sorok között

sorok között

Öveket becsatolni - nem fizetünk elég bírságot

2012. június 05. - Politikai Ateista

 

Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága támogatta hétfői ülésén azt a kormányzati módosító javaslatot, amely szerint az államháztartás központi alrendszerének idei bevételi és kiadási oldala is csökken 288,8 millió forinttal.

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára indoklásában elmondta: a módosításra a Költségvetési Tanács döntése miatt kerül sor, mivel a tanács aggályosnak tartotta a bírságbevételek 288,8 millió forintos emelésére tett javaslat megalapozottságát. Ezért a kormányzati kiadások 288,8 millió forintos csökkentésére tesz javaslatot a szaktárca. - MTI

  

Ha jól értelmezem akkor az történt, hogy a Költségvetési Tanács elé került egy módosító indítvány amely szerint növelni kellene a bírságbevételeket 288.8 millió forinttal. Meglehetősen kreatív módja ez a költségvetési lyukak foltozásának, a lelki szemeimmel szinte már látom is, ahogy leszólnak az illetékes szerveknek: srácok egy kicsit jobban oda kellene figyelni, lépjetek a nyakukra!

Az ötletből szerencsére nem lett semmi, mivel a Költségvetési Tanács szerint a javaslat formailag megfelelő ugyan, de nem vezeti le pontosan a 288 millió forintos többletbevétel jogcímét, és forrását. Na igen a jogcím. Vajon milyen meggyőző jogcímmel lehetne ellőállni a szabálysértési bírságbevételek növelésénél?

Külön érdekessége a dolognak, hogy a 288 millióra a kormányhivatalnak lenne szüksége, mivel átvette a települési jegyzőktől az általános szabálysértési hatóság szerepét, és a behajtási infrastruktúra kialakítása új terheket jelent. Az extra forrás olajozhatta volna a bírságforintok útját a központi költségvetésbe.

Aggódni azonban nem kell, az NGM helyettes államtitkára tájékoztatta a tisztelt házat arról, hogy jól állnak a szabálysértési bírságok frontján, időarányosan kalkulálva a bevételek várhatóan 1.1-1.8 milliárd forinttal meghaladják majd a tervezettet. Némi büszkeséggel tölt el a tudat, hogy állampolgári kötelességemnek eleget téve, a célkitűzések eléréséhez egy esetben már én is hozzájárultam az idén. Egy ravaszul kihelyezett traffipaxnál fizettem be a bírság-adót, én így vettem ki a részem a költségvetés bevételi oldalának finanszírozásából.



   

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr364566693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

protézisesh 2012.06.05. 12:57:09

hát, ez öléggé populistára sikeredett...

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.06.05. 13:04:13

@protézisesh: Azt is tudom, hogy lerágott csont, de mindig kiakaszt a szabálysértésekre épített költségvetés.

protézisesh 2012.06.05. 13:11:57

@Politikai Ateista: semmi gond, de ez a "problémákat listázunk" a vastagbőr profilja. Azt hittem, itt megoldásokon, javaslatokon elmélkedünk.

excopp 2012.06.05. 13:19:53

@protézisesh:
-ahoi!
- az első lépés - félve mondom, mert nem vagyok közgazdász - a jövedelemelvonás mértékének CSÖKKENTÉSE kellene, hogy legyen
- amennyire tudom, az a hányad magas, amelyet az állam újraoszt (egy részét a piac helyett)
- igen ám, de ez azt is jelenti, hogy karcsúbb állam kellene (csak azt kellene állami/önkormányzati finanszírozásúvá tenni, ami klasszikus közjószág)
- emellett (írásaid alapján ezt biztos helyesled) a lecsupaszított állam/önkormányzat hatékonyságán és hatásosságán is javítani kell
- most a gombhoz varrják a kabátot (a kiadásokhoz terelik össze a bevételt, miközben minden rendes háziasszony a bevételeihez szabja a kiadásait)

- és ami ez ellen hat (nemcsak a paternalista szemléletmód), hanem a vidékünket jellemző tőkeszegénység
- és a felzárkózási lehetőség úgy illan el gyorsuló időben, ahogy a feltörekvő gazdaságok foglalják el a nagyok által hagyott űrt (BRIC és a többiek)

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.06.05. 13:47:14

@excopp: A karcsúbb kormánnyal maximálisan egyetértek, de ez egy olyan divatos mantra amit gyakran ismételgetnek a különböző országok aktuális kormányai, és lépéseket is tesznek néha ebbe az irányba. Általában ez kimerül az állami szolgáltatások lefaragásában, de én még soha nem találkoztam olyan kormánnyal ahol ennek megfelelően az adókat is csökkentették volna.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.06.05. 13:48:54

@protézisesh: Ez volt az első hír amivel szembetaláltam magam, indulatból született a bejegyzés.

protézisesh 2012.06.05. 14:17:00

@Politikai Ateista: @excopp: én sem tudok olyan kormányról. Bár vannak országok, ahol (állítólag) benne van az állami alkalmazottak fejében, hogy ők a köz SZOLGÁI, nem az uralkodó rend.

A vidéki tőkeszegénységet nettó nem értem. Persze hogy szegény az a kihaló falu, ahol 300 nyugdíjas meg 100 munkanélküli tart el (?) egy önkormányzatot, pógármesterrel, jegyzővel, építési hatósággal, satöbbi-satöbbi. Országos szinten 3200x...

A karcsúsítás ott kezdődne, hogy ezeket is összevonják és mondjuk (hasraütéses szám!) 10.000 lakosnál kevesebbre nem csinálnak önálló önkormányzatot.

Ugyanezen érme másik oldala, hogy hirtelen előállna egy halom munkanélküli, akik a munkaerőpiacon khm... csekély vonzerővel bírnak.

valaki76 (törölt) 2012.06.05. 14:55:36

@protézisesh:

mindössze a földpiacot (és tágabb értelemben az agrárpiacot) kell felszabadítani és lesz tőke a mezőgazdaságban

egyébként nem

valaki76 (törölt) 2012.06.05. 14:57:05

@protézisesh:

nem a falu tartja el az önkormányzatot

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2012.06.05. 15:28:21

@valaki76: Én személy szerint ebben látom a legnagyobb problémát.

excopp 2012.06.05. 15:30:53

@valaki76:
- és hasonlóan alakul majd ahhoz, ami az iparban van?
- gyakorlatilag nincs magyar ipar, segéd- és bérmunka van külföldi tulajdonosoknak (két év alatt a NOKIA 827 milla Eurót vitt KI nyereségként)
- így legyen a mg-ban is?

protézisesh 2012.06.05. 15:42:53

@valaki76: "nem a falu tartja el az önkormányzatot"

Látom megint megláttad a lényeget, okostojás...
Ma Magyarországon 3194db önkormányzat működik. Ebben mindben dolgozik minimum:
- polgármester
- ügyintéző
- jegyző
- takarító
meg a többi sallang. Mindegyiknek van szép nagy épülete, benne a NER asztalával, fűtik, világítják, zászlózzák, satöbbi.

A lap alján meg ott a település költségvetése, ahol bizony a kiadási oldalon a fentiek bére+ára mind ott szerepel. Szóval lehet azon lamentálni, hogy nem a falu fizeti, de ha nem kellene azt a házat fenntartani, akkor mondjuk futhatná a szociális munkásra, aki elviszi az ebédet az öregeknek, vagy lehetne új játék az óvodában, satöbbi. Könyvelési trükköktől függetlenül a falu (meg a szomszéd falu, meg én városlakó) fizetjük az összes önkormányzat összes költségét. Ha tetszik, ha nem.

"mindössze a földpiacot (és tágabb értelemben az agrárpiacot) kell felszabadítani és lesz tőke a mezőgazdaságban"

Remek ötlet. Magyarországon akkora táblák vannak egyben, amit egy tőkeerős osztrák vagy holland gazdálkodó még csak elképzelni sem tud. Ráadásul a kinti árakhoz képest itt olcsó a föld, vagyis amint felszabadítják a piacot, valaki betódul és gépesített monokultúrává alakítja az egészet. Két traktor, 2 fő foglalkozatott, 1000 hektár művelt terület. Mondjuk teleb@szva szójával, repcével, kukoricával, EU-földalapú támogatás lenyúlva, a vidéki lakosság meg haljon éhen, a f@sznak született oda, mi?

Csodás ötleteid vannak. :(

valaki76 (törölt) 2012.06.06. 13:03:13

@protézisesh:

@excopp:

a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya

1869 - 75%

1910 - 62%

1938 - 53%

1990 - 17%

2003 - 5,5%

2010 - 4,5%

ergo

a mezőgazdasági foglalkoztatás az utóbbi 140 évben folyamatosan teret vesztett...

a delikvensek önként és dalova váltottak más területekre (pl. ipar, szolgáltatások)

és ami a LEGÉRDEKESEBB

a legjelentősebb csökkenés az utóbbi 20 évben következett be

abban az időszakban amikor szinte kérkedtek azzal, hogy a mezőgazdaság nem mehet piaci alapon...

BTW

ma lényegében 40-50 ezer úgy ahogy életképes gazdaság van az országban

a többi "törpebirtokot" inkább bérbe adják...

excopp 2012.06.06. 15:23:23

@valaki76 (13:03):
- tényleg önként és dalolva? (vö:1950-es évek)
- a többi pedig már csak okozat IMHO

- a szövetkezés jó dolog (mert alapeleme az önkéntesség), a kolhoz (=tsz) meg nem
- ahol nem volt ilyen voluntarista iparosító és parasztellenes politika, ott a mezőgazdaság is betölti élelmiszer-ellátó, tájfenntartó, hagyományőrző szerepét

- nemcsak szómágia, hogy Mo-on a paraszt pejoratív, vagyis negatív konnotációjú fogalom (ezért én hozzá szoktam tenni az -ember utótagot, ez segít)

- ja és a dán meg holland élelmiszer azért olcsóbb, mert nagyobb rajta a dotáció (a CAP a korábbi tag mg. nagyhatalmaknak kedvez...)

valaki76 (törölt) 2012.06.06. 16:14:26

@excopp:

Dániában a mezőgazdasági foglalkoztatás mindössze 2,7%
www.nationmaster.com/graph/lab_emp_in_agr_of_tot_emp-labor-employment-agriculture-total

ehhez képest mi még jól állunk...

CAP, szubvenciók

ezek elsősorban a földspekulációt szolgálják (a szubvenciók beépülnek a földárakba)

a támogatások 75% a 18%leggazdagabb földbirtokoshoz megy...

szvsz

az új-zélandi mezőgazdaság lenne a követendő példa

Új-Zélandon az 1980-as évek elején minden szubvenciót és korlátozást leépítettek, ma a mezőgazdaság tekintetében ez a világ egyik legversenyképesebb országa

a liberalizáció eredményeképpen egyébként szokatlan ágazatok kerültek előtérbe, pl. a legnagyobb sikertörténet az utóbbi évtizedekben a szarvastenyésztés volt

valaki76 (törölt) 2012.06.06. 16:17:38

@excopp:

Mindössze egyetlen állam hajtott végre eddig az ún. „fejlett világban” piaci fordulatot a mezőgazdaságban:

Ez pedig Új-Zéland volt

És furcsa mód nem a „szemét”, hanem a minőség felé fordultak el az új-zélandi gazdák…

Pl. 30 évvel e reform kezdete után 4000 gazdaság foglalkozik szarvas tenyésztéssel

Több mint 1,8 millió szarvas van ezekben a vadaskertekben!!

How New Zealand Deer Velvet Is Processed
www.youtube.com/watch?v=XIyj1nKOqms
süti beállítások módosítása