sorok között

sorok között

Unortodox szakdolgozatok és hamis próféták

2012. december 10. - Politikai Ateista

Semjén Zsolt a jótanuló, nem fogadta meg a baráti tanácsomat, és egyelőre nem mond le, pedig tudom, hogy rendszeresen olvassa a blogot, és egyszer már lájkolt is.

A töredelmes szánom-bánom akkor inkább lemondok helyett egy rövid sajtótájékoztatón papírról olvasva utasította vissza az erkölcsi vádakat, mielőtt elmenekült volna az újságírók kérdései elől, hiszen neki küldetése van ami nem várhat. A védett állatok vadászhatósága nemzetegyesítés nem tréfadolog. Jóhiszeműen járt el, amikor azt feltételezte, hogy soha nem derül ki a csalás, különösen nem 20 év múlva, a politikai pályafutása csúcsán. Ahogy korábban is írtam, azért jó politikusként elhelyezkedni, mert az ilyen kínos esetekben nyugodtan lehet politikai támadásra hivatkozni. Semjén Zsolt ezt még fokozta is, a "fekete PR" kifejezéssel sikerült gazdagítania a politika áldozatainak a szótárát, kétséget sem hagyva a HVG és az ELTE, illetve a lemondását követelők sátánista mivolta felől.

Közben beindult a katolikus lobbi, az ördög ügyvédjeként előlépett Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, aki formai hibákra hivatkozva próbálja karaktergyilkolni az ELTE vizsgálóbizottságát. A csalás tényén ez nem sokat változtat, mindenesetre köszönjük tanár úr, szép próbálkozás.

Zsolt_Semjen_Sociology_Plagiarism2.svg.pngAzonosított szöveghelyek Semjén Zsolt 1992-es szociológiai szakdolgozatának második kiadásában

██ Semjén Zsolt saját PPKE-HTK-ra benyújtott 1991-es teológiai disszertációja nem megfelelően hivatkozva

██ Molnár Attila Károly 1993-as Új vallási jelenségek című cikke és 1992-es Feljegyzések a Kaotikus Fegyházból című írása

██ Lothar Gassmann: New age - kommt die Welteinheitsreligion? (1987) című könyvéből hivatkozás nélkül átvett táblázat

██ Címlap, tartalomjegyzék, jegyzetek és források

██ Nem azonosított vagy eredeti saját munka

Forrás: Wikipédia

Úgy tűnik, hogy a Fidesz a KDNP magánügyének tekinti a protokollpápa szakdolgozata körüli problémákat, nyilvánosan egyelőre nem foglaltak állást, pedig a Semjéngate az egész kormányra a hiteltelenség fényét veti, ami valószínűleg nem hiányzik a kampány bemelegítési szakaszában.

Részemről a Semjén-ügyet lezártnak tekintem. Ha lemond, vagy lemondatják, akkor egy kínos közjáték végére tehetnek pontot, ha azonban marad, akkor egy nagy piros céltáblát ragasztanak a kormányzó pártszövetségre, amelyre nagyon sokan fognak célozgatni a kampány során. A szolnoki eredmények után talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy meddig érdemes védeni a védhetetlent.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr904955653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

notib 2012.12.10. 14:30:35

PolitikaiAteista: sok hűhó semmiért, ha valamennyi diplomát visszavonnának, ami Scmitt-Semjén módon lett kiadva-megszerezve, akkor igen sok ember, köztük igen sok politikus VALAMENNYI oldalról, igen rosszul járna, se a baloldali se a jobboldali politikusok nagy része nem mehetne a napra, mivel vaj van a fején...

az ami most éppen Schmitt és Semjén esetében, de ide lehet sorolni Gyurcsányt is, történt, az bevett gyakorlat volt...

az egyetemi oktatók, és főleg a vizsgáztatók köteteket tudnának mesélni, és meglehetősen kaján vigyorral hallgathatják az erkölcs bajnokaiként fellépő jómadarakat, akik ugyanúgy, vagy hasonlóan jutottak diplomához
" nézd már, pont ez ugat ???"

túl sokan érdekeltek az ügyben ahhoz, hogy érdemi lépések történjenek az ügyben....

a háború előtti diplomások a tudásukról voltak híresek, pl. a "fasoriak", az utódaik a fasorban sincsenek....

Szevasztok 2012.12.10. 14:35:29

@notib: " igen sok ember, köztük igen sok politikus VALAMENNYI oldalról, igen rosszul járna, "

Akkor járjon rosszul! Derüljön ki mind, akárkiről is van szó!

FIDES AGITÁTOR 2012.12.10. 14:43:07

Mondjuk, ha én megerőszakoltam egy nőt 20 éve, de hirdetem a kereszténységet, akkor én milyen vagyok?

Én élveztem!

Mi lehet belőlem?

red shield rapresentative 2012.12.10. 14:49:53

@FIDES AGITÁTOR:

"Mondjuk, ha én megerőszakoltam egy nőt 20 éve, de hirdetem a kereszténységet, akkor én milyen vagyok? Én élveztem! Mi lehet belőlem?"

A FIDESZ-nél akár miniszterelnök is lehetsz faszkalap! Dr. Németh?

navan 2012.12.10. 14:50:09

@notib: Az konnyen lehet, hogy sokan csaltak. De akikrol BEBIZONYOSODIK, hogy csaltak - azok miert is gondoljak, hogy eloallhatnak a fenti ervvel? Ha valaki hibazott (torvenyt vagy szabalyt sertett, stb), annak a SAJAT tettet kell vallalnia, azzal kell elszamolnia. Nem mutogathat masra, masokra.

Es lehet az is, hogy "tul sokan erdekeltek az ugyben". De "erdemi lepes" csak es kizarolag a csalo/szabalyszego/stb egyentol varhato el.

Jelen esetben: Semlyen Zsolt lopott - es lebukott. Ne mutogasson senkire, ne peldalozzon, ne magyarazkodjon. Vallalja, amit tett.

Kozszereplokent, plane miniszterelnok-helyetteskent, megszunt letezni. Ha nem ert egyet azzal, hogy o lopott, akkor maganemberkent (NEM a hatalom es a pozicio moge bujva) alljon ki a velt (vagy akar valos) igazaert, pereljen, vagy tegyen, amit jonak lat.

Ez lenne a normalis menetrend - egy normalis orszagban.

zajos1 2012.12.10. 14:56:41

@navan: Az nem tűnt fel, hogy a kérdéses dolgozat egy évvel később készült, mint Semjén szakdolgozata? Akkor, Semjén időutazó elugrott 1993-ba, hogy 1992-es dolgozatába másolja??? mindegy , csak Semjén neve benne legyen? Az ELTE megszüntesse meg a Matek oktatást, ha a számokat sem ismerik a vezetői...

Ja, Gyurcsányé meg, meg sincs, ő maradhat, mi?

madarasi.abel 2012.12.10. 14:58:10

Normális országban Semjénnek ezek után csak az "elrettentő példa" lehetne a funkciója.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.10. 15:00:26

Nekem az egész ügy nem tiszta.

Az ELTE-s dolgozatában Semjén saját magáról plagizált (ez nem is bűn) és egy később megjelent idegen munkából írt át részeket. Valószínűleg a konzulense adta neki oda a szövegét, hogy azt használja! Zavaros. Ezért sem egyértelmű az ELTE döntése az ügyben. Az ügy abszolút határesetnek tűnik, így szerintem felesleges tovább fújni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.10. 15:01:55

@FIDES AGITÁTOR:

"Mondjuk, ha én megerőszakoltam egy nőt 20 éve, de hirdetem a kereszténységet, akkor én milyen vagyok?"

Ennél nagyobb bűnökkel is lehetsz keresztény.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2012.12.10. 15:02:12

Abszolút hézagosan követem az eseményeket (munka van), az hogy van, hogy a plagizált cikk később született, mint a dolgozat?

navan 2012.12.10. 15:11:31

@zajos1: Feltunt. Csak hat nem vagyok abban a helyzetben, hogy itelkezzek, hiszen nem tudom - es nem is nagyon ertem - hogy pontosan mi is tortent. Pusztan abban vagyok biztos, hogy amint a gyanu ARNYEKA megerint egy kozalkalmazottat (plane egy kormanytagot), akkor neki AZONNAL KOTELESSEGE lenne lemondani, illetve legalabbis felfuggeszteni a tevekenyseget, amig a helyzete tisztazodik. Ezt pedig NEM a hatalom moge bujva, a kozpenzert dolgozo "szovivok" utjan kellene tisztaznia, hanem MAGANEMBERKENT es sajat zsebbol. Mar amennyiben tisztazni szandekszik ezt. Es ha sikeres ebben, akkor visszaterhet a kozeletbe.

Mas szoval: Semlyen Zsolt az "ember" tisztessege kerdojelezodott itt meg, nem pedig SZS partfonoke vagy miniszterelnok-helyettese.

Ha velem ez tortenne, az en fonokom is csupan annyit mondana: menj es vedd meg magad, de MINKET ne hozz kellemetlen helyzetbe. Es igaza lenne.

hackbard.celine 2012.12.10. 15:22:22

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ha nem tiszta, akkor olvass utána.
Kicsit segítek, ideschmittelem amit egy másik bloghoz kommenteltem:
"Az egyik legfontosabb érv: Semjén nem állítja, hogy nem MAK anyagát vette át, MAK pedig akár bíróság elé is hajlandó vinni az ügyet a legutóbbi nyilatkozata szerint.
Ennek nyilvánvaló oka, hogy MAK az eredeti szerző és a szerzői jog szempontjából nem számít, hogy publikálták-e az anyagot vagy sem, hiszen minden mű megszületésekor szerzői jogi oltalom alá kerül. Egy kézirat is ha az a szerző eredeti műve.
A Semjén ügy azért igen pikáns, mert a nyilvánosságra került információk szerint Semjén ugyanazt a dolgozatot adta le az ELTÉ-n, amit korábban a Pázmányon. A társtud tanszéken az egyik értékelőtől erre elégtelent kapott, mert nem volt szociológiai tárgyú. Ezt követően kb. két hét alatt ollózódott bele a MAK féle anyag, ami több kérdést is felvet:
- Végzett-e egyáltalán abban a bizonyos két hétben érdemi kutatást Semjén? Vagy csak simán átvette az anyagot. A szövegazonos egyezés nem az önálló munkát igazolja, ez az a tudományetikai vétség, amit az ELTE bizottsága megállapíthatott.
- Ha MAK tudtával került bele, milyen ellenszolgáltatásért cserébe? Miért nem hivatkozik sehol egyikük se a másikra? Ez elég korrupciógyanús, MAK bíráló bizottsági tagságával együtt több mint gyanús. Nagyon nehezen elképzelhető, hogy ne lett volna tudomása róla, a legvalószínűbb, hogy tevőlegesen is hozzájártult Semjén dolgozatához, nem csak konzulensi minőségben. "

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.10. 15:23:06

tényleg lájkolta már a blogot?? :D

navan 2012.12.10. 15:23:26

Semlyen = Semjen. Elnezest.

Tor_Tura_a_Bor_Túrához (törölt) 2012.12.10. 15:30:41

A gépezet tovább robog.

Az óriás lufi tovább fújódik, míg az aktuális, újabb gumicsontot elő nem ássa, egy jól idomított, kotorékeb (kotorékfirkász) .
Maga a támadás - egy fajsúlytalan, kirakatember lejáratása akkora vihart kavar, hogy pattanásig feszül a képzeletbeli bili oldala.

Nem hiszem, hogy ártana az ügy a Fidesznek, s hogy Semjén lemond, vagy marad, - úgyszólván édes mindegy.

Valójában a népszórakoztatás, a kattintás, a hírérték, a médiafigyelem mechanizmusa hozza létre a Diploma és Plágium valóság-show műsorát.

A show szereplői közé, egy kis aknamunkával, a parlamenti és kormánytagok java-része kiválasztható lenne.

A két kiválasztott szereplő kiléte azért mégsem véletlen.

S.Zs, S.P. - mindketten árnyékkarakterek az adott pozícióban. Sok vizet nem zavarnak, bár ez is lehet zavaró. :-)

Valami közösnek lenni kell még ebben a két karakterben, amiért is feltehető a kérdés, hogy miért is éppen ők a kiválasztottak.

Miért Pont Ők?

Sárga Király 2012.12.10. 15:30:49

A tisztesség ott kérdőjeleződik meg, hogy Semjén tudomásul veszi a bizottság megállapításait - vagyis azt, hogy súlyos tudományetikai vétség történt, amit nem lehet szankcionálni - és a témát lezártnak tekinti. Mindezt még csak nem is ő mondja el, hanem a sajtófőnöke.

Ha engem meggyanúsítanak valamivel, de hozzáteszik, hogy nem tudják rám bizonyítani, akkor az lenne a normális reakció, hogy "oké, értettem, felejtsük el"? Nem a tiltakozás?

Semjén később beszélt karaktergyilkosságról, fekete PR-ról, még azt is felhozta, hogy miért nem előbb szóltak - csak azt nem jelentette ki, hogy a bizottságnak nincs igaza.

sas70 2012.12.10. 15:32:01

Nem a diploma, doktorátus stb. számít, hanem maga az ember! Ennyi!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.12.10. 15:32:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nem csak láttam már diplomaminkát, de még csináltam is, Semjéné egy kupac fos nulla eredeti gondolattal és saját munkával.

Elégtelen.

navan 2012.12.10. 15:47:17

@El_Tekergő_Macska: Mar elnezest, de ha ebben a tortenetben van valaki, akinek a minositese legalabbis kerdeses, az nem az ujsagiro.

"Kotorekfirkasz"??? Merthogy miert??????

Megis milyen ertekrend szerint lehet felmenteni Semjent (vagy legalabbis szemethunyva diszkreten elsiklani az ugy folott), es a fenti modon minositeni egy (vagy tobb) ujsagirot, aki a munkajat vegzi?

vallatas 2012.12.10. 15:53:09

nézzétek meg ezt a videót:
hvg.hu/itthon/20121210_Semjenugy_kormanyparti_nyilatkozatok

A Kormány szerint, ez csak egy politikai támadás :D ergo: alaptalan!

fvipera 2012.12.10. 16:02:11

olvastam az egyik blogon, hogy némethné azért jó választás, mert az általános iskolai végzettségnek nem előfeltétele a szakdolgozat vagy phd. azt hiszem, a ciklus 2. felére orbán újragondolhatná a káderpolitikát. az előzőek szellemében

dr kíváncsivagyok 2012.12.10. 16:17:25

@zajos1: "Ja, Gyurcsányé meg, meg sincs, ő maradhat, mi? "

Ott , ahol most van maradhat nyugodtan...

dr kíváncsivagyok 2012.12.10. 16:19:47

@sas70:
"Nem a diploma, doktorátus stb. számít, hanem maga az ember! Ennyi! "

Ezek alapján - az eddigi teljesítménye , írásai stb. - hogyan viszonyuljunk Semjénhez ?

zajos1 2012.12.10. 16:22:59

@navan: Na, ne, a bal-liberális oldal diktatúráz, de az ártatlanság vélelme, nem szerepel a szótárukban, Ponta egy az egybe vett át mindent, de neki elsőre gratuláltak...

navan 2012.12.10. 16:39:29

@zajos1: Figyelj csak. Ez nem ilyen meg olyan oldal kerdese - legalabbis szamomra nem. En nem tudom, hogy a "bal-liberalis oldal" mit csinal, azt se tudom, hogy az micsoda. Egy fiktiv entitas, amihez mindenki azt asszocial, amit akar. Ugyanez igaz az osszes tobbi "oldalra".

Azt viszont gondolom, hogy van egy ertekrendem, ami az enyem. Allampolgari jogon. Magamnak neveltem. Sajat erobol. Es eszerint teljesen mindegy, hogy kit milyen "oldalra" definialunk - ha hibazik, vallalnia kell a felelosseget. Ennyi. Egyszeru.

Amugy meg: Orban Viktor (amugy publikus) eletutja mutatja meg pontosan, hogy mennyire nincs ertelme ennek az "ilyen oldal jo, olyan oldal rossz" gondolkodasnak. Marmint megmutatja annak, aki stabilnak tartja a SAJAT BELSO ertekrendjet.

dr kíváncsivagyok 2012.12.10. 16:42:42

" semmilyen jogszabályi lehetőség nem volt arra, hogy a hazugsággal megnyert választás miatt Gyurcsányt felelősségre vonják, egy ép erkölcsi érzékkel rendelkező ember számára egy pillanatig nem lehetett kérdéses, mi a teendő egy ilyen helyzetben."

Tisztelettel kérdem : Orvbán mivel nyert választást ?
Hazugságokkal , demagógiával, a valós tervek elhallgatásával !!
Legitim ?

dr kíváncsivagyok 2012.12.10. 16:43:26

@zajos1:
"Jön vissza Bajnaival... "

Dehogy jön...fogatlan oroszlán...

dr kíváncsivagyok 2012.12.10. 16:45:44

@sas70:
"Nem a diploma, doktorátus stb. számít, hanem maga az ember! Ennyi! "

Eddigi ténykedésének fényében milyen ember Semjén ?
Mit tett az asztalra ?
Mi lesz róla a történelemkönyvekben ?

navan 2012.12.10. 16:56:01

@zajos1: Es meg valami. Az "artatlansag velelme".

A mai magyar kozelet - mint tudjuk - ugy mocskos es otromba es labszagu, ahogy van. Itt nem az "artatlansag velelme" (vagy annak hianya) a kerdes, hanem az, hogy az adott ugyben gyanuba keveredett EGYENNEK van-e annyi gerince, tisztessege es hite a sajat igazaban, hogy VALLALJA a megmerettetest.

Ha valakinek, akkor ma Semjennek all a zaszlo. Aligha kell attol tartania, hogy holnap raszabadul az APEH, hogy kirugjak a munkahelyerol, vagy hogy majd elfordulnak tole a baratai.

En peldaul tokeletesen elfogadom, hogy Semjen artatlan, amig az ellenkezoje be nem bizonyosodik rola. Eddig a pillanatig a bebizonyosodas fele tartunk.

Alljon fel, kedves Semjen ur, tegye le a hatalmi jelkepeket, es maganemberkent, minden hatszel nelkul bizonyitsa be az igazat. Pontosan ugy, ahogy nekem kellene, ha az adohivatal azt mondana, hogy mondjuk AFA-t csaltam.

Onkel Adolf 2012.12.10. 16:56:11

Idióta vigyorgáson és bősz bólogatáson kívül produkált már egyebet is Tömjén Zsoca a Parlamentben?

NIL7 2012.12.10. 17:03:14

Kiváncsi lennék, hogy mit szól a történtekhez Semjén szegény édesanyja, akinek legnagyobb vágya volt, hogy a fia PHD-t szerezzen. Továbbá mit szól hozzá Semjén mennyei atyja akihez térdenállva fohaszkodott eröért, tehetségért és tiszta elméért, hogy munkáját eredményesen megírja. Nem csodálnám, ha a bánat könnyei áztatnák szomorú arcukat.

NIPREDIL 2012.12.10. 20:22:10

@El_Tekergő_Macska: MIÉRT PONT ŐK? Talán mert mindketten biológiai csodák:: gerinc nélkül élő, sőt mozgásképes emberek!

épészmérnök 2012.12.11. 01:37:06

@Kovácsné: nem később "született", hanem később jelent meg nyomtatásban.
süti beállítások módosítása