sorok között

sorok között

Gyula és a kartell

2012. augusztus 13. - Politikai Ateista

A nap szégyene egyértelműen Budai Gyula, aki minden kétséget eloszlatott Magyarország jogállami viszonyaival kapcsolatban. Feltéve, hogy él még itt valaki akinek maradtak illúziói.

„Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében. Két év alatt 11 ezer hektárról 5 ezer hektárra csökkent Magyarországon a dinnyetermő terület. Mi vissza akarjuk állítani a korábbi termőterületet, ami csak úgy lehetséges, hogy a termelő ne csak az önköltséget kapja meg, hanem legalább 15-20 százalék haszna is legyen a terméken. A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?”

Az egykori kijelölt inkvizítor és jelenlegi vidékfejlesztő Budai visszarepít minket az időben néhány évtizedet a tervgazdaság sötét időszakába, amikor függetlenül a kereslet-kínálat piaci törvényszerűségeitől az illetékes hivatalban központilag határozták meg, hogy mi mennyit ér. Ráadásul a véleményét sikerült egy kocsmában vagánykodó suttyó megyei párttitkár stílusában prezentálnia. Így lett igazán tökéletes az összkép.

Azt hiszem, hogy az lenne a legjobb ha Budai "majd én mingyá megmondom mennyi a dinnye" Gyula - aki a Gazdasági Versenyhivatalon kívül szabadversenyes kapitalizmusra is fittyet hány - kormányszóvivőként folytatná a karrierjét, nagyon sok felesleges mellébeszéléstől kímélne meg mindenkit.

- Állami földek pályáztatása? - Mi közötök hozzá?

- Közgép? - És akkor mi van? Mit tudtok csinálni? Nem tetszik? El lehet ballagni kistáskák....

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr744710372

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megvédi a dinnye árát, kereskedők zsebét tömi vele a kormány 2012.08.14. 07:53:50

Állambácsi után picsogtak a dinnyés gazdák – megkapták! Nem lesz 69 forintos akciós dinnye a boltokban, a nem várt extra bevétel viszont a multiknál marad. Azzal, hogy a kormány “megkérte” a kereskedőket, hogy ne adják 99 forintnál ol...

Trackback: Budai elvtárs, ez már az ítélet! 2012.08.14. 07:50:46

A hazai és az uniós jogszabályok megsértésével büszkélkedett Budai Gyula a Csongrád megyei gazdakörök fórumán. Mely hazai jogszabályokat sért a megvalósult dinnyekartell és a tervezett alma- és egyéb kartellmegállapodás? Mely uniós jogszabályokat sért ...

Trackback: Budai elvtárs, ez már az ítélet! 2012.08.14. 07:49:10

A hazai és az uniós jogszabályok megsértésével büszkélkedett Budai Gyula a Csongrád megyei gazdakörök fórumán. Mely hazai jogszabályokat sért a megvalósult dinnyekartell és a tervezett alma- és egyéb kartellmegállapodás? Mely uniós jogszabályokat sért ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IamTwo 2012.08.13. 20:26:44

Ha a stílussal nem is, de a tartalommal egyetértek. Az általa emlegetett 15-20% nem irreális.
Sokszor emlegetik, hogy a magyar mezőgazdaság nem hatékony az elaprózott birtokméret miatt, csakhogy erről általában nem a gazdák tehetnek. Nemrég akartam 5 ha szántót venni. Természetben olyan egységesnek nézett ki, miközben 10 tulajdonosa volt. Eredeti tulajdonos tsz osztásból, özvegyi jog, öröklés, gyerekek unokák... rettenet.
Szerintem sokkal messzebbre visz ez a téma annál, hogy 3-4 bekezdésben el lehessen intézni.
A végletekig leszorított ár senkinek sem jó, még a fogyasztónak sem, mert előbb-utóbb a minőség rovására megy. A mai magyar átlagfogyasztó ízlését pedig sajnos a vékonyabb pénztárca dominálja, nem az ízlelőbimbó.

IamTwo 2012.08.13. 20:29:12

Még egy. A hatósági áras termékek esetén általában lefelé szorítják az árat, hogy a nép egyszerű gyermeke is meg tudja venni, nem támaszt tartanak alá.

mizrolist 2012.08.13. 21:28:52

@IamTwo: de akkor miért azt az árat szabták meg, amelyet a boltban kell fizetni, miért nem az átvételit, amit a termelőnek fizet a nagykereskedő?

2012.08.13. 21:32:48

@IamTwo:

"A végletekig leszorított ár senkinek sem jó, még a fogyasztónak sem, mert előbb-utóbb a minőség rovására megy. A mai magyar átlagfogyasztó ízlését pedig sajnos a vékonyabb pénztárca dominálja, nem az ízlelőbimbó. "

Akkor minőségi szabályozás kell, nem árszabályozás. A problémát kezeljük ott, ahol a probléma van.

komplikato 2012.08.13. 21:41:01

És persze megint kamuzott a marhája, a termelők az előző évi és idei ár közti különbözetből kaptak vagy kemény 4-5 forintot és újra itt a kérdés: Ki TETTE ZSEBRE A LOVÉT???
A termelők biztos nem.

@mizrolist: Hát ez az.

Yeto 2012.08.13. 21:44:14

egy kocsmában vagánykodó suttyó megyei párttitkárra nem kellene haragudni azért, mert egy kocsmában vagánykodó suttyó megyei párttitkár stílusában szólal meg, máséban gondolom nem tud.

@IamTwo: Ezt meg lehet oldani legalább kétféleképpen. A jogállamiság keretei között, meg így.

Illyés Edith 2012.08.13. 21:55:10

@mizrolist: Ha megszabja a minimális átvételi árat, akkor a kereskedő külföldről importál dömpingáron. A Balkánon már a dinnye utószezonja van, szinte bármennyiért eladják a termelők a maradékot - kb. mint nálunk szeptember közepén. Csak akkor lesz magyar dinnye a polcon, ha a kereskedők profitelvárásai teljesülnek. Különben jön be a görög, meg görögnek álcázott macedón áru, és EU-s keretek közt nincs eszköz a megállítására.

(Ezt nem Budai védelmében írom.)

zala 2012.08.13. 22:00:21

@IamTwo:
Látod ezek a buta komcsik még ezt is, nem kicsit hanem nagyon.
Szójmán' rájuk, hogy: HÉLÓ. Hátha rád hallgatnak. ;)

mizrolist 2012.08.13. 22:02:09

@Illyés Edith: viszont így a termelőkhöz minimális mértékben csorgott le az áremelés... vagyis rajtuk szinte semmit sem segített.

komplikato 2012.08.13. 22:11:03

@Illyés Edith: "... és EU-s keretek közt nincs eszköz a megállítására."

Ez most tény vagy a szokásos "mindenki tudja az EU-ról" legenda, aminek nincs alapja?

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.13. 22:17:25

Most öszintén,kit lep meg ez a hozzáállás ?

Illyés Edith 2012.08.13. 22:18:00

@mizrolist: Hát annál azért több, mint mikor a szezon csúcsán 49 Ft-os akciós áron kínálták a láncok, és 20 Ft volt a felvásárlási ár. Most nagyságrendileg a 95 Ft-os bolti árból 20 Ft az ÁFA, 35 Ft a kiskereskedelmi árrés, 10 Ft a nagykereskedőé/felvásárlóé, és 30 Ft marad a termelőnél.

Illyés Edith 2012.08.13. 22:19:57

@komplikato: Ha valami görög papírokkal érkezik a határra, és forgalmazását nem tiltja jogszabály (nem kábítószer, nem fegyver) azt be kell engedni.

Big-B 2012.08.13. 22:23:29

A GVH pedig természetesen megbünteti azokat az áruházláncokat, akik ezt a megállapodást be is tartották, hisz a törvény rájuk érvényes, ha Budai Gyulára nem is.

lesek 2012.08.13. 22:36:25

A termelőket állami támogatásban kellene részesíteni, nem pedig a fogyasztókéban. Van Úniós forrás elég, de akad más is.

IamTwo 2012.08.13. 22:52:49

@mizrolist: nem tudom, nem voltam ott :)

De azért örülök, hogy alapvetően a "hogyan"-on morfondírozunk, nem magán a támogatáson.

@lesek: dinnyeadó.

Illyés Edith 2012.08.13. 23:06:09

@lesek: Tilos az EU-ban a mezőgazdasági termelést közvetlenül támogatni. Uniós forrás jelenleg tudomásom szerint csak a TÉSZ-ek raktárközpontjainak fejlesztésére van. Ahhoz viszont 25% önerőt le kell tenni.

moncayo 2012.08.13. 23:09:46

Nem volt ez a pasi (vagy az apja) munkásőr a Tsz-ben?

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.08.13. 23:25:18

Aha, de arra senki sem válaszolt, hogy mitkeresoszkópéteravizerben?!? :D Gyulát nem hagyja nyugodni ez a kérdés, ettől ilyen feszült. Amúgy meg az, hogy úgy viselkedik, mint egy kocsmában vagánykodó suttyó megyei párttitkár, nyilván azért van, mert ő egy kocsmában vagánykodó suttyó pártnyalonc.

Az ilyen büdösparasztok miatt fogja szerintem (és reményeim szerint) elveszíteni a választást 14-ben, ha elveszítik. (amiben távolról sem vagyok biztos, de ez egy másik sztori)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.13. 23:35:00

@Illyés Edith: Az EU nem fizet területalapú mezőgazdasági támogatást, amit a kormányok bizonyos mértékig saját zsebből kiegészítenek?

parandroid 2012.08.13. 23:36:58

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: kérlek, az ilyesmit hagyjuk meg a hanyatló imperializmusnak.

"Ráadásul a véleményét sikerült egy kocsmában vagánykodó suttyó megyei párttitkár stílusában prezentálnia." de hát az. egy suttyó megyei pártállamtitkár, csak nézzük és hallgassuk. nem értem, mi a kérdés?

dr. mesterséges színezék 2012.08.14. 00:00:03

@IamTwo: "nem hatékony az elaprózott birtokméret miatt, csakhogy erről általában nem a gazdák tehetnek."

Francokat nem.
Téesz helyett kellett nekik nadrágszíjparcella, a téeszből hulladékáron vihető, vagy szimplán ellopott traktorral, torgyániádákkal - mer a téesz komonista gondolat. A dán Örgjebörgje meg röhög a markába, hogy náluk az egész ország akkora, mint itt a két Alföld, és többet kihoznak belőle.

dr. mesterséges színezék 2012.08.14. 00:03:21

"Aha, de arra senki sem válaszolt, hogy mitkeresoszkópéteravizerben?!"

Ahogy Gyulát ismerhetjük, a két dolog összefügg - a fejiben.

Hallotta, hogy a görögdinnye németül is, angolul is vízdinnye... víz... víz... hoppá, vízeer... vízÁR... háppersze, a dinnye ára... na maj jól odacsapunk ennek a nemzetrontó Oszkónak!

dr. mesterséges színezék 2012.08.14. 00:05:18

@Yeto: "Ezt meg lehet oldani legalább kétféleképpen."

Az olyan zsenánsan orthodox vóna.

Illyés Edith 2012.08.14. 00:20:29

@online távmunkás: A területalapú nem a termelést támogatja, hanem a területet. Alacsony aranykorona-értékű, azaz olcsó föld esetében ez szép jövedelmet jelenthet.

A nagy dinnyetermelő falvak határában az ország legjobb minőségű, 40 aranykoronás területei vannak, a hektáronkénti ár 1-1,5 millió Ft magasságában. Itt területalapú támogatás önmagában nagyon keveset hoz a befektetett vagyon értékéhez viszonyítva.

Másrészt a területalapú támogatás beépült az európai termény- és élelmiszerárakba. Önmagában nem növeli az EU-n belül a versenyképességet, mert mindenki kapja. (A nyugati gazdák már egy fél évszázada, mi pedig csak egy pár éve.)

Bakacsin 2012.08.14. 00:27:31

Ezek a narancs színű vörösök már megint jót akartak, de fingjuk sincs róla, hogy kell csinálni. Amikor meg valaki megmondja nekik, hogy elkúrták, akkor megmagyarázzák. Gyulának így sikerült a magyarázat. Tőle ennyi telik.

Uebermensch 2012.08.14. 01:04:19

@moncayo: Azt nem tudom, de ez volt az a csóka, aki ügyvéd létére elhunyt személy nevében aláírt valami szerződést (magánokirathamisítás). Most meg itt osztja az eszet. Nem köpném le, mert dzsuvás lenne tőle a nyálam.

gabest1 2012.08.14. 02:35:18

Nem értek a dinnyéhez, meg nem is nagyon szeretem a görögöt, de kétszer akkora területen nem kétszer annyi dinnye fog teremni? És ha valamiből kétszer annyi van, nem kétszer olyan nehéz eladni magas áron?

breki11 2012.08.14. 02:49:07

ez a Budaji egy igazi gyökér
(és most elnézést kérek a sárgarépától)

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2012.08.14. 03:43:15

Egyébként jogos az, hogy a GVH megbüntethetné, - sőt meg is kéne - az üzletláncokat. Aztán lehet, hogy mutogatnának, hogy honnan jött az ötlet, akkor esetleg lehetne valami felbujtás alapján eljárást indítani. Persze sikertelenül.
De azt azért lássuk be, hogy ha én kirabolok egy bankot és az elvitt pénz 10 %-át jótékony célra adom, attól még bankrabló vagyok...

2012.08.14. 03:55:48

Én csak azt szeretném tudni, hogy a külföldi termelők miért tudják olcsóbban megtermelni a dinnyét? Mi kerül nekik ott kevesebbe? Mit csinálnak másképp? Mik azok a tapasztalatok, ötletek, amit a magyar dinnyetermelők lemásolhatnának?
Vagy lehet, hogy csak gondolkodni és/vagy keményen dolgozni kellene, de ezek fárasztó dolgok?

zbzbzb 2012.08.14. 05:55:17

most akkor hogy is van ez az "extraprofit"? már ha lenne ilyen szó.
15-20%? a dinnyéseknek? nem szégyellik magukat? a magyar nép munkától verejtékben úszó csecseit szívni parazita módjára.
ennyiért a mobilszolgáltatókat már majdnem államosították!

srácok, kurva nagy szar van ebben a rántott hús formájú putriban.

aki teheti meneküljön.

magyar dinnyét ne vigyetek magatokkal, nehéz és még drága is.

kormányzó 2012.08.14. 07:20:59

@the Static:
Na látod!
Ez a valódi kérdés,minden más,csak szófosás.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.08.14. 07:33:34

Ez a minisztérium és ez a kormány

- árdrágításban utazik -

És mit tudunk csinálni ?
Elhisszük, hogy ez az érdekünk ?

Hogyne hinnénk, hiszen fülkeforradalmár zsenike ez az ország.

Kis ember 2012.08.14. 07:35:59

Látom, itt sokan vitatkoznak a dinnye áráról,termelési módokról, stb.
Itt nem erről van szó.
Arról van szó, hogy egy kormány, egy minisztérium megszegi a törvényeket és aztán csak vállat von: nem érdekel.
Hogyan várhatja el az állam, hogy a polgárai jogkövető magatartást folytassanak, ha ő maga nem tartja be a törvényeket?
A történelem ezerszer bebizonyította, hogy nehézkes és rövid távon néha hátrányos dolog a jogállam és néha veszteséges a szabályokat betartani, de hosszú távon ez az egyetlen járható út.

mahet 2012.08.14. 07:36:07

Budai csak megmutatja, hogy mit értett a főnöke a fél-ázsiai származék alatt. Hát ezt, ez a követendő példa. Továbbra se fizesd ki a számlát csak fél év csúszással, csalj, lopj, hazudj! Ez a magyar - bocsánat! - MAGYAR virtus!

Wagem 2012.08.14. 07:43:32

Budainak tök igaza van.
De ti csak rágódjatok.
Ez a dolgotok,ha már a nyaralás elmaradt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.08.14. 07:49:58

@Wegam: Persze, hogy igaza van.

Bármit megtehetnek, bármit drágíthatnak büntetlenül.

De te csak nyalj. Ez a dolgod.

Kis ember 2012.08.14. 07:55:11

@Wegam:
Hiányolom azt a szócskát és a folytatást, hogy mert ...
Ugyanis amit írtál, az rajongás (seggnyalás) és nem érv.

kormányzó 2012.08.14. 08:00:15

@Wegam:
Te pedig,b+ a fél-ázsiai cigány mamád,mert ez a dolgod.

BTA 2012.08.14. 08:03:00

Wegam:
-talán nem kellene szarrá adóztatni a vállalkozásokat
- talán nem kellene agyonnyomni őket az irreális adminisztrációval
- talán épkézláb, szakmailag valóban komolyan vehető agrár- (és egyéb-) politikát kellene folytatni
- talán a magyar termelőknek kedvezőbb feltételeket kellene kiharcolni az EU-ban.
Stb.

De ehhez persze érteni kellene valamihez a pofázáson, lenyúláson kívül.

Ez a sztori is csak azt bizonyítja, hogy a fidesz a maga szocializmusát építi... és sajnos nagyon sokaknak erre van igényük...

dr kíváncsivagyok 2012.08.14. 08:21:06

- Állami földek pályáztatása? - Mi közötök hozzá?

- Közgép? - És akkor mi van? Mit tudtok csinálni?

Ez az Orbán rezsim "Ars poetica " - ja !

dr kíváncsivagyok 2012.08.14. 08:21:51

"de akkor miért azt az árat szabták meg, amelyet a boltban kell fizetni, miért nem az átvételit, amit a termelőnek fizet a nagykereskedő? "

Itt van a kutya elásva....

dr kíváncsivagyok 2012.08.14. 08:23:22

- Állami földek pályáztatása? - Mi közötök hozzá?

- Közgép? - És akkor mi van? Mit tudtok csinálni?

Ez az Orbán rezsim "Ars poetica " - ja !
...és hosszasan lehet sorolni :
Náci színház
Náci újratemetés
Nácik kitüntetése
stb

dr kíváncsivagyok 2012.08.14. 08:24:37

@Wegam:
"Budainak tök igaza van."

Miben is van igaza ?
Kifejtenéd ?

csücsköm 2012.08.14. 08:25:04

@the Static: Ezt szerettem volna én is megtudni, és nem csak a dinnyével kapcsolatban..

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.14. 08:26:46

FRISS HÍR:

Előbb a rádióban azt hallottam, budai már tagadja a kartellezést.

vénkujon 2012.08.14. 08:29:33

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: egyszemélyes békemenetet indított, a saját szája ellen...és győzött.:D

M_R 2012.08.14. 08:30:27

"véleményét sikerült egy kocsmában vagánykodó suttyó megyei párttitkár stílusában prezentálnia."

Mivel ő egy suttyó megyei párttitkár...

we 2012.08.14. 08:30:27

Gyurcsányahibás!
Elmúltnyolcév!

red shield rapresentative 2012.08.14. 08:38:12

A legnagyobb hasznot az állam kaszálta = 27% ÁFA bevétel!

Az állam többet kaszált tisztán, mint a termelő!

21Ft-ot kapott ÁFA formájában a fidesz minden eladott 1 kg dinnye után.

jog-ász 2012.08.14. 08:38:41

mondjuk az sem lett volna hülyeség ha már a tartalmat is nézzük, ha nem a dinnye eladási árát, hanem a gazdáktól, termelőktől a felvásárlási árat határozzák meg, hogy annak is legyen már kicsit jó(ha már mindenképpen állami belepofa van)aki dolgozott vele egész évben és nem csak a cba-nak aki eladja.

Protestant 2012.08.14. 08:41:30

Ki akadályozta meg mondjuk Budai Gyulát, hogy a termelési és az értékesítési hely távolságától függő "környezetvédelmi" - valójában protekcionista - adót vezessen be? Merthogy abba még az EU se tudna belekötni...

georgie58 2012.08.14. 08:51:01

Ez a Budai egy felkapaszkodott tapló; ha nem a fidesz tólná a szekerét, akkor még tyúkperekben sem kapna megbízást. Nem csodálkoznék - ahogy kinéz - ha a seggére a saját fejét tetováltatta volna.
Untouchables? De még meddig ? Az ügyészség miért nem tesz ellene hivatalból feljelentést ??? Hol vagy Poltpeti ?

ledo76 2012.08.14. 08:51:13

@Kis ember: Ez a lényeg, semmi más.

2012.08.14. 08:53:14

20 % nyereség? Luxusprofit!

georgie58 2012.08.14. 08:53:20

@Wegam: Te melyik fidesz kondérból zabálsz, troll ?

Le_Penseur 2012.08.14. 08:55:37

És mi napi bruttó 74.000 Ft fizetést adunk ennek a szakpolitikusnak....

dr. mesterséges színezék 2012.08.14. 09:18:46

@Kis ember: "Hogyan várhatja el az állam, hogy a polgárai jogkövető magatartást folytassanak, ha ő maga nem tartja be a törvényeket?"

Nem várja el: örül, ha büntethet, mert az többet használ a hangyafasznyivá zsugorodott dzsídípínek.

dr. mesterséges színezék 2012.08.14. 09:20:09

@zbzbzb: "most akkor hogy is van ez az "extraprofit"? már ha lenne ilyen szó.
15-20%?"

10 pont

dr. mesterséges színezék 2012.08.14. 09:22:39

@dr kíváncsivagyok: Nem borsó ez, hogy Wegam kartács kifejtse - ráadásul neki a borsófejtés is komoly agymunka, nem tartozván hozzá Orbáni iránymutatás.

dr. mesterséges színezék 2012.08.14. 09:50:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "budai már tagadja a kartellezést."

Azok a zaljas komonisták - élükön Gyurcsánnyal - aknázták alá a száját, amikor azt mondta, hogy mégis.
Mostan csak az nem világos, hogy ha mégsem volt kartell, akkor nem is dicsőség, és az a sok okos támogató gondolat, amit a nyáj hozzátett, most mind elektronikai hulladék?

laci0011 2012.08.14. 14:57:57

@Le_Penseur: Össze kéne adni hogy még hányan kapnak fizetést olyan produkcióért amikor a befektetett tőke ezreléke az eredmény...Oszt akkor kiderülne mekkora vízfejet cipel a gazdaság.

laci0011 2012.08.14. 14:59:21

@georgie58: Mindegy hol zabál, sok vályú van.

munkásőrkék felnőttpelenka 2012.08.15. 08:25:43

@Wegam: Én itt jól elvagyok Londonban. Itt nem dobálnak meg idióta árpádsávosok ha kimegyek bulizni a meleg büszkeség napján, nem cikiznek ha rózsaszín cicanadrágban megyek a fiúwécébe. Itt elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Nem kell dühöngeni azon ki mit lop, megkapom a fizum, elvégzem a melóm. Itt az internet és beleugathatok a dolgaitokba. Egyébként le van szarva az ország+

munkásőrkék felnőttpelenka 2012.08.15. 08:28:05

@georgie58: Én Londonban zabálok. Többet kapok itt sima takarításért, mint ti a bérbloggerkedésért.
Itt nem foglalkoznak azzal ha két fiú kéz a kézben jár, sokkal nyugisabb az életem.

munkásőrkék felnőttpelenka 2012.08.15. 08:29:10

@dr kíváncsivagyok: Mindenben. Annak a politikusnak akinek olyan jó segge van mint neki, csak igaza lehet.

munkásőrkék felnőttpelenka 2012.08.15. 08:30:14

@kormányzó: A fiúkat szeretem, úgy hogy az öcséd baszom meg max.

munkásőrkék felnőttpelenka 2012.08.15. 08:30:56

@Kis ember: A seggnyalás az jó, főképp utána jól beverni!
süti beállítások módosítása