és most , meg a munkanélküliség - most beleszámolva a közmunkásokat egy csalás ,az meg hogy hol álunk az is kozmetikázás .
Tudod azért ha az MSZP alatt ilyesmiket csináltak volna mint stadionok , trafikmutyi....remélem olvastad a 100 leggazdagabb magyart :) Fénylő Dicső Vezérünk tött ismerőse is feltört mint a talajvíz , és ezek leginkább a mi , adófizetők pénzéből !!!!!
süti beállítások módosítása