sorok között

sorok között

Pillanatkép a görög pénzügyminisztériumból

2012. május 14. - Politikai Ateista

Korábban már utaltam rá, hogy holnap néhány befektetőt kellene kifizetnie a görög kormánynak, és véleményem szerint külső segítség nélkül a fizetésképtelenség határán vergődő, és jelenleg kormánynélküli ország nem biztos, hogy eleget tud tenni a kötelezettségeinek. Remélhetőleg alkudozni még tudnak.

A ZDF néhány napja dobott ki egy dokumentumfilmet Die Greichenland-Lüge, a görög hazugság címmel, ha beszélsz németül, és érdekel a téma a német nézőpontból érdemes rá szánni a majdnem egy órát.

Egy pillanatkép a filmből, ami a görög pénzügyminisztériumban uralkodó állapotokat szemlélteti a Zerohedge jóvoltából:

 

Ezt a cikket csak most vettem észre:

Szakértői kormány Görögországban?

Portfolio

És ki az aki erről ugat február óta?

A trojka már biztos lehet abban, hogy a görög választók többségét demokratikus eszközökkel nem tudják jobb belátásra bírni, és valószínűleg a legkényelmesebb megoldást, egy szakértői kormány "beiktatását" próbálják majd kierőszakolni. - Sorok Között

A demokratikus színjáték az utolsó felvonásához érkezett.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr264508632

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megdöbbentő eredményt hozott a szélsőjobboldali férfi génvizsgálata 2012.05.15. 09:20:54

Egyik olvasónk jóvoltából blogunk megdöbbentő háttér-információkhoz jutott az interneten keringő, állítólag egy szélsőjobboldali állampolgár családfakutatásához készült szakértői véleménnyel kapcsolatban. Bár a világhálón terjedő anyag - amivel kapcsol...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.05.14. 23:41:29

a görög állapotokat ez a kép szemlélteti szerintem a legjobban :)

etyekfilm.hu/thisissparta.jpg

Putyilov gyári melós 2012.05.14. 23:41:41

"A demokratikus színjáték az utolsó felvonásához érkezett."

Igen, jön a kapitalizmus, a profitmaximalizálás leghatékonyabb formája, a DIKTATÚRA.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2012.05.15. 00:14:02

Ha egy ország, hitelt vesz fel, majd a lakossága megszavazza, hogy nem fizeti vissza, minden épelméjű befektető elmenekül, bankok gyárak, kereskedők. Munkahelyek szűnnek meg és elvész a fejlesztéshez szükséges tőke is.
Ha egy országban többségében vannak az ennyire tudatlan emberek, akkor ott a demokrácia káros.
Azt az uniót szidják, amelyik 3-4 % GDP-nek megfelelő támogatást nyújtott nekik évtizedekig, de sírnak, mert nem kaptak annak idején a Marshall-segélyt.
30% hiányt tapsolnak el évente és hőzöngenek hozzá, menthetetlenek.
Ja és fideszesek, a szakértői kormányokat a nép által választott képviselők szavazzák meg, így kapnak azok legitimációt, mondom ezt csak hogy a félreértéseket elkerüljük, ha bekajálnátok a a papagájkommandó ökörségeit.

tábormegsemmisítő 2012.05.15. 00:33:45

Görögország nem csak a görögök csődje, hanem az egész unióé. Mindenki látta, mindenki tudta, mégse történt semmi. Ki kéne már söpörni ezt az egész szarrakó bandát Brüsszelből

bastian 2012.05.15. 02:22:53

Hmm. Érdekes, a filmben egyetlen hang nem idézte fel, hogy Papademos volt abban az időben a görög jegybank elnöke (1994-2002), amikor az adatokat hamisították, véletlenül pont azzal a Goldman Sachs-al karöltve, akinek korábbi londoni brókere Petros Christodoulos jelenleg is válságmenedzsment központjának elnöke (Public Debt Management Agency).

Azzal akarják magyarázni az eseményeket, hogy Kohl "romantikus" politikus volt, azért akarta mindenáron a görögöket behozni az eurózónába és ezért sepertek minden ellenérvet az asztal alá és persze a görögök csalásaira, korrupcióira és persze lustaságára.

Itt szó sem volt a valóság ábrázolásáról, megint porhintés, megtévesztés, csalás, hazudozás történik a média részéről (is), de azt gondolom most rajta fognak veszteni, mert nagyon fogynak már az ezeknek hívők és ha megindulnak a tömegek mindenhol, nemcsak Olaszországban, Portugáliában, hanem Franciaországban és végül Németországban is, akkor nehezen tudnak majd elbújni, bár tudok egy országot, ahonnan soha senkit nem adnak ki aki az ő kutyájuk kölyke, de már az is egyre kevésbé biztonságos hely...

gerdo 2012.05.15. 03:25:29

Nalunk is ez lesz. Mar masfel evtizede csak osztogatnak, hogy legyen szavazat. Az adossag meg csak ugy tornyosul folenk. Sotet parasztok.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.05.15. 06:01:23

Hát nem tudok németül, de ha most ébrednék rá, hogy Görögország nem csak Paraliából áll, akkor se a németektől tájékozódnék róluk.

Persécuté Persécuteur 2012.05.15. 06:39:38

Szórakoztató propagandafilm, de túlságosan nem kell komolyan venni.

Putyilov gyári melós 2012.05.15. 07:25:52

@gerdo:
Az osztogatás 22 éve megy, hitelekből, adóbevételekből, privatizációból lett megteremtve a hazai burzsoázia, az amely mára totálisan elszívja az állam összes erőforrását.

Csak a mezőgazdaságon keresztül 600 milliárd segílykét lop el néhány ezer ember, abból is a javát pár száz kőgazdag milliárdos, Csányi, Simicska, Orbán és haverjaik.

Putyilov gyári melós 2012.05.15. 07:28:32

@Madnezz:

Izland ezt a hitelfizetés megtagadást egész jól csinálta,igaz ők elzavarták az egész politikai elitet is!

gombosg 2012.05.15. 07:40:44

@Putyilov gyári melós:
Viszont államcsőd ITT nem várható. Hála a tranzakciós adónak, Matolcsy zsenialitásának no meg a közbeszerzési stopnak. :D:D

Kivéve persze, ha a görögök becsődölnek, és 350 lesz az €, de Orbánék akár arra is játszhatnának, hogy Mo.-ra hozzák át a pénzt a görög befektetők. Mondjuk ahhoz vissza kéne venni az arcból.

"...600 milliárd segílykét lop el néhány ezer ember..." - Ezt a számot most csak mondod, vagy van forrásod is? Kíváncsi vagyok, mert többször felment a vérnyomásom a téma kapcsán.

rohadjmegARCgeci 2012.05.15. 07:54:35

Várható volt mellesleg.Nem is lesz életképes az unió így hogy sok kicsi kormány lopkod és kormányoz.Egy kellene Brüsszel,aki leosztja a pénzeket és ahova minden uniós tagország és állampolgár befizeti az adókat.Nem szabadna plusz parlamenteknek lennie még mellette,sem behajtóknak.Egyféle adórendszer kellett volna,egyféle áfa egyenlő nyugdíj és egyenlő minimál bér.Nem korrekt hogy angliában egy tescos pénztáros 5x annyit visz hata mint ugyanaz a cég kelet európai alkalmazottja!Hát ezt nem szabadott volna megengedni!És akkor nincs túlköltekezés,nincsenek ilyen eldeformált és mély szakadékok az unión belül.Így várható volt hogy szétesik,mert szétesik!

bankvezér 2012.05.15. 08:04:57

Az eladósodásért felelős görög politikusokat (görög) népbíróság elé kellene állítani.
Mert ha ilyen súlyos bűn büntetlenül marad, akkor sosem lesz megtisztulás.

vomit 2012.05.15. 08:24:31

@Putyilov gyári melós: inkabb ujfeudalizmus lesz az, jobbagyokkal es foldesurral. itthon a kezdetleges formaja mar eloben megtekintheto.
nol.hu/belfold/20120505-utkaparok_a_dinnyefoldon

2012.05.15. 08:32:44

Hát én nem tudom, mi lesz... rövid távon rossz, hosszabb távon talán jó. Ez az egész szituáció egy Damoklész kardja, most kiderül milyen a kis világvége, és abból talán tanul mindenki.
Az tény, hogy a demokrácia nagy felelősség, és messze van az a nap, amikor felnövünk hozzá.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.05.15. 08:33:36

Sajnos a Görögöknél sem fognak senkit felelősségre vonni mert a böszmeség szálai nagyon magasra nyúlnak, túl a görög határokon...
Nem hiába akarták őket mindenáron menteni hogy védjék a saját hátsójukat de most borult a bili.

ingyenebed 2012.05.15. 08:36:52

@bastian:
szuper.
na és mit fognak csinálni a tömegek a hőzöngésen kívül?

Bicepsz Elek77 2012.05.15. 08:43:23

Na kiderult, hogy hiaba a szakertoi kormany, nincs mit tenni. Ha elkenyezteted a kolkeidet, akkor csak kovetelozni tudnak majd, hiszen ez idaig bevalt. Az egesz hitelezesi rendszer rossz. Majd jon egy nemet szocdem kormany es folytatja a segelyezest.

VT Man 2012.05.15. 08:47:44

@Putyilov gyári melós:
"Csak a mezőgazdaságon keresztül 600 milliárd segílykét lop el néhány ezer ember,"

Erre én is szeretnék forrást látni.

Az nem forrás, hogy egy nevesincs senki beír egy kommentet.

A görög helyzet érdekes: ha nem a bankok és pénzvilág emberei kerülnek hatalomra, akkor az nem demokrácia.
Világos a szabály.

Alf (törölt) 2012.05.15. 08:51:56

A nagy görög mentőcsomagok abból álltak, hogy a görög függetlenség elvesztéséért cserébe megmentették a német és francia kézben lévő görögországi bankokat.

a görögöknek talpra kellene állni, és úgy rúgni ki az egész EU-t mint macskát szarni.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.05.15. 08:54:58

Ha egy "szakértő" kormány megoldás lenne minden bajra, többé nem kellenének választások (amik egyébként sohasem demokratikusak, hiszen megtévesztésre alapoznak):
mindig szakértők vezessék az országot, akiket a KE vagy király vagy császár vagy diktátor (mindegy!!) nevez ki.

Alf (törölt) 2012.05.15. 09:00:04

A demokráciát amúgy a görögök találták ki.
A demokrácia egy görög szó.
Mint ahogy Európa is egy görög szó.

Nem a görögökkel van a baj, hanem a bankokkal.

Görögország gyakorlatilag elvesztette függetlenségét, nem elbukott egy nagyon rafinált hadjáratban. Kilép ez eurozónából, de addigra minden stratégiailag fontos vállalata és területe (olajcégek, kikötők, vízellátás stb (forrás föntebbi kommentemben) külföldi kézben lesz.

Ez sajnos a rend, ha beengedsz külföldi bankokat.

És akinek nem világos, miért támadták meg irakot, líbiát, afganisztánt és miért fogják iránt, valamint miért folyik hadjárat az iszlám ellen, olvasson:

en.wikipedia.org/wiki/Islamic_banking

Titus Pullo Urbino 2012.05.15. 09:01:52

URH: Kék fény: "Európa vergődik. Európa megszállottan vergődik..."

Asszem ez az egyedüli kontinens, ami kialakulásától kezdve vergődik és recesszióját éli.

Atrox 2012.05.15. 09:06:56

A görög nép ilyen mentalitással jelenleg menthetetlen. Ott nem csak a kormánnyal van gond, egyszerűen az emberek ingyen akarnak mindent. Törnek-zúznak, mert megvonják tőlük a 14. (!) havi fizetést és nyugdíjat, miközben az EU tartja el őket! A közszférában dolgozókank jutalom jár minden hónapban, ha egy napon sem késnek a munkából! Az egyik legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár az EU-ban! Ilyen dolgokat még egy német gazdaság sem engedhet meg magának! És ezt nem képesek belátni, inkább olyan pártra szavaznak, amely elutasítja a tárgyalásokat, a kölcsön visszafizetését, ezzel megpecsételik sorsukat. Jöhet a drachma...

Szevasztok 2012.05.15. 09:09:08

@Alf: "Nem a görögökkel van a baj, hanem a bankokkal."

Hát persze. Nem az a hibás, aki két marokkal szórja a pénzt évtizedekig, hanem az aki ezt kihasználja. Te nem is tennéd ugye.

Csetepaté márki 2012.05.15. 09:11:37

@Alf: "A nagy görög mentőcsomagok abból álltak, hogy a görög függetlenség elvesztéséért cserébe megmentették a német és francia kézben lévő görögországi bankokat."

Az összes europai bank(nemet, francia, holland,oszträk,svajci stb) resze a 360 milliärd euros tartozäsbol 15milliärd volt, azaz 4%. Az összes többi amerikai "befektetök" virtuälis penze.
Az uniot addig zsaroltäk a hitelminösitök, amig rä nem löcsöltek az uniora a visszafizethetetlen görög adossägot, Merkel es Särközy asszisztäläsäval.
Mäshol keresd a hunyot.

szekertabor · provo.blog.hu 2012.05.15. 09:16:05

Nézzétek, Görögország egy szegény, elmaradott, balkáni ország volt, de van tengerpartja, történelme, és tudták, hogyan kell méltósággal viselni a szegénységüket. Ma már ezt nem tudják, hála az EU-nak, az euronak és az olimpiának. Megpróbáltak német módra élni, és ebbe belebuktak, mivel az egész kultúrájukat nem tudták megváltoztatni. Szerintem a minisztériumuk évtizedek óta ilyen hangulatú, nem a csőd miatt néz ki így.

VT Man 2012.05.15. 09:18:31

@Atrox:
Hát igen, a szegény görög tanárok a korábbi 3100 euro helyett "csak" 1700 euros fizetést kapnak. (kb. 500 ezer Forint).

Melyik magyar tanár cserélné le a magyar fizetését ilyen szar görög fizetésre?

nikk rivers 2012.05.15. 09:22:55

a demokrácia bölcsője volt, most a koporsója lesz
Érdeklődve várom a "Demokrácia 2.0"-át, akár még ki is találhatnánka valami okosat.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.15. 09:28:23

Görögország csalt, hazudott. Úgy járt, mint azok a cigányok, akik (tévedésből) Szemjon Mogiljevics autóját lopták el: tévedésük felismerése után hajnalban ott állt az autó a helyén, a hátsó ülésen jelentős készpénz szalaggal átkötve engesztelő áldozat gyanánt.

kozlekedesmernok 2012.05.15. 09:33:16

A történethez az is hozzátartozik, hogy a görögök az elmúlt 15-20 évben számos infrastruktúrális beruházást valósítottak meg külföldi hitelből, EU támogatásból, ami ma kihasználatlanul áll: autópályák, amiket senki sem haszál, vadonat új vasútállomások, ahova még sosem érkezett vonat, nem is beszélve az olimpiai létesítményekről.

apanna 2012.05.15. 09:34:38

@Madnezz: Milyen jó, hogy a Görög válságba is bele lehet csempészni, egy kis fideszezést is.

apanna 2012.05.15. 09:36:30

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Ja hazudott. Az EU ba lépése előtt meg semmi gondjuk nem volt. Meg az Olaszoknak,Spanyoloknak, Portugáloknak sem. MEg sorolhatnánk. Akinek itt kedvező volt a széljárás, az a Francia és Német. Nálunk is a jól fizető ágazat mind Francia meg Német....

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.15. 09:43:47

@apanna: az, hogy a válasz aránytalan, következik a világ retkességéből. De hogy csalt és hazudott, vitathatatlan.
Nekiesik a róka a medvének. Könyörgöm, miért kell az egyiküket jónak, a másikukat rossznak kikiáltani?

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.15. 09:51:33

@apanna: vannak áthallások. Novembertől indulóan a hvg, a 168 Óra, a Népszava stb. "magát megnevezni nem akaró forrásoktól" úgy értesült, hogy Orbán márciusra nem lesz miniszterelnök. Orrba-szájba nyomatták. Az Index bejelentette, forrás szintén ismeretlen, hogy az Egyesült Államok megvonta bizalmát Orbántól és leváltotta, mi több, erről még tárgyalni sem hajlandó a New Yorkban sündörgő delegáltakkal. Felröppent, hogy José Manuel Narroso kijelölte a nyíltan kommunista, marxista elvtársát, Andor Lászlót magyar miniszterelnöknek. Ám ez volt az a pont, ahol az ambíciózus Gyurcsány észbekapott. A rá zuhant szégyensorozatot megelőzően nagy terveket dédelgető pinokkió felfedezte, hogy ha Andort ültetik ide demokratikusan, akkor neki mindörökre lőttek. Gyorsan leállította a magukat megnevezni nem akaró forrásokat, és elhallgatott a banda Orbán márciusra ígért megbuktatásáról.

Mérnork 2012.05.15. 10:11:54

Visszanyal a teljes és általános választójog. Nyilvánvaló, hogy aki eddig állami csecsen jól megélt (legyen az segílyke , közalkalmazotti bér vagy 18. havi nyögdíj) az arra fog savazni, hogy továbbra is járjon ez neki. Ez okozza alapvetően az egész unió baját, csak azokban az országokban ahol a gazdaság teljesítményéhez képest kevesebb az eltartott ott kevésbé jelent problémát. Szavazójogot csak annak kéne kapnia aki állambácsitól függetlenül is meg tud élni, akkor nehezebb lenne választásokat nyerni az inaktívak erőn felüli támogatásával.

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 10:13:37

@Alf:

„Islamic” banking és a nyugati tájékozatlanság…

Illúziók eloszlatása véget ajánlom az alábbi gyönyörű promóciós filmet Dubairól a világ legvadabb spekulatív buborékjáról:)

Development / History of Dubai, "from pearl divers to the Burj al Arab" (Compilation)

www.youtube.com/watch?v=mRkIrgsMiew

BTW

De Pl. a Citibank is jelentős részben az Abu Dhabi Investment Authority birtokában van…

No ennyit az „iszlám” bankokról…

Ben Franklin 2012.05.15. 10:24:49

Görögország volt a Goldmen Száksz gyakorlópályája. Mo. is lehetett volna, a libant értelmiség nagyon dolgozott érte.

A módszer egyszerü, legalább 2000 éves. Vegyél fel hitelt, hiszen én is ebből élek, és nézd milyen jól! És hogy ki a hülye? Aki tudatlan vagy aki ezt kihasználja? Mind2. Az egyik szenved, a másikat időnként elzavarják/kiirtják mint Kenny-t.

Ben Franklin 2012.05.15. 10:28:06

@valaki76: Te sem vagy bonyolult. Abu Dabhi Investment Authority - azért mert ez a neve, magyar tulajdonú is lehet.

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 10:38:10

@Ben Franklin:

szörfölj egy kicsit az Abu Dhabi EMIRÁTUS befektetési alapjának a honlapján:)

Abu Dhabi Investment Authority (ADIA)
www.adia.ae/En/home.aspx

kb. 500 milliárd USD-vel tőzsdéznek:))

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 10:44:57

@Ben Franklin:

Pl. a legnagyobb USA bankban a főrészvényesek nem a „róóócsildok”, hanem az EMÍREK

Number 1 részvényes – Abu Dhabi emírje
Number 2 részvényes – a szaudi Walid bin Talal herceg

Citigroup Sells Abu Dhabi Fund $7.5 Billion Stake
www.nytimes.com/2007/11/27/business/27citi.html?_r=1&pagewanted=all

a jelek szerint az emírek szeretik az "uzsorát"

Stb.

Pénz beszél kutya ugat:)

És a karaván a Wall Street felé halad:)

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.05.15. 11:10:35

@bastian: ott a pont

@Putyilov gyári melós: szerintem is izland a követendő példa, mindet a kukába! no meg egy alig 300 ezer lakosú ország nehezen fizette volna ki a 100 md dolláros banki bukót.

@bankvezér: és persze népbíróság elé kell vinni a bankárokat is, ők pontosan átlátták a helyzetet, jól tudták, mi történik.

@Alf: így van, a mentőcsomagok csak profitrealizálásról szólnak, semmi másról. sírni kell valamilyen adat miatt, hogy emelkedjenek az állampapírok kamatai, ha pedig emelkednek, akkor lehet megint sírni, és még tovább emelni a kamatokat, amíg elpattan a húr, vagy mentőcsomag kell, hogy aztán megint lehessen sírni, aztán szépen vinni a receptet országról országra, végigsírni mindent, közben a kamatokon át szépen szivattyúzni kifelé a lóvét az államokból.

@subrik: egyetértek, onnan fú a szél, jól ki lett ez találva, európát nagyon megszopatták, és ez még csak a kezdet.

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 11:34:33

@Alf:

Ez a Líbiai sztori sokkal cifrább lehet, mint amilyennek első blikkre tűnik:

Pl. Kadhafi (a Lybian Investment Authority) kitűnő kapcsolatokat ápolt a nyugati nagy bankokkal – pl. a Goldman Sachs-al, a Morgen Stanley-vel, ill a Citibankkal (iszlám banking in action:)) )

www.zerohedge.com/article/libyas-bankers-exposed-goldman-jp-morgan-and-citi

Kadhafi a Goldman Sachs-nél FOREX-ezett!!!

És rengeteget bukott… a líbiai nép pénzéből…

Ezek után a Goldman Sachs részvényekkel akarta kifizetni…

www.guardian.co.uk/business/2011/may/31/goldman-sachs-libya-investment

egyebek iránt Kadhafi (a Lybian Investment Authority) fő részvényes volt az azóta csődbe ment belga Fortis bankban (number 1 bank Belgiumban), ill. az olasz Unicredit bankban is… és még ki tudja miben…

www.huffingtonpost.com/2011/03/01/libya-investment-portfolio-us-banks-equity_n_829964.html

bekker 2012.05.15. 11:44:14

Szomorú, hogy a többség még mindig nem érti..
A pénzt a semmiből hozzák létre a bankrendszerrel, majd kamatot szednek érte (azt nem hozzák létre, tehát nincs is), amiért nekünk dolgoznunk kell!
Akik létrehozzák, azoknak nem kell tenniük érte semmit!
Az ország kamatot fizet azért, hogy MO-on forint legyen. Évi 1.600 milliárdot!!! Mert (meg)"vezetőnk" 2001-ben lemondott az ország pénzkibocsátási jogáról az EU javára. Ez itt a probléma gyökere.
Meg a sok értetlen emberi lény.

bankvezér 2012.05.15. 11:47:51

@defenestratio:
Azokat a bankárokat, akik felelősek Görögország eladósodásáéért, nyugodtan lehet.
Egyébként nem Európa lett megszívatva, hanem csak egyes államai. Ráadásul ezeket az államokat szintén európai államok szívatják. Csak ez el van sumákolva.

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 11:53:31

@bekker:

„Szomorú, hogy a többség még mindig nem érti..”

Azt, hogy fiat money nélkül nincs aktív állam

Szóval akkor támadd ezt a rendszert, ha valódi laissez faire-t akarsz (a jelenlegi rendszer lényegében szocializmus piaci elemekkel)

Ha a másik irányba indulsz, akkor csak vmi barna/vörös totalitariánus diktatúrával cserélheted le a rendszert…

Ben Franklin 2012.05.15. 12:14:00

@valaki76: Azt, hogy fiat money nélkül nincs aktív állam

Oggyanmár. Flat money nélkül nem volt atív állam? Mert nem túl régi dolog. Hitleri Németország is ellenállt a rendszernek, ezért el kellett tiporni, vezetőjéből mumust csinálni stb.

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.05.15. 12:18:07

@bankvezér:
miután itt minden mindennel kapcsolatban van, szerinted, ha pl. a spanyolok bebuknak, azt nem szívja meg egész európa? ugyan ki fizetné ki a hitelező bankokat? ha a görögök ekkora cirkuszt jelentenek, akkor mi lesz a spanyol cirkusz esetén?

szerintem - de mondd, ha nem így van - nem lett elsumákolva, hiszen mindenki látja a pl. német nyomást. és a németek miért nyomnak most, ha korábban nem tették? mert az ő tökükön is elkezdtek ugrálni, és tudják, óriási bukhatnak, ha a déliek is bebuknak. a "befektetőknek" kell megfelelniük, ezért szopatnak másokat. "oszd meg és uralkodj"

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 12:19:18

@Ben Franklin:

szvsz

nem érted az alapfogalmakat...

a nácizmus, a fasizmus, a kommunizmus 100%-ban fiat money-ra épült és mindenható központi tervezésre épült

Hitler a fiat money nagy bajnoka volt...

a jelenlegi rendszer csak részben épül fuat money-ra

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 12:22:08

@Ben Franklin:

"Mert nem túl régi dolog."

tévedsz a fiat money modern diadalútja 1668-ban indult meg Svédországban...

régi ez a sztori...

PS: a kamatmentes "pénz" című mókusvakítás - ami lényegében ötletszerűen kivetett ADÓ 100%-ban fiat money...

a jelenlegi rendszer csak részben az...

hennalife (törölt) 2012.05.15. 12:24:05

@Atrox:
"A görög nép ilyen mentalitással jelenleg menthetetlen. Ott nem csak a kormánnyal van gond, egyszerűen az emberek ingyen akarnak mindent. Törnek-zúznak, mert megvonják tőlük a 14. (!) havi fizetést és nyugdíjat, miközben az EU tartja el őket! A közszférában dolgozókank jutalom jár minden hónapban, ha egy napon sem késnek a munkából! Az egyik legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár az EU-ban! Ilyen dolgokat még egy német gazdaság sem engedhet meg magának! És ezt nem képesek belátni, inkább olyan pártra szavaznak, amely elutasítja a tárgyalásokat, a kölcsön visszafizetését, ezzel megpecsételik sorsukat. Jöhet a drachma..."

A valóság és a realitás mindenki ajtaján kopogtat egyszer bár mennyire is el van szállva. A görögök nagyon el voltak szállva. Talán a sok napfény meg az uzo a hibás.

Nemrégiben még arra panaszkodott egy görög ismerős, hogy egy tanár átlagosan csak 1000 EUR körül keres és megeshet, hogy elvonják a 14. havit és ez szörnyű.
Teljesitményük alapján nemsokára ennek kb. a felével kényszerülnek beérni 14 helyett 12 hónapon keresztül, már ha nem lesz nagybalhé, mert ha lesz, akkor pályamódositás következik: kecske pásztorkodás meg szálloda takaritás baksisért.
Most még választhatnak, hogy a kettő közül melyik alternativa tetszik nekik jobban.
A helyzet az, hogy egyik sem tetszik nekik, mert ők jól akarnak élni, lehetőleg nagyon jól, úgy mint eddig, úgy mint a jól teljesitők. Nem tudják elhinni, hogy ez nem egy választható alternativa . Az idő meg szorit, választani most kell, most még lehet, később már csak nyöszörgésre lesz lehetőség.

hennalife (törölt) 2012.05.15. 12:48:28

@hennalife:
Bocs, helyesbitek: az 1000 EUR kezdő tanári fizetés és nem átlag.

Lord Snow 2012.05.15. 13:08:53

Nemigen értem a problémát és a meglepődés okát.

Itt egy ország, amelyik a többihez hasonlóan évről évre sokkal többet költ, mint amennyit keres, és ez eddig is, most is minden embernek és "szakembernek" normális dolognak számított. (Képzeld el ugyanezt magaddal, ugye milyen normális dolog ez.)

Amott egy (több) hitelező, amelyik meg hitelből finanszírozza az egyre jobban eladósodó, tehát egyre több hitelre szoruló országot, ez is tök normálisnak számít, ugye. Hát persze. (Képzeld el ugyanezt a haveroddal, biztos meglepődnél, amikor egyszer csak széttárja a kezét.)

Az országban meg lakik jó sok hülye, aki szabadon dönthet arról, hogy szerinte ő 400 vagy 3000 eurót akar keresni, ezt meg demokráciának hívják, és normális, bevett dolog ez is, hogy a mindenkori többségben lévő hülyék döntenek.

És most mindenki csodálkozik, hogy akkorát csattan ez az ország a falon, mint a légy a szélvédőmön.

Hát tényleg, ki gondolta volna!

A szakemberek láthatóan egyáltalán nem, csak egy átlag 8 éves gyerek képes ezt megérteni. Egy szakember már nem.

Jé! Nézd már, a hülyemagyar meg megint adót emel, és megint kevesebb folyik be, mivel még kevesebben, még kevesebbet tudnak ezáltal befizetni!

Hát ki érti ezt? És megint többet költünk mi is, mint amennyit keresünk, és nem gyarapszunk ezáltal. Súlyos, érthetetlen rejtély ez is.

Mondjuk szerintem pl. a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem bármelyik takarítónője érti, talán meg kéne az egyiket kérdezni, hogy mi legyen, ha már konganak az üres sötétségtől a folyosók arra fele is.

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 13:13:22

@Lord Snow:

„Egy szakember már nem.”

A szakember álláspontját az üléspontja határozza meg:)

És általában nagyon jól érti azt, hogy miért fog prémiumot kapni:)

bankvezér 2012.05.15. 13:56:53

@defenestratio:
Elég lenne csak eurót nyomtatni és azt odaadni az államoknak, hogy csökkentsék vele az adósságukat. De nem ezt csinálják, ugyanis a nagyobb államok maguk alá akarják gyűrni a gyengébbeket.

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 15:15:16

@bankvezér:

Mindenkinek 10 kiló papírpénzt kéne adni és beköszöntene a Kánaán:)

makacs szennyeződés 2012.05.15. 15:24:07

@bankvezér: az ám! a görögöknek is csak rajzolniuk kéne pár eurót oszt hippodrom! :D

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.05.15. 15:33:30

@bankvezér: hogy miért nem ezt csinálják, arra azért lenne pár erősebb magyarázat is, mint hogy "a nagyobb államok maguk alá akarják gyűrni a gyengébbeket". ez így elég ergya.

bankvezér 2012.05.15. 15:43:09

@valaki76:
@makacs szennyeződés:
@defenestratio:
Nem érdekel a fikázásátokot.
Tudom, hogy én írtam jót.

bankvezér 2012.05.15. 15:49:24

@bankvezér:
Helyesen : fikázásotok.
Egyébként az USA-ban úgy csinálják, ahogy írtam, - azaz pénzt nyomtatnak, és azt elkölti az állam. Ők ki is fognak jönni gyorsabban a válságból, mint az Unió.

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 15:55:15

@bankvezér:

Aha, tudom, nem elég 10 kiló papírpénz per fő

Fejenként 20 kiló papírpénz kell:)

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 15:56:54

@bankvezér:

már 45 millió ember van élelmiszerjegyen az USÁ-ban:)

erről álmodtak az alapító atyák:)

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.05.15. 16:06:42

@bankvezér: pont a pénznyomtatás kérdésében nem lehet összekeverni amerikát és az eurozónát, ez utóbbi többszereplős cucc, eltérő hátterekkel, amerikában ráadásul annyi történt, hogy a lóvé döntő többsége a bankároknál landolt, hogy ki tudják csengetni a kipukkadt buborék utáni takarítást

bankvezér 2012.05.15. 17:08:35

@defenestratio:
Ismerem a helyzetet. Nem változott a véleményem .
@valaki76:
Erről az élelmiszerjegyről még eddig csak tőled hallottam .

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 17:19:13

@bankvezér:

"Ismerem a helyzetet. Nem változott a véleményem ."

szvsz

nem ismered...

a bailout "segíly" volt a wall street-nek...

bankvezér 2012.05.15. 18:04:15

@valaki76: Magyar nyelvű anyag nincsen ?
Ha ez ekkora dolog, akkor a magyar médiának is le kellene hoznia.

valaki76 (törölt) 2012.05.15. 18:07:11

@bankvezér:

ugyan már miért kéne lehoznia? :)

ez nem infotainment:)

bankvezér 2012.05.15. 18:08:15

@valaki76:
Az amerikai állam kapott a FED-től egy csomó dollárt és még fog is kapni. A FED-nek megadni sosem fogja a tartozását. :)

bankvezér 2012.05.16. 14:53:27

@valaki76:
Az USA lakosságának 1/6 része jegyre kapja a kaját, de ez annyira lényegtelen, hogy senki nem hozza le???
Ezt nem hiszem el ...

vomit 2012.05.16. 22:11:45

@valaki76: nem az anyaga definialja a honest moneyt, hanem hogy ki bocsatja forgalomba, es milyen feltetelekkel.
gorogo-nak azt kell csinalnia, amit bill still az ireknek javasolt egy eve (az izlandiak meg mar vegre is hajtottak):
www.youtube.com/watch?v=SixS1JMDgUk#t=420s
süti beállítások módosítása