sorok között

sorok között

Az ablakon szórják az adófizetők pénzét a brüsszeli bürokraták

2013. november 09. - Politikai Ateista

EU szkeptikus vagyok. Nem konkrétan az unióval van bajom, hanem az erőltetett központosítással, történjen az bárhol, vagy bármilyen területen. A hatékonyság rákfenéje a centralizáció.

A brüsszeli főnökeink a tévedhetetlenségük biztos tudatában mondják meg a frankót, ugatnak bele mindenbe.

De a pénzzel ők sem tudnak bánni.

November 5-én jelent meg az Európai Számvevőszék 2012-es évre vonatkozó költségvetési jelentése.

Ezzel a megállapítással kezdődik:

Az uniós számvevők szerint, noha a Számvevőszék ellenjegyezte a beszámolót, minden fontosabb kiadási területet továbbra is hibák jellemeznek.


A nem szabályszerű kifizetések aránya ismét nőtt, mint 2009 óta minden évben.

 

2012-ben 6.8 milliárd eurót húztak le a WC-n

 

A Számvevőszék becslése szerint 2012-ben az Európai Unió költségvetésének egészét tekintve a kiadásokra vonatkozó hibaarány 4,8% (míg 2011-ben ez az arány 3,9% volt). 2012-ben valamennyi operatív kiadási területet lényeges hibaszint jellemez. A becsült hibaarány nem az esetleges csalás vagy pazarlás mértékét jelzi. Azon becsült pénzösszegeket jelenti, amelyek kifizetésének nem kellett volna megtörténnie, mivel felhasználásuk nem a vonatkozó jogszabályok szerint történt.

 

 

Sovány vigasz, hogy az elqrt pénzek nem kizárólag a csalás és a pazarlás számlájára írhatók. A nem jogszabályok szerinti - törvénytelen - kifizetések is bejátszottak.

 

És itt még szó sincs azokról az összegekről, amelyeket a vonatkozó szabályoknak megfelelően költöttek olyan faszságokra, amit Brüsszelben jó ötletnek gondoltak.

 

Most ugyan mondhatnád, hogy a tagállamok is felelősek, és igazad is lenne. De ahol adott a lehetőség ott mindig lesz visszaélés a közös kassza kárára. Mindig lesznek 50 uniós milliárdból épült használhatatlan bicikliutak.

 

Ez rendszerhiba, egy bazinagy központosított újra-elosztórendszer hibája.

 

És közben még egy rakás dajcstomit is etetni kell.

 

A jelentés teljes terjedelmében itt érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr395618643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lupilui 2013.11.09. 07:46:03

Nem lehetne valahogy túlzott deficit eljárást indítani az unió ellen?

2013.11.09. 12:21:16

Kerékpárutak? Ugyan. Az EU terroristákat támogat:

ebbenmaradtunk.blog.hu/2013/10/20/kozel_2_5_milliard_euro_segely_terroristaknak

Amúgy jómagam is erősen EU szkeptikus vagyok. Ellenzek minden olyan, nemzeti identitást, függetlenséget és az egyén szabadságjogait korlátozó egyesülést, amelyre volt már (negatív) példa a közelmúltban, és amely autokratikus diktatúrizálódás irányába, a jelen pillanatban létező, mindkét únió halad.

kvadrillio 2013.11.09. 17:07:06

Betöltés
Külföld
Vihart kavart Szegedi Csanád kanadai zsidó turnéja

Index

2013. november 9., szombat 15:06 |
Szegedi Csanád decemberre tervezett látogatása megosztja a kanadai zsidó közösséget – írja a The Canadian Jewish News. Szegedi, akit az újság „a magyar neofasiszta mozgalom hírhedten antiszemita korábbi jelentős figurájának″ titulál, a Westmounti Chábád meghívására utazna Montréalba december 9-én, de a hír felháborította a zsidó közösség egy részét, köztük több helyi holokauszttúlélőt is. Ez lenne egyébként Szegedi első találkozója egy külföldi zsidó közösséggel.
Címkék
szegedi csanád, kanada, jobbik, zsidó

JAHHH...JAHHH....A sZEGEDI tsuva......nagyon dzsuvás !!!!!

a EZ A PASAS ECCER VÖRÖS, ECCER MEG FEKETE !

EZEKBŐL VAN A LEGTÖBB ÁRULÓÓÓÓ ! PFÚÚÚJJJJ !!!+

kvadrillio 2013.11.09. 17:11:30

Október 7. óta

Abasáron október 7. óta nincs ivóvíz, mivel a vízben mérgező szerves oldószereket mutattak ki, a hatóság ezért felfüggesztette az ivóvízellátást. A mai sajtótájékoztatón kiderült, hogy a probléma sokkal komolyabb, mint elsőre tűnt. A szennyezést olyan szerves vegyi anyagok, oldószerek okozták (szén-tetraklorid, triklóretilén és tetraklóretilén), melyeket manapság már nem alkalmaznak, de a kutak felett lévő pipshegyi diódagyárban még használhattak. Ez a gyár még a '80-as években állt le, azonban még semmi biztosat nem lehet tudni a szennyezés pontos eredetéről.
D KOM20131009014
Fotó: Komka Péter

Horváth László, a Heves Megyei Védelmi Bizottság elnöke szerint az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. már májusban határérték feletti szennyezőanyagot mért az ivóvízben, ezt azonban nem jelentette be. A megyei védelmi bizottság vezetője szerint ezzel jogszabályi mulasztást követtek el.

Horváth szerint e lőbb is ki lehetett volna mutatni a bajt, azonban a megyei ÁNTSZ-nek hiába kellett volna 2010-től évente kétszer méréseket végeznie, azok elmaradtak, de az ÁNTSZ-nek észre kellett volna vennie azt is, hogy a szolgáltatók sem küldik be a mérési adataikat.

de a jó kurva úristenit ennek a fasz orbánnak !
nem a zsidókat kell állandóan kárpótolni, meg nyugdíjat emelni nekik 650-700 milliÓból, hanem az ivóvizet kell ihatóvá tenni ezeknek a SZERENCSÉTLENEKNEK !

Sinistroll 2013.11.09. 17:15:25

A számvevöszéki jelentést minden évben félteérti egy-egy nagyokos. Pont úgy mint most. A 4.8%-nak nincs köze se a pazarláshoz, se a lopáshoz. Az EU-utálatho muszáj lesz más "indokot" kitalálnod.

kvadrillio 2013.11.09. 17:47:02

Magyarországnak már régóta nincs szerencséje, de én hiszek abban, hogy az emberek és az országok a saját szerencséjük kovácsai. A jószerencse azt találja meg, aki fel van rá készülve, és legfőbb ideje, hogy Magyarország egy normális hely legyen.

Nem kell a múlt megszállottjává válni, de el kell fogadni a múlt leckéit és a felelősség ránk eső részét. Ez nagyon fontos, a németek ezt nagyon jól megcsinálták, de szerintem a magyarok nem. Ezért is örülök, hogy a könyveimet kiadják magyarul: olyan témákkal is foglalkozom, amelyek gyakran nem részei a közbeszédnek.
...HMMM...

AHHAMMM.....KATI mARTON, MENJ HAZA INNEN A PICSÁBA, MERT TE IS EGY ROHADT KÉM VAGY, MINT A SZÜLEIKD VOLTAK !!!

--- és akkor...majd talán kedvelni is foglak !+ :)

Mr Neanderthal 2013.11.09. 18:10:15

amugy halkan megjegyzem hogy ha Magyarorszagon elsz, akkor csak kapsz az Uniotol a te adodbol nem vesznek el egy netto garast sem, fel nem tudom fogni hogy lehet valaki Magyarorszagon "euroszkeptikus", ez olyan mintha Moricka utalna a karacsonyt mert kap egy csomo bejglit

kvadrillio 2013.11.09. 18:20:09

Két nap alatt két kompromittáló videófelvétel is nyilvánosságra került Rob Fordról, a kanadai nagyváros, Toronto polgármesteréről. """

...ILYEN ALAKOKKAL AZ EGÉSZ VILÁGON TELE VANNAK A SARKI KOCSMÁK... fasznak nem rúgják ki ?!

vidékigyerek 2013.11.09. 18:24:31

Mit várunk olyan EP-től, amelynek elnöke - bizonyos Martin Schulz - még érettségizni is elfelejtett ... Biztosan rendet tud és akar tartani a portán a többi hasonló bohóccal. Szívás az egész kib@szott EU.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.11.09. 18:40:02

Hogy mered az értelmissséget kritizálni? Tán csak nem ki akarod irtani őket?
Irigykedsz rájuk, mert jó zsíros EU-s állásuk van, amire minden magyar értelmisssség vágyik!

Ben Franklin 2013.11.09. 20:01:08

@Mr Neanderthal: 'ha Magyarorszagon elsz, akkor csak kapsz az Uniotol a te adodbol nem vesznek el egy netto garast sem'

Szokták mondani de nem kell mindent elhinni. A teljes képhez hozzá kéne számolni a már nem létező magyar tulajdonú gazdaságot, és egy 10 milliós piacot is, ami nagyon kell az EU-s cégeknek.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.11.09. 20:09:19

úúúú én is felelősség nélküli értelmisssségi eu-s munkahelyet akarok!

2013.11.09. 20:25:44

Ugyan már, igazi csicska hozzáállás, hogy azért az is az EU a hibás, mert kitömnek minket pénzzel, és mi faszságokra költjük el, meg ellopja a közgépen keresztül a párt...

az úgy van, hogy az eu aszondja, hogy ki tudnak minket tömni fejlesztésre x pénzzel, noss mire kellene, várjuk az ötleteket?
És akkor a mi szépen benyújtjuk, hogy hát kellene 100 yard infastruktúrása, kettőszáz meg ilyen humán operatív izé akármire, és mivel ezeket mondtuk be, hát az eu csak erre tud pénzt adni.
Aztán hogy mi csinálunk rá midenféle értelmeteln projektet, kitaláljuk, hogy az infrás pénzből építük egy alagutat, és fölé hordznk egy hegyet, hogy aztán legyen egy olyan autópálya, amin naponta elmegy négy autó, meg fejlessztünk cigány védőnő képző informatikai rendszer módszertan akármit, meg hasonlót, amiből aztán három év kitartó munka hatására lesz egy halom papír, arról, hogy milyen jól kikpztük a cigány védőnőket...

nos, ebbe már sajnos szól bele brüsszel...

De persze nyilvána zért is az eu a hibás, hogy mi, csicska magyarok, a kapott lóvé fléből inkább nemzeti maffiát tömjük, a másik felét és lehúzzuk a klotyón...

tlvajferi 2013.11.09. 20:39:27

az orbán a hibás
na nem azért, hanem azért, mert fizeti a brüsszeli bürokraták "túlélőapanázsát"

azt az élősködő bandát felesleges pénzelni!

ha mindent levertek,akkor emelik az éves hozzájárulást
ha a tagállamok, pl. Nagy Britannia nem akarnak fizetni,akkor lenyúlják Németországtól

ha esetleg ők sem fizetnének,akkor előkerül a náci-téma és tovább folytatódik az élősködés :-)

Alick 2013.11.09. 20:41:57

@Szzzz: az EU sok országban költött értelmetlen Patyomkin-beruházásokra, a közgépes mutyi nálunk csak a jéghegy csúcsa.

Alick 2013.11.09. 20:47:12

@Mr Neanderthal: de, vesznek el az adónkból, csak pozitív a mérleg a mutyizós beruházásokon keresztül.

Móricka is joggal kifogásolja, ha a bejglit úgy is le akarnák gyömöszölni a torkán, hogy éppen akkor és annyit nem kér belőle.

Alick 2013.11.09. 20:53:56

@kvadrillio: Marton Kati szövege egy jenki csinovnyiké, nagyon gáz... nyilván sok kritizálni való akad hazánkkal kapcsolatban, na de hogy pont a "250 éves amerikai demokrácia" nevében oktat ki, az egyenesen nevetséges.

nyuggernyúzó 2013.11.09. 22:18:08

Megérdemlik az adófizetők, ha olyan buták, hogy adóznak.

Sanda gyanu 2013.11.09. 22:30:21

Köztudott közgazdasági alaptétel, hogy minél nagyobb egy sorozat, annál kisebb az egy darabra jutó előállítási költség. Az USA-ban lakik 300 millió lúdtalpas jenki, de csak egy szabvány van. Az EU-ban lakik 380 millió kenyérpusztító, de a huszonvalahány tagállamban van huszonvalahány szabvány. Minél több EU ország piacára akarsz termelni, annál többször kell leállítanod és átállítanod a gépsort, annak egyedi szabványai miatt. Szerintetek hol lesz hatékonyabb a gyártás? Aztán ott a világpolitika színpada. Az USA-ban mindenki az ország érdekét tartja a szeme előtt. Az EU-ban akárhány tagállam, annyifelé húz. Az oszd meg és uralkodj elvet használjk ki ellene és emiatt rohadtul nem működik hatékonyan. Ha esetleg egyszer, a változatosság kedvéért összefognának!

Másfelől itt vannak azok az EU szkeptikusok, akik szerint mi csak egy tízmilliós piacnak kellettünk nekik. Csak meg kell nézni, hogy minek a fejlesztésére van pályázati pénz? Ipar? Á, az valahogy kimarad. Főtér díszkövezés? Aaaz van!

Alick 2013.11.09. 23:07:29

@Sanda gyanu: az európai együttműködés még a főszkeptikus Farage szerint is alapvetően fontos.
Csak éppen nem a szovjetizált uborkagörbület-szabályozó bürokrácia szintjén, ugyanakkor az USA-tól jelentősen eltérő történelmi háttérrel.
Ez is az az eset, amikor a "kevesebb a több"...

Globetrotter2014 2013.11.11. 11:49:46

A cikk mondanivalója alapvetően hazugság.

Ezt a pénzt nem a brüsszeli alkalmazottak költik el hanem a magyar és még 27 másik kormány.

Ezt a pénzt lehet szabályosan vagy anélkül elkölteni, jó vagy rossz dolgokra.

Brüsszelt legfeljebb az akasztja ki ha szabálytalanul költjük el, szerintem itt erről a számról vont le a szerző helytelen következtetéseket.

De ha ekkorát képes mellényúlni itt, akkor mekkora hülyeségeket ír a blog más témákban is?

Alick 2013.11.11. 12:07:29

@ZF2: a brüsszeli alkalmazottak teszik lehetővé, hogy pro forma szabályosan, de marhaságokra ki lehessen dobni egy csomó pénzt.

Globetrotter2014 2013.11.11. 14:58:50

@Alick: bakker, mit vársz tőlük, idejöjjenek egy Nato hadosztállyal és fegyverrel megdöntsék a kormányt?

A brüsszeli adminisztráció azt hajtja végre amit a tagállamok engednek. Hülyék lennének kiadni az irányítást a kezükből.

Annak a feladata hogy a pénzeket értelmesen költsük el egyes egyedül a mi (választók) kezünkben van.

Az APEHnek sem az a dolga hogy beleszójon ki hogy vezesse a vállalatát. Tartsa be a szabályokat, és a tulajdonosok felelőssége hogy alkalmas vezetőket választ.

Alick 2013.11.11. 15:09:06

@ZF2: a jelenlegi "demokratikus" felhatalmazási rendszerben az történik, hogy a választók szabad kezet adnak a választottaknak, azok meg azt csinálnak, amit akarnak.
Budapesten éppen úgy, mint Brüsszelben... a pénzszórásért a támogatott tagállamok kormányai éppen olyan hibásak, mint az uborkagörbület-szabályzó eurokraták... de leginkább az a rendszer, ami ezt az egészet lehetővé teszi.
(minél kiterjedtebb egy hierarchia, annál rosszabb hatásfokkal, korruptan működik)

Globetrotter2014 2013.11.11. 18:53:06

@Alick: olyan nincs hogy nem adsz szabad kezet. Azért kell a 4 év hogy beleférjenek népszerűtlen intézkedések is.

Egy normális rendszerben ott van az elszámoltathatóság, ha valaki úgy viselkedik mintha nem lenne holnap ott előbb utóbb eljön érte az autó.

Pont azért jó a hierarchia, hogy ne lehessen belterjesen csalni.

És pl az EU pont egy olyan rendszer amit nehezebb meghekkelni alulról.

Alick 2013.11.11. 19:20:08

@ZF2: "olyan nincs hogy nem adsz szabad kezet. Azért kell a 4 év hogy beleférjenek népszerűtlen intézkedések is."

Az 5 százaléknyi népszerűtlen intézkedésre akár kifejezett választói felhatalmazás is megszerezhető, ha a további 95 százalék "szabad kéz" nem háttéralku, mutyi, lerablás, pazarlás lenne.

"Egy normális rendszerben ott van az elszámoltathatóság, ha valaki úgy viselkedik mintha nem lenne holnap ott előbb utóbb eljön érte az autó."

Mivel a tettenért képviselőket, tisztségviselőket leszámítva még Berlusconi-t is alig tudják dutyiba rakni, én Európában nem nagyon látok normális rendszert. :)

"Pont azért jó a hierarchia, hogy ne lehessen belterjesen csalni."

Jogszabályt hozunk rá - jogszerűvé tehetjük a csalást.
Mi nevezzük ki a hierarchia egy részét - az a mi zsebünkbe tud majd dolgozni.

Egy falusi "hierarchiában" dolgozó korrupt önkormányzati képviselőt még kiközösíthet a falu népe, egy brüsszeli hivatalnok esetében ez nem működik.

"És pl az EU pont egy olyan rendszer amit nehezebb meghekkelni alulról."

A mohó magyar politikusok lenyúlásai csak kis cseppek az összeurópai medencében... a támogatásokat alulról és felülről is el lehet téríteni.

(minél több a törvény, annál nagyobb a gazemberség - Lao Ce)

Globetrotter2014 2013.11.12. 09:55:46

@Alick: pedig a Bizottságnál nagyon keményen bánnak akárcsak a korrupció gyanújával is.

Nemrég volt egy biztos akiről csak pletykálta valaki hogy állítólag volt valami lobbizás.

Barroso azonnal kivizsgálta és rögtön elküldte, pedig nem egy szabadi féle KP a táskában dolog volt.

Emlékeim szerint 15-20 éve az egész Santer Bizottságot lemondatták egy biztos ügye miatt (ill amiatt hogy a biztos nem mondott le magától). Ezután jött Prodi és kikötötte hogy akkor vállalja ha bármelyik biztost elküldheti, ha indokolt.

Aztán ott volt nemrég a Luxembourgi kormány lemondása, ami szintén komoly intézkedés volt.

Szerintem a támogatásokat felülről nem lehet eltéríteni, mert eleve a tagállamok (a mi esetünkben a NFÜ, ha még létezik) osztják szét. A Bizottság csak az alapelveket intézményi rendszert hagyja jóvá és ellenőrzi a projektek egy kis részét.
süti beállítások módosítása