sorok között

sorok között

Én semmiféle jutalmat nem fizetek vissza

2013. január 31. - Politikai Ateista

Több mint 600 milliárd forintnyi adósság államosítását jelentette be a kormány októberben, ez azonban nem zavarta néhány derék polgármesterünket, akik jó szokás szerint megszavaztatták maguknak az év végi jutalmaikat. A főnök ezúttal résen volt, és önmegtartóztatásra  utasította a kormánypárti településvezetőket. Gondolom ment rendesen az anyádozás.

Nincs GDP, nincs karácsony

Azonban a rendkívül sikeres állami cégek vezetőit nem érintette a prémium-megszorítás:

Makrai László volt fideszes önkormányzati képviselőnek 4 millió forint jutalmat kapott. Szintén képviselő volt Balogi Dániel, akinek 55 ezer forintos megtakarításért fizettek 3 milliós prémiumot. Ugyancsak 3 milliós prémiumban részesült a városi KDNP ügyvezető elnöke, Miklós Péter, aki a Szegedi Intézménytakarító Kft.-t vezeti. - Ragaszkodott a jutalomhoz, kilépett a Fideszből - Index

Azok akik a megélhetésipolitika szektorban tervezik a karrierjüket, levonhatják a megfelelő tanulságokat.

A szabály az szabály

Tarlós István a főváros főpolgármestere most sem vette nem vette fel az év végi zsebpénzt, de a helyettesei már korántsem bizonyultak ennyire nagyvonalúnak. Több mint 300 jól megérdemelt milliót dobtak szét egymás között a lelkes munkatársak. Az illetékes szerint kényszerhelyzet állt elő, mert a jutalmak fedezetéül szolgáló bérmaradványkeretet a jogszabály szerint kizárólag bérkifizetésre lehet felhasználni, önkormányzati adósságcsökkentésre például szigorúan tilos.

A miniszterelnök kérésére egyébként ők is visszaszolgáltatták a zsákmányt.

Hirtelen harag

Nem volt ennyire készséges a híres taranyi polgármester, akinek a kilépési szándékát eleinte Kocsis Máté kommunikációs igazgató is megerősítette. A bohózat azonban váratlan fordulatot vett amikor kiderült, hogy csak egy ostoba félreértésről van szó:

"Eredeti szándékom is ez volt, eszembe se jutott felvenni vagy zsebre tenni, hiszem tudom, a falunak nagy szüksége van minden támogatásra"- fogalmazott. Hozzátette, ezért válaszolta arra a kérdésre, hogy visszaadja-e a jutalmat azt, hogy nem.

"Belátom, hogy ez félreértésekre adhatott okot, azt a látszatot kelthette, hogy én magamnak akarom ezt a pénzt, pedig ez eszembe se jutott, a következményeit vállalom" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. Ebben az is olvasható, hogy nem kezdeményezte a Fideszből való kilépését, "csak hirtelen haragból" mondta ezt. - MTI

Megható történet.

Nekem már csak az nem világos, hogy ha egyébként is csak a jótékonykodás céljából vette fel a jutalmat, akkor miért gerjedt hirtelen haragra, amikor a miniszterelnök felszólította az adakozásra?

Azért érdekelne, hogy mivel fenyítették jobb belátásra a polgármestert urat.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr925052544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.01.31. 21:43:29

Kettős erkölcsű farizeusok,bibliai sáskahad.

Gera 2013.01.31. 22:46:01

Tiszta maffia, a don figyelmezteti a katonákat, hogy legalább a látszatra adjanak, de persze akad egy hülye, aki nem érti, neki gondolom elmagyarázták, merre hány méter, erre nyilvánosan önkritikát gyakorol.

high up! 2013.01.31. 23:09:10

Jókat röhögök ezeken a faagyú fideszeseken: a vezér visszaszedte a balfasz páttagoktól a pénzt, miközben a közbeszeréseken a Simicska haverja vagonokban lopja ki a közpénzt.

Az orbáni érvelés meg logikai bukfenc, mert a GDP-t nem az önkormánmyzatok csinálják hanem Orbán kormánya.

shushu2 2013.01.31. 23:11:35

Ékes példája annak, hogy az állami és a piaci szektor egyes részei között nincs semmi különbség. Annak idején, amikor a bankok milliárd eurós mentőövet kaptak, akkor is a vezetők első dolga volt a saját prémiumuk kiutalása a segítő pénzből,érdekes a párhuzam a két "népség " között :D

kela-bá 2013.01.31. 23:14:01

Nincs Önkritika, nincs sehol, csak a nagy átvágások minden szinten,csak adózik a jó nép rendesen : Youtube:Az államilag feltőkésített bankok lenyelték e tőkét. Hm...

@Gera: @toportyánzsóti:

kela-bá 2013.01.31. 23:18:52

Jók a bejegyzéseik. Ez pont ide vág :
Youtube Az államilag feltőkésített bankok lenyelték a tőkét.

@high up!: @shushu2:

TupakkaMinutti 2013.02.01. 01:22:35

aze ennyi felreutes meg hiba egy szovegben man az en szememet is bancsa...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.01. 07:06:15

Kutyából nem lesz szalonna, politikusból nem lesz ember.

Melyik barom volt az, amelyik a HÖOK-elnököt leoltotta, hogy mit ugrál, rá ez a törvény már nem vonatkozna?
Szerintem politikuskám nem sejti, miért állhat ki valaki a aját érdekein kívül másért is...

MEDVE1978 2013.02.01. 09:00:08

Nagyon egyszerű a történet megoldása. Rendeletileg meg kell tiltani minden közfinanszírozott intézményben a prémiumok és jutalmak kifizetését. Úgy az állami vállalatokban, mint a közszféra egyéb részeiben.
Persze ösztönzőrendszer a közszférában is nagyon fontos, azonban a válság idején ez felfüggeszthető.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.01. 09:17:58

a címben van valami elírás, nem?!

a fizettekben sok a "t", nem?!

aVs 2013.02.01. 09:53:08

Grétsy László forogna a sírjában, olyan szinten hemzseg a cikk a helyesírási hibáktól. Szerencsére még él, így csak a haját tépi szálanként, ha olvassa ezt. :-)

a teljesség igénye nélkül:
"fizettek" vs fizetek

"Tarlós István a főváros főpolgármestere most sem vette nem vette fel az év végi zsebpénzt..."

vááááááááááá

Steve123 2013.02.01. 09:57:08

Érdekes bejegyzés. Az államadóssággal és adózással kapcsolatban ez is megragadott.
kerdezzbatran.blog.hu/2013/01/24/duja_552

Az állam legalább a látszatra ad, de nem mindig.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.01. 10:25:31

IMF hitelügyben és az EON vétel ügyében is hazudott a nemzeti simlis miniszterelnök! Nincs aláírt szerződés és nem olyan hitalt kértünk...mocskos disznó!

A választókörzetek átrajzolása után nehezebb lesz legyőzni a Fideszt, legalábbis a Political Capital mandátum-generátora ezt jelzi. A trükközés eredményeként ugyanis egy kormánypárti szavazat többet érhet, mint egy ellenzéki.

A tavaly elfogadott új választási törvényben alaposan átrajzolták Magyarország "vokstérképét". A korábbi 176 körzetből csak 106 maradt, ami a szakértők szerint még önmagában nem lenne baj. Az viszont igen, hogy az új rendszer a Fideszt segíti. Az ATV Tabu című műsorában a Political Capital választási szakértője, László Róbert nyilatkozott erről. Ahogy fogalmazott: senki nem tudja, hogy kik tervezték a jelenlegi térképet, az "egyszer csak" ott volt a megszavazandó törvényben. Szerinte vagy az ellenzékkel együtt kellett volna az újrarajzolást elvégezni, vagy rá kellett volna bízni a feladatot egy független, szakmai szervezetre. Nagy-Britanniában ezt tették, s ott nincs is baja senkinek ezzel a dologgal. Magyarországon viszont választási győzelem is múlhat ezen, mondta László Róbert, majd elmondta, hogy kifejlesztettek egy mandátum-generátort, amelyikbe azt a feltevést táplálták bele, hogy a két nagy párt 40-40 százalék szavazatot kap, a maradék 20 százalékon osztoznak a többiek. Normál esetben ezek szerint a Fidesznek, és az MSZP-nek ugyanannyi parlamenti helyet kellene szerezni. De ez nem egy normál eset.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.02.01. 12:52:17

@MEDVE1978: Az ösztönzés fontos, de illene valamiféle eredményhez kötni.
süti beállítások módosítása