sorok között

sorok között

Ki menti meg a bankokat?

2013. december 13. - Politikai Ateista

Az Európai Unió és az Európai Tanács elnökségének tárgyalópartnerei szerdán megegyeztek a jövő bankmentéseinek menetéről. A direktíva célja, hogy ezentúl ne az adófizetők állják a pénzügyi szervezetek megmentésének költségeit. 


Eleinte igyekeztek cáfolni, hogy a ciprusi betétrablás mintaként szolgálhat majd a későbbiekben. És mégis.

A ciprusi sablont a technikai részletek kidolgozása után még jóvá kell hagynia az Európai Tanácsnak és az unió parlamentjének is. Elvileg 2016 január 1-től léphet hatályba, két évvel korábban a tervezettnél.

Az új szabályozás szerint első körben a részvénytulajdonosoknak, és a kötvénytulajdonosoknak kell veszteségeket elkönyvelniük. Csak ezek után következne a 100000 euró feletti betétesek beáldozása. Ciprus Light.

Az adófizetők elvileg csak akkor lépnek a képbe, ha ez még mindig nem elég a bank életben tartásához.

Mindenképpen pozitív, hogy az első csapásokat nem az adófizetők, és a betétesek szenvedik majd el.

Viszont egy rossz hír, piaci pletyka, vagy egy stresszteszt során előkerült rejtett veszteség felbukkanásának is igen komoly következményei lehetnek a kötvény, illetve részvénypiacokra nézve.

Csak gondolj bele egy részvénytulajdonos helyzetébe, aki megneszeli, hogy valami nem stimmel azzal a bankkal, amelynek a papírjaiba fektette a pénzét.

Akár csak egyetlen árva bank megmentésével kapcsolatos rémhír is képes lenne láncreakció-szerű részvényeladásokat generálni, ami a legrosszabb esetben, akár az összes eurozónás bank piaci kapitalizációját megtizedelheti.

Ilyen az, amikor egy alapjaiban hibás rendszert próbálnak foltozgatni. Az egyik probléma megoldásával kreálnak egy nagyobbat.

A terv szerint a bank megmentése érdekében úszni fog a hitelezők, a részvénytulajdonosok, a betétesek vagyona, vagy egy része, és ez még mindig nem jelenti azt, hogy az adófizetőknek ne kellene esetleg a zsebükbe nyúlni.

Szóval sok ember pénzt veszít.

Pontosan úgy, mint amikor egy bank csődbe megy.

Mire elkészülnek a legfaszább bankmentési tervükkel, a pénzintézetek megmentése több anyagi áldozattal jár, mint a csődjük. Ráadásul a probléma forrása (a gazdaságilag életképtelen bank) is űzheti tovább a ipart.

Zseniális.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr125688980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vomit 2013.12.13. 12:46:34

de a "megmentes" igy lesz kerek
The IMF Wants You To Pay 71% Income Tax
www.zerohedge.com/news/2013-12-12/imf-wants-you-pay-71-income-tax

Reggie 2013.12.13. 19:10:45

Szerintem ezzel nincs gond, ha cserebe azokat a vezeto beosztasu banki alkalmazottakat, akiknek a felelosege megallapithato, halalbuntetesre lehet itelni.

BigPi 2013.12.13. 20:39:13

@Reggie: Halálbüntetésre, azért ne, de bizony egy komolyabb büntetést be lehet ígérni nekik.

zobod 2013.12.13. 20:54:05

@Reggie: semmi másról nem szól az egész, mint hogy a politikusok el akarják venni a hatalmat a pénzemberektől. Alighanem azért, mert nem kívánják megfizetni a horribilisre duzzadt adósságokat. Volt már ilyen párszor a történelemben.

kvadrillio 2013.12.13. 21:22:42

MEGMENTIK EZEK SAJÁT MAGUKAT !
A KISBETÉTESEKET KISZÓRJÁK, CSAK A NAGYBEFEKTETŐK MARADHATNAK A BANKOKNÁL...OCCT KÉSZ ! :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.13. 21:26:49

Semmi gond, alapvetően ez a tiszta helyzet.
Az más kérdés, hogy ez azzal jár, hogy magasabb lesz a részvényesek és kötvénytulajdonosok hozamelvárása.

zobod 2013.12.13. 22:15:50

@Bicepsz Elek: pontosan. Business as usual. Sosem volt olyan a történelemben, hogy a Zemberek jártak jól, mikor az uraságok egymásnak estek.

Van most egy bankárellenes hangulat, nem csak nálunk, szerte a nyugati világan. A politikusok ezt meglovagolva vernek végig olyan módosításokat, amiktől neked, nekem, a másik átlagembernek ugyan semmivel nem lesz jobb - talán rosszabb sem -, de az erőviszonyokat pénzvilág és politika közt átrendezi.

vomit 2013.12.14. 13:46:47

@zobod: 100 evvel ezelott a federal reserve torveny a bankok megregulazasa felkialtassal keszult. az eredmenye pedig:
200 Years Of Dollar Debasement
www.zerohedge.com/news/2013-12-12/200-years-dollar-debasement
Everyone has seen the 100-year US Dollar destruction chart; so here is the 200-year... a century without The Fed and a century with... which would you prefer?
süti beállítások módosítása