sorok között

sorok között

A Fidesz a lakosság érdekében csalt Baján

2013. október 03. - Politikai Ateista

A bíróság megalapozottnak találta a kifogást, papír van a kampánycsendsértésről. A vitatott körzet október 13-án szavazhat újra. Baja, időköz.

Az ellenzék feljelent, Rogán szerint aki sokat kérdez bajnaista, és egyébként minden oké az utaztatással, Senki sem csalt, csak a bíróság döntött egyet.

 

Egy személyes történettel szeretném megzavarni a nyugalmat.

Kezdő középiskolásként gyakran előfordultam egy vidéki városban, amelyet most nem szeretnék megnevezni. A látottakból az a következtetést vontam le, hogy ez a bizonyos város hamarosan élhetetlenné fog válni, max 10 évet adtam neki a totális megsemmisülésig. Az itt a világ pénzéért sem laknék listámon összesen 2 település szerepelt. Ez volt az egyik.

Szerencsére jó néhány évig nem vetett vissza a sors, de aztán a derült égből kb 2010-ben mégis. Őszintén szólva üszkös, füstölgő romokra, és habzó szájú kóbor kutyák hadára számítottam.

 

Azóta is életem egyik legnagyobb meglepetése fogadott. Persze nem egy Las Vegas, de a lepusztulás helyett - éles kontrasztot mutatva például a megyeszékhellyel  - kifejezetten rendben volt. Mivel a vendéglátóim előtt sem tudtam leplezni a megdöbbenésem, gyorsan megoldódott a rejtély.

A városnak a szocialista vezetése volt az MSZP-s évek alatt, sőt még a 2006-os önkormányzati választásokat, a Fidesz földcsuszamlásszerű diadalát követően is.

 

Talán még emlékszel erre:

Egy újabb hangfelvétel tanúsága szerint a szocialista önkormányzati miniszter azt ígérte, hogy a területfejlesztési törvény módosításakor olyan javaslatot fog a kormány elé terjeszteni, amely a kormánypárti politikusoknak jó lehetőséget ad a regionális területfejlesztési tanácsban. - Újabb hangfelvétel: Lamperth a fejlesztési pénzek elosztásáról - fidesz.hu

A lényeg, hogy 2006 után dőlt a szóban forgó településre a fejlesztési pénz. Az MSZP az MSZP-s városokat részesítette előnyben az osztogatáskor, ilyenből 2006 után nem sok maradt.

Persze ez nem valamiféle balos perverzió, az Orbán-kormány 1.0  idején is hasonlóan alakultak a dolgok:

Zömében kormánypárti települések valósíthatják meg fejlesztéseiket állami forrás segítségével. A cél- és címzett támogatások, a Széchenyi-terv révén kiutalt összegek jó része ugyanis a Fidesz-, a kisgazda, illetve az MDF vezette önkormányzatok számlájára kerül. Figyelemre méltó, hogy a 2002-re előre megítélt címzett támogatási keretből a kormánypárti irányítású helyhatóságok 16-szor annyira számíthatnak, mint az ellenzékiek. - Osztó igazságosság észak-balkáni módra - Index

Időszerű példának itt van Esztergom, amit a kormány azóta büntet, mióta elhajtották a befutójukat.

Úgy látszik ez az élet rendje.

Ebből viszont az következik, hogy a politikai meggyőződést hanyagolva, pusztán gazdasági szempontok alapján célszerűbb kormánypárti polgármesterre szavazni.

Baján szoros volt az eredmény. Az "idősek, és betegek" autóztatása nélkül, akár baloldal jelöltje is nyerhetett volna, ami költségvetési szempontból kedvezőtlen. Nem kifizetődő ellenzéki településnek lenni. Persze egy kormányszínű polgármester önmagában nem garancia, de növeli az esélyeket.

Az országgyűlési választások után fordulhat a kocka, de egyelőre a Fidesz tűnik esélyesebbnek, és amíg az ellenzék műorbánok megsemmisítésével van elfoglalva, addig az erőviszonyokban sem várható érdemi változás.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr735548081

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.10.03. 14:26:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

puszt 2013.10.03. 07:06:07

Ez a Vakkomondor, vagy a Hírcsárda? Vagy esetleg akkor rögzítsük ezt is az alapszarba?

2013.10.03. 10:20:34

Annak a városnak a világ életben MSZP-s önkormányzata volt. A politikai pártok mindig is a saját kegyeltjeiket részesítették előnyben, nem csak az önkormányzatokat, bármely más olyan intézményt is, aki állami pénzekre pályázhat/jogosult. Az állami pénzkifizetőhelyeknél az aktuális rezsim katonái állnak sorban a zsoldért.

Ami pedig azt illeti, épp a napokban olvastam vmelyik blogon, számos jellemző példával illusztrálva (most nem találom, de ha meglesz, linkelem) hogy a vitakultúra, ma MO-n, halott.

házelnök 2013.10.03. 11:56:58

Szertém tudni azt, hogy kb1.5 órával ezelőtt amikor az elmaradt villanyszámlámat rendeztem volna, kecskeméten a Szultán utcán. a portán levő pudligár vagyonőr feldöntött székestűl amikor reklamáltam a befizetendő pénzt.
Ez a démász nevű cég.Ki van írva. hogy a beszélgetéseket rögzítik.Az nincs, hogy suttyó vagyonőr felborít egy bekamerázott helyen.
A vagyonőr vmi gerencsér vagy valami ilyesmi

belevauvau 2013.10.03. 18:40:40

Baján nem polg.mest. választás volt, hanem egy mezei képviselői. Ha a bal győz, akkor sincs semmi probléma, a testület osszetételét illetően. Marad Fideszes.
Bár megjegyeznén, Baján az elmúlt 7 évben nagyon erős a Fidesz. Szokták mondani, ha a Fidesz szamarat indított volna, azt is megszavazzák. Hát ha szamarat nem is, de értelmi képesség dolgában nem messze állót indított ogy. képviselőnek, valamint egy harmad osztályú zugjogászt polgármesternek.
Bloggal egyet értek. Viszont azt nem értem, hogy a választók miért nem gondolkodnak racionálisan. Ha egyszer a MSzP gyözött 2006-ban, miért választottak Fideszes városvezetést?
Nekem az nem kifogás, hogy a Fidesz elvitte a 2006-os őszi shot.
süti beállítások módosítása