sorok között

sorok között

Elveszve

2012. április 19. - Politikai Ateista

Hosszú ideje nem írtam már új bejegyzést, és ennek számos oka van. Egy hosszabb szabadság, építkezés, egy nyakamba akasztott per - amely végül szerencsésen végződött -, szóval az időhiány csak úgy általában. Rá kellett jönnöm, hogy az írással eltöltött időt, elsősorban az olvasástól vonom el - azaz minnél többet írok annál hülyébb leszek -, továbbá azt is észrevettem, hogy a látogatottság növekedésével párhuzamosan a megfelelési kényszer (a blikkesedés) is egyre komolyabb befolyást gyakorol rám. A fő ok azonban egy olyan bejegyzés elkövetése volt ahol vakon bízva, ellenőrzés nélkül vettem át, és közöltem információkat, amelyek később falsnak bizonyultak. Elsősorban ezért határoztam el, hogy befejezem a blogolást, nagyjából örökre, és hasznosabb dolgokkal fogom tölteni a szabadidőmet.

Úgy tűnik, hogy ezt a fogadalmat nem fogom tudni megtartani, mert valamiféle belső késztetést érzek az irogatásra, még akkor is ha nincs túl sok értelme.

Tisztában vagyok vele, hogy ez egy jelentéktelen blog, ezzel együtt a távozásomnak, és visszetérésemnek sincs jelentősége, amiből az következik, hogy ez a bejegyzés is nonszensz.  Ma azonban azt is észrevettem, hogy a többhetes távollét után is vannak visszetérő látogatók a blogon.

Az ő türelmüket szerettem volna megköszönni ezzel az írással.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr394461225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

/manens 2012.04.20. 07:40:32

Neked az a dolgod, hogy írj. Nekünk az, hogy olvassuk. Oszt'jónapot.

bankvezér 2012.04.23. 19:59:43

" Rá kellett jönnöm, hogy az írással eltöltött időt, elsősorban az olvasástól vonom el - azaz minnél többet írok annál hülyébb leszek..."
Kiváló észrevétel. Én is ezt tapasztalom magamon. :)
süti beállítások módosítása