sorok között

sorok között

Félelem és rettegés Washingtonban - Bitcoin

2013. november 18. - Politikai Ateista

A Bitcoin terjedését jól jelzi, hogy most már a jelentősebb gazdasági oldalak is egyre gyakrabban foglalkoznak a témával.

Tegnap a déli órákban újra hegymenetbe kapcsolt a legnépszerűbb virtuális pénz, így az éjjel folyamán új csúcsot állított be. Hajnalban egy kisebb korrekciót követően megint megközelítette az újonnan beállított 447,5 dolláros csúcsot. - Megint mosolyoghatnak a Bitcoin-tulajdonosok - Portfolio

Októberben írtam arról a pletykáról, amely szerint Obama egy Fehér Házi-i vacsora alkalmával kérdezte meg a Google főnököt, hogy jelent-e veszélyt a pénzügyi rendszerre a Bitcoin.

Arról nem szól a legenda, hogy mit válaszolt Eric Schmidt, de úgy tűnik Washingtonban kezdik komolyan venni a Bitcoin fenyegetést.

A szenátus nemzetbiztonsági és kormányzati ügyeket vizsgáló bizottsága november 18-án fog összeülni, hogy megvizsgálja a virtuális fizetőeszközzel kapcsolatos potenciális lehetőségeket és kockázatokat a szövetségi kormányra, illetve a társadalomra nézve. - Bloomberg

Sőt már az amerikai jegybankárokat is foglalkoztatja a kérdés. A Chicago Fed egy tájékoztató kiadványt jelentet meg a Bitcoin-ról.

A teljes cucc itt érhető el.

A Chicago FED konklúziója:

Mindeddig a Bitcoin fizetőeszközként történő használhatósága korlátozottnak tűnik, különösen ha nem számítjuk az illegális tevékenységet. Jelenleg a források a tradicionális és szabályozott csatornákon kívüli átutalására használják, és feltehetőleg spekulatív befektetési lehetőségként. Az emberek azért fektetnek a Bitcoin-ba mert esetleg egy teljes értékű fizetőeszközzé fejlődhet. A Bitcoin néhány tulajdonsága kevésbé vonzó a jelenlegi fizetőeszközökhöz és fizetési rendszerekhez képest, főleg ha valaki nem érez különösebb késztetést, hogy elkerülje ezeket.

...

Abban az esetben, ha a Bitcoin széleskörű elfogadottságra tesz szert, valószínűtlen, hogy mentes maradhat a kormányzati beavatkozástól. Ha másért nem is, akkor azért, mert a Bitcoin kódja és hálózata nem átlátható és sérülékeny. Mindezek mellett meg kell jegyezni, hogy a Bitcoin egy igen figyelemre méltó elgondolás és technológiai vívmány, amelyet a későbbiekben akár a jelenlegi pénzügyi intézmények (amelyek kibocsáthatnák a saját Bitcoin-jaikat) és kormányok is használhatnának. 


A pénzügyi intézményeknek tényleg van miért aggódniuk, a Bitcoin feleslegessé teheti a bankszámlákat, és a segítségével ingyenesek az átutalások, és ez még csak kettő, a bankok profitját veszélyeztető tulajdonságok közül. 

A bankárok szóvivői, a politikusok persze nem győzik hangsúlyozni, hogy a Bitcoin a hagyományos csatornák mellőzésével a bűnözők kezére játszik.

Nos, a Bitcoin előtt a hagyományos csatornákon keresztül bonyolították a tranzakcióikat a bűnözők, néha a hagyományos csatornák aktív közreműködésével , nem is beszélve azokról az esetekről, amikor maguk a tradicionális pénzügyi intézmények követnek el bűncselekményeket.

Az Egyesült Államok kormánya (is) mindent el fog követni annak érdekében, hogy kinyírja a Bitcoint, ami alternatívát jelenthetne a jelenlegi (düledező) pénzügyi rendszerrel szemben, ezért alapjaiban veszélyezteti azt. A másik lehetőség, hogy szarrá szabályozzák, integrálják a jelenlegi rendszerbe oly módon, hogy napjaink pénzügyi óriásai ne sokat veszítsenek, és a Bitcoin még véletlenül se kényszeríthesse szabad versenyre a bankárhiénákat.

Ebben az esetben viszont szart sem fog érni az egész.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr925633724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vomit 2013.11.18. 09:00:50

a legfobb retteges attol van, hogy a puszta letezese nem hoz automatikus kamatbevetelt a bankoknak es eladosodast mindenki masnak. mert nem az anyaga es a megfoghatosaga a legfontosabb tulajdonsaga a penznek, hanem hogy ki hozza forgalomba, es milyen feltetelekkel.

ha az emberek ertenek, hogy minden filler a zsebukben provident-kolcsonhoz hasonlo kamatos penz, tragyas vasvillat tolnanak a rendszer igen keves szamu haszonelvezojebe.
a munkajukat, a javaikat es az egeszseguket most az uzsorapenz segitsegevel rendkivul rossz hatasfokkal cserelik el a szuksegleteikre, kabe a fele elmegy a kamatra.

akkor dobben meg minden raszorulo, amikor kinjaban (kamatmentes) szuksegpenzt, munkaertekcseret meg bartert barkacsol maganak, es rendkivuli csodanak tartja, hogy egy orai munkaval hirtelen ketszer annyi ennivalo ellenerteket teremti elo.
bbc.co.uk/news/world-europe-17680904
wapo.st/PMJZXB

skymiller 2013.11.18. 14:41:48

Hogy mennyire rájuk van rohadva az egész globális kamatszedő rendszer, azt az is mutatja, hogy a magyar médiában is egyre gyakrabban jelennek ilyen cikkek, mint Gazdag István írása a fedezetlen államadósságról.
www.antidogma.hu/node/3982

s 2013.11.18. 17:03:27

Egyet kérdeznék tőletek, bitcoin hívők. Akarnátok -e, hogy a jövő hónaptól kezdve az összes havi illetményeteket bitcoinban kapjátok meg? Ha a válasz nem, akkor kezditek érteni a lényeget.

Don Quixote de la Ferko 2013.11.18. 17:04:44

A csúnya bankok. Jaj. Végre kicsináljuk őket.

Meg azt a néhány millió embert, akiket alkalmazottként foglalkoztatnak.

Gondolt erre is valaki, vagy örüljünk, mert úgy járunk mint az automatizált gyárakkal, ahol ül egy ember a vezérlőben, a maradék 25000 meg otthon macerálja a macskát és a szomszédot, mert annak még van mit ennie.

A világ szemét dolog, és a működésébe beavatkozás sosem vezetett jóra.

Baloldali érték 2013.11.18. 17:23:10

@Don Quixote de la Ferko: "Meg azt a néhány millió embert, akiket alkalmazottként foglalkoztatnak."

Ja amikor bezárták a koncentrációs táborokat szegény őröknek is oda lett a megélhetésük.

Don Quixote de la Ferko 2013.11.18. 17:27:58

@Baloldali érték:

Példád végtelen nagy seggfejségre vall. Buta vagy, de amíg jó így neked, addig ne félj, engem nem zavar.

Arivistus 2013.11.18. 17:45:34

Minden amit a bankokról leírtatok igaz.

De az már egy másik kérdés, hogy ez tényleg megoldja-e a problémát. Ha valahogy megoldanák, hogy holnaptól lehessen a boltba egy kiló kenyérért Bitcoinnal fizetni akkor azt mondom ok, de még akkor is ott van az a probléma, hogyha mindenki áttér erre akkor ezzel egy olyan adatbázist lehetne összeállítani, ami mellett az NSA gyenge kezdőnek érezné magát.

@Baloldali érték: lol :D

sanyix 2013.11.18. 17:47:37

@Don Quixote de la Ferko: miért buta? Nagyon is jól betalált, és jó hasonlat, ez főleg a buta reakciódból látszik ;)

Én még hozzátenném hogy szarok arra a pármillió emberrel akiket a bankok foglalkoztatnak, majd keresnek más munkát, ahogy azok is kerestek akiknek megélhetését a bankok tették tönkre...

sanyix 2013.11.18. 17:54:45

@Arivistus: a jelenlegi bankrendszernék meg nem is kell összeállítani, mert alapból adott az adatbázis. Bitcoinnál meg akárhány tároló és proxy számlát nyithatsz ;)

Don Quixote de la Ferko 2013.11.18. 18:01:15

@sanyix:

Az, hogy neked tetszik, csak azt jelzi, te is ugyanolyan sötét bunkó vagy.

toyoda 2013.11.18. 18:39:44

Kellene írni egy posztot erről a hitelpénzrendszerről. Miért alakult így(/ki), érvek-ellenérvek.

Összefoglalva:
A pénz és a tőke nem ugyanaz.
A tőkejavak belső értékkel bírnak
A modern pénz nem rendelkezik belső értékkel
Az állami pénzmonopóliumon és belső érték nélküli pénzen alapuló kétszintű (és
részleges tartalékolású) bankrendszer inflációról szól.
Infláció = jövedelem és vagyon átcsoportosítás
Infláció „nyertesei”:
1.állam (pótlólagos adó-, járulék- és illetékbevételek az új pénz után + csökkenő
reálérték az államháztartás kiadási oldalán + lehetőség olcsó hitelek felvételére)
2.vállalkozók (olcsó hitel = új pénz)
3.bankok (díjak, kamatok)
Infláció „vesztesei”:
-fix jövedelemből élő csoportok, pl.
omunkavállalók
onyugdíjasok
mivel az infláció során a jövedelmek átcsoportosítása:
1.a fix jövedelmek
2.és a bankbetétek
reálértékének rovására történik.
(új pénz nélkül a betétek reálértéke nőne)
A bankok – ideális esetben –
kulcsszerepet játszanak az új pénz hatékony allokálásában (hitelbírálat)
A jövedelem és vagyonátcsoportosítás – ideális esetben – pótlólagos erőforrásokat
biztosít a gazdaság fejlesztéséhez, modernizálásához.
Pontosan ezért vált általánossá ez a rendszer.
Aki kimarad az lemaradt…
DE
A rendszer alapvetően instabil és kétes etikai alapokra épül (jövedelemátcsoportosítás)
Ezért
Állandó, kiszámítható és hatékony központi irányítást igényel
Ez a lenne a független monetáris politika.

sanyix 2013.11.18. 19:05:35

@Don Quixote de la Ferko: hát nézd nem én kezdtem személyeskedni rögtön mert savanyú a szőlő, hanem te. Verheted magadat a földhöz, akkor is igaza van, és ez nem bunkóság. Más valami a bunkóság(+kettős mérce), méghozzá az amit te csinálsz.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.18. 19:18:48

A bitcoin egy szimpla piramisjáték. Aki komolyan veszi, az vessen magára.

Kis ember 2013.11.18. 19:43:40

@Don Quixote de la Ferko:
Értelmes érveid vannak, mit mondjak. Nem baj, senki sem fog komolyan venni, ha így reagálsz. Egyébként egy ágazatot azért védeni a fejlődéstől, mert a benne lévők munkahelyét féltjük erősen kádárista megközelítés.

_Wasp_ 2013.11.18. 19:47:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: (igyekeztél, de szerény sikerrel):

"A pénz piramisjáték" mondásod magvas, de hülyeség. A "bitcoinban" (ami fizetési rendszer és pénzhelyettesítő is lehet, nem tudom melyikre gondoltál) a piramisjátékok semmilyen jellemzője nincs meg.

_Wasp_ 2013.11.18. 19:48:40

@Kis ember: pedig ugye milyen jó lenne, ha mindenki emberi erővel és ásóbottal művelné meg a földet, mert mindenkinek lenne munkája.... Miután kitalálták az állati erővel művelést, mennyi szerencsétlen munkanélküli lett, akik azóta is otthon ülnek. Áhhh ti ezt nem érthetitek.

zobod 2013.11.18. 19:49:01

@Don Quixote de la Ferko: te vagy sötét. A technikai fejlődést ideig-óráig akadályozni lehet, megállítani nem. A ludditák is milyen sikeresek voltak, mi? Egyébként is, azért mert nem látod meg a lehetőséget, attól az még ott van. Abból is jó sült ki, mikor a korábban földet túró jobbágyok zöme bekerült a városokba munkásnak, az sem lett végül rossz, mikor a munkások a harmadik szektorban találtak megélhetést mert a robotok kitúrták őket a termelésből. Most a szolgáltatószektor automatizálható részének gépesítése zajlik, majd a tehetséges emberek kitalálják a hogyan továbbot. Steve Jobs és az apple a nyugati gazdaság elmúlt hetven évének legnagyobb válsága idején teremtett egy sokszáz milliárd dolláros iparágat a semmiből. De lehet mondani a googlet, amelyik szintén feltalált egy gigászi méretűvé lett saját üzleti szektort, vagy a facebookot, vagy akármit, amiért az emberek önként fizetnek.

Don Quixote de la Ferko 2013.11.18. 20:26:30

@zobod:

Valószínűleg a saját határtalanul nagy fényed vakított el, amikor olvastál. Nem írtam olyat, hogy a technikai fejlődést akadályozni kell, ezt csak te képzelted be, biztos a fényességességed hatása, mindössze azt, hogy hová vezet.

vomit 2013.11.18. 20:27:20

@s: azert nem lennel teljesen szomoru, ha leesne valahonnan 10 BTC.

kozben az arfolyam kisebb modosulasaval a beszelo fejnek hasznalt csicskak kozott beindulhat a retteges ezerrel
BTC 124.14 (~$75,000) Bounty For Bernanke's Assassination
www.zerohedge.com/news/2013-11-18/dark-web-exposes-75000-bitcoin-based-bounty-bernankes-assassination

Don Quixote de la Ferko 2013.11.18. 20:27:37

@Kis ember:

Az érvek a szintednek megfelelőek. Ha nem érted, magadba nézz.

playgorro 2013.11.18. 20:44:10

:D:D
Amikor a magyarok a bitcoinról vitatkoznak, vagy írhatnám így is, "bitcoinról vitatkoznak"
olvassatok inkább sokat

vomit 2013.11.19. 08:05:24

meg az is lehet, hogy ennek a trendkutatonak lesz igaza:

By april BTC puts pressure on Fed at existance level. BTC not alone, but is increasingly visible as a 'fed killer' over the next few months. The data suggests a falling dollar will go 3405 or so to the BTC by early in January before really taking off at the end of a plateau. But timing such things is a fools game.

s 2013.11.19. 09:39:30

@vomit: "azert nem lennel teljesen szomoru, ha leesne valahonnan 10 BTC"

Persze, hogy nem. Mint ahogy az sem, ha leesne valahonnan egy doboz csokoládé desszert, egy kiló trappista sajt, vagy egy üveg remek bor. Csak NE a fizetésem helyett. Mert azt elfogadom forintban, euróban, vagy aranyban. Dollárban még kb. másfél évig, de bitcoinban NEM. Ez a nagy helyzet. A bitcoin egy darab szar, és nem szeretnék azzal szembesülni, hogy amikor költeni akarom, akkor éppen semmit nem ér.

Link elek 2013.11.23. 17:18:34

A bitcoin nem penz, hanem egy assett ÉS egy olcso decentralizalt atutalasi rendszer.

Befektetesnek kibasz kockazatos, mivel krvara volatilis, de olcso atutalasra hasznalni megeri es meg is fogja erni hasznalni

st37 2013.11.24. 22:10:09

A BC-ban az a jó, hogy elvileg bárki csinálhat egy hasonló, nem kompatibilis rendszert, az egész csak SW kérdése. Másrészt ki kell találni valamit ami miatt valóban értékes lesz, vagyis lehet érte venni valamit, amit mással nem lehet. A BC esetén ez a Silk Road volt, vagyis az esetleges uj elektronikus pénz mellé mindenképpen célszerű uj biztonságos drog boltot is nyitni.
süti beállítások módosítása