sorok között

sorok között

Menekülő Patkányok

2011. december 17. - Politikai Ateista

Közismert bölcsesség, hogy a patkányok hagyják el először a süllyedő hajót. A CIB, és az Erste után a Raiffeisen is lehúzza a rolót néhány kirendeltsége ajtaján. Be lehetne tudni a válságadó és a végtörlesztés miatt érzett sértődöttségnek, de ez nem teljesen fedi a valóságot.

Magyarország kitűnő piacot jelentett a külföldi pénzintézeteknek, ez elsősorban azoknak lehet nyilvánvaló akik éltek már ezeknek a bankoknak az anyaországaikban ideig-óráig. A számlavezetés díjat csak bizonyos szolgáltatások igénybevétele esetén kell fizetni, a pénzfelvétel a bankautomatákból a legtöbb esetben ingyenes, nem csak a saját bankéból, a lakáshitel ügyintézés pedig sétagalopp a magyarországi eljáráshoz képest. A közelmúltban például nagy vihart kavart az Egyesült Államokban amikor a Bank of America 5 dolláros számlavezetési díjat akart bevezetni. A tervet végül elvetették a közfelháborodás miatt.

Magyarországon a magáncsőd intézményét sem tartották fontosnak a törvényalkotók, ami szintén kedvez a bankszektornak.

A bankok anyaországaiban a pénzügy szektorral nagyjából együtt fejlődtek a demokratikus intézményrendszerek, és a pénzügyi szabályozás. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezzel szemben Magyarországon a rendszerváltás után a pénzügyi szolgáltatások piacának kialakításában aktív (ha nem is mindig közvetlen és nyilvános) szerepet vállaltak a külföldi "pénzügyi szakemberek". Röviden a bankok rászabadultak az ébredező demokráciára.

Mi az oka a váratlan leépítéseknek?

A befektetői környezet negatív változása, amelyben szerepet játszik a kormány hozzáállása is, de valószínűleg inkább az, hogy a bankok a várható profit jelentős csökkenésével, a piac szűkülésével számolnak a közeljövőben. A bankok már csomagolnak, nem bíznak a magyar gazdasági növekedésben, és a láthatatlan eredményekben, nem osztják Matolcsy György kincstári optimizmusát.

A kivételes lehetőségeket rejtő magyar piacról történő menekülés a gyorsnaszád süllyedésének a biztos jele.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr943463555

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit jelent a magáncsőd? 2012.01.07. 18:35:46

A mai napon elég sokat lehetett arról olvasni, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltételei között szerepel az, hogy a hazai jogrendszerben meg kell teremteni a magáncsőd intézményét. Mivel ezt jogi szabályozással lehet elérni, így feltétlenül foglalk...

Trackback: Nem lesz többé hálapénz. Vagy de... 2011.12.17. 19:10:16

Lám, a Fidesz hű a választási ígéreteihez: kifehéríti a gazdaságot és egyszer s mindenkorra eltörli a baksist az egészségügyben. Nem lesz többé hálapénz! Le a borravalóval! Ebugatta himpellérei, majd lesz itt rend, akárki meglássa!  Kedden 255 ige...

Trackback: A folyamatban lévő hazaárulás A Magyar Köztársaság emlékezete 2011.12.17. 17:41:46

Hazaárulás vagyon folyamatban feleim. Ez egy nagyon kemény szó, de vannak pillanatok, amikor kemény szavakkal lehet csak leírni az igazságot. A hazaáruló szó, amúgy megkopott, elvesztette jelentőségét, hisz annyi március tizenötödikén és október huszon...

Trackback: Ápol, eltakar Miért nem megoldás országot váltani? 2011.12.17. 17:40:38

Sosem voltam melldöngető hazafi. Mindig gyanakodással és cinizmussal eltelten figyeltem azokat, akik képesek voltak elérzékenyülni _minden_ pillanatban a himnuszon, akiknek a Szent Korona több volt, mint egy tárgy, akik Árpádig bírták visszavezetni a c...

Trackback: Lázár megérti, ha valaki hazautazik várni a Jézuskát 2011.12.17. 15:50:07

Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap pénteken beszüntette Magyarországgal a pénzügyi támogatási csomagról folytatott előkészítő tárgyalásokat, mert attól tart, hogy a kormány aláássa a központi bank függetlenségét. Összefoglaló....

Trackback: 747 ezres fizetés sem elég jó 2011.12.17. 15:46:30

Szépen lassan azért kiderül, hogy mennyi is lesz a képviselők bére, mert azt már korábban is tudni lehetett, hogy bizony sokan keveslik a számukra juttatandó 747 ezer forintos bért....

Trackback: Orbán, pakolj! 2011.12.17. 14:25:04

A jogászgyerek célja egyértelmű: kivezetni az országot az EU-ból, mert a modern díszlet nem felel meg a múltba forduló népnemzeti színjáték előadásához. Ezért balhéztunk össze az IMF-fel és az EU-val.

Trackback: Vásárhely megint szegényeket aláz 2011.12.17. 14:23:25

Lázár János városában úgy osztják a közmunkásoknak az élelmiszersegélyt, mintha karácsonyi ajándékot adnának át. Szerintem pedig ajándékcsomagnak nevezni a rászorulók élelmiszer segélycsomagját nem eufemizmus, hanem pofátlanság.Ajándékcsomagot kaptak a...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.17. 14:23:00

Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, tanácsadói és bizot...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.17. 14:22:07

Mihez ért ez az ember az ELTE ÁJK-n huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Nézzük meg az Europass sablonba feltöltött életrajzát! Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztőségeket alapít, meg kitüntetéseket kap ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aha, persze 2011.12.17. 22:57:32

@tobias2: Te sebajtóbiás... Szerinted a bankok kintről hozzák a pénzt, és osztogatják a magyarok között? nem inkább a magyar vállalatoknak törvényi kötelessége a magyarországi dolgozók teljes keresetét ezenek a külföldi bankoknak a kezébe adni?

Kandabula 2011.12.17. 23:03:35

@aha, persze: adhatják az OTP kezébe is. Kérdés?

Kandabula 2011.12.17. 23:05:25

@aha, persze: "a magyar vállalatoknak törvényi kötelessége a magyarországi dolgozók teljes keresetét ezenek a külföldi bankoknak a kezébe adni?" Ez valami új dolog. Mesélj!

aha, persze 2011.12.17. 23:07:11

@Kandabula: Mi az, hogy "Kérdés?" Ez valami "gondolat"-lezáró szó, mint a gyáj, meg a dikk?
Nem mesélek neked semmit. Ennyire ne legyél óvodás.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.18. 00:31:58

Emberek, a saját érdeketekben tegyetek meg mindent a gőgös, sunyi, hiteltelen orbáni diktatúra ellen!

Végre!! Ezt nézd meg!!

www.youtube.com/watch?v=-4-IzpcFhbU

harmincas 2011.12.18. 01:34:54

Azért az vicces, hogy ha a bankok tényszerű, ésszerű, számokban nagyon világosan kimutatható gazdasági okokból szűkítik tevékenységüket, a blogíró "menekülő patkányoknak" nevezi őket... ugyanezt elmondhatná a kiadásait visszafogó magyar családokról szinte bármelyik kiskereskedő is.

karnak 2011.12.18. 02:30:24

@Behajtó70: eljen az esz diadala, csak ennyit lehet mondani erre.

Környezettudatos 2011.12.18. 02:56:36

@endike: Egyedül ülök a gép előtt...cserélj szemüveget a buta fejeden, legalább az legyen jó nyak fölött.

preddy 2011.12.18. 04:31:18

Teccik hogy a blogoló a bankokat cseszegeti amiatt, hogy menekülnek a süllyedő hajóról és nem a hülye kapitányt, aki balfaroksága miatt zátonynak vezette a "gyorsnaszádot"...

Red shield representatíve 2011.12.18. 06:45:16

Tulajdonképpen akkor a blogoló szerint azok is patkányok akik külföldre mennek dolgozni, mert itthon nem tudnak megélni?

midnight coder 2011.12.18. 07:47:06

@preddy: Azt a gyorsnaszádot már az előző előtti kapitány zátonyra vezette. Pedig akkor még nem is volt vihar. A mostani csak próbál lekászálódni a jéghegyről, csakhogy a hajót már csak ez tartja fenn.

midnight coder 2011.12.18. 07:48:26

@harmincas: Más az amikor a polgár kénytelen összehúzni magát kicsire, és más az amikor a rabló azért áll tovább, mert már a gatyát is lerabolta az áldozatáról.

preddy 2011.12.18. 08:06:43

@midnight coder:

Nem volt vihar? Akkor tört ki a válság! Ez csak az utórengés...

preddy 2011.12.18. 08:10:15

A bank - üzem. Olyan mint a tévé vagy az autógyár. Akkor jön majd az igazi baj, ha ezek kezdenek csomagolni és a tehetséges emberek pedig kimennek külföldre először csak dolgozni majd később élni.
A 2/3 éhen hal....

fakopács 2011.12.18. 08:50:04

@midnight coder: Csak szólok neked, a válság 2008-ban tört ki. De csak nyugodtan hazudozz tovább, ismerünk, a helyeden kezelünk.

sidorovich 2011.12.18. 08:58:53

@fakopács: Fel is vett az előző kapitány gyorsan jó sok pénzt hitelbe, hogy megússza a nagy láblóbálásból és elkúrásból következő összeomlást.

A törlesztést pedig elegánsan a következő kapitányra hagyta. Le style, c'est l'homme.

bebe tv 2011.12.18. 09:23:22

@manager2008: A benzin kutakat is fel lehet számolni, (a MOL húzzon el) majd mindenki elmegy olajat bányászni és otthon főzi a benzint mint a pálinkát.

A dolog ennél sokkal bonyolultabb. A titkos cél, hogy a kormány igyekszik minden olyan külföldi anyabankkal rendelkező banknak, biztosítónak és kereskedelmi láncnak betenni, ill. jól megfejni amelyekben nincs magyar tulajdonosi háttér.
Indult azzal, hogy a Járai biztosítója ugyebár szépen kimaradt a sarcból, majd folytatódott a szuper ill. hipermarket láncok válság adóztatásával. Ebből pedig a Puskás akadémia fő szponzor CBA maradt ki.
Most pedig jött ugyebár a plázastop, ami egyértelműen Európa nálunk lévő nagy láncait, ALDI,LIDL és PENNY ellen irányul, miközben a CBA a Csányi és Demján pénzén megvenné a Profi és Match láncot tokkal vonóval.
Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy ez egyértelműen a szabad verseny durva korlátozása.
Ahol a politika ennyire beleavatkozik a versenybe a saját holdudvarában található pénzemberek javára, ott semmi sem szent.

kunzoo 2011.12.18. 09:37:27

@dimitrij:

A minimálbéres hitelezés valóban gáz, bár szerintem onnan fújt a szél hogy aki hivatalosan minimálbéres volt, szinte mindenki többet kapott. Ha jól emlékszem valami statisztikában ez ki is bukott hogy jóval többet költünk mint amennyi jövedelmünk volt.

kunzoo 2011.12.18. 09:43:53

@sidorovich:

Naná hogy hitelt vett fel
1 Állami támogatásos lakáshitelezés Viktorka ajándéka volt.

2 100 lépés program, amit Viktorék is megszavaztak!!!

3 Minden ingyen van szuggerálása- most bezzeg már vittorék is bezárják az iskolákat, önkormányzatokat, vasúti vonalakat- eddig ha jól tudom ez nemzethalál volt nem? Most meg gazdasági kényszer mi?

4 A saját hülyeségeik- ezzel kell elszámolni Fletónak.

athenee 2011.12.18. 09:47:10

@bebe tv: és tovább lehet vezetni a gondolatmenetet: űzzük ki a nyug-európai ker bankokat, hogy maradjon az OTP meg a takarékszövetkezetetek. csak a nagyon ostoba fejükkel azt nem értik meg, hogy míg oké legyen a CBA-Coop felvásárolja és tovább adja a magyar innen-onnan összehordott baromi drága magyar termelői cuccot, addig sajnos olcsó tőkét Cs. Sanyi haverjai nem nagyon tudnak majd produkálni. Fogunk mi még 15%-os alapkamat mellett 25%-on lakáshitelt felvenni. Azaz nem fogunk :D

kunzoo 2011.12.18. 09:50:41

@Kandabula:

Az állami cégek csak oda adhatják nem így van?

preddy 2011.12.18. 09:55:28

@bebe tv:
... semmi nem szent és semmi nem olcsóbb, sőt drágább, lásd CBA!

sidorovich 2011.12.18. 09:56:04

@kunzoo: A 4. pontot miért nem írod apró betűvel? Vagy még apróbbal? Esetleg meg sem történt, igaz?

Ó, hát a ti drága Feritek. Ő bizony ártatlan. Nem tehet semmiről - akarom mondani nem is tett semmit, csak a színpadon kokettált a cenzorral. Közben meg dübörgött a pannon puma.

preddy 2011.12.18. 09:56:56

@sidorovich:

Bocsánat, ez a kapitány mennyi autópályát is épített?
Magyarra fordítva, az a pénz, sok, sőt nagyon sok, ami ott autópályára ment el, itt hová lett?

preddy 2011.12.18. 09:58:04

@sidorovich:
Na, te sem látod a korhadt fától a letarolt erdőt...

sidorovich 2011.12.18. 10:02:40

@preddy: Az IMF hitel törlesztésére, pajtás.

bebe tv 2011.12.18. 10:04:58

@midnight coder: Van egy hajó amelynek a kapitánya és tisztjei sokszor botcsinálta módon de úgy ahogy még a viharban is el-el kormányozgatták. Aztán az utasokat jól felheccelve másik crew vette át a hajó irányítását. Ez azzal kezdte a világmegváltó tevékenységét, hogy az összes eddig hajózásban használatos és bevált navigáló berendezést lekapcsolta a hajón.A másodtiszt kitalálta, hogy a hajó túl nehéz és ha kiengednek a tengerbe egy csomó üzemanyagot úgy az könnyebb lesz és gyorsabban haladunk.
Csak hát navigációs műszerek nélkül össze vissza kacsázva a hajónak egyre kevesebb üzemanyaga lett.Erre az emberünk kitalálta, hogy a kabinjainkban levő pár palack étolajunkat amit főzésre vettünk magunknak megvédi a vihartól és begyűjtötte, amit az üzemanyagtartályba öntött.Sajnos a hajó így sem közeledett az áhított célhoz. A kapitány aki eddig benedvesített ujjaival állapította meg a szélirányt erre SOS jelzéseket adott le, amit vett egy segélyhajó. és mellénk hajózott üzemanyaggal a részünkre. Mikor látta, hogy navigációs berendezés nélkül hánykolódunk javasolta, hogy azokat újra kapcsolják be. Erre azonban a hátrafelé nyilazó múlttal rendelkező kapitányunk nem volt hajlandó. Erre a hajó megfordult és elhajózott mellőlünk.
Hát ennyi a történet röviden.

preddy 2011.12.18. 10:05:24

@sidorovich:
Értem! Amihez hozzá sem nyúltunk, vagy amit azóta vettünk fel??

preddy 2011.12.18. 10:07:36

@bebe tv:
Nem tudom ki mondta, de igaza volt: a gyorsnaszád legénysége ne mutogassa ülepét az üzemanyagtöltő hajó felé, főleg ha fogytán van az üzemenyag!

midnight coder 2011.12.18. 10:10:25

@fakopács: Fletóék 2002 és 2010 között kormányoztak. A válság ebből az utolsó 2 évet érintette. A maradék 6 évben kimondott konjunktúra volt. Fletó maga is mondta az Öszödi beszédében, hogy a piacok pénzbőségének és az isteni gondviselésnek, na meg a trükkök százainak amiről a tettestársaknak sem kell tudniuk köszönhették hogy túléltek.

anyadmajma 2011.12.18. 10:10:55

Ebben az a jó, hogy van 3 szereplő: Lakosság, mint hitelfelvevő, bank, mint hitelfolyósító, és az állam, mint felügyelet. Mind a 3 ész nélkül halmozta a hibát hibára, aztán hogy kiborult a bili, a másikra mutogat.
Az egész valahol ott kezdődött, amikor elhatározták, hogy a 30-as évek válsága csak népmese, tán igaz se volt, és nekiálltak a világ gazdaságai pont úgy működni, csak még több problémával.
Nálunk talán a '90-es évek közepe a fordulópont. Jött a Bokros-csomag. Nagyon nem tetszett, de kellett.(sok külföldi közgáz-egyetemen tananyag). Aztán jött a választás(98). Dilettantizmus felsőfokon, pénz van, hát eltapsoljuk. Aztán jött a választás(2002). Pénz még mindig van, még mindig jól élünk belőle, hát jó ez a rendszer, tapsoljunk tovább. aztán jött a választás(2006). PÉnz már nincs, de nem számít, hisz "ingyé" adnak a bankok hitelt. Aztán jött 2008, és kiderült, hogy mégsem "ingyé" adták a hitelt, de pénz nincs, akkor miből fizessük? Plusz a nemzetközi pénzpiac a spekulánsok és kalandorok játszóterévé vállt, hiszen a szabályozó szervezetek vezetői ebből jó sok pénzt kerestek, mondván, hogy nem kell szabályozni a piacot, az szabályozza önmagát. És igazuk volt, mert a piac tényleg szabályozza önmagát. De most meg sírnak, mint a fürdős kurvák, hogy hámiez? Valaki fizesse má a cehhet helyettünk!
Nálunk meg annyira durva szabályozás volt, hogy kivétel nélkül az itt jelenlévő multiknak (bankok, áruházak, szolgáltatók) a magyar piac volt(van) az aranytojást tojó tyúk. És ebből értelem szerűen nem akarnak engedni.
Az elmúlt 15évben a parlamentben ülő emberek meg nem tesznek ez ellen semmit, mert nekik jó, a nép meg le van szarva. Pl. 2-3 éve (asszem a provident kapcsán) volt egy törvényjavaslat, hogy a mindenkori jegybanki alapkamat 3x-osa felett uzsorakamatnak minősül. Na, ez pl a teljes parlamenti képviselet által egyszerűen szavazásra sem került.
Egyszóval az elején említett mindhárom szereplő hibás.
Az is biztos, hogy a jelenlegi törekvések csak nagyobb bajt hoznak, nem megoldást.

preddy 2011.12.18. 10:12:46

@anyadmajma:
Nem baj, majd visszahozzuk Bokrost, s megint rendbe teszi amit ezek elszabtak...
Az úri szabók! :-(

kunzoo 2011.12.18. 10:17:02

@sidorovich:

Egy szóval nem mondtam hogy ártatlan lenne, a formára nem figyeltem oda eléggé, elnézést. Az előző pontokat vállalom, akkor is így volt ha ezt nem akarják egyesek látni.

Vicces hogy odaírom, de szerinted nem. Egyébként mekkora balhé lett volna ha Kóka bejelenti hogy az önkormányzatok egy tekintélyes számát bezárja. NEMZETHALÁL! Ugye így mennyire más? Mit ígért Viktor? Minden faluban visszaállítja az iskolát! Most hogy ő is látja a költségét kuss van róla. "A szárnyvonal üzemeltetése nem is kerül plusz pénzbe" Akkor hogyhogy nem nyitották őket újra? "Nem lesz tandíj"....Csak képzési hozzájárulás???

midnight coder 2011.12.18. 10:17:22

@preddy: Utórengés ? Lófütty. A vég kezdete. Annak az időszaknak a vége közeledik, amit euroatlanti civilizációnak lehetett nevezni.
A világra változatlanul rá van írva hogy made in china, sőt egyre inkább, a fosszilis energiaforrások kimerülőben, Európa korfája szarabb mint valaha, benne a mienk is - amire még rátesz egy lapáttal hogy az értelmesebb fiatalok az EU-ba vándorolnak. Globális felmelegedés, népességrobbanás, Kína kezében az elektronika gyártásához szükséges ritkaföldfémkészlet nagy része. Mindehhez egy impotens EU amit ezerféle részérdek húz ezer felé, egy csapat náci a szomszédunkban (szlovákok), és egy nem túl okos FIDESZ kormány, egy nála 5000x impotensebb hülyékből álló ellenzékkel. Persze, utórezgés. A II világháború meg kisebb csetepaté volt.

kunzoo 2011.12.18. 10:20:27

@sidorovich:

Ugyanaz a betűméret ember! Mit is írtam apróbb betűvel?

midnight coder 2011.12.18. 10:22:52

@bebe tv: Az üzemanyagot már az előző legénység elhasználta arra hogy éjjel-nappal lángcsóva világítsa ki a hajó felett lebegő Pannon Pumát ábrázoló lufit.

Ettől persze a mostani kapitány nem kevésbé impotens, csak miközben az ő léha erkölcsű felmenő ági nőrokonait emlegetjük, ne feledkezzünk meg az előző legénységről sem - az igazi bajokat ugyanis ők okozták.

bebe tv 2011.12.18. 10:23:05

@preddy: @ariadne: Van kicsi muskátlis hazánkban 3-4 ki tudja pontosan hogyan cefetül meggazdagodott ember. A jelenlegi politika az ő személyes további gyarapodásukat szolgálja ki.
Muszáj is, mert 8 évig ők pénzelték a jelenleg regnáló elitet.
Persze nagyon kell nekik egy kereskedelmi lánc, amelyik kizárólag az ő drága termékeiket árulhatja majd.Csak emlékeztetni akarok. Az a Csányi akinek van több 10 ezer ha földje, tehenészete, sertéshizlaldája és hozzá a tejfeldolgozó üzeme és húsüzemei és aki mindezek ellenére 1,30 €/kg áron mégis Németországból importálja a vágott félsertést mert ott olcsóbb akkor valami nagyon nagy baj van a cégeinél és a szaktudással.
Mindezt úgy lehet csak kompenzálni, hogy létre hozunk egy kereskedelmi láncot ahova csak mi szállítunk azon az áron amin akarunk.
Új hír hogy az eddig használatos étkezési utalványok helyett Matolcsyék bevezetik az Erzsébet kártyát ami csak a CBA és COOP boltokban váltható be. Ez a többi lánccal szemben negatív diszkrimináció.

Logan Grimnar 2011.12.18. 10:23:48

A bankokat ütni-verni kell. A mocsadékabbja elmenekül - tette volna meg korábban - a kitartóbb, tisztességes haszonnal is megelégedő marad. Kevesebb és jobb lesz.

Táskás Tóni 2011.12.18. 10:25:14

@sidorovich: Az Imf hitelből még egy kanyit sem törlesztettek. Közben másfél év alatt kirepült az ablakon 5000 milliárd. Mire? Semmi nem történt csak balhét balhéra halmoztak.
Még egy kis adalék a "mocskos" bankokról. Az OTP a nagy magyar bank ugyanazt a hitelt Romániában 8%-ért, itthon pedig 14%-ért adta
Na, ezek a nagy magyar láncok, amelyek közé tartozik pl. a CBA is. Áruja megegyezik bármelyik üzletlánc árukészletével, csak drágább és a ktgvetésbe a töredékét fizeti a CBA adóként, mint pl. a TESCO,AUCHAN vagy CORA. A nagy jogtalan magyarkodás végett......

bebe tv 2011.12.18. 10:25:41

@midnight coder: Lehet hogy felétek így tartják.
Mifelénk meg az a mondás járja, hogy aki csak úszógumival tudja leúszni a távjait az ne induljon 100 gyorson.

midnight coder 2011.12.18. 10:31:39

@anyadmajma: Ennyire nem egyszerű.
Először is, az MDF kúrmány után jöttek Hornék. Egy évig kb. ugyanazt csinálták mint Antall-ék: semmit. Aztán, a csőd szélén jött Bokros elvtárs. Ő csinált sok jó dolgot, és sok hülyeséget. Óriási áldozatok árán (Pl. komplett energiaszektor eladása, kivéve Paks) végül többé-kevésbé fenntartható irányba irányította az országot. Pár hülyeséget azért beépített, Pl. az adóba épített szociális rendszer (ma is van, lásd csak kiharcolt többkulcsos adó) illetve a manyup.

Amit úgy 2000-ig Orbánék is tartottak, sőt. Aztán jöttek a szocik a szociális demagógiájukkal (osszuk meg a kiváló makrogazdasági mutatókat a kisemberekkel - ebből lett aztán a jóléti rendszerváltás programja). Erre reagálva aztán Orbánék is rákezdtek a hülyeségekre, lásd megduplázott minimálbér ami hazavágta a maradék könnyűipart, illetve lakáshitelek. Erre a szocik még rádupláztak, és sajnos nyertek is.
2002-ben még vissza lehetett volna fogni a költekezést, ehelyett Megyóék ráerősítettek, és megvalósították a jóléti rendszerváltás programját. Sikerült elvtársak, leváltottuk!

midnight coder 2011.12.18. 10:32:34

@bebe tv: Ez igaz - csak az a gond, hogy itt egyik versenyző sem tud úszni.

dr kíváncsivagyok 2011.12.18. 10:32:49

Amíg különböző fórumokon folynak a piszlicsáré , csip-csup viták Orbán lépéseiről EGYESÉVEL külön-külön,....addig venné valaki a fáradságot , hogy EGÉSZÉBEN , ÖSSZEFÜGGÉSEIBEN vizsgálná Orbán lépéseit

fakopács 2011.12.18. 10:37:44

@midnight coder: Amit eddig írtál az részben igaz. De nem taglaltad Orbán utolsó évének gázártámogatását, a lakáshitelezést, amik jócskán hozzájárultak a minuszhoz. Aztán nem taglalod hágy jóléti dolgot szavazott merg orbán, hány megszorítást buktatott el és nem taglalod az utóbbi másfél év ámokfutását.
Csak egy picit (picit nagyon) vagy egyoldalú.

fakopács 2011.12.18. 10:40:20

@midnight coder: "A válság ebből az utolsó 2 évet érintette. " - Utolsó hármat, mert a válság már 2008 szeptemberében kitört, de a multik már tudták 2008 nyarán. Pl az amerikai IT szektor ezerrel elkezdett leépíteni. Gyurcsány meg már 2007-ben korrigálni akart. Emléxel? Szociális népszavazás!

fakopács 2011.12.18. 10:41:52

@sidorovich: Már megint Gyurcsányozol. Lejárt lemez. Ráadásul senki sem mondja hogy ártatlan. Az meg végképp szörnyű, hogy Orbánnál már sokkal jobbnak tűnik.

fakopács 2011.12.18. 10:43:40

@sidorovich: "Fel is vett az előző kapitány gyorsan jó sok pénzt hitelbe, " - Amiből van az MNB-nek nagy valutatartaléka, amiből MOL-t vett Viktor. Ja és 3 százalékra vette fel! Viktor meg 7 százalékra vett fel a piacról több milliárd dollárt és lenyúlta a manyupot.

kunzoo 2011.12.18. 10:44:03

@midnight coder:

Ez így van, de Megyó pénzszórásához a fidesz hozzáadta a szavazatát. Márpedig b@szni és szűzen maradni nehéz dolog, sajnos sokan (még) elhiszik.

bebe tv 2011.12.18. 10:45:02

@midnight coder: ebben akkor egyet értünk.

kunzoo 2011.12.18. 10:46:39

@kíváncsivagyok:

Egészében? ÖSSZEFÜGGÉSÉBEN????? Ha valami nem létezik, nehéz vizsgálni:)))

preddy 2011.12.18. 10:48:55

@midnight coder:
A történelem válságok története, ez gondolom így is marad. Hol jól jövünk ki belőle, hol rosszabbul, de előre haladunk...
A civilizációkat mindig elpusztitották a barbárok, de utána ők lettek az új civilizáció!

bebe tv 2011.12.18. 10:57:33

@Táskás Tóni: Ami most itt folyik az kőkemény protekcionizmus. Egyes szereplőket akik egyébként gyengébben muzsikálnak előnyben részesíteni az hánytató.
Azonban a gazdasági elit is megéri a pénzét. Nekem ne mutogassák példának azt a pénzembert akinek a gyarapodása lényegében az évenkénti bónusz részvényeknek köszönhető. Számold már ki, hogy 14 év alatt csak ezekből mit kalapált össze. Tegyük fel ha te is kapnál évente 2 milliárd Ft értékben törzsrészvényt a régi kibocsátáskori 1100 Ft-os áron miközben az a tőzsdén 6000 Ft-on áll, hát akkor mennyit kaszálnál évente? Ugye adózás előtt kb. 20 milliárdot. Mennyi ez 14 év alatt? Íme a csodálni való TOP 2.

midnight coder 2011.12.18. 11:04:24

@kunzoo: A pénzügyi fegyelem a mindenkori kormány felelőssége. Tökmindegy mit szavaz az ellenzék. Ahogy profitálni is a kormány profitál - ilyen után még egyszer sem hallottam hogy az aktuális kormány úgy nyilatkozott volna, hogy az ellenzékkel együtt bevezettük a 13. havi nyugdíjat. Ha az eredmény a kúrmányé, akkor a sár is az.

midnight coder 2011.12.18. 11:05:22

@preddy: Ja. Csak itt és most mi leszünk az, akik elpusztulunk. És nem vigasztal, hogy 3000 év múlva az iszlamisták milyen menő civilizációt fognak építeni a csontjaink felett.

midnight coder 2011.12.18. 11:07:32

@fakopács: Ehhez képest Fletó még úgy egy hónappal a válság előtt akart olyan kampányt indítani hogy milyen kurva jól élünk. Mert ugyan már akkor is 1% körül volt a GDP növekedés, de meg kellett (volna) mutatni hogy azért milyen jó nekünk.

sidorovich 2011.12.18. 11:17:24

@fakopács: Akkor szavazz rá meg az akciónyuggereire. Lesz 26. havi nyugdíj és cigánysegílyke IMF hitelből, te meg majd törleszthetsz.

Fasza lesz.

bebe tv 2011.12.18. 11:18:56

@ariadne: A CBA a maga módján ügyes, de semmi üzleti rizikót nem vállal.
A lényege a Franchise rendszer. Sok kis üzletember a pénzén üzletet épít és felrakhatja a homlokzatra a CBA nevet. Ennek fejében azonban a Lázár testvérek és a Baldauf által üzemeltetett cégtől kell vásárolniuk a termékeket. A sok 100 kicsi CBA leadja a rendelését mondjuk lisztre. Ők összesítik a megrendeléseket és leszállítják nekik a malmokból, természetesen rátéve a haszonkulcsot. A sok kicsi CBA-s is ráteszi a haszonkulcsát és máris drágábbak 20-30 Ft-l mint az ALDI, LIDL, Penny vagy Auchan.
Ha nem megy mégsem a bolt, hát a CBA üzlet tulajdonosa bukta a pénzét és nem a Lázárék.
Szememben mindig a külföldi láncok működnek
normálisan. A lánc tulajdonosa felépíti először saját pénzén az épületet, majd saját pénzén megrendeli az árút amit majd elad az üzleteiben. Logikus, hogy olcsóbb mint a CBA és hasonlóan működő konkurensei. Bukta esetén is a saját pénzét vesztette el.
Odakinn az ALDI-nak szállítani egyáltalán nem ciki. Maga Uli Hoennes a Bayern München volt managere most már elnöke a német tv-ben büszke volt arra, hogy már 15 éve szállít az ALDI-nak nürnbergi kolbászt, mert a kis nyereség fejében állandó és nagy megrendelést kap tőlük. Tipikus példája annak, hogy a sűrű fillér többet hoz mint a ritka forint.

2011.12.18. 11:19:54

@sidorovich: "Az IMF hitel törlesztésére, pajtás. "
Az jövőre esedékes.
Eddig csak felhasználták.
Bár nem értem, hogy a gyurcsány hibája miért menti OV ámokfutását?
Miért gyurcsihoz hasonlítod? Gyurcsány a vízmérték?
Ha OV nem rosszabb, mint gyurcsány, akkor már csúcs? Te alaposan felértékeled gyurcsányt. Fan vagy,

2011.12.18. 11:22:34

@midnight coder: "Mert ugyan már akkor is 1% körül volt a GDP növekedés, de meg kellett (volna) mutatni hogy azért milyen jó nekünk. "

Most ugyanezt látom. Milyen jó nekünk! Szavalja a fideszmédia. Szíjgyártó és társai. Vagy milyen jó lesz!

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.18. 11:23:46

Isten áldd meg a magyart, segítsd hogy ez a kormány azonnal eltünjön, ne szomorítsa tovább népünket.

GYERTEK - párt, felekezet, nemzetiségi, nem, hovatartozás nélkül – december 23-án a Parlamenthez, jellezzük hogy „itt az idő” , elég volt.!!

Ezeket meg nézzétek meg:

www.radiologia.hu/belfoldi_hirek/6503

scheiringgabor.blog.hu/2011/12/17/december_23_uj_ellenallas_uj_koztarsasag

velemenyvezer.blog.hu/2011/12/17/nem_ez_az_allamositas_lesz_a_vegso?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

www.youtube.com/watch?v=-4-IzpcFhbU

sidorovich 2011.12.18. 11:24:55

@fakopács: S vissza se kell adni, igaz? Egy igazi csodahitel volt:

- nem kell visszafizetni
- nem is használtuk
- nem is kellett

Mint a magyar népmesékben.

2011.12.18. 11:25:20

@preddy:" A civilizációkat mindig elpusztitották a barbárok, de utána ők lettek az új civilizáció! "

Utolsó remény: mi vagyunk a barbárok, akik elpusztítják a civilizációt.
Van még remény! Most értettem meg az OV szabadságharc fedőnevű rombolását!

2011.12.18. 11:31:10

@midnight coder:" Pár hülyeséget azért beépített, Pl. az adóba épített szociális rendszer (ma is van, lásd csak kiharcolt többkulcsos adó) illetve a manyup. "

Szinte minden más országban több kulcs van.
A manyup meg pont az állam terhelésének csökkentésére volt kitalálva. Tudod, gyarló az ember! Sose a rosszra készül. Ha az ország fejlődött volna, ez a tétel nem okozna gondot.
Gondolom, Te se a legrosszabbra számítasz a jövőben. Vagy már csomózod a kötelet a padláson?

sidorovich 2011.12.18. 11:32:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ki beszél itt Orbánról és a bénázásáról? Az egy külön történet. Vagy te úgy gondolod, hogy a bíróságon mentő körülmény, hogy más is bűnözik? Fura egy jogfelfogás, bár nem szokatlan a libsiktől.

Mégegyszer: volt 8 évük, amikor az SZDSZ-el együttműködve csak a 2/3-os és 4/5-ös törvényeknél volt szükség a Fidesz támogatására. Az összes többinél minden javaslat átment a T. Házon - ezt te is megnézheted a parlamenti Napló adatai alapján.

Ennek ellenére szart se csináltak a konjunktúra évei alatt, majd a válság első hullámára rohantak az IMF-hez segílykéért.

nu pagagyí 2011.12.18. 11:38:10

@sidorovich: Hát a 7%-os GDP növekedésből nem fogjuk visszafizetni az IMF hitelt. Simicskáék valahogy nem pörögnek, pedig nyomják nekik a tőkét. Úgy látszik nyugaton nincs igény a nálunk szuperversenyképes köztéri reklámokra és a CBA sem bírt még betörni csirkefarháttal az angol piacra. Az 5-10-15-20 milliárd eurós újabb IMF hitellel is sietni kéne, mert márciusban villantani kell az előző részletét.

Táskás Tóni 2011.12.18. 11:41:48

@bebe tv: Maximálisan egyetértek. Szeretem a top 100-at, különösen a Csipak féle "remek" üzletembereket.

sidorovich 2011.12.18. 11:42:49

@nu pagagyí: Akkor mégis vissza kell adni a pénzt? Pedig már a libsik rádumáltak, hogy ingyen volt, ajándékba. Teljesen elbizonytalanítotok.

2011.12.18. 11:47:52

@sidorovich: "Ennek ellenére szart se csináltak a konjunktúra évei alatt, majd a válság első hullámára rohantak az IMF-hez segílykéért."

Nem baj, hogy nem errről beszéltem? Sőt, Te se?
Imádom a fasiszta jobboldaliakat, mikor libsiznek, és csúsztatnak, a saját mondataikat meg a másiknak tulajdonítva cáfolják!

Értő szövegolvasás, kedves szerbem!

nu pagagyí 2011.12.18. 11:48:20

@sidorovich: Amikor ténylegesen kétharmaduk volt, akkor 90-ről 62-re vitték le az államadósságot (Bokros-csomag). Kétharmad nélkül nem lehet a legnagyobb pénzeket felemésztő alrendszerekhez nyúlni (társadombiztosítás, önkormányzatok). Megpróbálták, a Fidesz nem volt partner, így nincs mit a szemükre hányni. Amúgy azok demokratikus koalíciók voltak, nem parancsra tologatott bábuk csapata, egymással sem értettek egyet mindig.

nu pagagyí 2011.12.18. 11:54:21

@sidorovich: Minden pénzt vissza kell adni, nem tudom mi nem világos. Nem a hitelek érdekesek külön-külön, az adósság arányát kell összeségében csökkenteni. A Fidesz eljátszotta az esélyt, hogy piacról finanszírozza az országot, az adósság csökkentése mellett. Az IMF-et a Fidesz álította be valami ördögi szervezetnek, hogy most miért ott koldul, azzal ő tartozik magyarázattal. Halljuk is szánalmas nyekegésüket.

2011.12.18. 12:03:29

@sidorovich: "Akkor mégis vissza kell adni a pénzt? Pedig már a libsik rádumáltak, hogy ingyen volt, ajándékba."

Azok az EU-s támogatások. Amire most is ácsingózik szeretett népvezéred, miközben osztja az EU-t. Szar vagy, útállak, de a pénzed az nekem jár! Mint a cigus a segíjosztáskor.

kunzoo 2011.12.18. 12:14:46

@midnight coder:

Ebben is van valami csak ne tegyen úgy a fidesz hogy neki ehhez nem volt semmi köze. Szerintem elsősorban a parlamenti képviselők egyéni felelőssége ez, hisz ha nem szavazzák meg, a kormány nem tehet semmit. Tán nem a fidesz kezdte feszegetni a képviselők egyéni, akár büntetőjogi felelősségét?

Azt a törvényt egyedül az mdf nem szavazta meg.

A választők képviselőket választanak, az ő döntésük alapján áll fel vagy bukik a kormány.

kunzoo 2011.12.18. 12:18:32

@midnight coder:

Ne mondd azt hogy nem hallottál ilyet, például Megyó felkérte Orbánt hogy együtt írják alá az EU csatlakozási okmányt, mivel a végső simításokat az első Orbán kormány csinálta. Orbán örült, és aláírta Megyóval együtt. Most meg picsog hogy a csatlakozáskor ezt meg azt nem így kellett volna....Nem volt kötelező a nevét adni hozzá, mégis megtette. Nos így volt a 100 lépés programmal. Egyetértettek, most meg sírnak.

sidorovich 2011.12.18. 12:23:02

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Szerinted nem jár? Nem az EU tagjai vagyunk? Azok! Vagy csicskái? Ha az utóbbi, akkor sincs baj, csak közöljék velünk nyíltan.

Szerintem te te összekevered a tagságot az csicska státusszal. Gondolom a múlt a terhe.

sidorovich 2011.12.18. 12:24:30

@nu pagagyí: 90->62 úgy, hogy eladtak mindent. Fantasztikus képességek, fantasztikus teljesítmény!

sidorovich 2011.12.18. 12:25:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ok-okozat jobb megértését, kampósorrúkám :-)

kunzoo 2011.12.18. 12:26:57

@sidorovich:

Nem JÁR. Pontosan hogy nem. A bolgároktól egy pár éve el is vették, mert csak papoltak a korrupció visszaszorításáról, de nem tettek semmit érte. Pénz nyista. Ebből mindjárt tanultak.

kunzoo 2011.12.18. 12:29:48

@sidorovich:

78>82 Úgy hogy elvertek 3000 milliárdot, felélik az első IMF hitel tartalékait, Most lenyúlják a maradék manyupot -Szép teljesítmény. Az előzőek hülyesége nem menti fel a mostaniakét!

sidorovich 2011.12.18. 12:38:37

@kunzoo: DE jár. A bűncselekményre nem jár. Nagy különbség.

Amíg a szabályokat - a LEFEKTETETT szabályokat - betartjuk addig JÁR.

kunzoo 2011.12.18. 12:43:15

@sidorovich:

Hallottál ilyenekről hogy túlzottdeficit eljárás? Annak a végén pénzelvonás van. Ha betartjuk a játékszabályokat,(Amit Orbán is elfogadott, hisz az Ő aláírása is szerepel a csatlakozási szerződésen) Fletóék a "hiány" nevű játékszabályt nem tartották be, attól félek hogy az eljövendő pár hétben megismerkedünk a többivel is.

kunzoo 2011.12.18. 12:47:28

@sidorovich:

És ezek nem bűncselekmények, hanem egy közösség általunk is elfogadott viselkedési normái.

2011.12.18. 13:02:20

@sidorovich: Lefektetett szabályok, mint magántulajdon védelme, sajtószabadság (ja azt mégis inkább betartjuk mert kibaszott nagy balhé lett belőle), nemzeti banki függetlenség?

2011.12.18. 13:06:49

@sidorovich: Találós kérdés: 3%-os és a 7%-os hitel részletei között vajon mekkora különbség van?

ökörpöröly 2011.12.18. 13:17:09

Aki teheti, megtakarításait helyezze külföldi bankban biztonságba. Ez vonatkozik a befektetési és magánszámlára is. Ausztria, Szlovákia közel van, minden EU-s állampolgárnak (egyelőre még azok vagyunk) joga van külföldön magánszámlát és befektetési számlát nyitni, külföldi befektetési alapokba fektetni a pénzét -akár anoniman is, bár ekkor magasabb az adó mértéke-. Eddig 3500 milliárdnyi magánvagyont loptak el, a következő az adófizetők pénzéből álló MNB-tartalék államosítása jön. A következő lépés a lakástakarék pénztárak állami részének elrablása lesz, majd jöhet a magán- és befektetési számlák államosítása -azaz Orsós-Olstein&Simicska Maffia feltőkésítése-. Jelenleg 3000 milliárd forintnyi magyar befektetés van külföldre mentve. Ha a magyar józanul gondolkozik, akkor ez a szám jóval nőni fog.

preddy 2011.12.18. 13:54:21

@Lrdx:
Le volt fektetve, sőt még külön levelet is írtak, hogy a magánnyugdíjpénztárakat megvédik!
Persze, tőlünk, tagoktól...

Táskás Tóni 2011.12.18. 14:00:39

@sidorovich: Kár, hogy nem tartjuk be a lefektetett szabályokat.
@bebe tv: Ja , és nem protekcionizmus ez, hanem a magyarkodás köntösébe csomagolt elmútnyócévi támogatási pénz törlesztgetése pl a Lázár fivéreknek.

Táskás Tóni 2011.12.18. 14:03:38

@ökörpöröly: Bizony csak úgy fog áramlani a mo-i MNB tartalék a haveri cégeknek. Amúgy remélem mindenki tisztában van vele, hogy az összes kormánytagnak és a jól menő fidesz csicskáknak külföldön van a pénze. Lázár még dicsekszik is vele.

nu pagagyí 2011.12.18. 14:34:16

@sidorovich: Most meg ellopták a magánpénztárakban levő megtakarításokat (GDP 11%-a), állítólag adósságcsökkentésre, ennek ellenére az eredmény: 78->82. Na, ez az igazi teljesítmény. Ha még az újabb IMF hitelt is felvesszük, ismét 90 lesz.

nu pagagyí 2011.12.18. 14:47:39

@Táskás Tóni: És persze folyik a pénz Debrecenbe és többi, milliárdos jutalékért, devizahitelben eladósított fideszes városba, hogy fűteni tudják az önkormányzat épületét. Persze megérte nekik, ebből lehetett osztogatni és totális győzelmet aratni. Arra azért nem számítottak a városatyák, hogy most pont az adósságok miatt kussolhatnak.

no successful 2011.12.18. 15:22:52

"A bankok már csomagolnak, nem bíznak a magyar gazdasági növekedésben, és a láthatatlan eredményekben, nem osztják Matolcsy György kincstári optimizmusát."

A pióca is leválik, miután jóllakott.

Egyébként a süllyedő hajó példa elég jó, annyit fűznék hozzá, hogy azt a szocik lékelték meg, a Fidesznek legfeljebb csak nem sikerült a lékek betömése. Ennyi.

Red shield representatíve 2011.12.18. 15:38:37

@no successful: Ja léket kapott, a Fidesz meg gyorsnaszádnak nézte és belekormányozta a hurrikánba.

Kandabula 2011.12.18. 17:59:11

@Red shield representatíve: nevezett (kinek neve nem fontos) zsidózása egyben hiteltelenné is tette. Aki ilyen szemüvegen át közelít, alkalmatlan bármiféle elemzésre.

Táskás Tóni 2011.12.18. 19:38:14

@nu pagagyí: Na és még hogyan fog folyni az MFB-ből a pénz a Lázár fívéreknek , meg a simlicskás cégeknek, meghálálandó elmúnyócévi támogatásukat. A tartozást most fizeti ki a focista, de csak a közösből tudja.

2011.12.18. 23:16:08

@sidorovich: "Szerinted nem jár? Nem az EU tagjai vagyunk? Azok! Vagy csicskái? Ha az utóbbi, akkor sincs baj, csak közöljék velünk nyíltan."

mi köze az IMF pénzéhez az EU-nak?
Ha tájékozatlan vagy, ne írjál, mert kiderül!
Egyébként nyugodtan zsidózhatsz, nem vagyok az.
De a Te neved alapján.. askenázi?
süti beállítások módosítása