sorok között

sorok között

A Facebook halott

2013. december 29. - Politikai Ateista

A részvények 2013-ban jól teljesítettek, de egy napokban megjelent tanulmány szerint, a Facebook a végét járja. Nem azért amiért gondolnád.

Edward Snowden-nek köszönhetően sokan úgy tekintenek a Facebook-ra mint egy óriási adatgyűjtő monstrumra, ami nagyvállalatoknak, és az amerikai nemzetbiztonságnak továbbítja a személyes infókat.

Egy az Európai Unió által is támogatott közösségi médiával kapcsolatos tanulmány eredményei arra utalnak, hogy a fiatalabb korosztály köreiben kegyvesztett lett a nagy kék testvér. Ennek azonban semmi köze az NSA-hoz.

Nem cool

A kutatás keretein belül megkérdezett 16-18 éves brit fiatalok szerint a Facebook egyszerűen már nem menő, "el van temetve".

Az online közösségi életük bonyolítását inkább más alkalmazásokra bízzák, olyanokra mint a Twitter, Instagram, Snapchat és a WhatsApp.

Ismerősnek jelölt az anyád

Ugyan tisztában vannak azzal, hogy a Facebook technikailag jobb ezeknél, de nagyon kínosnak tartják amikor a szüleik bejelölik őket ismerősnek, és attól kezdve nyomon tudják követni a virtuális mindennapjaikat.

via The Conversation

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr45714731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.12.29. 09:03:01

Bár csak némelyik magyar online oldal lenne ennyire " halott".
Ez is olyasmi,mint a kapitalizmus döglődése?

imres 2013.12.29. 09:05:47

A blogíró elvtárs most vette igénybe a számára kijelölt 5 perc virtuális hírnevet.

Szúrófény 2013.12.29. 12:14:05

Nehéz sorsú jobbágy,

Nehéz sorsú jobbágy!
Tiéd volt a jobb ágy!
Vályogházad a szalmafedeles!
A jólét szimbóluma lett!
Ma a munkából kilökött,
Rendőr által üldözött,
Parkban padon háló,
Sorsodra vágyó,
Nyomorult lett,
A mába idelent!
Ez már más világ!
Polgári Mennyország
Léted bele kékül!
Kipusztulsz végül!
Fényes, nagy jólétbe,
Szenderülsz jobblétre!
Reád, ami még vár,
Ingyen konyha, fagyhalál!

[megmondoember] 2013.12.29. 13:06:31

Mi ez a szar? Már a gyépébe is bekötötték a netet?

zobod 2013.12.29. 13:42:36

Az instagram tulajdonosa a facebook, így ezt a szembeállítást nem egészen értem. LOL, persze az egész felvetés. Egymilliárd felhasználó, cégek tízmilliói, portálok százezrei által igénybe vett authentikációs szolgáltatás ami a facebookot a földkerekség legértékesebb portáljává teszi. Előbb tűnik el a snapchat, meg a whatsapp mint a fb. Esetleg megveszi őket, mint az instagramot.

Rush2112 2013.12.29. 14:01:05

Ez egy blogbejegyzés, fiaim?

Tormas Torontal 2013.12.29. 14:10:08

Mekkora marhaság!!! Egykori statisztika tanárom mondta: a statisztikával bármi bebizonyítható és annak az ellenkezője is!

viva.la.revolucion 2013.12.29. 14:10:36

tegyük hozzá hogy tényleg egyre uncsibb a FB

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.12.29. 14:16:09

@viva.la.revolucion: Ha a Facebook számodra csak annyiból áll, hogy uncsi embereket követsz akik másra sem használják, mint hogy uncsi életük uncsi mozzanatait a világba kürtöljék, akkor tényleg az.

Én ma már kvázi RSS-olvasóként használom a Facebookot, hiszen minden, magára valamit is adó oldal-blog-zenekar fent van a FB-n, és ott egy helyen megtalálok mindent, ami érdekel. Az, hogy ismerősökkel lehet kapcsolatot tartani, manapság már csak mellékes funkció. Aki meg Coelho idézetekkel, kóbor kutyákkal és Farmville kérésekkel spameli tele az üzenőfalat, két kattintással le lehet tiltani.

Naki vagyok kerdojel 2013.12.29. 14:16:15

Eddig is tojtam a facebookra, ezután sem fog hiányozni.

Szúnyog 2013.12.29. 14:17:12

Azok az igazán lököttek, akik azt hiszik, a gány, primitív fb örök. Egy divat, mely jó eséllyel túl van a csúcson, s majd oda kerül, ahová való, a szemétdombra, s átveszi a helyét egy másik, hasonlóan gagyi, szar.

JohnHenry 2013.12.29. 14:17:27

kit érdekelnek a 16-18 éves fiatalok? pláne a britek? náluk nem is olyan rég még a blackberry volt a telefon, miközben a világ más részén már rég szifon és droid az alap.

JohnHenry 2013.12.29. 14:19:08

@Szúnyog: már csak a nagyszámok törvénye miatt is egyelőre ne számíts a face gyors hanyatlására.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.12.29. 14:55:42

@Szúnyog: A facebook divat, a divat pedig változó. Ráadásul az internetes generációk sokkal gyorsabban cserélődnek, mint a való életben.

Megszűnni persze vsz. nem fog, de lehet, hogy jön majd helyette valami még jobb.

@JohnHenry:

"már csak a nagyszámok törvénye miatt is egyelőre ne számíts a face gyors hanyatlására."

Mi is az a "nagy számok törvénye"?

2013.12.29. 15:12:03

@Naki vagyok kerdojel: "Eddig is tojtam a facebookra, ezután sem fog hiányozni"

Nekem sem. Azonkívül, hogy semmi értelme, ez az értelmetlen tevékenység brutális mennyiségű időt is leköt az ember amúgy is véges idejéből.

smartdrive 2013.12.29. 16:29:50

omg, és 2013-ig kellett várni, hogy erre rájöjjenek? a fb soha nem volt cool, mármint az ún. "szociális facebookozás", mert speciális levelezőprogramnak pld. lehet használni

zdanee 2013.12.29. 16:44:46

Nagyon igyekeztem megszeretni a facebookot, de nem ment. Számítógép előtt ülve eszembe sem jutott soha megnyitni. A nekem küldött üzenetekre 2-3 hónapos késéssel válaszoltam, nagyon kevés kitartó ember próbálkozik még velem így tartani a kapcsolatot. Gondoltam majd mobilon jól rászokok, megállóban állva meg amíg a mikróban fordul párat az ebéd. De miután 5 év alatt sem sikerült egy használható mobilos appot produkálniuk semelyik platformra, ezt is feladtam. Csináltam Arduinoval és egy régi Nokia kijelzővel egy facebook emlékeztetőt magamnak. No ez meg csak arra volt jó, hogy lássam, tényleg semmi értelme facebookozni, jónéhány ismerősöm szellemi képességében csalódtam. Szét is szedtem, most másra használom. Facebook meg ha 5 év alatt minden igyekezetem ellenére nem tudott "beszippantani", akkor már nem is fog. Jelzem a Google Hangoutsnál is rezeg a léc, az új app kritikán aluli...

☉ ☾ 2013.12.29. 16:59:42

Amíg csak egyszerű közösségi háló volt (egyszerű és közösségi), addig volt egy csöpp értelme, de a sorozatos erőszakos változtatások, az erőszakos, kőkemény üzletmenet nyomulása, az eltüntethetetlen tevékenységnyomok, és a biztonsági fok negatívba csapódása egészen egyszerűen ellenszenvessé tette.

Veszélyes és undorító.

Démonmac1 2013.12.29. 17:11:47

Megszerettem, használom, jó kis esszéket írunk rajta:)
"16-18 éves brit fiatalok szerint"
Magasról tojok a 16-18 és brit fiatalok véleményére.

odamondó 2013.12.29. 17:30:27

"attól kezdve nyomon tudják követni a virtuális mindennapjaikat."

Persze ha analfabéta vagy akkor igen.

☉ ☾ 2013.12.29. 17:42:02

@odamondó: Végül is arra való a net, hogy védekezzünk ellene, igaz?

Feca 2013.12.29. 17:47:05

@☉ ☾:
Valóban. Amig csak a -megválogatott- ismerőseim irtak, élvezhető volt. De egyre rosszabb a "jel/zaj viszony". A romlás virágai nyíladoznak.
Emlékezzünk csak: sem is oly rég minden tini MSN-ezett. Mára eltűnt. Aztán mindenki IWIW-en nyomult. Létezik még? Aztán jött a Second Life. Komoly cégek komoly pénzeket öltek a megjelenésbe. És most?
Naivitás lenne azt hinni, hogy a FB örök. Amig Zuckerberg lát benne fantáziát, képes, és érdemesnek tartja magújítani, piacvezető marad, aztán jön az örökös. De azért még van pár éve.

BKV reszelő 2013.12.29. 17:57:32

@odamondó: A többség analfabéta. Nézd meg, hogy miket tesznek ki és hogy írják hozzá a három szóból álló véleményüket, ami náluk olyan, mintha könyvet írtak volna.

spontan · http://erdekessegek.info 2013.12.29. 18:07:39

@// Gery Greyhound: nemrég volt hír, hogy a facebook átvariálta az oldalak híreinek megjelenítését, és már nem minden posztolt hír jelenik meg a timeline-on, hiába like-oltad az oldalt

Szóval ezzel a változtatással RSS olvasónak már nem nagyon használható, hacsak nem szereted, hogy a facebook dönti el helyetted, hogy mi érdekes neked, és mi nem

odamondó 2013.12.29. 18:16:35

@☉ ☾: Bocs, de ha nem tudod használni a barát listát vagy azt hogy bizonyos dolgokat amik nem a szüleidre tartoznak ne velük ossz meg akkor béna vagy.

@spontan: nem rég? Kezdetek óta így működik.

@Feca: ezzel teljesen egyetértek. Én se megyek már fel jó ideje, mert teljesen felesleges. Minden értelmes emberrel a jó öreg emailre váltottam vissza.

**büdösmackó** 2013.12.29. 18:34:23

a facebook tiszta gyász, kizárólag az öreg, elmaradott gagyi faszkalapok használják

kézműves étcsokimikulás 2013.12.29. 18:44:41

@JohnHenry: es ez minden normalis cegnel igy is van kint...
:)
a szifon meg a tepsi meretu kulonfele tapicskak jol mutatnak a diszkoban,de komoly ceg(foleg,amelyik ad a biztonsagra)a mai napig bbzik...
ezzel mellelottel...

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.29. 18:50:45

Nekem az a furcsa, hogy sok ember azt hiszi, hogy minden örökké tart. Akármilyen elemzés nélkül megmondható, hogy a Facebook idővel elenyészik. Nekem rémlik valami MySpace meg MyVip, ami valami tök facebook funkciót töltött be. SZerintem a legtöbb facebbookozónak meg semmit. A facebook is a sokadik generáció ugyanannak az igénynek a kiszolgálására. A facebook azzal váltotta le a korábban nála sokkal nagyobbakat, hogy mobiltelefonokba aplikációt készített, és biznicelt a mobilgyártókkal, hogy gyárilag tegyék bele a készülékekbe.

Emberek idővel amúgy is ráunnak egy platformra. Elvileg értelmetlen egy életen át facebookozni. Vagy van olyan ember, aki azt képzeli, hogy 30 év múlva is azt fogja figyelni, hogy mi mennyi lájkot kapott?

Akkor néhány példa a múlandóságra az
interneten.

ICQ => MSN => Skype

Néhány példa a mobiltelefonpiacról.

Nokia Ericsson párharc, ahol a svéd óriást benyelte a Sony, amit már ki is köpött, a Nokia meg éppen most lesz MS divízió. Az okostelefonok óriását a BlackBerryt meg kinyírta a két jelenlegi piacvezető az Apple és a Samsung.

Szórakoztató elektronbika.

A Sony mindenkit letarolt a nyolcvanas években, de mára a Samsung, aki akkor sehol nem volt, és gagyigyárként kezdte, ma a legnagyobb szereplő.

Egyszerűen hülye aki azt hiszi, hogy a facebook nem lesz marginális évek múlva. Egyenesen szánalmas, ahogyan kikeltek magukból az első kommentelők a facebook védelmében. Mintha az annyukat küldte volna el valaki a picsába, olyan vehemensek voltak.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.29. 18:55:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Megszűnni persze vsz. nem fog, de lehet, hogy jön majd helyette valami még jobb."

Egy másik értelmetlen szar inkább.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.29. 19:00:20

@JohnHenry: "már csak a nagyszámok törvénye miatt is egyelőre ne számíts a face gyors hanyatlására."

Ha már számok és ezért matematika, akkor az exponenciális jelentését ismered?

Amúgy a nagy számok törvénye teljesen mást jelent, mint amit képzelsz róla. A nagy számok törvénye a sok próbálkozó közül valakinek sikerül-t jelenti.

Félkifli 2013.12.29. 19:25:04

Felesleges, tudom, de azért elmondom, hogy itt sokan keverik a szezont a fazonnal.
A Facebook (mint cég) nem egyenlő a facebook.com-on látható, elérhető izével (amiért pl. én sem rajongok).
Az "izé" már rég nem fog létezni, mikor a Facebook még igen. Legalábbis Zuckerberg sokszor látszólag értelmetlen és felesleges felvásárlásai is ezt célozzák. Most éppen saját (független, redundáns) internethálózatot épít/vásárol fel a cég. A szoc. háló nagy ötlet - volt - de nem rekednek meg ennél az egy "terméknél".
Azért temetni a Facebook-ot, mint szoc. háló-t is elég nagy merészségre vall, mikor az amcsi elnök tanácsadói is évek óta kiemelik a véleményformáló, társadalmi szervezkedésre a kormány vigyázó szemeitől függetlenül hasznosítható erejét. Sok országban már-már a demokráciát meghaladó olvasztótégely-ként hivatkoznak rá. Az NSA-botlás, mint neve is mutatja: botlás, de azért ne gondoljuk, hogy a cég nem kapott ezért az amerikai kormánytól némi elsőséget, vagy engedményeket bizonyos területeken. Szépnek nem szép, de ez egy együttműködés, (volt?, nem tom' hogy áll jelenleg a téma). Ennek az együttműködésnek vannak előnyei és hátrányai is. Mondjuk azt az évenkénti egy-két facebook-hozzászólásomat nyugodtan átvizsgálhatja bárki, mert a bomba szó is max. a csokibomba szóösszetételben szerepel benne :).
Egyébként állítható, hogy adott bejegyzéseket kik olvashatnak, kik kaphatnak meg, tehát ha ez a fő hátrány az angol tinik között, akkor az angol tinik nem csak digitálisan, de a valóságban is fél-analfabéták, mert még olvasni se tudnak a saját nyelvükön.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.12.29. 19:38:04

@Szúnyog: Ja. A lényeg, hogy Orbán Viktor valahol tudja hinteni az igét, Rogán Antal, meg törvényeket tudjon kihirdetni. És akkor Dajcs Tomiról még nem is beszéltem. Szóval ne szidd a facebook-ot, mert levonnak a prémiumodból. Az elvtársaid szeretik.

AvgDvl 2013.12.29. 19:57:33

Én már akkor utáltam, amikor még menő volt.
Köszönöm a figyelmet.
Hipszter Károly, sk

ComLo 2013.12.29. 20:09:42

Azért azt se vegyük készpénznek, hogy mindenképp el fog tűnni a FB. Annak ellenére hogy én is ezt valószínűsítem leginkább, gondoljuk csak végig:

A Fb egy olyan hálózati szolgáltatás nyújt, mint mondjuk a e-mail annak megjelenésekor (úgy értem valami olyan szolgáltatást, aminek ereje abban áll hogy sokan használják). Ugyan lehet hogy egyszer az e-mail mint szolgáltatás is múlté lesz (volt pl a Google wave kísérlete ugye a leváltásra) de látszik hogy jó darabig még maradni fog a szolgáltatás.

Amíg a felhasználók legnagyobb hányada ezt használja, és a szolgáltatások legnagyobb része is itt elérhető, addig meg fog maradni. Az hogy ez hamarosan lecseng, vagy hosszabb ideig megmarad, azt senki nem tudja megmondani.

Talán egyedül az szól a dolog ellen, hogy ez egy cégen alapuló szolgáltatás, és előbb utóbb meg fog jelenni konkurencia is.

2013.12.29. 20:37:15

Nem csak a brit fiatalok koreben, hanem az USA-ban is nagyon zuhan a rendszeresen belepok szama, Europaban is megfigyelheto a csokkenes. De ez a zuhanas mar ket eve tart, nem most kezdodott, es nem csak a fiatalok koreben. A FB ugy fog funkciot valtani es/vagy felszivodni szerintem, ahogyan a MySpace es a tobbiek.

www.theguardian.com/technology/2013/apr/28/facebook-loses-users-biggest-markets

Sandor Akarki 2013.12.29. 20:47:11

@Tormas Torontal: Ezt mindenkinek a statisztika tanára mondja. Vagy mindenki csak aszondja.

Sandor Akarki 2013.12.29. 20:48:40

@Félkifli: Nemzetbiztonság szerinted mihez nem fér hozzá? Azon kívül amihez nem akar?

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.12.29. 20:51:28

Facebook hír...

Fideszes oligarchákkal csatázik Matyi Dezső

Közvetlenül Karácsony után borított az Alexandra könyvesbolt hálózatot és a Matias borászatot tulajdonló 45 éves Matyi Dezső, aki egyben a Pécsi Mecsek Futball Club (PMFC) 95%-os tulajdonosa (a maradék 5%-ot Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata birtokolja). Az egyszerű pécsi vásártéri könyvárusból magát Pécs legsikeresebb vállalkozójává felkűzdő Matyi Dezső, aki mára Pécs leggazdagabb és az ország egyik leggazdagabb üzletembere, régóta nem a jobboldal kedvence. Matyi kőkemény munkával vitte sikerre vállalkozását, nem kapcsolati tőkéje révén, állami, önkormányzati megbízásokból tett szert a hatalmas vagyonra. Ő maga sem egy értelmiségi, magasan képzett figura, mindössze egy érettségivel rendelkezik, ám 18 éves kora óta kőkeményen dolgozik, ha kellett minusz fokokban árulva a könyveket Pécsett a vásártéren.

Afféle plebejus vállalkozóként jól megértette magát és később szoros barátságba került már sikeres üzletemberként a pécsiek rendkívül népszerű polgármesterével és parlamenti képviselőjével a szintén plebejus Toller Lászlóval, akit a pécsiek öt választáson is kétharmaddal választottak meg. A keresztény konzervatív jobboldal igazából a fenti okok miatt sosem szívlelte, őt idegenként kezelte. A PMFC-t Dr. Toller László a PMFC korábbi elnöke súlyos balesete után 2007-ben vette át, Pécsett több száz gyermeknek biztosítva ezzel továbbra is a sportolás lehetőségét.
2009 májusában azonban Pécsett a Fidesz került hatalomra, akik szemmel láthatóan nem szívlelték a pécsi üzletembert. Bár a Fideszes városok szinte mindenhol öntötték a pénzt a fociba, Pécs városa 2012-ig semmivel sem támogatta a PMFC-t, Matyi egyedül tartotta el a csapatot, fejlesztve a létesítményeket, sportolási lehetőséget biztosítva több száz pécsi fiatalnak. Közben a De Blasio Antonio pécsi Fidesz EP képviselőhöz köthető, nézőkkel alig rendelkező vizilabda csapat sorra kapta az önkormányzati milliókat. Ezt a méltatlan helyzetet többször is említette Matyi: "Ezt a békát le kell nyelnem". Az üzletemberrel szembeni támadások az utóbbi időben fokozódtak, nemrégiben 40 milliós bírsággal sújtotta a Fidesz kormány irányítása alatt álló Gazdasági Versenyhivatal az Alexandra könyvhálózatot bírtokló céget, a Pécsi Direkt Kft-t. Feltehetőleg a végső csepp az volt a pohárban, amikor a Fidesz közeli Széchenyi Bank Matyi állítása szerint átverte őt és a megkötött fejlesztési hitelszerződést aljas módon felrúgta. A Széchenyi Bankot Fideszhez közel álló emberek irányítják és tulajdonolják.. A Széchenyi Bank 49%-át pár hónapja milliárdos összegért a magyar állam megvásárolta (közvetve a Fidesz kormány), 51%-a maradt magántulajdonban. Az 51%-os részvényes a T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt., amely a nagyhatalmú Fideszes Töröcskei Istvánhoz, az Államadósság Kezelő Központ vezetőjéhez köthető.

Matyi Dezsőt ezenfelül a Pécsett bűnrosszul teljesítő pécsi Fideszes önkormányzat is rögtön betámadta, miután Matyi bejelentette, hogy a kisebbségi tulajdonos önkormányzatnak adja át a PMFC-ben lévő teljes részesedését. A korábban Euroliga bronzérmes női kosárlabdacsapatot sikeresen szétverő Páva, Hoppál, Csizi trió vezette pécsi Fideszes önkormányzat is érdekes nyilatkozatot tett közzé, melyben felszólítják Matyit a PMFC teljes könyvelésének és összes szerződésének azonnali bemutatására. Forrás:csakfoci.hu Összefoglalva, Matyi Dezső és az ellenérdekelt felek közötti háború végkimenetelét nagyban befolyásolhatja a közelgő 2014-es választások végeredménye. Attól lehet tartani, hogy nem csak a nagy múltú pécsi klub lehet az áldozat, hanem maga Pécs városa is. Fontosabb a pár embert érdeklő felcsúti Puskás Akadémia FC és annak milliárdos Orbán stadionja mint a PMFC és kell két kieső is nem? Persze a mai világban egy Nemzeti Könyvesbolt hálózatot sem tartunk elképzelhetetlennek. Talán ez irányba mennek a dolgok? Hamarosan látni fogjuk . . .

Ez a „nemzeti”, sunyi,aljas Fidesz, de már elég volt belőlük!

Achilles 2013.12.29. 21:08:48

Amikor a főnököm (aki nem a barátom) idézett egy FB bejegyzésemet ... volt a nap hogy töröltem a profilomat.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.12.29. 21:16:21

@Orbán ad pénzt a pécsi focira,mert jön a választás:

Magadnál vagy, libsibolsi?
45+4+8 éven át loptatok, raboltatok, sikkasztottatok (Csepelen egymást lőttétek fejbe), és most azon sopánkodtok és rikácsoltok, hogy kezdtek picit visszaszorulni gazdaságilag is?
A számlagyárakkal mi van?
A választások előtt megint beüzemelitek, hogy tudjátok finanszírozni a mocskolódó kampányotokat 2014-ben is?

vernarancs 2013.12.29. 21:17:59

Szerintem meg a faszbuk egyre jobban teljesit.

colonel pondró 2013.12.29. 21:24:07

@Orbán ad pénzt a pécsi focira,mert jön a választás: Pénzért csinálod vagy fizetnek ezért a sok butaságért? Eddig az volt a bajotok, hogy a Fidesz pénzeli a focit, most meg az, hogy nem. Helyette pénzeli azt a sportot, amiben tényleg világszínvonalon vagyunk, azaz a vízipólót. Mondjuk neked válaszolni az alighanem trolletetés.

A biztos utas 2013.12.29. 21:24:44

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:
Nekem is ez volt megmosolyogtató :)
Többen személyes sértésnek veszik, ha bántják, mintha a kedvenc sorozatukról lenne szó, vagy nem tudom miről...életük fontos részéről :D

Mesterlövész 2013.12.29. 21:26:31

@BKV reszelő: Ez való igaz, a faszbúk tökéletes szellemi mérce, másra nem is kell már használnom, hiszen az okosságok mindent elárulnak íróikról.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.29. 21:31:45

@Jankove:
A blogok, fórumok, főleg ha aktívan és anonim kommentelsz, nagyságrendekkel több időt visznek el, saját tapasztalat. Téged is látlak elég gyakran blog.hu-n, de a legviccesebb az volt, mikor a tékozló homár egyik legaktívabb törzskommentelője írta ki, hogy a sok gyökér, aki naponta órákat tölt a facebookon, ő bezzeg napi 10 percnél többet soha.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.29. 21:33:49

Egyébként én magam is pont a facebook tevékenységemet tudom legjobban kontrollálni, mert nem kell kontrollálni, eleve nem tud nagyon lekötni, szemben a web más helyeivel, amire használom, arra persze jó.

G70 2013.12.29. 22:17:00

Ez a pécsi dolog tényleg nem passzol ide,de arra már tényleg kíváncsi lennék,hogy melyik barom találta ki a
"bolsilibsi"(vagy fordítva)kifejezést,
amit azóta minden fideszes félnótás
sűrűn használ.A fogyatékosok kedvéért,
a bolsik listája:
iksz.beszolunk.hu/wp-content/uploads/2013/12/mszmp_lista.jpg

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.12.29. 22:17:31

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: for the record:
a nagy szamok torvenyei lenyegeben arrol szolnak, hogy sokszor megismetelve egy veletlen kiserletet, az kiserletek atlagos eredmenye a kiserlethez tartozo valoszinusegi valtozo varhato ertekehez egyre inkabb kozelit. tehat semmi koze a "valakinek egyszer sikerul" tevhithez.
kevesbe pongyolan pl: www.math.bme.hu/~nandori/Virtual_lab/stat/sample/Mean.xhtml

AnnaKarenina 2013.12.29. 22:21:42

Na akkor most jöjjön az a közhely, hogy a FB, vagy bármely internetes közösségi színtér (vagy bármi) annyit ér, amennyire hasznos, vagy érdekes a használójának. Szerintem mindegy, hogy FB lesz, vagy más, a nemzetközi közösségi színtér a FB után megkerülhetetlen, szükségszerű. A válogatásodon múlik, hogy mennyire értékesek, érdekesek az infók, amiket ezen keresztül kapsz.

AnnaKarenina 2013.12.29. 22:42:29

@G70: Fogd fel úgy, hogy ő is infót ad át. :)
A "bolsilibsi" kicsit már át/továbbhallásos az utótag vonatkozásában. Én nem tartom dehonesztálónak, magamat liberálbolsiként aposztrofonálnám leginkább; ez azt jelenti, hogy szabadságjogok tekintetében liberális vagyok, szociális ügyekben bolsevik. :)

vladimir964 2013.12.29. 23:13:04

Ott rohadjon meg a Facebook, meg az összes közösségi oldal, ahol van. Élén a Google+ szal. A rohadékok mindent hozzákapcsoltak, pedig csak a levelező progit meg a driveot akartam használni, ami mellesleg jó.

2013.12.29. 23:15:44

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: "Mintha az annyukat küldte volna el valaki a picsába, olyan vehemensek voltak."

:D:D Ezen jót röhögtem, de tény hogy a fészbúk egyeseknek maga a család.

2013.12.29. 23:30:24

@Narancskommunista: Háát, fogalmazzunk úgy, hogy nálam napi rutin részét képezi, hogy szabad perceimben felnézek az index-re informálódni mi történt kis világunkban, és ha találok valami érdekes blog témát, akkor hajlamos vagyok elcsábulni, de ennek a tevékenységnek általában nem rendelek alá semmit, abszolute szabadidős tevékenység.

postakocsi 2013.12.30. 00:01:34

@Kara kán:
Melyikre is gondolsz pontosan? A tocsik féle vonalra vagy a joszip tot, kaya ibrahim félére?
Mintha nem lenne mindegy, az mszmp melyik szárnya (jobboldali vagy baloldali) lopja a pénzt...
Tudod, egy sor mszp, egy sor fidesz, egy sortűz. :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.12.30. 00:05:51

@Orbán ad pénzt a pécsi focira,mert jön a választás:

Mondjuk Matyi Dezsővel kapcsolatban is tudnék pár érdekes dolgot mondani - még a pécsi fociedzőt is alaposan megszívatta -, maradjunk annyiban, hogy vicces lenne mártírként ábrázolni.:)
Matyi Dezső egyébként tavaly látta vendégül Orbán Viktort a Párisi áruházban lévő Lotz-teremben, Orbán ott írt alá egy szándéknyilatkozatot.
Ezt nem neked írom, mert neked aztán tök fölösleges.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.12.30. 00:14:57

Egyébként pedig ajánlatos megválogatni az ismerősöket, úgy még hasznos és érdekes is lehet a Facebook. A szerb-magyar határátkelőkön való aktuális várakozási időtől kezdve a tudományos témájú hírek megosztásáig mindenféle hasznos dolgot nyomon tudok követni, a játék felkéréseket meg letiltom, ahogy azt is én döntöm el, hogy ismeretlen semmit nem tudhat meg rólam, amíg nem jelölöm vissza. (Ha meg érdeklem a titkosszolgálatot, így is, úgy is lenyomoznak, egészségükre. A blog.hu-n névvel, arccal vállalom a kommentelést.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2013.12.30. 00:16:43

@AnnaKarenina:

Részvétem. A liberalizmus és a bolsevizmus eleve kizárja egymást, de konzervatívként azt vallom, mindenkinek joga van hülyének lenni.:)

Alick 2013.12.30. 00:22:00

"Az online közösségi életük bonyolítását inkább más alkalmazásokra bízzák, olyanokra mint a Twitter, Instagram, Snapchat és a WhatsApp."

Ezek is be vannak kötve a Nagy Testvérhez.

"Ismerősnek jelölt az anyád"

Ha ez annyira ciki, el lehet rejteni.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.12.30. 00:33:33

@postakocsi:

Kutyulás, kutyulás, kutyulás!

A bűnözőket sem lehet összemosni. Aki ilyent tesz, az maga is gyanús, tán gengszterpárti.

Ha minden bűnöző egyforma lenne, akkor nem is lenne szükség olyan hosszú Btk.-ra, mert csak egy cikkelye lenne egyetlen büntetési tétellel.

Ezzel szemben, az tény, hogy ha díjakat kellene adni korrupcióért és hasonló bűnökért, akkor az SZDSZ: aranyérmes
MSZP: ezüstérmes (de az is lehet, sőt valószínű, hogy az aranyérmet megosztva kapja az SZDSZ-szel).
...
a többit nem tudom. :-)

_most_ 2013.12.30. 00:43:14

@Kara kán: ostobaságod megmosolyogtat, azért az eléggé vitathatatlan tény, hogy korrupcióban a fidesz verhetetlen.

donder (törölt) 2013.12.30. 02:29:01

@Jankove: egyetertek, az ember eleteben az ido a szuk keresztmetszet, egy nap 24 orabol all, abbol legalabb 8 ora munka, ugyanennyi alvas, utazas, rutin tevekenysegek stb.
es sose tudhatjuk, mikor csenget a kaszas
ezert tudomast se vesznek a legtobben az idorol (legfeljebb hataridokrol gondolkoznak, azokon stresszelnek), csak elnek bele a vilagba mint az allatok, tudatossag nelkul
aztan buszkek is ra, hogy ok nem neznek Baratok koztot, ok online trendik, mindig a legujabb hype-ra kattannak
rajonganak celebekert, politikusokert, zeneszekert, sportolokert, megvedik oket ha valaki beszol az interneten a kedvencuknek
a penzuk mellett a meg szukosebb idejuket aldozzak rajuk, ezzel adozva nekik
sot meg a facebookot is megvedik, mintha Zuckerbergnek szuksege lenne ra vagy viszonossagi alapon kapnanak tole hasonlo figyelmet
a vallasos bigottsaghoz, fanatizmushoz hasonlit mar ez

nem csak a tartalomert, de mar a mediumert is rajonganak egyes emberek: facebook, apple, google, blackberry
olyan ez, mint rajongani egy regenyert (ami onmagaban hulyeseg), de meg a konyv formatumaert is rajongai meg aztan a legnagyobb ertelmetlenseg
a legertekesebb dolgot, az idejuket aldozzak emberek a masok eletenek kovetesere, rajongasra, kozben az egesz teljesen egyoldalu

az eddigi netes kozossegi oldalak uzenetkuldo szolgaltatasok is mind kifutottak bizonyos ido elteltevel
sokaig az MSN-en kivul nem volt elet, most van Skype
mobilon meg sok masik lehetoseg
nincs ok feltetelezni, hogy a facebook orok eletu lesz
a ceg lehet, hogy sokaig fennmarad, de a facebook formatum nem orokeletu
ezert is vasarol be Zuckerberg mindenfelebol
terjeszkedik, keszul a kovetkezo uzleti dobasara
a plebs meg csak nyalcsorgatva varja, hogy mi a kovetkezo hype, hogy tolhassa megmielott tum mainstream lenne, mert akkor mar nem cool

Macropus Rufus 2013.12.30. 09:15:54

nos, volt anno egy oldal amit úgy hívtak, hogy MySpace.com Az sokkal népszerübb volt mint a Facebbook. De valamit elrontottak, és a Facebook lett a jobb.(akár csak nálunk az Iwiw.hu) Az, hogy most a Facebook jó, nem jelent semmit. Eleve a felmérés a most 16-18 éves korosztályt nézte. Ezek most sulisok. De késöbb talán olyan döntéshozó pozitcióba kerálnek cégeknél, ahhol arról döntenek, merre nyomuljon tovább a cég. És ők már most sem látnak fantáziát a Facebookban. Késöbb még inkább nem fognak.

Az, hogy a feljebb említett pár cég közűl van olyan ami konrétan a Facebook tulajdona megint csak nem jelent semmit. Azzól még az Facebook behalhat. Egy milliárd felhasználó sem sokat jelent, ui. ezen felhasználók 90%-a egy büdös petákot nem fizet a Face-nek ezért a lelépését sem köti semmi meg. (feltételezem a cégek amik pl. hírdetnek az oldalon, szerződéssel rendelkeznek, nem akkor lépnek le amikor akarnak).
Szóval a Facebook, jelenleg a legnépszerübb oldal, de ez semmit nem jelent a jövőre nézve.
És ha a 1997 után születettek körében a Facebook nem menő, azt hamarosan meg fogja érezni a cég is. Az iwiw is ugy ment tönkte, hogy az emberek átmentek a Facebook-ra. Pik-pak ugrott egymillió user és a teljes reklámbevétel. Medig milliárd forintért cserélt gazdát az oldal anno...

Macropus Rufus 2013.12.30. 09:22:55

@Démonmac1:
"Magasról tojok a 16-18 és brit fiatalok véleményére."
a britteknél durván 50millió ember lakik (nálunk 9.9) Kb. annyi fiatal lehet ott mint nálunk az összlakosság. Ebből következik, hogy a fiatal netezők száma is jóval nagyobb mint nálunk. Tehát valószínűleg az ő véleményük nyomósabb mint a tied vagy az enyém. Másodszor, nálunk a Facebook most éli a virágkorát, ott meg már ez kezd lecsengeni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.30. 09:29:47

amcsiban már évek óta csökken a használók/újonnan regisztrálók száma.

Félkifli 2014.01.01. 16:18:38

..és íme a cáfolat a BBC-s Rory Cellan-Jones utánajárásának eredményeképpen:

www.bbc.co.uk/news/technology-25547755

Az ezen alapuló Quartz-os cikkből:
qz.com/162303/social-media-is-not-a-zero-sum-game-and-facebook-isnt-going-anywhere-so-get-used-to-it/

csak ezt emelném ki:

"the results came from a small, localized area and not from an “extensive European study".

Megnyugodtam, hogy egy-két XIX. századi módszerekkel dolgozó prof. miatt Zuckerberg sem fogja bezárni a "boltot", mert hirtelen belátja, hogy milyen maradi is a gondolkodása :)
süti beállítások módosítása