sorok között

sorok között

A szabadság ára

2013. január 11. - Politikai Ateista

Az államadósság csökkent valamelyest az előző évihez képest, a Nemzetgazdasági Minisztérium adósságnyomás-mérője most éppen 77.93% -on áll. (2011-81.4%)

A Portfolio elemzése szerint ennek az alacsonyabb adósságnak viszont jóval többe kerül a finanszírozása, a magyar állam, illetve az adófizetők kamatkiadásai soha nem voltak ennyire magasak.

interest.png

Korábban már írtam néhány bejegyzést a piaci finanszírozás káros mellékhatásairól, a magas hozamok mellett értékesített állampapírokból fakadó brutális kamatterhekről. A Portfolio egyik másik elemzése szerint az IMF függetlenség körülbelül havi 10 milliárd forintba kerül. Ez a szabadság ára, ez az extra költség amit azért fizetünk, hogy az IMF-szörnyeteget távol tartsuk az ország határaitól, és a kormány a saját gazdaságpolitikai eszközeivel operálhasson. 

LEGARDE.jpg


Megéri?

Ezt most még nehéz megítélni, az IMF programjai nem mindenhol váltották be a hozzájuk fűzött növekedési reményeket, miközben néhány unortodox gazdaságpolitikát alkalmazó ország évtizedek óta impozáns gazdasági eredményekről számolhat be. (Kína, Dél-Korea) Az IMF, az Európai Központi Bankkal, és az Európai Bizottsággal karöltve folytatott európai válságkezelése sem fest túl jól egyelőre.

A magyar gazdasági szabadságharca drága, és kockázatos mulatság, de egyben egy lehetőség is, amit illene kihasználni, és csak a kormányon múlik, hogy mihez kezdenek a súlyos milliárdok árán kiszélesített gazdaságpolitikai mozgástérrel.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr614963201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2013.01.11. 06:06:44

Kár volt elfelejteni

„Az államok akkor pusztulnak el, amikor már nem képesek a hitványakat a derekaktól megkülönböztetni” (Antiszthenész —12/VI.5.) Mi, most tudjuk-e? Vagy az MSZP ennyiben ma is „leninista”?
„ Ha hitvány gazemberek kerülnek magas polcra, amennyivel méltatlanabbak erre, ugyanannyival gondatlanabbak és felelőtlenebbek lesznek, s eltelnek esztelen hetykeséggel és vakmerőséggel” (Demokritosz — 41/48,) Lásd Sztálin
„Hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek!” Bölcsességek könyve, ókor óta tudott!
„Az uralkodó réteg forradalma csak arra jó, hogy vég nélkül fenn tartsa saját forradalmát (Babeuf, Rendszerváltási komédia)

A felnőtt férfiak általános választójoga ma népszerű vesszőparipa, amely gyakorlatilag nem oszt, nem szoroz, viszont kielégíti a legenergikusabb, de legkevesebb gyakorlati érzékkel rendelkező népréteget. (Owen)
„A demokrácia álarca csak addig kell a buzsoáziának, amíg az, az Ő hatalma előtt pajzs!” Magyar Lajos 1918, de van, aki ezt máig se tudja!

dr. jenőke (jenőke) 2013.01.11. 06:42:28

Tetszik a cikk alatti reklám.
"Így fogytam le..."
Csak nem tudatos elrendezés?

toportyánzsóti 2013.01.11. 09:13:00

Funkcionális analfabétáknak minek mozgástér?Csak annyit tudnak,mi vagyunk a jófiúk...Mivel nem ütik meg az európai szellemi szintet,keleti féldiktatúráknak árulják magukat és az országot,akik meg röhögve átverik őket,kihasználva nagyképű hozzánemértésüket.

dr Smittpálelnökúr 2013.01.11. 11:11:35

miközben néhány unortodox gazdaságpolitikát alkalmazó ország évtizedek óta impozáns gazdasági eredményekről számolhat be. (Kína, Dél-Korea)

Na az kifejezetten ösztönző, hogy Kína a jó példa az unortodoxiára.
Az az ország, ahol az alapokat egy marék rizsért güriző munkások termelik meg, ahol hétköznapi dolog a gyermekmunka, és a környezetvédelem szinte nem létezik.

Rohadjon meg mindenki, aki Kínát pozitív példaként állítja be!

Rive 2013.01.11. 11:11:48

Francokat nehéz megitélni.

A Matolcsy-Orbán 'gazdaságpolitika' jelen állapotok szerint ~ évente kerül annyiba, amennyit az IMF hitelért le kellett volna rakni az asztalra egyszeri áldozatként, ráadásul olyan stagflációs csapdába vezet, hogy egy évtized is kevés lehet kiveckelődni belőle - és majd akkor kezdődik a nyugdijválság pont.

Szóval semmi nehézség nincs itt, abszolut semmi.
Elkúrták, nem kicsit, nagyon.
Mégjobban.

sisszi 2013.01.11. 11:39:54

kínát és dél koreát egy lapon említeni lehetetlen. Orbánék a kínával szemeznek: iskolázatlan befolyásolható tömegek összeszerelőüzemekben termelnek, akiket a végre valahára fröccsöntött nemzeti mázba bebetonozott saját uralkodó osztály buksisimogatással jutalmaz

politikus-omm 2013.01.11. 11:50:59

A kamatteher RÉSZÉRTÉK. Az államháztartás egyenlege meg a FONTOS szám, ami az előbbit tartalmazza.

- Mivel utóbbi magyar és európai pozitív rekorder, nem éri meg róla posztolni.

Globetrotter2014 2013.01.11. 11:55:32

Kínát a magyar értelemben vett unortodoxiűval összefüggsébe hozni meredek. Teljesen más szitu. Korea is, japán is.

Rwindx 2013.01.11. 11:57:20

Kár hogy a Portfólió elemzése még akkor készült amikor az MNB alapkamat az egekben volt. Azóta történt egysmás az én meglátásom szerint, pl drasztikus alapkamatcsökkentés ami vitte magával az állampapírhozamokat is nagyon közel az infláció mértékéhez.

A Portfóliós cikkének írásakor az állampapírhozamok 7.5%-9% között voltak, a szerző az IMF megállapodás elmaradása esetére 10% feletti hozamokat vízionált az akkori 5.7%-os infláció mellett.

Jelenleg 5.2% az infláció, az állampapírhozamok pedig 5.3 és 6% között vannak és csökkenő trendet mutatnak, bár tény lesz némi ingadozás amíg a kormány nem nevezi meg az MT jelöltjét.

Tehát az a számítás amire a poszt épül, így az összegek is, durván hamisak.

ob.szerver 2013.01.11. 11:57:36

Hogy megéri-e?

Hát persze. Legalábbis Orbánnak és bandájának. Miután kiiktatták a maffiaállam belföldi korlátait (jogállam, független igazságszolgáltatás, szabad média), nem engedhetik meg, hogy külső tényezők (IMF kontroll) akadályozzák őket és belelássanak az üzelmeikbe.

Ezért pedig havi 10-20 milliárd nem pénz.

collateral collector (törölt) 2013.01.11. 12:07:30

ez a kormány több pénzt tesz a külföldi spekulánsok zsebébe, mint eddig bármelyik kormány. a forintot is shortolják viktorék..

teknoc erno 2013.01.11. 12:19:52

"Megéri?

Ezt most még nehéz megítélni, az IMF programjai nem mindenhol váltották be a hozzájuk fűzött növekedési reményeket,"

leíirnád nekem, hogy az IMF egészen pontosan mikor, milyen "programot" ajart ráerőltetni Magyarországra, vagy bármilyen más országra? Kérlek, kérlek. De ne közhelyes, ajánlásokat, a szokásos maszlagokat írd, hanem konkrét cikkeket, linkeket, ahol az IMF konkrét programjai olvashatók. Köszi.

makronom 2013.01.11. 12:25:25

@politikus-omm: Khm, azért ebben semmi meglepő nincs, 2000 milliárd feletti megszorítással erre bárki képes lenne. Amúgy + nem mindegy mekkora a költségvetés kamatterhe, mert emiatt több megszorításra van szükség, amely negatívan hat a növekedésre is.

@Rwindx: Te most melyik cikket nézed? Mert ami a költségvetés kamatterheiről szól, az tegnapi. Ráadásul év elején a Templeton és társai nem 5-6%-os hozamok mellett vásároltak be, hanem 8-9%-os hozamok mellett.

Önnek megyünk (törölt) 2013.01.11. 12:26:54

@dr Kangörény:
"miközben néhány unortodox gazdaságpolitikát alkalmazó ország évtizedek óta impozáns gazdasági eredményekről számolhat be. (Kína, Dél-Korea)

Na az kifejezetten ösztönző, hogy Kína a jó példa az unortodoxiára.
Az az ország, ahol az alapokat egy marék rizsért güriző munkások termelik meg, ahol hétköznapi dolog a gyermekmunka, és a környezetvédelem szinte nem létezik.

Rohadjon meg mindenki, aki Kínát pozitív példaként állítja be! "

De Kína ezzel szemben növekszik, és évről évre egyre nagyobb azoknak a köre, akiknek már nem ilyen az élete. Bár még kétségtelenül nagyon sokan vannak. Nálunk, és úgy általában a liberális kapitalizmus által érintett térségekben folyamatosan csökken az életszínvonal, a középosztály egyre csak szűkül.

"Az az ország, ahol az alapokat egy marék rizsért güriző munkások termelik meg, ahol hétköznapi dolog a gyermekmunka"
Ez így nagyon szívszorongatóan hat, de mi is efelé haladunk. A nyugdíjas értse meg, hogy nincs pénz, dögöljön éhen, a dolgozó dolgozzon még kevesebb bérért, mert a piac ezt tudja adni a munkájáért. Hogy nem él meg belőle, az nem érdekel senkit sem, nincs ingyen ebéd. Ha akarsz valamit, akkor annak ellenére, hogy egyre többet adózol fizess érte. Az egészségügy is legyen piaci alapú, ha nincs pénzed, az a te bajod, nem érdekel senkit sem, ha megdöglessz. A tömegközlekedés is legyen piaci alapú, ha nincs rá pénzed, akkor járj gyalog.

Amikor ezeket megemlítettem, többen nekemestek, hogy ez természetes, és én meg nem értem a kapitalizmus lényegét.

Nálunk még messze nincs az, amit leírtál, de mi oda tartunk, ők meg pont ebből jönnek ki. Az egyik blog kommentjeiben a tag úgy 4-5 éve kifejtette, hogy a magyar ember még mindig nem érti a kapitalizmust, majd ha már hetek óta éhezik, akkor dolgozik az még kevesebbért is.

Zak 2013.01.11. 12:37:38

@politikus-omm: aham, a kamatteher része az egyenlegnek, és mivel nagy az értéke - az egyenleg meg jó, biztos kompenzálták valahogy, ja igeeen, emlékszem: párezer milliárdos megszorításokkal. Akkor máris megvan az ok, miért kellettek a megszorítások, ugye?

Rwindx 2013.01.11. 12:39:11

@makronom:
"A Portfolio egyik másik elemzése szerint az IMF függetlenség körülbelül havi 10 milliárd forintba kerül."
www.portfolio.hu/gazdasag/akk/tobb_szazmilliard_forintot_bukunk_imf-hitel_nelkul.165925.html

Tényleg nem ennyiért vásároltak be (na de nem is annyiért mint amit a cikk számol!), de a hitelek megújítása már eszerint történik, és Templeton és a többiek jobbára rövidebb lejáratú állampapírokat vesznek.

Az hogy perpill ennyi a kamatkiadás az tény, azzal mit vitatkozzak, nem kellett volna megtöbbszörözni 2002 óta az államadósságot és akkor ott van a grafikonon milyen kevés lenne...

Viszont hivatkozik az a cikk is a korábbira, amire ma hivatkozni ökörség, mert már akkor is olyan számokkal számolt amit csak valószínűsített, viszont mi már tudjuk hogy a peremfeltételeket hibásan válaszotta meg.

politikus-omm 2013.01.11. 12:41:48

@makronom: 2000 milliárd feletti megszorítással erre bárki képes lenne.

- Mégsem volt rá példa hogy bárki képes lett volna épkézláb ktgvetésre, már az 1. OV kormányon kívül.

politikus-omm 2013.01.11. 12:43:26

@Zak: Pontosan. Alternatíva a további hitelfelvétel, hitel finanszírozása hitelből.

makronom 2013.01.11. 12:44:31

@Rwindx: Ezt láttam, de az a kérdés, hogy milyen lesz a hozam pár hónap múlva. Nem elképzelhetetlen egy durvább hozam emelkedés, ha tényleg megvalósulnak azok a monetáris politikai lépések, amikről Matolcsy György nyilatkozni szokott mostanság. Mai forint árfolyam mélyrepülés - és a hozam emelkedés - is azt mutatja, hogy a piacok negatív élik meg ezt a helyzetet.

makronom 2013.01.11. 12:47:01

@politikus-omm: Épkézláb költségvetés = rekordszámú módosítás, áttervezés + 1 hónap alatt +3 kiigazító csomag? O.o

politikus-omm 2013.01.11. 12:52:33

@makronom: Gondolom te mint makronom tudod hogy a módszer a kutyát nem érdekli, csak az eredmény. Már a piacon.

Rwindx 2013.01.11. 12:54:56

@makronom:
Ez mindig kérdés. A kérdést feltette a cikk szerzője is és megválaszolta. Rosszul.
Amíg nem derül ki kit jelöl a kormány az MT élére bármi megtörténhet, remélhetőleg nem Matolcsyt, illetve minnél előbb be kellene jelenteniük a személy nevét, hogy elejét vegyék a negatív hatású bizonytalanságnak.

Nem tudok mai aukciós adatokról, az akk oldalán nincs semmi. Ami biztos csak az, hogy tegnap hozamcsökkenés volt, nem emelkedés.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.11. 13:04:02

@Önnek megyünk: kína a vadkapitalia ország, olcsó a munkaerő, minimálisak a szociális kiadások. ezzel szemben a nyugati országokban épp hogy magasak, erősek a szakszervezetek, ettől drágább a termelés, ezért is vitték a cégek az egészet kínába. amit írsz, éppen fordítva igaz, európa, főleg a nyugati fele éppen, hogy nem "liberális kapitalista", hanem szociális piacgazdaság lett. a trend megfordulóban van, már a kínai munkaerő is drágának számít, az amerikai cégek egy része pl viszi vissza a termelő munkahelyeket az anyaföldre, mert a kínai munkabérek+logisztikai költségek együtt már nem gazdaságosak

makronom 2013.01.11. 13:04:26

@Rwindx: 20-30 bázispontos emelkedés tapasztalható ma

@politikus-omm: Ez csak akkor igaz, ha rövid távon gondolkodunk. Mivel a módszer aláássa a növekedést közép és hosszú távon ez a folyamat fenntarthatatlan lesz.

Mária 2013.01.11. 13:12:18

A posztoló legyen kedves, és olvassa végig a kormánytagok életrajzát.

Különös tekintettel arra, hogy milyen területen szerezték a legmagasabb iskolai végzettségüket.

Meg arra, hogy milyen területen szereztek értékelhető szakmai tapasztalatot.

Köszönöm.

politikus-omm 2013.01.11. 13:22:59

@makronom: Az eredmény egy tény.

A 'módszer aláássa a növekedést' pedig egy vélemény.

2013.01.11. 13:24:04

A magyar gazdasági szabadságharca drága, és kockázatos mulatság, de egyben egy lehetőség is, amit illene kihasználni, és csak a kormányon múlik, hogy mihez kezdenek a súlyos milliárdok árán kiszélesített gazdaságpolitikai mozgástérrel.

hogy mi van??????? hol van gazdaságpolitikai mozgástér???????

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.11. 13:32:36

Ezt már régóta lehet tudni, hogy hatalmas kamatfelára kell fizetnünk, hogy a cölöpteknős szabadon osztogathasson a havereknek (sic!). Ezen most miért kel meglepődni?

Zka77 2013.01.11. 13:38:22

@dr Kangörény: azt ugye vágod, hogy a kínai gyári munkás már kb a magyar minimálbért kapja? Igaz, ott az jó fizunak számít. Jó példának én se mondanám, bár pár évtized alatt az abszolút nyomorból eljutottak oda, hogy már "csak" az ország fele van abszolút nyomorban.

Zka77 2013.01.11. 13:39:41

@politikus-omm: szerelmes vagy? Az magyarázná a vakságod és hülyeséged.

exilis 2013.01.11. 14:10:55

Évtizedes tendencia a beruházások süllyedése, de 2010-ben a régió legalacsonyabb szintjére csökent és tovább zuhan, leválva a régióról, ennek oka pedig elég egyértelműen belső: a jogállam és a piacgazdaság megbontása, szétverése. Amíg ezek nem állnak helyre, addig nem áll helyre a bizalom, tehát amíg nem lesz teljes (gazdaság)politikai fordulat, addig nem várható változás beruházási fronton, ergo növekedési fronton sem, hiszen a ma beruházása a holnap növekedése. Alapvető változásig marad a leszakadás, tengődés.

KisGenyo 2013.01.11. 14:26:07

"az IMF programjai nem mindenhol váltották be a hozzájuk fűzött növekedési reményeket" Van olyan hely, ahol igen?

Rwindx 2013.01.11. 14:47:41

@makronom:
3hónapos változatlan
6hónapos, 1 éves: 2bp emelkedés
5,10,15 éves: 17bp emelkedés

Azért ez nem 20-30bp emelkedés.

vomit 2013.01.11. 15:21:58

@teknoc erno: www.guardian.co.uk/business/2001/apr/29/business.mbas

Stiglitz has two concerns about the IMF/World Bank plans. First, he says, because the plans are devised in secrecy and driven by an absolutist ideology, never open for discourse or dissent, they 'undermine democracy'. Second, they don't work. Under the guiding hand of IMF structural 'assistance' Africa's income dropped by 23%.

Did any nation avoid this fate? Yes, said Stiglitz, Botswana. Their trick? 'They told the IMF to go packing.'

Állam-vizsga 2013.01.11. 16:17:42

Nyerjen 2014ben is Fidesz kuszaszemmel meg orbánnal. Csődbe vágják az országot, hiperinflációval nyomorba döntenek mindenkit, ők meg Svájcban fognak fütyörészni simicskával. És ez a sok egybites droid fideszes még akkor is mellettük érvelne sőt rájuk szavazna. Szánalmasak vagytok. Megérdemli ez az ország...

politikus-omm 2013.01.11. 17:17:49

@Állam-vizsga: Nyerjen 2014ben is Fidesz kuszaszemmel meg orbánnal. Csődbe vágják az országot, hiperinflációval nyomorba döntenek mindenkit

- Szóval. Ki vágta eddig csődbe az országot? Nem az álmaidban, hanem a valóságban?
süti beállítások módosítása