Több mint 600 milliárd forintnyi adósság államosítását jelentette be a kormány októberben, ez azonban nem zavarta néhány derék polgármesterünket, akik jó szokás szerint megszavaztatták maguknak az év végi jutalmaikat. A főnök ezúttal résen volt, és önmegtartóztatásra utasította a kormánypárti településvezetőket. Gondolom ment rendesen az anyádozás.
Nincs GDP, nincs karácsony
Azonban a rendkívül sikeres állami cégek vezetőit nem érintette a prémium-megszorítás:
Makrai László volt fideszes önkormányzati képviselőnek 4 millió forint jutalmat kapott. Szintén képviselő volt Balogi Dániel, akinek 55 ezer forintos megtakarításért fizettek 3 milliós prémiumot. Ugyancsak 3 milliós prémiumban részesült a városi KDNP ügyvezető elnöke, Miklós Péter, aki a Szegedi Intézménytakarító Kft.-t vezeti. - Ragaszkodott a jutalomhoz, kilépett a Fideszből - Index
Azok akik a megélhetésipolitika szektorban tervezik a karrierjüket, levonhatják a megfelelő tanulságokat.
A szabály az szabály
Tarlós István a főváros főpolgármestere most sem vette nem vette fel az év végi zsebpénzt, de a helyettesei már korántsem bizonyultak ennyire nagyvonalúnak. Több mint 300 jól megérdemelt milliót dobtak szét egymás között a lelkes munkatársak. Az illetékes szerint kényszerhelyzet állt elő, mert a jutalmak fedezetéül szolgáló bérmaradványkeretet a jogszabály szerint kizárólag bérkifizetésre lehet felhasználni, önkormányzati adósságcsökkentésre például szigorúan tilos.
A miniszterelnök kérésére egyébként ők is visszaszolgáltatták a zsákmányt.
Hirtelen harag
Nem volt ennyire készséges a híres taranyi polgármester, akinek a kilépési szándékát eleinte Kocsis Máté kommunikációs igazgató is megerősítette. A bohózat azonban váratlan fordulatot vett amikor kiderült, hogy csak egy ostoba félreértésről van szó:
"Eredeti szándékom is ez volt, eszembe se jutott felvenni vagy zsebre tenni, hiszem tudom, a falunak nagy szüksége van minden támogatásra"- fogalmazott. Hozzátette, ezért válaszolta arra a kérdésre, hogy visszaadja-e a jutalmat azt, hogy nem.
"Belátom, hogy ez félreértésekre adhatott okot, azt a látszatot kelthette, hogy én magamnak akarom ezt a pénzt, pedig ez eszembe se jutott, a következményeit vállalom" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. Ebben az is olvasható, hogy nem kezdeményezte a Fideszből való kilépését, "csak hirtelen haragból" mondta ezt. - MTI
Megható történet.
Nekem már csak az nem világos, hogy ha egyébként is csak a jótékonykodás céljából vette fel a jutalmat, akkor miért gerjedt hirtelen haragra, amikor a miniszterelnök felszólította az adakozásra?
Azért érdekelne, hogy mivel fenyítették jobb belátásra a polgármestert urat.