sorok között

sorok között

Ájfón motherfucker

2013. május 23. - Politikai Ateista

Nemrégiben írtam az Apple és társai adókerülési trükkjeiről. A Napi Gazdaság egyik újságírója volt olyan kedves, hogy nagyjából felvázolta a technikát.

A szenátusi dokumentum szerint az Apple élt a globális nagyvállalatok megszokott trükkjeivel, például a szellemi tulajdonok apportjával eltüntették a nyereséget az európai leányvállalatoknál, és azokat Írországba küldték, ahol − az ír kormánnyal kötött különalku miatt − 2 százalékon adóztak (hasonló technikákat alkalmaz Európában a Starbucks is). Ám az Apple ennél is agyafúrtabb volt: olyan leányvállalatot hozott létre Apple Operations International néven, amely − paradox módon − egyik országban sem adóbelföldi, ám Kaliforniában és Írországban is be van jegyezve. Ez a holdingvállalat az utóbbi öt évben egyáltalán nem fizetett adót. - Agyafúrtan kerüli az adót az Apple - Napi Gazdaság

Az Apple jelenlegi vezetése sem hazudtolja meg a Steve Jobs nevéhez fűződő hagyományokat. Jobs nem csak az adózás megkerüléséért rajongott.

Az Apple elhunyt tulajdonosa rendszám nélküli autóval járt, de senki se értette, hogy tehette ezt. Most egy korábbi kollégája felfedte a titkot, Jobs a tőle megszokott módon zseniálisan használta ki a szabályok adta lehetőségeket. - Kiderült, miért járhatott rendszám nélkül Steve Jobs - Origo

Az biztosan nem jutott el a tudatáig, hogy az adófizetők pénzéből épített autóutak nélkül biztosan elakadt volna a sárban, a rendszám nélküli AMG-vel.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr395313231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.05.23. 13:34:17

Ó, van ilyen.

www.irishcentral.com/news/Ryanair-boss-Michael-OLeary-buys-himself-a-taxi-firm-98304764.html

A rájener bossz O'leary pl. saját taxitársaságot üzemeltetett, mindösszesen egy "taxival", a saját limuzinjával, hogy ne kelljen dugókban ücsörögnie. Tőle pökhendibb, pofátlanabb bűnözőt nem találsz európában.
süti beállítások módosítása