sorok között

sorok között

Semjén Zsolt lángoló feje

2012. november 25. - Politikai Ateista

Semjén Zsoltnál kevés visszataszítóbb figurát teremtett az Úr. A Fidesz farvizén evező parazitapárt és a jól helyezkedő fővadász parlamenti tevékenységét nagyjából összefoglalja, hogy ha nincs ez a plágiumcirkusz akkor én már azt is elfelejtem volna, hogy egyáltalán léteznek.

Illetve nem egészen. A legemlékezetesebb színpadi alakításától, a győzelem napi keresztvetéstől a mai napig sírógörcs-rohamok törnek rám éjszakánként.

Köszönet az égieknek a 3. perctől:

Ha ilyen Semjénszabásúak népesítik be a mennyországot, akkor a pokol simán vállalható alternatívának tűnik.

És hogyan is felejthetném el Hoffmann Rózsát, a jövő értelmiségének kiírtásáért felelős államtitkárt, aki mielőtt felfedezte magában a keresztény értékrend iránti vonzódást az MSZMP sorait erősítette. Szerencsére Mindszenty ezt már nem érhette meg.

Nekem halvány fogalmam sincs, hogy Semjén Zsolt plagizált-e vagy sem, és nem is érdekel. Az ügynek - és a számos hasonlónak - mindenképpen van pozitív olvasata a jövő nemzedékeinek számára. Ha nincs pénzed tandíjra, nem akarsz diákhitelt, vagy itthonmaradási szerződést kötni az állammal, az még nem zárja ki, hogy sikeres ember legyél, a politika és az államigazgatás tárt karokkal vár. Nyugodtan szerezhetsz egy diplomát, kisdoktorit, píédzsdit okosba, másolhatsz, csalhatsz, itt akár köztársasági elnök is lehetsz. Ha bárki megkérdőjelezné a tudományos érdemeid hitelességét, nyugodtan hivatkozhatsz politikai támadásra. A frakció és a pártközeli média hinni fog neked.

Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr124918950

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az ólmunkás mozgalom 2012.11.25. 17:02:01

Az előző alkalommal ugyan elregéltem, hogyan tettük a földdel egyenlővé az ólak maradványait, de azóta kiderült, hogy életem párja, mint egy haditudósító, testi és lelki épségét nem kímélve, alaposan dokumentálta tevékenységünket. Íme, hát a hiteles tö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci0011 2012.11.25. 09:50:14

Internet nélkül a végtelenségig uralkodhatnának ezek a morál nélküliek.Most hamar kiderül róluk hogy csak gátlástalan csatornalakók.

bolondok közt viktor a király 2012.11.25. 12:34:45

Nem sokára jön az inkvizició. Az is bevezetik, ezek az áll keresztény alkalmi hívők.
Szívesen a keresztre szögelném őket ácskapoccsal. Undorítóak.

ephart 2012.11.25. 16:00:32

Úr Jézus Krisztus aki örökké áldandó Isten: Aki hisz , üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik.-Mk 16,16.

Gera 2012.11.25. 16:00:34

Még nem találkoztam olyan emberrel, aki Semjént ne egy ostoba gagyi seggnyalónak tartotta volna. De tényleg, orbánhívővel se.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.25. 16:02:10

nem baj, ilyennek is lennie kell. lesz majd olyan, hogy ugyanezeknek föl kell állniuk a színpadra egy kiadós verés után. pont az lesz a vesztük, ami a szerencsejátékosnak, hogy nem tudják mikor kell kiszállni

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.11.25. 16:10:32

@Gera: nana. Ezt a csókát az én választókerületem juttatta egyéni mandátumhoz. :D

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 16:18:58

"Semjén Zsoltnál kevés visszataszítóbb figurát teremtett az Úr."

Nem igaz. Ha ismernéd, nem mondanál ilyet. Kifejezetten rendes, korrekt ember.

balazsj. 2012.11.25. 16:19:39

@immortalis: na meg a római katolikus egyház, élén...a zérsek atyával!
Isten bocsássa meg nekik!
(Ez a véleményem!!!)

buxa44 2012.11.25. 16:24:37

És ezzel leülni beszélgetni!!??Az milyen lehet!!

electric_woman (törölt) 2012.11.25. 16:30:19

Megmondta a Pokorni valamelyik este a Hír Tv-ben 11 után (akkor már ki lehet mondani az igazat), hogy Hoffmann Rózsa OV utasításait hajtja végre megkérdőjelezés nélkül. Ezt eddig is tudtuk, csak vicces volt az úgynevezett fideszes oktatáspolitikus szájából hallani.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 16:33:29

@prukker:

Igen, pont ezért mondtam. Kommentjeim egyik célja saját magam minősítése.

vladimir964 2012.11.25. 16:33:42

Ebben a kereszténydemokrata csürhében annyi a kereszténység, mint mackósajtban a brummogás (tízfilléresen az ülőhely, Hitlerben a jóindulat stb.)

hexensussz 2012.11.25. 16:51:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Próbálj gondolkodni! Talán egy hatalmi pozícióban lévő pártvezetőtől, formálisan második helyen álló kormányzati személytől több lenne elvárható, mint hogy rendes, korrekt ember legyen.
Nekem ő a választókerületi képviselőm. Volt szerencsétlenségem végighallgatni a választási gyűlését. Ha a többi kormányzati figura is hozzá hasonló, rendes embert, akkor ne csodálkozzunk, hogy jó úton halad az ország a kilátástalanságba.

Mellesleg: A falunk egy kissé együgyű csordása is jellemezhető azzal a két szóval, amivel Semjént illetted: Rendes, korrekt ember. Ha ez elég a miniszterelnök-helyettességhez, akár a tehénpásztorunk is lehetne az.

fefe79 2012.11.25. 16:52:51

Miért van az, hogy akik a keresztény egyházhoz tartoznak, vagy a keresztény erkölcsiséget lovagolják meg, azok felső szinten csupa visszataszító, simulékony, ócska férgek? Miért?

bgp 2012.11.25. 16:54:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ezért pénzt is kapsz, vagy ez mind magánszorgalomból jön?

hexensussz 2012.11.25. 16:55:04

@immortalis: Akkor többé-kevésbé földik vagyunk. Tapasztaltad valami jelét, hogy a képviselőnk a megválasztása óta valamilyen érzékelhető figyelmet fordított a választókörzetére?

fefe79 2012.11.25. 16:55:32

Kedvencem Tömjéntől, amikor most nyáron a hazatérő olimpikonokat fogadta nagy malaszttal: egy bizonyos "sérült hölgyet" emlegetett a paraszt, aki magyar judósként fájdalmai ellenére is küzdött.
Ha már őt küldték le a Fidesz-atyák az égből beszédet mondani, legalább nézte volna meg ez a Csótány Joe, hogy Joó Abigélnek hívják azt a hölgyet.

drkovax 2012.11.25. 16:59:22

"Nekem halvány fogalmam sincs, hogy Semjén Zsolt plagizált-e vagy sem, és nem is érdekel."

- írod. És aztán folytatod abból az alapállásból, hogy "nyilván hülye, nyilván nem is írhatta" (mert enélkül ebből a premisszából nem jönne ki a konklúziód).

Akkor esetleg nem arról van szó, hogy mégiscsak politikai az utálat ? Vagy egyszerűen csak harcos ateistaként utálsz mindent és mindenkit aki nem az ?

drkovax 2012.11.25. 17:01:08

@balazsj.: Megsúgom neked, a Kalocsa környéki falvak majd mindegyikében a református templom a nagyobb ...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 17:02:16

@bgp:

Ürgebőrbe öltözött békaemberek adják át nekem a pénzt minden hétfőn.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 17:04:09

@hexensussz:

"Talán egy hatalmi pozícióban lévő pártvezetőtől, formálisan második helyen álló kormányzati személytől több lenne elvárható, mint hogy rendes, korrekt ember legyen."

Ez így van. Én sem tartom pozitívnak Semjént mint politikust. A cikk szerzője azonban nem a politikáját kritizálta, hanem arról írt, hogy "visszataszító ember".

sántaturul 2012.11.25. 17:10:33

@immortalis: rögtön elköltöznék onnak, még a környékéről is:))

buxa44 2012.11.25. 17:11:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Így van.Mint politikus leszerepelt,mint ember,meg egy szar alak.Ezt tudja.

sántaturul 2012.11.25. 17:12:28

azért ne hagyjuk már ki a keresztény undormányok közül pálffy főszóvezetőhírolvasó riitkán józan urat sem!

hexensussz 2012.11.25. 17:13:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ahhhhhh! A személyiség csak úgy egyszerűen kettéhasítható, esetünkben a tiszteletre méltóan rendes magánemberre és a ....... politikusra?
(Szándékosan nem írtam ki a jelzőket a politikus elé, mert valószínű nem csak engem, hanem a blogot is törölni kellett volna.)

Reggie 2012.11.25. 17:14:23

@fefe79: Mert jellemzoen a buta, pritimiv emberek a vallasosak.

funfun 2012.11.25. 17:17:38

"Semjén Zsoltnál kevés visszataszítóbb figurát teremtett az Úr." Felháborító!!! És Budai Gyula?

buxa44 2012.11.25. 17:21:23

Tud valaki olyat a fideszből,akivel elmenne két hétre nyaralni?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 17:28:28

@hexensussz:

Van ilyen. Vannak emberek akik más-más szerepben más-más módon viselkednek.

Rókakígyó 2012.11.25. 17:30:14

mi bajotok az egyházzal? A komcsik is azért hanyagolták őket, mert rájöttek, hogy csak hatalmat akarnak nulla képességgel. A harmincas években is tudták már ezt. A nép 30%-a járt templomba úgy, hogy vidéken kötelező volt. Most visszakaptuk ezt a csőcseléket. Sírni tudnak, meg pénzért kuncsorogni, velük nem vagyunk előre.

Rókakígyó 2012.11.25. 17:32:00

@fefe79: mert erre képesek. Lent is, csak annyira nem feltűnő.

Álmomban arra ébredtem, hogy alszok 2012.11.25. 17:34:46

Fuj bazmeg, egy köpedelem az egész...néztem vagy 2 percig, nem bírom tovább. Aki itt most már szidja őket, de akkor még ezekre szavazott, örökre legyen átkozott!!!
1998-2002: megtanulhatta az intelligensebbje, hogy: EZEKRE SOHA TÖBBÉ NEM SZAVAZUNK!
Oké?
hülyék

Önnek megyünk (törölt) 2012.11.25. 17:35:43

A posztra kattintva azt gondoltam, hogy Semjén csinált/mondott valamit amivel a poszter nem ért egyet. De nem, csak a szokásos egyre elkeseredettebb (és eredmény nélküli) fikázás...

gezira 2012.11.25. 17:47:36

@hexensussz: Nem kellett nektek/nekik a Brci bácsi, pedig ő tényleg "kifejezetten rendes, korrekt ember". Tényleg: él még? Én nagyon kedveltem őt és felnéztem rá ugy 35 évvel ezelőtt. Még műv.ház. igazgató korában...

gezira 2012.11.25. 17:48:09

Brci bácsi=Berci bácsi...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2012.11.25. 17:49:11

Ezt a faszságot bírta kiemelni a végbél zIndex.

Ha valakit esetleg normális cikk is érdekel a témáról, és nem a zIndex szarsága:

ateistaklub.blog.hu/2012/11/24/semjen_es_a_hetedik_parancsolat

Netuddki. 2012.11.25. 17:50:15

Kicsi De Nem Párt...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2012.11.25. 17:52:53

@fefe79: miért, mit vársz a hittől?! hülyeségből féregség lesz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2012.11.25. 17:55:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Kifejezetten rendes, korrekt ember."

ó, hogy nem szakad réd a plafon. mondod ezt, miután lebukott, hogy plagizált. kétszer.

Liberálész 2012.11.25. 17:58:41

Libbancskám, mi is a probléma? Az, hogy Semjén nem libsi?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 18:00:41

@math_0:

Nem plagizált, ez derült ki a HVG-cikkből is, ha figyelmesen olvastad.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.11.25. 18:02:14

Kereszténygyalázás 2012. Ha már a PhD-s sztorinál pofáraesés volt az MSZP-seknek, akkor folytatják a személyeskedéssel - miért is nem lepődöm meg..?

1bak 2012.11.25. 18:08:26

A " a jól helyezkedő fővadász" külösen tetszik.
Amikor a célszemély a vadászati ötletével előjött, sokaknál kicsapta a biztosítékot. Akkoriban írtam néhány kommentet, és azok a véleményeim elég jó fogadtatásra találtak a hozzá értő és nem értő közegben egyaránt, sok helyeslő választ kaptam.
Már elfelejtettem volna az akkori Semlyén cikit, ha ez fővadász jelző itt nem szerepel.Most csak annyit, hogy magamban akkor azzal zártam le a keresztényember esztelen dzsentroid baromságát, hogy biztosítottam magam afelől, ha egyszer az élet úgy hozná, hogy valahol ezzel a jellemtelen alakkal vadászat alkalmával találkoznom, sőt együtt vadásznom kellene, akkor bizony én venném a cumómat és nagy gáz, fel a kuplung, onnan gyorsan el. Ez nem az a fajta élőlény akivel az ember megosztja a szenvedélyét, akivel együtt szórakozni, kikapcsolódni vágyik, tehát az aznapi nélkülözés is simán vállalható alternatíva lenne.

kvadrillio 2012.11.25. 18:13:53

AZ OLYAN-ILYEN EMBERKÉKET, AKIK ERŐSZAKOS HITTÉRÍTÉST FOLYTATNAK, NEM LEHET ÉPELMÉLYŰEKNEK ELFOGADNI.
KI A FENE KÉPEZTE EZEKET KI...ÉS HOL...MAGYARORSZÁG KESERVÉRE ?!

sasika61 · sasika61mondja.blog.hu 2012.11.25. 18:19:34

Semjént én sem kedvelem különösebben, de az oktatás "kiírtása" az írásmódod szerint már a te idődben megkezdődött. Szótár nincs kéznél, ha már azt gondolod, hogy írhatnékod van?

Egyallampolgar 2012.11.25. 18:20:57

Politikai Ateistától elég nagy melléfogás parazitának nézni Semjént és sleppjét. Ők tudni illik nem maguktól kerültek a gazdaállatra. Ők Orbán által felragasztott matricák a nagy nemzeti együttműködésén bilijén.
Ünnepel a sok hülyegyerek, hogy ráültette a nép a bilire. Teleszarják szétcsapkodják. A szavazóik java pedig tátott szájjal várja az adagot.

Ouroboros 2012.11.25. 18:22:36

Figyeltétek? Viksa féreg már itt is kényszeresen nyalta a száját.

Ezek szerint ez a kényszercselekvés nem új keletű. Persze nem csodálom, hogy nem vettem észre. Hányok, ha ránézek erre a szardarabra, úgyhogy igyekszem elkerülni, hogy ránézzek.

Phöej.

1bak 2012.11.25. 18:25:40

@gezira: Nem értem, hogy ez a balaseti hír, hogy jött most ide.
Ha már itt van, annyit megjegyeznék, hogy sajnos előfordul ilyen, évente talán 2-3, de a magam részéről elképzelni sem tudom, hogyan. Ami ennél is fontosabb, nem is szeretném megtudni, ezért nem kapkodok, nem vagyok kapzsi, kikapcslódni akarok, nem pedig megbilincselve járkálni.
De ki az a Berci bácsi?

Ouroboros 2012.11.25. 18:32:10

Magyarország fekete napja volt ez. Könnyek szurkálják a szememet, amikor ezt a gyalázatot kell néznem.

gezira 2012.11.25. 18:38:38

@1bak: Hát, csak írtad, hogy nem akarsz vele együtt vadászni. És hogy vállalható alternatíva, hogy elmarad a szórakozás. Na, az alternatíváról ugrott be...
Alföldi Albert, Kalocsa előző képviselője. MSZP-s volt, de hihetetlenül normális, intelligens, a mostani mezőnyből toronymagasan kiemelkedne...

balazsj. 2012.11.25. 18:45:24

@drkovax: Nem vitás! De nagy hiba lenne szemet hunyni, s meg nem történtté nyilvánítani azt, amit pl.:a kampány idején, s utána folytattak. (Mi keresnivalója van/volt Orbánnak a szószéken???!!!) A református egyház ilyetén ténykedéséről nincs infóm, "őket" nem kísértem figyelemmel.

1bak 2012.11.25. 18:47:46

@gezira:
Igy oké, értem.
Alföldi képviselőre határozottan emlékszem, tényleg jó fej volt, bár én csak a tv-ben láttam. Nem úgy mint a laktanyát, ahol az előfelvételis 11 hónapot töltöttem. Bár fordítva történt volna.

sárkányfő 2012.11.25. 18:49:49

Semjénnel az a kisebb baj, hogy egy ócska, hitvány, szar alak, aki teljesen méltatlan arra, hogy hazánk miniszterelnök-helyettese legyen.

A nagyobb baj az, hogy totálisan illegitim az, hogy ő miniszterelnök-helyettes. Soha, senki nem szavazna sem rá, sem pártjára, támogatottsága, azaz politikai legitimációja: NULLA.
Ő is, pártja is Orbán akaratából létezik, és van bent a parlamentben a fidesz hátán. Ennyi.

Ja, és magyar katolikus egyház = komcsi ügynökök patkányfészke.
Ez lehet az egyik oka annak, hogy Orbán védi a komcsikat és nem hozza meg az ügynöktörvényt.

atv.hu/cikk/20121125_minden_magyar_puspok_egyuttmukodott_az_allambiztonsaggal

"Róma 1964-ben eladta Kádáréknak a magyar katolikus egyházat, és innentől kezdve máris érthetővé válik, hogy miért is működött a besúgóhálózat a feje búbjától a lába ujjáig kiszámítható precizitással: az egyházi hierarchia belső természetéből következett az engedelmesség. "

"Csaknem minden püspök és a morálteológusok száz százaléka működött együtt az állambiztonsággal"

Vrogoarrr! 2012.11.25. 18:50:00

Ministráltam évekig és elveszítettem hitemet, mert ilyen ájtatos manók kisajátították maguknak az egyházat és az egyház nem tesz semmit, és ezzel önmagát minősíti. Gyalázat.

2012.11.25. 18:52:25

A rothadó alma

Egy alma estében a szag, a küllem azok amelyek segítenek a választásunkhoz: egyem vagy ne egyem.
a semjénzsoltos schmittpálos ésmégkitudjamelyikés- mennyi alma esetében is rajtatok/rajtunk múlik a választás: egyem vagy ne egyem:
Ám mindazok akik megtapasztalták, megtanulták azt, hogy egy almát nem csak a külcsín és szag alapján választunk- nos Ők vannak/vagytok kevesen. Ehhez a "kevesebb" számú embermennyiséghez gratulálok az eddigi "eredményes munkát" és ehhez "tiszteletreméltó elismerést" kapott önmagukat "politikusok" nevezőknek.
Számomra kiírták magukat-felejthetők- és a nem túl távoli jövőben elfelejtettek lesznek: az "eredményeik" sajnos nem annyira. Az eddigi történetek megerősítik véleményemet abban, hogy pártokra nincs szükség, pártoskodókra mégannyira sem.
Így az alma mint kép elég jelzés értékű :
nem elég a külcsín, nem elég a szag amely oly vonzóvá teheti a megszerzését és azt, hogy magunkénak tudhassuk.
Azt a lehetőséget sem lehet így figyelembe venni rövid tapasztalat szerzés után, hogy az alma belül rothadt is tud lenni.

gezira 2012.11.25. 18:55:32

@1bak: No, akkor te is régi motoros vagy.
Nem akarok titkokat elárulni, de Kalocsára általában egy konkrét kar leendő hallgatóit vitték, vagy tévedek? Nekem is volt ott előfelvételis ismerősöm.

balazsj. 2012.11.25. 18:56:28

@hexensussz: Még hogy nem figyelt?
Dehogy is nem! Figyelemmel kísérte mikor lesznek/vannak a bakódi, ilyen-olyan jellegű "összejövetelek". A zidei "nagyasszony-napi búcsú" idején a látogatása smafu?

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.25. 19:07:00

@Liberálész: " mi is a probléma? Az, hogy Semjén nem libsi?"

Elolvastad a cikket, buzi? Kötve hiszem, ugyanakkor érdekes dolgot fedeztem fel: ilyenkor az Orbán-trollok anyukái orálisan elégítik ki a liberális érzelmű kuncsaftokat a sarkon. Én most vagyok túl anyukádon, akciósan a NER szellemében, féláron.
:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.11.25. 19:08:48

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nem te vagy az erdélyi szavazó ?
Semjénnel őriztél disznót ?

Liberálész 2012.11.25. 19:18:27

@hazug fidesznyik: gratulálok az intelligens megnyilatkozáshoz, libsikém.

moncayo 2012.11.25. 19:18:30

Szánalmas. Mást nem is mondok, szánalmas egy faszi.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 19:20:13

@Dr. simonmondja.:

Csak ismerem futólag, ezért kell megvédnem az igaztalan rágalomtól.

vénkujon 2012.11.25. 19:20:14

gyomorforgató beszéd...ismerve az elmúlt időszakot

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 19:21:57

@sárkányfő:

"Soha, senki nem szavazna sem rá, sem pártjára, támogatottsága, azaz politikai legitimációja: NULLA."

Ebben tévedsz. A KDNP szinte minden eddigi választáson indult, s legtöbbször be is jutott a parlamentbe. Most is, 2010-ben.

buxa44 2012.11.25. 19:24:30

Már maga az milyen,hogy valaki mélyen(!)vallásos,közben lövöldözi le az állatokat az erdőben?Meg a munkahelyén állandóan hazudozik.És én nem is ismerem.Milyen lehet ez a faszi élőben?

1bak 2012.11.25. 19:25:27

@gezira:
Volt ott egy időben majdnem ezer fiúcska, azok között leendő közgazdász, jogász és tanár. Ez is megoszlott vagy 6 egyetem, meg 4-5 főiskola között.
Hogy sok embert manapság is felismerek a tv-ben közülük, arra jó, átgondolom, hogyan lett a fő KISZ-es, akkor Lukács György rajongóból a rendszerváltás idejére jobboldali korifeus, és hogyan lettem magam kommunista a nélkül, hogy csak párttag is lettem volna. Miként előz jobbról az aki akkor keményen balról előzgetett.

poor 2012.11.25. 19:26:37

@Liberálész: Ha libsizel ezt kapod. Fidesznyik troll. Szégyelld magad, hogy ilyeneket támogatsz, kb 3-4 év múlva mit fogsz hazudozni. Jó lenne nem írogatnál mindenhova a hülye stílusoddal. Akkor mindenhova írogassam be hogy orbán takarodj.

poor 2012.11.25. 19:28:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
A KDNP-t csak a Fidesz vitte be a parlamentbe. Különben kb 1% támogatása lenne. Ez tény!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.11.25. 19:32:11

@hexensussz: megmentette a kalocsai kórházat.... : D:D felújította az 51-es utat. Több napsütés ér minket. :D

Irónia OFF: Nem, semmit nem tett értünk ez a bohóc.

patkányarcúáginéni 2012.11.25. 19:33:00

@poor:
te csak nyald a gyurcsány seggét a blggerrel együtt!

gezira 2012.11.25. 19:34:07

@1bak: Hát igen, láttunk néhány érdekes pálfordulást az elmúlt 20-30 évben...

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.11.25. 19:41:58

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: hu.wikipedia.org/wiki/2010-es_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1s#Orsz.C3.A1gos_list.C3.A1k

nem látom, hogy a KDNP-re mennyien szavaztak... Majd ha önnállóan el mernek indulni egy választáson, akkor komolyabban vesszük őket, addig csak egy gennyes kinövés a fidesz amúgy sem túl bársonyos bőrű arcán.

sárkányfő 2012.11.25. 19:57:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

A KDNP több mint 10 éve nem indult önállóan egy o.gy.-választáson sem, miközben az összes felmérés felmérés szerint társadalmi támogatottsága kimutathatatlan, azaz nulla.

A demokrácia az, amikor olyan pártok képviselik a népeket, amelyeknek van tömegbázisa. A KDNP nincs. Ez evidencia.

Tehát a KDNP parlamenti létezési demokratikus szempontból: illegitim.
Semjén Zsolt kormányzati pozíciója: illegitim.

Tovább Semjén - elárulva képviselői esküküjét - nem is képviseli Magyarországot, a magyar népet, a magyar érdeket.
Semjén - alig leplezve - a katolikus egyházat képviseli, a katolikus egyház lobbistája, az egyháznak szervez ki közpénzeket (kérésre linket adok szívesen), azaz az illegitim pozícióját kihasználva, hatalmával visszaélve a magyar nép közpénzéből a magyar érdekkel ellentétesen a katolikusoknak juttat, továbbá egyéb szinten is KDNP az egyház érdekeit képviseli a magyar érdekkel ellentétben, lásd még iskolák kiszervezése az egyháznak, gyerekek vallási agymosása, és Hoffmann néni egyéb tevékenységei.

kanoc 2012.11.25. 19:58:14

Csak semmi kertelés! Tömjén Zsóti egy ocsmány féreg. :))

2012.11.25. 20:02:58

@Rókakígyó: Mint kiderült, 1963-tól, a Vatikán utasítására a magyar egyház jelentett az AVH-nak. Ennyit a gerincről.

Hertelendi 2012.11.25. 20:04:06

@csef: "te csak nyald a gyurcsány seggét a blggerrel együtt!

Neked hogy izlik orbán segge, nagyon szaros szokott lenni? És szokott fingani is közben?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:05:24

@poor:

A tény a választási eredmény. A Fidesz nem indult a választásokon, csak a Fidesz-KDNP koalíció indult. Persze de facto nyilván igazad van, de a választásokon a de iure helyzet számít.

2012.11.25. 20:06:27

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
És mennyi gyilkosról mondják: pedig olyan jóravaló fiú volt! A légynek se ártott!
Egy tény, tömjén zsóti se az erőszakosságával tűnik ki, tehát akár rendes emebernek is tűnhet.

dr kíváncsivagyok 2012.11.25. 20:06:52

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
""Semjén Zsoltnál kevés visszataszítóbb figurát teremtett az Úr."

Nem igaz. Ha ismernéd, nem mondanál ilyet. Kifejezetten rendes, korrekt ember. "

Ja, ja ,...tisztára mint Schmitt Pál...gerinctelen ,sunyi megélhetési politikus !

2012.11.25. 20:08:40

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:" Ebben tévedsz. A KDNP szinte minden eddigi választáson indult, s legtöbbször be is jutott a parlamentbe. Most is, 2010-ben. "

"A tény a választási eredmény. A Fidesz nem indult a választásokon, csak a Fidesz-KDNP koalíció indult. "

Kissé csúsztatsz. Mostmár értem, miért volt neked szimpatikus a tömjén.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:09:01

@sárkányfő:

"Tehát a KDNP parlamenti létezési demokratikus szempontból: illegitim.
Semjén Zsolt kormányzati pozíciója: illegitim."

Rossz következtetés. Indult a választásokon, s mandátumot szerzett, azaz legitím.

dr kíváncsivagyok 2012.11.25. 20:09:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Ebben tévedsz. A KDNP szinte minden eddigi választáson indult, s legtöbbször be is jutott a parlamentbe. Most is, 2010-ben. "

Utoljára ! Ámen...

sárkányfő 2012.11.25. 20:10:20

És tegyük végre tisztába egyszer s mindenkorra ezt a Semjén-plágium ügyet.

Semjén Zsolt plagizált. Azaz lopott, csalt és hazudott amikor ezeket tagadta. Pont úgy, ahogy Schmitt Pál. A kis álkatolikus...

Semjén Zsolt 1991-ben doktorált a Pázmányon, és már abban a doktorijában is annyi "idézet" volt, amennyibe a német hadügyminiszer már belebukott a saját hazájában.
De van még ennél egyértelműbb eset is. Egy évvel később, 1992-ben szociológiából is doktorált. Idézet a HVG - máig nem cáfolt - cikkéből:
"Az 51 oldalas szociológia dolgozatból – melyben a főszöveg 46 oldal – 32-33 oldal a teológiai doktori dolgozat részben szó szerinti átvétele, részben enyhe átfogalmazása, néhol egyszerűsítése, rövidítése. Semjén a doktoriból olyan részeket is átemelt, amelyek a disszertációban eleve valamely külső forrás átvételén alapultak."
"A szociológia dolgozat szövegében és irodalomjegyzékében egyetlen utalás nincs arra, hogy a szerző ugyanebben a témában máshol már nyújtott be dolgozatot, és az alapján felsőfokú oklevelet, doktorátust szerzett."

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:10:40

@sárkányfő:

"Tovább Semjén - elárulva képviselői esküküjét - nem is képviseli Magyarországot, a magyar népet, a magyar érdeket.
Semjén - alig leplezve - a katolikus egyházat képviseli"

A 2 nem egymást kizáró ok. Semjén azokat képviseli akik rászavazták. Akik pedig rászavaztak, ismerik Semjén politikai álláspontját. Hol itt az árulás?

sárkányfő 2012.11.25. 20:13:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Az, hogy te képtelen vagy megkülönböztetni a formális jogi legitimitást a valódi demokratikus legitimációtól, a valódi demokratikus felhatalmazástól, az a te defekted.

Ettől még Semjén és a KDNP illegitim.

Demokrácia = népképviselet.

dr kíváncsivagyok 2012.11.25. 20:13:44

@sasika61:
"Semjént én sem kedvelem különösebben, de az oktatás "kiírtása" az írásmódod szerint már a te idődben megkezdődött. Szótár nincs kéznél, ha már azt gondolod, hogy írhatnékod van? "

Ez az ! A lényegről beszélsz , mint Orvbán , ha kritizálják...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:14:25

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Tényeket ismertettem.

S mondtam: emberileg szimpatikus, mert ismerem. Politikusi tevékenysége nem szimpatikus. Gyakorlatilag nincs is politikusi tevékenysége, hiszen OV dönt mindenről, ő csak egy végrehajtó.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:15:12

@dr kíváncsivagyok:

Gondolod, hogy 2014-ben a Fidesz önállóan fog indulni, KDNP nélkül? Nem hiszem.

dr kíváncsivagyok 2012.11.25. 20:15:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"A Fidesz sem indult önállóan. "

...és akikkel eddig házasságot kötött, ..azok eltűntek a süllyesztőben !
Következik 14' - ben a Jobbik !

dr kíváncsivagyok 2012.11.25. 20:17:18

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Gondolod, hogy 2014-ben a Fidesz önállóan fog indulni, KDNP nélkül? Nem hiszem. "

Nem...nem ! Hozzájuk fog csapódni ( Orvbán minden lépése ezt igazolja !) a Jobbik !
A vezetést ellehetetlenítik ( most is ez folyik !) és annektálják....

ajjaj99 2012.11.25. 20:17:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Látod mit tesz a hatalom, az uralkodás akarása.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:18:08

@sárkányfő:

Aki szavazatot kap, az legitim. Ilyen egyszerű ez.

Ha 2014-ben OV úgy döntene, hogy alapít még egy pártot, mondjuk "Nemzeti Liberális Únió" néven és aztán a Fidesz-KDNP-NLÚ indulna a választásokon, az min változtatna? Persze mindenki tudja, hogy az egész valójában OV több név alatt, de min változtat ez?

sárkányfő 2012.11.25. 20:18:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

1. Senki nem szavazott sem Semjénre, sem a KDNP-re. A fidesz vitte be őket a hátán, Orbán politikai számításából, érdekéből, mert uralni-kontrollálni akarja a teljes jobb mezőt, ennyi.

2. Még ha szavaztak volna is Semjénre, akkor sem képviselhetne a magyar érdekkel ellentétes érdeket. Sem Semjén, sem senki (bár Semjén egy senki, szóval kár a megkülönböztetés). Ha valaki sátánkultusszal kampányolva kerülne be a parlamentbe, az sem tolhatna át a sátán-szektának közpénzt, csak azért mert ezt ígérte a kampányban. A választók hülyesége még elvben sem adna felmentést a magyar érdek, és a képviselői eskü elárulására - de mint írtam erre az álkatolikus tolvaj senkiházira nem is szavazott senki.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:19:16

@dr kíváncsivagyok:

Nem hinném hogy ez lesz. A Jobbik igyekszik folyamatosan elhatárolni magát a Fidesztől.

sárkányfő 2012.11.25. 20:19:22

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Próbáld már felfogni:

"Az, hogy te képtelen vagy megkülönböztetni a formális jogi legitimitást a valódi demokratikus legitimációtól, a valódi demokratikus felhatalmazástól, az a te defekted."

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:21:03

@sárkányfő:

"Senki nem szavazott sem Semjénre, sem a KDNP-re."

Ajánlom neked a valasztas.hu honlapot.

dr kíváncsivagyok 2012.11.25. 20:21:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Nem hinném hogy ez lesz. A Jobbik igyekszik folyamatosan elhatárolni magát a Fidesztől. "

Nem jobban , mint a FKGP anno.....és mi lett belőle ?!

Nagy a hatalom kísértése ....

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:22:37

@sárkányfő:

"Még ha szavaztak volna is Semjénre, akkor sem képviselhetne a magyar érdekkel ellentétes érdeket."

Olyan, hogy "magyar érdek" nem létezik. Magyar érdekEK vannak, s egymással akár ellentétesek is lehetnek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:23:32

@sárkányfő:

Milyen más demokratikus legitimáció van a parlamentben a szavazók által adott mandátumon kívül?

dr kíváncsivagyok 2012.11.25. 20:23:55

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Nem tartom ezt valószínűnek. "

Nem ? Akkor emlékezz , mit mondott Orvbán az előző választás előtt :
" A kisgazdákkal semmi körülmények között nem kötünk koalíciót !!!"
...és mi lett belőle ????????

dr kíváncsivagyok 2012.11.25. 20:25:47

@dr kíváncsivagyok: Helyesen : az előző Orvbán kormány hatalomba kerülése előtt...

sárkányfő 2012.11.25. 20:25:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Én is ajánlom neked. KDNP nevű párt önállóan nem indult. Se 2010-ben, se 2006-ben, se 2002-ben.

Vagy 10 éve az összes felmérés szerint a KDNP támogatottsága nulla. A demokrácia lényege, értelme a népképviselet. A KDNP nem képvisel senkit. Már saját magán és az egyházon kívül.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.25. 20:26:57

Mindössze három fidesztroll. Kevesen vagytok tetvek...

Pedig itten gyalázzák a Semjént azt az áldott jó embert, ti meg hagyjátok? A teringettét, hát hogy lesz így az az út kikövezve, he?

Egyébként szerintetek Semjén Zsolt az Úrnak szimpatikus? Végigmenjünk a tízparancsolaton? Vajon hány van meg?

dr kíváncsivagyok 2012.11.25. 20:26:58

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Majd lesz....esélye sincs Orvbánnak és bandájának nélkülük ...és ezt tudja is régóta . Azért nyalja a seggüket és énekli a sajtot ki a szájukból !

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:27:30

@sárkányfő:

A Fidesz sem indult önállóan, tehát nem képvisel senkit?

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.25. 20:28:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Semjén gyakorlatilag az összes politikai megnyilvánulása alapján 'jellemtelen féreg', az elvétve elcsíphető nem-politikai viselkedése alapján pedig még inkább, de te futólag ismered, tehát tudod, hogy nem az. Ühüm. Összefoglalva: 'keresztény' (vagyis annak mondja magát).

Pesti Kornél 2012.11.25. 20:29:42

Nem az a baj, hogy keresztet vet. A baj ennél sokkal nagyobb.

sárkányfő 2012.11.25. 20:29:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: megnyugtatlak, magyar emberek pénzének átjátszása az egyház zsebébe, és az az erről való elszámolás alóli felmentés, az egyház törvény fölé helyezése: nem magyar érdek. Ez az egyház érdeke, meg azoké, akiknek szétosztják az ellenőrzés alól kivont pénzeket.

Semjén még a látszatára sem ad, hogy próbál bármit is tenni a magyarokért, hogy érdekli a képviselői esküje. Összes megnyilvánulása két csoportba osztható:
1. Amikor az egyházért lobbizik, akár pénzért, akár befolyásért.
2. Amikor védett állatokat akar halomra lőni, és idegesíti, hogy ebben magyar törvények gátolják.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:32:03

@sárkányfő:

Nincs ilyen magyar érdek kérdés.

Sokan támogatják az egyházak állami finanszírozását, mások meg nem. Nincs egyértelmű kizárólagos álláspont e kérdésben a választópolgárok között.

sárkányfő 2012.11.25. 20:32:03

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nincs szavazó, akik a KDNP-re szavazott volna. -> Nincs demokratikus felhatalmazása a KDNP-nek -> A KDNP parlamenti léte és kormányzati hatalma: illegitim.

Ez egy nagyon egyszerű eset, tiszta logika. Vagy felfogod, vagy nem. Hülyékre nincs több időm ma este.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:33:04

@sárkányfő:

A te logikád alapján:

"Nincs szavazó, akik a Fideszre szavazott volna. -> Nincs demokratikus felhatalmazása a Fidesznek -> A Fidesz parlamenti léte és kormányzati hatalma: illegitim."

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.25. 20:33:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Részemről az. Csak gondoltam, adok egy kis kibúvót, mert ugye drága hősünk annak, ami a kereszténység-reklámokban szerepelni szokott, háááát izé, nem felel meg. (Nem az én kedvenc érveléstechnikám az 'X. csúnya dolgokat csinált? Hát akkor ő csak azt mondta, hogy keresztény.')

ajjaj99 2012.11.25. 20:35:10

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Akkor az a politikusi tevékenysége: végrehajtó. És eközben visszataszító.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:35:17

@milyen szép a Vértes, ó:

Ez egy buta ateista tévhit. A "keresztény" szó jelentése - a közhiedelemmel ellentétben - NEM azt jelenti, hogy "tökéletes ember".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:35:55

@ajjaj99:

Én sem támogatom politikusi tevékenységét, de ezt már mondtam.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.25. 20:37:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Mármint mi tévhit? Hogy találkoztam már jópár tucat 'keresztény' versenyzővel, akik lelkesen próbálták azt magyarázni, hogy X. nem is vet rossz fényt a kereszténységre, mert 'nem is volt igazi keresztény'? Vagy mi?

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.25. 20:38:49

@Liberálész: "gratulálok az intelligens megnyilatkozáshoz, libsikém"

Köszi, és bekaphatod a többi Orbán-bolsival együtt.

bankvezér 2012.11.25. 20:39:32

A tisztelt bloggernek kiváló humora van.
Nagyon élveztem a posztot. Gratulálok. :))

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.25. 20:42:45

@sárkányfő: (maxval nevű trollnak)
"te tényleg ennyire hülye vagy?"

Igen, és még fizeti is érte a Párt.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.25. 20:44:44

@hazug fidesznyik:

Maxval speciel nagyon nem fideszes, nála a 'keresztény' az a szempont, amelynek felmerülésekor hirtelen csökken a zikúja vagy 50-60 ponttal. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:47:14

@sárkányfő:

Ha nem értel veled egyet mindenben, mi más lehetek, mint hülye???

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.25. 20:47:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Sokan támogatják az egyházak állami finanszírozását, mások meg nem. Nincs egyértelmű kizárólagos álláspont e kérdésben a választópolgárok között."

Szólj a vezírednek, hogy szavaztassa meg, mint a vizitdíjat, úgy lenne korrekt. Ne már, hogy a megjátszott lelki üdvösséghez jár adófizetői pénz, az szükségszerű orvosi ellátáshoz meg nem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:48:13

@milyen szép a Vértes, ó:

Én nem így látom. Nem merném bárkire is rámondani, hogy "igazi" vagy "nem igazi" keresztény.

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.25. 20:49:02

@milyen szép a Vértes, ó: "Maxval speciel nagyon nem fideszes"

Úristen! Csak nem valami jobbikos nyomorék?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:49:25

@hazug fidesznyik:

Minden hétfőn ürgebőrbe bújt békaemberek hozzák a júdáspénzemet.

hazug fidesznyik (törölt) 2012.11.25. 20:51:56

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Ha nem értel veled egyet mindenben, mi más lehetek, mint hülye???"

Há nem vagyol valami túl okos drága tesvírem...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 20:54:37

@hazug fidesznyik:

Viccesek az ellenzéki provokátorok, mint te, semmivel sem vagytok jobbak a kormánypárti provokátoroknál, ez a nagy probléma. Az ország zöme szimplán SZAR, marhára örülök, hogy nem kell Magyarországon élnem. Nincs menekvés az ország számára: egyre jobban zuhan a színvonal.

sárkányfő 2012.11.25. 20:58:03

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nem azért vagy csonthülye, mert velem nem értesz egyet, hanem pl. ezért: "Nincs szavazó, akik a Fideszre szavazott volna."

De mivel hülye vagy, ezt úgyse érted.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.25. 20:58:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Írtam volna olyat, hogy más hülyesége a te felelősséged lenne? ;-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 21:00:32

@sárkányfő:

Ajánlom ismét neked a valasztas.hu oldalt, mutass nekem onnan akár egy fideszes szavazatot is. Nincs, mert a Fidesz nem indult önállóan a választásokon.

Parajpuding 2012.11.25. 21:07:19

Az írás rövid, de a leglényeget fogalmazza meg. Nincs is mit hozzátenni. tömjén és az egész kdnp úgy okádék, ahogy van.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.25. 21:07:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Szerintem teljesen tisztában vagy vele, hogy miről írt. :) A Fidesz-KDNP szavazóinak 99%-a a Fidesz miatt szavazott rájuk, a KDNP csak azért van ott, hogy az egyházi, őőő, támogatással nehogy baj legyen. Persze technikailag igazad van, ettől még a 'kutya és a bolha' esete.

HaCS 2012.11.25. 21:09:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"marhára örülök, hogy nem kell Magyarországon élnem. Nincs menekvés az ország számára: egyre jobban zuhan a színvonal. "

Így is van!
A partvonalról kell magyarázni! A kibicnek semmi sem drága!

HaCS 2012.11.25. 21:11:52

A KDNP-nél csak néhány dolog hibádzik.

Nem keresztény, nem demokrata és nem néppárt. A többi stimmel.

Gatinho 2012.11.25. 21:11:56

maszopos ajvékolás a blog, szóra sem érdemes.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 21:12:01

@HaCS:

Nem magyarázok, viszonylag keveset foglalkozom a magyar politikai élettel.

De szavazni azért fogok, ne félj!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 21:14:06

@milyen szép a Vértes, ó:

Persze, ezt nem is vontam kétségbe. Ellenben az olvtárs arról beszélt, hogy a KDNP azért nem legitím, mert nem indult önállóan a választásokon. Ez nem felel meg a valóságnak.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 21:19:26

@milyen szép a Vértes, ó:

"a KDNP csak azért van ott, hogy az egyházi, őőő, támogatással nehogy baj legyen"

Szerintem nem ez az ok, de most ez mellékes.

Szerintem az ok csakis OV mániája, egyszerűen így akarta hitelessé tenni korábbi egyházellenes álláspontjának megváltozását.

A KDNP de facto megsemmisült már 1998-ban, s sosem épült újra. Azóta nincs semmiféle önálló KDNP-politika.

Ezt az egyházi támogatást pedig erősen eltúlozzák azok akik nem ismerik az egyházi ügyeket.

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.25. 21:21:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Szerintem nem azt írta, hogy 'csak' ezért nem tartja legitimnek. Meg azt is tudod, mire gondolt valójában. No meg 'hangyányit túl lett beszélve'. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.25. 21:26:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Hát azért innen messziről úgy tűnik, hogy a fideszes agymosás nem kis részét a klérus segít lebonyolítani.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 21:29:46

@milyen szép a Vértes, ó:

Az olvtárs engem vádolt formalizmussal, pedig ő esett a formalizmus hibájába. Attól ugyanis, hogy a Fidesz egy része KDNP név alatt fut, még nem változik semmilyen legitimitás.

Bármely párt megtehetné, hogy magát koalícióvá alakítja át jogilag. A kis pártok azért nem teszik ezt, mert a parlamenti küszöb magasabb a koalíciók számára. De a nagyobb pártoknak nincs ilyen veszély, hiszen nyilván átlépik a magasabb küszöböt is. A Fidesz akkor lesz majd jogilag önálló a választásokon, ha veszélybe kerül a magasabb küszöb átugrása.

HaCS 2012.11.25. 21:30:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nem félek, sőt örülök. Örülök, hogy foglalkoztatnak a Magyarországi dolgok. Megértem azt is, amiért valószínűleg távoztál. De ha már ilyen világlátott ember vagy kérdezd meg kérlek választott új hazád polgárait, hogyan is érték el azt a kultúrát, gazdasági pozíciót, társadalmi szerkezetet stb. ahol most tartanak, ugyanis sokan (én biztosan) szeretnének itthon is olyan környezetben élni. Esetleg az építő jellegű tanácsaidat is szívesen várom.

Ellenben az 'én már külföldön vagyok, de otthon sz*r minden' tipusú hozzáállás amellett, hogy visszataszító, sajnos nem old meg semmit!

Már meg ne haragudj!

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.25. 21:34:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ez még mindig paragrafusszeletelés, annyiról volt szó, hogy azokra, akik úgymond a KDNP-t alkotják, konkrétan senki nem szavazott és nem is szavazna (rendben, 0.1% esetleg). Persze, koalíció és persze, technikailag rendben van.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 21:41:52

@milyen szép a Vértes, ó:

Abszurd feltételezés.

Először is: több egyház van.

Másodszor pedig: tudod te hány ember jár rendszeresen templomba Magyarországon? Rekordmértékben kevés. Ha minden templombajáró ugyanarra szavazna, akkor sem lehetne ezzel választást nyerni.

Harmadszor pedig: a papok nagy többsége nem politizál pártpolitikai szinten, s aki meg ezt teszi, az sem mind ugyanazt a pártot favorizálja.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 21:45:36

@HaCS:

Nem nyugaton élek, hanem keleten. Azaz maximum összehasonlítani lehetne a helyzetet, de alapvetően nem az, amire gondolsz. Egyébként is: Mo. nem a nyugat része, szinte sosem volt az. A nyugati példák úgysem működnek. Az emberek is másak. Az, hogy ilyen sok híve van a mai kormánynak már önmagában jelez valamit, nyugatabbra ez elképzelhetetlen lenne.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.25. 21:51:47

@milyen szép a Vértes, ó:

Ott téves amit mondasz, hogy úgy veszed, mitha a Fidesz magához emelte volna a pici KDNP-t és csinált volna belőle egy saját pártot.

Valójában nem ez történt. A KDNP megsemmisült, majd fideszesek építették újra a semmiből. 2002-ben egy új KDNP lett kiépítve, melynek a néven kívül semmi köze nem volt a korábihoz.

A szerencsétlen Semjén meg amolyan dísz, hiszen ismert hívő, teológus. Lehetett volna Kövér László is a helyén, de ezt OV is kicsit túlzásnak gondolta.

HaCS 2012.11.25. 21:55:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Sajnos egyet kell értenem
@milyen szép a Vértes, ó
mondatával. Csak példaként nagyanyám 86 évesen, fogalmam sincs hány évnyi templomba járás után, amikor először zárta úgy a pap a vasárnapi misét, hogy felállva mindenki énekelje el a Szózatot(!), úgy megsértődött rá, hogy azóta nem köszön. Azóta is eljár templomba, de magának imádkozik. (Nem mintha bármi baja lenne a Szózattal, de annak egyszerően nincs ott a helye. Régivágású katolikus az öreglány.)
De említhetném példának a Fehérgyarmati református templom kertjében a templombejárat előtt felállított Trianon emlékművet is.

HaCS 2012.11.25. 22:01:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nézd meg mit gondoltak a Franciák 20 évvel 1789 után a demokrácia működőképességéről. Aztán mi lett belőle.
Szerintem legalább meg kellene próbálni!

burakefendi 2012.11.25. 22:02:59

@fefe79: "Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket."

ha van a nagypolitikában igaz keresztény, az látható a tetteiből.

dr.kakaósbögre 2012.11.25. 22:51:39

minden olyan élőlény aki más élőlények szenvedésében illetve halálában keresi,találja meg a szórakozást nem nevezhető embernek.

punkfrog 2012.11.25. 23:57:14

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Te itt inkább ne szavazzál!Lehet, hogy jogod van hozzá de erkölcsi alapod semmi!

Lacdelo 2012.11.26. 00:15:09

Ezek a KDNP-sek mind egy semmirevaló, kèpmutató banda, csakúgy mint a Fidesz. Semmiféle erkölcsi tartàsuk sincs. Moràlisan megbuktak.

Gyurcsàny éra a Fidesz és KDNP erkölcstelensége, politikai és gazdasàgi àmokfutàsa és mérhetetlen korrupciòja mellett egy jól mûködô, erkölcsös idôszaknak tûnik Magyarorszàg törtènelmèben. :(

2012.11.26. 00:24:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Nem erről vitáztunk."
Nem, csak rámutattam arra, hogy két hozzászólásodban ellentmondasz saját magadnak.

"Harmadszor pedig: a papok nagy többsége nem politizál pártpolitikai szinten, s aki meg ezt teszi, az sem mind ugyanazt a pártot favorizálja."

Mondjuk ez így egy légbőlkapott állítás. A papok politizálnak. Hirdetik a népnek az igével a pártpreferenciát.
A papok politizálnak: a vatikán eladta őket 1963-ban, azóta beépített elemek a politikában.

villamos alóli kacaj 2012.11.26. 00:41:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Nem nyugaton élek, hanem keleten."
Ha jól láttam ott masíroztál a "békemenetben". Nem volt fárasztó a buszozás?
A DACIA féltengely rendben?

zembertelen 2012.11.26. 00:42:51

A mi Zsoltink.
Illetve a tietek!

gigacherry 2012.11.26. 00:43:48

Évekkel ezelőtt egy előadásokat szervező cégnél dolgoztam és egyik nap egy rendező mondta, hogy este jön majd a Semjén úr, adjam majd át neki a tiszteletjegyeket, amiket félretett neki. Én azt sem tudtam ki az, a nevét pedig Semmilyen-nek értettem.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.11.26. 01:16:10

Ahogy látom, nem bírtak a tisztelt kommnetelőtársak maxwal kommnetjeivel - persze, hiszen ő írta jól, bármennyire is fura.

Teljesen lényegtelen, hogy a KDNP támogatottsága mennyi: pártszövetségként indultak, fidesz-kdnp néven, így ahol a kdnp-s jelölt volt a fontos, ott a fidesz szavazók behúzták az x-et.

Egy dolgot viszont nem árt, ha maxval is figyelembe vesz:

lehet, hogy Semjén úr magánemberként egy tündi-bündi figura, de ténykefése, vélhető plagizálásáa (illetve már plaizálása), pökhendi nyilatkozatai joggal késztetik az átlagembert vehemensebb kritikára. Smején úr ugyanis az irszág miniszterelnök-helyettese, ha nem csalódom, s nem magánemberi mivoltában vesz fel súlyos pénzeket tiszteletdíj gyanánt.

Ha gerince lenne: lemondana.

De persze tudom, ezt maxwal is írja: Magyarország nem nyugat - soha nem is volt az, most sem az, és ahogy látom, soha nem is lesz az.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.11.26. 01:25:26

the "dream team" ?

azt kivanom, teljes szivembol, orban viktor miniszterelnok urnak, hogy letolt gatyaval, hatrafele bukfencezve lenduletbol fossa szajon magat es aztan gargalizaljon vele majd aprankent nyelje le.

a matolcsy hogy tapsikol a combjan, figyeltetek?
a copy paste pal meg balrol mar milyen csunyan kiesett azota a jatekbol..

keresztenyek? miert nem scientologusok vannak a kormanypartban? azok legalabb szorakoztatobb con artistek...

civil polip 2012.11.26. 01:32:02

Posztoló: lényegében minden szavaddal egyetértek, de a kiirtás akkor is rövid i.

Első mohikán 2012.11.26. 01:45:51

@buxa44:
"Tud valaki olyat a fideszből,akivel elmenne két hétre nyaralni?"
Én igen. Bármelyikkel! De csak egyikőnk jönne vissza...:-)

bkkzol 2012.11.26. 01:47:54

Akár plagizált akár nem , egy utolsó férge a világnak a tömjén. Persze, hogy egyben maradnak a fidesz-kdnp. Nehéz lenne masik ilyen oktondi, impotens bandát találni. Milyen jól mutat egy kis "kereszény" meg "demokrata" szöveg a szórólapokon.

Csacsicska 2012.11.26. 02:03:40

A „nagy emberek” diplomázása sajnos mindig ilyen undám-bundám alapon megy.

„Józsikám, adj be valamit, a többit majd megoldjuk. Legalább 60 oldal legyen, kettes sortávolsággal.”

Ki gondolja komolyan például, hogy Deutsch Tamás „rendes” dolgozatot írt, saját maga? A pali négy oldalt sem tud megfogalmazni önállóan, nemhogy huszonötöt. Hacsak teli nem írja f@sszal. Neki is biztosan valaki összeütötte a dolgot a Sportminisztériumból.

Mellesleg mindez nemcsak a szakdolgozatok íróját, de a befogadó egyetemet is erősen jellemzi. Erről is kellene egy kicsit agyalni, nemde?

buxa44 2012.11.26. 02:32:52

@taxi33: Képzelj el egy estét Semjén Zsolttal:Hozná magával az egyetemi évfolyamtársait,akik tök jó fejek(több tanú eskü alatt vallja)és beülnének a nappalinkba és beszélgetnénk egy csomó érdekes dologról,vadászat,véletlenül lelőtt baglyok,hol van a legjobb misebor.Később,vacsora után(előtte közös ima)miután már jól bebaszott mindenki,elkezdene oktatni,hogy ebben az egész buliban,(miniszterelnök h.)mi az okosság.....

Szúrófény 2012.11.26. 04:47:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Kár volna elfelejteni!
egy ember, akinek a kereszténység a specialitása, W. Howitt, a következőket mondja: „Azoknak a barbárságoknak és elvetemült rémtetteknek, amelyeket az úgynevezett keresztény fajok a világ minden táján és minden nép ellen, amelyet le tudtak igázni, elkövettek, nincs párja a világtörténelem semmilyen korszakában, semmilyen fajnál, bármilyen vad és műveletlen, könyörtelen és szemérmetlen is volt az”. A holland gyarmati gazdálkodás története — és Hollandia a XVI. Század tőkés mintanemzete volt— „az árulás, megvesztegetés, orgyilkosság és aljasság felülmúlhatatlan képét tárja elénk

JosephSmith 2012.11.26. 05:36:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Szerintem ne szavazz, mert hülye vagy, ebből teljesen leszűrtem: (vettem a fáradtságot, és megnéztem az oldaladat)

maxval1967.wordpress.com/2012/11/20/12-ertelmetlen-valami-amire-semmi-szukseg/

Olyan hülye vagy, hogy szinte hülyébb vagy, mint az ide írogató trollok nagy része, mert ők pénzért csinálják, te viszont meggyőződésből.

És a Semjén meg egy álszent, Janus-arcú köcsög, aki szórakozásból állatokat öl, mert akkora nagy keresztény... Ilyen férgekből van összerakva a kormány.

nincs1itt 2012.11.26. 06:52:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: na cimbi, azt magyarázd meg nekem, hogy Semjén lopott, hazudott? Igen, mindezt "tudományos fokozatért" tette... Innen kezdve érdekes, hogy szavazott-e bárki erre, az előgerinchúrosra???? Ha te a munkahelyedet olyan papírokkal töltöd be,amelyek nem valódiak, akkor mi ennek a következménye, ha napvilágra kerül?? Bizony, kibax a főnököd, mint a macskát... Minden bizonnyal van még egy-két képviselő, aki hasonló módon szerzett doktori vagy egyéb fokozatot, de azért beláthatod, hogy a fidesznél és holdudvaránál ez már kétszer bizonyítást nyert, vagyis...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.11.26. 07:39:39

A köcsög index ezt a szarságot teszi ki a sok hülyének.

Ha értelmes cikket akarsz olvasni a témában, akkor itt megtalálod:

ateistaklub.blog.hu/2012/11/24/semjen_es_a_hetedik_parancsolat

zajos1 2012.11.26. 07:47:01

"Nyugodtan szerezhetsz egy diplomát, kisdoktorit, píédzsdit okosba, másolhatsz, csalhatsz, itt akár köztársasági elnök is lehetsz."

vagy épp miniszterelnök... (Gy.F.)

felcsutisuttyo 2012.11.26. 07:47:41

VAN ITT MÉG TÖBB PARAZITA (akiket irtani kell)
Pl. a GiroszÁsz is...Millióért élősködik az adófizetők pénzén!!!!!
.EZENTÚL KÉRETIK NEM KORMÁNY SZÓVIVŐNEK NEVEZNI...hanem KO5RMÁNY SZARVIVŐNEK--mert Ő a kormány "szarjait" cipeli és próbálja cukorkának eladni.......

felcsutisuttyo 2012.11.26. 07:49:45

VAN ITT MÉG TÖBB PARAZITA (akiket irtani kell)
Pl. a GiroszÁsz is...Millióért élősködik az adófizetők pénzén!!!!!
.EZENTÚL KÉRETIK NEM KORMÁNY SZÓVIVŐNEK NEVEZNI...hanem KORMÁNY SZARVIVŐNEK--mert Ő a kormány "szarjait" cipeli és próbálja cukorkának eladni.......
GiroszÁsz naponta kibújuk az Orbán seggéből..vagy egyenesen onnan blablázik...és magyarázza hogy miért szaros...:DDD

zajos1 2012.11.26. 07:50:21

Hol is van Gyurcsány szakdolgozata, aki saját bevallása szerint rendszeresen bérmálkozott?( ha-ha-ha, azóta minden ilyen ügy komolytalan...) Semjén legalább feltudta tölteni, és mindenki megnézheti...

nu pagagyí 2012.11.26. 08:00:20

Semlyénre nagy szükség van a Fideszben. A cinikus hatalomtechnikusok mellett ő az emberi arc, a Fidesz-ember prototipusa. A Fidesz-ember lényege a külsőség. A tudás hiányát kitüntetésekkel pótolja, a tiszteletet bíróságon vívja ki. Az erkölcsöt másoknak ajánlja, azoknak viszont kötelezően.

zsaruvér 2012.11.26. 08:02:02

Ezek egyedül nem a parlamentben de még a wc-ben sem lennének! Ha a fideSS nek nem lenne rájuk szüksége azt sem tudnánk hogy létezik ilyen párt mint a Semjén vezette "katolikus keresztény" KDNP nevezetű gerinctelen csúszó mászók gyülekezete!

nu pagagyí 2012.11.26. 08:03:49

@zajos1: Mégis mi alapján vádolták Gyurcsányt, ha még a szakdolgozat sem volt a HírTV kezében? Talán erről ennyit.

Semjénét elolvashatod a HVG-n, ahol akkurátusan bejelölték a jelöletlenül lopott részeket. A következtetéseket meg vond le magad.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 09:07:28

@nincs_itt:

Én sem Semjénre szavaztam, de nem látok gondot a doktorijában. Nincs plágium.

kúrórudi 2012.11.26. 09:10:58

nézzük, leminősítések esetében mit javasolnak a szabadságharcos fülkeforradalmárok:

"Hazánk újabb leminősítése a bizonyítéka annak, hogy a ... kormány képtelen kezelni a válságot, cselekvőképtelensége miatt Magyarország egyre nehezebb helyzetbe kerül...

...a sorozatban negyedik - nagy hitelminősítő intézet általi - leminősítés egyértelműen mutatja: gazdasági fordulatra van szükség. Magyarországot, a magyar gazdaságot újra növekedési pályára kell állítani, ehhez azonban kiszámítható, hiteles és alkalmas gazdaságpolitikára van szükség. Minderre a jelenlegi kormány képtelen, ezért az előrehozott választás immár gazdasági kényszerré vált."

forrás: fidesz.hu

fogadják hát meg tanácsukat híveik és ők is. hiszen nekik mindig igazuk van.

nincs1itt 2012.11.26. 09:13:02

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Tényleg??? Akkor jó neked! Gondolom, akik felfedezni véltek némi "anomáliát", azokat mind a tömjén-füsttől való rettegés vezette erre a felismerésre. Sőt, maga Belzebub diktálta az első opponensnek az elégtelent!! Aki volt annyira arcátlan, hogy nemes egyszerűséggel kivágta Semjént mint a taknyot...
Nem baj, neked így jó...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 09:15:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"A papok politizálnak. Hirdetik a népnek az igével a pártpreferenciát."

Nem igaz. Persze egyes esetek lehetnek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 09:16:25

@nincs_itt:

Megfelel a követelményeknek, ennyi. Az, hogy nem egy bestseller, az tény, de nem erről szól a vita.

nincs1itt 2012.11.26. 09:20:01

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Jaj, lemaradt! Remélem Schmitt is rendben van nálad!

nincs1itt 2012.11.26. 09:21:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ja, ha megfelelő módon vizsgáljuk... Csak az a baj, hogy a cócciológiai szakdolija meg az egyesre "értékelt" teológiai másolata... Akkor most hogy is van??

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 09:25:16

@nincs_itt:

Schmitt nincs rendben, nem lehet 90 %-ot átmásolni, nevetséges ez.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 09:26:00

@nincs_itt:

A szociológiaija valóban gázos. De a teológiaija rendben van.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.26. 09:29:23

"A Fidesz farvizén evező parazitapárt és a jól helyezkedő fővadász parlamenti tevékenységét nagyjából összefoglalja, hogy ha nincs ez a plágiumcirkusz akkor én már azt is elfelejtem volna, hogy egyáltalán léteznek."

Lecseng a dolog és ismét eltűnnek az emlékeinkből.

De a lóvét felveszik... Engem ez zavar, az, hogy vannak ilyen emberek kevésbé zavarna, hiszen nagy az Isten állatkertje, de, hogy az én adómból kapnak súlyos pénzeket az azért túlzás.

(a gyógyításukra nem sajnálnám a pénzt)

Loyola 2012.11.26. 09:34:00

A KDNP demokratikus választásokon jutott be a Parlamentbe, minden más értelmezés meg "elemzés" csak vakaródzás, meg hápogás. Kit a f@szt izgat, hogy önállóan vagy sem? A zemberek amellé a sor mellé rakták az ikszet, ahol a KDNP-t is felsorolták. Most pedig ott vannak kormánypozícióban, az ilyen bajnaihoz dörgölőző pszeudopártmédiumok meg gyenge blogböfenetekkel hergelik a kriptoszoci közönségét. Kb ennyire kell komolyan venne az egész bejegyzést.

JosephSmith 2012.11.26. 09:51:12

@Brendel Mátyás: Az nem egy értelmes cikk, hanem egy határ szar, te kis pukkancs

nincs1itt 2012.11.26. 09:54:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem figyelsz!!!
A teológiai elsőre ELÉGTELEN, majd a második opponens ötöst adott rá! Szerinted ez mindennapos?? Illetve az elsőre nem megfelelő teológiaiból másolt cócciológiai, cirka 33 oldal a 42-ből, az OK? Tudod, nem lenne ezzel sem baj, ha nem egy kormánypárti politikusról lenne szó... Mert valóban sok olyan "Dr." rohangál, akinek hasonlóan sikeredett, de aki tudja, mert közszereplő, hogy előbb-utóbb megvizsgálják - nem baráti szemek is - azt a dokumentet... Szóval, Jézus is mondott olyasmit, hogy: "Nincs olyan titok, ami napvilágra ne jőne, amit ma a fülekbe suttognak, holnap a háztetőről hirdetik..." Szóval Semjén teológiából "doktorált", nem ismerte volna ezt a példa beszédet?? Szép kis teológus...

Agyalap 2012.11.26. 09:58:23

Azt firtatni, hogy másolt-e, kicsit késő már. Annak a kornak szinte minden szakdolgozata hasonlóképpen készült. Nem is foglalkoznék ezzel.
Engem sokkal jobban zavar például az a dolog, hogy egy magát keresztény értékrendűnek valló ember (de ez nem is kritérium, valószínűleg Semjénre sem illik a kategória) hogy bír például a védett állatok kárára lobbizni csak azért, hogy haverjaival nyugodtan lőhesse őket halomra.
Az álszent farizeus hülyeségeiről már nem is beszélek...

Agyalap 2012.11.26. 10:07:16

@Loyola: Nem, cseppet sem. Az, hogy odaíratták magukat a fidesz mellé, nem jelenti azt, hogy rájuk (főleg a faszságaikra), szavazott volna 10-nél több ember.
Az meg, hogy most akkor nekifognak az állam és egyház összebarkácsolásához - egyenesen felháborító. Ne kerüljünk már vissza a XV. századba! Lassan ott tartunk mint rákosi idején, aki nem jár a pártszemináriumokra, akarom mondani vasárnaponként templomba, az máris gyanús...
A sok farok meg, aki odajár (tisztelet az elenyésző kivételnek), a tízparancsolatból héten megbukna. De a "ne lopj"-nál biztosan.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 10:08:50

@nincs_itt:

Mindez lényegtelen. A lényeg: az egyetem elfogadta a dolgozatot.

Abszurdum részletekbe belemenni. Kb. mintha azt mondanánk "hiába felelt jelesre a szomszéd gyerek kémiából tegnap, én tudom, hogy az egyik tanár szerint elégtelent érdemelt".

nincs1itt 2012.11.26. 10:24:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Dráága, kedves egységsugarú szavazópógár!!!
Természetesen lényegtelen, hogy az a szomszéd gyermek ELSŐRE elégtelent kapott kémiából, utána valahogy mégis ötös került a naplóba...
Te tényleg azt gondolod, hogy mindenki annyira setét mint te!!!

ezüstszem 2012.11.26. 10:31:34

Tisztelt Cikkíró! Lépést kellene tartani. Semjént (az más kérdés, h. nekem szimpi vagy sem) megrágalmazták és bizonyítást nyert, h. ártatlan. A rágalmazók, nem kértek bocsánatot. Akkor most miről is szólna ez a rossz böffentésed itt??????

kamasoft50 2012.11.26. 10:34:25

Sem(mi)jen Zsolt - nomen est omen...

Agyalap 2012.11.26. 10:35:16

@nincs_itt: Persze, ha csalás gyanúja merül fel, és ráadásul durva és megkérdőjelezhetetlen, nosza rajta nyomozzunk! De egy ilyen szerencsétlen piti ügyben... Nem ez a lényeg szerintem. Ha már nyomozás, én inkább a pénzügyeit venném górcső alá, ott nagyobb stikliket találnánk.
Mint ez a győzikenagymama előkapott 400 millát a dunnacihából kp-ben... stb

2012.11.26. 10:35:48

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:" Abszurdum részletekbe belemenni. "
Feltéve, ha jobboldali politikust érint. Mert ugye Medgyessi belebukott abba, amibe Matolcsy nem.
Egyébként ilyen "kár belemenni " dologba bukott már meg sok politikus, a világ normális oldalán.

Szerintem Jézus forog a sírjában.

2012.11.26. 10:36:57

@ezüstszem: megrágalmazták és bizonyítást nyert, h. ártatlan"

Tényleg? Belinkelnéd?

Agyalap 2012.11.26. 10:37:18

@ezüstszem: Ha rágalmazás lett volna, most azzal lenne tele a sajtó. Már perben állnának 22-ed íziglen. Mindenki hallgat. Én nem ezt a következtetést vontam le.

nincs1itt 2012.11.26. 10:37:47

@Agyalap: Lehet, hogy igazad van! Sőt! De tudod, aki "kicsiben" képtelen tisztességes lenni, az "nagyban"?
Szóval, akinek "sáros" a szakdolgozata és/vagy doktorija, az szerinted talpig becsületes egyéb ügyekben?

nincs1itt 2012.11.26. 10:40:50

@ezüstszem: Csillag bogaram, cukorfalatkám, milyen bizonyítást is nyert a micsoda? Ugyanis eleddig, csak a keresztényüldözés feléledéséről hadovált a "kormány szóvivő". Illetve kiderült, hogy "hamis a baba"...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 10:41:06

@nincs_itt:

Abszurdum ilyen dolgokba belemenni. Sőt, gusztustalannak tartom. Ilyen hozzáállással mindenki gazember, míg nem bizonyítja az ellenkezőjét. A civilizált hozzáállás ennek pont az ellenkezője.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 10:41:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Mert ugye Medgyessi belebukott abba, amibe Matolcsy nem."

Mibe?

2012.11.26. 10:44:06

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Megfelel a követelményeknek, ennyi. Az, hogy nem egy bestseller, az tény, de nem erről szól a vita."

Nem felel meg a követelményeknek.

Agyalap 2012.11.26. 10:46:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Kezdjük azzal, hogy ma Magyarországon minden politikus bűnöző. Ha őket lecsuktuk, lehet egy újabb sorozatot kinevezni, hátha igazad lesz.
Azért nem, mert az megy politikusnak, aki munka nélkül szeretne nagy pénzt összeszedni - értsd: lopni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 10:47:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az egyetem elfogadta, ennyi, s most sem vizsgálja felül akkori döntését. Ennyi. Egyébként a HVG cikke is igazolja: nem plágium, a 60 % saját munka, csak az idézési szabályok nem lettek betartva.

nincs1itt 2012.11.26. 10:47:46

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Tényleg igazad van! Ha fidesz-kdnpés akkor abszurdum, ha bárki más akkor meg alapvetés! Maradjunk annyiban, hogy igen sok doktori fokozattal rendelkezőről NEM derült ki turpisság, véleményem szerint azért, mert nincs is. De már Semjén a második kormánypárti politikus, akinél felmerült a gyanú, mi több beigazolódott a lopás(finomabban fogalmazva:plágium). Szerintem ez védhetetlen...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 10:49:44

@Agyalap:

Az ilyen hozzáállás szüli a diktatúrát. A világon a legjobban a csőcselék uralmát utálom. S ennek egyik lelki előkészítő eleme éppen a "mindenki bűnöző", "mindenki gazember", "az összes párt hazudik", stb. Aztán jön a vágy, hogy végre megjelenjen az erőskező diktátor, aki elűzi a semmirekellőket és a gazembereket és végre rend lesz, s a kisembernek is jó lesz. Ez a világ egyik legaljasabb módszere.

nincs1itt 2012.11.26. 10:50:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Csillagom, az idézési szabályok NEM BETARTÁSA: szabálytalanság, amiért bizony NEM adják meg a fokozatot. Továbbá, ahogy írod 60%-a, vagyis nem 100%(ez is szabály)... Ja és Schmitt esetében is így kezdődött, hogy az intézmény nem vizsgálja... Esetleg még néhány öngól??

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 10:50:47

@nincs_itt:

"Tényleg igazad van! Ha fidesz-kdnpés akkor abszurdum, ha bárki más akkor meg alapvetés!"

Ez teljesen pártfüggetlen kérdés.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 10:52:00

@nincs_itt:

Schmitt esetében a másolás nyilvánvaló volt. S szinte csak pár oldal saját szöveg volt a dolgozatban. Semmi közös nincs a 2 esetben.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 10:53:44

@nincs_itt:

"igen sok doktori fokozattal rendelkezőről NEM derült ki turpisság, véleményem szerint azért, mert nincs is"

Ha Semjén munkája plágium, akkor szerintem szinte mindenki plagizált az országban, sőt máshol is.

Olyan munka, ahol 100 % saját gondolat, nem létezik. A doktori része a szakirodalom idézése.

nincs1itt 2012.11.26. 11:04:02

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Adott téma, teljesen újszerű és tudományos szempontból is nóvumnak számító tárgyalása... Vagyis a szakirodalom idézése arra szolgál(többek között), hogy megvilágítsd a bírálóknak, mely gondolatok alapján jutottál el a saját tézisedhez, amelyek alá is támasztják egyben a dolgozatodban foglaltakat...
Nem szeretnélek szimplán lehüjézni, de erősen kiköveteled magadnak!

ezüstszem 2012.11.26. 11:16:42

@nincs_itt: Idézek egy másik Az ilyen hozzáállás szüli a diktatúrát. A világon a legjobban a csőcselék uralmát utálom.
Veled kapcsolatban, nekem is ez a meglátásom.
Más: keresztényüldözés időnként valóban folyik ma is, akadnak munkahelyek ahol még mindig azt hiszik egyes régi vágású, a diktatúra csecsén felnőtt és szocializálódott egyének, h. a keresztény kultura helyett inkább jobb a balkáni nívó, ahol a szemet szemért fogat fogért elv a mértékadó.

nincs1itt 2012.11.26. 11:27:13

@ezüstszem: Hát hogyne! Természetesen a csőcselék én vagyok és nem azok, akik szó nélkül lenyelnek bármit... Számomra az ember, ott kezdődik, hogy nem is keveredik lopás vagy más becstelenség gyanújába, sajnos ez nem mondható el a politikusokról(pártoktól függetlenül).
Számomra a balkáni "szemet-szemért", nem balkáni, hanem Ó-szövetségi(ami ugye nem a Balkánon "játszódik"), szóval egyszerűbb lenne, ha annyit hallanánk, hogy bocsi de tényleg "cinkes" volt. Esetleg azt, hogy az összes médiát beperelte Semjén, ami azt állította, hogy plagizált. Nem hallottam ilyesmit, egyik változatot sem. Idézek én is:"Hallgatás, beleegyezés..."

szemtanú 2012.11.26. 11:33:51

Személyes ellenszenvből politikai cikket írni elég szegényes fantáziára vall. Semjén személyisége olyan, amilyen, közel sem tökéletes - és akkor még finom voltam -, de politikai munkásságát elemezve kell róla véleményt mondani, nem külsőségek alapján. Egy politizáló posztban mindenképpen ezt várnám.
Egyébként súlyos tévedés azt hinni, hogy Bajnai vagy Mesterházy majd ingyenessé teszi az oktatást. A fizetős felsőoktatással meg kell barátkozni.

Agyalap 2012.11.26. 11:42:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem, a diktatúrát az a hozzáállás szüli amit most is láthatunk: bármit ellophatok, és hogy ezt ne tudja meg mindenki nem engedem megjelenni sehol. Esetleg annyira ostobává teszem a választókat (oktatáspolitika), hogy ne is vegyék észre. Esteleg ha észre is vennék, csak azok szavazzanak akik úgyis rám szavaznak (választási törvény).
Sorolhatnám. Nem lehetsz annyira vak/naiv, hogy ne vedd észre. 90-ben a választások után volt néhány ember a Parlamentben, akik el akartak számoltatni, átláthatóbbá akarták tenni. Fél év kellett csak a kinyírásukhoz...
Nem tudjuk lehívni az uniós támogatásokat. Miért? Mert a barátok akik megkaphatnák, nem bírják teljesíteni a sok megbízást, a nembarátok meg nem kapnak semmit...
Ébresztő, ez Abszurdisztán...

Alensha 2012.11.26. 12:27:32

"Semjén Zsoltnál kevés visszataszítóbb figurát teremtett az Úr."

Szerintem őt inkább a konkurencia teremtette... :D

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.26. 13:40:41

@Agyalap:

Alapvetően egyetértek veled, de nem látom, hogy ez cáfolná azt amit én írtam.

ezüstszem 2012.11.26. 14:21:22

@nincs_itt: Nem állítom/tottam rólad, h. csőcselék vagy.
El tudom képzelni, h. pereli a médiákat, de miért kellene ezt nagydobra vernie? Azért, h. akkor abba kössél bele, h. miért tamtamoz ilyen hangosan. Ő korrekt módon tisztázta magát és bebizonyította a nyilvánosság előtt, h. ártatlan. Ez neked persze, nem elég, mert szerinted az, h. gyanúba keverték, már a bűnösség igazolása is egyben. Ez nyilvánvalóan egy nagyon hamis hiedelem részedről. Gondolom, h. előfordult már veled is h. rádfogtak valamit irigyeid pl( ha vannak) akkor is ezt a konklúziót vontad le? Ha tégad még sohasem ért semmilyen rágalom, igazságtalan megbélyegzés vagy ehhez hasonló, akkor gratulálok! valószínűleg az északi sarkról netezel és még sohasem találkoztál emberekkel.. minden jót! üdv:-)

nincs1itt 2012.11.26. 14:41:30

@ezüstszem: Köszönöm! De! Egy kormány hivatal adott ki közleményt, hogy rágalom, erre a média közölte a bizonyítékokat, miszerint NEM rágalom. Most pedig hallgat, mint az a bizonyos a gyöp között...
Szóval, a probléma ott van, hogy egyáltalán ilyesmi szóba kerülhet egy miniszterelnök helyettes személyével kapcsolatban! Ismered a mondást: Nem hörög a paraszt, ha nem fojtogatom!
Nem az első eset, gondolom nem is az utolsó... Számomra Semjén, sok minden, de a legkevésbé sem hiteles ember... Ez viszont nem prekoncepció, hanem az eddig "tevékenységének" az ismerete. Vagyis utó-ítélet az ő esetében. Semmi több.

Agyalap 2012.11.26. 15:13:04

@ezüstszem: És ki a csőcselék? Ki mondja meg ki a csőcselék? 56-ban kádár szerint is csőcselék volt az utcákon.
Most is csőcselék van hatalmon (szerintem), mert pl. az olyan zuglói polgármestert mint a mostani, nem tudom más kategóriába sorolni.
Szemet szemért fogat fogért? Bibliát olvastál már? Ha már olyan rohadtul keresztények vagyunk... Keresztényüldözés meg a sajtóban van, amikor valami szerencsétlen nyikhaj leírja, hogy utánanéztek Semjén dolgozatának, tehát rohadtul üldözik a keresztényeket. Ne viccelj már!

ezüstszem 2012.11.26. 15:31:36

@nincs_itt: A média nem tudott semmit bizonyítani, ezért leszálltak az ügyról. Semjén mindent bemutatott és ártatlan. Politikai provokáció volt és igaztalan rágalmazás. Bizonyítottan. Te viszont nyugodtan gyűlölködj, ha ezért blogolsz és ebben a szerepben jól érzed magad, de ne kend rá Semjénre, meg senkire szerintem. (ez csak egy jó tanács, ha akarod elfogadod, ha nem, nem.) Én már nem válaszolok neked, ha újra írnál, mert a gyűlölködésedet a további diskurzus csak tovább növelné és nem akarom, h. egészen behergeld magad. Minden jót kívánok!

ezüstszem 2012.11.26. 15:35:46

@Agyalap: offoltad a témát, de röviden válaszolok: igen, olvasom naponta az Evangéliumokat, nem tudom érted-e mi a különbség? Semjén ügyről már elmondtam, h. mit gondolok, ezt föntebb olvashatod.

Első mohikán 2012.11.26. 17:31:11

@buxa44: Mobiltelefon elő, felvétel indul! :-)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.11.26. 17:51:09

@JosephSmith:

"hanem egy határ szar"

határ szar? az meg mi a kurva anyád?! minek szólsz bele, ha egy mondatot nem tudsz le0rni, te baromállat?!

Első mohikán 2012.11.26. 18:17:12

Belenézve a fenti videóba a mai ismereteimmel az a véleményem, hogy ott és akkor kellett volna egy pokolgépet robbantani a pódiumon. Megszabadultunk volna az ország parazitáitól és ezermilliárdokkal -amiket ezek a mocskok loptak, sikkasztottak, "közbeszereztek", és hagytak elúszni- lennénk beljebb mindannyian. Mi, akik nem közpénzből fizetett többmilliós havi jövedelemből hazudunk bele a zemberek arcába nap mint nap, hanem fejenként havi 80-140 ezerből tartjuk fenn ezt sleppet.
(A háttérben álló Kövér egy külön tanulmány; nem csak bunkó paraszt, de úgy is néz ki.)
Mindenesetre a kezdő gondolatom ma is aktuális és megtenni sosincs késő...

nincs1itt 2012.11.27. 06:19:48

@ezüstszem: Tényleg érdekes a hozzáállásod. Nem gyűlölködöm, csak szeretnék tisztán látni. Semjén és virtuális pártja a legkevésbé sem érdekel, annyira különösen nem, hogy érzelmeket ébresszen bennem. Viszont, az meglep, hogy ilyen erős indulatokat vált ki a védői körében... Szerintem semmit nem bizonyított Semjén, legfeljebb azt, hogy lehet élni gerinc nélkül!

ezüstszem 2012.11.27. 08:58:15

@nincs_itt: ehhez te jobban értesz...

Agyalap 2012.11.27. 09:52:49

@Brendel Mátyás: "minek szólsz bele, ha egy mondatot nem tudsz le0rni, te baromállat?!"
Ez jó - bár kicsit öngól... :D

nincs1itt 2012.11.27. 11:29:04

@ezüstszem: @maxval, a gondolkodni próbáló birca:
hölgyeim/uraim tessék ennek is neki ugrani, mint csőcseléknek!!!
Kellemetlen a fidesz trolloknak, de sajna megint égnek, mint Schmitt és Semjén:
velemenyvezer.blog.hu/2012/11/27/plagiumugy_meddig_huzhatja_semjen_zsolt?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_27&utm_campaign=index

nincs1itt 2012.11.27. 13:17:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
ejnye-bejnye, tudod a hivatkozásban szereplő blognak... mer az is mocskos NER-ellenes fideszkdnp gyalázó... ;oP
Szóval ez sem jött be... Nagyon úgy náz ki, hogy Semjén nertárs, biza plagizált...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.27. 13:27:49

@nincs_itt:

Engem nem győzött meg. Szerintem a teológiai doktorija korrekt munka.

nincs1itt 2012.11.27. 13:30:32

Azzal sem volt minden rendben, de amit nem akarunk, azt nem vesszük észre!
süti beállítások módosítása