sorok között

sorok között

Pénzbírság a maffiának

2014. január 09. - Politikai Ateista

Peren kívül sikerült megegyeznie a világ leghatékonyabb fehérgalléros bűnszervezetének, a JP Morgan-nek. A pénzügyi terroristák több mint 2 milliárd dollárt fizetnek.

jamie_dimon_suicide_banker.jpgvia Alex Schaefer

 


A cég bűnlajstromáról egyszer már összedobtam egy korántsem teljes listát, ezúttal azonban nem követtek el semmit, csak "elfelejtették" értesíteni a hatóságokat a Bernie Madoff-féle piramisjátékról.

A JP Morgan 20 éven át a Bernard Madoff Investment Securities LLC elsőszámú bankja volt, azonban elmulasztották jelenteni a csalásra utaló jeleket a hatóságoknak. Ezért a hétfői sajtóértesülésnek megfelelően, de a 1,5 milliárd felett várt összegnél is jelentősen többet, 2,6 milliárd dollárt fizet a bank a Preet Bharara amerikai főügyésszel kötött megegyezés keretében. Ebből 1,7 milliárd dollár duzzasztja majd az amerikai költségvetést, 350 millió dollárt egy ehhez kapcsolódó ügy lezárására költenek és 543 millió dollárt kapnak a piramisjáték károsultjai. - Megvan, mennyit fizet a JP Morgan "szánalmas hibája" miatt - Portfolio

A bankárok állítólag már 1998-óta gyanakodtak, de jól jöttek a Madoff számla kezelésének bevételei. A JP Morgan a saját 275 millió dollárját még időben kimenekítette a Madoff alapból.

A megegyezés értelmében a bank vezetőinek személyes felelősségét nem vizsgálja az ügyészség.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr275747208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2014.01.09. 19:06:20

Naponta kéne ezeket a bankstereket ennyire megvágni és még akkor is röhögnének rajtunk.

OkoskaTo:rp 2014.01.10. 12:22:42

Azért kíváncsi lennék, az illetékes ügyészeknek mennyit sikerült "kimenekíteni" az ügyből, hogy a személyes felelősség alól mentesítenek mindenkit.

Muzsikok közt 2014.01.10. 13:08:02

Vazeg Morgan nyomtatja az USA pénzét most 100 éve.

Úgyhogy bábszínház a javából.

Lordofearth 2014.01.10. 14:19:22

Szólnak "maguknak" és nyomnak 2 mrd dollárt. Ennyire egyszerű. Aztán megünneplik e csodás dolgot.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2014.01.10. 14:47:54

@Muzsikok közt:

Ja, csak az a baj, hogy pénzt csak a jegybank nyomathat, és az az USA-ban a FED.
Szóval vazeg nem.

2 milliárd amúgy is túl sok pénz ahhoz, hogy egy cég költségeire csak úgy kinyomtassák.

@Lordofearth:

Jah, persze, így működik. Akkor miért nem 36 000 000 milliárdra bírságolták őket, ha ez ilyen egyszerű? Az USA gazdasága kint lenne a vízből...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.01.10. 15:02:29

Kész vicc, hogy az USA-ban és az EU-ban minden ilyen pénzügyi csalást meg lehet úszni börtön nélkül, ha elég jól alkudozik valaki. És persze megint csak a büntetés kisebbik része kerül a károsultakhoz...
Mondjuk a magyar megoldás az lenne, hogy a nyomozást bűncselekmény hiányában lezárják, lásd a Telekom balkáni ügyeit, ahol a magyar nyomozás semmit sem talált, az amerikai pedig a milliárdos büntetés megfizetésével leállították.

Muzsikok közt 2014.01.10. 16:31:28

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben): A FED tulajdonosait ki tudod keresni a gugliban.
süti beállítások módosítása