A legújabb leminősítés tényére, és a várható következményeire most nem szeretnék túl sok karaktert pazarolni, elsősorban azért mert számos kitűnő bejegyzés született, és fog születni ezzel kapcsolatban, valamint azért sem mert az új jegybanktörvény bejelentése után nyilvánvaló volt, hogy a bóvliba sorolás már csak napok kérdése.

Ezt akkor meg is írtam az Apokalipszis Most című bejegyzésben.

Függetlenül attól, hogy az új jegybanktörvény előre megfontolt szándékkal készült, vagy csak a Merkel-Sarkozy paktumra adott hirtelen reakció eredménye, a befektetők válasza biztos volt.

Vitatott kérdés, hogy a hitelminősítők tevékenysége szigorúan szakmai alapon történik-e, vagy esetleg bizonyos pénzügyi körök befolyása alatt állnak. Én személy szerint nem hiszek a szigorú szakmaiság elméletben amit már több alkalommal kifejtettem, ennek ellenére tiszteletben tartom azoknak a véleményét akik kizárják az esetleges politikai vagy pénzügyi befolyásoltság lehetőségét.

A fő probléma a minősítők tevékenységével kapcsolatban inkább a jóslataik önbeteljesítő jellegéből adódik. A leminősített országokkal szemben megrendül a bizalom, a tőke menekül, a befektetők magasabb hozamot követelnek az államkötvényekért ami tovább nehezíti az állam finanszírozását. A kérdés az, hogy meddig lehet leminősíteni egy országot anélkül, hogy a leminősítés következményei súlyos károkat okozna a nemzetközi gazdaságban is. Hol van az a határérték amely alatt a leminősítések kontraproduktív hatásúak, és visszafordíthatatlan láncreakciókat indítanak el a globalizált gazdasági világban?

Görögország egy kitűnő aktuális példa. Nem fedné a valóságot, ha azt állítanám, hogy Görögország jelenlegi helyzetéért a hitelminősítőket terheli a felelősség, de meglehetősen lassan reagáltak a kibontakozó válságra, akkor azonban erélyesen. A problémákat előrejelezni képtelenek voltak, és inkább rontottak a helyzeten amikor észbekaptak. Görögország gyakorlatilag fizetésképtelen, a mentőcsomagok tartják csak életben. Az ország csődje azonban magával ránthatná a görög államadósságnak kitett bankokat is, veszélybe sodorná nem csak az Európai Uniót, de az egész fennálló pénzügyi rendszert is, amelynek hierarchiájában a hitelminősítők előkelő helyet foglalnak el. Nem véletlen, hogy az EU, IMF, ECB trojka mindent megtesz a csőd elkerülése érdekében.

A hitelminősítők elvileg a befektetők érdekeit védik, nekik szolgálnak iránymutatással a kockázatok tekintetében. Magyarország gazdaságilag súlyos helyzetben van, de a leminősítések további problémákat, finanszírozási nehézségeket fognak eredményezni.  A bóvli kategória elriaszthat potenciális befektetőket, egy államcsőd azonban komoly veszteséget jelentene a magyar államadósságnak kitett bankoknak, befektetőknek. Egy magyar államcsőd nem szólna akkorát mint egy olasz, vagy egy görög, de azért fájna sokaknak. Az IMF biztosan hajlandó lenne mentőövet dobni nekünk (a befektetőknek) akár az utolsó pillanatban is, de ezért fejeket követelne, unortodox fejeket. Mint Berlusconi, vagy Papandreu.