sorok között

sorok között

Forradalom helyett

2012. november 21. - Politikai Ateista

revolucion.png

Természetesen nem lehet kizárólag a jelenlegi kormány számlájára írni, hogy lassan már a Balkánra sem vagyunk elég jók. Az elmúlt 20 év kormányainak együttes közreműködésre volt szükség ehhez az eredményhez.

Lengyelország és Szlovákia példája bizonyítja, hogy az ortodox gazdaságpolitika még válságos körülmények között is működhet. Ami pedig az unortodox gazdaságpolitika hatékonyságát illeti, csak remélni tudom, hogy nem fog olyan helyrehozhatatlan károkat okozni, mint például egy féltucat atombomba.

Nem tudom, hogy a találkozójuk szünetében adott-e gazdaságpolitikai tippeket Orbán Viktornak a szlovák kollégája, de azt nyilvánvalóvá tette, hogy nem fog Brüsszellel kakaskodni.

Tudom, hogy a te főnököd is hülye, de amíg ő a főnököd, addig ezt nem érdemes a homlokodra írni, és pofán vágni is csak azután ajánlatos, miután találtál másik állást.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr914910759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

01234567 2012.11.21. 22:28:58

Ki kéne már mondani: A rendszerváltáskor becsapták az embereket. Az azóta eltelt időszak gazdasági folyamatai, hibák, lopások, hülyeségek széles tárháza. Eleve a vesztes kategóriába taszították az ország lakosságának 60%-át, hogy egy szűk 5-10%-os(?) réteg nyertes lehessen. Aki most már az eddig "élni" hagyott 30-35%-ra is rászállt, saját érdekei, haszna megvédése érdekében.

különvélemény 2012.11.21. 22:44:46

"Természetesen nem lehet kizárólag a jelenlegi kormány számlájára írni"

Hááá nem mondod...
Aszitttem ezazorbán privatizált, gargarizált, meg kölcsönizált azemút 20 évben.

Pszt! 2012.11.21. 22:48:24

Újabb fideszblog, ami magyarázza a megmagyarázhatatlant.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.21. 22:56:56

Basszus, nem érdekelnek már a felelősök. A megoldó érdekel. Nem a lopós inkompetens szocik, nem a méglopósabb unorthodox károkozó narancsosok, hanem aki megoldja. Ötlet?

zdanee 2012.11.21. 22:59:38

Mi lenne, ha azt mondanám,

*Morpheus*

kurvára nem érdekel ki tette tönkre, de nagyon gyorsan el kéne kezdeni helyrerakni a további pusztítás és mutogatás helyett amíg még van mit?

Cinki 2012.11.21. 23:09:50

Teljesen egyetértek, engem is az érdekel, ki oldhatná meg... Úgy gondolom, aki képes lenne rá, azt vagy elnyomják, vagy külföldön tanácsadó egy gigacégnél.

pneumónia 2012.11.21. 23:10:40

@zdanee: Egyetértek!
Mivel fejétől bűzlik a hal, kezdjük azzal hogy Budapesten, maximalizáljuk a béreket a Szabolcsi átlag nettó 115 E Ftra!

Carthamus tinctorius (törölt) 2012.11.21. 23:14:17

@pneumónia: Oké, akkor mi is annyit dolgozunk pöstön és fizetünk be adót, mint a szabolcsiak. Kíváncsi lennék, mikor döglenek éhen akkor majd az eltartott szabolcsiak. Mennyit ad szabolcs a gdp-be? hahó.

01234567 2012.11.21. 23:41:26

@zdanee: Szembenézés, tisztázás, a felelősök megbüntetése nélkül nem lehet a jövőt elkezdeni. Ez már a kommunizmus "után" sem ment. Eleve félre kell állítani akik eddig romboltak, az magától nem megy, hogy teret kapjon valaki, valami új.

zdanee 2012.11.21. 23:46:04

@01234567: Nekem is birizgálja a csőrömet ha valaki megússza a disznóságait. De semmi értelmét nem látom, hogy görcsösen arra fókuszálunk, ki mit követett el (és ebben sem jutunk egyről a kettőre!) miközben ránk dől a kártyavár. Nem arról kéne vitatkozni, ki vette ki a legalsó lapot, hanem gyorsan vissza kéne rakni és ha már nincs közvetlen veszély, akkor elő lehet venni a felelősöket. Bár nem táplálok hiú reményeket, legjobb esetben is max egy bűnbakot lehet találni igazi felelőst pláne mindet nem.

01234567 2012.11.22. 00:03:21

@zdanee: Azért egy ilyen tisztázásnak, hidd el komoly pozitív anyagi vonzata is lenne. Hogy csak 242 milliárd dollárra gondoljak...mert annak akármennyi része, az új indulásnál is jól jönne...

zdanee 2012.11.22. 00:11:42

@01234567: Mikor láttál már olyat, hogy ilyen eltűnt pénzeket, elhazardírozott, hatvanhét haveron és cinkoson átmosott, megspekulált és kitalált pénzeket valaki visszaadjon? Kin hajtod be? Leüli a börtönben? "Bocsi, nincs már meg, elnyerőgépeztem!" Az ilyen pénzek jórészt úgyis sosem létezett pénz, kitalált kiadások, spekulációk, kamatok és fiktív számlák, támogatások. Forintosíthatod a kárt, de nem tudod a kert végében elásott dobozból elővenni a hiányzó bankókat, mert végig csak számok voltak papíron. Ezért sem látom értelmét ezen lovagolni az igazi munka helyett. Ez legyen a nyomozók és a történészek projectje, de ne a ma problémáival foglalkozó politikusoké!

savrola 2012.11.22. 00:13:39

@zdanee: Azért kéne számba venni, hogy ki művelte ezeket a dolgokat, hogy azok újra ne kerülhessenek a tűz közelébe. Más szempontból egyébként engem sem érdekel.

01234567 2012.11.22. 00:38:16

@zdanee: Hidd el nyoma van. A monte-carloi villának, ami a MOM-ból épült, épp úgy, mint a TSZ-ekből épült floridai házaknak. A bahamai tenisz klubnak, a svájci trezornak, a kajmán szigeteki számlának, mind-mind neve és lakcíme van. És ezt papíron le lehet követni.

SPYD3RM4N 2012.11.22. 00:46:17

@pneumónia: "Mivel fejétől bűzlik a hal, kezdjük azzal hogy Budapesten, maximalizáljuk a béreket a Szabolcsi átlag nettó 115 E Ftra!"

Na itt a Budapest-ellenes (=a lakosság 1/5-e) megmondóember! Éljen a népi-urbánus ellentét!

A poszt baromi rövid, egy darab grafikon van benne. Ezt az egy darabort sem sikerült értelmezni? Vagy szerinted Magyarország GDP-je növekedni kezd, ha bevezetjük a fasiszta-kommunizmust és Budapesten maximalizáljuk a béreket? Ez baromi érdekes, írd már le, hogy működik ez!

Bilbo 2012.11.22. 04:21:07

Rövid a választó emlékezete?

A gazdaság nem megy 80%-os eladósodottsággal, 3%-os deficittel és úgy, hogy Gyurcsányék összes kölcsönét 4 év alatt vissza kell fizetni.

Én Spanyolországban élek. Látom, hogy itt 6%-os a deficit, amiből azért telik dolgokra. Ezeket itt valamiért nem piszkálják. Ezzel együt omlik össze minden.

A magyar helyzet a külső nyomás ellenére ennél sokkal jobb. Azért, mert a bankokat adóztatták, és nem kirúgtak 200 000 embert. Ami persze a bankoknak nem tetszik. És van termelés.

Nem kell izgulni, lassan javulni fog...

Semper Fidelis 2012.11.22. 05:39:44

@pneumónia: " maximalizáljuk a béreket a Szabolcsi átlag nettó 115 E Ftra!"

Micsoda csodálatos ötlet! Ez igen. Nem is értem, hogy miért nem jutott még senkinek sem eszébe ez a csodálatos lépés, az ország összes problémáját egy csapásra megoldaná.

Ezért kár volt koptatnod a billentyűzetet...

2llkedő 2012.11.22. 05:48:02

@Bilbo: "És van termelés."

Hol?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.11.22. 06:26:05

A 2005. előtti diagram szintén tanulságos ?

Az látszik, hogy utána stabilan fogtuk a szintet, de mi volt előtte ?

preddy 2012.11.22. 06:38:37

Arányaiban hasonlóan estek vissza a teljesítmények a válság hatására, viszont a felszálló ág az elmaradt vagy nem megfelelő válságkezelő intézkedésekre és technikákra utal, ott jelentősen el vagyunk maradva...

preddy 2012.11.22. 06:40:06

@Bilbo:
Repülőről, azaz távolról tekintve, mint tudjuk: "térkép e táj"...

preddy 2012.11.22. 07:04:43

@pocakos focista, az a halálom:
Talán láttad azt a marketinges rajzocskát, mikor egy vállalat dolgozóinak munkához való hozzáállását egy szekérrel modellezik! Egy dolgozó keményen húzza a szekeret, kettő oldalról tessék-lássék támogatja, tolja is meg nem is, egy pedig húzatja magát.
Na ez igaz az országra is, csak egységben lehet az erő, ergo a megosztó, a mást távol tartó pártoknak át kell alakulniuk, eldobva a széthúzást szító vezetőket és együtt kell működniük, az ország jól felfogott érdekében!
Álom? Az...

2llkedő 2012.11.22. 07:05:41

@Bilbo: "A gazdaság nem megy 80%-os eladósodottsággal, 3%-os deficittel és úgy, hogy Gyurcsányék összes kölcsönét 4 év alatt vissza kell fizetni."

A bizonyítvány magyarásgatásához ez jó szöveg, csakhogy:

""""""A miniszterelnök szerint 2010 az összefogás éve volt, amellyel létrehozták a minden további remény alapját jelentő változást, 2011 a megújulás éve, amikor átszervezik és új alkotmányos alapokra helyezik Magyarországot, 2012 pedig az elrugaszkodás éve lesz, amikor az ország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét. 2013 az emelkedés éve lesz, amikor láthatóvá válik, hogy Magyarország megindult felfelé, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz, amikor az emberek kézzel fogható bizonyítékot kapnak arra, hogy az erőfeszítéseknek volt értelme.""""""

Amikor ezt mondta a Viktor, akkor még nem volt tudott az, amit írtál?

Valszeg az lehet a baj, hogy a 2/3 birtokában az Alaptörvényben még nem rögzítették, hogy 2013-tól a gravitáció bizony minden híresztelés ellenére felfelé mutat. Mert így az elrugaszkodás után (feltéve, hogy lufikat nem kötünk a gazdaságra) bizony zuhanás lesz. a szakadékba.

Jobb lenne a földön járni, és nem ugrabugrálni. Szépen komótosan fel lehet érni a csúcsra, igaz, egy kicsit fárasztóbb.

2llkedő 2012.11.22. 07:08:35

@preddy:
- Főnök! Mit csináljunk, amíg nem jön meg az ásó?

- Támaszkodjanak egymásra!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.22. 07:10:33

"Természetesen nem lehet kizárólag a jelenlegi kormány számlájára írni, hogy lassan már a Balkánra sem vagyunk elég jók. "
Fúj, ilyet nem lehet írni, mer' akkor má' fideszdroid vagy! Mer' az elmúttnyócévben minden jó vót :D

" Szlovákia példája bizonyítja,"
A szlovákok azért korábban végigcsináltak egy menetet a szopórolleren, ami után már volt lehetőség, hogy meginduljon a szekér. És akkor nem volt válság. 2008-tól meg még az is cumizik, akinek amúgy rendben voltak a dolgai... Hát még mi...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.22. 07:11:49

@félázsiai 2llkedő: Az elrugaszkodás után egyensúlyban leszünk, mert a szabadesésben levő testre nem hat a gravitáció.
A leérkezés viszont csúnya lesz... 2014?

Nikos Galis 2012.11.22. 07:15:23

A lejtmenet immár 60 éve tart.
Az ország szekere krónikus fékhiányban szenved, ez a baj.
Hiányzik a fék.
Féktelen száguldás a katasztrófa felé.
Vajon ki fogja már felszerelni azokat a fékpofákat?
Csak a pofánk jár.

2llkedő 2012.11.22. 07:19:01

@ColT: Bocs, de ez csak abban az esetben lenne igaz, ha felfelé rugaszkodnánk el. Az idei adatokat elnézve az irány inkább lefelé mutat.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.11.22. 07:38:47

@ColT: A szlovákok áfája még most se több, mint 20 %

Ahogy én tudom, náluk az egykulcs az volt, hogy még az áfa is 16% volt.

Nálunk meg a szapora fidesznyik közhülye elit kapja az egykulcsost meg a luxussegélyt az 5-6 kölökre,

és 27 %-os áfával büntetik a termelést és a kereskedést.

Ez egy gazdasági irány ?

2llkedő 2012.11.22. 07:42:30

@ColT: "Az elrugaszkodás után egyensúlyban leszünk, mert a szabadesésben levő testre nem hat a gravitáció."

Az előbb nem értettem meg. Még korán van, most már leesett a tantusz. Igazad van!

2llkedő 2012.11.22. 07:43:43

@Dr. simonmondja.: "Ez egy gazdasági irány ?"

Igen, az. A kérdés, milyen irány?

Putyilov gyári melós 2012.11.22. 07:50:43

@Bilbo:

Ja, hogy pályán kívűlről szurkolsz a pirosseggű Mekkmesternek?

Gyere haza,oszt élvezd, ahogy Orbán jobbkeze kiveri a farkad!

nu pagagyí 2012.11.22. 07:51:57

Gazdasági növekedés csak a magángazdaság fellendülésétől várható, amelyek hatékony termelésre csak tistességes verseny körülményei közt szoríthatók.

Nálunk, a környező országoktól eltérően részpiacok államosítása, illetve egyes részpiacokon (politikailag) kedvezményezett magáncégek monopóliumának kiépítése zajlik. Az alkalmazkodási kényszertől mentesített, de arra amúgy is képtelen gazdasági szereplők helyzetbe hozása hosszabb távon rontani fogja amúgy sem acélos versenyképességünket. Drágán előállított, elavult termékek kapnak biztos piacot. Ezeknek a szervezeteknek valószínűleg az a fő feladata, hogy a hatalmat gyakorlók kifizetőhelyeként funkcionáljanak.

A szabadpiaci kapitalizmusnak törvényszerű velejárója az időről-időre beköszönő válság. Persze egy újszülöttnek (20 éve van ilyen nálunk) minden új. Nincs apokalipszis, csak politikai szarkeverés. A válság fő funkciója, hogy a gazdaság megszabaduljon az elavult termékektől és utat nyisson az új innovációknak. Nálunk az állam a verseny szűkítésével, az "elavuló termékek gyártóival megkötött partnerségi megállapodásokkal", a verseny kiiktatásával azokat a termelési struktúrákat betonozza be, amelyek a jövő vesztesei lesznek.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2012.11.22. 07:52:05

Egy biztos semmiféle jó hirre nem számolhatunk a választásokig, Nincs gazdaságpolitika nincs tervezés csak ostobánál ostobább ötletelés. A gazdaság meg száguld a csőd felé!!! Ebben nem csak Gyurcsány hanem Orbán keze bőségesen benne van!!!! Egy ovodásnak nagyobb a tudása a gazdasághoz mint Orbánnak és Matolcsynak együtt!!! Ez nagyon nagy probléma!!! Mikor lessz már olyan a kormány aki végre növekdési pályára tudja állitani a gazdaságot? Igaz volt egy csak rövid ideig mert a választások után újra negativra fordult. Nekeünk magyaroknak ez kellett és ezt kaptuk!!! Nekünk a szar jár miközben a szomszédok gazdaságilag meg elhúznak mellettünk.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.11.22. 07:59:17

@Bilbo: Ha olyan jó és javulni fog, akkor miért Spanyolból osztod az észt? Mi sem adunk a spanyoloknak tippeket.

Putyilov gyári melós 2012.11.22. 08:09:12

@félázsiai 2llkedő:

Nincs irány, csak a napi szintű túlélés.
Teljesen hagyományos, neoliberális ortodox pénzbehajtó ötletelések,hogy épp kit, melyik társadalmi csoportot lehet lehúzni.

Csak egy a lényeg,a propaganda, másra mindenre szarnak.

nu pagagyí 2012.11.22. 08:14:26

@Bilbo: 2008-ban az államadósság 63% volt (abból is 6-7 százalék a magánpénztárak felé államkötvényben). Csak a -6%-os gazdasági visszaesésből kellene kimászni és máris jobb lenne a mutató. A Fidesz gazdaságpolitikája viszont úgy tűnik stabilizálta az országot a szakadék mélyén, ahová nem feltétlenül saját hibánkból, hanem egy, a fideszesek által már elfelejtett, az USÁ-ból kiinduló és egész Európát érintő válság miatt kerültünk. Rajtunk kívül egyébként mindenhol növekedés van, kivéve azokat az országokat, ahol tényleg komoly államadósság volt és nem csak riogatás. A papíron történő nagy "eladósítás" másik tényezője az IMF-hitelnek az a része, amelyik a jegybanki tartalékot növelte (a forint stabilitásának megörzése végett), ott ma is fellelhető. Orbánéknak már régóta csorog a nyála, hogy azt is kedvenc oligarcháira költhesse.

2llkedő 2012.11.22. 08:16:36

@Putyilov gyári melós: "csak a napi szintű túlélés."

Az is egy irány. Csak lehet, hogy rossz irány, de irány.

Parajpuding 2012.11.22. 08:23:39

"...Természetesen nem lehet kizárólag a jelenlegi kormány számlájára írni..."

Ez orbitális tévedés, mert igen, kizárólag a jelenlegi kormány számlájára lehet írni.

Arbet 2012.11.22. 08:24:32

Egyszerű a megoldás. Népszavazással szakértői kormány követelése.

Törvénybe kell iktatni, hogy aki eddig politikus volt, vagy x összegnél nagyobb állami pénz felett döntött, annak vége. Pártállás nélkül, mindenkinek. Vagyona elkobzása, közügyektől eltiltás, jogosítvány, útlevél bevonása. Kapnak egy nagy P betű tetoválást a homlokukra, oszt csövezhetnek az aluljáróban.

A szakértői kormány pedig megalapítja a demokráciát Magyarországon. Csökkenti az állami szférát és az eltartottakat, csökkenti az adót, hogy a vállalkozásoknak ne kelljen feketén működni, az adócsalás büntetését pedig olyan szintre emeli, hogy akár ha egy vállalkozó, kereskedő vagy politikus is egy centet lenyúl a pénzből akkor az egész vagyona vesszen oda, nyugdíj ne járjon neki, egészségügyi szolgáltatás megvonva, dupla áron vehet benzint és az áfa neki nem 15% lesz, hanem 50%. Kell egy független, mindig változó civil kontrollszervezet aki felügyeli az állami pénzköltéseket, valamint egy erős informatikai központi rendszer, ahova minden tételt fel kell vezetni, és ellenőrizni.

Lehet még folytatni.. ötlet van sok, csak egy összefogó nép kell mellé, aki nem a pártok seggét nyalva egymás ellen acsarkodk.

Arbet 2012.11.22. 08:25:41

@Parajpuding: Mehetsz a faszba. Orbán, Gyurcsány, Bajnai, Schiffer, Vona stb.. mind a parlamentben ülnek. Közösen cseszték el.. mehet mind a lecsóba. Veled együtt te pártseggnyaló pincsi.

Arbet 2012.11.22. 08:27:44

@nu pagagyí: Tévesen látod a helyzetet. A külföldi érdekek nálunk nem nagyon érvényesülnek, mert elkerülnek minket mint szűzkislány a cigánybandát. Itt egyedül a politikai elit a felelős, mert ők lopnak el mindent saját érdekből. Ellopják az adófizetők pénzét és ellopják az EU pénzét.

pjm 2012.11.22. 08:32:34

@01234567: Igen, ki kell mondani, hogy az antalli elbaszott privatizáció ide vezetett. Minden üzemet tönkre kellett tenni, mielőtt megvették volna a management tagjai, majd jó pénzen eladták a konkurenciának, hogy a piacot felszippantva a termelést és főleg fejlesztést megszüntetve ki legyünk téve nekik. Csak néhány példa, vannak, akik ismerik a neveket: Ikarus, Videoton, Ganz, az összes cukorgyár, a papírgyárak, lehetetlen helyzetbe hozták a termelő szövetkezeteket, a tejtermelés, a hústermelés. Állami szintre emelték a korrupciót, a parlamentben azt is el lehetett, lehet intézni, hogy egy céget úgy töröljenek ki, mintha soha nem is lett volna. A beszerzéseket eleve becsatornázták a képviselői zsebekbe. Ezek után akartok fejlődést? A 40 %-os korrupció mellett? Itt nem fog menni...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.22. 08:32:35

az az utolsó bekezdés a tanulság az nagyon találó!

pjm 2012.11.22. 08:35:48

@Arbet: Egyet értek!!! Jöjjön Géza bácsi a második emeletről, legyen ő a miniszterelnök! Szerintem ért hozzá, vagy induljon a vonai rend, pixába az össze nem magyarral, vagyis akit ők annak mondanak. Mindenkinek barna inget! Most meg palesztin akarok lenni!!! Ja, reggel van és fel kell kelni? Bocs, beleizzadtam ebbe az álomba...

nu pagagyí 2012.11.22. 08:37:32

@Arbet: "Itt egyedül a politikai elit a felelős, mert ők lopnak el mindent saját érdekből. Ellopják az adófizetők pénzét és ellopják az EU pénzét."

Az előző ciklusban az EU pénzeket nem lopták el (az izléses mértéken felül), látható fejlesztések történtek: autópályák, metró, csatornázás, környezetvédelmi beruházások, szökőkutak. A jelenlegi kormány viszont fel sem óhajtja venni, mert pitiáner jutalékért nem dolgozik, nagyban szeret lopni. Inkább téged, védtelen állampolgárt fosztogat, mert Te nem kérdezed meg, hol az ellenértéke a tőled elvett pénznek.

pjm 2012.11.22. 08:38:38

Két magyar ügyvezető beszélget:
-Te sem fizetsz az embereidnek?
-Én sem.
-Te nem kéne belépőjegyet szedni?

Steve123 2012.11.22. 08:39:30

@pjm: "Ezek után akartok fejlődést? A 40 %-os korrupció mellett? Itt nem fog menni..."

Sajnos igaz ez a megállapítás. Az nálunk az alapállapot, hogy az államot ki kell játszani mindig. Aki vállalkozó és nem tud "költségelni", nem négy órában és minimál béren vannak papíron az alkalmazottai, azok tönkre mennek.

Az alábbi bejegyzés érdekes, az utolsó kérdése különösen az.

kerdezzbatran.blog.hu/2012/11/21/cccc_132

pjm 2012.11.22. 08:41:16

@nu pagagyí: nem jól látod, éppen hogy fel akarja venni, ezért fog vérig szívatni mindenkit a 3 %-ért.Semmi nem számít, mert a közgép-simlicska csak így nyerhet pályázatokat. Nem én találtam ki, de egyet értek ezzel...

Arbet 2012.11.22. 08:48:41

@nu pagagyí:

"Az előző ciklusban az EU pénzeket nem lopták el"

Ez azért van, mert 38' előtt még nem volt EU.

Vagy milyen előző ciklusra gondoltál? Mert ha a Bajnaiékra, akkor vak vagy. Tehervonatokkal lopták el az EU-tól kapott 8000 milliárdot. Ehhez még hozzálopott Orbán 3000 milliárd nyugdíjvagyont. A két böszme rablásaiból már majdnem összejött volna az államadósság felének kifizetése. De inkább kellett a Ciprusi és a Felcsúti offshore-ra.

Netuddki. 2012.11.22. 08:49:19

@01234567: "Ki kéne már mondani: A rendszerváltáskor becsapták az embereket. Az azóta eltelt időszak gazdasági folyamatai, hibák, lopások, hülyeségek széles tárháza."

Ez az amit helyettönk ezek a megélhetési "politikusok" nem fognak megtenni. Ugyanis pont ők és gazdáik voltak ennek az idpőszaknak a haszonélvezői. Ja, és következményként aki mindehhez asszisztált természetesen semmilyen tisztséget nem vállalhat. Mehet egy multihoz a szalag mellé...

Netuddki. 2012.11.22. 08:53:37

@Steve123: Ezért mondom állandóan, hogy először az adórendszert kell rendbetenni. A mostani ugyanis arra való, hogy versenyelőnyt nyújtson a haveroknak és az állampolgárok morálját rombolja. Persze lehet ezen poénkodni, de tessék tudomásul venni, hogy a kádár rendszerben szocializálódott embereket ebből a szempontból nagyon is kihasználja idestova 22 éve a gátlástalan magyar politika...

a_tom 2012.11.22. 08:59:31

- Első körben zavarjuk el(ne válasszuk újra) az ügynököket, volt MSZMP tagokat, egyéb elvtársakat.
- Másodjára a rendszerváltás utáni privatizátorokat, olajszőkítőket
- Harmadjára ezek tanítványait

Akik maradtak azokkal el lehet kezdeni előlről.
A régiekkel csak folytatni lehet :(

Arbet 2012.11.22. 09:01:00

@kovi1970: Nem becsapták az embert rendszerváltáskor, hanem kihasználták.

Mit csinált a civil a rendszerváltásnál?

Ült a karosszékben a TV előtt és végignézte, hogy a rendszer leváltja önmagát. Oszt' örült.
Most meg szív.

Karosszékből TV elől nem lehet változást kieszközölni.

2014-ben nem szavazni kell menni, hanem a parlament elé.

Globetrotter2014 2012.11.22. 09:13:52

@Gogol: igen, a fő probléma azért ahhoz köthető, akár teccik akár nem.
@01234567: NEM! VOlt egy nagyon jó időszakunk úgy 98-2004 között, de ha az okokat (kormáényzati működést) nézzünk inkább 96-2001-et kellene írnunk.

@félázsiai 2llkedő: mint gyártóbázis Magyarország nagyon hsznos az EUnak, (de nem nélkülözhetetlen). Az elmúlt 20 évben ez meghatározó tényező volt. Enékül sosem lett volan fellendülés (igen volt nálunk is nem is olyan rég), most pedig Kb Albánia szintjére süllyedtünk volna. De pl Szlovákia ebből szárnyalt az elmúlt 10 évben, mert sokkal jobban csinálták (csinálják) mint mi.

Globetrotter2014 2012.11.22. 09:15:39

@Arbet: mert a románok annyival jobban jártak. Forrdaalom, aztán bányászpuccs, Iliescu Vs Tudor döntők, soroljam? Vagy a jugó háborúk.

Inkább egy rendes átmenet, az erőszak és káosz csak kárt okoz.

elwood 2012.11.22. 09:18:27

sajnos a nép hülye, azt meg nem lehet leváltani

valaki 2/3-os felhatalmazást adott ennek a diktátornak, úgyhogy ez a rombolás nem valami külső hatalom műve.

a jogrendet 10-15 év alatt lehet helyreállítani, ha lesz rá igény majd

Globetrotter2014 2012.11.22. 09:18:49

@Parajpuding: nem a mostaninál volt 10%-os GDP zuhanás.

Ettől függetllenül 2 év kormányzűás után nem lehet az előzőre fogni hogy a Régió alatt teljesítünk. Vannak externáliák, a 2000es évek aranykorának növekedését nem lehet a mostani helyzettel összevetni.

De ha a környezetünk már kezd növekedni és mi recesszióban vagyunk akkor az nagy nagy szegénységi bizonyítvány.

01234567 2012.11.22. 09:20:50

@pjm: Maximálisan egyetértek. De! Fog menni, csak sajnos nagyon sok vérrel, erőszakkal, és azt is a "kisember" szenvedi meg. De legalább annak lesz, talán, értelme.

2012.11.22. 09:20:55

"Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint közel 3,9 millió járulékot, illetve adót fizető biztosítottra több mint 9,6 millió igénybevevő jogosult jut ma Magyarországon."

index.hu/gazdasag/2012/11/21/az_orszag_fele_se_fizet_tb-jarulekot/

Kíváncsi vagyok, hogy a libsikedvenc cigányok közül hányan befizetők és hányan igénybevevők.

elwood 2012.11.22. 09:21:15

@pneumónia: "Mivel fejétől bűzlik a hal, kezdjük azzal hogy Budapesten, maximalizáljuk a béreket a Szabolcsi átlag nettó 115 E Ftra! "

szuper,
ne felejtsd el lezárni a határokat még a bejelentés előtt.

nu pagagyí 2012.11.22. 09:22:27

@Arbet: Nehéz cáfolni, hogy felépült mintegy 1000 km autópálya, majdnem 100%-os a csatornázottság, pezsgett az önkormányzatok improduktív városszépítő tevékenysége, főleg a Fideszes önkormányzati tarolás (2006) után. Amit betonba öntöttek, az megvan. Amúgy az EU-s pénzek nagy része a korábbi fejlesztések után mostanában érkeznek be (Demján, Vosz), az előző ciklusban nem volt érkezésük ellopni, meghitelezték. Kb. 5000 milliárd forint az az összeg, amit az EU támogatások terhére beruháztak. A maradék 3 ezer milliárd sajnos ott rohad, mert két és féléve nem indult olyan beruházás, amire igénybe lehetne venni. A fejlesztések leállítása szándékos, az EU pénzekre normális közbeszerzéseket kellene kiírni a tervezéstől a megvalósításig. A Fidesznek nem érdeke, hogy Simicskán kívül más is megéljen, mert esetleg ők nem a Fidesz pártmédiumokban hirdetnének, nem az ő álcivil szervezetiket pénzelnék.

Globetrotter2014 2012.11.22. 09:22:37

@Nikos Galis: ez így baromság. Lásd @ZF2:

@pjm: ez történelemhamisítás. Nem Antallék privatizáltak. Legalábbis nem tömegesen.

Amit leírsz az pont az volt hogy megprbélták fenttartani azkoat az iparágakat amiket fontosnak gondoltak. Más kérdsé hogy nem mindig működött a stratégia.Jó szűándékkal is lehet hülyeséget csinálni...

nu pagagyí 2012.11.22. 09:26:07

@imperial: "Kíváncsi vagyok, hogy a libsikedvenc cigányok közül hányan befizetők és hányan igénybevevők."

Kíváncsi vagyok, hogy a "nemzeti" oldal tagjai közül hányat tart el állambácsi semmit nem érő tevékenysége megfizetésével és hányan segédkeznek a közvagyon fosztogatásában.

2012.11.22. 09:27:50

@elwood:

Szerintem inkább az a hülye, aki azt hazudja, hogy a semmirekellő cigányokra költött évi 1600 milliárd forint segély nem is olyan nagy összeg. Kik is hazudják ezt? Hát persze hogy a "megélhetési bűnözés" baromarcú kitalálói, a balliberálissá vedlett posztkommunisták.

01234567 2012.11.22. 09:29:18

@kovi1970: Ezt nem is ettől az alja szemét megélhetési bűnöző csapattól várom. A sajtótól. Oknyomozó riportok. Nevekkel, címekkel. Kis úti színes :), karibi magyarok, monte-carloi, floridai ingatlan tulajdonosok életéről, sikereik titkairól. Privatizációs szerződések, aláírt nevekkel, azoknak a termelő egységeknek, ingatlanoknak a további sorsáról...stb..Ahogy a német sajtó meg tudta szerezni a svájci, lichtensteini német széf, számla, betét tulajdonosok listáját, úgy a magyar újságírók is megpróbálhatnának komoly dolgokat, akár az Index is. Meglepődnénk....

nu pagagyí 2012.11.22. 09:32:26

@ZF2: Speciel a cukorgyárakat Antallék alatt privatizálták. A mezőgazdaságot is ők tették tönkre a szövetkezetek szétverésével, amire semmi szükség nem volt, hiszen a szövetkezetek eleve magántulajdonban voltak.

magyar ember teli szájjal 2012.11.22. 09:36:34

Nem mindegy? Azért szavaztunk a Fideszre hogy rendbe szedje. Nem lenne elég, ha csak úgy maradna, az hogy ront rajta, meg főleg nem. Távozzanak.

Kivlov 2012.11.22. 09:36:45

Az a baj, hogy főképp nem is a kormányok a hibásak, hanem a nép.
A nép, aki azt hiszi az államnál a pénz az csak úgy terem.
És rengeteg mindent akar kapni az államtól (ingyen vagy szinte ingyen), de cserébe adót fizetni nem akar. És ha esetleg valaki az átlagtól kicsit jobban él(ne), attól meg elirigyeli ezt és elvenné tőle azt pluszot, hogy azt közte és a hozzá hasonlók közt ossza szét az állam…

Globetrotter2014 2012.11.22. 09:37:28

@nu pagagyí: és mi léett volna za alternatíva.

A mezőgazdaságit nem tönkretették hanem végre rendesen elkönyveéték. Amíg minden annyiba klerült amennyit a hatalom gondolta, addig könnyű volt virágzó mezőgazdaságról fantáziálni.

Aztán 90ben jött a kiábrándító valóság

2llkedő 2012.11.22. 09:38:31

@imperial: "Szerintem inkább az a hülye, aki azt hazudja, hogy a semmirekellő cigányokra költött évi 1600 milliárd forint segély nem is olyan nagy összeg."

Ha zsákszámra lennének munkahelyek, és akkor költenénk a "megélhetési bűnözőkre", még igazad is lenne. De azt se felejtsd el, hogy ha van egy munka, amire pályázik egy fehér, meg egy rézbőrű, akkor bezony nem a rézbőrűt fohják felvenni.

nu pagagyí 2012.11.22. 09:38:37

@imperial: Cseszd meg! Ti addig fejlesztettétek a cigányokról kialakított hamis képet, hogy végül pont olyanná váltatok: egy agresszív ingyenélő kisebbséggé, amelyik veszélyezteti az ország érdekeit. Hiába, mindenki magából indul ki, a fantáziának határt szab saját kisszerűsége.

csabakirályfi 2012.11.22. 09:39:57

@ColT: "Az elrugaszkodás után egyensúlyban leszünk, mert a szabadesésben levő testre nem hat a gravitáció."

Bocs, ezt szerintem még át kellen gondolnod egy picinykét...

álomás 2012.11.22. 09:43:30

@01234567: Teljesen igaz amit írsz.

01234567 2012.11.22. 09:43:45

@ZF2: De becsapták! Én akkor már szavaztam, röhögj, az MDF-re b@zdmeg... tudom, láttam, és most ezt tagadni is kár, mostanra világosan látszik. A te általad említett jó időszakok sem a politikusok érdemei, akkor egy gazdasági bumm volt a világban, ingatlan, befektetési, beruházási. Abból jutott ide is, amit már máshova nem vittek...És ez alatt a "sikeres" időszak alatt tűnt el a 63 tonna magyar aranyból 60(92-96).Ekkor adták(lopták) el a nemzeti vagyon utolsó tételeit, ekkor (2001-04) vette kezdetét az a hiteldőzs, aminek a levét 2008 óta nyögjük.

Jolka40 2012.11.22. 09:44:04

Nem az a legnagyobb hiba, hogy lopnak. Lehet, hogy nem is lopnak. A baj az, hogy TEHETSÉGTELENEK.

Netuddki. 2012.11.22. 09:50:40

@elwood: "sajnos a nép hülye, azt meg nem lehet leváltani"

Látom te is egy vagy ennek a rendszernek a haszonélvezői közül. Megsúgom, a legnagyobb ostobaság hülyének nézni azokat akiket kihasználtok. De ha egyszer öntudatra ébred a "nép" akkor jaj lesz nektek...

Netuddki. 2012.11.22. 09:53:46

@01234567: Maga a rendszer velejéig romlott. A megtisztulást (tisztítást) csak egy teljesen becsületes emberekből álló választott vezetéssel lehet megkezdeni. Nagyon kemény és komoly garanciákkal persze mert senki sem szent. Na egy ilyen szerveződés még egyenlőre sehol nem látszik, hogy lenne. Ergo, talán neki kellene állni és megcsinálni...

Netuddki. 2012.11.22. 09:55:17

@Jolka40: Maradjunk annyiban, hogy tehetségtelenek IS és ráadásul még lopnak is...

elwood 2012.11.22. 09:56:18

@imperial: 1600 milliárd forint az egymillió emberre osztva, havi 130 000 fejenként.

sztem ennyien nincsenek, és ennyit nem kapnak.
nézz utána.

meg annak is hogy két éve óta ki irányítja a rendszert.

Netuddki. 2012.11.22. 09:57:11

@Schindler Pistája: "ha feketén-fehéren kiderülne: a kommunista vörösterrort nagyrészt zsidók működtették."

Hát ahogy az orbánodat nézem inkább romának mondanám.
Hülye antiszemita!

elwood 2012.11.22. 09:58:32

@kovi1970: hogy mi van ?

nem mondom örülök neki, hogy a békemenetesek összedobnak nekem jó pár tízezret havonta adókönnyítés formájában, de hogy élvezném a helyzetet az legkevésbé sem igaz.

meg még csak nem is tehetek róla.

01234567 2012.11.22. 10:00:52

@kovi1970: Ismerve a mai "elit" morális színvonalát, empátiáját, gátlástalanságát, buta, önzéstől vak, küldetéstudatos, magát felsőbbrendűnek, érinthetetlennek gondoló voltát, ez erőszak nélkül nem fog menni. Ezeket egymillió táblát rázó, üvöltő ember sem hatja meg, aki akár nap mint nap protestál ellenük. A választások meg...max annyi lesz hogy 20-30%-os részvételi aránynál hirdetnek "győztest", ezek közül végül is mindegy kit....

Globetrotter2014 2012.11.22. 10:02:13

@01234567: a növekedés egyben a poltikusaok érdeme mert ők teremttettek olyan feltételeket hogy a általad említett kereteket kihasználjuk. Ami azért nem is volt annyir rózsás. 96-2000 között 3-4 NAGY válság volt, Dél-Amerika, Oroszország Dél Korea (az erőtől duzzadó gazdaásgi nagy(obb)hatalom), döglődő Japán. Mindegyik fejlődő piac (japán kivételével) és az Orosz pl minket közvetlenül is érintett.

Legyorsultuk ar égiót is.

És ez nem egyszerű spekulatív kőke hanem igazi termelő beruházások. leírtunk egy csomó "nemzeti" ipart de bejött egy csomó globalizált, ezek közül 2001 uátn pár olyan ment el amiket fel is számoltak (pl IBM storage). Számos gyár (pl Audi, Suzuki) pedig tovább bővült.

Anti Anyag (törölt) 2012.11.22. 10:08:41

Szerintem ezt az ortodox, unortodox jelzőt el kellene felejteni.

Itt okoskodnak már mióta pár ezren, miközben elég nyilvánvaló, hogy te saját magad is másképp kezelsz egy olyan adósságot ami a jövedelmed 52%-át és másképp egy olyat, ami 86%-t érinti.

Az utóbbi esetben szinte ezer százalék, hogy "unortodox" módszereket vetsz be, az előbbinél nem feltétlenül.

Így az az állítás alapból marhaság, hogy a szlovákok azért sikeresek, mert ortodox módszereket használnak.

Azért sikeresek, mert 52%-al simán túl lehet élni és ha ők is elérik a 86%-ot, jelenlegi ortodox pénzügypolitikájával már ők sem lesznek sikeresek.

Globetrotter2014 2012.11.22. 10:14:42

@Anti Anyag: ez nem ilyen egyszerű. Belgium, Japán Olaszország remekül elvan 100% körüli feletti adósságokkal, az USÁról nem is beszélve.

Ha maastrichti 60% 3% kritériumok több mint fenntarthatóak.

Konkrétan, 2001 előttig (egyébbkétn főleg a Fidesz alatt) 4% körüli hiánnyal de növekedő gazdasűggal vittük lefelé a GDP arányos államadósságot...

De most se növekedés, se privatizációs tartalék se bizalom, az adósság pedig jóval magasabb...

elwood 2012.11.22. 10:19:14

@Anti Anyag: pedig így van, semmi köza az adósságnak az unortodox bohóckodáshoz.

a 86%-os adósság sem kiemelkedően magas európában, a kérdés a finanszírozhatóság és a növekedési pálya.

a szlovákok úgy megszorítottak, hogy a katonaságot is bevonták az éhséglázadások fékentartására. most feléről utolértek gdp-ben, és gyorsulva húznak el mellettünk.

ők ortodoxok ami annyit tesz, hogy kiszámítható, aki oda befektet tudja mit várhat

nálunk az unortodoxia miatt senkinek nincs biztonságban a befektetése, de még a mgánvagyona sem. ezért nincs befektetés, hazai sem, mindenki kivár. csökkenő spirálban vagyunk.

pjm 2012.11.22. 10:29:30

@ZF2: nem egészen pontos, ha dátumok alapján akarjuk meghatározni a privatizáció kezdetét. Ha lehet, akkor a gugli szerint a bokros csomag alatt történtk meg a tényleges privatizációk pl az Ikarus esetében. ( Széles Gábor, tudjuk ki?) Én arra gondoltam, hogy éppen az antalli uralkodás alatt sikerült hagyni, hogy a porig rombolják az ágazatokat, pl az ikarusban már semmilyen fejlesztéseket nem végeztek, mert a vezetőség "csökkentette" az értéket. Plusz az tovaris davaj mikor is volt? Hogyan is szúnt meg az orosz piac? Mit kaphatnánk most abból a pénzből? Én nem olvastam arról az időszakról, hanem megéltem. Lehetett volna jobb a gengsztreváltással, de nem lett. ennek első felelőse Antall József és bandája. Aztán jiso raz...

01234567 2012.11.22. 10:37:29

@ZF2: Örülök hogyha egy jó vitapartner nem ért velem egyet, nem is kell, sőt, az visz előre. :)
Vegyük sorban:
1.A feltételeket nem a politikusok termtették. Hanem:
a,az akkor még meglévő, alacsonyan fizetett, de magasan képzett munkaerő.
b,az akkor még meglévő relatíve alacsony rezsiköltségek, ehhez képest alapjaiban jó, könnyen fejleszthető infrastruktúra.
c,az akkor még meglévő magas színvonalú felsőoktatásból kikerülő fiatal, energiával telt, fantáziadús nyitott értelmiség, és a fegyelmezett, intelligens, nyitott meglévő értelmiség.
A politikusok érdeme, hogy mára nincs képzett munkaerő, az értelmiség menekül,és egekben a rezsiköltségek, az infrastruktúra állapota nem fejlődik, romlik.
2.Pontosan te mész önmagaddal szemben. Ezek Európán kívüli válságok voltak, amik igazából mint piacbeszűkülés érintették a nyugati befektetőket, ezért mint relatíve biztonságos (eben Mo. imidzse a Kádár érából amúgy is jó volt), fejleszthető piac, ez a régió volt szinte csak, ahol mi akkor elé elöl voltunk. Az orosz piac pedig már jóval előbb le lett rúgva, puszta politikai döntés volt.
A politikusoknak azt köszönhetjük, hogy a régióban elsőkből lassan utolsók vagyunk, az akkor meglévő bizalom elveszett, az azóta magukra talált oroszok meg nem felejtenek, és az akkor meglévő lehetőséget amit a piacbeszűkülés adott, eltékozolták, pedig abból profitál a régió, mind a mai napig. Rajtunk kívül...
3.Fentebb már...: Lelassultuk a régiót. Rajtunk röhögnek, hidd el.
4.A nemzeti ipart elkótyavetyélték, ezt nyögjük most. A külföldiek 2000 után csak az adókedvezmények miatt jöttek, azok lejártával, ami alatt gyakorlatilag eloffshoreolták a bevételt, nagyrészt távoztak is. Akik maradtak, azok további kedvezményekért, vagy politikai kompromisszumok gyümölcsei. Amiknek ugyancsak megvolt, van, lesz a böjtje.
Tényleg van ember aki nem látja, micsoda bamba buta barmok vezették gazdasági vágóhídra ezt az országot, miközben loptak, csaltak, politikai lózungokat puffogtatva hergelik az embereket, a semmire?

Globetrotter2014 2012.11.22. 10:39:12

@pjm: az orosz piac nem szűnt meg. Csak elfelejtzettek fizetni (illetve közölték hogy ők rubelben számolnak el amit hirtelen elinfláltak). Azóta is inkább MIG-ekkel ladákkal és egyébb értékelhetelen dolgokkal fizettek.

Antallék nem tudtak sokat tenni a "porig rombolás" ellen mert az jelentős mértékben a valóság elfogadása volt.

Netuddki. 2012.11.22. 10:40:31

@01234567: A mai "elit" le van szarva. Egy biztos ha nem lesznek olyan jelöltek akik nem tartoznak közéjük akkor bizony leváltva sem lesznek. Ma sokkal nagyobb lehetőség van az internetben mint ezelőtt akár 10 éve. Csak ez a "probléma" ami Magyarországot sújtja magától nem fog megoldódni, internettel sem...

01234567 2012.11.22. 10:41:47

@01234567: Most megyek. De visszatérek, mint MacArthur Bataanra!

01234567 2012.11.22. 10:43:44

@kovi1970: Mielőtt lépek. Az embereknél a türelem, mint az egzisztenciájuk, már rég nincs. Nincs idő.

Elijah_Baley 2012.11.22. 10:45:36

@ByA: én ezt a cikket sok éve láttam, és lévén fogákony az összeesküvéselméletekre(eccerű választ ad összetett kérdésre) tökre élveztem, ősintén szólva, reméltem h közben történik ahazai politikai életben valami, ami egy kicsit is ellentmondana a cikknek, de lassan be kell láni, ez a cikk jó eséllyel a valóságot írja le...
ellenben a végkövetkeztetést egyre kevésbé értem, a legutóbbi választásokon (bizotsan sok más ember is kedveli ezt a cikket) alig sikerült megütni az érvényességi küszöböt, mégse történt semmi, vagyishogy de, más arányban bekerült az összes párt, akinek amúgy is bérelt helye van ott..
Most eltörölték az alsó határt, ekkor mi van?
ma három ember, aki nem olvasta ezt a cikket vagy konkrétan haszonélvezője a nyolcvankilenc utáni rencernek vagy simán részegen a kocsma helyett a szavazóhelységbe esik be továbbra is érvényes választást hoz össze..
hogyan tovább?

Globetrotter2014 2012.11.22. 10:50:02

@01234567: ok akkor sorban:
1a: most sem keresünk jobban, magasak az adóterhek, de inkább legyen áfaemeelés (már nem lehet tovább, EU limiten vagyunk), mint további versneyképességrontás. De aza a baj hogy az egészet hazavágjuk az unortodoxiával.
1b: drágultunk de nem ebben.
1c: sokkal nem lehetünk rosszabbak mint 20 éve legfejlebb relatív értelemben
Szerintem itt a politkusokra legfeljebb az unortodoxia maitt lehet fújni, erre Antalltól (Orbánon át) Bajnaiig mindenki adofiogyelt. Szavakban Orbán "II" is.
2. Piacbeszűkülés az orosz válság. Koreának nem adtunk el sok mindennt. Argentinának is csak megyget akartunk :)

A poltiksuokak köszönhető az EU keretmegállapodás (majd csatéakozás) amivel a máködőtőke bejött, az exportbarát monetáris poltika (amikor az MNB épp kormányoldalon volt). majd úgy 2000től 2004ig a fejlezstési politka (utána már károakt is okoztak SZVSZ).

3. Ezen nincs mit vitatni. úgy 2008 óta közröhej tárgya vagyunk sajnos.

4. Mit értesz neztei ipar alatt? Az eladhatalan kommunizmusban szocializálódott iaőprágakra gondolsz? Én alig látok 2-3 olyan vállaltok amiben benne volt a versneyképesség, és azok is nyugati klnow how-val.

Azért lássuk be a teljes agnol autóipar megszűnt, olyan neves cégek mint az IBM, Saab, Siemesn mobile ebek harmincadjára került. Tegyük már rendbe a fejünket a "nemzeti iparunk" esélyeit tekintve.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.22. 11:07:55

@De gustibusaut bene, aut nihil:

Félreérted a szavazat visszatartás jelentőségét amikor valamiféle jogszabély megközelítésében nézed. Egész másról van szó. Megpróbálnád egy adag képzelőerővel? Látod magad előtt mi történik azután,hogy kijön összesen 10% szavazott és az ebből győztes, mondjuk 6%-ot kapott párt ezen az alapon akar kormányozni? Ez legitimáció kérdése, és pszichológiáé. Kizárt dolog ilyen eredmény után úgy csinálni, mintha mi sem történt volna. Azonnal elkezdene lebomlani az egész. Az emberek, mind a 90% aki nem szavazott és tudja ennek a 90%-nak a része, akiknek minőségükben irtózatosan teli a töke azzal ami 23 éve megy, erősnek éreznék magukat. Ennek jelentős következményei lennének. Biztos.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.22. 11:12:29

@De gustibusaut bene, aut nihil:

Mellesleg szó sincs abban összeesküvés elméletről, Nyomonkövethető eseményeket mutat be, amik csak elfelejtődtek, nem véletlenül. Minden lényeges pont ami ott van, kilvasható a korabeli lapokban, ha valaki veszi a fáradságot és utánajár.

pipi_NL 2012.11.22. 11:42:58

Kedves Emberek,

A baj az, hogy nincs kivel helyettesiteni a jelenlegi politikusokat. Magyarorszag valsagban van, de meg nagyobb valsag sujtja a politikai elitet. Aki teheti, inkabb nem vallal politikai szereplest. Akinek tiszta a lelkiismerete, es azt akarja, hogy az is maradjon, az inkabb nem gondolkodik politikai palyan.

A korrupcio atszovi a politika minden szintjet. Legyen szo parlamentrol, miniszteriumokrol, onkormanyzatokrol. Aki becsuletesen akar eljarni, azt eltavolitjak (egy fecske nem csinal nyarat).

Ertelmes, retorikai keszseggel megaldott politologus vegzettsegu barataim mind megallnak a politikai elemzo szintjen: ertsd, kivulrol tekintenek a jelnlegi helyzetre (es kritizaljak azt).

Ebbol a valsagbol kikecmeregni...majdhogynem remenytelen. Ahogy valamely iro (sajnos a nevet elfelejtettem) mar megirta: az emberek hisznek a csodaban, de nem hisznek a valoszinutlenben.

Cinkes 2012.11.22. 12:01:23

Az olyan gazdaságpolitika ahol a gazdasági szereplők zsebéből kiveszik a pénzt (vagyis a gazdaságból vonják ki) ott előbb utóbb nem lesz forrás ami profitot termeljen. Ez már 2010-ben látszott, hogy öngyilkos küldetés. Mostanra be is érett a dolog ami megmutatkozik egyfelől a GDP csökkenésben, másfelől a kényszerű egyre nagyobb adóterhekben.

Nikos Galis 2012.11.22. 12:25:49

@ZF2: Nem tudtam kivenni az észrevételed indoklását, ahhoz talán az előző hsz-eket is olvasnom kellett volna. Tehát, ha van időd egy-két mondat erejéig, szívesen elovasnám a mondanivalódat.

Globetrotter2014 2012.11.22. 12:32:24

@Nikos Galis: nem igaz hogy folyamatos lejtmenetben vagyunk 60 éve (erre írtam vhol hogy 96-2006 kivétel (96-2002(feltételesen 2004) mint kormányzás, 98-2006 mint érezhető jólét)).

Az viszont igaz hogy könnyen haza tudtuk vágni azt amit évek alatt néha felépítettünk.

01234567 2012.11.22. 14:10:19

@ZF2: Elbeszélünk egymás mellett. Szerintem ebben az országban a lakosság a fontos, szerinted a büdzsé, államháztartás, versenyképesség...Nem is értesz, én pedig nem tudom elfogadni az érveid.
Nemzeti?Mezőgazdasági végzettségem van, tehát olyat amiről tudom, én láttam: Maga a mezőgazdaság, annak tönkretétele. Élelmiszeripar. Ezen belül:konzervgyárak(mond, az hogy lehet veszteséges?)cukoripar, tejipar...
Könnyűipar:a szakembergárda adott volt, alapanyag igénye alacsony, a gépek részben adottak voltak, de a beszerzendő sem egetverő költségű.
Ki volt az a korrupt féreg, aki a gagyi filléres kínai szart ráengedte, az országra? Én beszéltem vámtiszttel aki ez ellen a védővámokat kidolgozta, majdnem az állásába került. Tudna neked érdekeseket mondani...
De nem folytatom. Irigyellek...

Elijah_Baley 2012.11.22. 14:22:04

@ByA: nem tudom, ami az utóbbi két évben történik, az felettébb szürreális, a kormány kommunikációja minden emberi és társadalmi normát figyelmen kívűl hagy, mégse történik semmi. 2014-ben ha a kutya se megy el szavazni, megint mondanak valami igazán megalázót és minden marad a régiben, de jure minden ok. legfeljebb feláll még harmincezer ember és kitántorog nyugatra, vagy a környező országokba az esetleges hozzátartozóihoz és minden folyik tovább a megszokott keretek közt.
forrdalmat nem az egyszeri ember csinál, ő csak végrehajtja :)

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.22. 14:43:55

@De gustibusaut bene, aut nihil:

Érdekes nekem az a sajnos elterjedt megközelítés, amelyik semmi hatóerőt nem tulajdonít tehetetlenként átélt önmagának, úgy képzelve, hogy minden eszköz az ellenfele kezében van. Holott ezt semmi sem mutatja az eleve föltett kezeken kívül, továbbá a kiáltáson: üssél!

Mire jó mindig azt lesni, mit tehetnek ŐK, ahelyett, mit tudunk tenni MI?

Ha aszavazók arénya nem több kb. 15%-nál, megígérem, egyszerűen mert bizts vagyok benne, egészen új világ kezdődik Magyarországon. Hogy milyen, az a magyar nép kezében lesz, akkor oda fog kerülni. A megoldás: alulról építeni új rendszert. Semmi más nem segít. Ez már bebizonyosodott.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.22. 15:03:51

@De gustibusaut bene, aut nihil:

Viszont ahhoz, hogy ez megtörténhessen, vagyis, hogy ennire kevesen menjenek el szavazni, nem elég sokaknak kiábrédultan csak otton maradni. Közösségnek kell ehhez otthon maradnia. Olyannak, amelyik e körül a gondolat körül kristélyosodik ki már előre, a szavazat tudatosa megvonásának a gondolata körül. Senki sem fog megkockáztatni kormányt alakítani a saját, a szavazásra jogosultak 6, 7, 8, akár 9 vagy 10%-át kitevő „győzelme” alpján, akérmit engednek meg a paragrafusok. Mindenki a döbbenetes eredményről beszélne, a saját jól fölfogott nem a legrövidebb távú érdekei miatt aggódó média is, a népi meghatalmazés hiányáról és, hogy ez így nem demokrácia. A legmerészebb amita győztes ilynekor esetleg megethet, hogy a kormábyna való részvételre hívja meg az összes többi a parlamentbe bejutott, de akér annak is kevesebb szavazatot szerzett prto. Ami már nagy eredmélny, mert ezzel kezdetét veszi a frontok tisztázása. nem lehtne pl többé egyik odal mésik oldal játszssal összezavarni a népet. Ha elfogadja a többi. Ha nem, a többi nem előre látható, dkár is róla spekulálni. De, hogy nem marad minden az eddigiekben az biztos.

Az egyik titok: az embereknek már most azonnal el kell kezdeniük tudatosan nem beszélni egymással többé oldalakról, személyekről, szavazásról (hogy kire) hanem csak ügyekről, hogy ki mit hogyan szeretne, miért úgy, hogyan lehet elérni azt stb. Ezt a magyar nép meg tudja tenni mai kezdettel, ha akarja, de nem fogja, ha mindig mindent eleve önföladéással közelít meg és azt várja, hogy valaki más, kívülről, vagy nagy ember akinek nagy neve van bentről majd elintézi neki. Ilyen soha nem lesz.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.22. 18:56:34

Érdekes. Itt politikai tartalom miatt törülnek?????

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.22. 18:57:48

Ja nem! Furcsa. Az előbb nem látszott az utolsó hosszabb bejegyzésem. Nyilván valami technikai izé volt csak.

Elijah_Baley 2012.11.23. 10:19:55

@ByA: asszem lehalt a bloghu... nekem ez olyan utópisztikus képnek látszik, akármannyien is gondolják egységesnek a hazai politikai felhozatalt, mindig akad legalább ugyanannyi szavazó, aki közvetlenül a reklámoknak hisz.. és ugye -asszem aronson írt erről- az irányított marketing szerepe megkérdőjelezhetetlen az első színész foglalkozású elnök sikere óta.
csodálatosan megkomponált, koherens színjátékot látunk, az élet minden terülétén arról, ahogy a politikai pártok egymással harcolnak. szerintem lassan maguk is elhiszik, lassan a szerepükkel is azonosulnak és eljön egy kor, mikor már valóban elkezdenek különféle és disztingvált politikai ambíciókat táplálni...

Bilbo 2012.11.23. 15:40:39

@Putyilov gyári melós:

"Gyere haza ..."

Próbálok, de családi okokból (feleségem nem magyar) ez nem egyszerű.

Tudom, hogy otthonról semmi sem egyszerű, mindeki panaszkodik, stb. De ha van egy lakásod és vannak gyerekeid, és ha nem is spórolsz, de legalább megélsz a fizetésedből, akkor inkább Magyarország mint Spanyolország még objetív alapon is.

M.o. össze fogja szedni magát.

pl. Spanyolországban minden egyetemen megtiltották új embert felvételét, minden nap az újság a CDS értékeket írja (tönkremenetel kivédésére alkalmazott biztosítás államkötvényekre), stb.
M.o.-on meg újabb kutatóknak nyitnak lehetőségeket.

Látszik a különbség.
süti beállítások módosítása