Egy barátom hívta fel a figyelmem Szelényi Iván, Az argentín modell című írására amely a HVG-ben jelent meg még januárban. Szelényi professzor párhuzamba állítja az argentín államcsőd bizonyos eseményeit a magyar történésekkel, és arra a következtetésre jut, hogy Orbán Viktornak és szűk körének van egy régóta dédelgetett mesterterve, amelynek keretein belül tudatosan az államcsődre játszanak.

Szerintem ez a feltételezés egyáltalán nem állja meg a helyét, és ezt a kormány az IMF, valamint Brüsszel irányába tanúsított hirtelen kompromisszumkészsége kétségtelenül bizonyít.

A mesterterv-elmélet azonban a forradalmi hátraarcra vonatkozó fejlemények ismerete nélkül sem hangzott túl életszerűnek.

"Argentína már a kilencvenes években egyre súlyosbodó gazdasági problémákkal küszködött. Nőtt a költségvetési hiánya és az államadóssága. 2001-ben a Standard & Poor's bóvlira értékelte az államkötvényeit. A történet idáig félelmetesen hasonlít a magyar eseményekhez."

Azt gondolom, ezek a jelenségek Magyarországon kívül még számos egyéb országra is jellemzők, hiba lenne a szándékos államcsőd jeleiként értékelni őket. Félelmetes hasonlóságról -ebben az értelemben- nem beszélhetünk.

A párhuzamok ezzel véget is értek, mestertervre utaló jelek azonban még akadnak, legalábbis Szelényi írásában.

Szerinte az egyik jel az időzített államcsőd felelősségének áthárítására történt előkészületekben található:

"Az egyik fő feladat tehát az volt, s ma is az, hogy a csődért a választópolgárok ne a Fideszt, hanem a korábbi kormányokat, a nemzetközi szervezeteket, az EU-t, a bankokat, a multinacionális nemzetközi tőkét tegyék felelőssé.

A bűnbakkeresés már a választási kampány idején megindult: „elszámoltatás” volt a neve. Először azt hihette a nyájas közönség, hogy az elszámoltatás a korrupcióval való leszámolást célozza, de hamarosan kiderült, a korábbi kormányok miniszterelnökeit és pénzügyminisztereit akarják elszámoltatni."

Véleményem szerint az elszámoltatás ígérete a választók igényeire adott kelletlen válasz, inkább kampányfogásról, és politikai propagandáról van szó mint az ellenzék prominens alakjait komolyan veszélyeztető fenyegetésről, annak ellenére, hogy az előző kormányok tisztségviselőinek megkérdőjelezhetetlen a szerepe jelenlegi helyzet kialakulásában.

"A Fidesz-kormány másik – sokak szerint esztelen, de az általam vázolt mestertervbe jól illeszkedő – intézkedése a svájci frankban felvett kölcsönök forintra váltási lehetősége volt. Ha az államcsőd bekövetkezne, azok lennének a legnagyobb vesztesek, akik idegen valutában vannak eladósodva."

Kétségtelen, hogy az inflációt magában hordozó államcsőd esetén a devizahitelesek a legnagyobb vesztesek közé tartoznának, azonban azt gondolom, hogy ennek a problémának a kezelése nem korlátozódhat egy szándékos államcsőd esetére. A devizahiteles kérdés megoldása társadalmi, és gazdasági szükségszerűség, és minden olyan politikai erőnek az elemi érdeke, amely a kormányzást a legkisebb mértékben is komolyan gondolja. A módszerek természetesen vitatottak, és vitathatók.

Szelényi professzor a szándékos államcsőd jeleinek kutatása közben megfeledkezett néhány alapvető törvényszerűségről.

A politikai elit lévő tagjainak az elemi érdeke a hatalommal járó privilégiumok megőrzése. Egy államcsőd, legyen az szándékos, vagy csak a gazdasági folyamatok következménye, nagy valószínűséggel az aktuális politikai vezetés bukásához, a kormánypárt hosszútávú népszerűtlenségéhez, politikai öngyilkossághoz vezet. Talán emlékszik még a professzor úr az argentín elnök helikopteres menekülésére.

Az államcsőd esetén kormányzó erő rövidesen elveszítené a hatalmát, a csőd utáni időszakra szövögetett tervek ezáltal teljesen értelmetlenek, a gazdaság újáépítésében biztosan nem lenne alkalmuk részt venni.

Egy ilyen tervnek annyi értelme lenne csak mintha valaki szándékosan lépne egy teherautó elé azért, hogy a biztosításból befolyó összegből új kerékpárt vásároljon magának.

És ha már a csőd utáni időszaknál tartunk:

"A peso leértékelése és az így indukált infláció – a külföldi tőke átmeneti menekülése ellenére – nem mellesleg a gazdag ásványi vagyonra és erős mezőgazdaságra építő argentin gazdaság gyors növekedéséhez vezetett, mivel versenyképessé tette az ország exportját."

 Az erős argentín mezőgazdasággal ellentétben Magyarország sajnos néhány alapvető élelmiszerből is importra szorul, amelyet jelentősen megdrágítana az inflálódó forint. Valutáért exportálható említésre méltó ásványkincskészletekről nincs tudomásom, az argentín típusú növekedés kizárt.

Mindenki szeretné azt hinni, hogy a kormánynak határozott terve van az elkövetkező időszakra - még ha ez nem is egy önkéntes államcsőd -, de a jelek inkább arra utalnak amit Szelényi professzor éppen cáfolni próbál: tervek nincsenek csak az "irracionális őrültek kapkodása".