A Paul Krugman blogján megjelent Magyarországgal kapcsolatos bejegyzések sokkal nagyobb visszhangot keltettek itthon, mint az Egyesült Államokban, ahol a legtöbb olvasó legfeljebb sejti, hogy hol lehet ez a kicsi, de annál durcásabb diktatúra.
Egyszerűen nem lehetett elmenni mellette, szinte minden hazai gazdasági portálon kiérdemelte a címlapot Schepelle legújabb felfedezése, amely szerint a politikai erők igyekeznek a saját embereiket beültetni a nemzeti bankokba.
Néhány órán belül két vendégposzt is született Magyarország kapcsán Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász blogjában ugyanattól, a hazai kormánnyal vitában álló politológustól. Kim Lane Scheppele szerint Király Júlia MNB-alelnök távozásával megvalósult Orbán Viktor régi terve, a jegybank irányításának átvétele. - Orbán átvette a jegybank irányítását - még egy kritika Krugman blogjában - Napi Gazdaság
Király Júlia látványos felmondását, és Schepelle írásait tekinthetjük magánvéleménynek, amelyek azonban nem okoztak volna ekkora feltűnést, ha nem jelennek meg a Nobel-díjas közgazdász blogjában.
Krugman az aktuális amerikai pénzügyi politika lelkes szócsöve. Különben nem is nagyon futtathatná magát a New York Times-ban. Ha éppen nem az Orbán-kormányt ekéző vendégbloggernek biztosít megjelenési felületet, akkor a megszorításokat támadja, illetve azokat akik szerint a magas költségvetési hiány, és az államadósság esetleg probléma lehet. Krugman isteníti a pénznyomtatást, a jegybanki stimulust, az alacsony alapkamatot. Gondolom mondanom sem kell, hogy nagyon tetszik neki a japán kísérlet is.
A lényeg, hogy a Simor-féle jegybanki politika gyökeres ellentétben állt a Krugman által képviselt, és naponta hangoztatott elvekkel. Ha Krugman elhiszi azt amit saját maga írogat, akkor inkább pezsgőt kellene bontania, amikor a simoristák elhagyják a fedélzetet.
Mielőtt Krugman összemelegedett volna Schepellével csak egy bejegyzést vesztegetett Magyarországra. Ebben rosszallását fejezte ki a végtelennek tűnő megszorító intézkedésekkel, és a forint támogatása érdekében magasan tartott jegybanki alapkamattal szemben is. Ez még 2010 augusztusában volt.
De nem is erről akartam írni.
A Bank of Cyprus harmadik igazgatósági is beadta a felmondását.
A jegybank elnöke szerint veszélyben a Bank of Cyprus függetlensége - Bloomberg
Hol van ilyenkor Krugman és Schepelle?