sorok között

sorok között

A blogoszféra jajkiáltása

2011. november 18. - Politikai Ateista

Bizonyos belpolitikai események mindig komoly visszhangot váltanak ki a közéleti blogok szerzőiből.  Az IMF visszatérésének híre minden eddigi rekordot megdöntött, reakciókat váltott ki a közéleti kérdések iránt legkevésbe fogékony szerzőkből is. A blogoszférán zajló közbeszédet ma egyértelműen a magyar kormány és, az IMF viharos násza határozta meg.

A bloggerek az aktuális bejegyzéseik témáját általában az események vélt, vagy szubjektív jelentősége alapján választják meg. A bejegyzések mennyisége azt sejteti, hogy a blogok szerzői,- akiket a legkevésbé korlátoz az egzisztenciális öncenzúra - példátlanul nagy súlyt tulajdonítanak az IMF csatlakozásnak, és az azt övező politikai bohózatnak. Sikerült általános felháborodást kicsikarni.

Egy egyetemes felhördülés volt ez.

Annek ellenére, hogy az IMF megjelenése már nem volt meglepetés, nehéz elmenni az elképesztő politikai pofátlanság mellett, ahogy a kormány látványosan arcon köpte saját magát, és a maradék szavazóbázisát, a kitartó forradalmárokat.

Egy segélykiáltás volt.

A blogoszféra visszhangja alapján úgy tűnik, hogy az IMF csatlakozás hosszútávú politikai következményei súlyosabbak lehetnek mint a gazdaságiak.

A kiábrándultság lemondó sóhaja.

A kereskedelmi, "közszolgálati", és pártmédia természetesen a papírformának megfelelő módon kezeli a kérdést.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr543395336

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dakota Vezér, sej lovát karéjozza… 2011.11.19. 13:59:27

Dakota Vezér, nyalka indián vezér, sej lovát karéjozza. Fordítva üli meg persze a paripát, háttal a ló fejének, ahogy azt a legfélelmetesebb dakota harcosok körében szokás....

Trackback: Dakota Vezér, sej lovát karéjozza… 2011.11.19. 13:59:27

Dakota Vezér, nyalka indián vezér, sej lovát karéjozza. Fordítva üli meg persze a paripát, háttal a ló fejének, ahogy azt a legfélelmetesebb dakota harcosok körében szokás....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása