sorok között

sorok között

Kína még egyet rúgott a dollárba - illetve kettőt

2015. március 13. - Politikai Ateista

Korábban felmerült, hogy a szankciók keretein belül Oroszországot akár a SWIFT rendszerből is kizárhatják - ahogy ez korábban Iránnal is megtörtént.

Ezzel ugyan csak ráijeszteni akartak Moszkvára, de ott ezt a lehetőséget elég komolyan vették, és megcsinálták a saját házi SWIFT-jüket, ha egyszer csak mégis sor kerülne a letiltásra.

A Reuters hétfői tudósítása szerint közben elkészült a kínai SWIFT alternatíva is.

434px-renminbi_banknotes.JPG

"Renminbi banknotes" by Source. Licensed under Fair use via Wikipedia.

 

A China International Payment System (CIPS) ősszel indul élesben, addig tesztelgetik.

 

Kínát senki sem akarja egyelőre letiltani a SWIFT-ről, nem is ez az oka a CIPS létrehozásának.

Peking nem titkolt célja a RMB szerepének növelése a nemzetközi kerekedelemben, illetve pénzügyi tranzakciók során.

 

Nem csak plakátokat ragasztgatnak.

 

És van más is.

 

Az aranyat értékét dollárban jegyzik, még akkor is ha az ár meghatározása Londonban történik.

A London Gold Fix reformjáról - az ármanipulációs botrányok miatt - már volt szó, sok minden természetesen nem történt.

Szintén 2015-ben tervezi Kína elindítani a saját gold fix-jét a Sanghai Gold Exchange keretein belül. Az nemesfém árát természetesen a kínai fizetőeszközben határozzák majd meg.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr627261271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

János Dunai 2015.03.22. 02:19:25

épp ideje keresztbe tenni pajeszoséknak.
süti beállítások módosítása