sorok között

sorok között

21. századi kamikaze politika

2013. november 02. - Politikai Ateista

Nem elég, hogy Japánt nukleáris és gazdasági katasztrófa fenyegeti, még belekötnek a kínaiakba is.

A Global Times című lap szerint a haditengerészet a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetnek előre bejelentett időpontban végzett hadgyakorlatot a Csendes-óceánon, amikor "japán hadihajók behatoltak a zónába, majd ott maradtak három napon át". A kínai tájékoztatás szerint később japán hajók követték a kínai hadihajókat. A pekingi védelmi tárca az ügyben erélyes tiltakozását fejezte ki.  
    Tokióban úgy nyilatkoztak, hogy a kérdéses időpontban "figyelmeztető és megfigyelő tevékenységet" folytattak ugyan, de nem zavarták és nem akadályozták  a kínai hadgyakorlatot.
    Az újabb kínai-japán viszály nem sokkal azt követően robbant ki, hogy a kínai védelmi minisztérium bejelentette: amennyiben Japán betartja fenyegetését és lelövi Kína drónjait (pilóta nélküli repülőgépeit), azt Peking "háborús cselekménynek" tekinti.

MTI

Kína nem csak tekintélyes haderővel, de növekvő vásárlóerővel is rendelkezik. A japán izmozásnak komoly gazdasági következményei is lehetnek vannak:

Emiatt azonban a Nissant a többi japán autógyártónál érzékenyebben érintette az előző évben Kínában meghirdetett bojkott a japán autók ellen. A kínai eladások visszaestek, és csak 2013 márciusa után kezdtek el újra növekedni. A kínai növekedés viszont kulcsfontosságú a gyártó számára, ha el akarja érni 2017-es célkitűzését, hogy 8 százalékos részesedést szerezzen a világpiacon. - Betett a kínai bojkott a Nissannak - Tőzsdefórum

És ha még ez sem lenne elég,  november végén Japánba utazik Orbán Viktor is.

 

kamikazeabe.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr255609221

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.11.02. 15:26:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Félkifli 2013.11.02. 16:32:37

Vajon ott kinek fog kezet csókolni?

Félkifli 2013.11.02. 19:09:59

Nem vagyok egy nagy Japán-szakértő, de azért érdekelt az ország, a kultúra, és a vége az lett, hogy kicsit ledöbbentem a történelmük egy-két eseményén, szerintem a legutóbbi kettős-hármas katasztrófa (földrengés, szökőár+Fukusima) után is látszott, hogy nagyon fegyelmezetten viselték az eseményeket, még a menekülttáborokban is (ha másképp nem, hát kartonlapokkal) tiszteletben tartották a másik személyes szféráját, és próbáltak erősek maradni (még akkor is, ha közeli hozzátartozó elvesztéséről volt szó). - és nekem épp ez a problémám velük, mert még ekkor is próbáltak nem sírni, mutatni a külvilág felé, hogy tartják magukat, ehhez kell egy jó nagy adag belső (nem is tudom minek nevezhetnénk) frusztráció?, érzéketlenség?, szóval van bennük össznemzeti szinten egy lappangó, elfolytott erőszakosság, talán ebben szerepe van a II. VH eseményeinek is, ez lenne az utóhatás?
Fogalmazzunk úgy, hogy bár érdekes kultúra, nem szívesen lennék a szomszédjuk, ebből a szempontból Kína "megszívta".

zobod 2013.11.02. 19:15:27

Hol, milyen terület fölött repülnek a kínai robotrepülők, amiket Japán le akar lőni?

Anselmo 2013.11.02. 20:27:37

Jajistenem, megsértették Kínát, most aztán mi lesz? És ezek után még Orbán Viktor is oda utazik, ahelyett hogy megszakítana minden diplomáciai kapcsolatot Japánnal?

Cifu78 2013.11.02. 22:13:20

@zobod: A vitatott tengeri határon belül. A kérdéses szigetek a Senkaku/Diaoyu névre hallgatnak.

Hozzá kell tenni, talán itt nem feltétlen kellene egyértelműen Japánt hibásnak tekinteni. Kína elég agresszív lett az utóbbi időkben a tengeri határok terén, Vietnam-al, Brunei-vel, Malajziával, a Fülöp-szigetekkel és Tajvannal is vannak ugye ilyen problémáik. Gyakorlatilag a Dél-Kínai tengert teljes egészében sajátjunak szeretnék tekinteni, ami a környező országok részéről visszafogott örömmel konstatálnak (néha lőnek is egymásra emiatt).
süti beállítások módosítása