sorok között

sorok között

Viszlát nyugdíj!

2013. május 12. - Politikai Ateista

Az európai foglalkoztatottság tekintetében újabb rekordok születtek a múlt héten.

A görög munkanélküliség a legmagasabb az euróövezetben, több mint a kétszerese a térség 12 százalékos februári átlagának. Februárban a 15-24 év közöttiek körében 64,2 százalékos volt a munkanélküliség Görögországban. - Újabb csúcson a görög munkanélküliség - Híradó

A portugál statisztikai hivatal csütörtöki bejelentése szerint a március végével zárult három hónapban a munkanélküliség 17,7 százalékra nőtt a tavaly harmadik negyedévi 16,9 százalékról. A tavalyi átlagos munkanélküliség 15,7 százalék volt a 2011. évi 12,7 százalék után Portugáliában.A fiatalok körében 42 százalékra emelkedett a munkanélküliség az első negyedévben az egy évvel korábbi 36 százalékról. - Portugáliában rekordon a munkanélküliség - Index

Európa legfélelmetesebb grafikonja még egy kicsit félelmetesebb lett.

youthunempupdate.jpg

Azonban azt se felejtsük el, hogy ezeknek a fiataloknak a társadalombiztosítási befizetéseinek kellene egyszer majd fedeznie a jövő nyugdíjait.

Ami azt jelenti, hogy ...

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr55295006

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szabadságharcos nép 2013.05.12. 18:49:17

A fülkeforradalom után újabb, remélhetőleg az ellenzék soraiban (is) közröhejjé vagy mémmé válót, de talán ezek nélkül is maradandót bírt mondani Orbán Viktor a SIC Nocítias portugál hírtelevíziónak. Ezt az interjút tegnap este adta le a luzitán tévé,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Uni1002 2013.05.12. 07:03:52

"Ami azt jelenti, hogy ..."
Mit jelent?
Pár éve, egy nemzetközi multi magyar üzletében dolgozók a negyedét sem kapták, ugyanennek a cégnek, ugyanabban a munkakörében, mint a görögországi áruházukban.
Ez egy ottani fórumból derült ki, amin éppen sztrájkot szerveztek, az "alacsony" fizetésük miatt.
Sajnáljam őket? Legalább volt egy pár jó évük...

ököljog 2013.05.12. 09:41:26

p.ateista!
Mi az ,hogy viszlát nyugdíj?
mi köze a címnek a munkanélküliséghez?

Aki dolgozik annak is viszlát, vagy mire gondoltál?
Legalább fejtsd ki!
okosjános...

szíj 2013.05.12. 11:39:17

@ököljog: Egyszerű az összefüggés. Minél több a munkanélküli, vagyis minék kevesebben dolgoznak, fizetnek járulékot, annál kevesebb pénz lesz a nyugdíjalapban.

ököljog 2013.05.12. 12:09:47

@szíj: te nagyokos
nem bajnailibás tanácsadója vagy?
szerinted a megoldás a szigorítás és az elvonás mi?
Ezért válsztottuk a kormányt,hogy oldja meg, ne pedig magára költse!
Ma kevesebb van a nyugdíjalapban, 1-2 év és lefut a válság, akkor meg több !
Ettől még nem az a tény,hogy viszlát nyugdíj!
faszfej

calabria007 (törölt) 2013.05.12. 12:17:40

@ököljog:

kevesebb legális foglalkoztatott = kevesebb járulékfizető

calabria007 (törölt) 2013.05.12. 12:18:29

@ököljog:

a globális válság csak most kezdődik

Verkaufsförderung 2013.05.12. 12:19:44

Egyre kevesebb görög fiatal termeli ki a nyuggerek fotelhuszárkodását....Itt is így van, aki elmegy külföldre, az nem ad bele egy Fillért se idegenek nyuggerek hepajkodásába és így a rendszer szép lassan összeomlik, aztán majd kreálunk egy újat, ahol a korábbi utódnevelés fontosabb szerepet kap az öregkori ingyen élésben.

panic_button 2013.05.12. 12:26:38

ilyenkor nyugodtan hátradőlök hogy Magyarországon megvédtük a nyugdíjakat!

ököljog 2013.05.12. 12:31:13

@calabria007:
nagyokos jobb ha meg sem szólaltál volna
a válság lassacskán 1 éven belül véget ér!
Jobb lenne ,ha olvasnál e témában..
nem csak károgni!!!
Minden kormánynak az az elsődleges célja,hogy a nyugdíjra átcsoportosítsa a megfelelő összeget!
Hihetetlen mennyiségű adó folyik be ...
mutass egy országot, ahol nem utalják át a nyugdíjat...nalátod "blödmann"

megfigyelt 2013.05.12. 13:06:43

A Görög nyugdíj átlag háromszorosa a Magyar nyugdíjnak.Nálunk is évi több mint 525 milliárd ft külföldi hitelt kellett a nyugdíj kasszába tenni 2005-2009 közötti években.

kokanyberci 2013.05.12. 18:40:22

Okoljog veget er a valsag 1 even belul? Ezt mire alapozod? Es hol olvastad, vagy talan a jovobe latsz?

poor 2013.05.12. 18:49:40

@ököljog:
Na libázó. Remélem baltás vitorod elégedett veled.

trolipotlo 2013.05.12. 20:19:16

@ököljog: a választások után, vagy még előtte ér véget a válság, azt nem tudod véletlenül?

Khonsu 2013.05.13. 08:22:33

@ököljog: 1 éven belül? Ezt honnan vetted?
Jó esetben a "tűzoltási" fázis ér véget addigra (az se fog), aztán az utóhatásokat még bő 10 évig "élvezhetjük", ha menet közben a társadalom meg nem nyekken a terhek alatt (meg fog). Akkor meg bedől minden, és jön az "új világ" (értsd: feleslegesen szívunk, csak a véget odázzák el vele).

Globetrotter2014 2013.05.14. 10:47:46

Ahol felosztó kiróvó trendszer van ott a nyugdíjakat a mostani befizetők fedezik. Tehát ha a mostani munkanélküliség nem növekszik ényegesen akkor egy aktuális tűréspróbát látunk.

Megjegyzem a jövőben tényleg kérdéses hogy fogunk-e nyugdíjat kapni, de ez demográfia probléma,s emmi köze a mostani állapotokhoz.

Ellenben pár országban tőkefedezeti rendszer van, és ott eleve nem kérdéses a deográfia probléma. Ellenben a mostani munkanélküliek aggódhatnak.

Amúgy javaslok egy kis olvasnivalót a bloggernek:
hataratkelo.blog.hu/2013/05/11/miert_jo_a_magyarokkal_kulfoldon

Én sezmély szerint ezt tapsztalaopm és hallom simerősöktől. Űl a szerző a gépe mögött és gyűrtja az összeesküvési emléleteket alternatív cikkek nyomán, de ha egyszer kcisit ellátogatna ilyen helyekre akkor lehet hogy lenyugodna.

A mediterrán orszgok nem úgy működnek, sosem úhg működtek ahogy egy német nagy magyar elképzeli.

teknős 2013.05.15. 15:38:47

@ZF2: " Ellenben pár országban tőkefedezeti rendszer van, és ott eleve nem kérdéses a deográfia probléma. "

Miért is? Gondolod, a pénzed majd kiviszi alólad a kórházi kacsát? Megvéd az öregekre specializált rablóhordáktól? Utakat épít neked?

Globetrotter2014 2013.05.15. 16:33:29

@teknős: nem rétem a kérdésed, Akinek tényleg kell munk majd kiviszi a kacsát.

szerinted ki "épít" most utat nálunk? És nyugaton ki szolgál ki a boltban meg a bárokban (az éíptzkezésekről nem is beszélve)?

Mondok még egy vicceset. A nyugati társadalmak eddig is meglehetősen sok "kenőanyaggal" működtek, ügyvédek, ügynökök, közalkamazottak, általában a szolgáltatási szektok megleghetősen felül van reprezenetálva.

vomit 2013.08.22. 10:36:57

Every age bracket has been living in a land of delusion. 50% have even less than $12,000 for their retirement. These 55 to 64 year olds are up shits creek without a paddle.
www.zerohedge.com/news/2013-08-21/there-no-scenario-where-ends-well

vomit 2013.09.24. 10:51:30

The 77-year-old former VP of marketing for Oral-B juggles two part-time jobs: one as a $10-an-hour food demonstrator & other as a burger flipper
finance.yahoo.com/news/77-prepares-burgers-earning-week-040100515.html
süti beállítások módosítása