sorok között

sorok között

A munkanélküliek akasszák fel magukat!

2012. július 16. - Politikai Ateista

Lassan kezdenek nyilvánosságra kerülni a spanyol bankmentőcsomag részletei. A hírek szerint 2013 júniusáig több részletben, nagyjából 100 milliárd euróra számíthatnak a pénzintézetek, ami soknak tűnhet, például a magyar IMF hitelkeret fényében, valójában azonban elenyésző összeg a spanyol bankrendszer problémáihoz képest. Időhúzásra mindenesetre elég lesz, talán egy évig.

A bankmetőcsomaggal kapcsolatos egyeztetésekkel párhuzamosan a spanyol kormány széleskörű megszorító intézkedéseket jelentett be, amelyek keretein belül 2 év alatt 65 milliárd eurót szeretnének megspórolni. Csak az arányok kedvéért mégegyszer:100 milliárd a bankároknak, mínusz 65 milliárd az adófizetőknek. A klasszikus adónövelés-kiadáscsökkentés kombó természetesen elszabadította az indulatokat a madridi utcákon.

"Az újabb takarékossági intézkedésekkel 2015-ig további 65 milliárd eurót akarnak megspórolni a spanyol költségvetésben. Csökkennek egyebek mellett a munkanélküliek ellátásai, a bérek a közszférában és a törvényhozásban, több állami vállalatot bezárnak, és felgyorsítják a nyugdíjkorhatár felemelését 65-ről 67 évre. Emellett 3 százalékponttal, 21 százalékra emelik a legszélesebb körben alkalmazott forgalmiadó-kulcsot, az alacsonyabb, 8 százalékosat pedig 10 százalékra emelik." - Mfor.hu

De nem csak az utca embere fejezte ki a megszorításokkal kapcsolatos véleményét, a spanyol törvényhozás épületében is forrtak az indulatok. Miközben Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök éppen a munkanélküliek juttatásainak csökkentéséről tájékoztatta a képviselőket egy szemfüles operatőrnek sikerült lekapnia Andra Fabra kormánypárti képviselőnőt amint azt üvölti "Que se Jodan", ami magyarul nagyjából annyit jelent, hogy baszódjanak meg. Fabra egy kis bepillantás adott a spanyol elit értékrendjébe. Tekintettel az országban uralkodó 25%-os munkanélküliségre nem túlzás azt állítani a képviselőnő az ország negyedét küldte el a fenébe.

Andrea Fabra apja Carlos Fabra szintén a spanyol kormánypárt színeiben politizál, Castellón tartomány kormányzója. Lánya soha nem volt pályakezdő munkanélküli, az egyetemi diplomaosztóról egyenesen a helyi közigazgatásba katapultált, ahol tanácsadóként kezdett, majd villámgyors karriert futott be. Sikeres ember.

Carlos Fabra arról híresült el, hogy a közelmúltban felépítetett egy repülőteret ami azóta is használaton kívül van, és a repülőtér elé 300000 eurónyi közpénzből állítatott egy 24 méteres szobrot, - kapaszkodj meg - saját magának. Ezen kívül egy nyomozás is folyik ellene, mert a hatóságoknak feltűnt, hogy a kormányzó úr az elmúlt évek során hétszer vitte el a főnyereményt az El Gordo elnevezésű lottójátékban. Talán nem véletlen, hogy Spanyolország ott tart ahol tart.

Andrea Fabra nem mond le.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr684659326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.07.16. 16:29:21

Persze azt is el lehet játszani, hogy bedőlnek a bankok. De akkor az összes betétes elveszti a megtakarítását. Az pedig nem potom 65 G€-ba fájna!

gono 2012.07.16. 16:41:40

az adofizetőknek a megszorítások pozitivan veendők figyelembe. az adót _nem_ fizetőknek negatívum.

Kutchek (törölt) 2012.07.16. 16:45:14

1. Ezt az Andrea Fabrát is megválasztotta valaki.
2. A spanyol munkanélküli segély azért nem 47.000 Ft.
3. Amikor még nem volt válság, akkor is magyarok meg románok mentek ki narancsot szüretelni.
4. A legtöbb ingatlan ott is hitelből épült, most meg basznak visszafizetni. Ha bedől a bank, az nem azt jelenti, hogy nem kell visszafizetni, hanem inkább jön egy még gecibb valaki, aki majd elkezdi bevasalni a kintlévőségeket.

Ferdinand Kruppe (törölt) 2012.07.16. 16:45:38

"baszódjanak meg"
Nincs ebben semmi kirívó.
Ugyanaz, mint az "akinek nincs semmije, az annyit is ér", csak valamivel nyersebben.

felcsúti kimdzsongil fan club 2012.07.16. 16:46:12

érik már az a nulláról újrakezdés (persze háború utáni...)...

mrZ (törölt) 2012.07.16. 16:46:21

@TrueY:
Te elhiszed hogy 65G a végösszeg?
Valahol a tera€ körül lesz az.
A görögök is csak 12-t kértek négy éve, mostmeg 300-nál tartanak.

Kopi3.14 2012.07.16. 16:49:06

@gono: amennyiben az adót úgy tekintjük, hogy jár érte valami szolgáltatás az államtól, akkor a kiadási oldalon történö megszorítások, vagyis a szolgáltatások mértékének, idötartamának, keretének, stb. csökkenése nem pozitív az adóbefizetö szemszögéböl sem. Pl. bizonytalan gazdasági környezetben a bérböl-fizetésböl élö munkavállaló számára ha a munkanélküli járadék folyósítási idejét visszavágják, nem biztos, hogy pozitívan fogja megélni, amint esetleg utcára kerül.
Ellenben gondolkodó adófizetö felméri, hogy a befizetése mértéke és a vállalt, nyújtott szolgáltatás hogy viszonyul egymáshoz, egyáltalán a változás milyen hozadékkal bír, aztán dönt.

VT Man 2012.07.16. 16:53:01

@TrueY:
"Persze azt is el lehet játszani, hogy bedőlnek a bankok. De akkor az összes betétes elveszti a megtakarítását."

Nem veszíti el. 100 ezer euróig kárpótolnak mindenkit (az állam).

kvadrillio 2012.07.16. 16:54:14

ez is kellően szééééép....
""Ha elvinnék a nyugdíjasokat a marslakók"

". Eszünkbe kéne végre annak jutni, hogy 100-150 évvel ezelőtt a "nyugdíjrendszer" intergenerációs - gyerek, szülő, nagyszülő - alapon működött."??????!!!!!!!háááádde jahhhhh.......1912-BEN MÉG NEM VOLT TÉVÉ SEM, LCD PLÁNEH NEM, OKOSTELEFON PEDIG MÉGINKÁBB SEHHH...., TÖBBRŐL NEM IS SZÓLVÁN...., VOLTAK VISZONT GYÁRAK...EGYEBEK....., MUNNNKAHELYEK.....PLÁNE-SŐŐŐŐT !.....ÉS NEM VOLTAK MILLIÁRDOKAT HARÁCSOLÓ KAPZSI PÉNZÉHES PERCEMBERKÉK......

2012. július 16., hétfő, 06:30 • Utolsó frissítés: 8 órája
Szerző: Nagy Gergő
"

AZ A BAJ, HOGY A MAGUKAT "ELIT"-NEK TITULÁLÓK..., OLYAN MÉRTÉKBEN SZAPORODTAK EL A VILÁGON ÉS TELEPEDTEK RÁ AZ EMBERISÉG FEJÉRE, HOGY TÉNYLEG ZÁROS HATÁRIDŐN BELÜL, A LEGGYORSABBAN KI KELL ŐKET LŐNI A MARSRA !!!!!!!!!

...és hozzáfogni az általuk létrehozott katyvasz rendbetételéhez !!!

gono 2012.07.16. 16:56:44

@Kopi3.14: ha jol ertem, akkor te most azt kivanod megmagyarazni, hogy ha fizetek mondjuk 1 ft adot, akkor joggal varom el, hogy az allam felvegyen plusz egy forint hitelt, hogy jobb szolgaltatast tudjon adni nekem. a gyerekeink meg ugyis kifizetik majd.

kormányzó 2012.07.16. 16:57:20

Biztos,hogy spanyol képviselőről van szó?
Ja persze!
Mi már,a megvalósításnál tartunk.
Éljen a NER!Dicsőség a NENYI-nek!

gono 2012.07.16. 16:58:53

@VT Man: az a 100 ezer már nem euró lenne, ha lenne egyaltalan.

Martian (törölt) 2012.07.16. 16:59:12

@TrueY: lehet nyomtatni, vagy inkább számítógéppel kreálni pénzt. Ha jól csinálják és nem verik nagydobra, egy kicsit fogja csak megnövelni az inflációt.

Interlock (törölt) 2012.07.16. 17:04:13

Azt hiszem, mire a fiam felnő, én már rá sem fogok ismerni a világra, ő meg nem hiszi majd el, amiket a mostaniról mesélek neki.
Ha megéljük...

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.07.16. 17:04:18

Vannak okos és aranyos emberek, akiknek nem esik le, hogy szarból nem tudsz várat építeni. Ha apád paraszt volt, te is az maradsz, talán lehetsz traktoros a földtúró helyett, de semmi több. 2008 óta főleg ez a harci helyzet.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2012.07.16. 17:04:35

politikusok... várom már a zombiapokalipszis utáni időszakot, amikor nem lesz ki eltartsa vajon meddig húzza a lelkem?

szappanfőző 2012.07.16. 17:12:47

Nézem a képernyőt spanyol, bányászok brusztolnak sünjeikkel!
Kommentár nénink arcba mondja:
".... többek között azért is tiltakoznak, hogy az élelmiszereik áfáját 4%-ról 10%-ra akarja a kormányuk emelni"

MIVAN VAZZE? MIRŐL BESZÉLSZ? JÓL HALLOM? MENNYI MINÁLUNK az ÁFA? HOGY IS VAN EZ?
Akkor nekünk már régen lőni kellett volna és lámpavasakat díszíteni a szemét cion politikusainkkal! Ugye birkáim?

megint 2012.07.16. 17:14:39

Ott is van bőven bunkó, szobrot állít magának, ezek sem normálisak. Ott van még az Argentin példa is, csak mindig elfelejtik megemlíteni. Ha akarnának sem engednék őket csődbe jutni, főleg a németek álságos hozzáállása gusztustalan.

KANADA 2012.07.16. 17:25:40

Persze majd ezek fognak a legjobban csodálkozni azon amikor a szegények megindulnak és legyilkolják az összes gazdagot! Lásd. francia forr. vagy a kommunista forr..

Martian (törölt) 2012.07.16. 17:26:21

@szappanfőző: na erre meg beszólna nekünk a szudáni állampolgár, hogy kőgazdag magyarok vagytok, nálunk még olyasmi sincs, hogy "élelmiszer választék". :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.07.16. 17:36:15

ez is a zorbán hibálya, ezt minden értelmiségi index olvasó tuggya

==T== 2012.07.16. 17:39:33

@TrueY: vagy az állam élne a betétgaranciával, és új intézményt/intézményeket alapítana ehhez.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.07.16. 17:42:04

és a jólétben élő értelmiség tönkretevé vala a földet, az átlagos jólétben élő átlagemberrel karöltve...

KANADA 2012.07.16. 17:50:23

Szabályozni kellene a birtokolható vagyon nagyságát! Szupergazdagok vagyona olyan, mint az erekben a vérrög, akadályoz! A gazdaság lényege a pénz áramlása, de a hatalmas vagyonok felhalmozódása révén nem jut a szegényebb rétegeknek, akik milliószor többen vannak. Csak ülnek a vagyonukon, ennek nincs semmi értelme, ha van 1 milliárd forintom, ugyanúgy tudok medencét vagy nagy terepjárót venni, mintha 10 milliárdom lenne! Emellett egy bizonyos összeg felett megszerzett vagyon már nincs arányban az elvégzett munka értékével, gyakorlatilag a pénze termeli a pénzt! Tehát nem gazdasági növekedésre van itt szükség, hanem vagyonkiegyenlítésre, mert pénz az van csak nem ott, ahol kellene!

Interlock (törölt) 2012.07.16. 18:00:21

@KANADA: azért én kíváncsi lennék a véleményedre egy gigacég élén, sokmilliárdos tulajdonnal a hátad mögött (és minden befolyással, amit ez megad), ha szembesítenének azzal, hogy innentől se fizetés, se részvényopció, semmi, mert elérted a limitet...
Nem az egységesítés a megoldás, hanem a pénzemberekbe kellene annyi intelligenciának szorulni, hogy a fenntarthatósággal foglalkozzanak a profitmaximalizálás helyett.

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2012.07.16. 18:04:04

Igen igen itt most már lassan vér fog folyni!!! Rohadt köcsög szemetek kizsákmányolók le is nézik az egyszerü embert aki eltart titeket!!! Rohadék kis báb emberek a mi zsirunkon lettetek olyan gazdagok!!! Karib tengeren issza a koktélt amég a magyar melós éhen döglik!!! Igen idelye hogy egy jó kis háború elsöpörje itt az egészet végleg!!! Csak nagyon sok vérrel lehet ennyi szemét geciséget lemosni!!!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.07.16. 18:07:33

Mi ebben a meglepő??!
Magyarországon egy volt miniszterelnök mondta azt, hogy: "Tessék! El lehet innen menni! Itt lehet minket hagyni! Lol!

Persze, azóta tudjuk, hogy azért nem lehet csak úgy elmenni innen! Hiszen itt van feudális röghözkötés! Lol!

Exploiter 2012.07.16. 18:11:39

"a hatóságoknak feltűnt, hogy a kormányzó úr az elmúlt évek során hétszer vitte el a főnyereményt az El Gordo elnevezésű lottójátékban"

Ennyi. Mindig is tudtam, hogy az itteni szararcúak csak kis halak a nagyok között.

]{udarauszkasz 2012.07.16. 18:18:37

@Exploiter: Magyar lotto ugyenez:) Csupa idoutazo politikusunk van, visszamennek az idoben, es megjatszak a tegnapelotti lottoszamokat, de elotte megvarjak, mig jol halmozodik:) En is csak a negyesert jatszom, nem az otosert...

billy reed 2012.07.16. 18:21:18

@Interlock: "Nem az egységesítés a megoldás, hanem a pénzemberekbe kellene annyi intelligenciának szorulni, hogy a fenntarthatósággal foglalkozzanak a profitmaximalizálás helyett."

Nem olvastad az emberiség történetét?
Csupa önzetlen, intelligens gazdag, akik nem hatalmat és még több pénzt akarnak, hanem alig várják, hogy segíthessenek azokon, akiket kizsákmányolnak, akiknek a munkáján élősködnek.

Alaister Grand 2012.07.16. 18:34:17

Nahh. Nálunk a nép 83%-át szokták elküldeni a fenébe. (Lévén 17% jelenleg a biztos Fidesz-szavazó.)

Interlock (törölt) 2012.07.16. 18:38:02

@billy reed: aha, pont ilyenek, tényleg :-)
Mindenesetre, akik a verjük agyon - osszuk szét vonalon mozognak, baromi nagy tévedésben vannak, és nem látják, hogy csak újratermelnék az egészet.

]{udarauszkasz 2012.07.16. 18:44:15

amig az ember a hatalomvagyat kb. egy csimpanz szintjen tartja kordaban, addig ez lesz.
Hogy kapitalista, vagy komenyista, vagy barmilyen tarsadalmi rend, tokmindegy. En megelegednek annyival, hogy gond nelkul elmehessek barhova ezen a Foldgolyon, sikloernyozni, uszni, repulni.
Tokom akar masokon uralkodni, de hat en csak egy elfajzott kisebbseghez tartozom, mint a Sztrugackij-fiverek Lakott szigetenek egyik-masik oslakosa.

Flúgatlan 2012.07.16. 19:07:57

Csak egy megjegyzés:

Nem akarom menteni hazai elitünket, de ezekhez képest kispályások. Azért persze a hazai gazdasági bűnözőknek is börtönben lenne a helyük pártállástól függetlenül, de az ügynek egy fontos tanulsága van: "Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók." (Zrínyi)

Az már egy előrelépés lenne, ha ezt minél többen, különös tekintettel a netes hőbörgők egy nagy részére, bevésnék a kobakukba: Amikor valami disznóságra derül fény Magyarországon, ne mondogassuk, hogy "Ja igen! Ez is csak nálunk lehet! Tiszta Balkán, vagy még rosszabb...."

Nem vagyunk rosszabbak egy népnél sem. Egy-egy téren mi vagyunk hülyébbek, másban mások, de íme a példa, hogy vannak lázárjánosabbak is tőlünk nyugatra és nagyobb oligarchák is. Tegyünk rendet a magunk portáján, mert van mit tenni, de ne ócsároljuk magunkat, ahogy az divat mostanában.

"Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók."

egy maréknyi dollár 2012.07.16. 19:40:48

"Baszódjatok meg!" - ez azért mégis csak más mint az "Akasszátok föl magatokat!"
Utóbbit, ha jól emlékszem, egy bülbül szavú képviselő(ajka piros, mint az Aldi epres joghurtja), jelenleg házelnök,javasolta pár éve azoknak a honfitársainak, akik nem rájuk készültek leadni a voksaikat.
Ebben a tekintetben űbereljük a spanyolokat.

vuvuvu2 2012.07.16. 19:58:28

a spanyol munkanélküli segélyről csak annyit, hogy 24 hónap igazolt munkaviszony után 8 hónapig havi 1000 euró körüli összeget kapsz segélyként - a spnyolok éépúgy mint a görögök olyan életszínvonalon élnek és fognak élni a megszorítások után is, amitől mi fényévekre vagyunk. hozzáteszem: ehhez még számítsuk azt is hozzá, hogy nem is dolgoznak annyit érte mint mi...

2012.07.16. 20:27:38

"Ezen kívül egy nyomozás is folyik ellene, mert a hatóságoknak feltűnt, hogy a kormányzó úr az elmúlt évek során hétszer vitte el a főnyereményt az El Gordo elnevezésű lottójátékban."

Ez valami vicc?

tlvajferi 2012.07.16. 20:30:49

én úgy gondolom, hogy spanyolországnak nem 100 milliárdos segílycsomagra lenne szüksége, hanem egy Francora
aki falhoz állítja az országot szétlopó ottani szocikat, libsiket, bolsikat és áldemokratákat
utána jöhet fejlődés

renevol 2012.07.16. 20:30:56

A "baszódjanak meg a munkanélküliek + saját magának emeltet szobrot csilliárdokért + nagyvállalkozó" kombináció ezek szerint az európai népnyúzó jobboldal ismérve, nem csak a magyarországié.

NA YA! 2012.07.16. 20:31:52

Még jó, hogy a spanyol rendőrök nem olyan szimkilövös gumilövedékespuskábóllövöldözős genyók, mint a mieink! Ott tudják hogy kell bánni a zelégedetlen póógárokkal!;)

]{udarauszkasz 2012.07.16. 20:34:24

@tlvajferi: A vicces az az, hogy meg csak meg se akadalyozna senki, nem lepne senki kozbe, mert: Spanyolorszagnak nincs annyi olaj a teruleten.

David Bowman 2012.07.16. 20:35:05

@Kopi3.14: Sehogy. És dönthetsz akárhogy. ha nem lősz, semmin sem tudsz változtatni.

Kopi3.14 2012.07.16. 20:40:38

@gono: Hát, rosszul érted. Sehol nem beszéltem hitelfelvételről, hanem a megszorítások kezeléséről szóltam.

David Bowman 2012.07.16. 20:44:09

"Szabályozni kellene a birtokolható vagyon nagyságát!"

Ezen már én is gondolkoztam. Talán jó lenne.

A másik, hogy meg kéne szüntetni a jogi kockázat nélküli befektetések lehetőségét. Magyarul a vagyon birtokosa, és ne csak a kezelője menjen a sittre. (PL a MAL RT ügye. A tulajdonosok közül csak 1et lehet basztatni, mert volt olyan marha, hogy vezető tisztséget töltött be a saját tulajdonában.

untermensch (törölt) 2012.07.16. 20:46:31

@KANADA: te marxot olvasol vagy mi? ezt a szar dumát most provokációnak szántad bizonyára, mert másnak nem lehet eladni már vagy 30 éve.

David Bowman 2012.07.16. 20:47:46

A harmadik, és legfontosabb: büntetésként bevezetni az örök szegénységet. Sokkal nagyobb elrettentő ereje lenne, mint a halálbüntinek.
Képzeld el Széles Gábort. ahogy a bíróság kimondja, hogy csak a nyóckerben lakhat komfort nélküli egyszobásban.

Blogger Géza 2012.07.16. 20:52:04

@egy maréknyi dollár: Te mg mindig beszopod a Gyurcsány-Lendvai féle hazudozást? Hány Debreceni könyv kell még ahhoz, hogy felébredj a kómából?

mrZ (törölt) 2012.07.16. 20:59:53

@untermensch:
Marxot ne bántsd nélküle ma közgép tetoválással a tarkódon robotolnál 16 órát, közgép sört innál, közgép löncshúst ennél, közgép diszóólban laknál és nyalnád a közgép rendőr kezét mikor meglegyint.

David Bowman 2012.07.16. 21:19:17

@tlvajferi: Már próbálták, de nem jött.

David Bowman 2012.07.16. 21:23:09

@Interlock: Vagy állami vétójog. Gabikáé lehetne a 89. Bugatti, megbaszhatná a világ legjobb kurváját, engedély nélkül építtethetne palotát a Citadella helyére, de nem vihetné Kínába a termelést.

Interlock (törölt) 2012.07.16. 22:01:59

@David Bowman: szerintem az állam ilyen szinten ne szóljon bele piaci szereplők dolgába, mert abból csak a baj lesz (pl. Kína úgyis lekoppintja a terméket, és elárasztja vele ezt az országot is féláron, oszt' nem hogy hazafelé nem adózik, de még tönkre is megy a cég).
A cég székhelyének adóparadicsomokba költöztetését tiltanám, de ez sajnos csak akkor lenne eredményes, ha az egész világ így működne (magyarul, likvidálnák ezeket a paradicsomokat), ami meg esélytelen.
A tőkéseknek kellene felfogniuk, hogy ha nem elgszenek meg a "tisztes haszonnal", hanem az utolsó centet is kicsavarják mindenből és mindenkiből, akkor előbb vagy utóbb robbanás lesz, és kollektíve megyünk a levesbe. Csak hát ehhez is az kellene, hogy a világon mindenki így gondolkodjon.

Blogger Géza 2012.07.16. 22:02:45

@egy maréknyi dollár: "Mi csináltuk meg a "köteles akciót is". Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés" - mondja Gyurcsány Ferenc."

Kövér egy szóval nem beszélt arról, hogy aki nem szavaz rájuk, az akassza fel magát, ez a hazugságkampány része volt.

M. Péter 2012.07.16. 22:03:00

@Kutchek: Tiszta listás választás van, úgyhogy apuci segítségével magas helyre került a listán, ennyire választották meg.

David Bowman 2012.07.16. 22:06:56

@Interlock: Így is tönkre ment, csak ez a geci jött ki jól belőle.

renevol 2012.07.16. 22:22:33

@Blogger Géza: Pontosan mint később az őszödi beszéd. Mindkét beszéd magyarázható így is, úgy is. Hogy pontosan kikre gondol a beszélő, semmiképpen nem határozható meg pontosan.

Ezek ilyenek egymás között. Mert ennyire degeneráltak a választóik...

Benece 2012.07.16. 22:27:32

KANADÁnak van igaza - és kész, mert Marxnak igaza van. Minden faszkódó, aki arról beszél, hogy normális ami most van, és ami eddig is volt az tudatlan, agymosott, kapzsi fasz -ennyi

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.07.16. 22:29:46

@mrZ: "Te elhiszed hogy 65G a végösszeg?
Valahol a tera€ körül lesz az.
A görögök is csak 12-t kértek négy éve, mostmeg 300-nál tartanak."

Nagy a különbség. A Görögök csak behazudták magukat az EU-ba. Soha nem feleltek meg egyetlen kritériumnak sem. A Spanyoloknak nincs brutális államadósságuk. Ők a túlpörgetett ingatlanpiac miatt roggyantak meg.

@VT Man: "Nem veszíti el. 100 ezer euróig kárpótolnak mindenkit (az állam)."

Sokan elveszítenék! Ne a nagy magyar csóróságból indulj ki, ahol a 100 k€ sok zsé!

@Martian: "lehet nyomtatni, vagy inkább számítógéppel kreálni pénzt."
Ez a számlapénz.

"Ha jól csinálják és nem verik nagydobra, egy kicsit fogja csak megnövelni az inflációt."
Mi az, hogy nem verik nagydobra? Csak le kell szállítani a kötelező tartalékrátát és pasz.

@==T==: "vagy az állam élne a betétgaranciával, és új intézményt/intézményeket alapítana ehhez."

Éljen a szocializmus!

renevol 2012.07.16. 22:40:06

Hogy miért lehet hibáztatni a munkanélkülieket - és miért jogos pont az állam egy képviselője részéről ez a fikázás?

index.hu/gazdasag/magyar/2012/07/11/asz_sikertelenek_voltak_a_munkahelyteremtesi_programok/

"ÁSZ: Sikertelenek voltak a munkahelyteremtési programok

A 2004-2010-es időszakban hazánkban mintegy 1850 milliárd forint hazai és uniós forrás nem javított Magyarország kedvezőtlen foglalkoztatási helyzetén - állapította meg az Állami Számvevőszék a munkahelyteremtési programok vizsgálata során. Nem javult a foglalkoztatási szint, nem csökkent az inaktivitás és nem csökkentek a területi különbségek. A támogatási programokban csak rövid távon javult a résztvevők munkaerő-piaci helyzete - ez különösen a közhasznú és közcélú foglalkoztatási programok esetében szembetűnő az ÁSZ szerint."

Ugyanis a mindenkori osztogató államnak az az érdeke, hogy nagyon hozzáértőnek tűnjön, ezáltal a pénzek elosztása felett jogosnak tűnjön az állami kontroll, jogosnak tűnjön az állami újraelosztás. Nem érdekes, hogy mi az eredmény, a lényeg, hogy az állam beszedje és újraossza a pénzeket.

Na pontosan ennyire van joga fikázni a munkanélkülieket az állam egy képviselőjének.

nincs_nick 2012.07.16. 22:41:45

@renevol: Mit magyarázon a fenti szövegen és az "öszödi beszéden" így is/úgy is. Általános iskola negyedik osztályában gyenge mind a kettő szövegértési feladatnak, mivel teljesen egyértelmű mindkettő. Szocik szerint persze lehet máshogy magyarázni, mint ahogy fideszesek szerint is van alternatív értelmezése az orbáni "ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek"-nek azon kívül, hogy hazudok éjjel-nappal. Mindkét oldal egyaránt hazudik miközben osztozik a koncon ahogy kommunista mestereiktől tanulták, ébredj már fel...

vomit 2012.07.16. 22:49:40

@VT Man: amire mar egy kicsit gazdagabb orszagokban rajottek, az ujsag megirta, de a tomegek kizarjak az elmejukbol a kellemetlen informaciot es inkabb a tovabbi szunyokalast valasztjak: www.welt.de/finanzen/geldanlage/article107259079/Sichere-Spareinlagen-sind-nur-ein-Mythos.html
"a biztos bankbetet csak egy mitosz"

www.krone.at/Oesterreich/Abgestraft_So_pluendert_der_Staat_die_Sparwilligen-Scheingewinne-Story-327739
"a megtakaritani probalokat igy fosztja ki az allam"

renevol 2012.07.16. 22:55:18

@nincs_nick: Őőő, te lehet, hogy egyik beszéd híressé vált mondatait és azok szövegkörnyezetét sem olvastad/hallottad, és úgy beszélsz róluk? Ha figyelmesen elolvassa az ember ezeket a híres mondatokat és szövegkörnyezetüket, jól látható, hogy nem egyértelmű a megfogalmazásuk. "A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz."

Pont az a lényegük, hogy "jó" politikusi beszédek. Értsd: belemagyarázható ez is, az is. Hogy ki melyik értelmezés szerint "érti" a beszédeket, az csakis a befogadón múlik.

Anno a köteles beszédet sikerült félremagyarázniuk a Maszoposoknak, ez hozzájárult a Fidesz választási vereségéhez. Nem sokkal később a Fletó-féle őszödi dumát sikerült félremagyarázniuk a jobbereknek, ez vezetett Budapest nácik általi felgyújtásához, Fletó lemondásához, majd az MSZP választási vereségéhez.

Mert ilyenek a választóik...

nincs_nick 2012.07.16. 22:58:52

@renevol: Sajnos olvastam a teljeset és hallottam is. Nem lehet máshogy értelmezni azon kívül, hogy hazudtunk, hogy megnyerjük a választást, de most majd jól felrázzuk az mszp-t együtt...

egy maréknyi dollár 2012.07.16. 23:01:33

@Blogger Géza: Aha.Jó, hogy megmagyaráztad, mert azt hittem, mellé kattintottál, nem nekem szólt a válasz.Látod, én meg erre nem emlékszem, de elhiszem, hogy így volt.Általában minden párt kampánya ocsmány és undorító, legalábbis nálunk.(más országokét nem ismerem)
Arra viszont emlékszem, hogy Kövér egész pontosan a pincét javasolta a címzetteknek:oda menjenek le, keressenek egy kötelet és egy gerendát...a többit tudjuk.Érdekesnek találtam a pincét mint javasolt helyet,hiszen Magyarországon régi szép hagyomány a padláson történő önakasztás.Persze, ezeknek a panelproliknak még egy rendes padlásuk sincsen.
ismerjük a házelnök úr stílusát:indulatos gorombaságait akkor sem rejtette, most sem rejti véka alá.2002-ben ezekkel elütötte pártját a győzelemtől.Emlékszel, kb. ötvenezernyi volt a szavazatkülönbség a két nagy párt között.El tudom képzelni, hogy jónéhány leprolizott, szerény körülmények között élő embernek ez vette el a kedvét a Fidesztől.
Nem vitatkozom veled: meghallgattalak, meghallgattál.

renevol 2012.07.16. 23:06:55

@nincs_nick: Ha nem lehet máshogy értelmezni, akkor oké: Gyurcsány rossz, Kövér jó. :)

mrZ (törölt) 2012.07.16. 23:18:52

@TrueY:
A spanyol bajok azért nem látszottak eddig mert a külföldi leánybankjaikon keresztül sok pénzt kaptak a FED és BoE bankmentéseiből és bagatell 300mrd eurót hívtak le az EFSM/LTRO-ból. A gond most jön mert az ESM elhalt, és nincs új pénzre kilátásuk. A teljes kétes követelésállomány, (beleértve a nem piacárazott értékpapírokat,) meghaladja a 1.500mrd eurót(jelenleg!!), erre van nagyjából 150mrd tartalékjuk. A német(finn-szlovák-holland) nem hülye ezért nem(sem) akar adni, ez egy feneketlen zsák. De te adhatsz, ha hiszel nekik dobj oda 65 milliárdot. Ám ne feledd: ha tartozom neked 100 euróval az az én bajom, ha egymillióval az már a te bajod.

vomit 2012.07.16. 23:37:38

@vomit: itt van meg egy link
www.focus.de/finanzen/banken/staat-garantiert-nicht-fuer-erspartes-der-100000-euro-irrtum_aid_762141.html
"az allam nem garantalja a megtakaritasokat, a 100 ezer euros tevedes"

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.07.18. 10:00:49

@mrZ: Ez ok. De a Spanyoloknak nem a hitel alkoholizmus okozott gondot, mint a Görögöknek (és nekünk). És nekik legalább van viszonylag versenyképes iparuk. Nem úgy, mint a Görögöknek.

Ha majd a Görögök 80%-kal leértékelik a Drachmát, akkor hirtelen rá fognak jönni, hogy nem biztos, hogy annyira jó volt kilépni az € övezetből...

kárpátia56 (törölt) 2012.07.18. 23:26:07

@Alaister Grand: még jó, hogy most vasárnap lesznek a választások. és a másik érv: kábé a világon mindenhol így, vagy sokkal rosszabbul áll félidőben a kormánypárt.
Ésss: ha ebben a tanulságos mondatodba szorult is nem is kevés ráció, a munkanélküliség 83%? Én nem így hallottam, az inkriminált picsa meg a munkanélküliekről szólott vala. A párhuzamod fasza, ámbátor kissé itt most kezdenek sokan két irányból választani: 1. induktívan átterelik a Kövér Lezli beszólást erre a témára rá (tehát hogy Kövérhez képest ez egy ipari tanuló - azért nemár könyörgöm), 2. világháborút.
én egy másik útnál teszem le voksom, ez a téma a jelen európai nemzetközi gazdaság, szocpol kérdései. Ami a lámpavasakat illeti: az se ered máshonnan, mint hogy az embereknek nem szólt senki, hogy ne vegyél már egyel jobb kocsit, lakást, lcd-t, mert rábaszhatsz és spirálba kerülhetsz. Fura, de a Kövér-féle kommunikációnak nemigen volt gazd.-i következménye. illetve igen. bukás és váltás a száz lépéses Megyóra. úgy látszik, ez kellett. mindenesetre a lámpavasnak az előzményekben nincs szerepe, Európa MOST van szopóágon, nem 2000-2002 között.

kárpátia56 (törölt) 2012.07.18. 23:45:03

azért vagyok Magyarország külön utas politikája mellett, mert -és ezt igen nehéz lenne megcáfolni- a németeknek nyalizás már kétszer nagyon nem jött be, és ha most egy ül fekszik alszik kormány lenne, akkor nem tudom, miben lennénk előbbre - talán 52 évesen nyugdíjba mehetne mindenki, csak 9900 forinttal. Sajnos nagyon sokan úgy szavaznak, mintha 4 év múlva mindenki meghalna, és semmit nem kéne örökbe adni a gyerekeinknek. Az emlékezet meg szelektív - sokan csak vagy arra emlékeznek, hogy kötél, vagy arra, hogy el lehet innen húzni a picsába. pedig mind2 megtörtént.

Szúrófény 2012.07.20. 06:31:10

@Kutchek: Hála Orbán első kormányzása ötletének, amikor az építőipart akarták hitelösztönzéssel fellendíteni! Rövid emlékezetűek! 16% meg oké, 300000 fizetésig, onnan bizony 25, majd milliónál, 33% adó kéne!
süti beállítások módosítása