sorok között

sorok között

Két államcsőd egy héten belül

2013. július 23. - Politikai Ateista

A múlt héten Magyarország államcsődjével kapcsolatban két jóslat is befutott. Ez már a vég, kezdjünk csomagolni?


Először Peter Attard Montalto, a Nomura elemzője csatlakozott a Szász Károlyhoz, és a kormány legújabb, a devizahitelesek megmentését kilátásba helyező homályos utalása miatt államcsődözött egy nagyot. Azt azonban ő is elismerte, hogy gyakorlatilag államcsődről nincs szó.

Jogi vagy technikai értelemben nem beszélhetünk szelektív államcsődről – szögezi le Montalto, hozzátéve: álláspontja szerint „szellemét tekintve” („in spirit”) bizony arról van szó. - A Nomura Magyarországról: a szellemét tekintve ez bizony államcsőd - Világgazdaság.

Abban valóban igaza van az elemzőnek, hogy hazánkban a szellemi államcsőd kockázata igen magas. De történjem akármi a devizahitelesekkel, amíg Magyarország eleget tesz az adósságszolgálati kötelezettségeinek, addig teljesen felesleges az államcsőd emlegetésével kelteni a hangulatot.

Pénteken a Die Zeit folytatta a rémhírterjesztést:

Tartósan alacsony gazdasági növekedés és emelkedő eladósodottság - ez a két legnagyobb problémája Magyarországnak a cikk megállapítása szerint. Emlékeztet arra, hogy bár az európai átlaghoz viszonyítva nem kiugró a magyar GDP-arányos államadósság (80% körül), de ha emellé a magánszektor eladósodottságát is hozzászámítjuk, akkor a nemzetgazdaság adósságállománya a GDP több mint 120%-ára rúg. - Magyar államcsőd veszélyéről ír egy német lap - Portfolio.hu

Kevés kivétellel, szinte az összes európai gazdaságra jellemző a "tartósan alacsony gazdasági növekedés, és emelkedő eladósodottság". Ebben a tekintetben Magyarország közel sem tartozik a legrosszabbak közé.

A Die Zeit azonban felhívja a figyelmet a magánszektor adósságállományára, amely a szerzők számításai szerint további 40%-ot csap az államadóssághoz. Félelmetes nem?

A magánszektor adósságállománya a GDP százalékában:

householddebt.jpgForrás:Zerohedge, 2011-es adatok

Magyarország ebben a vonatkozásban sem tekinthető fekete báránynak.

Az viszont tagadhatatlan, hogy "az ország könnyen államcsődbe sodródhat, ha gondok támadnak a nemzetközi pénzügyi piacokon".De ez megint csak egy olyan probléma, amivel számtalan mások is kénytelen számolni.

A piacok egyelőre nem osztják a Die Zeit, Peter Attard Montalto, és Szász Károly aggodalmait:

Többheti mélypontra csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége a keddi londoni jegyzésben, tükrözve a felzárkózó piaci eszközökkel kapcsolatos piaci hangulat javulását.Magyar államcsőd - mélyben az indikátor - Profitline

HUCD5 most éppen 293.5.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr535419477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pillangószárnyú csincsilla 2013.07.23. 17:43:35

A judeoliberális közgazdászok és megmondóemberek 2010-óta magyar államcsődről kárognak.

Azóta már fél Európa összeomlott, Magyarország viszont stabilan áll.

Ez pedig kötelező olvasmány az IMF-rajongóknak:

www.origo.hu/gazdasag/20130606-az-imf-onkritikusan-ir-a-gorog-valsag-kezeleserol.html

Feketeistván 2013.07.23. 17:52:10

Jaj, hagyjuk már ezt, mint Kósa és Szíjjas a két megélhetési államcsőd elvtárs. Valakinek mindig jó ha ilyen baromságokat bedob..

Szociknak vége 2013.07.23. 17:56:04

A Die Zeit egyéb hülyeségeket is terjesztett amikor nem akartuk felvenni a ránktukmált IMF csomagot.

Na és?

na4 2013.07.23. 18:09:51

Game over: évtizedekig marad a vegetálás. Felépült a szocializmus.

Paul Summers 2013.07.23. 18:10:13

Szarok Montaltora és a Die Zeit nevű budipapírra.

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.07.23. 18:26:27

A Die Zeit-os cikk félelmetesen általános, nem tudom mi értelme van papírra vetni ilyeneket. Gondolom szokás szerint egy németországban élő magyar szócsöve az újság.

WLaci 2013.07.23. 18:40:38

Höhö, Szász Karcsi milyen hamar liberális megmondóember lett a fidióták szemében... Tanulság mindenkinek, aki minimális szakértelemmel bír, és együttműködik ezekkel az idiótákkal...

zobod 2013.07.23. 18:56:21

a die zeit cikk alatti hozzászólások szinte mind azt vetettek fel, hogy ha magyarorszag ezek szerint a mutatok alapjan csodeselyes, akkor nagyon-nagy a baj az eu tobbi tagallamaban is.

montalto meg az egyik fohuhogo, prognozisaitma tenyekkel osszevetve szakertelme legalabbi megkerdojelezheto

Teragigamega lélek 2013.07.23. 19:14:06

Nagyon szerencse, hogy a focin kívül ebben a témában is rengeteg a jó szakember kis hazánkban :)

_most_ 2013.07.23. 19:19:19

@Teragigamega lélek: ezt nekem is feltűnt, ír valami gazdasági szakember egy cikket Magyarországról, akinek ez a munkája, majd jönnek a kommentelők, akiknek semmilyen szakértelmük nincs a témában, de teljes magabiztossággal kijelentik, hogy téved az elemző :D

Link elek 2013.07.23. 19:31:08

A 90%-nal behuzot fenntarthatosagi vonal baromsag!!
Nem letezik ilyen osszefugges.
Minden olyan beruhazasi hitel ami kitermeli a torlesztest az fenntarthato, ami nem az nem. 10%-os faszsagra felvett hitel is problema, es 200% ami kitermeli a torlesztot az meg nem.

Ennyire egyszeru.

Szociknak vége 2013.07.23. 19:41:21

@Józsi bá': Úgyérted zsidó származású németországi magyar, lehet hogy Kertész vagy Konrád volt.

Fejesrob 2013.07.23. 19:43:50

1 éve folyamatosan csődbe mentünk volna az "elemzők" szerint, ha nem vesszük fel az IMF hitelt.

Magasról le kell ezeket szarni. Ja persze, "szellemi államcsőd". Egyből nem lenne szellemi államcsőd, ha eltörölnének pár multit érintő adót.

Ez olyan mint a "megrendült jogrend", ha a kormányban nincsen liberális.

A probléma a magas lakossági eladósodás, köszönhető amúgy Gyurcsányéknak. Olcsóbb lett volna, ha meghagyják a Fidesz lakástámogatási rendszerét.

Ezt az ilyen Most félék szopják be, mert nekik mindegy, csak ne Orbán.

zobod 2013.07.23. 20:17:40

@_most_: a nomurás Montalto Magyaországról szóló prognózisainak értékét még te is meg tudod ítélni. Nem kell hozzá közgazdász oklevél.

MACISAJT 2013.07.23. 20:20:00

Pro primo: ez a Peter Attard Montalto hagyományosan majdnem olyan hülye jóslatokkal áll elő mint a bizonyos Benoit Anne...:)

Pro secundo: ami pedig a Die Zeit prognozisát illeti, az sem más mint egy közismert weyerbélázás.

Idézném:"A cikk végül Magas István( a Corvinus /nn.Macisajt) azon véleményét tolmácsolja, hogy "Orbán ismeretlen vizeken vitorlázik", amellyel arra utal, hogy a nemzetközi piacokon felmerülő esetleges problémák miatt Magyarország könnyen abba a helyzetbe sodródhat, hogy fizetésképtelenné válik. "

Erre csomagolni, eftársak?:P
Mindenképpen, ha kérhetem.

salitis 2013.07.23. 20:28:43

Kongasd a vészharangot, és ha bejön, egy évtizedig megkérdőjelezhetetlen szakértő leszel. Ha nem, ki fog emlékezni, és kit fog érdekelni, mit huhogtál pár éve.
Ennyit a pénzügyi megmondó emberek szakértelemről.

von Putri 2013.07.23. 20:34:19

A Die Zeit mint mértékadó német libernyák napilap cikkének színvonala jól mutatja, hová jutott a liberalizmus, az egykor még a szellemi elitnek szánt ideológia. Már a hívei sem hisznek benne, remélem az FDP is hamarosan oda jut, ahová a magyarországi testvérpártja: már csak a történelem szemétdombjáról terjeszti az oszlás bűzét

$pi$ 2013.07.23. 20:35:06

@MetroGoldwinMayer: "Hopp Orbán megint győzött, telekomadó:"

De hogy ebből is mekkora rohadt nagy sírás rívás meg fékek meg ellensúlyok rendszere volt az nem emberi. :)

Brix 2013.07.23. 20:35:29

Eddig, egy páratlan nagy nemzetközi likviditási környezet hatására tudott csak az ország fennmaradni a vízen. Akkor lesz probléma , ha az USA gazdasága elkezd jobban regenerálódni, és fokozatosan leállítják a FED eszközvásárlási programját vagy kamatot emelnek. A szűkülő nemzetközi pénzkínálat újra az államcsőd közelébe sodorhatja az országot. A mostani kegyelmi állapotot úgy tűnik nem tudja kihasználni a kormány...

$pi$ 2013.07.23. 20:38:32

@Brix: Jah, a fidesz páratlanul frankó nemzetközi környezetben tudott fennmaradni, az mszp pedig egy páratlanul rossz nemzetközi környezetben tudott majdnem tönkremenni. Ahogy az közismert. ;)

ob.szerver 2013.07.23. 20:56:58

@Fejesrob:

"1 éve folyamatosan csődbe mentünk volna az "elemzők" szerint, ha nem vesszük fel az IMF hitelt."

Romániában ott az IMF. Idén 2,4%-os növekedést várnak, 2014-től tartósan 4% körülit.

Csak emlékeztetőül: az orbán-simicska rezsim 4 éve alatt 0% lesz, ha jövőre nyernek, jön a következő négyéves nulla. A beruházások amortizációt sem fedező visszaesése a garancia erre.

És akkor 2018-ra már Románia is megelőz bennünket.

Mert Magyarország jobban teljesít.

hot-spot (törölt) 2013.07.23. 20:57:17

Bár csak bebaszódna már végleg!

$pi$ 2013.07.23. 21:01:42

@ob.szerver: "Romániában ott az IMF. Idén 2,4%-os növekedést várnak, 2014-től tartósan 4% körülit."

Gondolom pont azok számolták ezt ki, akik kiszámolták, hogy mi meg fizetésképtelenné válunk. :)

ob.szerver 2013.07.23. 21:02:20

@Brix:

"a FED eszközvásárlási programját vagy kamatot emelnek."

Nagyom vicces lesz, amikor a sebészkéssel 10 bázispontokat metszegető Matolcsy majd egyszerre emel 500-at.

Szociknak vége 2013.07.23. 21:05:01

@Brix: Ja pont ilyen pénzbőség volt egészen 2008-ig, akkor dupla alapkamat volt, dupla kamattal ment az állampapír, növekedés meg ugyanúgy nem volt mint ahogy most sincs, csak hozzá még az adósság is növekedett.

Fejesrob 2013.07.23. 21:05:41

@ob.szerver: A románoknál kimaradt a Gyurcsány korszak. Az államháztartásuk akkora mértékben nem úszott el, az adósságállományuk 8 év alatt nem nőtt 30%-al.

Várjuk ki a 2018-at.

Szociknak vége 2013.07.23. 21:07:40

@ob.szerver: orbán-simicska rezsim 4 éve alatt 0% lesz

- A Gyurnai rezsim örült volna a 0%-nak a rekord államadósságnövekedés mellett, de csak nem jött össze.

Szociknak vége 2013.07.23. 21:11:25

@Fejesrob: A románok államadóssága a GDP 30%-a.

Persze a 2,4% szép álom, csak forrást is szeretnék hozzá, mert az első negyedéves magyar fos 0,7%/-0,4% is az elsők között volt a régióban, a csehek mélyen ez alatt vannak a németekkel együtt.

Krumpli Bogart 2013.07.23. 21:15:04

@MetroGoldwinMayer: Szipolynetes Magyar Telekom jól megszívja!
Nyihahahahahaha!
Részvényei ISMÉT mennek lefelé, mint a balta nyél nélkül.

Mintha hájjal kenegetnének!
Hahahahahahaha!

Remélem, padlót fog az egész lehúzós banda!!!!!

zobod 2013.07.23. 21:17:23

@ob.szerver: rég elavult már az a cél. Év közepén látni, hogy jó lesz az a 2,4% 1,7%-nak is. Ami viszont viccesen eredeti a hszedben, az IMF mint a prosperitás forrása :) Nagyon elkeseredett az ellenzék magát eufemizmusból vagy cinizmusból demokratikusnak nevező része, hiszen Orbán sikerrel elkerülte az IMF programot ebben a ciklusban. Azt a programot, ami egyenes út a politikai bukáshoz, mint a szocik azt megtapasztalták. Ezért szerették volna annyira, hogy a fidesz is kapjon a nyakába egy IMF megállapodást, hogy a támogatottsága lecsússzon az ő szintjükre, és így nyitott legyen a verseny 2014-ért. De nem így történt.

ob.szerver 2013.07.23. 21:22:05

@zobod:

Te biztos jobban meg tudod ítélni, mint az ezzel foglalkozó elemzők.

kitekinto.hu/karpat-medence/2013/07/23/londoni_elemzk_gyorsulhat_a_roman_gazdasagi_novekedes#.Ue7XFtIW3fk

Ti még akkor is ájemefeztek, amikor 2018-ra a románok hátát fogjuk nézni. Csak bátran, semmi se ingasson meg a hitetekben.

$pi$ 2013.07.23. 21:26:18

@ob.szerver: "2018-ra a románok hátát fogjuk nézni"

Azért ahhoz a két-három százalékos GDb növekedés egy picit kevés lesz. :)

christophe 2013.07.23. 21:30:02

Csak az eurozonàba ne keruljon be az orbànmatolcsy àlompàros àltal vezetett M.o,addig nyugodtan alszok....

gnme 2013.07.23. 21:33:44

má' most a románok és olaszok után megyünk

-> kell munka? olaszó'ba kell csinálni ezt meg azt
-> német-román gépgyár, Rosendahl Industries rendel cuccot

Köszönjük Orbán Viktor.

És hogy elvetted a Humalogot .. ezért keményen megfizetsz öregem, 1000x fogod ismételni, hogy HÜLYE voltál öregem!

Megérdemled, mert rászolgáltál!

<kocc> a melósokra!

www.youtube.com/watch?v=jRP3VBtx6zA

Le_Penseur 2013.07.23. 21:34:32

Olykor a külföldi elemzők is összehordanak mindenféle ostobaságot pont úgy ahogyan pl OV az 1,8 millió adófizetővel, vagy MGy a 2013-aas 7%-os gdp növekedéssel.

@Krumpli Bogart:
Fel nem fogom, miért jó az neked, ha bármely cég részvényei mennek lefelé, mint a balta nyél nélkül?
A féktelen gyűlöleten, irigységen kívül miért okoz az örömet, ha bármely cég részvényei kevesebbet érnek?

zobod 2013.07.23. 21:37:57

@ob.szerver: ja, hogy ismereteid olyan kősziklákon nyugszanak, mint a kitekinto.hu mértékadó makrogazdasági portál, ami szerint egyes angol tudósok esetleg esélyt adnak rá hogy talán... Montaltot is meg kellene kérdezni, hiszen igazi reneszánsz ember ő, a múltkor az ft-n valami kolumbiai témában szakértett, néztem is, hogy micsoda zseni, jó ha van harminc éves és nem csak Magyarország van ám kisujjában. Talán még Románia is...

Rágiós kitekintés témában én inkább maradok ilyen forrásoknál:

www-wds.worldbank.org/external/default/WDSContentServer/WDSP/IB/2013/06/13/000350881_20130613080133/Rendered/PDF/783410REVISED0Box377338B00PUBLIC0.pdf

Szociknak vége 2013.07.23. 21:40:14

@Le_Penseur: összehordanak mindenféle ostobaságot pont úgy ahogyan pl OV az 1,8 millió adófizetővel

- fejtsd már ki lécci

gnme 2013.07.23. 21:42:33

@Le_Penseur: jászgyerek

elad mindent és kibaszik OV-vel

... OV mert rászolgált

Void Bunkoid 2013.07.23. 21:45:35

@ob.szerver: a baj mindössze az, hogy a jelenleg is (IMF-hitelből) iszonyúan növekvő-properáló gazdaságok távolabbi prognózis alapján - nem is olyan rég volt erről cikk - nemhogy Magyarország, de a béka segge alá fognak kerülni 7-8-10 év múlva, tekintve hogy jelentős számú most még jól kereső középkorú aktív dolgozóval rendelkeznek, akik ezen határidőn belül nyugdíjba fognak menni, és onnantól kezdve ők is csak a jól prosperáló gazdaság szociális hálójának a vérét szívják, és NINCS utánpótlás (lásd Nagy-Britannia).

A helyükre érkezett bölcsészdiplomás magyar/paki/lengyel mosogatók meg messze nem keresnek és nem adóznak annyit, hogy el tudják tartani majd azt a sok vén brit trottyost. Na akkor fog ott majd kiborulni a bili.

Itt is, amikor a Ratkó-gyerekek nyugdíjba mennek, de minket nem fog eladni fillérekért kilóra az IMF Németországnak/USÁnak/Izraelnek stb. :P

Szociknak vége 2013.07.23. 21:47:25

@Void Bunkoid: 'baj mindössze az, hogy a jelenleg is (IMF-hitelből) iszonyúan növekvő-properáló gazdaságok'

Mondj már pár ilyet, forrással.

gnme 2013.07.23. 21:49:41

@Void Bunkoid: ha volna annyi esze oV-nek, mint a a kutyám szarának ... ösztönözné a gyerekvállalást

persze nem selmeci gabikával (valakinek butának is kell lenni pénzért)

hanem zsével

és nem cigá' kell. annak NULA forint.

dehát OV töketlen balfasz, csak a Humalog elvételében jeleskedett eddig is

fajtájának 100% ellensége

gnme 2013.07.23. 21:51:16

L=LL

www.youtube.com/watch?v=j3sBa6-6DsY

Bélát a pártba, Taurust a kormányba!

ob.szerver 2013.07.23. 21:51:21

@zobod:

Túlbecsülni tényleg nem kell ezeket az elemzőket, de azért ez egy racionális világ, sok minden kiszámítható és előre jelezhető. Nem akarlak hiábavaló módon közgazdasági ismeretekkel terhelni, de annyit gondolom te is megértesz, hogy ha nem dobunk pénzt a kávéautomatába akkor nem nem fogunk kávét inni. Az orbán-simicska rezsim pedig nem csak nem dob be, hanem éppen azzal van elfoglalva, hogy kipiszkálja az előző által bedobottat.

Szociknak vége 2013.07.23. 21:53:53

@ob.szerver: 'de azért ez egy racionális világ, sok minden kiszámítható és előre jelezhető.'

- csak az nem hogy aminek infóértéke van. Hogy adhatott AAA+ besorolást a Moodys 3 héttel a bedőlés előtt a Lehmann Brosnak?

gnme 2013.07.23. 21:59:27

köszönöm OV hogy elvetted a Humalogot (amit játszva visszaszereztem, mert tanárúr az orvosom)

remélem megtapasztalod 800e ember bosszúját.

megérdemled.

www.youtube.com/watch?v=iLYfdR_UYkU

Void Bunkoid 2013.07.23. 21:59:38

@MetroGoldwinMayer: sajnos már nem találtam meg azt a cikket (pedig portfolio.hu-s volt), amin volt ilyen távolabbi előrejelzés-grafikon, de ha a közelmúltból kell példa, akkor lehet ujjal mutogatni Írországra, vagy Szlovéniára :)

Le_Penseur 2013.07.23. 22:06:01

@MetroGoldwinMayer:

A minap a WSJ-ben azt nyilatkozta, hogy 2010-ben 1,8 M adófizető volt, most pedig közel 4 M. Kicsivel korábban még 2,6 M adófizetőről beszélt. Persze egyik szám sem stimmel, hiszen 2010-ben 4 567 985-en készítettek személyi jövedelemadó-bevallást,
ténylegesen 3 525 536-an fizettek szja-t. (forrás: NAV lánykori nevén APEH)

index.hu/belfold/igazamiigaz/2012/02/22/valoban_2_6_millio_magyar_tartja_el_a_tobbit/
most.444.hu/2013/07/19/hany-adofizeto-is-van/

kronosz6 2013.07.23. 22:06:38

OV rendszere és az ország annál inkább prosperál, minél jobban bajban szeretnék látni a ballibbant emberek. Példa: tavaly mentem az öreg komcsi szomszédommal a Budafoki bor és pincefesztiválra. Azt mondta kevesen lesznek, mert elszegényedtek az emberek. Persze OV miatt.

Oszt nézett egy nagyot, amikor lépni nem bírt. Baromi rossz kedve lett. Ezt kivánom nagyon sokáig minden balliberálisnak! Amig nektek rossz addig jó az országnak!

Szociknak vége 2013.07.23. 22:06:45

@Void Bunkoid: Mind2 a lufi kipukkanása után lett IMF hiteles.

Amiatt kérdeztem, mert én egyáltalán nem tudok még közepesen prosperáló gazdaságot(évi +2-3%) sem mutatni európában jelenleg.

Szociknak vége 2013.07.23. 22:08:40

@Le_Penseur: Hol a WSJ cikk? Nem azt nyilatkozta véletlenül, hogy 1,8 millió adózóval több van?

Ami nem állna messze a valóságtól, mert ugye az adójóváírás kivezetéséig a minimálbéres nem fizetett adót.

sírjatok 2013.07.23. 22:10:40

@gnme: "ösztönözné a gyerekvállalást
hanem zsével
és nem cigá' kell. annak NULA forint."

A gyerekek utáni adójóváírás ilyen, de ez se sokat segít.

ob.szerver 2013.07.23. 22:11:28

@Void Bunkoid:

"de minket nem fog eladni fillérekért kilóra az IMF Németországnak/USÁnak/Izraelnek stb. :P"

Agyrém.

És nem ti vagytok a legrosszabbak, mert tudtok írni, olvasni, számítógépet kezelni, és ezzel intellektuálisan máris különbek vagytok a fidesz szavazók 90%-ánál, ráadásul este tízkor nem vagytok bebaszva a házipálesztől és nem a Fási mulatót nézitek, hanem közgazdasági témákban kommentelgettek.

És mégis, mintha a Lendvay utcából érkező telepatikus kisugárzás megfosztana benneteket a józan eszetek legutolsó neuronjaitól és az önbecsülésetek legutolsó morzsáitól is, és nincs az az istenverte baromság, amelyet ne szajkóznátok boldogan, amit a párt agitprop osztálya kitalál a részetekre.

zobod 2013.07.23. 22:14:24

@ob.szerver: most itt az államcsőddel való aljas és gátlástalan riogatásról beszélünk. Arról, ahogy a magyar baloldal a tőle megszokott pitiáner aktuálpolitikai okokból, a külföldi befektetők egy része pedig a költségvetési politika korlátozása (értsd: adóemelések elkerülése) céljából próbálta belekényszeríteni a kormányt egy IMF egyezségbe. Egyik visszatérő, hazug motívum hogy márpedig a fidesz kormány kezét fogni kell, különben államcsőd lesz.

A beruházások visszaesése egy komplexebb történet, és nem is példátlan a régióban. Linkeltem fentebb egy tanulmányt. Nem valami fidesz közeli cégtől van, olvasd el bátran, előnyödre válik, talán nem lesz szükséged olyan szamárvezetőkre, mint hogy kávéautomatának képzeled a gazdaságot.

sírjatok 2013.07.23. 22:17:23

@ob.szerver: Mert mi mind buták vagyunk veled szemben, aki nagyon okos vagy. Ennyi, ne szégyelld kimondani, ne szerénykedj feleslegesen!

Void Bunkoid 2013.07.23. 22:17:46

@ob.szerver: bármilyen meglepő is, de NEM vagyok fidesz-szavazó.

Ettől függetlenül nem szeretném más f*szával verni a csalánt.

A jelenlegi baloldal és elképzelései szinte semmiben nem különbözik a rendszerváltás előtti Magyarországtól, aki szintén, csak nem az IMF, hanem a Szovjetunió f*szával verte a csalánt.

Speciel ha már mindenáron állást akarsz foglaltatni velem, akkor azt mondanám, hogy a 94-98 közötti Horn-kormány hellyel-közzel jó úton járt. Igaz, ők is népszerűtlenek lettek azzal, hogy nem vettek fel megahiteleket, meg megszorítottak, és el is lettek zavarva, hogy utána I. Viktor bőszen elverhesse azt, amit összegyűjtöttek. Pedig nem kellett volna elzavarni őket.

Le_Penseur 2013.07.23. 22:17:50

"Elmondta, hogy amikor hivatalba lépett, 1,8 millió adófizető volt, most 4 millióhoz közelít a számuk."
mandiner.hu/cikk/20130719_orban_nem_sikeresek_vagyunk_hanem_jobban_teljesitunk

"We had 1.8 million taxpayers when I took office. Now we are close to 4 million."
blogs.wsj.com/emergingeurope/2013/07/18/hungarys-pm-orban-says-sectoral-taxes-to-remain-for-several-years/

gnme 2013.07.23. 22:18:26

@sírjatok: adójóváírás .. miből?

:-D

köszönöm, indítom a PD-t, megyek nyugatra, csákány öcséim (megnyomom a pedált és a kocsi oldalra fordul .vouáá'..bázze ez PD nem faszfurulya)

szopjatok ti.

www.youtube.com/watch?v=HXITyAJnK3Q

csá.

Szociknak vége 2013.07.23. 22:20:37

@Void Bunkoid: 'A jelenlegi baloldal és elképzelései szinte semmiben nem különbözik a rendszerváltás előtti Magyarországtól, aki szintén, csak nem az IMF, hanem a Szovjetunió f*szával verte a csalánt.'

- tévedés az mszmp 1978 óta lóg az IMF csecsén.

deku82 2013.07.23. 22:20:39

@MetroGoldwinMayer:
"Hogy adhatott AAA+ besorolást a Moodys 3 héttel a bedőlés előtt a Lehmann Brosnak?"
Nem értesz te ehhez! Már a kérdést se jól teszed fel. ;)

Szociknak vége 2013.07.23. 22:23:00

@Void Bunkoid: 'hogy utána I. Viktor bőszen elverhesse azt, amit összegyűjtöttek.'

2 butaság

1. A Horn kormánynál többet senki nem privatizált (vö. összegyüjtés)

2. Az 1. Orbán kormány csökkentette a GDP arányos államadósságot (vö. elverés)

ob.szerver 2013.07.23. 22:30:57

@Void Bunkoid:

Rendben. Akkor viszonyt tényleg nem értem, hogy mi a párhuzam az IMF és a SZU között, hogy lehet elhitetni veled az ájemef mumus mítoszt, és nem mit nem értesz azon, hogy az IMF csak egy dolgot akar: fegyelmezett, kiegyensúlyozott, növekedésorientált gazdaságpolitikát, és még azt sem akarják megmondani, hogy ezt az államok milyen eszközökkel érjék el, ha azok hitelesen szolgálják a célokat.

sírjatok 2013.07.23. 22:32:25

@gnme: "adójóváírás .. miből?"

Nálam adóból, drágám. Jó utat.

Void Bunkoid 2013.07.23. 22:34:09

@MetroGoldwinMayer: elnézést, mea culpa.

Amúgy speciel én a privatizációt nem tartom kifejezetten ördögtől való dolognak, véleményem szerint egy államnak azt kellene a tulajdonában tartania, amivel saját magát mint államszervezetet fenn tudja tartani - szerintem egy államnak nemigen van szüksége kötödére, húsüzemre, különösebben még közlekedési vállalatra SEM (ugye a MÁV...). Legalábbis ha a magyar nemzet dús szociális hálót akar, akkor sztm bazinagy versenyszférára van szükség, amiből származó adóbevételekből jut esetleg szociális hálós juttatásokra. Azzal, hogy a versenyszférából származó éppen csurranó-cseppenő adóbevételből az államnak a saját apparátusa mellet ki kell fizetnie a rettentő mennyiségű állami alkalmazottat is, az édeskevés, az CSAK az alapvető dolgoktól (rendőrtől-mentőtől-tűzoltótól-orvostól), meg az esetleges elesettetktől vonja el a lóvét.

És mindenki nagyon jól tudja, hogy hiába próbálna azzal jönni, hogy "de hát majd a húsüzem meg a kötöde meg a bánya meg az XY majd hozza a bevételt, mert az állam eladja a termelt cuccot"...ugyan már. Láttatok ti annak idején, még a Kádár-rendszerben (főleg a késeiben) TÉNYLEG teljesítményorientált, minőségi melót? Egy nagy lófüttyöt, ha valaki túlórázott, az nem a gyárnak túlórázott, hanem a saját zsebébe, géemkában.

Void Bunkoid 2013.07.23. 22:36:35

@Void Bunkoid: az utolsó mondathoz kiegészítés még hogy természetesen a gmk-s fusihoz a kincstári erőforrásokat felhasználva, és azért egy büdös fillért, amortizációt nem fizetve...

Szociknak vége 2013.07.23. 22:36:36

@ob.szerver: 'IMF csak egy dolgot akar: fegyelmezett, kiegyensúlyozott, növekedésorientált gazdaságpolitikát'

- csak sajnos nem sikerült elérnie sehol. Azt annál inkább, hogy aki hitelt kért tőle, az megint tőle kérjen, aztán megint (görög, román). Az Izlandiak IMF nélkül oldották meg és kijöttek a hitelspirálból.

'még azt sem akarják megmondani, hogy ezt az államok milyen eszközökkel érjék el'

- ehhez képest még azt is megmondják, hogy melyik fajta hitelt KELL felvenni, meg azt is apróra, hogy milyen eszközök kívánatosak, és milyenek nem

Ettől függetlenül az IMF is változik, már belátta hogy szarul kezelte a válságot és személycserék is voltak.

Szociknak vége 2013.07.23. 22:43:30

@Void Bunkoid: 'egy államnak azt kellene a tulajdonában tartania, amivel saját magát mint államszervezetet fenn tudja tartani'

- erre nincs egy általános dogma, de a magyar állam sokkal kisebb arányú tulajdonos a gazdaságban, mint a német vagy a francia.

- szvsz egy fejlett erős gazdaságnak jó a szabad verseny. nekünk nem biztos. Még a magánszféra is nagyrészt a külföldé, ami azért rossz mert minden erős ország gazdasága erős középosztályokon nyugszik. Mo-n ez a kommunizmmus miatt nem jött létre, ma meg a nagyvállalatok miatt nem jöhet létre, csak állami segítséggel. Már II. József gondja is ez volt és még jó néhány királyunké. Szóval ilyen helyzetben egyfajta korporatív állam és nemzetiszocializmus talán kifizetődőbb, mint a liberális piacgazdaság. Példának ott van Kína, Oroszország piacvédő, tudatosan középosztályt építő politikája.

ob.szerver 2013.07.23. 22:47:37

@MetroGoldwinMayer:

"csak az nem hogy aminek infóértéke van. Hogy adhatott AAA+"

Szerintem AAA+ besorolás nincs. Más dolog egy ország makrogazdasági előrejelzése és megint más egy cég megítélése, különösen, ha az olyan eszközöket tartanak, amelyeket még a saját kockázatmenedzsereik sem értenek (javasolnám a Margin Call című film megtekintését, ha még nem láttad).

Egy ország megítélése ennél sokkal átláthatóbb, és ha a növekedés forrásait lerombolják, akkor ott nem lesz növekedés. Ez ennyire egyszerű.

Szociknak vége 2013.07.23. 23:03:22

@ob.szerver: Ha nem tudja előrejelzni a cég stabilitását, akkor minek jelzi előre?

'Egy ország megítélése ennél sokkal átláthatóbb'

- Azért Görögországot sem jelezték előre

Ad Dio 2013.07.23. 23:08:18

@gnme:

"köszönöm, indítom a PD-t, megyek nyugatra, csákány öcséim (megnyomom a pedált és a kocsi oldalra fordul .vouáá'..bázze ez PD nem faszfurulya)"

Jó az anyag, mi? :-D

szofter 2013.07.23. 23:24:43

Megjegyzem magamnak ennek a Montaltónak a nevét, és ezentúl erős fenntartásokkal fogom kezelni a szavait, ha még hallom/olvasom őket. Államcsőd ugyanis nem attól lesz egy országban, hogy valami önjelölt közgazdász azt mondja, hanem attól, hogy a pénzpiac nem bízik a kormányban. Egy-két éve még reális lehetőség volt a magyar államcsőd, mert egekben volt a kockázati felárunk, és előfordult, hogy érdektelenségbe fulladt egy-egy kötvényaukció. Ha ilyen helyzetben nem lett államcsőd - márpedig ugye, mint ma már tudjuk, nem lett -, akkor a mostaniban sem lesz. Legalábbis amíg hétről hétre elkel minden meghirdetett állampapír, addig egész biztosan nem.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2013.07.23. 23:30:52

Én csak annyit mondanék: igen, kezdj csomagolni, hátha felvesznek a dicájthoz portásnak vagy klozettpucolónak.

Szociknak vége 2013.07.23. 23:31:43

@szofter: És utána sem, hiszen Bajnai alatt sem volt, mint at megtudtam. Ha nem megy a papír, még mindig ott van az IMF.

kentauri 2013.07.23. 23:33:46

Ehhez az egészhez nem értek, csak egyet tapasztalok, hogy hónapról - hónapra egyre nehezebben tudok ételt rakni az asztalra Új ruháról már nem is álmodok, de már a turkálóban sem jártam évek óta. A kislányomnak minden ruhája másoktól származó használt cucc, már a sodorni való dohány is elérhetetlen lassan. Ma nem ettem az 500 forintos krumplis tésztából, hogy holnap ne keljen kajára költeni, húst már csak fizetés utáni napokban egyszer eszünk, mindez 180-as nettó mellett.A környezetemből irdatlan sokan külföldre mentek az elmúlt években, legtöbbjük vakra megindult családostól...hihetetlen ami ebben az országban folyik,hihetetlen, hogy vannak tetvek akik idejönnek és cinikus módon védik ezeket a mocskokat. A belem kifordul tőletek rohadt, gusztustalan férgek. A patkány egy aranyos kis nyuszi hozzátok képest. Beletapostok minden güriző, a családját becsületes munkával ellátni próbáló emberbe. Undorító ahogy a szart lefetyelitek ennek a tróger, senkiházi bandának a seggéből. De nagyon csúnya vége lesz ennek......

szofter 2013.07.23. 23:34:25

@MetroGoldwinMayer: Igaz, bár mondjuk én már az IMF-hitelt is államcsődnek tekintem. Kb. úgy, mint amikor a csődbe menni készülő bankokat, nagyvállalatokat állami pénzből mentik ki. Csak itt az "államok állama" (a bankok bankja mintájára) menti ki az államokat.

nincs1itt 2013.07.23. 23:40:25

@MetroGoldwinMayer: Na Te Májer, már itt is okos vagy + szép? Semmi gond, nem olvastam Debil Matolcsy mit mert mondani, az Ő szájával délután. Gondolom okosat, naggyon okosat...
Maradjunk annyiban, hogy ha összerakod a mozaikot, segítek, mert deltán már eccer rád fért! Szóval Csányi pubi elad vadul, Bolonyult Tekin-tetű Debil Matolcsy megaszongya frankótot. A csúti Rámszesz ikreket szül. Mi kell még, hogy világos legyen, Hátsó Hátasztán a végét járja?
Mesélj a beruházásokról, amiket pl.Romániába telepítettek a németek, vagy csak azokról, amik NEM oda mentek! z éppen elég indok, hogy gyakorlatilag a "magyar gazdaság" megszűnt létezni, a forradalmigyorsnaszád Ellentengerkicsi okán. Gyakorlatilag a segélyesek és a "zállamiszféra" működik arrafelé.
Szerencsétlen hüje vagy!

nincs1itt 2013.07.23. 23:44:54

@kentauri: Ne idegeskedj!! Csak ballagj el a nyugati határra egy hétfő kora reggelén. Meglátod, hogy mennyi a magyar rendszámú kocsi, ami KIFELÉ halad abból az országból...
Bécsig több a magyar autó(mindenféle), mint az osztrák. Szóval, tetű mocsok banda az emútt 23 év teljes politikai elittye!

komplikato 2013.07.23. 23:55:42

Láttam ezeket a híreket, de cseppet sem voltak érdekesek.
Ellentétben mondjuk azzal, hogy Csehországot felértékelték. Az igen érdekes, mert pont mutatja mennyire is mi teljesítünk errefelé csak jól. Semennyire.

komplikato 2013.07.23. 23:57:49

@szofter: "Államcsőd ugyanis nem attól lesz egy országban, hogy valami önjelölt közgazdász azt mondja, hanem attól, hogy a pénzpiac nem bízik a kormányban."

Jut eszembe van már balek vagy megoldás az idei euró kötvényekre?

Szociknak vége 2013.07.23. 23:58:17

@nincs_itt: Mondani? Az a jó ha tesznek is valamit.

MGY épp 4%-ra apasztotta a kamatot, újabb szög a maszop koporsójába.

nincs1itt 2013.07.24. 00:00:51

@MetroGoldwinMayer: Te Májer gyerök, aszonta a Debil, hogy asztat fogják csinyáni, amit az EKB(Európai Központi Bank).
Zavart érzek a NER-ben! 4% alapkamat, nem szólt ennek a hülyének senki, hogy az ottan nem Shcweicc??
Baszki, értem én, hogy a zellenség fegyverivel kell győzni!! De azért lássuk be, Bolonyult Tekin-tetű nem egy Thury György...
Na mindegy! Megyek, eszem egy lovas szendvicset! Ha ló nincs, jó a szalámis!

komplikato 2013.07.24. 00:01:33

@Void Bunkoid: "A jelenlegi baloldal és elképzelései szinte semmiben nem különbözik a rendszerváltás előtti Magyarországtól, aki szintén, csak nem az IMF, hanem a Szovjetunió f*szával verte a csalánt."

Hát pedig már akkor is fizetésképtelenné tették az országot és ezért lettünk IMF tag, nem? Annyit azért csak változtak, hogy nálunk ennyire átbillentek kapitalistába, már amennyire. Bár pont ezért fura az állítólagos jobboldal antikapitalista és magántulajdon elleni ténykedése is.

nincs1itt 2013.07.24. 00:03:38

@MetroGoldwinMayer: Szerencsétlen, megint beszoptad! Olvasd az előző válaszomat!!
Te figyu, haver! A visszaható (hogy Te is ércsd: visszamenőleges) hatályú törvényekkel kapcsolatos pofont már kiheverted? Kis mázasbögre, mi lenne, ha megpróbálkoznál a gondolkodással??

christophe 2013.07.24. 00:04:10

@kentauri: Nos kèt ève hasonlo,szituban,osszepakoltunk ès elhuztunk M.o-rol,a ma napig àldom a dontèsunket,igaz nem kellett volna olyan sokàig vàrnunk,dehàt remènykedunk.....

kentauri 2013.07.24. 00:26:47

@nincs_itt: Teljesen igazad van, de ennyire nem rabolta még le senki a kisembereket és ráadásul úgy adják elő mint valami megmentő. Kezdve az egykulcsos adóval ami felpörgeti a gazdaságot, 6%- os GDP növekedés előrejelzéssel, a hiányt meg mindenféle szir-szar adóval, ÁFA emeléssel kompenzálták. Múltkor mentem le cigiért és ott sírt a trafikos csaj, az édesanya simogatta a fejét, a férjén látszott, hogy a könnyeivel küzd . Közben belehazudnak a pofánkba, állandó propaganda duma, hogy a legfontosabb az államadósság csökkentés, de az se csökkent. Bele hazudja a pofámba a munkanélküliség csökkentést...érted bele a pofánkba a rohadt genny....felvesz egy rakás embert közmunkára, amit a mi adónkból fizet csak azért, hogy papíron jobban mutasson, közben meg mit látok mikor dolgozni megyek ott ülnek a fűben szerencsétlenek és nem egyszer, nem néha ,mindig....
Két választás közt fél úton több száz milliárdot költenek óriásplakátokra, buszreklámokra, hogy lejárassák az ellenfelet...mi ez te jó isten...milyen emberek ezek? Leveleket küldöz ez a tetű és fényezi magát a belem kifordul...
Milyen ország az ahol az egykori kollégiumi játszópajtások adják a miniszterelnököt, az orszgáház elnökét, a köztársasági elnököt, az állami tenderek állandó győztesét...Vagy csak véletlen, hogy pont ez a szűk csoport a legtehetségesebb. Megmentették a devizahiteleseket....a jó kurva anyukat....két embert ismerek aki végtörlesztett , az egyik főnököm és a másik főnököm. Nem a tanár nővérem, nem a vámos unokaöcsém, nem burkoló sógorom, nem az asztalos nagybátyám....
és akkor ezek a fejesrob, macisajt, buzimájer, dollár jeles és hasonló nyáladzó kretének meg cinikusan védik ezt a szart....bár csak a kezem közé kaphatnám egyszer ezeket a férgeket..

nincs1itt 2013.07.24. 00:33:07

@kentauri: Mondtam nyugi!! Szedd össze minden erődet, és hagyd a hátad mögött azt a trágyadombot!! Nincs jobb ötletem!
Akik védik, éltetik azt a rendszert, szerencsétlen balekok, de az meg az ő bajuk!
Amit tanácsként tudok mondani, az a távozás onnan, Hátsó Hátasztánból!

kentauri 2013.07.24. 00:34:17

@kentauri: több száz milliót nem milliárdot

nincs1itt 2013.07.24. 00:34:47

@MetroGoldwinMayer: Tegyenek! De az eddigi TAPASZTALAT, azt mutatja, hogy inkább babrálták volna magukat!!

kentauri 2013.07.24. 00:41:48

@nincs_itt: Baszki elhiheted, hogy már ezen agyalok egy jó ideje, de már 40 leszek, nem beszélek nyelvet, amihez értek ahhoz az elengedhetetlen ,meg a gyerekek, asszony, egyelőre van állásom, nehezen, fogcsikorgatva még el tudom tartani őket.
De már nagyon dühös vagyok és ott akarok lenni amikor kitör az anarchia és elzavarjuk az összes tetvet....

komplikato 2013.07.24. 00:44:35

@nincs_itt: Valószínűleg az a 4 millió itt nyomorgó csak azért nincs még külföldön, mert arra sincs pénzük lelépjenek ... bár újabban vannak olyan hangok amik szerint pont a a legtöbb adót (90%) adó felső 10% adózó jó része is már lép lefelé, márpedig ha elegen mennek az összes trükkjeikkel és unortodox "nem-megszorítással" sem fognak működő költségvetést produkálni a nagy semmiből.

Valószínűleg hosszú távon az lenne jó az országnak és lakóinak, ha nyernének EZEK 2014-ben és 2016 körül akkorát buknának, hogy a köv. 3 ciklusban aki csak rágondol, hogy szavazzon rájuk, annak is gyomoridege támad. Mert ekkora sokk nélkül sosem ébrednek fel az emberek.

nincs1itt 2013.07.24. 00:45:34

@kentauri: Na figyu, haver! Akkor durva gyorsan kezdj el nyelvet tanulni!! Nézd ki azt a helyet, ami teccik, olvass utána, mi kell ott és usgyi!!

nincs1itt 2013.07.24. 00:48:26

@komplikato: sokkal többen élnek "külföldről" mint amit gondolnál! De mindegy ki nyer 2014-ben, ott 30-40 évig ugyanaz a xar marad!
Az utolsó óccsa le a vilanytot!

nincs1itt 2013.07.24. 00:49:39

NA pá, drágáim, mer' holnap, azaz ma, meló van!

Szociknak vége 2013.07.24. 00:50:09

@komplikato: Hadd emlékeztesselek hogy az Eu szerint a 2012es v olt az első müködő ktgvetés a 2004es belépésünk óta...:D

komplikato 2013.07.24. 00:54:56

@MetroGoldwinMayer: Had emlékeztesselek arra, hogy az IMF, EU elleni kirohanás oka egy bizonyos Orbán Viktor volt, aki szerette volna ha engedik neki a 7%-os deficitet, csak rácsaptak a kezére a sütis doboznál mire bevágta a durcit és "szabadságharcot" hirdetett.
Arra is emlékeztetnélek, hogy "trükkök százaival" meg egy 3 év alatt teljesen kivéreztetett gazdasággal a hátuk mögött sikerült elérni ennek az egy darab gazdasági számnak 3% alá suvasztását. Miközben összes többi gazdasági mutató zuhanórepülésbe kezdett.

kentauri 2013.07.24. 00:56:40

@komplikato: ezt pontosan így látom én is, omoljon a foss az ő nyakukba....

Szociknak vége 2013.07.24. 01:00:25

@komplikato: Minden egyes fontos gazdasági mutató jobb mint az Orbánék előtti 4 évben.

2012 volt az első müködö, fenntartható ktgvetés az EU-ba lépés óta.

Az EU jobban tette volna, ha elengedi a válságban a deficitet, mint az USA tette, az USA ki is lábalt a válságból, az EU meg nem.

kentauri 2013.07.24. 01:02:33

@MetroGoldwinMayer: Emlékeztesd azt a retardált apádat, hogy legközelebb anyád szájába verje inkább, ne hogy még egyszer egy ilyen undorító férget a világra szarjon...Te patkány! A magad fajtát vertük általánosba mert mindig ment árulkodni a tanítónéninek csak azért, hogy az megdicsérje...

Szociknak vége 2013.07.24. 01:04:08

@kentauri: Ó, köszönöm. Ha nincs mit enned mi a túrót csinálsz hétköznap éjjel a cseten? Nem dolgoznod kéne, vagy aludnod?

kentauri 2013.07.24. 01:16:47

@MetroGoldwinMayer: Pont erről beszéltem a kurva anyádat... erről a cinikus lekezelő hangnemről tízig dolgoztam te tetű, hogy a magadfajta élősködőt eltartsam. Tudod délutános műszak, tudom furcsán hangzik, de van ilyen is.. elhiszem, hogy a magadfajta kullancsok erről még nem hallottak, de írd be a gugliba...te gyökér

kentauri 2013.07.24. 01:20:29

@MetroGoldwinMayer: Milyen egy takony ember vagy te azon gúnyolodsz, hogy valakinek alig jut kajára...találkozunk valahol te bazári majom, hívhatod az összes haverodat.....de gondolom ehhez is gyáva vagy...

Szociknak vége 2013.07.24. 01:22:03

@kentauri: Netre van pénz, krumplistésztára nincs? Majd veszek tőled stilisztikai leckéket, hogy olyan szépen fejezzem ki magam, mint te.

kentauri 2013.07.24. 01:49:47

Azt a kurva mekkora luxust megengedek magunknak az 5600 forint, kábel tévével együtt, hogy én egy mekkora egy patkány vagyok a gyerekemnek internet hozzáférést biztosítok..te én milyen egy felelőtlen ember vagyok. Tudsz ám érvelni.
Legalább a cigibe kötöttél volna bele te baromállat, de még annyi eszed sincs, hogy a megfelelő helyen rúgj bele a csóróba....
Nagyképű köcsög "stilisztikai lecke"...huuu..te aztán milyen egy művelt ember lehetsz ilyen furmányos idegen szavakat használsz...beszarok...milyen egy okos ember vagy le a kalappal.

kentauri 2013.07.24. 01:54:13

@MetroGoldwinMayer: majd én is veszek tőled leckét hogyan kell fényesre nyalni valaki seggét hátha előrébb jutok....és ki tudja majd hátha nekem is menni fognak az ilyen nagyon szép szavak....

nyuggernyúzó 2013.07.24. 03:54:04

@MetroGoldwinMayer: Detroit csődje már a kilábalás része?

nyuggernyúzó 2013.07.24. 03:57:11

A magyar államcsőd biztos ilyen demográfia mellett, csak az kérdés, húzza-e még az ország 20 évig?

salitis 2013.07.24. 05:20:56

@ob.szerver:
"az IMF csak egy dolgot akar: fegyelmezett, kiegyensúlyozott, növekedésorientált gazdaságpolitikát, és még azt sem akarják megmondani, hogy ezt az államok milyen eszközökkel érjék el..."

2013.07.24. 05:24:38

Mostantól Európában ott van államcsőd, ahol azt az elvtársak megjelölik. Az valós definíció (en.wikipedia.org/wiki/Sovereign_default) úgy látszik már senkit sem érdekel, hiszen azt alapul véve már két eurozóna tagállam is csődben van, további kettő mindent megtesz hogy csatlakozhasson a büszke táborhoz, még további kettő pedig minden erejével hátrál ki az egységes Európa nevű, elhibázott kísérletből.

Hogy csak egy szerény példát említsek a sok közül: ha a Spanyol államadóssághoz (cca. 129%) hozzácsapná a lakosság eladósodottságát, vajon mit hozna ki a Die Zeit, megrendelésre dolgozó elemzője? De neeem, ezt már a Telegraphban kell elolvassuk, az elvtársak ugyanis nem hagyják magukat megtéveszteni a tényektől.

blogs.telegraph.co.uk/finance/jeremywarner/100024476/spain-is-officially-insolvent-get-your-money-out-while-you-still-can/

salitis 2013.07.24. 05:28:53

"az IMF csak egy dolgot akar: fegyelmezett, kiegyensúlyozott, növekedésorientált gazdaságpolitikát, és még azt sem akarják megmondani, hogy ezt az államok milyen eszközökkel érjék el"

Nem mondják meg???
Akkor mit lovagoltak a bankadón? Pláne Simor fizetése miért volt fontos?
Miért viselkedett úgy az IMF, mint a bankok kijárója? Ők a bank-szakszervezet?

Nagyon naivnak kell valakinek lennie ahhoz, hogy ezt a növekedős, kiegyensúlyozós IMF dumát beszopja.
Vagy benne kell lenni a buliban, és hinteni a parasztvakító dumát, miszerint az IMF értünk van, nem a bankok profitjáért. Bankár-e vagy? Vagy csak spontán félnótás?

salitis 2013.07.24. 05:43:28

@Void Bunkoid:

"azt mondanám, hogy a 94-98 közötti Horn-kormány hellyel-közzel jó úton járt"

Arra gondolsz, amikor a korábbi években kiépített (állami pénzen + lakossági önrész) telefon, gáz rendszereket, meg az erőműveket pár üveggyöngyért odaadták nyugati "befektetőknek" garantált profittal? (akik azóta is csak talicskáznák ki a profitot, ha nem volnának a különadók)
Mert ez nagy ötlet volt. Nyilván értünk volt.

nemecsek ernő áruló 2013.07.24. 05:47:41

@MetroGoldwinMayer: "növekedés meg ugyanúgy nem volt mint ahogy most sincs"
Ez azért így ebben a formában nem igaz.

nemecsek ernő áruló 2013.07.24. 05:49:08

@$pi$: A fidesz azért tudott fennmaradni, mert elvitte egy nemzedék nyugdíját, az mszp meg azért tudott államcsődbe sodródni, mert ostoba módon teljesíteni kezdte a választási ígéreteit. Így pontosabb.

salitis 2013.07.24. 05:51:09

@komplikato:
"Valószínűleg hosszú távon az lenne jó az országnak és lakóinak, ha nyernének EZEK 2014-ben és 2016 körül akkorát buknának, hogy a köv. 3 ciklusban aki csak rágondol, hogy szavazzon rájuk, annak is gyomoridege támad."

És akkor majd kire szavazunk, okoska? Akik 2010-re oda juttatták az országot, ahol akkor volt?
Most legalább annyival előrébb vagyunk, tudjuk ki lopja el az adónkat.

christophe 2013.07.24. 07:37:22

@salitis: ''(akik azóta is csak talicskáznák ki a profitot, ha nem volnának a különadók)''' most meg azorbànèk talicskàzzàk ki a pènzt az jobb???
Kivàncsi lennèk,hàny milliàrdot vittek màr ki adoparadicsomokba a kollègiumi sràcok

nu pagagyí 2013.07.24. 07:38:32

Természetesen nincsen államcsőd, csak az állam nem fizet. Pontosabban a költségvetési intézmények lejárt adósságai növekednek ütemesen, minden hónapban újabb csúcsot döntve. Most éppen 87 milliárdon áll a ki nem fizetett munkák, szolgáltatások, beszállítások ellenértéke. A nemfizetés következménye számtalan bedöntött magáncég, tönkrement egzisztencia. A kormány pedig, mintha még örülne is ennek a sikernek. Valami perverz vágy hajtja, hogy mindenkit tönkretegyen, aki az állammal kapcsolatba kerül.

hirlevel.egov.hu/2013/07/19/allami-intezmeny-nem-tartozhat/

christophe 2013.07.24. 07:40:33

@kentauri: tanulj nyelvet,gyujts az informàciokat,sztem M.o mèg a kovetkezo generàcionak is szar hely lesz,kivève a mindenkori vezetoi hatalmat

nu pagagyí 2013.07.24. 07:55:35

@salitis:
"Most legalább annyival előrébb vagyunk, tudjuk ki lopja el az adónkat."

Hát, igen. Végre tiszták a viszonyok. Minden adóforintodat maradéktalanul ellopják, így már nyugodtan X-elhetsz, nem fognak átverni. Egyszerűen az alaptörvénybe iktatták, hogy ebben az országban minden érték a hatalmi elité, a többiek pedig nem részei a nemzetnek, ezért nem is jogosultak semmire, csak kötelezettségeik vannak és kegyadományokból vegetálhatnak, amíg ők jónak látják.

Zka77 2013.07.24. 08:02:23

@zobod: az IMF csak a magadfajta megvezetett birkák szemében szitokszó.

Zka77 2013.07.24. 08:05:22

@salitis: én ezelőtt is tudtam, ki lopja el az adómat, csak nem volt ilyen pofátlan és nem államosított kommunista módszerekkel egész üzletágakat. De ha te szereted a komcsikat, az a te dolgod.

nu pagagyí 2013.07.24. 08:15:22

@zobod: Egy metróaluljáróban üldögélő hajléktalantól halottam korábban ezt a kormányzati bölcsességet. Azon mélázott milyen jó neki, hogy a sok rohangáló emberrel ellentétben, neki korlátlan mozgástere van, nincs semmilyen kötelezettsége.

Blogger Géza 2013.07.24. 08:29:59

@ob.szerver: Lássuk be, a matematika sem erős oldalad. Hogy a fenébe lenne már a négyéves ciklus összesített növekedése 0, amikor csak a 2012-es év mínuszos, amit kiüt a 2011-es ugyanakkora plusz, és 2010, 2013 és 2014 pozitív növekedése meg ott marad a végén...

Blogger Géza 2013.07.24. 08:33:56

@nu pagagyí: Gondolom, ez a hajléktalan is egy tuti megmondó szakértő lehetett, aki előre megmondta, hogy ha nincs IMF, bazi drága lesz az adósságfinanszírozás (miközben az IMF-tárgyalások 2012-es kifulladása utáni évben, 2013-ban minden korábbinál olcsóbb), meg hogy Magyarország tutira elveszti a telekomadópert, ami az EB végül szégyenszemre még bíróság elé sem mert vinni a megalázó bukta miatt. És érdemei elismeréseképp a számára megfelelő pozícióba helyezték, az aluljáróba. :)

Blogger Géza 2013.07.24. 08:40:29

@Le_Penseur: 1,8 millió érdemi SZJA-fizető volt, ők dobták össze az SZJA-bevétel 90%-át.

Blogger Géza 2013.07.24. 08:45:48

Az az igazság, hogy a liberális újságírók egy ideje már abban is liberálisok, hogy nem holmi tényekkel foglalkoznak (pl Magyarország CDS-e nagyot esett az utóbbi hónapokban - értsd: a piac szerint is messzebbre kerültünk a csődgyanútól), hanem a vágyaikat adják elő tényként.

ob.szerver 2013.07.24. 09:01:44

@Blogger Géza:

Géza,

Az eddigi 2 év 0% ez tény. Idén 0,3-at várnak, amiből 1% a mezőgazdaság hozzájárulása az idei ideális időjárásnak köszönhetően, változatlan mg-i előállítás mellett idén is mínusz lenne. Ebből, tehát a magas bázisból következik, hogy jövőre a mg hozzájárulása szinte bizonyosan negatív lesz, tehát minden bizonnyal a GDP is.

Mindehhez hozzávehetjük gyurcsánybajnai autógyárait, amelyek matematikailag 1-2%-kal növelik a GDP-t, de az adott településeken kívül az országos hatásuk nulla.

Így lesz 4 év alatt 0%. De egy négyéves ciklusban egy összesített 0,5% is nullának minősül. Érzékelhetetlen, nem oszt és nem szoroz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.24. 09:02:39

Mindez a Birodalom miatt van, ami "win-win" helyzet helyett "lose--lose" helyzetet hozott létre. Ha a magyar választók nem lennének ilyen konzumidióták, tudnák, hogy a kormány értük folytat létstratégiai csatát.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/07/a-front-allasa.html

Blogger Géza 2013.07.24. 09:13:11

@ob.szerver: Már elve nem két év, hanem 3,25 év telt el a kormányváltás óta. Ja, hogy súlyosabb a baj, már a naptárat sem ismered. :) Négy év alatt kb 2-3% lesz a növekedés, ha a mértékadó (nem ilyen liberális típusú) előrejelzéseket vesszük.

vladimir964 2013.07.24. 09:18:50

@Le_Penseur: Bármilyen számokat írunk, akkor is megdöbbentő adat, hogy 3 millió ember tart el másik 7-et. Vagyis én személy szerint (és reményeim szerint te is) pénzén másik 2,5 faszi hali-galizik.

ob.szerver 2013.07.24. 09:19:04

@Blogger Géza:

"Ja, hogy súlyosabb a baj, már a naptárat sem ismered. :)"

Az a baj, hogy ilyen szinten vagy fogalmatlan.
Ez nem naptári napok kérdése. Egy év azokhoz számít, akik a költségvetését készítették, tehát Orbáné a 2001-2014 évek.

Örülök, hogy segíthettem.

politikailagnemkorrekt 2013.07.24. 09:19:55

@zobod: Így van. Amúgy pedig érdemes megnézni az IMF weboldalán (tavaly néztem, nem tudom, fent van-e még) azokat a feltételeket, amelyeket Románia számára szabtak: szinte minden fennmaradt, értékesebb infrastruktúra (kikötők, olaj finomítok, stb.)privatizációja, a Román államvasutak dolgozói több mint 20 (!)%-ának elbocsátása, nyugdíjcsökkentés stb. Vagy megnézni azt a "sikert", amit az IMF Portugáliában vagy Görögországban elért. Sztem Bajnaival most kb. mi is ott tartanánk, mint a görögök/portugálok...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.07.24. 09:25:48

Na azért a nagy egymás hülyézése közben elgondolkodnátok azon mire ez a nagy kamatcsökkentés.

Mert kivételesen kusza szemű Matolcsy nem teljesen hülye.

Mert lehet most minden rendben van, de ha a FED szigorítani fog elzárja a pénz csapot, az hozam emelkedéssel jár az amerikai piacon. Ergo nem fogják kitenni magukat némi extra profitiért nagy kockázatnak a befektetők. Tehát a pénz pont a magyar és hasonló kaliberű kötvény piacról fog eltűnni, tehát ezt megakadályozandó emelni kell majd a várható profit rátán, hogy az itt tartson valamennyi pénzt, és befektetőt.

Itt jön a képbe kusza szemű kamatcsökkentő ötletének a lényege. Ha elég alacsonyan van az alap kamat akkor onnan lehet emelni, úgy hogy ne döntögessen történelmi csúcsokat.

Egy idiótának gondolom a jelenlegi kormányunkat úgy ámblok, de néha a a hülyék is ráhibázhatnak.

Másrészt kár örömködni, mert akkor fog kiderülni mi mennyit ér, ha a FED elzárja a pénz csapot. Addig ezen a lélegeztető gépen lóg sok ország nem csak mi, utána majd kiderül, hogy ki az aki túlél is ki aki beledöglik. De ezt előre elég nehéz megjósolni. Annyi előnyünk van, hogy mivel most nincs IMF hitelünk, így akár ha nagy a vész oda még fordulhatunk majd. Megnyugtatok mindenkit a kedvenc FIDESZ-ük is oda fog fordulni ha majd nagy lesz a baj.

politikailagnemkorrekt 2013.07.24. 09:30:37

@ob.szerver: Ha viszont ehhez hozzávesszük az államháztartás és az államadósság konszolidációját (ugye, abban te is egyetértesz, hogy az államadósság 80%-os szintjéhez, illetve a gyurcsánybajnai által összehozott több mint 20%-os emelkedéshez képest a 1,5-2, esetleg 4%-os emelkedés gyakorlatilag szinten tartásnak, azaz megfékezésnek minősül), a csökkenő jegybanki alapkamatot, valamint az ezzel párhuzamosan csökkenő, európai összehasonlításban is rendkívül alacsony inflációt, akkor azért azt kimondhatjuk, hogy ha a növekedés nem is indult be, de a konszolidáció azért megtörtént?! Ami azért, lássuk be, nem kis dolog a 2002 és 2010 közötti kamikázerepüléshez képest...

Amúgy meg pl. a PNB Paribas londoni elemzői most már 0,7 százalékos növekedéssel számolnak Magyarországon 2013 egészében a cég által eddig jósolt 0,4 százalékos visszaesés helyett.(forrás:http://gazdasag.ma.hu/tart/cikk/c/0/174230/1/uzlet/Londoni_elemzok_javulnak_a_magyar_gazdasag_novekedesi_kilatasai)Tehát nem 0,3, ahogy te írod, illetve nem csak a mezőgazdaság miatt. A mínusz 0,4 és a plusz 0,7 között több mint 1 % differencia van. Tehát talán nem túlzás kijelenteni: a konszolidációt követően valami beindult. Persze ha visszaszavazzátok gyurcsánybajnait, akkor még mindig elérhetjü a görögöket; szerintem nekik 4 év sem kellene ehhez...

DFK 2013.07.24. 09:31:57

Kedves bal(hülye)oldali kommentelők! Ezek azok a nagy szakértők, akik szerint 2010 tavasza óta évente 2-szer államcsőd lesz Magyarországon? Finoman jelzem, hogy: A. egyszer se jött be a jóslat, B. utoljára államcsőd a Gyurcsány-Bajnai kormányzás alatt volt (ezért kellett az IMF hitel!).
Elolvastam a kommenteket és már tudom, hogy aki baloldali az bezony vagy szellemileg retardált, mert egyszerű tények felfogására sem képes, vagy egy címeres hazudozó gazember. Választhattok, hogy ti melyikek vagytok.

vladimir964 2013.07.24. 09:37:46

@nu pagagyí: Teljesen igazad van. Jómagam fordításból élek. Hála istennek nem ettől fogok éhen halni, csak példaképp írom: és a Gyulai Törvényszék a februárban megrendelt, márciusban teljesített és 30 naposra leszámlázott munkámat mind a mai napig nem fizette ki, kíváncsian várom, mikor jut eszükbe. Nem az összeg, hanem az elv miatt írom. Egyébként is kerülöm az állami megrendeléseket és cégeket/intézményeket, mint ördög a szenteltvizet, ezt az egyet is "szívességből" tettem meg. Az érdekes az, hogy a sokak által átkozott versenyszférában, ahonnan a bevételeim 99%-a származik, érdekes módon 15 napra (!) fizetnek, mint a katonatiszt, pedig hát hála istennek nem egy-két cégnek dolgozom. Akkó hun a hiba?

Blogger Géza 2013.07.24. 09:38:54

@ob.szerver: Hát ez egy érdekes logika, de akkor is 2-3% a várható érték. :) Örülök, hogy segíthettem.

ob.szerver 2013.07.24. 09:52:27

@politikailagnemkorrekt:

"nem túlzás kijelenteni: a konszolidációt követően valami beindult."

De túlzás, semmi sem indult be. Mivel itt élek, és üzletileg is érdekelt lennék a beindulásban, ráadásul azonnal érezném is, nem vagyok ellendrukker. Bár úgy lenne, hogy beindult volna, de ennek nyoma sincs. És nem is lesz.

Az emút8 teljesítményét alapjaiban torzította a világválság, amikor még a német gazdaság is 5% felett esett. Enélkül mind a növekedés, mint az államadósság messze jobb képet mutatna, azzal együtt, hogy a ciklus eleji megalapozatlan osztogatás miatt akkor sem lett volna az emút8 egy sikertörténet. Mégis, minden tekintetben messze eredményesebb volt (lett volna) mint a mostani időszak.

Ami te költségvetési konszolidációnak nevezel, az ugyanakkora hiány mint a Bajnai kormány esetében volt, mínusz a manyup.

Amit a rendszer sikernek propagál, azok vagy manipulált adatok (államadósság - manyup, munkanélküliség - közmunkások) vagy olyan eredmény, aminek az elérésének ára nagyobb mint a hozadéka (ktgvetési hiány - recesszióba adóztatott gazdaság és magánszemélyek).

A jelenlegi rezsim még a legkisebb részsiker elérésére is képtelen.

ob.szerver 2013.07.24. 10:00:54

@Nikosi:

"Másrészt kár örömködni, mert akkor fog kiderülni mi mennyit ér, ha a FED elzárja a pénz csapot."

Ez így van. Előbb-utóbb véget érnek a quantitative easing-ek és akkor debil Gyuri, aki elképesztő monetáris innovációként feltalálta a 10 bázispontos csökkentéseket, majd egyszerre emel úgy 500-at. Jó mulatság lesz (pontosabban lenne, ha azt is nem mi szívnánk meg).

politikailagnemkorrekt 2013.07.24. 10:11:51

Az emútnyócév kapcsán válsgot emlegetned felesleges és megtévesztő: soha akkora prosperitás és pénzbőség nem volt, mint azokban az években. Ezt szerintem te is tudod. A válság 2008 év végén, a 3. negyedévben ütött be, azaz a 8 évből kevesebb, mint 1,5 volt válsággal terhelt. (pontosan 17 hónap telt el 2008 októbertől 2010 áprilisáig). Azaz, a gyurcsánybajnai a ciklusaik 75%-át egy olyan korban bukdácsolta végig, amikor amúgy jóformán BÁRMIT hiteleztek a bankok, ingatlant, IT-t, mondom, szinte bármire volt pénz. Na, ez mutatja totális inkompetenciájukat.Ha pedig üzletileg is érdekelt vagy, akkor javaslom, próbáld meg igénybe venni a 750 Mrd. forint összegű 2,5% kamatozású (ugye, jól emlékszem, hogy 6-7% alatt még a pénzbőség éveiben sem juthattál forráshoz?)vállalkozói hiteleket, hátha hozzá tud járulni az előszeretettel ferde szeműnek, vagy zavaros tekintetűnek emlegetett Matolcsy a te sikereidhez is. Kívánom, hogy így legyen!

$pi$ 2013.07.24. 10:17:58

@ob.szerver: "De túlzás, semmi sem indult be. Mivel itt élek, és üzletileg is érdekelt lennék a beindulásban, ráadásul azonnal érezném is"

A csodát éreznéd azonnal. Az egyén, a vállalkozás nem reprezentatív minta, a helyzete gyakorlatilag semmit sem árul el az ország helyzetéről.

Ezt a hibát sokan elkövetik, azt hiszik, hogy az ő helyzetük hűen tükrözi az ország helyzetét. Hozzá szokták tenni az ismerőseik, üzletfeleik, családtagjaik helyzetét, de nyilván ez sem reprezentatív.

Mondok egy példát: aki öt évvel ezelőtt kezdő programozó volt üres önéletrajzzal, az most öt éves tapasztalattal sokkal könnyebben talál jól fizető munkát. A haverjai is, akikkel együtt végzett az egyetemen. A családtagjai közül pedig nyilván azokkal tartja jobban a kapcsolatot, akik hasonló életkorúak, hasonló dolgokkal foglalkoznak.

Akkor ebből következik, hogy a magyar munkaválallóknak most jobb mint öt éve? Nem, csak azt, hogy öt év tapasztalattal könnyebb...

$pi$ 2013.07.24. 10:25:25

@ob.szerver: "Gyuri, aki elképesztő monetáris innovációként feltalálta a 10 bázispontos csökkentéseket, majd egyszerre emel úgy 500-at"

Ezt is már ismételgeted egy ideje. Tudomásom szerint a csávó soha nem csökkentett 10 pontot, ráadásul a legtöbb csökkentést nem is Matolcsy csinálta.

Amúgy az 5%-os emelés után sem lenne olyan magas az alapkamat mint azokban az időkben, amikor a frankhitelek elszaladtak.

Ráadásul marhára hülyén veszi ki magát, hogy olyan lépésekért pocskondiázol valakit, amiket szerinted *majd* a jövőben meg *fog* tenni. Senki sem gondolja, hogy 5% emelés jó ötlet lenne, plána nem gondolkodik olyan őrültségen, hogy egy lépésben kellene ezt meglépni. Olyan marhaságért pocskondiázod a csávót, ami csak a te fejedben létezik.

Ne értsd félre: nyugodtan szidd olyan dolgokért amiket megtett, nem kívánom megvédeni. Ez a "majd-ezt-fogja-csinálni" viszont gusztustalan, kábé olyan, mintha azért gyaláználak, mert 2018-ban lehet, hogy meggyilkolod majd a szomszédodat.

ob.szerver 2013.07.24. 10:31:08

@politikailagnemkorrekt:

"Azaz, a gyurcsánybajnai a ciklusaik 75%-át egy olyan korban bukdácsolta végig,"

Ez sem igaz.

2003-2006 között volt 19%-os GDP növekedés. Ez bukdácsolás? Igaz az államadósság 52-ről 65%-ra emelkedett, elsősorban a reáljövedelmek 40%-os emelkedése miatt, ami ugyan nagyon negatív, de azért messze nem a világvége.

2007 a konszolidáció éve volt. Az ár a 0%-os GDP volt, de a hiány megfeleződött és 5% alá esett. 2008-ra már 3% feletti növekedést és 4% alatti hiányt terveztek, helyreállt volna az egyensúlyi növekedés. Ekkor jött a válság, és az emberek nagy többségében ez az akkori kormány hibájaként tudatosult. Az emút8 a válság nélkül messze nem volna olyan negatív, mint ahogy azt a fidesz sikeresen elhitette a társadalom többségével, és még azzal együtt is sikeresebb volt a mostani stagnálásnál és kilátástalanságnál.

déjá vu39 2013.07.24. 10:34:27

@zobod: "Arról, ahogy a magyar baloldal a tőle megszokott pitiáner aktuálpolitikai okokból, ..."

Emlékezzünk: A FIDESZ milyen ok(ok)ból alkalmazta 8 évig a "fölperzselt föld" taktikáját? Nem aktiálpolitikai okokból? Ha a mieink csinálják, az jó, ha a másik akkor rossz?

$pi$ 2013.07.24. 10:38:19

@ob.szerver: "2003-2006 között volt 19%-os GDP növekedés."

Ha jól emlékszem csak 2006-ban majdnem 10% volt az államháztartás hiánya. Ráadásul ebben az időben adósodott el a lakosság.

Szóval azzal a GDP növekedéssel csak az a gond, hogy most fizetjük meg kamatostól. Jól pörgött az építőipar? Aha, frankból.

Lencsés István 2013.07.24. 10:41:18

Még egy államcsőd sem volt , és nem is lesz . A jósolgatások nem jók , a számok mást mutatnak . Aki ki akar menni , menjen . Gyávák nem kellenek idehaza .

ob.szerver 2013.07.24. 10:43:18

@$pi$:

"mert 2018-ban lehet, hogy meggyilkolod majd a szomszédodat."

A gazdaságot a ciklikusság jellemzi. Most jutunk (vagy már jutottunk) el az olcsó pénz ciklusának a végére, csökkenni fog a pénzkibocsátás, emelkedni az elvárt hozamok. A befektetők nem lesznek hajlandóak a német papírokhoz képest 1-2% felárral megvenni vagy megtartani a magyarokat. Ha a piac elkezdi őket kitárazni, nagyon gyorsan beborítják a forintot, amit csak brutál kamatemeléssel tudnak majd megállítani. Nem az a kérdés, hogy ez bekövetkezik-e, hanem csak az, hogy mikor.

déjá vu39 2013.07.24. 10:44:41

@kentauri: "Ehhez az egészhez nem értek, csak egyet tapasztalok, hogy hónapról - hónapra egyre nehezebben tudok ételt rakni az asztalra Új ruháról már nem is álmodok, de már a turkálóban sem jártam évek óta."

Ez a helyzet legpontosabb megfogalmazása.
Nem véletlen, hogy tele van a város (ország)használtruha turkálókkal.

A hozzászólás vége azonban nem tetszik.

ob.szerver 2013.07.24. 10:45:16

@$pi$:

"Ha jól emlékszem csak 2006-ban majdnem 10% volt az államháztartás hiánya."

Igen, mint minden választási évben, 2002-őt beleértve. Bármennyire is káros, semmi rendkívüli.

komplikato 2013.07.24. 10:49:46

@politikailagnemkorrekt: Kissé nagyvonalúan kezeled a 2006-tól többnyire jó Fidesz kezében lévő önkormányzatok által szándékosan összelapátolt nem kevés adósságot, amit olyan ügyesen(?) próbáltak eldugni 2012 végén.

komplikato 2013.07.24. 10:52:12

@MetroGoldwinMayer: "Minden egyes fontos gazdasági mutató jobb mint az Orbánék előtti 4 évben."

Konkrétan hazudsz. Ha csak te tennéd, nem is lenne gáz ...

déjá vu39 2013.07.24. 10:53:56

@MetroGoldwinMayer: "Ha nincs mit enned mi a túrót csinálsz hétköznap éjjel a cseten? Nem dolgoznod kéne, vagy aludnod? "

Hát, ez nagyon gusztustalan volt...

politikailagnemkorrekt 2013.07.24. 10:55:07

@ob.szerver: Tehát. A 2000-es évek legnagyobb GDP növekedése, közel 6% 2001-ben, azaz Orbán kormányzása idején volt. Ezt követően 3, helyenként 4% volt. A görbe 2007 2. negyedévében (tehát jó 1,5 évvel a válság kirobbanása előtt) "beszakad", azaz hirtelen 1% körülire esik. Ez egyértelműen az akkori kormányzást minősíti, köze nincs semmiféle európai trendhez. (Persze nem kell messzire menni magyarázatért, hisz: "És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolnunk az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?" )

Azóta pedig nem tud magához térni, 2011-ben enyhén nőtt, 2012-ben csökkent, idén várhatóan újra nőni fog. Ha ehhez hozzáveszed a német adatokat, azaz 2011-ben 3%-os növekedés, míg 2012-ben csak 0,4%, akkor láthatod, hogy Mao. ugyanezt a trendet követi (2011 jó, 2012 rossz év), csak az ország sz@r állapota miatt gyengébb adatokkal.

déjá vu39 2013.07.24. 10:57:06

@salitis: "Akkor mit lovagoltak a bankadón? Pláne Simor fizetése miért volt fontos?
Miért viselkedett úgy az IMF, mint a bankok kijárója? Ők a bank-szakszervezet?"

Bocs, az EU ne ugyanaz mint az IMF.

politikailagnemkorrekt 2013.07.24. 10:57:48

@komplikato: Ugye azt te sem gondolod komolyan, hogy az önkormányzati adósság, illetve az akkori kormány által a finanszírozásukból kivont éves mintegy 100-120 Mrd. forint között nincs semmi összefüggés. Ha így gondolod, akkor nagyvonalúságért neked sem kell a szomszédba menned...

politikailagnemkorrekt 2013.07.24. 11:01:42

@ob.szerver: Ez azért nem igaz, mert a német papíroknak a hozama 0, időnként mínusz. Hozzászólásaidból ítélve feltehetően értesz annyit a gazdasághoz hogy tudjad: minden befektető portfólió-mixet tart fent. Abban pedig olyan papíroknak is kell lenniük, amelyek 0-nál magasabb hozammal rendelkeznek. Máskülönben bukik a rendszer. Na EZÉRT fogják megvenni még a 3,5%-os hozamú magyar papírokat is, mivel 3,5>0. Ez a matek a dolog mögött. Szal azért akkora vész nincs. Bár szerintem te ezt pontosan tudod magadtól is. Csak hát...

ob.szerver 2013.07.24. 11:11:31

@politikailagnemkorrekt:

"A 2000-es évek legnagyobb GDP növekedése, közel 6% 2001-ben, azaz Orbán kormányzása idején volt."

Az negyedéves volt, éves GDP-ket szokás nyilvántartani.

Sokan és sokszor leírták már - persze számodra feleslegesen - hogy Orbán a Bokros által fellendített gazdaságot örökölte. Ő maga semmit nem tett hozzá. Ha szerinted igen, kezd sorolni azokat az intézkedéseket amelyekkel fellendítették a gazdaságot. Egyetlen ilyet sem tudsz mondani. Ők ugyanis valóban semmit sem csináltak 2001-ig. Azután elkezdték a károkozást.

Öszöd idézése kibaszott unalmas és szánalmas. Szerintem te is mondasz olyanokat családi / baráti körben, amiket nem a külvilág számára szánsz, amiben akadhatnak orátori hatásnövelő túlzások, és nem örülnél, ha nyilvánosságra kerülne. Ugye,így van?

kentauri 2013.07.24. 11:12:26

@déjá vu39: Bocs , de elborult az agyam és ki kellett írnom magamból a frusztrációimat.

politikailagnemkorrekt 2013.07.24. 11:36:12

@ob.szerver: Tök mindegy hol mondom, család, nem család, ez a blogbejegyzés és ez a vita nem erről szól. Nem akarok a porhintéssel foglalkozni, nem érdekel a lelkiállapot, a retorika, de még csak a kiszivárogtató személye sem. Nem azért idéztem, hanem a tartalma miatt, és mert kapcsolódik a 2007-es GDP beszakadáshoz. De te a tényekre nem szívesen reagálsz. Bocs, de a "kibaszott unalmas" nem egy érv.

Természetesen rengeteg mindent csinált Orbán 98-2002 között, családi adókedvezmény, kamattámogatott hitelek, Széchényi Terv, Millenáris, Erzsébet tér, Nemzeti Színház stb.

Emellett alacsonyabb szinten adta át az államadósságot, mint ahogy azt az általad sztárolt Bokrostól átvette.(61% vs 57%).( Aki nem mellesleg egy ócska fiskális restrikción kívül a világon semmire nem volt képes. Intézkedéseinek "hasznát" a születések számának alakulásán lemérheted. Most aztán nincs az a pénz, amivel helyre lehet hozni az általa okozott károkat. Hát gratula, tényleg!) Na ezt sikerült gyurcsánybajnainak 80 fölé tornászni.

komplikato 2013.07.24. 11:38:47

@politikailagnemkorrekt: Osztok, szorzók és találok egy nagyságrendbeli eltérését. Tehát azt mondom, hogy összefüggés lehet, de akkor a további 400% adósság az miért is?

komplikato 2013.07.24. 11:41:14

@politikailagnemkorrekt: "Na EZÉRT fogják megvenni még a 3,5%-os hozamú magyar papírokat is, mivel 3,5>0. Ez a matek a dolog mögött. Szal azért akkora vész nincs."

Ühüm. Van már bale ... vevő a 2013-as eurós államkötvényekre? :D

$pi$ 2013.07.24. 11:42:31

@ob.szerver: "Nem az a kérdés, hogy ez bekövetkezik-e, hanem csak az, hogy mikor. "

Nem fogok egy olyan emberrel vitatkozni, aki azt hiszi a jövőbe lát.

"Sokan és sokszor leírták már - persze számodra feleslegesen - hogy Orbán a Bokros által fellendített gazdaságot örökölte."

Amikor a fidesznek jól megy, akkor az külső okok miatt van, amikor rosszul, az az ő hibájuk. Amikor az mszp-nek jól megy, akkor az nekik köszönhető, amikor rosszul, az külső okok miatt van... vagy az ellenzék miatt.

Nálatok mindig ez van, mindig!

"Szerintem te is mondasz olyanokat családi / baráti körben, amiket nem a külvilág számára szánsz, amiben akadhatnak orátori hatásnövelő túlzások, és nem örülnél, ha nyilvánosságra kerülne."

Amikor a szeretett vezér elismeri a bűnöket, akkor nyilván túlzott. Ha azt mondja pl. hogy

"nem csináltunk semmit"

az nyilván túlzás. Nem azt jelenti, hogy semmit sem csináltak, nem is azt, hogy majdnem semmit sem csináltak, sőt azt sem, hogy igencsak keveset csináltak. A vezér túlzott, azt akarta mondani, hogy

"igencsak sokat tettünk az országért"

Mint az közismert. :)

Szociknak vége 2013.07.24. 11:46:48

@nyuggernyúzó: Látod azt is jól csinálták. Detroitot hagyták becsődölni, Görögországgal is ezt kellett volna tenni.

nu pagagyí 2013.07.24. 11:48:02

@Blogger Géza: Valóban 1,8 milliót adófizetőt hazudott Orbán, csakhogy a NAV hivatalos statisztikája szerint:
2009-ben 3.593.446,
2010-ben 3.525.536,
2011-ben 3.343.246 volt az adózók száma, tehát a kormányváltás óta növekedés helyett csökkenő a tendencia. 1,8 milliós szám még nyomokban sem található.

Ha kétséged lenne, hogy ez a szám a tényleges adófizetők száma-e, akkor vedd figyelembe, hogy az adójóváírás, amire utólag hivatkozni szoktak Orbán fals száma védelmében, sosem nullázta a fizetendő adót a teljes munkaidős foglalkoztatottak esetében (szakképzetteknél meg pláne).

2009-ben ugyanis a 71.500-as minimálbérből csak 63.000-ig, 2010-ben a 73.500-as minimálbérből csak 69.940-ig vitte el a kedvezmény az adót. A jóváírás feletti családi kedvezmény pedig csak azoknál okozott nulla adót, akiknél most is, a többgyerekes kedvezményezetteknél. Aki nem munkaviszonyból kapott pénzt, annál még adójóváírás sem volt.

Innen magad is letöltheted a NAV 2005-2011-ről készített statisztikáját:
nav.gov.hu/data/cms260838/Szemelyi_jovedelemado_adostatisztikak_2005_2011.xls

Az Excel használata:
Az nagy ablakban megjelenő kisméretű táblát először nagyítsd ki teljes méretre, majd válaszd ki a SZJA2005-2011 nevű munkalapot. Az adófizetők számát a 39. excel sorban (saját számozása szerint 36.sor) találod.

Ha sikerült művelet, írd le nekem, mit látsz!

Szociknak vége 2013.07.24. 11:48:14

@komplikato: Ez kevés lesz. Mondj egyetlen fontos gazd-i mutatót, ami jobb volt a Gyurnai kormány alatt, forrással.

Szociknak vége 2013.07.24. 11:56:26

@nu pagagyí: Nem kéne hülyeségeket írni. Orbán azt nyilatkozta, hogy 1,8 millióval TÖBB az adózó, mint a kormányváltáskor. Ami igaz, mert a minimálbéresek NEM ADÓZTAK az adójóváírás kivezetéséig, hiába vannak ott az adófizetők között a stat. szerint.

Tehát Orbán igazat mondott a ballib sajtó meg hazudik, as usually.

nu pagagyí 2013.07.24. 11:56:31

@$pi$: Aztán vannak azok a fránya tényszámok, amely szerint a "jobban teljesítés" kisebb "a nemcsináltunk semminél".

Szociknak vége 2013.07.24. 12:01:29

@nu pagagyí: Komplikató sem írt egy ilyen számot sem, alig vároom a tieidet, forrásmegjelöléssel.

nu pagagyí 2013.07.24. 12:04:57

@MetroGoldwinMayer: Én fáradoztam vele, hogy bemutassam hogyan hatott az adójóváírás. Gondolom, nem vagy hülye, ezért le tudod ellenőrizni igaz-e.

Tényekkel próbálj érvelni, a véleményedet már mindenki ismeri, elég egy üres kommentet közölnöd, azzal már fizetnek a Századvégnél.

Összefoglalva, hiába írod le százszor, hogy az adójóváírás miatt a minimálbéresek nem adóztak, akkor sem lesz igaz.

politikailagnemkorrekt 2013.07.24. 12:07:47

@komplikato: Igen, ha követed a híreket, a 2013-as finanszírozáshoz szükséges kötvényeket már eladták. A választásokig megoldott az ország finanszírozása:)

Blogger Géza 2013.07.24. 12:12:17

@nu pagagyí: Nekem nincs semmiféle műveletre szükségem, én pontosan tudom, hogy az adóreform előtt az adózók kb fele (vagyis kb 1,8 millió SZJA-fizető) adta össze az SZJA bevétel kb. 90%-t. Az új rendszer jobban szétteríti a terheket.

Szociknak vége 2013.07.24. 12:14:33

@nu pagagyí: Kár volt fáradnod. Orbán teljesen korrektul beszélt az új adózókról. Effektíve a kutyát nem érdekli ha nem mindegyikük 0 Ft-ot, hanem olyan is volt aki 500 ft adót fizetett havonta.

Arról nem beszélve hogy ennek mi köze van a nem létező kedvező 2006-10es tényszámokhoz, amiről előbb írtál?

Szociknak vége 2013.07.24. 12:15:49

@Blogger Géza: Ez nem így volt.

300ezer adózó adta össze az SZJA bevétel 80%-át 2010ben.

Szociknak vége 2013.07.24. 12:22:02

@komplikato: Amikor konkrétumot is kéne írni mindig elugrasz takarítani? Ezt tanítják? Mert a tegnapi Népfrontos programban is csak lózungok vannak, nem mintha nem lenne mind1 mit hazudnak.

Blogger Géza 2013.07.24. 12:23:02

@nu pagagyí: Az MSZP-s ciklus nagyobb részében egyáltalán nem fizettek SZJA-át a minimálbéresek, a ciklus végére egész minimális (kb 1%os) SZJA-t fizettek. Ez inkább vicc, mint adózás.

"Annál a minimálbéresnél, aki 73 500 forintot keres, az szja-levonás 769 forint, szemben a tavalyi évvel, amikor a duplája volt.

A minimálbér személyi jövedelemadója, vagyis az előbb említett 769 forint a felbruttósított bér adója, és az adójóváírás különbözeteként alakul ki.

A minimálbér egyébként 2004-től vált adómentessé, egészen 2008-ig. Akkor sok szakember hangoztatta az adómentesség adózási és gazdálkodási szempontból torzító hatását, mivel munkavállalók tömegeit alkalmazták indokolatlanul minimálbéren.

Magyar Rádió"

Blogger Géza 2013.07.24. 12:24:16

@MetroGoldwinMayer: A kettő nem mond ellent egymásnak.

komplikato 2013.07.24. 12:26:20

@MetroGoldwinMayer: Ja, tőled meg Blogger Gézától tanultam. :D
Amúgy NEM 2006-2010-ről volt szó, hanem a 2010-es váltáskor lévő gazdasági viszonyszámokról.

Szociknak vége 2013.07.24. 12:28:56

@komplikato: Mit terelsz?

2014ben 2006-10re és 2010-14re lehet szavazni.

Semmi, azaz egyetlenegy lényeges gazdasági mutató nincs amiben 2006-10 jobb volt mint 2010-14.

Megfordítva, 2010-14 minden egyes lényeges gazdasági mutatóban és trendben kedvezőbb mint 2006-10.

elwood 2013.07.24. 12:48:34

@MetroGoldwinMayer: "Semmi, azaz egyetlenegy lényeges gazdasági mutató nincs amiben 2006-10 jobb volt mint 2010-14. "

2006-2010-ig volt egy világválság.
2010 után már csak az a válság van amit orbánék maguknak generálnak.

Az adósságunk pont ugyanazon a szinten van mint amikor átvették a kormányzást, csak eltáncoltak 3000 milliárd forintnyi tartalékot. Ez felfoghatatlanul sok pénz.

komplikato 2013.07.24. 12:50:06

@politikailagnemkorrekt: "Igen, ha követed a híreket, a 2013-as finanszírozáshoz szükséges kötvényeket már eladták."

Óóóó igen, követtem a híreket, az összes jegyzést visszamondták pár hete, olyan noname cégek, mint az OTP, MOL, stb. Magyarul rá fog rohadni az államra az év elején "sikeresnek" kamuzott kötvény hegyek.

komplikato 2013.07.24. 12:52:55

"csak eltáncoltak 3000 milliárd forintnyi tartalékot"
Csak abban az évben konkrétan több mint 5000 milliárdot így érve el a nulla közeli eredményt, erre szoktam kérdezni miként sikerült nekik az adósság elleni harcban cirka 4000 milliárdnyival növelniük adósságállományt egyetlen év alatt?

komplikato 2013.07.24. 12:55:11

@MetroGoldwinMayer: te sem írsz számokat, én sem írok. Egyikünk kamuzik, a deficiten kívül minden szám rosszabb, ezt állítom. A pozitívnak bekamuzott inflációs adat (ami meg a valósággal ugye köszönő viszonyban sincs) direkt káros a jelenlegi foglalkoztatottsági ráta és GDP mellett.

Szociknak vége 2013.07.24. 12:55:20

@elwood: '2006-2010-ig volt egy világválság'

Mindig tanulok vmi újat...:D

1. Nem volt 2006-10 világválság, a kormányzás 3. évében kezdődött, és európában most is tart(persze stagnálás most már)

2. Na és? Mi közöm nekem hozzá hogy világválság kezdődött (Mo-ra 2009re ért ide). Ki a hibás, Orbán?

3.Az adósságunk pont ugyanazon a szinten van mint amikor átvették a kormányzást, csak eltáncoltak 3000 milliárd forintnyi tartalékot.

- a manyup nem tartalék, fogalmad sincs miről beszélsz, sehol nem számít az álllamadóssághoz

- A pont ugyanaz a szint nagyon jó lett volna 2010ben is, mint 2002ben vagy 2006ban, csak hát közel sem jött össze

Szociknak vége 2013.07.24. 13:01:23

@komplikato: Mint köztudott:

- kiszálltunk a hitelspirálból, leállt az adósságnövekedés

- A GDP 2006-10ben csökkent, most 2010-14ben még nő is egy kicsit

- A munkanélküliség még a versenyszférában is a 2010es szinten van, egyébként összesen csökkent a kormányváltáshoz képest (2002-10ben megduplázódott)

Ez a 3 legfontosabb. Ezenkívül fele infláció van. Fele alapkamat van, fele a hitelkamat is a bankban. Sokkal alacsonyabb az állampapír kamata mint 2008 előtt, olcsóbb az adósságfinanszírozás.

elwood 2013.07.24. 13:01:25

@MetroGoldwinMayer: "
- a manyup nem tartalék, fogalmad sincs miről beszélsz, sehol nem számít az álllamadóssághoz"

de azért a manyup vagyon bedarálásakor nagyon büszkék voltak magukra, hogy csökkent az adósság.

számszakilag nem számít bele, de nagyon nem mindegy hogy ott van a spájzban 3000 milliárd vagy nem.

a többi költségtakarékosságukat is nagyjából lefedi az évi 300 milliárdos manyup halmozás megszűnése. ez kb. 1% pluszt jelentene a hiányban. vagyis a ténykedésük nem csak eredménytelen de elképesztően káros volt.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2013.07.24. 13:02:14

Ezt az államcsődösdit már eljátszották egy párszor mindenféle médiumok és megmondóemberek. Már akkor is lehetett tudni, hogy nem lesz belőle semmi.

elwood 2013.07.24. 13:02:16

@MetroGoldwinMayer: "Na és? Mi közöm nekem hozzá hogy világválság kezdődött (Mo-ra 2009re ért ide). Ki a hibás, Orbán?"

Az, hogy válság alatti eredményeket hasonlítasz válságon kívüliekkel.

Szociknak vége 2013.07.24. 13:05:55

@elwood: Ez komoly? Én meg azt hittem hogy soha senki még csak meg sem közelítette a tavalyi hiányszintet EVÖR...:)

A vita nálam úgy vetődik fel, hogy jobb-e a rezsim mint az előző(=2014es alternatíva). Nekem evidens hogy igen. Nem azt várom hogy tökéletesek legyenek, mert olyan nincs.

Szociknak vége 2013.07.24. 13:10:24

@elwood: Igy van. Akkor volt válság, pechjük volt.

Nem beszélve arról, hogy itthon 2007ben és 2008ban SEM volt GDP növekedés egyedüliként a régióban, ez a privát NEM CSINÁLTUNK SEMMIT 4 ÉVIG egyenes következménye volt.

Szociknak vége 2013.07.24. 13:11:45

@elwood: A linked hol áll ellentétben azzal amit állítottam?

elwood 2013.07.24. 13:13:30

@MetroGoldwinMayer: "A vita nálam úgy vetődik fel, hogy jobb-e a rezsim mint az előző(=2014es alternatíva). Nekem evidens hogy igen. Nem azt várom hogy tökéletesek legyenek, mert olyan nincs. "

ez legalább egy korrekt állítás.

valszeg pédátlan, hogy békeidőben külső kényszer nélkül gazdaságilag és jogilag ekkora károkat okozzon egy kormány egy országnak mint orbánék.

ettől te szeretheted, lehet a szíved csücske. nem kell hamis adatokkal és hazugságokkal védeni. ennyi.

komplikato 2013.07.24. 13:13:54

@MetroGoldwinMayer:
"kiszálltunk a hitelspirálból, leállt az adósságnövekedés"

Persze, persze és Andersen becsukta mesekönyvét ...

"- A GDP 2006-10ben csökkent, most 2010-14ben még nő is egy kicsit"

Azt akarod kamuzni ELÉRTE már a 2010 szintet?

"- A munkanélküliség még a versenyszférában is a 2010es szinten van, ..."

Persze, semmi feltűnő nincs abban, hogyan lehet hirtelen ennyivel több dolgozó ember, miközben vagy 80.000-el csökkent a munkahelyek száma egy év alatt. Már nem elég statisztika hamisításhoz a gagyi közmunkás program, most már be kell számítani a külföldi melóst is?

elwood 2013.07.24. 13:15:05

@MetroGoldwinMayer: nem olyan bonyolult ne tettesd magad. a manyup vagyon bedarálásával csökkent az adósság, azóta újra nőtt.

Szociknak vége 2013.07.24. 13:15:45

@elwood: Egyetlen adatomat sem tudod megcáfolni.

elwood 2013.07.24. 13:16:43

@MetroGoldwinMayer: igen, gyurcsányék szarul kormányoztak. egyéb új felfedezés ?

Szociknak vége 2013.07.24. 13:18:39

@komplikato: Tőled megszoktam, hogy nem tudod megcáfolni egyik állításomat sem.

Ha neked fárasztó, nem kötelező, de amiket válaszolsz elég komolytalan, a téma súlyához képest.

$pi$ 2013.07.24. 13:19:58

@elwood: "számszakilag nem számít bele, de nagyon nem mindegy hogy ott van a spájzban 3000 milliárd vagy nem."

Nem 3000 milliárd volt, hanem 2700, mindegy.

De ennek a fele államkötvényekben állt, az meg nyilván beleszámít az államadósságba, nem?

Tehát foglaljuk össze mi is történt: az állam nem szedte be ezt a 2700 milliárdot, odaadta a banknak, majd a feléért szépen fizette a kamatot és megkapta államkötvény vásárlásakor.

A 2700 másik fele viszont még így is hiányzott a nyugdíjfolyósításkor, erre az állam további kölcsöt vett fel és arra is fizette a kamatat.

Az állam tehát a pénzt ami az államé volt nem szedte be, hanem kamattal kölcsönkérte. Most viszont azt mondják, hogy ez milyen volt, hiszen az állam pár év múlva megkapta volna ezt a pénzt, amikor ennyivel kevesebbet kellett volna költenie nyugdíjra. Persze nem egy év alatt, hanem sok év alatt...

Ekkora marhaságot! Akkor ha van pénzem azt odaadom ingyen és bérmentve, majd ugyanannyit felveszek kamatra és örülök, hogy megmaradt a pénzem?!

Szociknak vége 2013.07.24. 13:21:07

@elwood: De még mindig nincs a 2010es szinten. Sőt konkrétan alacsonyabb már(79,4), mint ami a linkeden volt, az csak az első negyedévet vette figyelembe idén.

= kijöttünk az adósságspirálból

Szociknak vége 2013.07.24. 13:26:48

@$pi$: 'Ekkora marhaságot! Akkor ha van pénzem azt odaadom ingyen és bérmentve, majd ugyanannyit felveszek kamatra és örülök, hogy megmaradt a pénzem?!'

- ilyen a szoci gazdasági logika..:))) De csodálkozol 4 millió pénzügyi analfabéta országában? A magyar KÖTELEZŐ MANYUP rendszere az egyik legundorítóbb példája a szoci mutyivilágnak, önmagában évente egy trafikmutyi kárának úgy a 100xosát okozva.

komplikato 2013.07.24. 13:26:50

@$pi$: "Nem 3000 milliárd volt, hanem 2700, mindegy."

Konkrétan meg majdnem 5000 volt (4700?), mivel nem csak a Manyup pénzt darálták bele, sőt abból a 4700-ból csak valami 1800 volt Manyup pénz, mert többit máshol "tőzsdézték el" ügyesen. Ehhez képest majdnem lópikulával csökkent az adósság. De legalább keletkezett egy kötelezettség a nyugdíj pénzek befizetői felé, amit valószínűleg soha napján teljesítenek.

komplikato 2013.07.24. 13:28:27

"De ennek a fele államkötvényekben állt, az meg nyilván beleszámít az államadósságba, nem?"

Igen viszont a Manyup kiszállása után be is térdelt 2 évre az államkötvény papír. Sőt. Ráadásul most ismerted el, amit sokan állandóan cáfolni akarnak, az államkötvény is HITEL.

elwood 2013.07.24. 13:34:10

@$pi$: 3000 milliárd fele volt államkötvényben, azt az állam bedarálta. ( ez szerinted lehet jó is, a manyup vita más kérdés )

viszont az akkori államadósságba beleszámított az állam által kibocsátott és a manyupok által lejegyzett kötvény.

ezt viktor bedarálta ( jövőbeli szóbeli ígéretet adott nyugdíjra (és nem röhögte el magát)) , majd újra kibocsátotta az államkötvényket és másoknak adta el.
az állam jövőbeli nyugdíjfizetési kötelezettsége nem szűnt meg, tehát 3000 milliárddal növelte az adósságunkat.

Szociknak vége 2013.07.24. 13:35:11

@komplikato:

Tehát hogy volt akkor Kató?

1 pont növekedés - fidesz
1 pont adóssággazdálkodás (akár manyuppal) - fidesz
munkanélküliség legyen döntetlen

+ az apró

Az akkor 2:0 a fidesznek, vagy nem?

elwood 2013.07.24. 13:35:52

@MetroGoldwinMayer: hogy jöttünk ki a spirálból, ha 4 év alatt 3000 milliárddal nőtt az államadósság ?

$pi$ 2013.07.24. 13:43:50

@komplikato: "Konkrétan meg majdnem 5000 volt (4700?), mivel nem csak a Manyup pénzt darálták bele, sőt abból a 4700-ból csak valami 1800 volt Manyup pénz, mert többit máshol "tőzsdézték el" ügyesen."

Most meg csak össze-vissza számokat mondasz. Ennek semmi értelme.

"Igen viszont a Manyup kiszállása után be is térdelt 2 évre az államkötvény papír."

Mi?

"Sőt. Ráadásul most ismerted el, amit sokan állandóan cáfolni akarnak, az államkötvény is HITEL."

Nem tudom ki akarja "cáfolni", de én soha nem tettem.

"viszont az akkori államadósságba beleszámított az állam által kibocsátott és a manyupok által lejegyzett kötvény."

Persze. Az akkori jelentésekben meg is nézheted, hogy hirtelen kicsivel több mint 1000 milliárddal csökkent az államadósság forintos része.

"ezt viktor bedarálta"

Igen. Amikor megfizetem a tartozást, akkor megkapom az adósságlevelet, megsemmisítem és többé már nem tartozom. Mit kellett volna vele csinálnia, bekeretezni?

"jövőbeli szóbeli ígéretet adott nyugdíjra"

A következő generáció nyugdíja mindig is egy ígéret volt.

"majd újra kibocsátotta az államkötvényket és másoknak adta el"

Amit bedarált?

"az állam jövőbeli nyugdíjfizetési kötelezettsége nem szűnt meg, tehát 3000 milliárddal növelte az adósságunkat."

Ez hülyeség. A jövőbeli kifizetési kötelesség nem adósság. Semmiképpen sem.

Szociknak vége 2013.07.24. 13:44:36

@elwood: - A GDP arányos adósság nem nőtt, úgy. A deficiteljárásból is kikerültünk, amiben 2004 óta vagyunk. Rendbejött a ktgvetés. MANYUP rpbbantás után is fenntartható pályán a deficit.

- A MANYUP teljesenn más tészta, nem tartozik ide. Eddig is ugyanúgy az állam szóbeli ígérete volt a nyugdíj biztosítéka, mint mostantól. A MANYUP csak az egyik(kevésbé fontos) pillér volt, és kifizetéseket még nem teljesített, csak beszedett. Amit beszedett ahelyetti lyukat meg adósságból tömködte a ktgvetés az állami nyugdíjalapban. Ennek nem volt semmi értelme.

elwood 2013.07.24. 13:53:53

@$pi$: "A következő generáció nyugdíja mindig is egy ígéret volt."

ha neked mindegy hogy a nyugdíjad kézzel fogható államkötvényekben és részvényekben van, vagy egy homályos ígéreted van, hogy valaki valahogyan majd kiszámol neked egy nyugdíjat akkor nincs több kérdésem.

" A jövőbeli kifizetési kötelesség nem adósság. "

a nyugdíjakra fennálló államkötvény követelés más kötvénytulajdonoknak fennálló követeléssé változott, miközben a nyugdíjfizetési kötelezettség sem szűnt meg.
ha szerinted ez nem adósságnövekedés akkor be kell fejeznem a korrepetálásodat mert mindenkire nekem sincs időm. csá.

HomicideWatch (törölt) 2013.07.24. 13:57:40

Hát, ha a szocik hatalom közelébe kerülnek véletlenül, akkor borítékolható a csőd, ahogy eddig mindig jött menetrtendszerűen a csődhelyzet amikor kormányon voltak.

elwood 2013.07.24. 13:57:59

@MetroGoldwinMayer: "A deficiteljárásból is kikerültünk, amiben 2004 óta vagyunk."

a 3%-os deficit tartásának növekedő gazdaságban van értelme. brutális megszorításokkal valóban sikerült a 3%-ot tartani, de ennek önmagában semmi értelme, mert csökken a gazdaság és évről évre újabb megszorításokkal megyünk bele egy csökkenő spirálba.

"Rendbejött a ktgvetés. "
ezt mondd vargának meg matolcsynak akik a teljesen rossz szerkezetű megszorításaik miatt kéthavonta kell bejelentsenek egy újabb csomagot.

Szociknak vége 2013.07.24. 14:01:23

@elwood: '1ha neked mindegy hogy a nyugdíjad kézzel fogható államkötvényekben és részvényekben van, vagy egy homályos ígéreted van, hogy valaki valahogyan majd kiszámol neked egy nyugdíjat'

- Hagyd már, a MANYUPba a nyugdíjpénz 1/4e ment, ilyen arányban is kaptál volna belőle vissza (tehát az állami volt a fontosabb pillér)

- Másrészt az emberek 5%-ának megérhette, ők nyugodtan maradhattak MANYUPosok. Ugyanez a választás nem állt rendelkezésre amikor KÖTELEZŐEN bevezették.

Blogger Géza 2013.07.24. 14:03:54

@elwood: Egészen pontosan Brüsszel gondolkodása szerint nem volt ez adósságnövelés (pontosabban a manyup-vagyont nem engedték csökkentésként elszámolni - de semelyik más nemzetközi szervezet sem, teszem hozzá), és mi hozzájuk iqazodtunk.

Szociknak vége 2013.07.24. 14:09:38

'3%-os deficit tartásának növekedő gazdaságban van értelme.'

- Ez tökre úgy hangzik mintha tudnád miről beszélsz

- Gondolom ezért volt 2006-10ben csökkenő GDP mellett is növekvő adósság és deficit...:))))

@elwood: 'sikerült a 3%-ot tartani, de ennek önmagában semmi értelme, mert csökken a gazdaság'

- szólj az EUnak hogy miért van deficitplafon
- eddig 2006-10ben csökkent a gazdaság egyedül, de nőtt a deficit és az adósság. Ennél a mostani nemnőagazdaság, de az adósság se, könnyen beláthatóan sokkal jobb.

elwood 2013.07.24. 14:23:30

@MetroGoldwinMayer: "szólj az EUnak hogy miért van deficitplafon"

az eu nem egy tökéletes szabályrendszerrel rendelkező csodaszervezet. nyilván a szabályalkotók fejében meg sem fordult, hogy képes egy kormány fenntarthatóan csökkenő pályára állítani a gazdaságot a 3% miatt.

elwood 2013.07.24. 14:25:31

@Blogger Géza: ha valami marhaságot kell csinálni abban lelkesen hallgat a kormány brüsszelre.
a normális tanácsokat kéne ennyire komolyan venni és nem itt tartanánk.

Szociknak vége 2013.07.24. 14:29:43

@elwood: Nem szeretem a hazudozást. Egy ciklusban volt GDP csökkenés az a 2006-10es volt, óriási adósságfelvétel mellett.

2010ben 1.2%, 11ben 1,6%, 12ben -1,7%, 13ban kb. 0,5% lesz a növekedés. Ez a ciklus tehát minimális pluszos(vö. csökkenő pálya), stagnáló adósság mellett.

Huszonegyedszer nem ismétlem meg a tényt, hogy mindenben jobb a mostani ciklus mint az előző.

2llkedő 2013.07.24. 14:30:49

@MetroGoldwinMayer: "- eddig 2006-10ben csökkent a gazdaság egyedül, de nőtt a deficit és az adósság."

Ez így hazugság, vagy nevezhetjük úgy is, hogy nincs kibontva az igazság teljes egészében.

Amit szeretsz általánosítani, az a világválság eredménye.

nu pagagyí 2013.07.24. 14:33:44

@Blogger Géza: Orbán nem ezt mondta, hanem szimplán hazudott, ahogy szokott.

Jelen rendszerben, amíg minden adó az államhoz folyik be és azt minden megkötés nélkül költheti el, lényegtelen, hogy SZJA, Áfa, tranzakciós adó vagy milyen fantázianevű adóval sarcolja a polgárt. Símán megtehető lenne az is, hogy 0% legyen az SZJA, amit kivált egy Áfa emeléssel és mondjuk egy füstadóval. Onnantól Te is a szégyenpadra kerülsz saját demagóg fogalmad szerint, mivel "nem fizetsz SZJA-t" és így nyilván ingyenélővé válnál.

elwood 2013.07.24. 14:33:59

@MetroGoldwinMayer: "Huszonegyedszer nem ismétlem meg a tényt, hogy mindenben jobb a mostani ciklus mint az előző. "

ismételheted 22-szer is, hátha egyszer leesik, hogy beleszámolsz világválságot.

elwood 2013.07.24. 14:37:37

@félázsiai 2llkedő: most ez a mantrájuk, hogy 2006-2010. ez lett letöltve nekik. csak a munkájukat végzik.

orbán károkozása csak gyurcsány + világválsággal összevetve jöhet ki bármi módon pozitívra, hát ehhez mérik magukat.

kellett egy kellően alacsony mérce és ebben vélik megtalálni.

nu pagagyí 2013.07.24. 14:39:43

@MetroGoldwinMayer: A rendszerváltás óta csak egyszer volt világgazdasági válság: 2008-2009-ben.

Olyan gazdasági év viszont, amikor válságmentes időszakban visszaesett a gazdaság, csak ebben a ciklusban fordult elő.

nu pagagyí 2013.07.24. 14:55:28

@Blogger Géza: A kormány nem igazodott, hanem szimplán ellopta a GDP 12%-át kitevő MANYUP megtakarítást az emberektől. Azonnal 68%-ra lehetett volna belőle csökkenteni az államadósságot. Napjainkra viszont nagyobb az államadósság, mint kormányváltáskor volt. Adósságcsökkentés tehát nem történt, így valószínűsíthető, hogy pártunk-kormányunk szimplán felélte ezt a pénzt. A felélés szelektíven és személyesen történhetett, mert sem a jóléti rendszerben, sem a közszolgáltatásokban, sem a beruházásokban nem lelni a hirtelen pénzbőség nyomait.

Szociknak vége 2013.07.24. 15:15:54

@félázsiai 2llkedő: Nem tagadom a világválság hatását. Anélkül nem fidesz 2/3 lett volna hanem sima bukó. Méginkább, ha Gyurcsány lemondott volna 2006ban.

DE: Az már 100%ban a szocik történelmi büne, hogy a válság előtt 2007ben és 2008ban eltünt már a gazdasági növekedés, míg a szomszédaink 3-4%kal növekedtek évente. Mi szívtuk a legnagyobbat.

Szociknak vége 2013.07.24. 15:17:01

@elwood: A félázsiainak írt előzőben benne van a válasz.

Szociknak vége 2013.07.24. 15:17:46

@nu pagagyí: A félázsiainak írt válaszom neked is szól.

Blogger Géza 2013.07.24. 15:46:41

@nu pagagyí: Mitől lenne már pénzbőség attól, hogy az államadósság csökken teszem azt a birtokába került állampapíroktól? Nem sokat értesz te ehhez... Itt nem volt semmiféle "megtakarítás", pláne nem "pénz", értékpapírokról beszélünk. Ez a 12% is egy baromság, nem tudom, honnan szedted. A GDP arányos államadósságunk pedig szerencsére csökkenő pályán van.

christophe 2013.07.24. 15:56:07

Azèrt kivàncsi lennèk a sok orbàn(direkt irom kisbetuvel a nevèt) pàrti kommentelo kozul szàzalèkosan mennyi lehet a bèrkommentelo,''trafiknyertes''ès mennyi az aki mèg mindig hisz ebben a patkànyban ès a csurhe bandàjàban.Tènyleg ilyen rovid a memoriàjuk,az osszes 2006-2010kozotti reform(egèszsègugy,felsooktatàs...)ellen àgàltak,most meg,tessèk utàna nèzni!!Hogy lehet egy demokratikus orszàgban tizezrek èletèt(trafikosok,kisboltok) egy tollvonàssal tonkretenni?Hogy van pofàja egy millios fizetèssel rendelkezo utolso senkihàzinak az mondani,hogy 47ezerbol meg lehet èlni,milyen politikai pàrt az olyan ahol,ahol nem b@sszàk ki az ilyet mint macskàt szarni?

Szociknak vége 2013.07.24. 16:00:36

@christophe: Kíváncsi vagyok hogy a pártválasztók körében 50%-nyi fidesz választó között mennyi a bérkommentelő...:)))

Szó mi szó elqrtátok, nem kicsit, nagyon.

christophe 2013.07.24. 16:33:05

@MetroGoldwinMayer: szintèn trafikmutyis,vagy polgimester,vagy kozgèpvezèr?èn spec nem qrtam el semmit èvek ota kulfoldrol figyelem az esemènyeket,csak sajnos jonèhàny ismerosomnek,baràtomnak nem adatott meg ez a lehetosèg,ès làttom rajtuk hogy szegènyednek el,oregednek ido elott,fàsulnak el,èvek ota nem voltak nyaralni,nem tudja a fogàt rendbehozatni,nics pènze ruhàra....Igen szar èrzès amikor a 45èves gyerekori baràtod elsirja magàt,hogy be kell zàrnia a trafikot,amibol 15ève tartja el a csalàdjàt,vagy làttod a mèg mindig csinos volt osztàlyttàrsnodet,aki takargatja szàjàt mert nem tud elmenni fogorvoshoz nos OK nem fidess szavazok

Szociknak vége 2013.07.24. 16:41:45

@christophe: Hát ez nagyon hihető, majdnem el is hittem.

Igen, valszeg azért vezet Orbán minden közvéleménykutatást(ennyivel senki nem vezetett 1 évvel a választás előtt 23 év alatt), nyer a fidesz minden választást, mert várják vissza Bajnait és Mesterházyt a szegényedő magyarok hogy mentse meg a hazát...

2llkedő 2013.07.24. 17:07:30

@MetroGoldwinMayer: "Anélkül nem fidesz 2/3 lett volna hanem sima bukó. Méginkább, ha Gyurcsány lemondott volna 2006ban."

És a kiskutya is kidurrant volna, ha nem szart volna.

Benne van ez is, mint ahogyan benne van az is, hogy szárnyalt volna a gazdaság. Maradjunk inkább a tényeknél.

Az adósság miután a lenyúlt manyup pénz elfogyott, elkezdett növekedni:

"""A központi költségvetés adóssága
2013.06.30 22 238,4 Mrd Ft
változás 1 518,3 Mrd Ft
2012.12.31 -hez képest"""

Ez a növekedés gyakorlatilag négy évre kivetítve 8 000 Mrd Ft-ot tesz ki. A gazdaság pedig nem hogy nőne, jó ha szinten van.

Piktor atyád pedig azt jósolta, hogy 2014-ben a legjobban teljesítő ország leszünk.

2llkedő 2013.07.24. 17:08:48

@Blogger Géza:
"A GDP arányos államadósságunk pedig szerencsére csökkenő pályán van."

Éppen hogy növekvő pályán van.

Szociknak vége 2013.07.24. 17:12:29

@félázsiai 2llkedő: 'Benne van ez is, mint ahogyan benne van az is, hogy szárnyalt volna a gazdaság.'

- 2007ben és 2008ban is szárnyalt mi?

'kizárt dolog, mert elqrtuk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az elmúlt 2 évet, miközben nem csináltunk semmit'

2llkedő 2013.07.24. 17:13:00

@Blogger Géza: "Itt nem volt semmiféle "megtakarítás", pláne nem "pénz", értékpapírokról beszélünk."

Ha nem lett volna megtakarítás, akkor nem lett volna mit lenyúlni. Piktorod a jövő nemzedékétől lopta el egy ígérvény fejében. Nem Piktor teljesítményéből volt az a háromezer milliárd, hanem az előző kormányok (benne a korábbi fidesz kormány is) megtakarításából.

2llkedő 2013.07.24. 17:14:29

@MetroGoldwinMayer: "- 2007ben és 2008ban is szárnyalt mi?"

Nem szárnyalt, de nem is volt vészes a helyzet.

"""'kizárt dolog, mert elqrtuk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az elmúlt 2 évet, miközben nem csináltunk semmit'"""

Ezen kívül valami konkrétumot tudsz mondani?

Szociknak vége 2013.07.24. 17:31:22

@félázsiai 2llkedő: Milyen nem volt vészes a helyzet?

2007-08ban ugyanannyi volt a növekedés, mint 2010 után, masszív GDP arányos adósságnövekedés mellett!

Szociknak vége 2013.07.24. 17:32:41

@félázsiai 2llkedő: Mindezt világgazdasági konjunktúrában, miközben a szomszéd államok 3-4% növekedéseket hoztak adósságválság nélkül.

2llkedő 2013.07.24. 17:36:29

@MetroGoldwinMayer: "2007-08ban ugyanannyi volt a növekedés, mint 2010 után"

2007-2008-ban nem volt -3% körüli GDP "növekedés", masszív adósságnövekedés se nem volt.

2llkedő 2013.07.24. 17:38:50

@MetroGoldwinMayer: "Mindezt világgazdasági konjunktúrában, miközben a szomszéd államok 3-4% növekedéseket hoztak adósságválság nélkül."

Ugyanezt el lehet mondani a mostani időszakra is, millió egy különadóval, lenyúlt manyuppal, stb. A különadót is ugye 2014-ben kivezetik, mert úgy szárnyal a gazdaság. Vagy 2020-ig fenntartják? Jé Piktor itt is hazudott?

Szociknak vége 2013.07.24. 17:45:06

@félázsiai 2llkedő: Aha csak a számokat rontottad el egy picit, meg elfelejtettél forrást írni. Ne fárassz.

Szociknak vége 2013.07.24. 17:46:35

@félázsiai 2llkedő: Mit lehet elmondani? A régió ugyanúgy 0,x% növekedést vár ez évre, mint Mo.

Már nem mindenben vagyunk tökutolsók a régióban, mint a kormányváltáskor.

Szociknak vége 2013.07.24. 17:47:28

@félázsiai 2llkedő: Mint mondtam ne fárassz, ahhoz amit állítasz.

2llkedő 2013.07.24. 17:48:51

@MetroGoldwinMayer: "A régió ugyanúgy 0,x% növekedést vár ez évre, mint Mo."

Mit is jósolt Kuszaszem és minidiktátorunk?

2llkedő 2013.07.24. 17:49:44

@MetroGoldwinMayer: Kiváló a belinkelt oldalon a KSH diagramja.

2llkedő 2013.07.24. 17:52:27

@MetroGoldwinMayer: "A régió ugyanúgy 0,x% növekedést vár ez évre, mint Mo."

"9. Milyen intézkedéseket javasol a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a probléma kezelésére és miért?

A szocialista úttal szemben, melynek alapvető jellemzői a hitelfelvétel, a szociális megszorítások és a gazdasági recesszió, a Fidesz a válságkezelés európai útját választaná. Ez olyan gazdasági növekedést ösztönző politikát jelent, mellyel ki lehet törni a negatív spirálból, és munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel tartóssá lehet tenni az ország felemelkedését. A Fidesz gazdaságélénkítő programcsomagja három egymással összefüggő elemre épít: szociális biztonság, pénzügyi egyensúly, gazdasági növekedés. "
fidesz.hu a gazdasági világválságról.

Ha 2009-ben ennyire tudták, hogy mit kell csinálni, amikor jött a cunami, akkor most miért nem tudják alkalmazni? Vagy már akkor is csak a nagy szöveg ment?

2llkedő 2013.07.24. 17:53:16

@MetroGoldwinMayer: Kolléga! Kezdesz szarban vagyni.

Szociknak vége 2013.07.24. 18:11:14

@félázsiai 2llkedő: Csak hamisítja a KSH adatot. 2007ben a KSH szerint 0,1% volt a GDP növekedés, a grafikonon meg 1% van, innentől nem érdekel.
Persze adóssággrafikon nélkül nem ér sokat.

EUROSTAT(mi a fasz az a budaörsinfo?)

epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tec00115

Szociknak vége 2013.07.24. 18:13:11

@félázsiai 2llkedő: A megmaradt szoci szennylapok szalagcímeivel vigasztalod magad?

biharlap, budaörsinfo, mi lesz még, Hócipő?

Pechedre engem csak a számok érdekelnek.

2llkedő 2013.07.24. 18:14:57

@MetroGoldwinMayer:" mi a fasz az a budaörsinfo?"

Tök mindegy, KSH forrást jelöl meg.

2llkedő 2013.07.24. 18:17:50

@MetroGoldwinMayer: "Pechedre engem csak a számok érdekelnek."

Az előbb már jeleztem, hogy a grafikonoknál meg vannak jelölve a források.

2llkedő 2013.07.24. 18:28:17

@MetroGoldwinMayer: Tévedtem! Nem -3%-ot hanem -1,7%-ot "növekedtünk.

Viszont a 2013-as évben sem érjük el az általad lenézett 2008-as szintet se. Pedig már a manyupba se megy a pénz, nincsenek 40 éves nyugdíjasok, kevesebb rokinyugdíjas van, tele vagyunk nemmegszorításos különadókkal.

""""Határozottan vissza kell utasítanom minden megszorításokra épülő politikát" - jelentette ki a miniszterelnök. Véleménye szerint a megszorítások lényege, hogy "pénzt vesznek ki a gazdaságból, anélkül, hogy közben a gazdaság szerkezetét úgy alakítanák át, hogy a jövőben ne legyen szükség újabb és újabb megszorításokra". Hozzátette: az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikájának tragikomédiája, hogy állandó megszorításokról beszéltek, majd újabb megszorítások következtek.""""

Szociknak vége 2013.07.24. 18:29:52

@félázsiai 2llkedő: Ja én meg hiteles forrást adtam meg.

2llkedő 2013.07.24. 18:32:32

@MetroGoldwinMayer: És mennyivel pozitívabb a kép a hiteles forrásodban? Semennyivel!

Szociknak vége 2013.07.24. 18:39:27

@félázsiai 2llkedő: Nem nehéz, összeadod a 4 évet meg a mostani 4et. Csak matek.

Aztán az adósságot adod össze, ugyanígy. Az is matek.

Arról az apróságról szeretsz elfeletkezni, hogy európában 2007-08ban nem volt válság, 2009 óta viszont van.

Szociknak vége 2013.07.24. 18:42:00

'a 2013-as évben sem érjük el az általad lenézett 2008-as szintet se.'

- ööö, ez hogy jön ide? Melyik EU ország érte el a 2008as szintet? Nem a szinttel volt baj, mint azt te is tudod, mert a szint senkit nem érdekel, hanem a beszart trenddel, ami sehol máshol nem fordult elő a vg válság előtt.

2llkedő 2013.07.24. 18:48:22

@MetroGoldwinMayer: "2009 óta viszont van."

2009-ben volt cunami szerű válság, most pedig árvíz szerű válság van, amire fel lehetett készülni, és amire állítólag Piktorék fel is készültek. Ezek alapján mesélték el a Tündérmesét.

"Aztán az adósságot adod össze, ugyanígy. Az is matek."

Ez is matek:

"""A központi költségvetés adóssága
2013.06.30 22 238,4 Mrd Ft
változás 1 518,3 Mrd Ft
2012.12.31 -hez képest"""

Már nincs meg a lenyúlt manyup pénz, de nem is megy a manyupba pénz.

Ad Dio 2013.07.24. 18:49:47

Megjött a kánikula, Urak?

Ennyi sületlen féligazságot régen olvastam. Belefáradtam.

Igyatok egy jó teát, az segít.

Örüljünk annak aminek lehet (van ilyen is) és bosszankodjunk azon amin _muszáj_. Ne keverjük a dolgokat, mert abból csak baj lesz meg epehányás.

2llkedő 2013.07.24. 18:49:48

@MetroGoldwinMayer: "Melyik EU ország érte el a 2008as szintet?"

Tök mindegy, Piktor 2014-re a legversenyképesebb országot vízionálta.

Nem másokhoz kell mérni magunkat, hanem saját magunkhoz.

Szociknak vége 2013.07.24. 18:55:20

@félázsiai 2llkedő: Fel is készültek, nem duplázták meg az adósságot mint az előző ciklusban.

A gazdaságot még nem növekszik, de már nem csökken. A gazdasági növekedés idén egyezik a némettel v. magasabb, 2009ben majdnem 2%-kal volt alacsonyabb annál.

Szociknak vége 2013.07.24. 18:57:08

@félázsiai 2llkedő: Engem mint választót egyáltalán nem érdekel Piktor mit vizionált.

Az érdekel hogy a 2006-10es banda a jobb, vagy a 2010-14es, mert 14ben ezek az opcióim. Nem a víziók hanem az eredmények.

2llkedő 2013.07.24. 19:06:50

@MetroGoldwinMayer: "Fel is készültek, nem duplázták meg az adósságot mint az előző ciklusban."

Ez a megduplázás egy kissé sántítós. Nehéz lenne a 20 ezer milliárdot megduplázni, az nem egy lineáris növekedést jelentene.
De ha a lenyúlt manyup pénzeket is hozzáveszed, valamint a 7 hónap alatti 1,5 milliárdos növekedést figyelembe veszed, akkor ugyan ott tartunk, mint Fletóék, de a gazdaság sehol sincs.

2llkedő 2013.07.24. 19:08:24

@MetroGoldwinMayer: "Az érdekel hogy a 2006-10es banda a jobb, vagy a 2010-14es, mert 14ben ezek az opcióim. "

2009-2010-es banda a jobb. 2014-ben pedig az a jó, ha a fidesz nyer egy minimális többséggel, és nyakukba szakad az összes szar, amit összehordtak.

Szociknak vége 2013.07.24. 20:39:10

@félázsiai 2llkedő: '2009-2010-es banda a jobb'

Nincs 2009-10es banda, te is tudod, én is tudom. 2009ben az MSZP megegyezett magával, hogyan maradhat hatalomban. Most is magával egyezkedik a jelöltekről, Bajnai egyedül be sem jut a parlamentbe, meg kell az MSZP szervezete a kormányzáshoz.

2llkedő 2013.07.25. 05:51:27

@MetroGoldwinMayer: "Nincs 2009-10es banda, te is tudod, én is tudom."

Lehet, hogy Te azt hiszed, én viszont tudom, hogy más banda, mint ahogyan ha Lézer Jani, vagy Varga, vagy Pokorni is más lenne miniszterelnökként, mint Piktor.
Ha nem mosnád össze a fehér ruhákat a színesekkel, akkor nem lenne egységesen rózsaszín a ruhatárad.

"Bajnai egyedül be sem jut a parlamentbe,"

Miniszterelnökséghez nem is feltétele, hogy bejusson a parlamentbe.

Téves kiindulásból téves következtetéseket lehet levonni, ami a valóságtól elrugaszkodást eredményezi.

Mint már írtam, én annak szurkolok, hogy a fidesz nyerjen minimális többséggel, hogy utána lehúzhassa magát a klozeton. Nincs szüksége az országnak még egy 2006-2010 közötti gerinctelen, hazug ellenzékre, akiket semmi más nem érdekli, mint a hatalomhoz jutás. És ezért semmi sem drága. Még az ország tönkre tétele se.
Fel kellene már ébredni, hogy Piktor árokásása nem az ország érdeke. A kettéosztottság az csak és kizárólag Piktor érdeke.
Nem úgy kell együttműködésre buzdítani, hogy írunk egy Nemzeti Együttműködés Rendszere valamit, ami arról szól, hogy mindenkinek úgy kell ugrálni, ahogyan ők fütyülnek, és attól lesz az együttműködés, mert azzal a szabadságodtól fosztanak meg. Lehet harcolni kifelé a szabadságért, de ha saját hazádban nem vagy szabad, akkor mit sem ér. Ez olyan, mint hogy a római hadihajón a gályarabok is ebben az értelemben szabadok voltak.

Engem nem Bajnai érdekel, de a jelenlegi választékból Őt tartom a legjobbnak. Nyalván jobboldalon is van hasonló kaliber, csak Piktor mellett nem tud érvényesülni, mivel Piktor eltávolítja a lehetőségektől, hogy bemutatkozhasson.

Laciii 2013.07.25. 09:12:49

@félázsiai 2llkedő:
Az nem tűnt fel, hogy Mesterházy mellett még a sajtótájékoztatón is alig tudott megszólalni Bajnai, meg ő is azt mondta, hogy a két legnagyobb ellenzéki párt az MSZP és a Jobbik?

Bajnai nem Orbán, hogy ki tudja csinálja a szövetségeseit. Elég világossá tette az MSZP, hogy ő az erősebb kutya és Bajnai ezt el is fogadta. Innentől te tényleg elhiszed, hogy ezekből nem MSZP lesz? A Télapóban is hiszel?

2llkedő 2013.07.25. 10:44:51

@Laciii: "Az nem tűnt fel"

Nem tűnt fel, mivel nem láttam /hallottam/.

"alig tudott megszólalni Bajnai, meg ő is azt mondta, hogy a két legnagyobb ellenzéki párt az MSZP és a Jobbik?"

És nem volt igaza?

De neked is írom, hogy most nincs értelme az ellenzéknek nyernie, mert akkor csak az agóniát hosszabbítjuk meg. Az ország érdeke, hogy a fidesz csődbe vigye az országot, ehhez pedig az kell, hogy egy minimális többséggel nyerjen jövőre.

Laciii 2013.07.25. 11:04:27

@félázsiai 2llkedő:
Mondtam én hogy nem volt igaza? Akkor meg minek kötözködsz?

Arról beszélek, hogy nincs Bajnai, MSZP+Bajnai van ahol az MSZP az erősebb kutya, és ezt Bajnai is elismerte.
süti beállítások módosítása