sorok között

sorok között

Európa B-terve

2012. június 11. - Politikai Ateista

Görögországot egészen addig próbálják meg az eurózónában tartani, amíg a folyamatos mentegetés költségei nem haladják meg azokat a károkat amit a kiszállás okozhat. A pontos képlet megállapítását nehezíti, hogy a rendezetlen, vagy akár a rendezett kiszállás költségei is nehezen felbecsülhetők, akár katasztrófálisak is lehetnek a jelenleg ismert pénzügyi rendszerünkre nézve, megjósolhatatlan kimenetelű gazdasági láncreakciókat elindítva.

A kétségbeesett és meglehetősen drága mentési kísérletek jól tükrözik az EU vezetőinek az elszántságát a görög uniós tagság mellett, illetve a dilemmát ami az adott szituációban rejtőzik.

(Zárójelben tenném hozzá, hogy a jelenlegi pénzügyi és bankrendszerünk összeomlása tagadhatatlanul komoly problémákat okozna, de a földi civilizáció végét biztosan nem jelentené. A döntéseket azonban közvetve, vagy közvetlenül az adott rendszer elsőszámú haszonélvezői hozzák, érthető, hogy ragaszkodnak hozzá.)

Görögország eurótagsága érdekében a végletekig hajlandóak lettek volna elmenni, a választások azonban beleköptek a levesbe. Az első kör eredménytelensége, és a következő választások várható eredménye valószínűleg ráébresztette az eurokratákat, hogy az érdekeiket érvényesíteni képes politikai elit nélkül az istenek pénze sem lesz elég a görög tragédia elkerülésére. Görögország amputálása az uniós térképről egyre inkább a kevesebb pusztítást okozó katasztrófának tűnhet.

Nem hiszem, hogy már feladták volna, de ha a következő választásokat követően, rövid időn belül nem sikerül ellenörzés alá vonni az ország irányítását akkor a görög eurótól elbúcsúzhatunk. Az idő az euró ellen dolgozik, a bizonytalanság a többi gyengélkedő állam helyzetét, illetve hitelképességét is tovább ronthatja.

Jelenleg mindent elkövetnek annak érdekében, hogy meggyőzzék a görög választókat arról, hogy csak egyetlen járható út - az uniós - létezik, ennek ellenére egy stabil patkum-párti kormányra kicsi az esély. Megpróbálhatják megtéríteni a SZIRIZA vezetőjét, de bedobhatnak egy a szakértői kormányt, vagy a Trichet-féle brüsszeli csődgondnokságot, sőt talán vadul hangzik, de szerintem szóba jöhet még a szükségállapot kihirdetése is. A katonai junta nem ismeretlen kifejezés a görögök számára.  Azt, hogy a trojka a kontroll megszerzése érdekében meddig hajlandó elmenni csak annak a függvénye, hogy mekkorára becsülik a tagság megszűnésével járó gazdasági károkat.

A görög kilépés a harcias nyilatkozatok ellenére a közelmúltig nem volt a pakliban amit bizonyít, hogy csak az utóbbi időben kezdtek megjelenni a felkészülésre buzdító nyilatkozatok.

Terveket kell kidolgozni Görögország euróövezeti tagságának rendezett körülmények között történő megszűnésére - írta szerdán megjelent tanulmányában Andrew Tyrie, a brit alsóház pénzügyi bizottságának elnöke. - HVG

 

Ezek a kijelentések más szempontból is érdekesek. Most akarnak nekiállni terveket kidolgozni?

Ha valaki megpróbál kivitelezni egy nagyszabású tervet, akkor ha egy kicsit is előrelátó akkor rendelkezik egy B-tervvel is, arra az esetre ha nem minden az elképzelései szerint alakul. Az Európai Unió és a közös valuta, az euró is meglehetősen grandiózus projektnek tekinthető, és számomra felfoghatatlan, hogy nem születtek előzetes tervek egy tagállam esetleges kilépésének az esetére. Gondatlanságról van csak szó, vagy a tagság megszűntetésének a lehetősége soha nem is volt opció a demokratikus országok demokratikus uniójában?

Tudom, hogy közhely a Szovjetunióval párhuzamot vonni, de abban biztos vagyok, hogy ott sem készültek a tagállamok rendezett kilépésével kapcsolatos B-tervek. Mondjuk azt tanultam, hogy az egy teljesen más típusú unió volt.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr814575942

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit jelent, hogy Matolcsy György regrediált a CNN-interjú alatt? 2012.06.11. 17:16:07

Még a nyelvecskéjét is kidugta izgalmában, annyira figyelt a CNN-interjú alatt, miközben Richard Quest ezt kérdezte: * Everything I read is roundly criticizing the stewardship of the economy at the moment for the unconventional, for all the things that...

Trackback: Mit jelent, hogy Matolcsy György regrediált a CNN-interjú alatt? 2012.06.11. 16:46:08

Még a nyelvecskéjét is kidugta izgalmában, annyira figyelt a CNN-interjú alatt, miközben Richard Quest ezt kérdezte: * Everything I read is roundly criticizing the stewardship of the economy at the moment for the unconventional, for all the things that...

Trackback: Matolcsy ölni tudott volna, amikor Quest a katasztrofális magyar helyzetről kérdezte 2012.06.11. 16:42:39

  A lassított felvételen jól látszik, milyen indulatok feszülnek benne, miközben fogalmazza Richard Quest zátonyra futó magyar gazdaságról feltett kérdésére a “tündérmesés” választ. Nem vagyok pszichiáter, de nagyjából így képzelem el ...

Trackback: Magyarországot saját vezetői ítélik halálra 2012.06.11. 14:58:06

Olyan jó, egyszerű és kényelmes mindig és mindent valaki másra fogni. Kinevezni egy megátalkodott ellenséget, akivel saját mulasztásaiért, hibáiért, esetleg az anyagi érdekekből bevállalt tudatos rombolásért majd el lehet vitetni a balhét. Olyan jó, eg...

Trackback: Magyarországot saját vezetői ítélik halálra 2012.06.11. 14:57:33

Olyan jó, egyszerű és kényelmes mindig és mindent valaki másra fogni. Kinevezni egy megátalkodott ellenséget, akivel saját mulasztásaiért, hibáiért, esetleg az anyagi érdekekből bevállalt tudatos rombolásért majd el lehet vitetni a balhét. Olyan jó, eg...

Trackback: Magyarországot saját vezetői ítélik halálra 2012.06.11. 14:57:01

Olyan jó, egyszerű és kényelmes mindig és mindent valaki másra fogni. Kinevezni egy megátalkodott ellenséget, akivel saját mulasztásaiért, hibáiért, esetleg az anyagi érdekekből bevállalt tudatos rombolásért majd el lehet vitetni a balhét. Olyan jó, eg...

Trackback: Magyarországot saját vezetői ítélik halálra 2012.06.11. 14:56:29

Olyan jó, egyszerű és kényelmes mindig és mindent valaki másra fogni. Kinevezni egy megátalkodott ellenséget, akivel saját mulasztásaiért, hibáiért, esetleg az anyagi érdekekből bevállalt tudatos rombolásért majd el lehet vitetni a balhét. Olyan jó, eg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lez · http://lezlands.blog.hu 2012.06.11. 14:50:02

elvi lehetőség van a népszavazás útján történő kilépésről az EU-ból...
bár most, hogy az euroszkepticizmus egyre inkább a megvetendő / büntetendő kategória felé sodródik, hát döntse el mindenki hogy ez szovjet vagy nem szovjet módi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.11. 14:53:54

hat en ugy gondolom, hogy vagy az egesz unio feloszli, vagy europai egyesult allamok lesz, de az utobbinak semmi eselye

Terézágyú 2012.06.11. 15:00:13

"Gondatlanságról van csak szó, vagy a tagság megszűntetésének a lehetősége soha nem is volt opció a demokratikus országok demokratikus uniójában?"

Mivel minden ország a saját szabad akaratából lép be az unióba, méghozzá évek hosszú során keresztül való ácsingózás, könyörgés után, ezért igen: valóban nem is nagyon gondolt senki erre, hogy lesz valaha is olyan ország, amely KI akar lépni, vagy mondjuk úgy: VISSZA akar lépni...

protézisesh 2012.06.11. 15:02:24

"Terveket kell kidolgozni Görögország euróövezeti tagságának rendezett körülmények között történő megszűnésére - írta szerdán megjelent tanulmányában Andrew Tyrie, a brit alsóház pénzügyi bizottságának elnöke."

Itt nem az a fontos, amit mondtak, hanem az, hogy KI mondta! A britek az euro feltalálása óta ellendrukkolnak, tartják a saját pénzüket, a második kedvencük a dollár. Ha választani kellett, akkor mindig a nyelvrokon mellé álltak-állnak. Ráadásul egy jól működő, világszerte ismert és elfogadott valuta veszélyeztetné a dollár, mint "világpénz" státuszát, ezért ha úgy tetszik, a világot irányító pénzügyi körök óvatos játéka is lehet a konkurrencia "kivéreztetése", az ojró ellehetetlenítése.

Brit politikus még sose mondott olyant, hogy "fú, bele kéne húznunk az euróba!" :-(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.11. 15:08:23

@protézisesh: a britek meg az amerikaiak mindig osszetartanak, ez nem kerdes

Kutchek (törölt) 2012.06.11. 15:16:06

Csak úgy kiléphetne Görögország?

Egy csóró kis balkáni államként beléptek. Lettek többszázezres nyugdíjak, 13-14-15 havi fizuk, a turistáka legombolták, 50 évesen nyugdíjba mentek, adót meg basztak fizetni.
Gyorsan beléptek az euro-övezetbe és Veres Jani módjára trükköztek.

Odáig rendben van, hogy egy ilyen ország nem kiléphetne, hanem egyenesen ki kellene baszni, de mikor és hogyan fizetik vissza a lóvét, amit elvertek???

mahet 2012.06.11. 15:31:32

@hagyma: pedig már a fiskális, sőt politikai unióról beszélnek!

Muszáj meglépni és teljesen jól állnak hozzá: aki jön jön, aki nem az marad. Ennyi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.11. 15:36:19

@mahet: olvasom az indexen, sot amerikai oldalakon is, hogy ez lenne az egyik kiut
az europias egyesult allamok
de a tortenelem, a nyelv es egyeb kulonbsegek miatt nem hiszek benne
egy nagyantant jonne letre nemet vezetessel
hat ebbol nem ker senki
en ugy gondolom egy Kozos Piac jellegu rendszer mukodhet, de kozos allamok....
oh nem
a kozos valuta sem mukodik, van aki nem akar, van aki nem tud belepni
na de en nem vagyok se politikus se jovobelato...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.11. 15:37:56

az angolok sose mennenek bele, az eszakiak se
es akkor nem beszelve arrol mi lesz az oroszokkal?

Kopi3.14 2012.06.11. 16:22:35

@hagyma: min két évtizedes léptékben az EU csakis az egyre szorosabb egyesülés irányában maradhat versenyképes, jóléti közösség. Szétforgácoslódva mindenki elbukik a globális versenyben. Meg fog valósulni, ha nem akarnak az államok egyenként elveszni a csödben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.11. 16:47:04

egy nemet egy francia, angol norveg roman ukran magyar szlovak stb. nem tud egy plattformra keulni
kizart
masfajta rendszerre lenne szukseg
nemzetallamo vannak
amerika megcsinalta, egy nyelv eg akarat, meg ha sokfele nacio is
europa erre nem alkalmas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.11. 16:48:45

@Kopi3.14: csak nezd meg a foci EB-t
:)
nyugat europa szembesul azzal, hogy nincs wc papir de tizedebe kerul a sor meg a vodka

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.11. 17:24:12

@hagyma: Pont hogy a németek és a franciák között van a legnagyobb egyetértés már vagy 20 éve. Érdekes módon azok az államok simán egy platformra tudnak kerülni, ahol nem volt szovjet megszállás...

Kopi3.14 2012.06.11. 17:25:56

@hagyma: az egy nyelv egy akaratban te biztos vagy? Milyen csödöt hozott az EU? Azt nem a drága hazád ingatlanhitelei gerjesztették?
A globális versenyben elbukást nem az EU hozta, hanem a sok kicsi, széttagolt ország, nulla piaccal. EU nélkül mind megy le a klotyón záros határidön belül.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.11. 17:28:13

@Kutchek: Soha nem fogják visszafizetni, se az EU-n belül, se az EU-n kívül. Teljes nagykoalícióban hazudott az EU-felé a baloldali és a jobboldali kormányuk is, hogy eurójuk lehessen és ne indítsanak túlzottdeficit-eljárást ellenük.

Elég megnézni az elmúlt 150 éves történelmük során mennyit voltak csődhelyzetben és mennyi ideig törlesztették a hiteleket például a pireuszi kikötő teljes vámjából.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.11. 17:29:12

@hagyma: A közös valuta csak közös pénzügyi irányítással, pénzügyi unióval működőképes.

Tiborc 2012.06.11. 17:41:24

22 éve lehet leírni: a rendszer maga életképtelen. Csak néhány százezer ember érdekelt a mai helyzet fenntartásában.

A jó kérdés az: milyen demokrácia az, ahol a 99% érdekei nem érvényesíthetőek?
A választ mindenki jól ismeri. Demokratikusan nem lehet fenntartani ilyen rendszert. Lásd Görögország, ahol most már nyíltan próbálják a demokráciát befolyásolni, beavatkozni, megcsúfolni. Mindhiába. Csak néhány hónapot lehet nyerni.
A kapitalizmus, pontosabban a jelenlegi globalista,imperialista változata halott. A lényeg hány milliónak kell vele halni, hogy jobb legyen az élet?

Tiborc 2012.06.11. 17:46:19

@hagyma: "amerika megcsinalta, egy nyelv eg akarat, meg ha sokfele nacio is
europa erre nem alkalmas"

Csak várj még néhány évet a kijelentéssel. Nemsokára megy majd ott is a vita, merthogy többségében hamarosan spanyol ajkú lesz az USA.Majd akkor dől el, hogy a jó tanácsaik mennyit érnek.

Ez egy nicknév 2012.06.11. 17:46:57

Még nincsenek eléggé lerombolva, vagy ha úgy jobban tetszik közös platformra hozva a nemzeti kultúrák egy közös államhoz pedig sokak nagy álma ez.

Ez egy nicknév 2012.06.11. 17:57:46

@Tiborc: Szerintem az USA sem csinálta meg ezt a közös akarat közös cél izét. Vannak bőven arrafelé etnikai konfliktusok, az persze más kérdés ha az USA kommunikációjáról beszélünk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.11. 18:06:20

@Kopi3.14: igen, valoszxinu azert volt valsag europaban mert Mr Smitsh nem tudta fizetni a hazat:)
muhhaha
@online távmunkás:
jo lenne latni
@Tiborc: sosem lesz CSAK spanyol ajku
rengeteg spanyol van akik spanyolul bveszelnek
megferunk bekeben
itt nem problema ha valaki spanyolul beszel
tulajdonkeppen mondhatni 2 hivatalos nyelv van az angol es a spanyol?
na es?

Laciii 2012.06.11. 18:10:45

@Terézágyú:
"szabad akaratából lép be az unióba, méghozzá évek hosszú során keresztül való ácsingózás, könyörgés után"
Házasság előtt is ez van aztán mégis van bejáratott módszer a kilépésre.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.11. 18:11:06

@hagyma: nade megneznem en europat, ahol mondjuk Merkel az elnok es kesz
es nemetorsdzag erre torekszik
nalunk is van bizonyos fuggetlensege az allamoknak, de ilyen mervu "alarendeltsegbe" az europai orszagok nem mennenek bele
kizart
a mostani helyzet a maximum, de ez sem mukodik ugy tunik
de ha megis mukodne, akkor valoban eg elnok kellene es az alaptorvenyeknek egyformanak kene lenni
vegulis semmi sem lehetetlen
de ez az")

Bicepsz Elek 2012.06.11. 19:29:23

Kicsit furcsa, hogy a demokracia csak addig ertek, amig az EU vezetoinek jo(a katonai hunta emlegetese).

M. Péter 2012.06.11. 21:18:22

@protézisesh: Dehogynem, a LibDemek imádják az eurót meg minden egyéb EU-val kapcsolatos dolgot, a skót nacionalisták is nagyon lelkesek.

Kopi3.14 2012.06.11. 23:42:39

@hagyma: nem tudom, te az elmúlt pár évben olvastál gazdasági cikkeket-e, avagy sem? A jelek szerint nem.
süti beállítások módosítása