sorok között

sorok között

A Zsiga talált pénze

2013. február 26. - Politikai Ateista

A hónap nem-meglepetése, hogy Zsiga Marcell vagyongyarapodásában semmi rendkívülit nem talált az illetékes bizottság. A képviselők alibit igazolnak egymásnak - a nemzeti együttműködés tipikus esete.

A fideszes Zsiga Marcell kellő magyarázatot adott arra, honnan volt pénze házvásárlásra - közölte Rubovszky György, a parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke. A bizottság kormánypárti szavazatokkal úgy döntött, hogy nem rendel el vagyonnyilatkozati eljárást. - Zsiga Marcell megmagyarázta 40 milliós házát - Origo

A Blikknek furcsa ha valaki havi 620 ezerből 820 ezret képes megspórolni, a Rubovszky-bizottság kormánypárti képviselőinek ez természetes. Mint ahogy az is természetes, ha valakinek a felesége előzetes figyelmeztetés nélkül kiránt 20 milliót a seggéből. Minden nap megesik.

Szinte hallom is a Zsigák abszolút hétköznapi diskurzusát:

- Drágám, nagyon jó hírem van. Hála Istennek külföldre költözik egy orvos, és eladja a házát. Tudom, hogy a pénzügyeinket titokban tartjuk egymás előtt, de nincs véletlenül 20 milliód?

- Dehogy nincs! Várj csak, azt hiszem ide tettem a Biblia alá.

Rubovszky szerint a képviselő írásban igazolta, hogy legális forrásokból finanszírozta a zsigaházat, de ezek a dokumentumok soha nem kerülnek a nyilvánosság elé. Kár, mert ezekben a nehéz időkben az egész lakosságnak a hasznára válna a pénzügyi tudatosság ilyen kimagasló példája, akár még tananyag is lehetne belőle.

Érdekes, hogy az ellenzéki képviselők nem találták annyira meggyőzőnek Zsiga igazolásait. Ezek szerint a vagyon eredetét bizonyító dokumentumok valódiságát - meglehetősen szubjektív módon - mindössze a bizottság tagjainak politikai hovatartozása határozza meg. Azt feltételezné a naiv állampolgár, hogy ezeknek a dokumentumoknak van némi hivatalos jellege. Úgy látszik egyszerűen csak megszavazzák, hogy elég eredetiek-e.

Részemről kuka a vagyonnyilatkozati cirkusz, a bizottság, és Rubovszky is.

Tisztelt Rubovszky bizottság úr!

A 10 milliót én hoztam a Marcinak december 6-án, mert tök jó fej, és nagyon keményen dolgozik.

Maradok tisztelettel:

A Télapó

Lappföld, 2013. 02. 21.

UI: Lehet, hogy jövőre is megyek

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr935083110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felcsutisuttyo 2013.02.26. 05:47:56

FOG EZ A TAKONYPÓC MÉG LÓGNI A LÁMPAVASON MISKOLC FŐTERÉN !!! De szép látvány lesz .
Nem lesz elfelejtve a csaló hazug gazember!!!!

kalaposinas 2013.02.26. 05:52:25

Mind a 40 millát a feleség kapta a menyasszonytáncon. Azért nem vizsgálta a Bizottság. (Bezzeg a NAV)

dr. jenőke (jenőke) 2013.02.26. 05:52:28

Találgatás? Találgatás?
Nos, itt az igazság:
Megvásárolták a házat, kettőmillió-kettőszáz ezerért. Eddig rendben?
Az orvos azonban számolt, és úgy döntött, hogy ha visszajön harminc év múlva, kell neki a ház. Úgy kalkulált, hogy harminc évre - az inflációt is beszámítva -, megéri vételi jogot venni 40 millióért.
Marci rosszul járt, mert nem adhatja el a házat harminc évig. Röghöz kötötték, és észre sem vette.
Így történt.

felcsutisuttyo 2013.02.26. 08:51:13

Hopp te Zsiga..Hopp Te Zsiga,,,felugrasz Te még a Lámpavasra!!!!

anonymand 2013.02.26. 09:08:10

Tisztelt Politikai Ateista!

Az irigység beszél belőled.
Pedig, ha elég okosan gazdálkodnál, belőled is lehetne milliomos.
Ha félretennél mondjuk havi ezer forintot, száz éven belül meglenne az első milliód.
Pozitív hozzáállást, ha lehet!

Tisztelettel:
anonymand

zgabi 2013.02.26. 09:17:31

Amint az várható volt a fideszes többség simán elkente az ügyet. Az ő kutyájuk kölyke lophat, csalhat, bármit tehet akkor is megússza. A többiekre viszont a legkisebb ügy miatt is rászáll az összes állami hivatal, melyek mára már nem a köz szolgái, hanem a Párt Ökle. De még egy búcsúzó MNB elnököt is simán besároznak csak azért, hogy jó színben tüntethessék fel leendő utódját, akit akkor sem lehetne jó színben feltüntetni, ha pirosra festené magát.

toportyánzsóti 2013.02.26. 09:39:02

A történetben nem ez a legszebb!Rubovszky aljas módon előrehozta az ülést 1 nappal!Így aztán paritás helyett kormánypárti többség volt!Minősíthetetlen és teljesen erkölcstelen így a történet,de mit várjunk a gyermekeinket és egymást répázóktól?!

vantaan 2013.02.26. 09:47:36

@toportyánzsóti: ...és ha Rubovszky is kapott onnan ahonnan a Zsiga gyerek pár millát??? Meg most amúgy is a kommunista rémtettek emléknapja van, lehet hogy Ők így ünnepeltek!

kéretlen 2013.02.26. 13:56:15

Ő a mi zsigánk a Nemzet példaképe !
Megmutatta ország-világ előtt,hogy 47-ezerből is meg lehet élni + kecske nélkül is.
Ő egy fényevő és a sok rosszakaró,kételkedőnek üzeni,hogy az új ház,új kertjében még pénztermő fát is ültetett !
Nagylelkű,mert a termést szívesen megosztja fideszes képviselőtársaival is !

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.02.26. 14:07:02

...és Zsigamarci szerencséjét, abszolút megérdemelt meggazdagodását küldeném minden fidesz szavazónak szeretettel és zúgjon az önfeledt: Két-har-mad! Két-har-mad!

Kacsura 2013.02.26. 14:08:15

De legalább mindenki humoránál van!

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.26. 14:10:11

Miért nem lesz szerda délelőtt tüntetés a Parlament előtt birkamenet, aljas álcivilek? Jön Rompuy úr, az Európa Tanács elnöke!
Most legyen nagy pofátok, pár hónapja tudtatok a távollétükben ellenük tüntetni, senkiháziak!

Tereljétek össze a birkamenetet és hagy szóljon.
Jellemesen, korrektül, összecsődíteni a nyájat és mondjátok meg a "nemzeti frankót"!
CIVIL SZÓ HASZNÁLATÁT MEG KIKÉREM MAGAMNAK, ALJAS, SZÁMÍTÓ, JELLEMTELEN SUNYI,-fidesztagságát letagadó Csizmadia- NE BITOROLJA.
Birkamenet társak, szerdán délelőtt segítsetek a főbaromnak a tárgyalásokon. Ha van vér a pucátokban!

sommaire 2013.02.26. 14:16:26

Miert nincs adohatosagi vizsgalat? Ennel nagyobb nyilvanossagot aligha kaphat egy (legalabbis) ketseges vagyongyarapodas. Teljesseggel mindegy, hogy mit gondolnak az ugynevezett politikusok - ha nekem, magyar allampolgarnak teteles/reszletes/dokumentalt adobevallast kell keszitenem, akkor neki, magyar allampolgarnak ezt ugyanigy meg KELL tennie. Egyszeru.

Ha pedig nincs ilyen vizsgalat, akkor csak az lehet a kovetkeztetes, hogy nincs jogbiztonsag.

gumitsirke 2013.02.26. 14:30:57

@sommaire: ahogy Orwell leirta: "minden allat egyenlo - de egyes allatok egyenlobbek a tobbinel." ha nem szo szerint ideztem volna a nagy mubol, azert kulon elnezest...

clegane 2013.02.26. 14:43:15

mit ugráltok, megmondták: magyarországon ma nincs korrupció.

sommaire 2013.02.26. 14:43:45

@gumitsirke: Hat igen. Illetve: hat nem.

Hihetetlen azt latni, ahogy egy kozosseg tagjai buszken gondolnak arra, hogy oket osszetartja a polgari erkolcs, az antikommunista meggyozodes es a kereszteny megbocsatas - es ekozben foggal-korommel ragaszkodnak a "kommunista mult" legeslegrosszabb elemeihez. Ezek kozul egy az, amit Orwell oly pontosan megfogalmazott. Es ez ma - ujra, ismet - elfogadott, sot tamogatott.

Eszbonto....

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.26. 14:44:38

Legalább láttuk gyakorlatban is, hogy működik a NER.

s 2013.02.26. 14:44:57

"Ezek szerint a vagyon eredetét bizonyító dokumentumok valódiságát - meglehetősen szubjektív módon - mindössze a bizottság tagjainak politikai hovatartozása határozza meg."

Nos, kérem tisztelettel, ez itten nem más, mint az általános relativitáselmélet kiterjesztése vagyonok eredetét igazoló dokumentumokra. Ki mondta, hogy olyan nincsen? Ott van az, a seggeden levő piros pöttyök közt, baszod. Egyébként a vagyon, az egy olyan dolog, mint a kutyaszar. A kutya is oda szarik, ahol már van. Eddig érthető vagyok?

zsiga, zsiga gyere ki,
ég a házad ideki.

A végkielégítést terhelő 98%-os adóról meg csak annyit. Ha a titkárnő leszop - végkielégítésként, mintegy - nos a gecim 98%-a selmeci gabikáé lehet.

s 2013.02.26. 14:47:34

@kéretlen: "Ő egy fényevő"

Hát, ami azt illeti a fény épp most zabálta ki a frakció tagjainak koponyájából . . . és maradt a sűrű sötétség.

vörösbor(de)minőségi 2013.02.26. 14:52:01

nem tudom ebben mi a csoda.zsigamarci nincs egyedül,hiszen ma reggel szijjártó államtitkár is a kérdésre.miszerint államtitkár ur ön többet takaritott meg mint amennyit keresett egész évben...és ugye élni is kell valamiből...szóval akkor ez hogyan is van? a válasz megnyugtató volt és többször is elismételt a gyengébbek kedvéért.a kiváló befektetéseimnek köszönhető.kérdés....na de államtitkár úr mégis de ennyit?....itt már fölényesebb volt a válasz picikével mosolygósabb is de lehet hogy lenézőbb??..és válaszolt a drága ember,miszerint is ő sokkal jobb befektetéseket csinált mint gondolhatná azt bárki.ámen.szégyenkezve kimentem krumplit pucolni.

cukorrépa 2013.02.26. 14:52:31

nem is értem! én tudtam a Zsiguciról, hogy becsületes! mocskos külhoni ellenlábasok! Ti akarjátok tönkretenni!
pedig csak pénzt sz*rik egy közeli rokona! gondolom...

sunyi, hazug, lelkiismeretlen banda.
csak azért nem fognak lógni, mert Mo-n mindegyik politikai párt tele van hasonszőrű "pénzgyárosokkal" és hazudozókkal. soha ilyen ügyet saját tagjáról még nem tárt fel egy párt sem, amikor hatalmon volt. b*szhatjuk!

ob.szerver 2013.02.26. 14:54:39

Nem kéne már annyit basztatni szegény Marcit azzal a hiányzó 20 misivel.

Mennyivel érdekesebb pártja örökös vezetőjének az esete a 600 ezerért megvett önkormányzati lakással amit becslések szerint 50%-kal piaci ár felett 60 millióért adott el, az általa kinevezett párizsi nagykövet rokonának.

Physim31419 2013.02.26. 14:55:42

A kdnp világosan megmutatta mi történik, ha keresztények hatalomra kerülnek: több felsőbbrendűség, kevesebb alázat. A szocik vagy a dk meghúzhatná ez egyház elleni kártyát mert soha nem volt még ilyen jó lehetőség erre, de gyávák ehhez.
rubovszky úr, te ne is törődj ezekkel a hozzászólásokkal, hiszen a Teremtő veled van! És ha Ő veled, ki ellened??

NA YA! 2013.02.26. 14:57:05

Ha a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozata nem titkos, akkor a hozzá tartozó magyarázat miért az?

Indriq 2013.02.26. 14:57:30

A félreértések elkerülése végett, nem zsiga marcell itt a lényeg, ő csak egy primitív pénzéhes átlag(alatti) politikus. A nagyobb gond az őt mosdató bizottsággal van, illetve annak is a kormánypárti résztvevőivel. Persze amíg marcellka megél 47000-ből, addig mindig hasznos tagja lesz a társulatnak.

Ui:. Szerintem orbánnak végbélrákja van, úgyhogy 2014ben már nem érdemes rá szavazni:)

ob.szerver 2013.02.26. 14:57:47

@vörösbor(de)minőségi:

"kiváló befektetéseimnek köszönhető"

Aki olyan nagy ember, hogy egy mondatával el tudja tolni a forintárfolyamot, könnyű kiváló "befektetéseket" találnia.

sommaire 2013.02.26. 14:57:54

En komolyan nem ertem: hogyan bir barki is napirendre terni egy-egy ilyen botranyos ugy folott peldaul azzal, hogy "a masik bagazs se jobb"??

Meddig tart meg ez a szegyenletes kussolas, elvtarsak?????

Meg kik es hanyszor dughatnak seggbe titeket, mire vegre raebredtek, hogy folyamatosan seggbe vagytok dugva?

felcsutisuttyo 2013.02.26. 14:59:36

@sommaire: majd ha seggbe lesznek lőve...rendesen , akkor kerülnek elő a fegyverek

felcsutisuttyo 2013.02.26. 15:01:16

a Korrupció már Alkotmányba, törvénybe van foglalva, Titkosítva van az ilyen ZSIGA szar Szarja!
Na ezért is lesz forradalom és nem, választás ( a készülő csalásról már tudunk)Rohadékok)

felcsutisuttyo 2013.02.26. 15:02:58

a Rubovszkyt ha látjátok akkor már gondolni lehet, hogy valami csalás lesz!!! BE IS JÖTT !!!! Egy Gazember, Bandita !juj..kevés lesz már látom a Lámpavas Budapesten!!!!

szintetikus 2013.02.26. 15:03:40

Milyen Soros György? Ki az Zsigához képest?
Egy nímand, egy bohóc... :)

dolgozni kék 2013.02.26. 15:04:53

következmények nélküli ország

bioLarzen 2013.02.26. 15:05:56

Azért igazán rendes dolog volt a fidesztől, hogy egyáltalán vizsgálta Marcikánk anyagi helyzetét - mert hiszen vizsgálhatta volna azokét is, akik ezt feszegették, ugyebár...
Lásd Lenint, aki a gyerekek közé is lövethetett volna.

Gyerekek, ezeket szavazta meg a többség, ezeket érdemeljük. A slusszpoén az, hogy a jelenlegi állás és trend szerint a következő ciklusban is maradnak a fiúk. Vagyis, lopni, csalni, országot romba dönteni, a demokráciát tudatosan és dacosan leépíteni, Európától látványosan távolodni, közben a keletnek behajolni, nyugdíjat ellopni, majd csókosoknak kiosztani, a közoktatást káoszba dönteni, kulturális intézményeket politikai hitbizománynak tekinteni és eszerint kezelni, mindent kizárólag az erő szempontjából nézni és megközelíteni, a szakmai teljesítményt a lojalitás mögé helyezni a fontossági sorrendben - úgy látszik, ez kell a magyar választópolgárok többségének. Akik erre azt mondják, hogy ha nem tetszik, el lehet húzni az országból - majd cöccögnek, hogy miféle kivándorlási hullámról beszélünk, hisz a nemzet és a Hírlap is cáfolja...

Demokrácia van, ha a többség ezt akarja, ez lesz.

Magyarország, 2010-?

bio

bioLarzen 2013.02.26. 15:07:44

@szintetikus: "Milyen Soros György? Ki az Zsigához képest?
Egy nímand, egy bohóc... :)"

Így van. Mikor tudna Soros megélni havi 47 ezerből? Zsigának meg nem lenne gond, ugyebár.

bio

sommaire 2013.02.26. 15:09:46

@szintetikus: Hogy jon ide Soros Gyorgy? Hogy jon ide BARKI? Ez - itt - most egy 34 eves politikusrol szol, akinek velhetoen nem stimmel az adobevallasa.

Ha neadjisten teged kezd el b@sztatni az adohatosag, gondolod, hogy ervelhetsz majd azzal, hogy "na de a Soros Gyorgy"?

hexa 2013.02.26. 15:10:51

"- Dehogy nincs! Várj csak, azt hiszem ide tettem a Biblia alá."

Valljuk be, ez elég életszerűtlen és erőltetett. Sokkal jobban hangzik:

"- Dehogy nincs! Várj csak, azt hiszem ide tettem a Talmud alá."

sommaire 2013.02.26. 15:13:46

@hexa: HAH!!!!

Ratalaltal a lenyegre! Nem Biblia, hanem Talmud. IGY mar persze minden vilagos es ertheto.

Lehet hat megnyugodni. Nincs itt semmi latnivalo. Megint a zsidok...

Te szerencsetlen egybites, te.

bioLarzen 2013.02.26. 15:15:01

@sommaire: "En komolyan nem ertem: hogyan bir barki is napirendre terni egy-egy ilyen botranyos ugy folott peldaul azzal, hogy "a masik bagazs se jobb"??"

Guglizz rá a "kognitív disszonancia" kifejezésre.

Lesz ez még jóval, de jóval durvább is, és azt is egy csomóan védeni fogják. Erre mondtam pár éve, hogy ha Orbán kiállna a Deák térre egy géppuskával és halomra lődözné az embereket, majd atombombát dobna a Vatikánra, akkor is lennének jópáran, akik védenék, hogy "de legalább kiáll a magyar érdekekért" meg "harcol a nemzetsarcoló bankok ellen", illetve "akik meghaltak, biztos megérdemelték" stb. érvekkel. A keményen kitartó mag régóta nem az érvek mentén preferál, hanem személyes meggyőződésből. Arra pedig a józan, tényszerű érvek ritkán szoktak hatni.

no, és persze jegyezzük meg gyorsan, hogy ez is oldalfüggetlen: Gyurcsánynak is megvan ugyanez a rajongótábora (persze, méretében és hangjában jóval kisebb), anno Antallnak, Torgyánnak és Csurkának is megvolt, stb... A Jobbikosok körében is nyilván népszerű az a Zagyva Gyula, akit mindenki más, pártállástól függetlenül egy igazi falusi HMCS-nek lát, akinek az intelligenciája az öklében van - még azok is, akik maguk egyáltalán nem hívei az erőszaknak (mert nyilván sok ilyen jobbikos is van).

Mondom, kognitív disszonancia. Nagyhatalom.

bio

hexa 2013.02.26. 15:16:21

@sommaire: Te egybites, Te! Itt nem a zsidokrol van szo, hanem a hozzad hasonlokrol, akik csak akkor haborodnak fel, ha Talmud van oda irva. Ha biblia, akkor nem.
Te egybites! Te!

bioLarzen 2013.02.26. 15:16:41

@hexa: A Móricka-vicc jutott eszembe rólad: "Mondd Móricka, neked mindenről a mell jut eszedbe?"

Ha nem ismered, szívesen elmondom.

bio

bioLarzen 2013.02.26. 15:18:47

@sommaire: Jaj, légy megértő kicsit: irtó nehéz érvelni, amikor nincsenek józan érvek... Ha nem lenne rendes lőszered, te is makkot próbálnál lődözni...

bio

sommaire 2013.02.26. 15:24:01

@hexa: Olvass kicsit vissza. Felhaborodasom megelozi a te melyenszanto kommentedet. NEM a Talmud emlitese miatt gondoltam (es gondolom tovabbra is), hogy egy lehetsz azon sokak kozul, akik szamara a vilag bal-jobb meg fekete-feher. Hanem mert ahogy Soros Gyorgy se, ugy a Talmud se tartozik a temahoz.

Az kulon szomoru, hogy sokan (ugy latszik, koztuk te is) a Talmud-emlegetesen meg a hasonlo "osszekacsintos" poenokon tul keptelenek felfogni, hogy ami korulottuk zajlik, annak ok is (te is, pajtas) ALDOZATAI lesznek, nem pedig nyertesei.

dr kíváncsivagyok 2013.02.26. 15:32:36

A bizottságnak bemutatott adás-vételi szerződésen ki volt retusálva az összeg...ebből az következik , hogy több mint 40 milla volt !!!!( Ha kevesebb lett volna , nem satírozzák ki !!!) Ezt hogy magyarázod , hopp Te Zsiga ?

Viktus 2013.02.26. 15:33:32

Szegény Marci mindig csak bántják az irigyek. Marci nem is csinált semmit csak a véletlenek összejátszása. Véletlenül utaltak ki neki anno dupla költségtérítést, hogy a sajtó szegény fiút támadja ... véletlenül mondta csak, hogy 47.000-ből meglehet élni az aljas sajtó használta ki szegény Marcit. Véletlenül fogyott el a háza előtt az aszfalt az utcában. Véletlenül spórolta össze a felesége a százötvenből a 20 milliót ő nem tudott róla, azért felejtette el beírni ...

palackos 2013.02.26. 15:34:15

@hexa: olvastad bármelyiket? nem tűnt fel, hogy a bibliában is csak zsdókrol van szó? akkor meg nem mindegy, hogy honnan veszi elő a pénzt te barom arcú náci fasz??? legalább kicsit inteligensebben zsidózhatnál te primtív anyaszomorító!

Viktus 2013.02.26. 15:37:18

@toportyánzsóti:

Megkérdezték a bizottság elnökét, a fékek és ellensúlyok egyik legnagyobb rajongóját, a KDNP-s Rubovszky Györgyöt (akinek egy év alatt 27 millióval nőtt a vagyona), hogy miért hozták egy nappal előbbre az ülést? A választ akár pólóra is lehetne nyomtatni:
"Mert így döntöttem" - nyilatkozta Rubovszky.

vastagbor.blog.hu/2013/02/26/zsiga_kozlegeny_megmentese

:D

Így megy ez. Gondolom a bizottsági meghallgatás annyi volt bement Marci. " Én úgy döntöttem van pénzem." aztán kiment, és minden rendben.

Amatőr 2013.02.26. 15:40:50

@kéretlen: "Megmutatta ország-világ előtt,hogy 47-ezerből is meg lehet élni + kecske nélkül is."

Rubovszky egy félreértés áldozata!
Hiszen ő úgy értette a kérdést, hogy napi 47ezerből meg lehet e élni?

nincs1itt 2013.02.26. 15:42:54

Jajj, olyanok vagytok. Ha Pintér úrnak, a cálád, összéhájintott 200 milliót(nem szarral gurigáznak), mért ugyi, a mi Sándorunk, az már cák ilen nágylélkű, hogy a cáládnak kioszt, kőcönba 200 milliót...
a fasorba sincs ez xaros 10-20-40 milliócska... Ismétlem, 200 millió forintot fizetett vissza! Pintérnek a "család"... honnan adta, ez a talpig átlag nyugdíjas rendőr?? hm? na jó, de a cslád honnan tudta ismét elővenni ezt az arcátlanul csekélyke összegecskét?
Vagy Pintér urat nem szerencsés "feszegetni"??

sam poppat 2013.02.26. 15:43:28

erdekes...

gyurcsanyi elvtars nyaralougye nem valt ki ekkora gyulolkodest a ballibakoknal...
vagy gyozike elvtars anyukaja,aki a salgotarjanai sikuveggyarban munkalkodott ossze 400(negyszaz)millio(!!!)forintot,ugye...

kettos merce elvtarsak,kettos merce...

mint mindig...

ettol fuggetlenul zsiga szamoljon el az utolso fillerig,ha nem tud tunjon el a francba...

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2013.02.26. 15:43:41

A büdösmocskosgecikurvaéletbe! Szó szerint beleröhögnek a képünkbe! Tényleg nem fog másként menni! Tényleg kaszát-kapát kell ragadnunk és addig kaszabolnunk ezeket mocskokat, amíg egyetlen politikus (és családja) is létezik! Fontos, hogy mindegyiket! MINDEGYIKET!!!!!!

szintetikus 2013.02.26. 15:45:06

@sommaire: Összehasonlítottam 2 pénzügyi gurut.
Nem kell annyira mellre szívni. :)

val 2013.02.26. 15:45:23

@palackos: "nem tűnt fel, hogy a bibliában is csak zsdókrol van szó?"

Nem csak, de van. Több helyen is. Pl. ahol a zsidó kufárokat Jézus ostorral veri ki a templomból.

Peetee 2013.02.26. 15:45:27

A fidesz az emberek képébe pisál.

Viktus 2013.02.26. 15:46:57

@sam poppat:

Kettős mérce te magad vagy ... mondjuk mi a többség arra vártunk, hogy Gyurcsányt is elszámoltatjátok. Ki ? mi? tartott vissza? Annak idején meg lett azért is elég topic indítva ... sőt lett egy kétharmad is miatta az elszámoltatás igényével.

Kéz-kezet most Gyurcsányt meg a többit ténylegesen elszámoltatják lásd. kétharmadnak nem lett volna nagy feladat megoldani a megfelelő törvényi hátteret, és megtenni a megfelelő lépéseket ehhez.
Csak 2014 után ők is mehetnének Gyurcsányék mellé a böribe ... ennyit rólatok meg a hantázásokról.

sommaire 2013.02.26. 15:52:29

@sam poppat: Nem tisztem megvilagositani teged, de hadd segitsek, hatha: PONTOSAN AZERT tortenhet meg ez a szegyenletes Zsiga Marcell-ugy, mert az emberek ilyenkor droid modra belekezdenek "ballibezni".

Nem "ettol fuggetlenul" szamoljon el - hanem SZAMOLJON EL.

Es SZAMOLJON EL az OSSZES tobbi is balrol, jobbrol es kozeprol.

Es erre CSAK akkor lesz esely, ha a hozzad hasonlok is felfogjak vegre, hogy nem a "masikokra" kell utalgatni meg mutogatni, hanem mindenkin, mindenkor SZAMONKERNI a torvenyek betartasat. Ha pedig megis kivonulsz majus elsejen a Hosok terere, vagy manapsag a Bekemenettel ugyanoda - akkor tudd, hogy azokat az embertarsaidat elteted, AKIK MIATT a te eleted valik szarra.

kewcheg 2013.02.26. 15:54:25

az elképzelt beszélgetés:Drága bátyám, Ruboszki báttyám, kéllek alássan, légy má oly jó, hogy a benyújtott vagyonnyilatkozatomat írd már át kérlealásson, baszomalássan. Légy már oly bátyám, drága pistám vagymivagy, ne basztassank már ezek a miskolciak kérlekszépen, hát már egy kurva lángost nem fogok tudni megenni a büfésoron Tapolcán baszomalássan.Hát tedd már meg drága bátyám aranyapám, hogy eltünteted a vagyonimat, és azt mondod a bizottságon ülőknek hogy én nem is vagyok. Tedd már meg kérlekszépen, hogy én nem is legyek, vagyis hogy titok legyek, úgy egybe.Kérlekszépen titkosíts vagy amit ilyenkor szokol, tedd már meg, alássan, apám majd meghálálja ....Mit szerecc? Tizenhatéves tájföldi kissrác? Hmmm?

sommaire 2013.02.26. 15:55:07

@szintetikus: Nem szivtam en mellre :)

No de: 2 "penzugyi gurut"????? Soros es Zsiga???

Mondd csak, es mire jutottal az osszehasonlitas soran?? :-)

kewcheg 2013.02.26. 15:57:25

Egyébként az a ház azon a helyen 40 mihályért remek vétel (lett volna) de nem annyi volt, hanem legalább tízzel több....

genyamagyar 2013.02.26. 16:10:42

Magyarország, én így szeretlek!

szintetikus 2013.02.26. 16:13:34

@sommaire: Egyértelmű, Zsiga a semmiből is tud értéket teremteni. Már majdnem egy égi magasságokba emelkedik.
Mérhetetlen tudását igazán átadhatná nekünk földi halandóknak. :)
Soros is csak tanulhatna tőle. :)

DezInf 2013.02.26. 16:19:46

Egy fideszes,egy zsiga nem lehet korrupt!!!!!
Ez jár neki a gránitszilárdságú alaptörvény szerint!
Korrupt csak nemfideszes-nemkdnps lehet ,teccik érteni ? :D

DezInf 2013.02.26. 16:22:43

@sam poppat:

Elvtársad neked a fideszben megvilágosodott kan "ken"guru. az hekkejjen meg hátulról téged,te szégyentelen:)))

nem várt fordulat 2013.02.26. 16:27:06

én kezdek ebbe az egészbe belefáradni, beletörődni.

emberek lesznek öngyilkosok, amikor elveszik a rokkant nyugdíjukat, mert nem látják, miből tudnak tovább élni.

a hajléktalanokba. ahogyan belerúgtak, az is megér egy misét.

minden mutatónk szánalmas, nem sorolom tovább, végtelen a lista.

és akkor egy ilyen majomparádé annyit tud felböfögni, hogy "majd kiadunk egy nyilatkozatot", amikor a betonról firtatják, képes ez az ember azt mondani, - hogy egy év alatt összespórolta a 20 milliót, miközben más ember 20 év alatt keres ennyit, - hogy meg lehet élni 47e forintból.

és csak nyelünk, nyelünk, azok után is, amit az éhségmenetesekkel műveltek.

tényleg odajutottam, hogy baszki, megérdemeljük, ezt érdemeljük.

sülne le az összes ilyen féreg képéről a bőr, és azt kívánom nekik, hogy az élet kamatostul fizesse vissza nekik amit művelnek.

sommaire 2013.02.26. 16:28:49

@bari-kád: Ez - sajnos - nem vicces. Tizmillio ember eleterol, jelenerol es jovojerol van szo.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2013.02.26. 16:37:27

Na miskolciak! Fel van adva a lecke!
A példa adott, tessék! Idén mindenkinek meg kell spórolnia, egy legalább 20 milkós házikó árát!
Tudjátok, Zsiga is 47 ezerből élt, ezért tudta szépen félretenni a pénzt (meg a Gizi is, a felesége)!
Hajrá!

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2013.02.26. 16:45:47

@Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP: Én sokkal jobban komálnám, ha egy-két miskolc elmenne a Zsiguli házához és ők maguk számoltatnák el a képviselőjüket... Engem csak a végeredmény érdekel... Azt azért tudjuk már, hogy ha az elszámoltatás után még lélegzik (a család bármely tagja), akkor nem jól számoltak a miskolciak! És akkor kezdeni kell elölről az elszámoltatást...!

becike4 2013.02.26. 16:57:26

Valahol írta valaki:holló a hollónak nem rakja be a faszát.

vernarancs 2013.02.26. 17:03:47

Regebben azt gondoltam, hogy ha az atkos kutyai kioregednek a fiatal generacioval javul a helyzet. De ez sulyos tevedes volt. Politikai oldaltol fuggettlenul a korrupcio es az arcatlansag meg nagyobb sikk lett. Amig nem lesz nalunk is olyan lenezett es sulyos bun az adocsalas mint pl. amerikaban addig semmi nem fog valtozni. Az ilyen macskajancsikat tuzetes adoellenorzes utan eltfogytig racs moge kene dugni.

nem várt fordulat 2013.02.26. 17:07:18

@vernarancs: " Amig nem lesz nalunk is olyan lenezett es sulyos bun az adocsalas mint pl. amerikaban addig semmi nem fog valtozni."

Amíg nem lesznek olyanok a bérek, mint amerikában, addig semmi nem fog változni ezen a téren sem. Bár, ahogyan a magyart ismerem akkor sem.

sommaire 2013.02.26. 17:14:21

@karacsi_maci: Bocs, de ez talan megsem csupan a berek kerdese. Ha jol tudom, ma Magyarorszagon nagyon is bun az adocsalas. Nezd csak meg, mi tortenik azokkal, akiket a NAV ilyen ok miatt talal meg. Kerdezz utana, mennyit kutakodnak az adohivatal emberei egy-egy vizsgalat soran. Vagy hogy mekkorak a buntetesek.

A baj az az (velemenyem szerint), hogy egy-egy olyan esetben, mint ez a Zsiga-ugy, a TOMEG, AZ EMBEREK (egyesevel es egyutt) nem haborodnak fel, nem tiltakoznak azonnal, nem kovetelik azt, hogy a torveny mindenkire egyforman vonatkozzon.

Nem teszik - ezert aztan egyre komolyabban szopatjak oket.

Ma meg - ugy latszik - ennek sokan orulnek is.

Pedig minel jobb Zsiga Marcellnek, annal rosszabb az OSSZES Fidesz-zombinak IS.

nem várt fordulat 2013.02.26. 17:25:55

@sommaire: A NAV még olyat nem csinált, hogy ne talált volna hibát. Ha mennek, akkor fixen büntetnek.

Gondolom te is tudod, hányan dolgoznak feketén/szürkén.

Simán egyetértek vele, ha egy embernek adódik lehetősége, hogy havi 70 helyett 90-et vigyen haza, akkor megteszi.

Felháborodom azon is, de megértem, mert szerencsétlen nem tehet arról, hogy így tudja megoldani, hogy ne dögöljön éhen.

Az ilyen tetüláda kis köcsögöktől sajnálom, mint ez a zsiga, akiről eddig azt sem tudtam ki az.

Majd amikor egy melós, vagy közértes eladó hazavisz nettó 180 -at, akkor én sem fogom bocsánatos bűnnek tartani. Emlékezz, a 90-es években hányan lettek kényszervállalkozók.

Amúgy még az ilyen tetvektől sem sajnálnám, ha menne az ország szekere, akkor lopjon tőlem amennyit akar, de, hogy egy emberben nincs ilyenkor meg az, hogy bocsánatot kér és lemond.

Ne haragudj, nem lett összefüggő amit írtam, csapongok, de nem tudok indulat nélkül nyilatkozni, mert finoman szólva is vérlázító az egész, és az egész nem csak zsiga, hanem ami napi szinten megy minden területen.

vernarancs 2013.02.26. 17:30:17

@karacsi_maci: Ha olyan eros gazdasagunk lenne akkor lehetnenek jobb berek. Viszont amig az adok jo reszet elkummantjak az emberek addig nem lesz eros gazdasag. Nyilvan onmagaban a fegyelmezett adofizetes nem eleg, de errol a vegerol kellene megfogni a dolgot nem forditva.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.02.26. 17:31:47

Én még mindig emésztem ezt az egész Zsiga ügyet. Fidesznyik pénzt ad valamire, ráadásul egyből 40 milliót sajátból. Ez nem csak első, de harmincnegyedik olvasatra is hihetetlen.

nem várt fordulat 2013.02.26. 17:36:01

@vernarancs: ezt magyarázd el annak, aki azon töri a fejét, hogy egyen vagy rezsit fizessen.

sommaire 2013.02.26. 17:38:19

@karacsi_maci: Igen, verlazito ez az egesz. Es ertheto az ingerultseged.

En mondjuk annyit azert hozzatennek, hogy nem tudok olyan ELHETO orszagot elkepzelni, ahol olyat valaha is kimondanek, hogy "lopjon tolem amennyit akar".

Nem. Ne lopjon. Senki se lopjon. A lopast bunteti a torveny. Megerthetem, hogy akadnak "bocsanatos bunok" (meg ha nem is fogadom el torvenyszeruen) - de ez a Zsiga-tortenet semmikeppen nem tartozik kozejuk.

Igen, sejtem, hogy hanyan dolgoznak feketen/szurken. Es latom, hogy hol tart az orszag. Sot azt is latom, hogy milyen jovo ele neznek a gyerekeim.

Ezert mondom, hogy elfogadhatatlan, ami ma zajlik.

Az, ami a mult rezsimben zajlott evtizedekig, az is elfogadhatatlan volt. Pont ezert akartuk eltakaritani azt a vilagot.

Most helyette van ez, ami rosszabb, mint amilyen volt. Es ez a szenny a multtal veli igazolni onmagat (miert, elmultnyocev??). Parttitkar helyett nyikhaj fidesznyik. Volga helyett Audi.

Na es raadasul meg van ifjugarda meg KISZ-es elcsapat, akik ma Bekemenet neven eltetik a velunk elo kommunizmust.

Hajra magyarok.

christophe 2013.02.26. 17:41:37

@Indriq: ''Szerintem orbánnak végbélrákja van, úgyhogy 2014ben már nem érdemes rá szavazni:) ''
Na ez nem szèp,remènyt kelteni az emberekben....

zembertelen 2013.02.26. 17:42:10

Kíváncsi vagyok, ha Józsit behívják a NAV-hoz és ezt a story-t előadja, mitszólnak hozzá?
Ez esetben: hopp te Zsiga....

sam poppat 2013.02.26. 17:45:45

@sommaire: az emberek elkezdenek ballibezni...zsigerbol...
vajh miert???
veres elvtars gyerekeitol a szemlohegyi szaunas felujitasokig,ugye...
vagy nezzuk regebbrol tocsikekat,baja elvtars zsurki vodkagyarat es a tobbit???
hiaba szeretnetek ballib oldalon,hogy az emberek toroljek ki a memoriajukat es csak a zorban meg a fidesz...
de ez nem megy...
:)
es mivel ilyenkor "ti",akik nagyon fuggetlenek,nagyon felvilagosultak vagytok(ennek ellenere "munkassagotok" maximalisan kimerul a kormany fikazasaban,gyurcsanyi-bajnai dicsoiteseben, annyira aranyosan orjongtok,mind az osszes nicketeken,mind a 12en,neha nem art,ha valaki jelzi,nem mulik el a mult emlekek nelkul...
:)

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2013.02.26. 17:46:08

@vernarancs: Bocs, hogy belekotyogok, de... ez a kérdés tipikusan olyan, mint "Melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás?". Mert ameddig az emberek azt látják, hogy a "vezetőik" minden szívfájdalom és takargatás nélkül (nyíltan) lopnak-csalnak-hazudnak (és nem ám külön-külön egyet-egyet, hanem így egyszerre mindet), addig úgy gondolják, hogy ők maguk is megtehetik ugyanezt kicsiben. És meg is teszik... Megfordítva a dolgot, a "vezetők" ebből a társadalmi közegből kerültek ki, ahol már eleve úgy szocializálódtak, hogy lopni-csalni-hazudni jó, sőt KELL. Nem látnak mást, nincs alternatíva... Egyik oldalon sem...

sam poppat 2013.02.26. 17:48:01

@Viktus: odairtam,menjen a zsiga is...
igen...
sot,mindegyik,akirol bebizonyosodik...

es nem az a kettos merce,hanem az,hogy amihez az egyik felnek tapsikoltok azert a masikat a verbe hajtjatok...
ez van...
nektek,ballibbantaknak ez a "demokracia"...

sam poppat 2013.02.26. 17:50:55

@DezInf: no,mivan bertrollnok,delutanos vagy???
nem vagy elvtars,ugye...
egy(1!!!)kommentet mutass mar legyszives,amiben barmilyen szinten eliteled az elvtarsaid(mindegy,melyik formajaban,mszmp,gyurcsanyi,bajnai,e14izfokozo,akarmelyik gittegylet megteszi...)...
es ne mond,hogy nem lenne miert...

amig ilyet nem tudsz,addig maradsz,ami vagy,balliba bertroll,semmi mas...
ignore on...

vernarancs 2013.02.26. 17:53:48

@Fot L' Mondó: A szigoru torvenykezes rajuk is vonatkozik, sot. Az valoban alapveto hiba, hogy ha fejetol buzlik a hal es a kis ember azt latja, hogy nagyban lehet lopni meg csalni. Ezert kene szigoruan bevarrni ezt a macskajancsit is.

bigthereal 2013.02.26. 17:58:20

hihetetlen, hogy még mindig ezen rugóznak bloggerek...

a blikk hazudott, te meg bekajáltad, most meg fel vagy háborodva, hogy nem történik semmi.

minek kellett volna történnie?
miben hibázott zsiga? na?

mennyi pénz hiányzott a házvásárlásból a vagyonnyilatkozat szerint?
mennyi pénze volt a feleségének? és a felesége szüleinek?
vagy zsiga apjának?

tudod ezt, poszter?

akkor írd meg!

ha meg nem tudod, kussolj, és ne írkálj hülyeségeket.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2013.02.26. 18:00:01

@sam poppat: lehet, kicsit Neked is magadba kellene szállnod mielőtt még trollkodni kezdesz... pl. emitt tocsik, amott kaya ibrahim, emitt veres e.t., amott joszip toth... és most még jönnek a lázárok, felcsúti polgármesterek, szijjártók, zúglói polgármesterek (a személyes kedvencem), stb-stb. Lehet ezt sorolni a végtelenségig MINDEN OLDALON!!! És ez a lényeg! Amíg elnézzük bármelyik oldal görénységét, addig minden marad a régiben! MINDEGYIKET el kell tüntetni az országból (a családjaikat is)!
Tudod, volt egy amerikai politikus az 1920-as években, aki egy-egy templom előtt elhaladva keresztet vetett és azt mondta "Uram, adj erőt és egészséget! A többit ellopjuk!" Nem ismerős?

Ha ne adj Isten, fidesznyik bértrollnok lennél, akkor bocsi! Hívő emberrel kár próbálkozni! Akkor a fenteikkel nem kell foglalkoznod, megérteni ne is akard...

nem várt fordulat 2013.02.26. 18:00:10

@sommaire: "Nem. Ne lopjon. Senki se lopjon." Nyilván. Azt akartam valahogy ebbe belecsomagolni, de nem ment át, hogy egy egészséges országban tkp. fel sem tűnne.

de amikor egy országban 4 millióan laknak szegénységben, akkor az a csávó, aki parlamenti képviselő, úgy hazudik a kamerába ("szemembe"), hogy ő ezt megspórolta...

az összes valaha is megspórolt haragomat neki adnám egy bakanccsal fejberúgás keretei között.

nem is folytatom tovább az itteni diskurzust, mert nem tudok érdemben reagálni, és úgy érzem, csak feleslegesen bosszantom magam.

arra azért kíváncsi vagyok, lesz -e olyan pont és mi lesz az, ha lesz, amikor elszakad a cérna.

sommaire 2013.02.26. 18:01:11

@sam poppat: Ritkan adatik meg egy politikai eronek, hogy ekkora parlamenti tobbsege legyen. En - mint altalad "ballibes"-nek velt allampolgar - azt vartam es varom el a kormanytol, hogy tetovazas nelkul eljen a torveny teljes erejevel, es (megegyszer: szigoruan a torvenyek szerint!) helyezze vad ala mindazokat, akik a multban (barmikor) olyat tettek, amiert ezt megerdemlik.

Nem miattam (vagy az altalad "ballib"-kent hivatkozott emberek miatt) volt az osszes (amugy szanalmas) "elszamoltato kormanybiztos" munkaja teljes katasztrofa. Pedig minden adott a Fidesz-nek, hogy "igazsagot szolgaltasson" Veres, Baja, Tocsik es egyeb ugyekben is.

Sot - ahhoz is, hogy igazsagot szolgaltasson Zsiga Marcell ugyeben is.

Ha mar igy (velt) oldalakon allunk: talan "ti", akik nagyon tamogatjatok a jelenlegi kormanyt, nem tudnatok esetleg a "masik oldal" kenyszeres basztatasa helyett a "sajat oldalatok" kormanyat rabirni arra, hogy tegyek vegre amit tenniuk kell: Veressel, Gyurcsannyal, Bajnaival, Zsiga Marcellel, Simicskaval...

Mert kulonben mi mind (te is meg en is) ebbe a "nemzeti egyuttmukodesbe" szepen bele fogunk pusztulni.

blah 2013.02.26. 18:01:17

@bigthereal: az egyik tipped talált, marci faterjáé a borsodi mezőgazdaság... ezt persze nem reklámozza mert arra is volna aki ráugrana, ő meg nem bújhat mentelmi jog mögé.

Mindfield 2013.02.26. 18:07:54

Ment Hagyó, jött Zsiga. Há' most mit kell ezen meglepődni?

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2013.02.26. 18:09:21

@vernarancs: Bocs, akkor nem voltam elég világos! Ez a 22-es csapdája. A "vezetők" a "kisemberek" köréből kerülnek ki, akik még ("kisemberként") azt látták, hogy az előző "vezetők" milyen gátlástalanul (de hozzá képest rendkívül JÓL) éltek és senki nem bűntette meg azokat. Nyilván ebben szocializálódva már "vezetőként" ugyanilyen elv szerint szervezik életüket, amit a mostani "kisemberek" látnak is és leképezik a maguk kis világára... ezzel maguk közül kinevelve az újabb hasonló elveket valló "vezetőket"... és így tovább...
Szigorú törvénykezés?! Láttál olyan idiótát, aki magának szab gátat a lopásban? Aki olyan törvényt hoz, hogy saját magának ártson vele? :)

DocHoliday 2013.02.26. 18:14:47

@dolgozni kék:
Tévedés! Próbáld csak meg nem leadni az adóbevallásod, hidd el lesz következméye :)

buday008 2013.02.26. 18:50:36

Marci elugatta az elmúlt 20 év egyik legszánalmasabb, legnagyobb hülye dumáját, hogy 47 000-ből meg lehet élni. Ha hazudott menni e kell, ha komolyan elhitte- alkalmatlan. szóval marci elmész te a ...

buday008 2013.02.26. 18:51:48

@Mindfield: Zuchslag meg hunvald hun nem vald...

buday008 2013.02.26. 18:52:32

@bigthereal: megsértett egy országot...nem elég ez?

Mindfield 2013.02.26. 19:04:37

@bigthereal: :) Ezeket a kérdéseket az emútnyócévben is fel lehetett volna tenni egyik-másik szoci ügy kapcsán, de a kedves fidesznyikek ehelyett teli torokból tolvajoztak. Ja, hogy nem jó a f*sz másik végén állni, hát sajnálom!

bigthereal 2013.02.26. 19:05:17

@buday008: te hülye, nem azt mondta, hogy jó élni 47-ből, meg hogy bárki meg tud, meg hogy meg lehet, hanem, hogy a közmunkások annyit fognak kapni, és az jobb, mint a korábbi 28, és AHHOZ KÉPEST meg lehet élni 47-ből.

de most nem erről van szó hanem a nyomorult házról, ott mit baszott el? megvolt rá minden forintja.

DezInf 2013.02.26. 19:06:22

@sam poppat:

Látom bértollnok osztanád a kemény munkával- gyenge pénzért - megszerzett címedet. Inkább tartsd meg magadnak , egyszer még büszke is lehetsz rá , kicsikunbéla:))

buday008 2013.02.26. 19:06:25

@bigthereal: tévedés azt ugatta ma MO-n 47 ezerből meg lehet élni..

buday008 2013.02.26. 19:07:23

ezért kell takarodnia---kurva mindegy a csencselt háza , ezt kellene megértenie... az csak feltette az i-re a pontot..

bigthereal 2013.02.26. 19:08:02

@Mindfield: és zsiga mit lopott el, ha br 1.6 misi a fizetése?

lopott? nem jött ki a ház a fizetéséből? akkor milyen fasz végéról beszélsz?

a leendő miskolci mszp-s polgármester-jelölt akarja megsemmisíteni, ami úgy tűnik, blikk segítséggel sikerül is neki...

bigthereal 2013.02.26. 19:09:32

@buday008: nem, csak te azt láttad, mert megvágták.

egyszer nézd végig az egész sajtótájékoztatót, és rájössz.

egyébként rengetegen élnek 47 ezerből, sőt, 22 ezer szoc segélyből is, minden csak az igényeken múlik.

buday008 2013.02.26. 19:09:37

úgy vagyok vele , mint Havas Henrik, annyira irritál hogy nyúlok a késért tökön szúrni magamat:_)))

buday008 2013.02.26. 19:12:44

@bigthereal: ne szórakozzunk már könyörgöm... 22ezerből is élnek igen putriba azt mennek fátlopni, viz az utcán , kaja üres kenyér.. Vagy élsz 22ből azt apuci, anyuci etet szajrézik számodra... persze adjuk le az igényeket-oké adjuk de azt az életszínvonalat már3. világnak nevezik vagy gettónak.. nem bántásból perlekedem de felelős politikus szájából ekkora átgondolatlan sületlenség szánalmas.az emberek ugyis csak azt hallják ki amit kivágtak gondolhatta volna...

buday008 2013.02.26. 19:13:48

egy közszereplő lett egy nagy város alpolgármestere mit várt?? eltolta ennyi

nem várt fordulat 2013.02.26. 19:15:34

@bigthereal: te valami egész más világban élsz kis barátom.

számold össze csak a párizsiszsemle, rezsi, ruházat és háztartási költségeit egy hónapra.

ja de persze, hiszen afrikában meg....

próbáld ki egyszer, 70-ből sem fog menni.

DezInf 2013.02.26. 19:15:39

@bigthereal:

Szerinted megvolt. Be is bizonyította. Akkor miért titkosították? Talán alkut kötöttek,egyet ezen az oldalon,egyet a másik oldalon megvédenek ?
Ezek nem magánemberek hanem közszereplők,a köz elvárná,hogy ha felmerül egy ilyen probléma,akkor azt vizsgálják ki és az eredményt hozzák nyilvánosságra.

Szerinted ha összehívták a mentelmi bizottságot vagy micsodát,akkor annak nem volt alapja? Alaptalan kérés esetén nem vették volna napirendre.

Bebizonyította hogy megvolt rá a pénze,akkor miért titkolják? Mit bizonyított be ?

buday008 2013.02.26. 19:17:31

és akkor még rátett ezzel a bugyuta vagyonnyilatkozat magyarázattal - mondta volna nem nyilatkozom azt van ideje kitalálni a választ...

az a baj hogy nagyon nagy a kontraszt a 47 ezer meg a 40 milla közt-

buday008 2013.02.26. 19:18:20

big tudod miért ütött szíven: mert burkoltan bűnözésre biztat...

buday008 2013.02.26. 19:19:45

ezért rágtam be Zsigára.. mikor nap mint nap olvasom hogy időseket vernek agyon erre kiáll egy gyökér és azt mondja persze megélnek 22ből , eddig is megéltek.. Igaz hetente ölnek meg egy embert, de... ..érted már?

buday008 2013.02.26. 19:23:04

fiatal jobbikos politikusok is most tanulják meg mit jelent mikor eldöntöd politikusnak mész ergo közszereplő leszel--azt hogy amit addig csináltál szart mind előveszik és a nyakadba öntik... mert mindig van aki ismer és "szeret" anno jó poén volt csajokat pontozni, most már kényemetlen..

bigthereal 2013.02.26. 19:29:23

@karacsi_maci: kisbarátod neked a gumibot, az...

nem azt mondtam, hogy a középosztály él annyiból, de nagyon sokan élnek annyiból, még akkor is, ha te nem hiszed

sőt van olyan,a kinek semmilyen jövedelme vagy ellátása sincs.

és éldegélnek

bigthereal 2013.02.26. 19:32:55

@DezInf: na ez már okosabb kérdés, és ha a vagyonnyilatkozat nyilvános, akkor a kiegészítésének is annak kell (kéne) lenni.

de az eljárási rend folytán nem az, és azzal tenne a legjobbat, ha már így kipécézték, hogy kiáll egy sajtótájékoztatóra és beszámol részletesen, hogy mindenki megnyugodjon.

toportyánzsóti 2013.02.26. 19:41:36

@Viktus: Csak jó hogy maradt ez a szerencsétlen,ha nem rendelnek mellé gondnokot,folytatja a balfaszkodást,hehe.Már így is ikonná nőtte ki magát!Ha lett volna eszük seggbe billentették volna,de lehet valakinek a répatartója...

Versenycsiga 2013.02.26. 19:55:29

@kalaposinas:
Az hogy lehet? El is ment egy körre, szobára az összes (férfi)vendéggel? De még úgy se jön össze...
Amúgy érdekes, hogy ilyenkor a NAV miért vakargatja a tökét, ahelyett, hogy nézelődne egy kicsit zsiguci körül? Jáj, mert áz á frányá mentesség, jáááj....

Viktus 2013.02.26. 20:05:49

@sam poppat:

Ballibant a fajtád komcsi sz*r b*lfasz ... játsszátok az eszeteket pár éve meg még vörösbe villogtatok. Most meg véditek a mundért meg elsumákoljátok az ELSZÁMOLTATÁST!

vörösbor(de)minőségi 2013.02.26. 20:48:19

@Indriq: Ui:. Szerintem orbánnak végbélrákja van, úgyhogy 2014ben már nem érdemes rá szavazni:) .......ááá gondolod?akinek ennyire sokan napi szinten több100x nyelvvel kitisztitják....az ebbe belebetegszik?

kewcheg 2013.02.26. 20:48:58

Mivel ez már nem egy következmények nélküli ország,és alulról jövő népi kezdeményezésnek kell elérni a következményt,mert máshonnan nem lesz következmény,azt kell elérni, hogy zsigulátor ne érezze jól magát a választott új lakóhelyén....

vörösbor(de)minőségi 2013.02.26. 20:55:15

@DezInf: nincs miről beszélni.
mi az hogy mentelmi jog?mi a fasz alól mentem magam???a normális közlekedés alól?eldózerolok 5 embert de mentelmim van?
nem fizetek be valamit(semmit)mert mentelmim van?
egyáltalán élő ember vagyok?vagy mi az hogy mentelmi?uristen és ezt csak szakjózzuk,és ezzel tudomásul vesszük és legitimizáljuk.
na itt kéne első pofánb@szás-a többit lassan utána.
semmi munka,pozició nem adhat mentelmi jogot.
semmi!!
sőt-kritikusabban megitélni és megráncigálni azt aki politikus létére sunyiságot csinál.első lépés kibaszom onnan ahol eddig volt,majd mehet naponta 100x leirni hogyaszongya mentelmijog mentelmijog tralala

Airgüzü 2013.02.26. 21:03:11

@ob.szerver: be kellene vezetni az egy "marcell" fogalmát! Egy marcell mondjuk 20 misi lenne, s akinek csak ilyen pirinyó sara van a NAV-nál, eddig az összegig mentességet élvezne mind a kamatos adópótlás, mint a bírság, mind a végrehajtás alól!
És bevezethetnénk az egy "rubovszkyt" is, ami egy kirívó törvénytelenség esetén lenne bevethető, felhasználható. Mondjuk a delikvens kiirtja a családját, de R. úr mindezt rendben lévőnek találja, s így megússza a méltó büntetést. A társadalmi igazságosság, s a minden ember egyenlő elv szellemében minden állampolgárnak az életében járna az egy marcell és az egy rubovszky. Na, milyen ötlet? És nem kellene mindeféle hülye és felesleges bizottságosdit játszani, inkább elmennének a képviselők a hátsó udvarba, s ott papást-mamást játszanának. S ha jól sikerülne, a születendő gyermek miatt még valami társadalmi hasznosságot is belemagyarázhatnánk a képviselők ténykedésébe.

navan 2013.02.26. 21:28:33

@Airgüzü: Es hat be lehetne vezetni a tisztesseges parlamenti demokraciat is.... vegre.

Luighi 2013.02.26. 21:34:31

Mé' basztassátok ezt a kis senkiházit? Ha a mózesnek sikerűt (?) a tengert ketté varázsúni akkor ez a szarosfaxú is tudhatott 150 ezerbű 50mihályt összeraknyi.

Luighi 2013.02.26. 21:37:40

(Amig nem valósul meg a Jobbik szorgalmazta LEGYENEK A POLITIKUSOK VISSZAHÍVHATÓK addig marad a mocsár. A sok suksükk mind a JOBBikkal riogat, pedig ezt már nem lehet JOBBan elbaszni. Szerintem)

navan 2013.02.26. 21:51:08

@Luighi: Esszel szavazni? Tanulni a (kozel)multbol? Tajekozodni? Igenyelni a jogbiztonsagot? Kepviselni az erdekeinket - nem csupan rabizni sorsunkat egy bulbulszavu senkihazira?
Szerintem.

Mindfield 2013.02.26. 22:04:44

@bigthereal: Jó, nembaj, nem érted. Azért annak örülök, hogy még mindig van olyan ember ebben az országban aki bekajálja a Fidesz hülyeségeit.

navan 2013.02.26. 22:07:16

@bigthereal: Mit lopott? Eloszor is a brutto 1.6 millios fizeteset. Mert cserebe mi adott?

ördöngös pepecselés 2013.02.26. 22:25:39

Olvasnivaló !

jobbanteljesit.magyarorszag.hu/

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.02.26. 22:46:20

@sam poppat:

Ne haragudj, de te vagy troll vagy, vagy ostoba.
Vagy mix.
Nem túl jó kilátások rád nézve.

Zsiga Marcell pont olyat tett, amitől már a Kádár korszakban is felállt a szőr az emberek hátán.
Mondd, neked nincs semmi dézsavüd? Neked nem tűnik fel, hogy amiről korábban a Fidesz oly lelkesen papolt (elszámoltatás) az gyakorlatilag nem több, csak üres frázis? Tudod, ez az, ami az átkosban is sok volt: duma, duma, duma.

Hagyó ügy?
Hunwald ügy?
Waniek-ügy?
És?
Eredmény?

Ez is irtó bosszantó, de sokkal bosszantóbb az, ahogy az akol melegében dédelgetett báránykáival bánik a párt. Ahogy menti az irhájukat, hogy nehogy nagyobb turpisságok derüljenek ki.
Meggyes Tamás úr? Papcsák úr? Schmidt Pál Elnök úr? Semjén Zsolt ME helyettes úr? vagy Mészáros úr, Felcsútról ?
Most meg Zsiga úr...

És semmi sincs, egyetlen STOP, eddig és netovább táblát sem látni.
Minden rendben.
Aha. Na, persze.

De maradjunk Zsiga Marcellnél, mert olyan szépen ad nekünk ő is elegendő muníciót, hogy általa a fidesz hatalomhoz való attitűdjének valóját megismerhessük.

Ugyanis nem a házvétel volt az első húzás (illetve húzásnak talán első volt), hanem az utca aszfaltozása. Meg a költségtérítése.

Az aszfaltozás dolgában ugyanazt csinálta, mint régen a párttitkárok, okosba' lezsírozta a dolgot.
Aztén meg kamuztak egy nagyot az árvízről (s ez volt a nagyobbik baj). A miskolciak meg nem tudták, sírjanak, vagy röhögjenek...ez kész...über-über.

Mindezt a manírt épeszű és normális ember akkor sem ('89 előtt) és most sem tűrte-tűrhette egy közhivatalnoktól, pláne egy képviselőtől.
Egy képviselő minimálisan elvárhatóan legyen tisztességes. Közhely, de ez a való - ezért is közhely.

Nem elég ugyanis tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.

Normális viszonyok közt (és ha nem lenne a mentelmi Zsiga úrnak bíróságon (de minimum a NAV előtt) kellene felelnie a felmerülő kérdésekre.
Ha ott is felmentik - rendben. De amíg párttársai adnak pecsétet igazolásaira, addig....

Slusszpoén:
Zsiga úr annyira volt eszes/gerinces, hogy még a T. nejét is frankón bemószerolta. lehet, hogy 40 millás (vagy több, ez sosem derül ki talán) házban lakik, de vér nem sok, ami van a pucájában. Hm, mire is jó egy asszonyi szoknya, kiváló menedék/búvóhely.
Egyetlen magyarázat azért van: a Zsiga család mögött komoly vállalkozás áll, talán nem lenne szerencsés, ha arra is ráirányulna némi médiafigyelem.
De ezzel meg: még inkább látszik, hogy valami nem smakkol ebben a históriában..
Tekerhetjük, csavarhatjuk ezt a sztorit, Zsigástól, Rubovszkystól, de ez - irtó nagy ciki, totális öngól.

Az viszont, hogy te mindebből semmit nem értesz, nem az általad "ballibbantnak" titulált, joggal felháborodott kommentelők hibája és szegénységi bizonyítványa, hanem egyes-egyedül a tiéd.

Üdv:
egy nem libbant és nem balos szavazó.

navan 2013.02.26. 22:55:14

@Balibgeczyk: Ez nem olvasnivalo - ez hinnivalo.

Aki olvas (vagyis tajekozodik), az tudja, hogy ezt ugy hivjak: propaganda.

A nickedbol (is) sejlik, hogy mindezt te nem erted.

Netuddki. 2013.02.26. 23:03:02

Hát a jó qrva annyát az összes bizottságos balfasznak! Elqrtak egy csomó közpénzt már megin erre a közös ülésezésre oszt' a végén nem árulják el honnan volt a pénze a marcinak? Felkötni mindet!
Tényleg valaki nem tudja? Kifúrja az oldalamat a kíváncsiság.
Muhaha!

Netuddki. 2013.02.26. 23:08:06

@Balibgeczyk: "Tudja Ön, hogy melyik európai országban csökkent 10 százalékkal a lakossági gáz, áram és a távhő ára idén januártól?"

Nem, B+, nem tudom!
Annyukat! Egész nap ez folyik mindenhonnan, már az első kérdéssel látszik, hogy hülyének van a jónép nézve.

Azt kéne inkább kérdezni balfaszok, hogy:
"Tudja Ön, hogy melyik európai országban van 27% ÁFA a lakossági gáz, áram és a távhő árában jóval régebben mint idén januártól?"

Pszt! 2013.02.26. 23:09:15

Vagyonosodasi vizsgálatot! Ha elbukik, teljes vagyonelkobzast!

bigthereal 2013.02.26. 23:29:17

@Airgüzü: "egy kirívó törvénytelenség esetén"

mert ez kirívó törvénytelenség volt? ugyan mi?

bigthereal 2013.02.26. 23:32:02

@Mindfield: mi ebben a fidesz hülyesége? ez csak puszta matematika.

volt pénze vagy nem? leég volt vagy nem?
te tudod, nagyokos? ismered a számokat? vagy csak a blikkből tájékozódsz?

bigthereal 2013.02.26. 23:34:27

@navan: te pont olyan irigy vagy, mint amilyen buta.

ha nem ő ül ott 1.6 misiért, akkor más. az is bűnöző? mind a 386 képviselő lop?

ha te lennél képviselő, akkor magadat is tolvajnak neveznéd? vagy bentről már más?

bigthereal 2013.02.26. 23:36:24

@Pszt!: "Vagyonosodasi vizsgálatot! Ha elbukik, teljes vagyonelkobzast!"

de min bukna el, ha havi nettó 1 misit keres?

te sem tudsz összeadni néhány számot? aztán megszorozni őket?

Netuddki. 2013.02.26. 23:45:35

@bigthereal: Az érvelésed ott bukik, hogy a fideszesek köztudottan fel voltak mentve matekból. Muhaha!

Szúrófény 2013.02.27. 03:08:23

@Viktus: Adtak egy nagy pofont a szarnak! A közélet tisztaságáig fröccsent! Jó öreg kommunista hagyomány a gazemberség nem derülhet ki 1 "jó elvtársról!"

navan 2013.02.27. 12:22:59

@bigthereal: Tisztesseg. Erkolcs. Torvenyesseg. Peldamutatas. Felelossegvallalas.

1.6 misi ma Magyarorszagon nagyon nagy penz. Ezert cserebe egy kepviselonek (barmely kepviselonek) a korrekt szakmai munkan tul a fentieket is teljesiteni kell.

Aki ezt nem teszi, az lop. Kozpenzbol el, de cserebe nem teljesit. Aki nem tud/kepes/akar tetelesen elszamolni a jovedelmevel - ahogy azt a torvenyek eloirjak - az gyanus, hogy lop. Es aki lop, az bunozo.

Nem pont attol hangos az ugynvezett "nemzeti oldal", hogy a szocik mennyit "loptak"?

Es? Aki nem szoci/ballib, annak mar mindent szabad? Ora nem vonatkoznak torvenyek, nincs felelossege, kotelezettsege?

En ebben a kozegben soha nem lennek kepviselo - bar "bentrol" minden biztosan "mas".

Nem vagyok irigy. Az en lelkiismeretem tiszta. Az ovek meg nem.
süti beállítások módosítása