sorok között

sorok között

A második Bajnai-kormány

2012. november 09. - Politikai Ateista

Bajnai jött, látott, és győzött, legalábbis a HVG megrendelésére készített október végi Medián felmérés alapján. A hivatalos zászlóbontás után alig egy héttel az Együtt 2014 mozgalom a legjelentősebb ellenzéki erővé lépett elő. A bizonytalankodókat nem ijesztették el a múlt - Millás tömegben kószáló - kísértetei: Kuncze és Gyurcsány.

Egészen más viszont a helyzet, ha a kérdésfeltevés során a szavazócédulára felkerül az Együtt 2014 Mozgalom is. Bajnaiék szervezete máris a teljes választókorú népesség 14 százalékának támogatására számíthat, ami a választani tudó „biztos” szavazók (jelenleg még csekély jelentőségű) csoportjában 22 százaléknyi voksot jelent. - Medián: Bajnaiék lettek a legjelentősebb ellenzéki erő - HVG

A első jelentősebb, Bajnaiék támogatottságát centiző közvéleménykutatás eredményei valószínűleg legalább annyi fejvakarást okoztak az egyelőre tartózkodó MSZP pártszékházában mint a Miniszterelnöki Hivatalban. Nyilvánvalóvá vált, hogy ha a szocialisták 2014 után szeretnének egy szeletet a kormányzásból akkor előbb-utóbb fejet kell hajtaniuk a legújabb messiás előtt. Az Együtt 2014 mozgalom fő célja a balközép erőinek az egyesítésével megnyerni a következő parlamenti választásokat és erre a jelek szerint még esélye is lehet, a szövetség azonban megosztott, és ez a megosztottság az MSZP feltételezhető betársulásával csak fokozódni fog. Az Orbán-kormány elmozdításának szent célja elfedi a törésvonalakat, és elhomályosítja az érdekellentéteket - de csak ideiglenesen. Az esetleges választásokon aratott siker után viszont azonnal elszabadulnak majd az indulatok a demokratikus balközép oldalán, és olyan hatalmi harcoknak lesznek a választók a tanúi amelyeket akár még szórakoztatónak is lehetne tekinteni - ha nem az ország jövője lenne a tét.

A pozícióharcok vesztesei kétségtelenül a Bajnai ugródeszkájául szolgáló lelkes amatőrök lesznek, az olyan szervezetek mint például a Milla és a Szolidaritás, azt viszont nehéz lenne még megjósolni, hogy a politikailag fajsúlyosabb MSZP Kft, vagy a Bajnaihoz közelebb álló dezertőr Gyurcsány fog jobban kijönni a csatározásokból. Sok a bizonytalanság, de a valószínű, hogy a második Bajnai-kormány - ha egyáltalán lesz olyan - a hátbaszúrás kormánya lesz.

Update!!!!!

Elő a pattogatott kukoricával, kezdődik a műsor:

Mesterházy: Az MSZP nélkül nem lesz kormányváltás

Index

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr994896603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.11.09. 09:24:42

Hány éves voltál a rendszerváltozáskor?
(Mondjuk akkor nem egy kiépülő, hanem egy összeroskadó diktatúra volt hatalmon.) Hasonló történt és ez természetes. Amiről elfeledkezel, hogy közben a hatalom is változott: MSZMP-ből MSZP és Kommunista Párt lett, sok új emberrel. Ha a Fidesz szétrobbanna, mondjuk megjelenne egy demokratikus jobboldali párt, az egy nagyon más helyzet lenne. Nem beszélve a gazdasági holdudvar és talpnyalói hadsereg eróziójáról.

2012.11.09. 13:20:28

Orbán nem azért építette fel ezt a rendszert, hogy karba tett kézzel nézze, hogy más beüljön a hatalomba!

"A második Bajnai kormány" - naív cím, mintha itt polgári demokrácia lenne...

Arra nem gondolsz - és elemezgeted itt, hogy mi lesz az LMP-vel -, hogy egy választási vereség mit jelentene Orbánnak.
Kétharmados vereségnél megindulnak a patkányok a süllyedő hajóról. Beláthatatlan események indulnának el.
Feles vereségnél pedig 2006 reloaded, de úgy, hogy a 2006-os utcai események leányzsúr hozzá képest. Az összes foci ultra, a teljes szélsőjobb be lenne vetve, "hogy tudjunk mozdulni, ha mozdulni kell!"

antiforradalmár 2012.11.09. 20:56:05

Biztos hogy lesz második Bajnai Kormány! Mindegyik párt jelentős szavazót fog veszíteni! A zemberek már nem akarnak harcolni, a zemberek nem arra adtak felhatalmazást, hogy a narancsossok az múlttal - bosszúval - foglalkozzanak, hanem arra, hogy rendbe tegyék az országot! Sajnos nem úgy néz ki, hogy ilyen szándékuk lenne. Még mindig a múlttal állnak harcban! Szerencsétlenek!

Persécuté Persécuteur 2012.11.13. 21:20:54

Hogy is ne lenne II. Bajnai-kormány? Természetesen II. Bajnai-kormány lesz, aztán még a választás utáni nyáron jön a nagy kiábrándulás (mert a várt nyugdíjemelés, béremelés és adócsökkentés "átmenetileg" nem valósulhat meg az előző kormány hibái miatt), a kormány elbizonytalanodik, feladja a hosszú távú terveit, de azért még kapaszkodik a székébe 4 évig, lázas semmittevés közepette.

Elindul az újabb messiásvárás, és 2018-ban meg is jön a jobboldali messiás, aki megígéri az elszámoltatást, az ügynökügyek lezárását és a II. Bajnai-kormány által privatizált MOL, tb és közművek visszavételét. Könnyen lehet, hogy ez a messiás egy friss arc, bizonyos O. V. lesz.

És akkor megint vége lesz a demokráciának, megint felébred az igény a rezsimváltásra, és várni kezdi az ország a baloldali messiást, aki ígéri, hogy visszavezeti az országot Európába és megállapodik az IMF-fel :)
süti beállítások módosítása