sorok között

sorok között

Magyar térerő

2013. január 26. - Politikai Ateista

Amikor az igazgatóság elnöke és a vezérigazgató egyidejűleg dobta be a törölközőt, nagy kő esett le a szívemről, mert azt hittem, hogy végleg keresztet vethetek az állami mobilcégre. Tévedés. A makacs elhatározás hegyeket képes a csúcsára állítani.

A kapitulált fejesek nem pótolhatatlanok, de titokban reméltem, hogy a kormány majd veszi az adást, és talán elmélázgatnak a csúcsigazgatók lemondásában rejlő jelzésértéken.

Közben dehogy, a nép nagy távközlési projektje dübörög tovább, egy zsírúj vezetővel.

Pedig a nemzeti mobil zéertén már azelőtt megjelentek az állami cégek örökletes betegségeinek jellemző tünetei, mielőtt az első kapcsolási díjat kiszámlázhatták volna:

Milliárdokat költött tavaly az állam a tervezett negyedik, állami mobilcég létrehozására, azonban még mindig kétséges, hogy elindul-e egyáltalán. A társaságnak 64 alkalmazottja volt, az átlagbér bruttó 750 ezer forint körül alakult. - Milliárdokat vitt el a nem létező, állami mobilcég - Napi Gazdaság

A személyi kiadások természetesen csak a költségek egy részét képezik, néhány százmilliót még sikerült elkölteni irodabérlésre, szolgálati autókra, tanulmányokra, és egyéb olyan apróságokra amelyek egy "alvó" vállalkozás mindennapjaihoz elengedhetetlenek.

Ennyiért legalább azt elárulhatták volna, hogy miért van szükség az állami mobilcégre...

...mert ha jól emlékszem ezt még nem tisztázta senki.

 

supervixens2.png

Az egyik elmélet szerint az állam bele akar nyalni a csinos bevételekkel kecsegtető mobilbiznisz-köcsögbe. Elképzelhető, de az elmúlt százmillió év tapasztalatai azt mutatják, hogy az állam rossz gazda, és az MPVI eddigi tevékenysége sem utal gyökeres változásokra ezen a téren. Szolgáltatás még nincs, de már sokba kerül.

Egy másik teória szerint az állami mobil piacra lépésével fokozódna a verseny a szektorban. Hazánkban a percdíjak botrányosan magasak, a három nagy nem töri össze magát az árversenyben az biztos. (Mondjuk a különböző telkom adókkal a kormány sem javít sokat a helyzeten.)

De ha a nagy szolgáltatók esetleg kartelleznek is, valóban egy állami cég alapítása a legkézenfekvőbb megoldás?

Ez lenne a bölcs törvényhozóink legjobb ötlete a piaci környezet befolyásolására?

És az MPVI Zrt tényleg telekommunikációs multikkal fog versenyezni?

Mert azt azért megnézném.

A falra hányt milliárdok után zajos politikai balsiker lenne a visszalépés, különösen kampányszezonban, így sanszos, hogy egy darabig még fizetni fogjuk a nemlétező állami mobilcég telefonszámláit.

Is.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr25041084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kalaposinas 2013.01.26. 06:48:03

Melyik telefontársaság szolgáltatásait veszi igénybe az állami mobilcég?

s.g.l. 2013.01.26. 08:24:25

hűtlen kezelés, visszaélés, sima lopás, pénzmosás, korrupció, erőfölénnyel való visszaélés, .......?

melyik illik rá?

kublerek · www.vasalobolt.hu 2013.01.26. 10:17:46

A végkövetkeztetés pedig az hogy ez is Orbán akarata volt!!!! Orbán egy politikai és gazdasági bűnüző!!!!!Nélküle sokkal kevesebbe kerülne az állam föntartása!!! De mi akartuk Orbánt hát most itt van!!!!

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.01.26. 10:55:30

@s.g.l.: Véletlenszerűen választanán az összes általad felsoroltat. Mondjuk hiányolom a baromság kifejezést.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.01.26. 10:56:40

@kublerek: Nem tudom kinek a fejéből pattant ki, de valaki nagyon szeretné megcsinálni.

NYJetsTD 2013.01.26. 12:28:09

Két eset lehetséges.

Vagy mégis megcsinálják, 10 éven át még ömlik bele a pénz, a többikre kivetett szektoradók miatt az eu is szívatni fog, utána 800 milliárdos veszteségnél megszűnik.

Vagy nem csinálják meg, bukunk vagy 50 milliárdot, úgy hal el a dolog.

Soha senki nem lesz számon kérve, elővéve.

Már csak röhögök. Milliárdokról van szó, de mintha borravalóról beszélnénk. A következő másfél évben csak ez fog menni. Utána hamar eljön a záróra.

Netuddki. 2013.01.26. 12:29:57

"Ennyiért legalább azt elárulhatták volna, hogy miért van szükség az állami mobilcégre..."

Sebaj, majd a bíróságnak elárulják ha jön az elszámoltatás...

Netuddki. 2013.01.26. 12:35:18

@kublerek: "De mi akartuk Orbánt hát most itt van!!!!"

Ti akartátok???? Hát a jó é.. k... anyukátokat nektek!!!!

béla a görög (törölt) 2013.01.26. 13:21:07

elnézést, nagyon naiv kérdés, csak hogy képbe legyek: szóval ezt az egészet úgy kell elképzelni, hogy eddig alapitottak egy állami céget, annak számlájára áttoltak x csilliárdot abból felvettek és fizettek 64 embert, irodát autót, akik vettek matricát hogy mi vagyunk az állami mobilcég meg kötöttek szerződést ügyvédekkel egy valamikori szolgáltatásra - de effektive nincs szolgáltatás?
nincsenek eszközök, nincsenek fogyasztók (őket gondolom törvényileg köteleznék, ha lenne szolgáltatás hogy azt használják), nincs semmi?
Kb. ez a felállás?

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2013.01.26. 13:43:41

Egy picit sincs árkartell, az csak a véletlen műve, hogy nincs még 2-3% különbség sem az árakban.

kiszamolo.hu/melyik-a-legolcsobb-mobil-percdij/

Bambano 2013.01.26. 13:59:43

én nem értem ezt a nagy ellenségeskedést az állami mobilcéggel kapcsolatban. az tény, hogy az állami kézben levő vállalatok gyakrabban működnek rosszul, mint jól, de ettől még előfordulhat, hogy ez jó lenne (naiv azért nem vagyok). csak annyit kellene még bizonyítani, hogy egy magánkézben levő szolgáltató jobban szolgáltatna, jobban gazdálkodna. amire ugye van három ellenpélda jelenleg. miért lenne baj, hogy az állami rosszul szolgáltat, ha a többi se jó?

viszont az, hogy magasak a percdíjak, egyértelműsíti, hogy jöhet még egy szolgáltató. alap közgazdasági törvényszerűség. ha túl drága a szolgáltatás, további szolgáltatók lépnek be a piacra.

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2013.01.26. 14:21:45

Szerintem hamarosan telefont is fogunk gyártani.

bananarepublica 2013.01.26. 14:58:54

Ez a kovetkezmenyek nelkuli orszag, tehat itt minden buntetlenul kivitelezheto,az aldott narod majd fizet.

Rémbódess 2013.01.26. 15:24:41

@béla a görög: Pontosan ez a felállás. Nyoma sincs a magánszférában tapasztalható organikus növekedésnek. A magánszférában amíg a tervezési, implementálási időszak tart és nincs bevétel, a kiadásokat is minimálisan tartja a tulajdonos, mert nincs miből duhajkodni. Az állami cégben pontosan az van, amit felvázoltál, talán azt hagytad ki, hogy év végén jutalmakat is felvesznek. :)

Bambano 2013.01.26. 15:30:33

@Rémbódess: "A magánszférában amíg a tervezési, implementálási időszak tart és nincs bevétel, a kiadásokat is minimálisan tartja a tulajdonos, mert nincs miből duhajkodni.": kivéve, amikor nem.
láttam már olyan internet szolgáltatót, ahol előbb akarták megrendelni a marketingesek számára a bmw flottát, mint a szervereket...

csak azoknál a magáncégeknél láttam valamilyen szinten normális pénzügyi fegyelmet, ahol a tulajdonos elég közel volt a pénzköltési helyekhez. egy mérethatárnál nagyobb cégek esetén ugyanúgy megy a pazarlás a magánszektorban is, mint az államiban.

Pacsinó 2013.01.26. 15:44:09

@Bambano:

Ó hát persze, tök jól működhet az állami mobilcég, kísérletezgessünk csak vele bátran, végülis csak az adófizetők pénze, az pár milliárd igazán nem hiányzik sehonnan. Sőt csináljunk mindjárt egy Nemzeti Hedge Fund-ot is, ami csak úgy befektet néhány jónak tűnő ágazatba, hátha azok is jól jövedelmeznek majd! Ki bizonyította eddig, hogy egy állami kockázati tőkealap rosszabul működne mint Soros György és Warren Buffett együtt? Főleg ha Matolcsy irányítja.

Aztán mit szolgáltasson/gyártson még az állam? Kádár Jánost ne támasszuk fel mindjárt?

Komolyan mondom, itt néhányaknak teljesen elment a maradék kis esze is.

A magyar állam azokat a feladatait is képtelen megfelelően ellátni amit valóban neki kelleni (tömegközlekdés, vasút, egészségügy, stb - csakhogy néhányat említsek), az államadósságunk rekorder a régióban, erre baszki az a megoldás, hogy az állam kezdjen kockázatos vállalkozásokba? Olyan vállalkozásokba, amiket általban BEFEKTETŐK szoktak finanszírozni a SAJÁT TŐKÉJÜK KOCKÁZTATÁSÁVAL? Sebaj, majd itt finanszírozzák az ADÓFIZETŐK. Tök jó lesz!

Lényeg, hogy a köcsög nyugdíjpénztárak eltőzsdézték a pénzünket, mi? Végülis a MOL bevásárlásunk is csak közel 80 millárdos bukóban van eddig, nosza tegyünk fel még párszáz milliárdot a fekete 13-ra.

Ezt a kretén országot...

EddieCivic4g 2013.01.26. 15:57:55

@Bambano: az a probléma az állami mobilszolgáltatóval, hogy a mi adóforintjainkkal bohóckodnak. Az meg szintén közgazdasági törvényszerűség, hogy ha 10millió lakos három szolgáltatót x Ft-os percdíjjal tud fenntartani, akkor 4 szolgáltatóra osztva vagy nőnek a percdíjak, vagy csökken a nyereség. De ha nincs nyereség, akkor nincs fejlesztés, és pár év múlva lapátolni fogják az adómilliárdokat egy elavult technológiájú cégbe. Lásd MÁV, BKV, korábban MALÉV, ystb...

Rémbódess 2013.01.26. 16:41:48

@Bambano: Na igen. Ha valaki beszall az indulo cegbe szazmilliokkal, akkor nagy a kisertes a gyors koltekezesre. Ilyen esetben a tulajdonosnak erdeke a teteles elszamoltatas, hogy milyen kiadas szolgalja a core business erdekeit es mi csak a vezetok penzkimentese.
Lattam mar olyat, hogy indulo otletre kapott 250 millio forint hogyan valt kodde azert, mert a cegvezeto "most par honapig jo fizetesem van, majd pedig utanam az ozonviz" mentalitassal huzott ki mindenfele bert es jutalmat a cegbol, a tenyleges tulajdonost meg nem erdekelte igazan a penzenek a sorsa.
Na, ott is hamarabb lett kivalasztva a ceges luxusauto, mint a megfelelo technologiai beszallito...

Bambano 2013.01.26. 16:43:45

@Pacsinó: alapvetően jogos lenne a felvetésed, hogy befektetők/kockázati befektetők szoktak ilyen típusú beruházásokat finanszírozni, de abból itt már van három, mind a három az előfizetők szemszögéből nézve bukta. behozni egy negyediket, ami jó eséllyel hamar megtalálja a közös hangot a meglévő hárommal, az várhatóan mi lesz? hint: ugyanolyan bukta.

a távközlésbe fektetni nem kockázatos. erre nyugodtan ihatod a vitriolt.

@EddieCivic4g: oké, az állami mobilszolgáltató az adóforintjaiddal bohóckodik. értem. de azok a mobilok, amiket most az állam fizet, és a dajcse telekom tulajdonosi zsebébe megy a profit, azok milyen forintokból vannak? hint: a te adóforintjaidból.

és azok a forintok, amiket te fizetsz ki a mobil számládért, azok milyen forintokból vannak? azok nem adóforintokból, hanem a te leadózott, letb-zett, le-ilyen-olyan hozzájárulásozott nettó fizetésedből vannak. az neked nem fáj, hogy agyament magasak a másik mobilszolgáltatónál a díjak?

mivel járnál jobban:
- azzal a mobilszolgáltatóval, ami iszonyat magas díjakat szed be, minden minőségi munkát külföldről végeztet el itthon is, és lapátolja kifelé a profitot
- azzal a mobil szolgáltatóval, amelyik itthon csináltat meg mindent és marad a profitja itthon?

lehet, hogy nem jó megoldás a kormányzati mobil, de ugyanúgy nem jó megoldás ezt a mostani állóvizet nem felkavarni.

"Az meg szintén közgazdasági törvényszerűség, hogy ha 10millió lakos három szolgáltatót x Ft-os percdíjjal tud fenntartani, akkor 4 szolgáltatóra osztva vagy nőnek a percdíjak, vagy csökken a nyereség.": ez az állítás akkor lenne igaz, ha az x forintos percdíj bizonyítottan a piactisztító ár lenne és a három szolgáltató pedig bizonyítottan nyílt, tiszta piaci versenyben, a cégek működését végletekig optimalizálva működnének. Na ez utóbbiban nem hisz senki, akinek volt már a kezében mobil szolgáltatások számlája feliratú papír a közelmúltban.

Igen, ha bejön a 4. szolgáltató (mindegy, milyen), akkor várhatóan csökkenni fog a másik 3 nyeresége. VAN HONNAN.

nyünyüge 2013.01.26. 17:21:26

@Bambano:
"Igen, ha bejön a 4. szolgáltató (mindegy, milyen), akkor várhatóan csökkenni fog a másik 3 nyeresége. VAN HONNAN."

Ha ezt 5-10 éve írnád, talán igazad is volna.

És mi van, ha nincs igazad?
Mert szerintem akkor a mostani 3 szolgáltatóból 1-2 eldolgozgat minimális nyereséggel, a maradék meg főleg az új fiú meg veszteséges lesz.

Hacsak az új fiú nem él vissza erőfölényével, és ki nem csinálja a többit.
Akkor egy ideig kajánkodhatunk, aztán pár év múlva megnézzük, hogy hogy működik egy MATÁV a XXI. század első évtizedeiben.

Bambano 2013.01.26. 17:52:35

@nyünyüge: mindenhol azt olvasni, hogy a nyugateurópai tarifák alacsonyabbak. már nálunk is, a vodánál van flatrate tarifa, tehát valahol még mindig olyan tartalékok vannak az árakban, amitől a fogyasztó rosszul jár.

szerintem ha ide betenné a lábát egy 4. szolgáltató, mondjuk a digi stílusában, akkor 1-2 év alatt normalizálódnának a tarifák, és akkor már csak a tisztességes profitot keresnék meg a szolgáltatók. nem menne itt senki tönkre attól, hogy a profitrátája a rabló kategóriából lemenne a tisztességesbe.

"Hacsak az új fiú nem él vissza erőfölényével": szerintem ilyen kérdésben semmi okunk találgatni...

agyamputáltak 2013.01.26. 17:56:42

@Bambano: oké, hogy kommunista nosztalgiáid vannak, de lehetőleg ne az én pénzemből. és nem a kommunista elvekkel van önmagában a probléma, hanem, hogy megvalósíthatatlan normális keretek között.

ha meg 4. kell, akkor versenyeztessenek egy külföldi társaságot. ha pénzt hoz ide, akkor piacot is akar, azt meg csak kedvezőbb árakkal fog.

az államnak fillérekért van a mobilflotta, a normál tarifákhoz képest.

ob.szerver 2013.01.26. 18:04:00

A 2010-es választásokat megelőző években a fidesz APO egyik kedvenc jelszava a "romokban az ország" volt, amelyet milliónyi fidióta szajkózott nap mint nap.

Igaz ugyan, hogy az emútnyócban felépült 700 km autópálya, addig soha nem tapasztalt mennyiségű lakás (mégha utólag tudjuk is, kevesebb jobb lett volna), ipari-szolgáltatási óriásberuházások.

Az orbánrezsim 4 éve alatt mi épül(t)? Újépítésú autópályákban az első orbánrezsim 7 km-ével versengenek, 1921-ben több lakás épült mint tavaly, a tőke menekül, a beruházások az amortizáció pótlására sem elegendőek.

A tehetségtelenségük, silányságuk és a dilettantizmusuk még abban is meggátolja őket, hogy azokat a beruházásokat megvalósítsák, amelyektől állami (értsd: fideszes magánzsebekbe vándorló) bevételeket várnak. Elbuktak az útdíjtenderrel, elbuktak az állami mobilszolgáltatóval, elbuktak a pénztárgép ötletükkel. Képtelenek bármit is átgondolni, előkészíteni és kivitelezni.

Elő lehet venni a 2010 előtti lózungokat: romokban az ország. És ezúttal valóban.

AskmeLater30 2013.01.26. 18:15:54

Pedig nem lett volna rossz ötlet. Virtuális szolgáltatóként átvenni az állami szektor mobiljait (3-400.000 előfizető), aztán kilépni a piacra egy fapados szolgáltatással a népnek, alámenni percdíjakkal a nagyoknak. Még talán nyereséges is lett volna, de az ország egyenlegének mindenképp jót tett volna. De ezt is sikerült elkúrni...

nyünyüge 2013.01.26. 18:18:17

@Bambano:
"mindenhol azt olvasni", hogy egy Magyarország méretű országban bőven elég három szolgáltató. Még nem válságos időben is.
Ha meg az infrastruktúrára extra-adót vet ki a kormány, majd ugyanazon infrastruktúra bérlésével? einstandolásával? lenyomja az árakat, az átmenetileg hozhat némi enyhülést - de hogy hosszú távon sehová sem vezet, az biztos.
Amikor évenként sokszorozódik a sávszélesség igény és ezzel együtt a pár éve beépített eszközök kapacitása is folyton kevés?

A mobil és főleg a fix tarifák folyamatosan csökkentek a válságig, nézz utána.
Akkor egy ideig stagnáltak. Aztán jött a különadó, majd az sms meg percadó, aztán a közműadó meg a sárga csekk mizéria, csoda hogy most nőnek?

Egészen biztos vagy benne, hogy ez a jó irány?

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2013.01.26. 18:40:51

@AskmeLater30: Csak hogy itt szó sincs vmno-ról, itt konkrétan az állam egy rendelkezésre álló frekvenciasávot nem értékesít, hanem azon maga akar szolgáltatást kiépíteni, teljes hálózati infrastruktúrával. Nem véletlen pl, hogy a Nokia Siemens Networks stratégiai partnere lett a a kormánynak (meg Szíjjártó focicsapatának, khm...), nem csak GSM-R területén akar pályán maradni hanem itt is beszállító szeretne lenni, szvsz. Na most nem tudom képben vagy-e, mibe kerül egy országot lefedő infrastruktúrát kiépíteni, beruházni hardverbe-szoftverbe, plusz azt üzemeltetni, karbantartani, fejleszteni. Én elég közelről látom, és ezek súlyos 100Mrd-okba fognak kerülni, még akkor is, ha nem lopnak el belőle semmit (haha!). Szóval én nagyon nem tartom ezt jó ötletnek. Az általad említett vmno jó lenne, de ott meg csak fapados szolgáltatással tudna árletörő stratégiát megvalósítani. Nem mellékesen: a mobilszolgáltatók bevételének forrása egyre inkább tolódik el a voice-sms részről a data iránya (amit meg egy fapados vmno nem fog tudni versenyképes áron szolgáltatni) Szvsz mindenhogy bukó, itt max az állami előfizetések saját szolgáltatóhoz mozgatásának lenne valamennyi értelme, de a megtérülése akkor is évtizedes lenne kb (pl a kormányzati, stb előfizetések is nagy valószínűséggel flottában vannak, és már most is vagy flatrate-tel szerződtek vagy legalább flottán belül ingyen beszélnek - mint sok vállalati flottában szokás, tehát nem hiszem, hogy hatalmas megtakarítást érnénk el az egyik zsebből a másikba játékkal).

Szalmonella 2013.01.26. 18:49:39

@AskmeLater30: "pedig nem lett volna rossz ötlet"
De, rossz ötlet! Fellegi is ellenezte annak idején. Meg kellene már érteni, hogy az állam, mint tulajdonos képtelen racionálisan működtetni versenyző cégeket, egyszerűen azért, mert a tulajdonosi érdekeltség virtuális. Ezért nem működött a szocializmus!

DezInf 2013.01.26. 19:19:24

@Dr. Sör Kálmán:

Söralátétet már gyártunk:)
Telefont csak szereltünk,de azt össze:D

Önnek megyünk (törölt) 2013.01.26. 19:20:54

"Elképzelhető, de az elmúlt százmillió év tapasztalatai azt mutatják, hogy az állam rossz gazda"
Szegény liberálisok felállították ezt a tézist, aztán most, amikor kiderült, hogy nem minden esetben, akkor próbálják a valóságot igazítani a félresikerült tézishez.

Ezzel kapcsolatban két tényszerű dolog:
- A mobilcégek privatizációjakor arról harsogott a liberális oldal, hogy majd olcsóbb lesz, meg több cég, meg verseny...
Akkor most miért mi vagyunk az egyik legdrágább ország ilyen téren?

-Hogy lehet, hogy az ilyen szellemben működő Európa csak visszafejlődik, az állami cégekkel / állami felügyelettel operáló Kína meg a válság ellenére is növekszik?

ne most 2013.01.26. 19:21:20

A távközlési adót a szektor fejlesztésére kell fordítani az EU szabályok szerint. Egy új szolgáltató mi ha nem fejlesztés. A teljes adót igy el lehet költeni koncessziós dijra, ami befolyhat az államhoz.

DezInf 2013.01.26. 19:25:07

Szerény véleményem szerint pusztán csak arról volt szó,hogy a pénztárgépek mobil adatkapcsolatban lettek volna a NAV szervereivel. Erre kellett volna az új mobilszolgáltató,akinek ezt a piacot egy alaptörvénybe írt "törvénnyel" kizárólagos kötelezettségévé tették volna.
Piaci árnak annyi,mi meg fizethettünk volna egy újabb adót. A háttérben meg közgépes tulajokkal szivattyúzták volna ki a pénzt.

Mellesleg az egyik régi vezér valami Schmitt volt?
A "papa" kicsifia,vagy netán az MVM-Elmű-Édász familia gyermeke?

Bambano 2013.01.26. 19:25:50

@nyünyüge: "Amikor évenként sokszorozódik a sávszélesség igény és ezzel együtt a pár éve beépített eszközök kapacitása is folyton kevés?": ezzel nem tudsz mit kezdeni, a vezetéknélküli cuccok nem alkalmasak nagyobb sávszélesség igény kielégítésére.

"A mobil és főleg a fix tarifák folyamatosan csökkentek a válságig, nézz utána.": elhiszem, az azt jelenti, hogy az abszolút irtóztatóan kurva magas tarifa lement a vérlázítóan magas szintre. miért fizetek én többet a dt-nek, mint egy német??? miért olvashatok olyan cikkeket, hogy 10x annyiba kerül itthon a telefonálás, mint nyugaton? mégha ebben van egy kis barokkos újságírói túlzás, az arányok akkor is vérlázítóak.

"Egészen biztos vagy benne, hogy ez a jó irány?": egészen biztos vagyok benne, hogy nem, de egyelőre senki nem kínált fel jobb választási lehetőséget. majd ha dúskálunk a jobbnál-jobb ajánlatokban és egyetlen kapitalista profitorientált szolgáltató sem akarja kipréselni belőlem az utolsó csepp pénzt is, majd akkor vitatkozhatunk arról, hogy ez jó megoldás-e vagy sem. most jelenleg arról szól a történet, hogy a sok szabad rabló közé beállna egy állami is.

DezInf 2013.01.26. 19:28:11

@Önnek megyünk:

Esetleg tanulmányozd az árképzésre vonatkozó előírásokat,miniszteri rendeleteket és egyéb adópréseket. Nem különb mint a gáz,vagy villamos energia árképzése. Holmi törvények írják elő, persze a 27%-os Áfáról se feledkezz el.

DezInf 2013.01.26. 19:34:14

@Önnek megyünk:
Melyik mobilcéget privatizálták?
Westel 450 ?
Westel 900?
Pannon GSM?
Vodafone?
Valamiről lemaradtam:)

Kína mint egy kommunista politikai ideológiájú ország,hát érdekes példa. A kőkorszaki szinttől a fejlett nyugati szintig minden fejlettségi nívójú területtel rendelkezik. Ehhez mérhető a korrupció is.
Hatalmas piac,hatalmas fejlődési lehetőségekkel egy bizonyos pontig.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2013.01.26. 19:35:29

@Önnek megyünk: "mobilcégek privatizációjakor" - nocsak, melyik országról beszélünk? Magyarországon az első mobilcég a Westel Rádiótelefon Kft volt, részben a Matáv tulajdona. A többiek később jöttek, és nekem nem rémlik, hogy a Pannon vagy a Vodafone privatizáció útján jött volna létre :-)

Más. Kínát dicsőíted. Szerinted egészséges és normális dolog, hogy pl a Huawei meg a ZTE sok országban INGYEN adja a hálózati hardvert-szoftvert (ingyen=Kínai Népi Demokratikus Köztársaság finanszírozza átmenetileg), hogy ezzel megölje, kiszorítsa a konkurenciát. Aztán majd ha sikerült, lehet nagyot nézni.

És a végére a 1M Ft-os kérdés: szerinted ki járt jól azzal, hogy itthon a Telenor már nem a hazai érdekeltségű Nokia Siemens Networks-től vagy Ericsson-tól veszi a cuccot, hanem a Huawei-től? (Év vajon miért tőlük?)

agyamputáltak 2013.01.26. 20:01:37

@Önnek megyünk: szerinted az állami cégek miatt növekszik Kína? látod te pont oda való vagy. de észak-koreát is meglátogathatod az állami cégeikkel. az vajon miért nem növekszik? :DDDDD

driopios 2013.01.26. 20:08:13

Ha nem sikerül mobilcéget alapítani, akkor Orbán még mindig megvehet egyet a háromból. Mondjuk egy kisebbet, mert telhetetlennek lenni nem kell.

Ppix 2013.01.26. 20:13:04

@Kiszámoló:
"Egy picit sincs árkartell, az csak a véletlen műve, hogy nincs még 2-3% különbség sem az árakban."

Na, azért nézd meg a pékeket, a fagyiárusokat, vagy a taxisokat, ott sincs sok árkülönbség. Jelentsd fel azokat is a GVH-nál!
Minő meglepetés, a tök hasonló dolgok piaci ára hasonló szokott lenni.

nemsirunk 2013.01.26. 20:17:16

@Önnek megyünk: Mondanál egy példát a világon, ahol magasabb az életszínvonal, jobb az élet egy államilag közvetlenül irányított gazdaságú országban, mint a klasszikus kapitalista országokban? Csak egyetlen példát! (Olyat, ahol mondjuk nem a földből feltörő olaj vagy gáz miatt élnek jól.)

Mert Orbán láthatóan a szocialista tervgazdaságot akarja visszaállítani minden téren. De ez a kísérlet megbukott. Pár évtizedig úgy-ahogy működött, köszönhetően a Szovjetunió hatalmas erőforrásainak, de évről évre nőtt a szakadék a nyugathoz képest, aztán összeomlott az egész.

Most Orbán ezt akarja visszaállítani, ti meg elhiszitek, hogy működni fog. Kétségbeejtő, hogy megint itt tartunk. Hogy megint a haldokló nyugat a szlogen, hogy majd utolérjük és lehagyjuk őket! Nem fog működni, mi beledöglünk az eszement kísérletezésbe.

Feca 2013.01.26. 20:23:29

@xcrow: "Telenor már nem a hazai érdekeltségű Nokia Siemens Networks-től vagy Ericsson-tól veszi a cuccot, hanem a Huawei-től?"

A ZTE-től van a magyar Telenor hálózata.

És aki hisz a sikeres állami mobilszolgáltatóban, kérem mutasson egy eredményesen/hatékonyan működő magyar állam vállalatot.
...
Köszönöm!

Ha pedig valaki elhiszi, hogy állambácsi motivációja az, hogy letörje a tarifákat, hát sajnálom, azt is elhiszi, hogy gólya hozza a babát.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2013.01.26. 20:26:54

@Feca: nekem Huawei rémlett, de elhiszem, hogy ZTE, kössz a javítást. A lényegen mondjuk nem változtat, sőt... :-)

Ppix 2013.01.26. 20:29:09

@Bambano:
"én nem értem ezt a nagy ellenségeskedést az állami mobilcéggel kapcsolatban. az tény, hogy az állami kézben levő vállalatok gyakrabban működnek rosszul, mint jól, de ettől még előfordulhat, hogy ez jó lenne (naiv azért nem vagyok). csak annyit kellene még bizonyítani, hogy egy magánkézben levő szolgáltató jobban szolgáltatna, jobban gazdálkodna. amire ugye van három ellenpélda jelenleg."

Mi bajod van, milyen ellenpélda??? Honnan veszed hogy ezek rosszul gazdálkodnak??? Részvényes vagy? Végig ülted az elmúlt 10 év igazgatósági üléseit? Elégedetlen vagy a számokkal???

" miért lenne baj, hogy az állami rosszul szolgáltat, ha a többi se jó?"
(Mi az hogy "rosszul" szolgáltat?)
Hát, magánszférában ne vállalj felelős állást ezzel a "miért lenne baj" hozzáállással...

"viszont az, hogy magasak a percdíjak, egyértelműsíti, hogy jöhet még egy szolgáltató. alap közgazdasági törvényszerűség. ha túl drága a szolgáltatás, további szolgáltatók lépnek be a piacra. "
Kár hogy ez hülyesség. Fogalmad sincs a költségekről, meg úgy az egész közgazdaságtanról se...
Drága a Rolls Royce (szerinted), tehát újabb cégek lépnek be a piacra. Azt meg nyilván nagy ívben leszarják hogy mondjuk 100 milliárdot kellene betolni, ami kb. a büdös életbe nem térülne meg a hozzád hasonló futóbolondok által vizionált nevetséges percdíjakon. Ja, és mindezt orbanisztánban, ahová éppeszű ember nem fektet be a tőke és piacellenes kormány miatt, legfeljebb akkor ha teljes mellszélességgel ott áll mögötte valami nagyobb nyugati állam...
Na, ilyen környezetben, ország kockázati "felárral", dupla szektoradóval, közműadóval lehet hogy nem is olyan drága az a percdíj...

nemsirunk 2013.01.26. 20:29:49

@Önnek megyünk: "A mobilcégek privatizációjakor arról harsogott a liberális oldal, hogy majd olcsóbb lesz, meg több cég, meg verseny.."

És nem lett verseny, nem lett olcsóbb azáltal, hogy bevontak ilyen cégeket a távközlésbe? Emlékszel még mi volt itt amíg az állam "építette" a telefonhálózatot? Szerintem ahhoz képest óriási a fejlődés. Hol tartanánk, ha még mindig az állam végezné ezt a tevékenységet? Talán már éppen üzembe helyeznék az első (máshonnan leselejtezett) elektronikus telefonközpontokat.

Gáborom 2013.01.26. 20:32:30

Én csak azt nem értem, hogy mitől 750 ezer az átlagbér egy olyan cégben, ami semmit nem termel,ide értve bármilyen szolgáltatást is.
Mit csinálnak ennyiért?
Mennyit keres a takarító? Ja, az nincs, azt az irodaház fizeti vagy bérli.
De akkor is, mitől ennyi?

( Nyugi, sejtem a választ )

Ppix 2013.01.26. 20:39:30

@Önnek megyünk:
Hát, elég tájékozatlan vagy.

"- A mobilcégek privatizációjakor arról harsogott a liberális oldal, hogy majd olcsóbb lesz, meg több cég, meg verseny...
Akkor most miért mi vagyunk az egyik legdrágább ország ilyen téren?"
Reálértéken brutálisan esett a telekommunikáció ára az elmúlt 15 évben ebben az országban. Lehetne még olcsóbb, de ez nem is egyszerű kérdés. Külföldi befektetőként pl. én lényegesen nagyobb megtérülést várnék el a pénzemért a balkánról, mint mondjuk egy Belgiumi befektetésnél. Devizakockázatom is nagyobb, a vásárlóerő is kevesebb, sokkal rázósabb a történet.

"-Hogy lehet, hogy az ilyen szellemben működő Európa csak visszafejlődik, ..."
Mi van??? Mi fejlődik vissza? Menjél már el legalább Pandorfig drága barátom, ne a HörrTV hülyességei alapján oszd az észt!!!
Lószart hanyatlik a nyugat, nyilván nem olvasol gazdasági híreket...

" az állami cégekkel / állami felügyelettel operáló Kína meg a válság ellenére is növekszik? "

Hát, azért ez kicsit bonyolultabb történet. Először is Kínában nem állami cégek vannak. Kínában meg ott van párszázmillió rabszolga aki havi 100 dolcsiért dolgozik, úgy könnyű fejlődni. De meg fognak még ők párszor borulni a struktúrális gondjaik miatt a következő évtizedekben...

]{udarauszkasz 2013.01.26. 21:13:22

Nyugat se fejlodik ugy mar, mint regen. Sokat jarok Nemetorszag, Ausztria fele, es mindenhol azt mondogatjak, hogy mar ott sem olyan a helyzet, mint 20-25 evvel ezelott volt.
Ammig Anyam felnevelt az atkosban 3 gyereket, egyedul, es autonk is volt, es Balcsira is le tudtunk pofogni evente egyszer.
Ma ezt, pl. Nemetorszagban egy egyedulallo, 3 gyermekes anya, nem biztos, hogy meg tudna tenni, foleg nem pl. ruhazati eladokent. Az eletszinvonal jovorman mindenhol csokkent, csak mig a nyugatnak meg elheto korulmenyei vannak, addok mara Magyarorszag lassan a korabbi szovjet tagkoztarsasagok szintjere sullyed. Kimarado fizetesekkel, az atlagbert joval meghalado rezsi, es egyeb fix koltsegekkel. (A parom fizeteset 10E forinttal haladja meg a lakashitel jelenleg.)
Ez odaig fog fajulni, hogy egyszercsak majd elkezdenek tomegesen ehezni az emberek, es akkor kiborul a bili.

nemsirunk 2013.01.26. 21:50:17

@]{udarauszkasz: Erre mondta Hofi:

"Amire én elkezdek fogyni, te már rég emlékmű leszel."

Az lehet, hogy a németeknél is csökken a színvonal, de ha ott a felére esne, még mindig fényévekkel lennének előttünk.

]{udarauszkasz 2013.01.26. 22:07:40

@nemsirunk: most tartunk ott, hogy kis orszagunk emlekmu lesz. De csak a mienk,mert a tobbinek lesz annyi esze,h. okul a peldankbol.

nyünyüge 2013.01.27. 07:27:28

@Gáborom:
ez a 750 eFt-os átlagbérről szóló infot honnan vetted?

Ppix 2013.01.27. 11:49:50

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"
"- A mobilcégek privatizációjakor "

- Ez mikor volt?
"

Ettől ugyan kérdezheted, beszorult a HörrTV mantra: "privatizáció, globalizáció, bankárok, IMF, gyurcsány" -- Pffuuuuujjjjj
Értelem nem számít, csak a toposzok meglegyenek a mondatokban...
süti beállítások módosítása