sorok között

sorok között

Korlátozza a készpénzfelvételt a brit bank - Kezdődik?

2014. január 26. - Politikai Ateista

Jó reggelt Európa, megérkeztek a tőkekorlátozások.

cyprus-capital-controls-security-.si.jpg

 

A BBC csütörtökön számolt be arról, hogy az HSBC néhány ügyfelének a bank alkalmazottai megtagadták, hogy nagyobb összeget vegyenek fel a saját bankszámlájukról.

A pénzfelvételre azért nem kerülhetett sor, mert a számlatulajdonosok nem tudták hitelt érdemlően igazolni, hogy mire kell a pénz. Jellemzően 5000-10000 font közötti összegekről volt szó.

Az HSBC elismerte, hogy novemberben életbe lépett új rendelkezésekről nem tájékoztatták az ügyfeleket. Azóta kérdezősködnek, ha szokatlanul nagy összeget vesz fel készpénzben a betétes. A bank szóvivője szerint előfordulhat, hogy néha írásos bizonyítékot is kérnek. Erről pedig azért nem szóltak, mert az általános szerződési feltételek nem módosultak.

A bank állásfoglalása szerint a szokatlan tranzakciók akadályozására csak az ügyfelek védelme érdekében van szükség, kötelességüknek érzik, hogy ahol lehet, ott csökkentsék az esetleges pénzügyi bűncselekmények esélyét.

Jó duma.

Mindenesetre szeretném egy január 17-én megjelent, általam korábban már idézett cikkre felhívni a figyelmet.

Óriási fekete lyukat találtak az HSBC eszközállományában:

Nem kevesebb, mint 92,3 milliárd dollárral nagyobbnak mutatja ki eszközállományát az HSBC, mint amennyivel valójában rendelkezik - állítják egyes elemzők a Bloomberg beszámolója szerint. Szerintük a bank súlyos tőkehiánnyal is rendelkezik. Az HSBC árfolyamának egyelőre meg sem kottyant a hír, jelenleg 1%-os pluszban tartózkodik. - Nagyot hazudik a bank? - Érdekes számokat találtak elemzők

Persze lehet, hogy csak a véletlenek szerencsétlen összjátékáról van szó.

2007-ben már volt példa angol bankpánikra:

A Northern Rockot sújtó, pánikszerű lakossági pénzkivételi rohamra - amelynek során verekedések is kirobbantak a bankfiókokba bejutni próbálók között - évtizedek óta nem volt példa Nagy-Britanniában. A jelenség miatt Alistair Darling brit pénzügyminiszter személyesen tartotta fontosnak leszögezni, hogy a brit bankrendszer szilárd, sőt a legerősebbek egyike a világon. A betétesek bizalomvesztésére azonban jellemző, hogy egy sorban álló ügyfél - amikor a BBC riportere felvetette neki, hogy a pénzügyminiszter szerint nincs ok a pánikra - azt válaszolta: a Titanic kapitánya is ugyanezt mondta. - Bepánikolt betétesek megrohanták az egyik vezető brit jelzálog-kölcsönzőt - HVG

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr575782742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrZ (törölt) 2014.01.26. 12:43:53

Nincs sok köze a készpénzfelvétel korlátozásoknak az hsbc kreatív könyveléséhez. Készpénzhiány nincs, a boe/pboc korlátlan likviditást biztosít.
Az hsbc egyik erőssége az alkalmai cégek "rugalmas" kiszolgálása, amiért már többször figyelmeztették. Az eseti cégek ellenőrzésére nincs állomány, hiába jelenti a bank a készpénzmozgásokat. Nem hiszem hogy a banknál találták ki ezt, inkább valami titkosított boe/irs rendelkezés lehet, majd kiderül.
A briteknél amúgy is magas a kp használat(54%), és egyre növekszik.

élveteg 2014.01.27. 09:13:42

Hogy hoyg mire kell?
Amire akarom Például kell a saját pénzem készpénzben, mert azzal akarom kitörölölni a valagam Van a banknak ehhez köze?

paráznabillegető 2014.01.27. 09:15:45

juj, kezdődik!!!!

hopp, már vége is van... bocsi, drágám.

Joci2800480 2014.01.27. 09:26:40

Hehe. Szopás lesz ez gyerekek. Majd szépen összeomlik a bankrendszer, aztán lehet nézegetni. De ne aggódjatok drágaságaim, nekem semmi megtakarításom nincs, csak hitelem, de az elúszhat, csak a kéró maradjon meg.

01234567 2014.01.27. 09:30:33

Aki 2008 után is tart bankban pénzt, aki azt hiszi a bankok szolgáltatók és nem tolvajok, élősködők, aki azt hiszi a lakosságért vannak és nem a profitért, lesz.rva az ügyfeleket, az kösse fel magát.

belgabela 2014.01.27. 09:32:27

Más bankot kell keresni! Lehet.

♔bаtyu♔ 2014.01.27. 09:40:38

@belgabela: Valószínűleg ott is az lesz.

mrZ (törölt) 2014.01.27. 09:50:10

@élveteg:

A bankban lévő "pénzed" már nem a tied. Kölcsönadtad a banknak.
Nem minden esetben kötelező maradéktalanul és feltétlenül visszaadnia. különféle okokból a kifizetés késhet/korlátozható/csökkenthetö.

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2014.01.27. 09:53:20

@Pensive: Bizony nagy bajok vannak, pl. a sötét háttér előtti betűket nem lehet elolvasni!

lehunyjaketszemet 2014.01.27. 09:54:54

Azért ciki egy ilyen blogposztot megírni... "Jó reggelt Európa, megérkeztek a tőkekorlátozások."

A...d érkezett meg...sok-sok kattintás formájában amit a megtévesztő blogposzt címef okozott te....nemminősítelek inkább... :D

s 2014.01.27. 10:17:13

Vedd ki a pénzed a bankból. Nem először mondom. Ne legyél hülye, bazdmeg. orbán papa matolcsyval (az üvegszemű bandzsa ökörrel) alig várja, hogy ellophassa.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.01.27. 10:23:44

@s: igen, ez a Brit bankbetétekre is biztosan vonatkozik.

béla a görög (törölt) 2014.01.27. 10:26:44

lehet, hogy ott összeomlik, de abba itt fognak először beledögleni. szerintem.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.27. 10:35:24

Ilyen "mire kell a pénz?" kérdést utoljára kubai bankban hallottam.

xxylon 2014.01.27. 10:49:26

Jokis panikkelto blog.

1000font folotti felvetelnel elore kell ertesiteni a bankokat hogy legyen egyaltalan eleg penz.

Brit allam 85000font/fo/bankig jotall a penzedert, konnyen teszik hiszen egyszeruen tudnak nyomni neked ujat. Tehat emiatt nem kell aggodni.

Az urge panaszkodik hogy 28eve bankol az HSBCvel es eddig ilyet nem tapasztalt. Lehet nyitni kellene egy masik szamlat is egy masik banknal.

Anyukajanak nincs szamlaja hogy egybol atutalja a penzt neki ha neki tartozik? Anyukaja mit fog kezdeni egy kupac 20fontossal? Beteszi a bankba?

1000 font alatt nincs semmi papirmunka, nem lehet hogy 1000fontonkent fel kellett volna venni egy het alatt a penzt?

guy2 2014.01.27. 10:51:54

@s: És hova tegyem, tartsam otthon? A banktól legalább valamit visszakapok, ha baj van, de ha a betörők elviszik az egészet, akkor úszott az összes megtakarítás.

Mylady 2014.01.27. 10:52:29

@01234567: Már miért lennének a lakosságért? Profitorientált szervezetek. Ha te indítanál egy vállalkozást, akkor az lenne a cél, hogy profitot termelj, vagy lemondanál a profitodról azért, hogy az ügyfeleidnek jobb legyen? Dolgoznál ingyen vagy veszteséggel?
Na, ugye.

s 2014.01.27. 10:54:53

@Zka: Mit nem értesz, lajos néni? VEDD KI! VILÁGOS? Mert ha elbasszák, akkor csak nézel, mint Mátyás Király a lecsóra, baszod.

s 2014.01.27. 10:56:48

@guy2: Nem adok ötleteket. Nekem ugyan vannak, de a te pénzeddel azt csinálsz, amit akarsz. Ma Magyarországon a bankbetét az egyik legszarabb és leginkább bizonytalan tárolási módja a pénznek.

JohnHenry 2014.01.27. 11:10:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: kismilliószor megfogadtam, hogy nem állok veled szóba, mert buta vagy, de mivel megint hülyeségeket beszélsz, kénytelen vagyok ideírni, hogy pl. magyar bankba x millió forint felett már a berakásnál aláiratnak veled egy papírt, miszerint nem bűncselekményből származik a pénz - az angoloknál se vallatnak ki, csak aláiratnak az ügyféllel egy papírt, hogy nem terroristákat fog belőle támogatni, oszt jó napot. ennek lett ekkora a füstje.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.27. 11:12:10

@JohnHenry:

Ez már a kommunizmus kezdete. Mentegeted a menthetetlent.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.01.27. 11:27:04

@Joci2800480: csak imádkozz, hogy a felfordulás során a telekhivatalt is gyújtsák föl (vagy gyújtsd fel te magad), mert a csődbe zúzó bank jogutódjának jogos követelése lesz a lakásod terhére (mer gondolom jelzálog-hiteled van).

xxylon 2014.01.27. 11:36:12

Amugy ennek mindenfele szabalyozo altal elvart oka van, altalaban penzmosas elleni, de az ilyen szintu pedanteria azert is vicces mert koztudott hogy az HSBC mosta tisztara a mexikoi kartellek penzet es az iraniaknak is besegitett itt-ott.

Hozzateszem koztudott az UKban hogy az HSBC a legszarabb bank minden szempontbol.

Joci2800480 2014.01.27. 11:54:09

@milliliteratura: Nem nyilatkozom ezen teendőkről a továbbiakban. És elvben elhatárolódom! :DD

neoteny · http://word.blog.hu 2014.01.27. 11:55:21

"A bank állásfoglalása szerint a szokatlan tranzakciók akadályozására csak az ügyfelek védelme érdekében van szükség, kötelességüknek érzik, hogy ahol lehet, ott csökkentsék az esetleges pénzügyi bűncselekmények esélyét.

Jó duma."

Jó duma vagy sem, szinte biztos hogy az ügyfél beleegyezett amikor megkötötte a szerződést a bankkal.

Nekem a Royal Banknál van számlám; itt a bankkártya használatára (beleértve a bankfiókban történő pénzfelvételt) vonatkozó szerződés:

www.rbcroyalbank.com/onlinebanking/servicech/disclosures/part4.html

Your rights and duties as a customer using your Client Card

You can use your Client Card for any purpose we agree to including:

[...]

to help identify you when you are requesting a service from us or to authorize the transactions you do with us at our branches [...]

Setting limits

We will set one or more limits that will apply to your use of your Client Card. We may change any of these limits, with or without notice to you. Some of these limits will be daily limits – the maximum amount you can withdraw in cash, or the limit for purchases or other transfers from your accounts using your Client Card on any one day. We will tell you what your current limits are when we send your Client Card to you. Where possible, we will allow you to choose the limits that best meet your needs, within a range of applicable limits that we will set.

Problems with merchants/limitation on our liabilities

[...]

We try to ensure that transactions are completed whenever you use your Client Card for a purpose we have agreed to. However, we will not be liable to you for damages (including special, indirect or consequential damages) if an ATM or a merchant does not accept your Client Card or you cannot use your Client Card for any reason, including where we cancel or temporarily de-activate your Client Card or decline to authorize a transaction because we have detected activity in your Account or the use of the Client Card that we consider to be unusual.

----

Egyetlen egyszer vettem fel annyi készpénzt ami jóval meghaladta a napi limitemet (ráadásul még nem is a számlavezető fióknál); kiadták, de a teller tréfásan rákérdezett hogy mire kell a pénz.

Ha csekket írok, az akármekkora összegről szólhat -- feltéve hogy van annyi a számlámon.

guy2 2014.01.27. 12:07:41

@s: A befektetés sem túl jó, azt hallottam, bagyon kockázatos, és nem is lehet bármikor kivenni. Sőt, befektetni csak a lakosság egy kis hányada képes - nem csak azért, mert nincs pénze, hanem mert nem ért hozzá, és nem tudja mindenki elviselni a befektetésből eredő mindennapi kockázatot, sőt a legtöbb ember nem tudja kezelni a gyors döntéseket követelő válsághelyzeteket sem. A fizetésből élőknek szerintem marad a pénz a bankban. De ha tud valaki biztonságosabbat, szóljon...

azele 2014.01.27. 12:19:12

Arany,föld, önellátás,fegyverek mert meg kell védeni, szóval érik egy nagy újraindítás, mert egyre kevedebben fogják elhinni csilliò trillió pénz biteket a számlákon!
Azért legyen b terve mindenkinek!

Mindfield 2014.01.27. 12:31:03

@s: "Vedd ki a pénzed a bankból. Nem először mondom. Ne legyél hülye, bazdmeg. orbán papa matolcsyval (az üvegszemű bandzsa ökörrel) alig várja, hogy ellophassa. "

Vedd ki a pénzed ÉS ne tartsd forintban. 305 az Euró és megy ez még feljebb is.

Bicepsz Elek 2014.01.27. 12:31:09

@neoteny: En valtanek ha Skocia fug...getlen lesz

AutosVilli 2014.01.27. 12:31:33

@wmiki: Te hogy belelátsz a dolgokba ez nem emberi!

s 2014.01.27. 12:32:11

@guy2: Te pénzed, te dolgod. :-)

guy2 2014.01.27. 12:32:54

@azele:

Arany - jó ötlet, nagyjából értékálló, de azt is tartani kell valahol, otthon nem lehet. Nagy a bekerülési költsége is. A tudatos információhiány miatt az emberek ezt nem fogják választani. A történelem tanúsága szerint az emberek csak akkor választják, mikor már nem fogadják el a készpénzt, de akkor már nagyon nagy baj volt mikor erre kényszerültek.

önellátás - mégis hogyan, a mostani szélsőséges munkamegosztás korában?

fegyverek - van pár nagy értékű fegyver, ha erre gondolsz (másra nem is érdemes gondolni, mert az erőszak nettó hülyeség) de ha befektetésnek veszed, akkor azt is tartani kell valahol - lásd arany. Nehéz gyorsan egyéb javakra váltani.

újraindítás - szuper lenne, jól jönne egy új gazdasági szuperember, akinek működőképes az ötlete, de a történelem azt igazolja, hogy az csak akkor jön, mikor már nagyon nagy baj van, és már milliók éheznek - én nem szeretném...

b terv - az emberek többségének az az egyetlen terve, hogy a munkájából próbál megélni minden körülmények között. Ez változni nem fog, mivel az egyének nagy tömege munkamegosztásban él.

Örülnék, ha kifejtenéd kicsit bővebben, hogy hogyan lehetne az Általad kitalált megoldást több milliárd emberre alkalmazni.

s 2014.01.27. 12:33:38

@Mindfield: Tudsz valamit. Az első lépést már megtetted.

s 2014.01.27. 12:36:35

@guy2: Ne akarjad megoldani a világ problémáit. Csak magadra és a családodra koncentrálj. Elsőre ez pont elég.

neoteny · http://word.blog.hu 2014.01.27. 12:40:16

@Bicepsz Elek:

Nem írtam ki a bank teljes nevét: Royal Bank of Canada (RBC).

Don Quixote de la Ferko 2014.01.27. 12:41:24

@Mindfield:

Áprilisig nem nagyon. Addig kozmetikáznak minden adatot, mert kell a birka keresztje a rubrikába.
Utána fog olyan szinten elszabadulni, hogy belezavarodik az összes idióta fideszes zombirka. Amikor már nekik se fussa kenyérre, akkor jönnek majd rá, mihez asszisztáltak, csak akkor lehet, már késő lesz.

Khonsu 2014.01.27. 12:45:19

@wmiki: Ez most speciel nem, de a Forint árfolyam miatt neki is kijár a dicséret, amiért seggpötty-kapitányt megtette jegybankelnöknek.

Khonsu 2014.01.27. 12:47:37

Ezzel a korlátozással titkon talán már a hiperinflációra készülnek, ami a nagy lazaság vége lehet.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.27. 13:48:15

Már látszik az alagút vége! Mindjárt beérünk... :)

azele 2014.01.27. 13:58:44

@s: Nem lehet a milliárdokat megmenteni, nagyon jól látod, a szeretteidre kell elsősorban koncentrálni. Tudatosság, Te már jó úton jársz mert a nyúl kalapját egyre mélyebbnek látod, és érzed hogy valamit tenned kell. Isten óvjon mindannyiunkat amikor elkezdődik!

Shopping 2014.01.27. 14:18:41

Ez bizony elkezdődött.

Shopping 2014.01.27. 14:24:03

@wmiki: az barátom " hibáLYa"

Te papagáLY!
Te maLYom!!!

Fe szánalmas, hogy ha egy felnőtt ember nem tud írni.

VT Man 2014.01.27. 15:24:40

@Don Quixote de la Ferko:
"Áprilisig nem nagyon. Addig kozmetikáznak minden adatot, mert kell a birka keresztje a rubrikába."

Ja, szemét fidesz, évek óta egyfolytában kozmetikázza, hogy 3% alatt van a hiány.

Aha, bizonyára.

Bezzeg a barom MSZP, az még kozmetikázni se tudott 2010 előtt, csak -10% hiányt csinálni!

Don Quixote de la Ferko 2014.01.27. 15:32:22

@VT Man:

"Ja, szemét fidesz, évek óta egyfolytában kozmetikázza, hogy 3% alatt van a hiány."

Pontosan. Kezd végre felnyílni a narancsködben úszó szemed, hogy rájöttél?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.01.27. 15:40:33

@VT Man: Bármilyen vádra, ami a Fideszt éri az egyetlen és "ultimate" válasz csak annyi: hogy" DEAMOCSOKEMESZPÉ!"

Ez így minimum leülhet egyes kategória. Sajnálom, hogy nincsenek észérvek. :-(

mojoking77 2014.01.27. 15:47:26

@JohnHenry: Ne foglalkozz vele. Szofiaban lehetetlen kvenni 1 millio ft-nal tobbet ero Levat, vagy csak meg sosem fordult elo elete eddigi 4X eveben.. Kellemetlen.
Bar az meg kellemetlenebb volt, mikor reggel negykor hivtak a bankbol, hogy biztos en veszek epp 800000 Ft ertekben hangosito cuccokat egy amsterdami DJ shopbol? Miutan tisztaztuk, hogy kb 12000 km-re vagyok onnan a bank visszautalta a penzt a szamomra. Gondolom nekik is kell nemi biztonsag, ha mar a sajat penzukkel felelnek.
Arrol vegkep nem is beszelve, amit tobb ideiro is megemlitett, hogy konkretan senki nem tud 1000000 Ft felett kivenni a bankbol csak ugy, hogy odamegy az ugyintezohoz, hogy most azonnal kell, es adjal, mert nekem most kell es kesz.

J.László 2014.01.27. 15:51:42

Előbb utóbb ránk köszönt az a világ, ahol pitizhetsz a banknak, ha fel akarod venni a saját pénzedet. Ellenben ha besétál egy "holokauszttúlélő", elcsukló hangon kell majd megkérdeznie tőle a fiókigazgatónak: mennyit parancsol, uram? Figyeljétek meg.

mojoking77 2014.01.27. 15:53:00

@J.László: Ne farassz mar a szar antiszemita nyavajgassal.
Hihetetlen, hogy vannak meg emberek, akik kepesek ezzel dobalozni..

J.László 2014.01.27. 15:58:22

@mojoking77:
Megnézheted esetleg, rendszerint kiknek köszönhetőek a világraszóló pénzügyi bukták.

Szociknak vége 2014.01.27. 16:01:55

Nem jó dolog a bankállamosítás, mert CSAK EGY MAGÁNBANK GARANTÁLJA A PÉNZEDET. A piac mindenkt megoold, az állam vonuljon vissza...

Ehehehehe

mojoking77 2014.01.27. 16:09:24

@J.László: Jol van, ugyes vagy. Kuldheted a linket a Jobbik penzugyi osztalyanak, ma is jol kizsidoztad magad egy nyilvanos forumon, mehet az utalas.
Belegondoltal valaha, mi tortenne, ha egyik naprol a masikra megszunne az a celcsoport, akiket eddig oly szivbol jovoen, es termeszetesen tokeletesen agyatlan kreten modon szidtal?
Holnaptol elkezdened mondjuk az arabokat szidni? Esetleg az indiaiakat? Ki lenne a kovetkezo ellenseged?
Mert az egyertelmu, hogy valakiket szidnod kell, hisz azt beismerni, hogy te basztad el valahol, es egy rakas szar az eleted, nos az nehez. Valaki mas a hibas az egesz biztos, es nem te, meg a tobbi, gondolkodasra keptelen helota

vladimir964 2014.01.27. 16:38:31

Ahol 5000 font felett kell fizetni valami cuccért, ott általában szokás bankkártyával fizetni, hisz erre találták ki. Vagyis tényleg életszerűtlen ekkora kp felvétele. Beszorozva 376-tal,az 1.880.000 ft, ennyi lóvé felvételét már idehaza is be kell előre jelenteni.

Etniez 2014.01.27. 17:06:49

@xxylon: "Hozzateszem koztudott az UKban hogy az HSBC a legszarabb bank minden szempontbol."

Na mondj egy szempontot.

Dr_utcai_arcos 2014.01.27. 17:21:13

@guy2: Tudom, viccesnek fog hangzani, de ha vidéken élsz, kertes házban, nyugodtan eláshatod az aranyat. Csak tudd, hova, a tolvajok valószínűleg nem fognak nekiállni feltúrni a kertet.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.01.27. 18:06:19

@Dr_utcai_arcos: tudom, hogy viccesnek fog hangzani, de pesten is sokszázezer ember él kertes házban :) aki meg panelben él, annak úgyse az a legnagyobb gondja, hogy mibe tegye azt a fölös 20-30 millát.

01001100au (törölt) · http://ittmindenilyen.blogspot.co.uk/ 2014.01.27. 18:53:36

Pffff évekkel ezelőtt is megkérdezték mire kell a pénz ha hirtelen, szokásodtól eltérően vettél fel több ezer fontot.
Sőt Angliában mindegyik bank korlátozza, hogy mennyi pénzt vehetsz fel egy nap az automatákból. Ennyi nincsen ebben semmi misztikus.

buranyl 2014.01.27. 19:02:16

Itt az ideje Bitcoinra váltani ;)

2014.01.27. 19:13:03

@Joci2800480: ÉS mit cisnálsz a kéródban bolt, áram, csatorna, pénz, minden nélkül?
Tudod mire mész akár többmillio ft készpénzzel ha omlik a bankrendszer? Pont arra, mint 20 guriga klozetpapirral

Ezek a játékok is arrol szolnak, valahogy eljátszani, hogy létezik az, ami nem, minden kornak megvan ez a játéka, a középkorban az iistennel játszották, ma a pénz az isten..

2014.01.27. 19:26:34

@Dr_utcai_arcos: És aztán mi lesz? Majd ha jön az SHTF helyzet, akkor szépen kisássa és...

és??

elviszi a...őzé....boltba...bankba...janem...hova is?

majd hordozza egy kis szütyőbe és fizet vele?

az első rosszarcu leszurja a nyilt utca közepén aki aranyat lát nála, és ennyi volt

nem azt mondom, hogy nem lehet gondolkodni alternativ befektetési módokon, de ezek ilyen szánalmasak...

plusz jelenleg az egyik legnagyobb kib@szás mindekivel, pláne a delikvenssel aranyat venni hátmég elásogatni, kb a harmadát azonnal elbuktad, mert sereg költséget, bujtatott adot fizetsz mikor vetted, mikor eladnád, és még ott az arany piac, ami pont olyna, mintha X papirt vettél volna, vagy valutát, semmiben nem más

a forint/arany egy ugyanolyan szám, ugyanugy hullámzik, sőt annyira beszakadhat, mint kb sok erős eszköz sosem fog, mert az magában világgazdasági összeomlást jelentene..az aranyár az nem, akár negyedére, kitudja hova bezuhanhat akár tartósan, pláne mivel évek ótabizonyos okokbol irreálisan magasan van

Plusz amit valaki elásott, azt a pénzt a világ szempontjábol elégette, a pénz létrehozásához használt munkát elpazarolta, megsemmisitette,
ha tényleg betartja, hogy sosem ássa elő, akkor ez a helyzet örökre fennáll.

Evvel mindekinek, és az egész rendszernek bevert egy ujabb pici szöget a koporsojába, közelebb hozta az a bizonyos napot, amikor az egész összeomlik a francba és minden hetek alatt totálisan megszünik, amit ma ugyhivunk, hogy civilizácio.

Ennyit az aranyhülyeségről.

Grrr 2014.01.27. 20:53:02

Paranoia. A szokatlanul magas készpénzfelvétel korlátozása megfelelő indoklás hiányában teljesen elhanyagolható jelentőségű a banki likviditás szempontjából. Bárki elutalhatja azt a pénzt.

A gyanús tranzakciók bejelentési kötelezettsége valóban egyre több terhet ró a bankokra, vállalatokra Európában; mégis fontos. A HSBC új, rosszul bevezett irányelve elsősorban ebből ered - de úgy tűnik, túlmegy a kötelező szinten.

Bár ki tudja, lehet, hogy akadnak majd követői.

vomit 2014.01.28. 10:24:16

ez sem a fellendules jele
30 Day T-Bills Go Negative: Something Ominous is Coming
www.silverdoctors.com/30-day-t-bills-go-negative-something-ominous-is-coming/

US Banks Shaken by Biggest Withdrawals Since 9/11
www.silverdoctors.com/us-banks-shaken-by-biggest-withdrawals-since-911/

vomit 2014.01.29. 08:48:06

@Zka: de a nemetekre siman:

Today afternoon I had a conversation with my Sparkassen-seller (saying consultant would be a mistake). First, it is hard to get an appointment, many customers have probably gotten wind of the turmoils ahead, are uncertain and all want to be "advised".
But here's the thing: I said: We get so soon a currency reform! Response of the Bankers: YES - plain and simple, nothing more. He had not misheard me. For me it was mainly to learn about whether there will be technically a difference between haircuts on private and business accounts.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2014.01.31. 11:59:49

@mioporfeszosz: "elviszi a...őzé....boltba...bankba..."

A történelem folyamán évezredekig így volt, mondhatni kb 100 éve nem használják KÖZVETLEN fizetőeszköznek.
süti beállítások módosítása