sorok között

sorok között

Göbbelsi propaganda 800 millióért

2014. január 04. - Politikai Ateista

Pontosabban 623.8 millió plusz áfa. Ennyiért hülyítenek a saját adódból. És azt is szarul.

 

Nettó 623,8 millió – áfával csaknem 800 millió – forintba került a „Magyarország jobban teljesít” kampány – közölte egy képviselő írásbeli kérdésére válaszul Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. - Több mint 600 millióba került a jobban teljesít-kampány - Világgazdaság

Több alkalommal leírtam már, hogy a haveri közbeszerzésekkel az a baj, hogy a haverok nem feltétlenül a mesterei az adott területnek.

A magyar közbeszerzési világbajnok érdekeltségébe tartozó Inter Média Group Kft-ről már joggal feltételezhetnénk, hogy a sorozatos állami megbízások következtében javult a teljesítmény. (Persze az állami munkák elnyerésének biztos tudata, nem sarkall kimagasló teljesítményre.)

Erre kiszúrják a szemünket ezzel a gagyi Magyarország jobban teljesít kampánnyal, ráadásul nem is baráti áron.

Az alapgondolat annyi, hogy ha az átlagpolgárnak egyfolytában azt tolják a képébe, hogy itt minden egyre faszább, akkor a végén ezt el is hiszi, még akkor is, ha saját tapasztalatai ellentétben állnak a feltételezéssel.

De senki sem tudja ezt szebben megfogalmazni az egykori náci propagandaminiszternél:

 

Az ismétlés rábeszélő erejét Goebbels, a náci propagandaminiszter is érzékelte. A náci propaganda axiómája így hangzott, a tömegek azt tartják igazságnak, ami a legismerősebben hangzik. Goebbels így fogalmazott:

 

"Az emberek általában sokkal primitívebben értékelik a dolgokat, mint hinnők. A propaganda, épp ezért legyen végletesen egyszerű és folytonosan ismétlődő. Hosszabb távon az a rábeszélő győz, akinek sikerül kifejeznie a problémát a legközönségesebb szavakkal, és akinek van mersze örökké hajtogatni ezeket a szavakat, fittyet hányván az értelmiségiek ellenvetéseire…" - www.erdekessegek.hu

Ez már akkoriban sem számított kifinomult módszernek

Csak a kontraszt kedvéért, az Index a napokban számolt be a Kínai Kommunista Párt kampányfilmjéről.

Ez a propagandaanyag nemzetközi szinten is megállja a helyét. Az is lehet, hogy sokba került, és a pekingi párttitkár sógorának a cége készítette, de legalább megüti a mércét.

Nem azt a nyilvánvaló baromságot próbálja a nézőkbe sulykolni, hogy Kína a legnagyszerűbb ország a világon, az üzenet egyszerűen annyi, hogy a párt, és a lakosság céljai azonosak.

A problémákat nem próbálják tagadni, vagy rajtuk kívülálló tényezőkre maszatolni, - mint a magyar kollégáik általában - hanem közös kihívásként jelenítik meg. Szóba kerül a növekvő egyenlőtlenség, és a drámai környezetszennyezés is.

Ettől függetlenül ez is csak propaganda, csak jó a kivitelezés. Ráadásul a társadalmi berendezkedés miatt Kínában sokkal kisebb a jelentősége a dolognak.

Ezzel a bejegyzéssel nem azt akarom mondani, hogy a magyar kormány náci, csak azt, hogy eszetlenül szórják a pénzt amatőr kormányzati kommunikációra, idejétmúlt propagandatechnikákra, holott ez hosszútávon ellentétes a saját érdekeikkel.

Ezt illusztrálja a Magyarország jobban teljesít kampány, ami 2013 egyik legnépszerűbb poénforrásának bizonyult.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr495727552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mackensen 2014.01.04. 08:33:15

Vegyetek fel a pártba!!!
:))))

zsaruvér 2014.01.04. 08:38:49

De milyen hatásos ez az állandó ismétlés. Már van olyan ember aki még saját magának sem hiszi el hogy a boltban többet fizet mert a propaganda nem ezt sulykolja! Most majd jön a sok fajbarom fidesznyik a hús áfájának csökkentésével. Azt már nem veszi észre hogy a bolti ár VÁLTOZATLAN!!!!!

Szúrófény 2014.01.04. 10:59:34

A költségek, melyek a hatalom fittogtatására pazarétoltatnak, e hatalom alapjait ássák alá. De a legrosszabb, legszemtelenebb kormány, ha azonkívül csapás nem éri , sokáig nem tarthatattja fel magát!”Eötvös József Eszmék, gondolatok 1876.

zona62 2014.01.04. 13:41:20

Magyarország valóban mászik ki az adósságcsapdából.
Nagy áldozatok árán,ezért a hurráoptimista kampány visszaüthet.

2014.01.04. 14:59:12

@zona62:Kell a cirkusz a csőcseléknek.

2014.01.04. 15:00:54

Heheeee!:)))Jó írás!:)))

istvankah 2014.01.04. 17:42:25

A vicc jut az eszembe amiben a "cigány"már nyakig ül a szoaréban ,de még mindig látják erre mondja,hogy jobban teljesít a cigánybáró!Hát ő a zsében ül nyakig a haverokkal!

pitekusz 2014.01.04. 21:50:59

No akkor egy kis " nácizmus ", mert úgy is szeretitek elővenni ezt a kártyát....inkább 600 millióért " Magyarország jobban teljesít " kampány, mint 6 milliárdér /gyengébbek kedvéért ennyi nulla..000000000 / holokauszt agymosást!! Most aztán lehet hüledezni,antiszemitázni, nácizni, meg bekapni!

Megoldó 2014.01.04. 23:34:12

@pitekusz: Szerintem inkább egyik se, és 14-ben jöjjön Schmuk Andor, ő még nem lopott...

Dexter007 2014.01.05. 00:12:20

@pitekusz: csak mert kérted: kapd be te antiszemita náci, és bónuszként: fidesz agymosott ;)

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2014.01.05. 00:45:58

Ahh, már annyira unalmas ez a nacizás. Hogy jön ide Goebbels?

Goebbels erőltetett belekeverésével teljesen hiteltelenné válik a kritikád.

dos passos 2014.01.05. 02:29:03

"A természet a propagandára is antitoxinnal felel: csömörrel és hitetlenséggel."
(Keresztury Dezső)

"Igaz és egyben közhely is, hogy a hír nem pótolhatja a valóságot – semmiféle propaganda nem fog erényt kovácsolni a hibából."
(Balogh József)

dos passos 2014.01.05. 02:36:03

@pitekusz:

ebben spec. igazad van, a kormány ezzel a 6 milliárddal akarja elaltatni a rossz lelkiismeretét, és megtéveszteni a világot,
de éppen úgy sikertelenségre van ítélve, mint a "Magyarország jobban teljesít" kampány

Hogyan is mondta a nagy klasszikus?

"Az embereket sokáig meg lehet téveszteni, egyeseket nagyon sokáig is, de senki sem tévesztheti meg Penny Kapitányt."

Hihhetetlen 2014.01.05. 03:03:47

Nem értem.

Minden el van lopva.
Ami nincs ellopva, az el van csalva.
Amit nem lehet ellopni vagy elcsalni azt tönkreteszik és lenyomják a torkunkon.

Ezek nem elvont dolgok, ezek mindenkinek érintik a vállalkozását, a munkahelyét, a munkáját, az adóját, az elhelyezkedési lehetőségeit, a fizetését, a juttatásait, a gyereknevelését stb. Ezeket a bőrön lehet érezni.

Ezek után állami pénzből a saját lopott cégeiken keresztül önmagukat reklámozzák k. drágán, amivel még jól is keresnek.

Mindezek után a népszerűségük az egeket veri.
Mi a hiba a kommunikációban? Én nem látom. Nem az van, hogy szeretnéd, ha hiba lenne?

ob.szerver 2014.01.05. 07:32:12

A maffidesz propagandája mindig is a legostobább emberek legaljasabb ösztöneire kívánt hatni. Mivel ebben az országban iyenekből nincs hiány, a propaganda sikerre van ítélve. Ennyi.

nu pagagyí 2014.01.05. 07:46:23

A "nemzeti konzultációk" is neccesek, de szerintem, ez a "jobban teljesítős" kampány nyilvánvalóan kimerít néhány köztörvényes bűnözési kategóriát. Tiltott kampányolásra és hűtlen kezelésre gondolok. Fel kellene jelenteni azokat a kormánytisztviselőket, akik hivatalosan a nevüket adják ehhez az szélhámossághoz.

kézműves étcsokimikulás 2014.01.05. 07:46:43

jajj,csillagom...

mar megint egy unalmas,nacizo,kozhelyektol hemzsego,semmitmondo firkalmanyhalmaz egy tanulatlan ballibatol...

cicam,meselj mar nekem a goebbelsi propanagandarol werber elvtars,lendvai sipanka 19.000 forintos bevalthato csekkje,a "hanyszor mondjam el,hogy nem lesz gazaremeles",a"itt valami hazug kampany folyik,hogy gyogyszerfelirasi dijat fogunk bevezetni" megnyilatkozasok fenyeben...
:)))
koszi,varom...

feketeesfeher 2014.01.05. 07:58:13

@étcsokinyuszi:

Ha csak egyetlen percet is elgondolkodtál volna, akkor magad is rájöhetsz, hogy az általad említettek egyike sem meríti ki a posztban kifogásolt propagandamódszer kritériumait.

Hiányzik ugyanis az említett esetekből a tudatosan használt ismétlő módszer kampányszerű alkalmazása.

kézműves étcsokimikulás 2014.01.05. 08:50:09

@feketeesfeher: "Hiányzik ugyanis az említett esetekből a tudatosan használt ismétlő módszer kampányszerű alkalmazása."

nyihiii...
mert sipanka nem honapokon keresztul nyomta a mantrat,ugye???vagy a kover fele elhazudott "koteles beszed"sem honapokon keresztul omlott rank...vagy a pannon puma...vegy mad209gyesi elvtars benzinkutas dzsekis kampanyabol a naptartepos f@szsag...

hagyjuk mar zsuzsi...

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.05. 09:17:32

Náci kártya ősi libsi szokás:)

Söntésarcú Csömör 2014.01.05. 09:20:00

@étcsokinyuszi: A Kövér-féle köteles beszéd nem volt elhazudott, abszolút úgy történt, ahogy a média lehozta, azóta persze intézkedtek a fiúk, hogy ilyen többé ne forduljon elő: lenyúlták a médiát. Az elmebeteg bajszos faszkalap pedig azóta bőven igazolta, hogy akkor még egészen kifinomult volt. Látjuk-halljuk, azóta csak rosszabbodott az állapota.

kézműves étcsokimikulás 2014.01.05. 09:27:57

@Söntésarcú Csömör: ???
wtf???

ember(???),te hol eltel idaig???
naaaaagy idollotok,a gyurcsanyi ismerte be,hogy mikent krealtak a "Koteles beszedet" a kiforgatott beszedbol...

facepalm...

Szociknak vége 2014.01.05. 09:55:30

10x ennyi sem drága hogy a komcsik rágják a gittet a kispadon.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.01.05. 10:11:54

Lehet, hogy a kínai propaganda színvonalasabb, de látod, hogy működik a magyar is. Adja magát a magyarázat, hogy a magyar választó egyszerű, mint a faék, vagy mint Lencsés Pityu.

@Brúsz Pringstein:
A kispadon? Miért szerinted ki vannak most kormányon?

Julian Plenti 2014.01.05. 10:14:43

@Brúsz Pringstein: Ne haragudj, de ez szörnyű!
Semmi sem drága?
Miféle komcsik?
Azok éppen nem a kispadon vannak!

Neked a fidesz a hazád, és ez szörnyű!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.01.05. 10:18:57

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: @enpera: @Brúsz Pringstein:

Köszönjük a cikkhez kapcsolódó szemléltetést! Mondjuk Vidékinek még szólhattatok volna, ő nívósabb, mint ti.

Egyébként titeket is ebből a 800 millióból fizetnek, vagy erre van külön keret?

Szociknak vége 2014.01.05. 10:19:44

@Lord_Valdez: @Julian Plenti: Jajjaj, jövőre se jönnek vissza a komcsik, mi lesz a segíllyel?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.01.05. 10:31:18

@Brúsz Pringstein:
Meg fogod kapni, ne aggódj! Az elvtársaid nem hagynak szarban.

sanyix 2014.01.05. 10:33:56

Ez nem göbbelsi propaganda, bár lehet hogy ő találta ki, de azóta mindenki alkalmazza, magyarországon elég sikeresen pár példa:
"magyarország jobban teljesít"
"6 millió"
"nem vagyunk demokraták"
"szakértői kormány"
"demokraták vagyunk"
"a zeu tehet róla"

sanyix 2014.01.05. 10:36:36

@sanyix: jaj a legelterjedtebbeket kifelejtettem
"nácik"
"terroristák"

Behajtó70 2014.01.05. 10:37:39

2006/MSZP/SZDSZ:
Nagy a jólét!
Pannonpuma!
Egész Európa minket irigyel!
Igenis jobban élünk, mint 4 éve!

Erre nem vartyogtál, mi?!

L.mebáj T.boy 2014.01.05. 10:51:09

Csináljunk egy népszavazást, hogy egy politikus maximum 8 évig legyen pozícióban.
Így aztán az összes öreg undorító korrupt bűnözőt kirakjuk a parlamentből (leginkább orbán-csurcsány és vén társai).
Ezután nincs megélhetési politikus, mert 8 év után mindnek vissza kellene menni a munkába.
Ez az egyetlen járható út barátaim!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.01.05. 10:55:15

@Behajtó70: Te meg a mostanira nem vartyogsz. Akkor gondolom azt szajkóztad, hogy A "Haza nem lehet ellenzékben". Mi a különbség köztetek?

kézműves étcsokimikulás 2014.01.05. 10:57:13

@Behajtó70: a 23 millio roman bevandorlorol se feledkezzunk meg...
vagy a hocipo szennylap allamilag tamogatott hirdeteseirol,a "x napja nem tudjuk" cimu marhasagokrol...

sanyix 2014.01.05. 11:03:25

@L.mebáj T.boy: összegyűjtöd az aláírást, majd visszautasítják az elvtársak valamire hivatkozva.

Szociknak vége 2014.01.05. 11:04:57

A 'félmillió kiivándorló országa' is a kamuprop világa.

Még több bevándorló van: www.indexmundi.com/g/r.aspx?c=hu&v=27

Krisz11 2014.01.05. 11:21:46

Idén pont valamilyen emlékév indult.. valami hollókoszt. Itt csak egy propaganda épület felhúzása több mint 6 milliárd, és akkor nem beszéltünk a többi propaganda rendezvényről. 2014-től lehet hogy már minden év erről fog szolni. Na persze nem mintha a korábbi években nem állandósult volna az erőltetett kényszer "emlékezés". Egyrészt unalmas nem érdekel senkit, másrészt kár rá a pénz.

L.mebáj T.boy 2014.01.05. 11:34:31

Az a baj, hogy így gondolkodik mindenki.
A zemberek azt hiszik, hogy nem lehet elzavarni a politikusokat.
Pedig de.
Ahelyett, hogy minden politikust elzavarnánk, egymással vitatkozunk. Nem azokkal van a hiba, akik itt vitatkoznak!
Régi trükk a politikában, hogy egymás ellen fordítják a zembereket és közben azt csinálnak a hatalomban lévők amit akarnak.

Egyformán undorító minden öreg politikuss!
Ugyanolyan undorító a fidesz mint az mszp, lmp, stb.
Őket kell elzavarnunk. Ez megoldás.

Szociknak vége 2014.01.05. 11:41:22

@L.mebáj T.boy: akkor el lesznek zavarva! az lesz a megoldás!

conmorientes 2014.01.05. 12:08:15

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam

Nem az NSDAP propagandaguruja volt az első aki ezt màr jól tudta és alkalmazta. Persze mindez nem von le semmit sem kàrtékonysàgàból.
Akàrcsak az a tàg értelemben vett szerecsenmosdatàs lopott javakból ami itt és most folyik. Ebben is azonos a két rendszer.

conmorientes 2014.01.05. 12:12:07

@L.mebáj T.boy:

Tökéletesen egyetértek.
Azzal hogy azt követően csak olyan önkénteseket szabad a végrehajtó hatalomhoz engedni, akik valóban és kizárólag az àllamalkotó népesség érdekeit figyelembe véve működnek és a ezt egy független ellenörző szerv is felügyeli.

komplikato 2014.01.05. 12:32:50

@pitekusz: Kívánságod már is teljesül, hiszen egy "csomagban" (package!) kapod meg a kettőt, hiszen a József városi "emlékmű" ára alulról súrolja a 6 milliárdot, és akkor a "nem várható felmerülő költségek" nincsenek is benne.

komplikato 2014.01.05. 12:37:10

@Magyarország jobban teljesít: Külön keretből. Csak a Századvég milliárdokat kaszál magában és akkor a kamu civilekről nem is beszéltünk ...

L.mebáj T.boy 2014.01.05. 12:42:20

@conmorientes:
Nem nagyon kell ellenőrizni.
Ha vissza kell a politikai hatalomból dolgozni, és a hatalomban nincsenek már haverok (mert azok is kikerültek) az pont elég.
Nem védi a seggét senki fentről.
Most az a baj, hogy aki egyszer bekerül az sokáig ott marad, de kikerülés után is megvédik a régi haverok (hogy ők se bukjanak meg).
Ezt kell megszüntetni.
Ha a politikus tudja, hogy később felelősségre vonhatják a tetteiért, másképp viselkedne.

Mondjon valaki (székelyen kívül) egy politikust, akit komolyan megbüntettek!
Hihető az, hogy székely zoltán (csatornás) kisgazda politikuson kívül 23 év alatt nem volt más balhé?
Ez egy vicc.
Viktátor azt mondta lesittelik a szocikat.
Hány van börtönben?
A maszop azt mondta 2002-ben lesittelik a fidesznyikokat.
Hány volt börtönben?

Elhiszi azt valaki, hogy nem tudják egymás balhéit?
Pontosan ismerik, csak zsarolásra használják.

na4 2014.01.05. 12:44:45

Elképesztő! Kilóg a seggünk a gatyából, a pénz soha semmire nem elég, és akkor azt a keveset is ilyen baromságra költik. El tudom képzelni, néhány csókos mekkorát kaszált. Ezt a pénzt ezerszer jobban is el lehetett volna költeni. Reménytelen.

komplikato 2014.01.05. 12:49:32

@na4: Nyugodtan lehet neveket írni, pontosan tudni melyik két Fideszes jó munkás ember kezében van pl. hazai plakát piac 80%-a.

[megmondoember] 2014.01.05. 12:55:48

Posztoló ott bassza el, hogy azt hiszi: bármi egyéb célja is lenne ennek a kampánynak, mint a haveri zsebek megtömése. Pedig nincs.

Ezért is tök mindegy, hogy mennyire jól csinálják a dolgokukat a haverék. A lényeg, hogy a pénzt megkapják, méghozzá egy olyan konstrukcióban, ami jogilag legfeljebb visszamenőleges hatályú törvényekkel kezdhető ki.

Persze végül a legnagyobb rész ebből is a felcsúti maradonához folyik vissza. De pár NER-bűntárs is kap némi alamizsnát amiért segédkezett ebben.

Az meg, hogy az emberek nem veszik be, hogy Magyarország jobban teljesít, kit érdekel? Majd elcsalják a választásokat, oszt jó napot!

Lali73 2014.01.05. 13:05:57

Ennyi erővel a legtöbb reklám náci, azok is az ismétlésen és az egyszerű üzeneteken alapulnak.
Az eredményeken lehet vitatkozni, de tény, hogy sok adat pozitívan változott. Kikerültünk pl. a túlzott-deficit eljárás alól - erre a szocik alatt esély sem volt.

komplikato 2014.01.05. 13:46:05

@Lali73: "Kikerültünk pl. a túlzott-deficit eljárás alól - erre a szocik alatt esély sem volt."

Frászt nem, ha ők vezetnek be bátran 5db "nem-megszorító" csomagot ... de nem tették. Másrészt mennyivel vagyunk most előrébb? Most meg az elcsalt pályázatok miatt nem jön az EU pénz.

feketeesfeher 2014.01.05. 13:46:05

@étcsokinyuszi:
Nem mintha számítana, de a köteles beszéd sem hónapokon át ömlött ránk, és az általad említett többi sem.

Kár, hogy nem tiszteled a tényeket.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.01.05. 14:05:08

Ha ez Göbbelsi a maga 800 milliójával akkor minek nevezed az MSZP 2010-es kampányát, amire 4 milliárdot költötgtek ?

nu pagagyí 2014.01.05. 14:05:11

@Behajtó70: Van egy kis különbség, mondjuk a "pannon puma" és a "jobban teljesítős" lózung között. Előbbi egy politikai vélemény volt, utóbbit viszont 600 millió közpénzért csodálhatjuk a többi hazugsággal egyetemben a simicska-plakátokon.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.01.05. 14:06:46

@feketeesfeher:

MSZP diktatúra idején a Göbbelsi propaganda, még így nézett ki:

hu.wikipedia.org/wiki/Gyurcs%C3%A1ny_Ferenc
„Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” – Debreczeni József: Az új miniszterelnök (Budapest, 2006, Osiris Kiadó)

nu pagagyí 2014.01.05. 14:07:36

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem tudom, az MSZP mennyit költött 2010-ben, de abban biztos vagyok, hogy a Fidesz nagyságrendekkel többet. Utóbbi párt kampányának fedezése miatt adósodtak el tökig a fideszes önkormányzatok, ráadásul devizában.

vomit 2014.01.05. 14:08:16

akkor ide meg egy szepet, egyenesen goebbels elvtars kabatujjabol
Obama Staged / Fake Fainting Episodes
www.youtube.com/watch?v=PPzboLdqKy4

nu pagagyí 2014.01.05. 14:12:25

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Kövér utólag igazolta, hogy eltrafálták mire is gondolhatott valójában. Hiába, egy náci akkor náci, ha csokornyakkendőt köt.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.01.05. 14:12:55

@nu pagagyí:
Azért vagy ebben biztos, mert elvakult MSZP csicska vagy.

Az MSZP-től senki nem költött soha többet, párt propagandára, közpénzből és egy ideig nem is fog.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.01.05. 14:14:36

@nu pagagyí:

Tehát Kövér utólag igazolta azt, amire Gyurcsányék maguk mondták, hogy hazudnak róla.

Logikából elégtelen, Gyurcsányék seggnyalásából jeles.
Leülhetsz fiam !

vlgymir 2014.01.05. 14:23:06

Az a baj, hogy szinte kizárólag az ismétléssel vagytok elfoglalva, mint baj. Persze én is viccesnek tartom, hogy ugyanazt hallom akárhányszor, sőt az agyam automatikusan az ellenkezőjére fordítja az állítást. De a posztban idézett "filozófia" azt is megemlíti, hogy a néphez egyszerű szavakkal kell szólni. Kérdem én, melyik politikai erő az, amelyik ma szisztematikusan törekszik arra, hogy a zembereknek az általuk érthető módon fejezze ki a gondolatait? A legtöbb úgy magyaráz, hogy abban sem lehetünk biztosak, hogy maguk értik-e a szöveget, vagy csak betanulták, tehát az is visszájára fordul.

vlgymir 2014.01.05. 14:36:11

@L.mebáj T.boy: Én benne vagyok abban, hogy zavarjuk el az oda nem valókat, de szerintem ez nem A megoldás, csak a megoldás felé vezető út első lépése. A forradalmak nagy része azért bukott meg mert a hatalom megdöntése utáni időszakra már nem volt terv. De olyat is láttunk műr, hogy volt terv, de arról elfelejtették megkérdezni a nép véleményét. Az meg azért bukott meg.

Aston Kanál 2014.01.05. 14:42:29

@étcsokinyuszi: az a helyzet, hogy azert, mert valaki valamit elbaszott a multban, az meg nem mentesit a jelen balfaszsagai alol. Az, hogy Magyarorszag jobban teljesit, egy ordas nagy kamu. Illetve attol fugg, honnan nezzuk. Mozambiknal biztosan jobban.
A posztban leirt hasonlat stimmel.
Es ki az a gyurcsanyi?

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.05. 14:43:35

Jo a poszt! Pontosan, a balliberálisok folyamatosan a Göbbelsi propagandát csinálják az állando trafikozásukkal, meg mutyizásaikkal együtt! Egyetértek!

"Kár", hogy a magyar nép okos és nem hisz a balliberálisoknak, ezért lesz bukta nekik idén is.
Aztán mondogatják továbbra is a hazug meséiket: "trafikos, mutyi, orbáncigány, stadionépitö, meg ilyenek..." :DD

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.05. 14:46:31

@Aston Kanál:

Dehogynem teljesít jobban, csökkent a jövedelemado, családi adókedvezméyn van, húsáfa 5%, devizahitelesek megsegítése, tanárok fizujának emelése, orvosok fizujának emelése, csökkentek a munkáltatókra rótt terhek, ezáltal több embert tud felvenni a cég, csökkent a munkanélküliség, ezáltal nött a foglalkoztatottság, gyes-gyed emelkedett, stb...

Nézz utána ezeknek hülyegyerek ha nem hiszed!!

Na pá!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.05. 14:47:43

Ja és csökkent a rezsi, 20%-al olcsób mint a libsik idején. És hamarosan 30%-al olcsóbb..

J.László 2014.01.05. 14:57:38

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Hogy példát is említsünk a göbbelsi propagandára:

trafik-trafik-trafik-trafik-trafik-trafik-trafik-rezsi-rezsi-rezsi-rezsi-rezsi-rezsi-rezsi-rezsi-rezsi-rezsi

dual824 2014.01.05. 15:16:10

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Apám! Gödör vagy a völgyben. És még le is írja!
Hisz benne! Ez a rettenetes.

Aston Kanál 2014.01.05. 15:20:11

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: az, hogy a kozmunkasokat is beleveszik a statisztikai adatokba, nem jelenti, hogy csokkent a munkanelkuliseg. Az afa a vilagon az egyik legmagasabb. Az egykulcsos ado a kevesebbet keresoket szopatja. Az orvosok fizujat mar epp ideje volt emelni, es meg igy is kibaszott keves (talan kerdzed meg errol a kulfoldon dolgozo magyar orvosokat). Az uj Munka Torvenykonyve kb. mindenhol a munkaadot vedi. stb-stb...hulyegyerek.

Kozgeprol, hajlektalanok kriminalizasarol, dohanyboltrol, muvelheto foldekrol meg nem is beszeltunk. Stb-stb.

Az meg mifele demokracia mar, ahol ha valamit elkaszal az AB, akkor inkabb beemeljuk az alaptorvenybe?!

Nézz utána ezeknek hülyegyerek ha nem hiszed!!

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2014.01.05. 15:22:44

Nevetséges, hogy nácizzák a catói propagandát. Az argumentum ad nauseam típusú érvelés már az ókori Rómában is működött, nem kell ide külön démonizálás. A ceterum censeo mellé megjegyezném, hogy jobb lesz az a név Goebbels formában írva...

J.László 2014.01.05. 15:33:30

@Blogin:
A világon mindenki "goebbelsi propagandát" folytat (köszönjük a javítást, senkinek nem tűnt fel). Nyugtassuk meg a liberálisokat: ők is. Azt nem akarom mondani, hogy ők leginkább, mert még le leszek itten nácizva iziben.

Poszt Olok001 2014.01.05. 15:35:01

Meddig szopjätok be a fidesztrollok baromsägait? Egyszerü a technika... vagy a komcsik többet loptak szöveggel jönnek vagy, ha tenyleg vedhetetlen a munder, akkor elterelik a temät mäs vizekre vagy egyszerüen hazudnak es a tenyeket nem veszik figyelembe. Regebben idegesitett, most mär csak röhögök rajtuk.

Az orvosok fizetese valoban emelkedhetett, de No-ban egy kezdö orvos (maradjunk egy egyszerü häziorvosnäl) is többet keres alkalmazottkent mint a Mo-i fizetes 6-9x-e. Szämoljatok.

Nevetseges olyan vitäkba belemenni,h bezzeg az elözö kormäny többet lopott. Ez nem etalon, gyak a gyökeragyu barmoknak,akik lenyeltek az agyukat valamikor es epp a seggüknel jär megemesztve. Ezek a trollalkalmazottak, mert a kormänyuk erdekeit vedik, nem az orszägert.

Jobb lett az elet:
www.google.de/imgres?rlz=1C1BLWB_enDE535DE535&espv=210&es_sm=93&biw=1517&bih=740&tbm=isch&tbnid=YqdhbOoCXt62FM:&imgrefurl=http://piackutatas.blogspot.com/2012/10/elelmiszerarak-valtozasa-grafikonok.html&docid=tXHmCVz0KJwmEM&imgurl=http://2.bp.blogspot.com/-nilU67wzk9o/Umik_-6XjEI/AAAAAAAADDY/eQaNKMxjZH8/s1600/20131016_MTI_G0421.jpg&w=1600&h=1121&ei=uEmsUsuDHoOAhAfX2YCwDQ&zoom=1&iact=rc&dur=327&page=1&tbnh=136&tbnw=194&start=0&ndsp=28&ved=1t:429,r:4,s:0,i:92&tx=111&ty=69

Mellesleg aki veri magät a rezsicsökkentesre, az nezze meg,h hogyan vältoztak az energiaszolgältatok ärai 2010-töl, majd szämoljon kicsit. Jo tendenciat olvashat ki...szetloptuk az embereket 3 evig es most,h jönnek a välasztäsok, visszaadunk kicsit. Ha nyerünk, akkor ujra emelünk es lopunk meg többet.

Kedves alternativa. Sajnälom a feläzsiaz hordäkat, akik nem a szämoknak, hanem egy cigäny berenceinek hisznek.

L.mebáj T.boy 2014.01.05. 15:37:32

@Blogin:
Ne haragudj, de a magyar politikai életben Gönz Árpádon kívül nincs/volt olyan ember, akinek köze lenne Catohoz.
Ezek a parlamentbe legfeljebb urinalis szintet érnek el.
A többivel egyetértek.

L.mebáj T.boy 2014.01.05. 15:47:35

@vlgymir:
Nem szeretnék forradalmat.
Nekem elég a valódi demokrácia, a nyilvánosság és a tettekért a törvény előtti felelősség.
Nincs ember a parlamentbe, aki ne kerülne börtönbe, ha ez működne.
Ha a politikában nem működne, hogy megmentik egymást, akkor egy élhető országban lennénk.

Helyette olvashatjuk az ilyeneket mint
@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
És az a baj, hogy ilyenek és a politikusok miatt szégyenlem a magyarságom.
Ha nem vagyok itthon, igyekszem titkolni, hogy közöm van hozzájuk.
Ez a szomorú.

Trackers 2014.01.05. 16:24:31

@L.mebáj T.boy:

Göncz Árpád kb ugyan úgy tolta, mint Mádl.

Mindent aláírt, amit az MSZP-SZDSZ alátolt, és mindent megvétózott amit lehetett kormányváltás után.

Szerintem függetlenségben és szakértelemben is Sólyom az aki magasan veri a mezőnyt.

Trackers 2014.01.05. 16:25:33

@L.mebáj T.boy:

Csedben felhívom arra a tényre a figyelmed, hogy a ballib trollok se olyan szimpik sokak szemében.

L.mebáj T.boy 2014.01.05. 16:30:01

@Trackers:
Igen, el kell ismernem, hogy Sólyom kb a másik vállalható politikus.
Ő sem ad okot szégyenre.

L.mebáj T.boy 2014.01.05. 16:33:24

@Trackers:
Neked is igazad van ebben.
Tehát:
Elnézést kérek minden jobboldali érzelmű embertől! A ballib trollok is undorítók!

Én személy szerint egyik oldalhoz sem tartozok. Ember oldali vagyok. Olyan párt meg nincs.

Behajtó70 2014.01.05. 16:51:03

@nu pagagyí: valóban van különbség! A nagyajólét bevallottan hazugság volt (őszödi beszéd), ezzel pedig választási csalás....bár nem jogilag. Ám a hatása a millió devizahotelesen mérhető le, aki beszopta a nagyajólétet, az nagyobb bizalommal fordult a 150 Ft-os CHF felé.

Jobban teljesít: infláció? Foglalkoztatottság? IMF hitel mértéke? Az kap kedvezményeket, aki dolgozik? Szerintem ezek jó dolgok. Aki szerint nem, az majd máshogy szavaz.

Hannibal ante portas 2014.01.05. 17:05:35

Hihetetlenül unalmas. Mellé még szánalmas is. A poszt is meg a kommentek jelentős része is. Még csak január ötödike van, de máris dől a sz@r belőletek. Mikor vesztek levegőt, kedveseim? (na erre is jön majd egy jó otromba válasz, felkészülten várom)

Lali73 2014.01.05. 19:13:48

Egy apróság hiányzik ebből az irományból, no meg a VG cikkből is. Ki is volt az a képviselő, akinek a kérésére válaszolt Navracsics? És akkor hogy is jön ide az idézett n. szocialista propagandista? Most melyik párt itt a szélsőséges? Kitől kell félni?

Aston Kanál 2014.01.05. 19:34:18

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ja, es meg egy dolog: devizahitelesek megsegitese? Eddig megmondom, mi tortent, lassan, hogy te is ertsd: s-e-m-m-i. Varnak a luxemburgi dontesre. Kivarnak, mert gyavak, de nem hulyek. Eddig csak adtak a szarnak par pofont.

pitekusz 2014.01.05. 21:32:43

@Dexter007: Olyan idióta vagy, mint akinek a " nevét " kölcsönözted!A tetves fajtádnak mindenki náci, meg antiszemita, aki nem szopja a zsidók faszát, és át lát rajtuk. Egyébként meg leránthatsz minden fideszest, van belőlük bőven, de megsúgom neked, kis buznyák...én nem vagyok köztük!

pitekusz 2014.01.05. 21:38:04

@komplikato: Őszintén....nekem egyik sem hiányzik, de ha már a fideszes baromságokból választani kell, mert kell, akkor inkább maradjunk az olcsóbbnál, és ne az én adómból / is / akarjanak 6+ milliárdért sajnálkozni olyanon, amihez nekem, és még több millió magyarnak semmi köze!!

pitekusz 2014.01.05. 21:51:18

@Megoldó: A válaszod első fele szimpatikus, de a kismuckot hagyjuk. Csak azért nem lopott idáig, mert nem sikerült a húsosfazék mellé ülnie, cserébe most kábítja azt a pár ezer nyugdíjast, aki azt hiszi, hogy ő a megváltó.

pitekusz 2014.01.05. 21:58:57

@dos passos: Tudod, igazából én lesz@rom, hogy a kormánynak mitől rossz a lelkiismerete, vagy, hogy kit akar megtéveszteni, de!..amíg a kórházakba a betegeknek kell vinni a klozetpapírt, hogy ki tudják törölni a seggüket, meg kötszert, meg mit tudom én mit, arról nem is beszélve, hogy a pénzhiányra fogják a várólisták hosszúságát, vagyis akkor mehetek majd ctre, ha már megdöglöttem, és még sorolhatnék pénzhiányos területeket / nem teszem, mert biztos vagyok benne, te is tudsz mondani egy halommal / akkor nekem addig, és utánna se!! holokausztozzanak 6 milliárdért, meg propagáljanak 800 millióért!

Dexter007 2014.01.06. 23:52:06

@pitekusz: te rohadt büdös geci bélféreg, hogy rohadna le a hús a tetves pofádról te köcsög, te poshadt görény szenny, te utolsó szarfaszú elcseszett fidesz-segg-nyaló náci gyíkarc, te hörcsög-baszó undorító lószar, annyit se érsz mint a hányás, amit felnyalsz ha belenyomom a büdös eltorzult zombi köcsög elfajzott leprás korcs pofádat!

pitekusz 2014.01.07. 00:06:52

@Dexter007: Mi van picim, kiengedtek a zárt osztályról, és nem kaptál elég nyugtatót..:D. Remélem,miközben fröcsög a szádon keresztül a szar, azért jutsz némi levegőhöz...bár az sem baj, ha nem. Tudod, ennyien csak elleszünk egy ilyen szarkupac nélkül! Ja, és még valami...vigyázz a kis farkincádra nehogy megsérüljön, tudod....bőrhiányos.:D

Dexter007 2014.01.07. 18:23:55

@pitekusz: igen, csöppségem, kiengedtek, nem emléxel? együtt voltunk benn, csak téged még benn tartottak megfigyelésen, mert nem akarták hirtelen csökkenteni a gyógyszer-adagodat ;)
és mivel nem vagyok júdeai, a farkincám csak akkor bőrhiányos, ha lehúzom róla a fitymát,erre emlékezhetsz, azt elhiszem, mivel sokat térdeltél előttem magányos téli estéken és szopogattad a makkomat :D aztán meg a finom tejecskémet is leszíttad belőle, ugye finom volt?

pitekusz 2014.01.07. 21:31:28

Álmodozz csak, kis buznyák...ha megengeded, dobnálak, két ok miatt. Az első, hogy unalmas faszfej vagy, a második, hogy a szarfröcsögésen kívül, a szádat még értelmes gondolat nem hagyta el. Na pá, kisköcsög!!
süti beállítások módosítása