Tegnap kapott egy fülest a forint, amit a devizahitelesek valószínűleg nem fogadtak kitörő lelkesedéssel. Azoknak akiknek a hitele már végrehajtás alatt áll - illetve majd a későbbiekben fog - a Kúria még egy külön meglepetéssel is kedveskedett karácsonyra:
A törvényszékek számára készült dokumentumban a Kúria - a polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseire alapozva - rögzíti: nem felel meg a jogszabályoknak az a megoldás, hogy a bíróság, a hatóság, esetleg a közjegyző már a kölcsönszerződés megszűnésekor vagy a bank végrehajtási kérelmének benyújtásakor forintra számítsa át a devizahitel összegét. A jelenlegi magánjogi kódex - és a készülő új Ptk. is - arról rendelkezik, hogy a tartozás pontos értékét a fizetés helyén és idején érvényben lévő árfolyam alapján kell kiszámolni. Fizetés alatt azt kell érteni, amikor a pénzt, a behajtott összeget a végrehajtást kérő, azaz a bank megkapja. - A becsődölt devizahiteles is napi árfolyamon fizet - Gazdasági Rádió
Lesz itt még 20 milliós Suzuki Ignis.
Néhányszor már Izlandoztam a blogon, és most mégegyszer megteszem. Izland az a nem éppen trópusi szigetország, ahol a lakosság széleskörű bevonásával a Facebook-on alkotmányoznak, amelynek a vezetői beintettek a bankároknak, és a devizahiteleseik megmentését sem egészen úgy képzelték el mint hazánkban.
A kormánynak azonban egy belső problémával is szembe kellett néznie, ami sokaknak hazánkban is ismerős lehet. A bankokon kívül a lakosság is nagyarányú devizahitel-állománnyal rendelkezett, és ez komoly problémát okozott az izlandi korona értékvesztése miatt. A részben a kormány irányítása alatt álló bankok 1.6 millió dollár összegű lakossági hiteltartozást engedtek el 2009 óta, és a lakáshitelek esetében a tartozást az ingatlan értékének 110 százalékában maximálták. A legfelsőbb bíróság 2010 júniusában illegálisnak mondta ki a devizában nyilvántartott hiteleket, így a háztartásoknak nem kell a továbbiakban állnia az izlandi korona értékvesztéséből eredő többletköltségeket. Így is lehet. - Sorok Között
Itt bezzeg nyugodtan tönkremenni sem lehet. Azt pedig, hogy valamiféle precedensperek értelmében hitelszerződések tömegeit fogják érvényteleníteni szerintem simán el lehet felejteni.