sorok között

sorok között

A lusta görög

2012. május 10. - Politikai Ateista

A lusta görög kifejezéssel gyakran találkoztam az elmúlt hónapok során. Annak ellenére, hogy nem vagyok az általánosítások híve, azt tudom, hogy az adóelkerülést és az állami juttatásokkal való trükközést Görögországban sokan szinte tudományos magaslatokba emelték.

Zakynthos új polgármesterének feltűnt, hogy szokatlanul sokan igényelnek állami támogatást a vakságukra hivatkozva, és miután mélyebben beleásta magát az ügybe, megdöbbenve tapasztalta, hogy az állítólagos gyengénlátók között még taxisofőrök is akadnak. Úgy döntött, hogy megszűnteti az áldatlan állapotokat, és gondolhatod, hogy nem ő lett a legnépszerűbb figura a városban.

Esendőek vagyunk és a természet azt diktálja, hogy elsősorban a saját érdekeinket tartsuk szem előtt, nem születhet mindenki Dugovics Titusznak. Mindenesetre trükközni csak ott lehet, ahol erre lehetőség van, és nem hiszem el, hogy az előző polgármestereknek nem szúrtak szemet a vak taxisok. A vezetők felelőssége olyan társadalmi struktúrák kialakítása ahol a közérdek érvényre jutása nem ütközik a személyes ambíciók falába, és fordítva.

A két nagy görög párt a PASZOK, és az Új Demokrácia a 1975-óta egymást váltják a kormányzásban. A fenyegető adóssághegyről minimum tudniuk kellet, de én úgy vélem, hogy a közreműködésük nélkül nem is jöhetett volna létre. A nagyvonalú állami kiadásokat akkor sem nyesegették amikor már majdnem borult a bili, inkább fizettek néhány milliárdot a Goldman Sachs varázslóinak, hogy ideiglenesen rejtsék el a negatív előjeleket a könyvelésben. Az EU revizorainak kijátszásával és az eurózóna csatlakozással időt nyertek.

A fenntarthatatlan állapotokon egyik politikai erő sem akart változtatni, mert akár az óvatos reformok is a választók - képviselői mandátumokban mérhető - bosszújával járt volna, amelynek könnyen áldozatául eshetett volna a váltópárti státusz. Az érdemi cselekvés lehetőségét inkább átpasszolták a következő kormánynak. Egy olyan ország képét festették le a választóiknak, amely soha nem létezett, miközben kizárólag a személyes érdekeiket tartották szem előtt.

A két nagy váltópárt most a korábbi ellentéteket és nagyvonalúságot félretéve, az EU/IMF/ECB által előírt megszorítások képviselőivé váltak. Természetesen ennek semmi köze egy váratlan megvilágosodásnak, vagy a költségvetési stabilitás szükségszerűségével kapcsolatban érzett hirtelen feltörő felelősségtudatnak. Tudatában vannak azoknak a külső erőknek amelyek átvették az ország jövőjének formálását, és a befolyás megőrzésének a legkevésbé kockázatos módszerének most az látszik, ha alárendelik magukat ezeknek a hatalmaknak.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr14498263

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Telefonadó: hihetetlenül nagyvonalú gesztusra készül a kormány 2012.05.11. 11:26:32

Ma reggel Matolcsy György az M1 Ma reggel című hitéleti műsorában igyekezett eloszlatni azokat a kételyeket, melyek a sátáni suttogó propaganda nyomán az új adókkal, köztük is leginkább a telefonadó lakosságbarát jellegével kapcsolatosan a napokban töb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2012.05.10. 18:28:41

A poszt lényegét tekintve egyetértek a kedves szerzővel. Csak az alábbi mondatával kapcsolatban lenne észrevételem.
" Zakynthos új polgármesterének feltűnt, hogy szokatlanul sokan igényelnek állami támogatást a vakságukra hivatkozva, és miután mélyebben beleásta magát az ügybe, megdöbbenve tapasztalta, hogy az állítólagos gyengénlátók között még taxisofőrök is akadnak. "
Az észrevételem az, hogy a vezetéshez nem feltétlenül szükséges a látás képessége. Példának a denevér esetét hozom fel. :))

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.05.10. 18:53:54

@bankvezér: Igaz, igaz. Javítani fogom a bejegyzést! :)

VT Man 2012.05.11. 09:33:02

Hát igen, mi vagyunk a frankó magyarok, 700-800 ezer rokkanttal...

Ismerős a sztori. Ha meg lehet egy kicsit pumpolni az államot, akkor nem kell a görögökhöz mennünk ötletekért.

porthosz 2012.05.11. 09:53:09

@bankvezér:

Azért viszonylag kevés denevér taxisofőrt látni az utakon :)

SvenH. (törölt) 2012.05.11. 10:00:44

egy kis intervencio es malenkij robot bevezetese nagyot javitana a tobbi lusta nemzet osztonzesen

rolika 2012.05.11. 10:00:53

A neveket kicserélve ez akár rólunk is szólhatna. Itt is velejéig elrohadt az egész.

SvenH. (törölt) 2012.05.11. 10:01:38

@VT Man: ja vagy a 45 eves tini nyuggerek esetet :)))
hiaba na, mi is profik vagyunk, de azt azert hozza kell tenni a gorogokhoz kepest apropenzzel jatszunk

2012.05.11. 10:04:39

A görögök legalább nyakasabb nép, nem ilyen seggnyaló, megalkuvó, elvtelen, gerinctelen, kétkulacsos mint mi. Már évek óta hallani, hogy jövő hónapban lehúzhatják a rolót, de jól látszik, hogy némi tartással azért jól lehet lavírozni az EU posványában.

2012.05.11. 10:06:20

@rolika: Köztünk meg köztük annyi az árnyalatnyi különbség, hogy egy átlagos görögről még van mit lehúzni, van miből leadni, itthon már csak bőrt nyúzzák a honpolgárról.

bögöbö 2012.05.11. 10:54:48

@VT Man: Nemcsak a pumpolók tekintetében látni analógiát: itt is két nagy párt tologatja egymásra a szart.

Jim 2012.05.11. 11:15:51

A legszebb az az egészben, hogy Magyarországnak meg adtak egy görög főtárgyalót az IMF-ék... (jó, tudom, persze, attól még hogy görög..., ja és Görögországban végzett közgázt, úh ha megfelelő gyakorlati oktatást kapott, akkor a magyar trükkökre is hamar rájön - nem mintha gyakorlati oktatás hiányában nem lehetne:)

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.05.11. 11:43:02

@Jim:
"A legszebb az az egészben, hogy Magyarországnak meg adtak egy görög főtárgyalót az IMF-ék... "

Hm., nekem is pont ez jutott eszembe...

Ebben a görög szituban a legérdekesebb az, hogy nem hallottam egy nevet sem, aki az állami szintű görög mérleg-hamisítás miatt most hüvösön lenne - sem görög, sem pedig EU oldalon.
Szép...

Hja kérem, lopni csak nagyban szabad!

Németh András 2012.05.11. 12:06:48

@bankvezér: a denevéres példád csak pilóták esetében lenne helytálló :)

2012.05.11. 12:16:23

Ne csináljunk úgy, mintha a görög varázslók átverték volna európát.

Az állami szintű görög mérleg-hamisítás nem volt titok (annyira nem, hogy minden rendes közgazdasági iskolában részletesen elemezve tanították a jelenséget, mint vicces, de veszélyes kuriózumot) a béna könyvelési trükkjeikkel nem tévesztettek meg senkit, az EU ennyire nem hülye.
Kirakatrendezés volt az egész, a békesség és a látszat kedvéért.

Eleve nem kellett volna felvenni a görögöket az EU-ba, mindenki tudta, hogy helyenként kőkorszaki szintű a fejlettség, jobb esetben feudális, kapitalizmus sehol, de politikai okokból felvették őket (akkor még volt vasfüggöny, fontos volt erőt mutatni).

Mivel annyira nagy (mondom, helyenként kőkorszaki) nyomorban élt a görög lakosság az EU többi részéhez képest, az EU fejesei nem mertek belekötni, hogy az összes, a gazdaság fejlesztésére adott pénzt gyakorlatilag szétosztották a népnek, lett belőle jó sok terepjáró meg lapostévé.
Mert mindenki attól félt (főleg az EU), hogy ha ezt nem hagyják, forradalom lesz és jön valami gyanús katonai junta, vagy ilyesmi.

Tudták, hogy veszélyes, de ez tűnt a kisebb kockázatnak.

Tévedtek. Ez sem volt kisebb kockázat, ráadásul ez kb. tíz év alatt ez mindenki számára világosan kiderült. Nem lehetett a görögöket olyan gyorsan fejleszteni, hogy belátható időn belül legyen valami versenyképes gazdaságuk - a fejekben kellett volna rendet tenni, de több száz év (nyugati kapitalista) fejlődést nem lehet 20-30 év alatt lezavarni.

Tudták az EU-ban, hogy baj lesz, sőt, baj van, csak akkor már nem lehetett mit csinálni, a kudarcot nyilvánosan kihirdetni óriási presztízsveszteség lett volna, plusz destabilizálta volna az eurót, úgyhogy maradt a reménykedés, hogy majd a többiek növekedése elbírja.

Nem bírta, mert jött a válság.

Az EU pontosan tudja, hogy azt eszi, amit főzött, nem a görögök cseszték el ezt a dolgot, hanem a csodaváró hülyék, akik felvették őket az EU-ba, "majdcsak lesz valahogy" elven.

bocs, hogy hosszú lett.

McDobbent 2012.05.11. 12:16:46

@Jankove: Ha te így érzel az a te dolgod, de a magam és reményeim szerint a többség nevében kikérem az ilyen véleményeket. Fordulj pszichológushoz, segíteni fog az önértékelésed helyreállításában. Hihetetlen, hogy lyen véleménnyel vagy - ez még hagyján, de hogy még szavazati jogod is van az a non plusz ultra. Települj ki kérlek. Mihamarabb.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2012.05.11. 12:26:12

"Tudatában vannak azoknak a külső erőknek amelyek átvették az ország jövőjének formálását, és a befolyás megőrzésének a legkevésbé kockázatos módszerének most az látszik, ha alárendelik magukat ezeknek a hatalmaknak"

No meg annyit azért tudnak, hogy a mozgásterük ettől függetlenül is nullára szűkült. Lehet, hogy simlis társaság, de azért tudatosan felvállalni az államcsődöt más kategória.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.05.11. 12:40:01

"Természetesen ennek semmi köze egy váratlan megvilágosodásHOZ, vagy a költségvetési stabilitás szükségszerűségével kapcsolatban érzett hirtelen feltörő felelősségtudatHOZ. "

2012.05.11. 13:50:27

Ha a görögök államcsődben vannak akkor mi vagy háromszoros államcsődben vagyunk most is hozzájuk képest.

yorkie 2012.05.11. 13:54:46

@croc: talan most kellene egy "gyanús katonai junta" aki rendet rak ...

apanna 2012.05.11. 14:17:16

@croc: Görögország és a többi hasonló cipőben járó, azóta van szarban mióta belépett az EU ba.

Évszázadokig megvoltak, a maguk "nyomorában".
Melyik országnak van multija? Németeknek, franciáknak...

Nem kell sokat agyalni.

Az EP ben meg ugyan olyan korrumpálható politikusok ülnek, mint bármelyik parlamentben. Felelősség nélkül, milliós fizetéssel.

Ludovikás Levente 2012.05.11. 15:13:59

A görögök nagyrészt kommerek, akiknek a történelem szeszélye folytán kapitalizmus jutott osztályrészül, a magyarok meg nagyobbrészben nem kommerek, akiknek viszont a kommunizmusból jutott bőségesen. Így jött ki annak idején a nagyhatalmak sakkjátszmájában a lépés. Saja most is a görögöknek kedvez a széljárás, mert a kommer dominanciájú Brüsszel őket fogja támogatni, nem minket. Szerencsére ez se tart majd örökké, még annyi ideig se ameddig a Béketábor. A komenizmus addig működik amíg van kitől elvenni, és ez most már egyre nehezebb. Végén felborul az EU hajója a mediterrán rakománnyal

SnakeHB 2012.05.11. 15:54:34

@SvenH.:

Azért erről a korai nyugdíjazásról nem csak a "tini" lustamagyar tehet. Édesapám a rendszerváltástól 2002-ig hivatásos katonaként a külügynek dolgozott, mint diplomata, többek között az NATO és az EU csatlakozásban is aktív része volt.

OFF

Itt megjegyezném, hogy akkoriban Orbán Népinemzeti Szabadságharcos Fülkeforradalmi Viktor még bőven lelkendezett az integrációért, és vígan tárgyalt a gonosz gyarmatosítókkal, csak sajnos a jobboldali szavazóknak a memórakapacitása nem haladja meg az eeemúútnyócévet, így ez az ellentmondás nem gátolja őket abban, hogy vakon trappoljanak a Békemeneten hőn szeretett nagyformátúmú vezetőjük untán és gondolkodás nélkül firkáljanak X-et bármilyen rublikába, ami mellett a Fidesz logója látható, és ballibsizzenek le mindenkit, aki éppen nem úgy és azt fütyüli, amit a narancs propagandagépezet szajkóz.

ON

Szóval egy kétéves kiküldetést követően 2003-ban, amikor is vízfejűnek titulálták a HM-et, és csukták be a tiszti állásokat, közölték vele, hogy nosza van bivalybasznádi kiképzői meló félpénzért, vagy lehet korengedménnyel nyugdíjba vonulni (ami mellett akkoriban nem volt tilos dolgozni, sőt). Gondolom nem nehéz megtippelni a döntést...

Most meg emiatt bélyegzi meg a kormány, mintha csaló lenne, de nem tudják a rangjának megfelelően a "munka világába visszavezetni" (amúgy dolgozik a nyugdíj mellett átlagbér alatt, de az is csalásnak minősül már, szóval WTF?!), ellenben lehet tartalékos évi 2 hónap szolgálati idővel. Köszi!

Hát a kedves, okos, igazságtevő, Senkisemjárhatrosszabbul Pöcsvalterek elmehetnek hanyatt lovat szopni anyjuk hátán, ravatalon, beöntés közben. Tisztelettel. Alásan.

Az egésszel csak annyit akartam mondani, hogy ezekben az általad említett esetekben nem mindig a nyugger a hunyó.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.05.11. 15:58:02

Nálunk is rövidlátók a politikusok, még sem váltják le őket alkalmatlanság miatt.

pahaszt (törölt) 2012.05.11. 16:02:59

A lusta Görög... Hát szerintem rászavaznának a zöld "vászonososs" kocsira,illetve teherautóra... Fire paranccsal,miután "bepaszírozták" a könnygránátot a parlamentbe..Ez vár rátok...

M. Péter 2012.05.11. 18:26:48

@Jankove: Engem inkább egy hisztiző óvodásra emlékeztet, amikor csokoládét akar, de nem vesz neki az anyja.
süti beállítások módosítása