sorok között

sorok között

Az elégedetlenkedő tanárokat el kell tüntetni

2013. november 15. - Politikai Ateista

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet konferenciát tartott a hét elején "Médiatudatosság az oktatásban" címmel. A konferencián természetesen Hoffmann Rózsa is részt vett.


A 2 napnyi konferenciázgatásból a köznevelésért felelős államtitkárunknak 2 dolog jött le, legalábbis szerinte két fő üzenete volt a rendezvénynek.

 

Az egyik, hogy a gyerekek tudatos médiafogyasztóvá nevelésének minél korábban meg kell kezdődnie. Időben meg kell ismertetni őket a fogyasztásra alkalmas médiával, a "jónak, a szépnek, az igaznak a felmutatásával". 

 

A másik fő üzenete a konferenciának - Hoffmann Rózsa szerint - hogy a média, vagy legalábbis a közmédia lehetőleg ne biztosítson megjelenési lehetőséget az elégedetlenkedő, ellentmondó, kritizáló, fanyalgó pedagógusok véleményének. Ők amúgy is kisebbségben vannak, és nekik még a világ legjobb oktatási rendszere sem lenne elég jó.

 

A rendszerkritikus tanárokat a hajléktalanokhoz hasonló módon kezelné az államtitkár asszony.

Eltüntetné őket a nyilvánosság tekintete elől.

Probléma megoldva.

A médiatudatosságba ezek szerint az ellenvélemény cenzúrája is beletatozik.

Az MSZMP-s reflexek nehezen gyógyulnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr875632116

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.11.15. 14:39:08

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Libatolvaj takarodj 2013.11.15. 12:31:43

Az ugye nem baj, hogy kurvára nem azt mondta, mint amit a blogger idehamisított.

Tanulgatunk a HVG-től? :DDD

Szánalmas...

Dilis Csávó 2013.11.15. 12:37:37

Az ilyen ertekkozvetito oktatasnak van egy Achilles sarka. Az ilyesmi csak egy korig mukodik (mondjuk 10-12 eves korig), es azon belul is csak addig amig a papa vagy a mama be nem bofogi a tananyagra, hogy "hulyeseg".
Azaz, tudatos, igenyes fogyasztoi magatatrtasra gyereket csak a szulovel kozosen lehet nevelni. Annak elleneben nem.
Egyebkent ez a no pont azt a kepet sugarozza amilyenne nem akarjuk a gyerekeinket nevelni.

Ginlia 2013.11.15. 12:42:06

Értelmes szülő pont hogy csökkenteni próbálja a média hatását és inkább olvasásra és gondolkodásra neveli a gyerekét.

A biztos utas 2013.11.15. 12:50:58

@The_Goat: Erről van szó. Lehetett tudni, hogy a Fidesz ilyen lesz, amilyen. Kétharmada a választóknak ezt akarta. Most tessék szagolni.

Amikor a zsaruk tüntettek az ellen, hogy 40 évesen dolgozniuk kell tovább, mint mindenki másnak is, akkor párszor kiderült, hogy fidesz-szavazók jártak pórul. Egy rakás fideszes rendőr volt.

Hát, majd máskor jobban meggondolja mindenki, kit is ikszel. Addig meg lehet szagolni.

Egy kurva hangot ne halljak :D

CSENDES 2013.11.15. 12:53:02

@A biztos utas: Egyetértek, az azonban nem igaz, hogy a választók kétharmada ezt akarta, mert a választók 52 %-a hozta össze a Parlamenti kétharmadot.

ivan_the_terrible 2013.11.15. 12:53:20

@Libatolvaj takarodj: A nicked alapján nem sok mindenről tudnánk szót érteni, ebben biztos vagyok...

...de azért abban igazad van, h könyörgöm, ne írjunk már úgy véleményt, főleg vitriolos kritikát anélkül, h belinkelnénk az eredeti szöveget!

szonár 2013.11.15. 12:58:29

Egyetértek államtitkár asszonnyal, egy tanár nem lehet "rendszerkritikus", nem az a dolga.

Nem fér össze a feladatával, a jogállásával, állami alkalmazotti viszonyával.

Természetesen, a tanárnak is lehet véleménye, ezt ki is fejtheti azonban csak olyan módon, hogy azzal a közoktatás céljait nem veszélyeztetheti (pl. tüntetni lehet).

bigmax 2013.11.15. 12:59:27

A néni öltözhet bármilyen nemzeti gúnyába,a leningrági neveltetését nem bírja titkolni.....azóta nem fejlődött semmit mióta a cirill betűket megtanították neki.:D
Hajrá komcsi fideszes eszetlenek,ez a harcotok lesz a végső!:D

Jenyei 2013.11.15. 13:01:33

@panic_button: konkrétan mire gondolsz? Amit Hoffmann csinál?

martineden 2013.11.15. 13:01:46

@A biztos utas: Teljesen igazad van.A pedagogusok,rendorok es paraszto zome szavazott a fideszre

szonár 2013.11.15. 13:02:46

@bigmax: A komcsizás iszonyat béna dolog.

bigmax 2013.11.15. 13:02:59

@szonár: ezt hol olvastad?a cselédkönyved hátuljára van írva?Remélem a kölykeid is szolgák lesznek.......

bigmax 2013.11.15. 13:03:45

@szonár: mi van érintett vagy leninkölyök?:D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.15. 13:04:39

@♔batyu♔: Neked még nem tiltották meg, hogy kommentelj? Örülnél neki?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.15. 13:08:51

@Robiekin: Nem csak az a gáz, hogy kormányváltáskor váltanak, hanem az is, hogy kormányzati ciklus közben is ideológiát váltanak és átszervezik az oktatást. Például a Pokorni-Pálinkás vagy a Magyar-Hiller fordulat. Mintha csupán 1-2 évről szólna az oktatás...

s 2013.11.15. 13:09:38

"Egyetértek államtitkár asszonnyal, egy tanár nem lehet "rendszerkritikus", nem az a dolga."

A történelem során a legnagyobb hatású és értelmes eszméket adó TANÁROK mind "rendszerkritikus"-ak voltak. Szókratésztől Galileiig sorolhatnám vég nélkül. Ember, menj, olvass és tanulj. Ne hoffmannrózsát hallgass bazdmeg, hanem tanulj a halott szerzőktől. Ott lapítanak a könyvtárakban, hamarosan tiltó listán lesznek mind. Olvasd őket, ameddig még lehet.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2013.11.15. 13:11:27

@Online Távmunkás: Igen nem szabad állandóan változtatni, ebbe mindenki belehülyül, tanár/gyerek/szülő

Conchobar 2013.11.15. 13:12:50

"a közmédia lehetőleg ne biztosítson megjelenési lehetőséget az elégedetlenkedő" - Ezzel az a baj, hogy ez nincs benne a mellékelt videóban, ezt csak a blogíró akarja beleérteni. Az viszont benne van, hogy a többségi vélemény a médiában is többségi véleményként jelenjen meg. Úgy értve, hogy ezt akarja érteni Hoffman a konferencia üzeneteként. Legalábbis ezt tartotta kiemelendőnek. Mostmár csak az a kérdés, hogy mi hangzott el valójában a konferencián, mit mondtak a konferencia felszólalói, ha ők valóban azt mondták, és 'expressis verbis' mondták a Hofmann által kiemelt két dolgot, akkor Hoffmannal semmi baj (megértette az ott elhangzottakat), ha meg félreértette, akkor van értelme a szellemi képességeit és a hajlamait boncolgatni

s 2013.11.15. 13:13:17

@szonár: Ez neked ment volna, gondolom kitaláltad.
@s:

bigmax 2013.11.15. 13:14:31

@s: minden szavad igaz de nem definiáltad nekik ,hogy mi a könyv...Ők az igét nem olvassák hanem a vezérüket hallgatják.:D
A fidesz tagságnak nem feltétele az olvasni tudás... főleg nem a latin betűk ismerete!:D

s 2013.11.15. 13:17:41

@bigmax:
"főleg nem a latin betűk ismerete"
Ha csak a görögig jutottak, már akkor többet tettek, mint valaha reméltem. :-D

bigmax 2013.11.15. 13:21:36

@s: na ne mondd ,hogy a néniből kinézed ,hogy eredetibe olvassa Arisztotelészt!:D
Ők csak a cirill betűket ismerik....:D

szanalmas 2013.11.15. 13:30:15

@Conchobar:

Pedig benne van. És még az a legkevésbé irritáló. Csak hallgasd meg párszor a végét, aztán rájössz, hogy mennyire agyhalott ez a duma. Majd ők jól megmondják, hogy ki és mi az értékközvetítő, a jó és a többségi. Holott kurvára fogalmuk sincs róla, hogy a "többség" hogyan vélekedik, és rohadtul nem is érdekli őket... Agyfasz.

saci02 2013.11.15. 13:32:38

@Dr. Fotos: Koszonjuk az ertekes hozzaszolasod! :)

szanalmas 2013.11.15. 13:34:25

@saci02:

A legjobb komment volt @Dr. Fotos: ma! :D

saci02 2013.11.15. 13:36:12

@szanalmas: Ehhez gratulatam neki! :)

Conchobar 2013.11.15. 13:36:18

@szanalmas: "Pedig benne van. És még az a legkevésbé irritáló. Csak hallgasd meg párszor a végét, aztán rájössz, hogy mennyire agyhalott ez a duma" - Többször meghallgattam (a végét). Az van benne, hogy a többségi vélemény domináljon a médiában, és ha te ezt agyhalott dumának tartod, akkor a lelked rajta

Conchobar 2013.11.15. 13:40:29

@szanalmas: "Majd ők jól megmondják, hogy ki és mi az értékközvetítő, a jó és a többségi. Holott kurvára fogalmuk sincs róla, hogy a 'többség' hogyan vélekedik, és rohadtul nem is érdekli őket" - Ilyenről nincs szó a videóban, ezt csak te akarod kihallani/te hallod ki belőle

blah 2013.11.15. 13:45:13

a kommunista beidegződéseket nehéz levetkőzni... valszeg ezeknek már sose fog menni

szanalmas 2013.11.15. 13:48:26

@Conchobar:

És mi a "többség" véleménye? XD

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.11.15. 13:59:19

@♔batyu♔: na igen, itt is beleugat a sok retkes, gerinctelen nyilaspalánta mindenbe.
Bezzeg, ha a nyilaspropagandátokat terjesztő tanárok mocskos pofáját fogná be valaki, akkor micsoda óbégatást rendezne a csürhétek! Igaz, te rühes?

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.11.15. 14:00:43

@blah: nem tudom, feltűnt-e, de eszükben sincs levetkőzni ezeket. Építik a Rákosi rendszert, megspékelve némi horthysta demagógiával.
Ez a mostani fidesz.
Legközelebb talán már szálasiból csinálnak nemzeti hőst, ahogy forog a szélkakas.

Conchobar 2013.11.15. 14:01:27

@szanalmas: "És mi a 'többség' véleménye?" - Miről? Milyen ügyben?

blah 2013.11.15. 14:27:20

@álfirkász: de feltűnt. ügyesen használják ki a kommunizmusban szocializálódottak korlátoltságát.

T78 2013.11.15. 14:29:33

@Conchobar: Nem pont ezt mondta. Szerinte az a kívánatos, ha a közmédiában a többségi vélemény jelenik meg. Szerintem ez most is így van, bár hogy a többségi véleményt ki méri fel azt jó lenne tudni. Vagy minden témában megkérdezik Hoffmannt, hogy mi a többségi vélemény? A kisebbség véleményének is meg kell jelennie.

colonel Tigh 2013.11.15. 14:33:18

Kedves Hoffmann Rózsa! Felhívnám a figyelmét, hogy egy ellentmondó, vagy kritizáló vélemény ugyanúgy lehet "értékeket képviselő", és "jó célt szolgáló", a két dolog nem zárja ki egymást, sőt. Kis hazánkban az utóbbi időben sajnos az Önöknek ellentmondó, Önöket kritizáló vélemény képvisel bármiféle értéket, s szolgálja a jót.
Lovagolnak itt a blogon mit mondott szó szerint, mit nem, s a nagy vita közben a vízzel együtt a gyereket is kiöntik. Ez az Ön, s Önök szerencséje. Abban az egyetlen mondatában amire fentebb céloztam benne van minden amit Önökről, a logikájukról, a gondolkodásmódjukról tudni érdemes.

Éhes_ló 2013.11.15. 14:55:16

@karpackie: lesz rá módod a választáson, hogy elküldjed.
Ha pedig nem jön össze léphetsz te is.
Nem sok esélyed van, de a remény hal meg utoljára.
Addig meg ez van, ezt lehet nem szeretni.

GonoszMostoha 2013.11.15. 14:55:23

Mindegy mit mond/kommunikál a kormány, a lényeg a tettekben van, azok pedig nagyon azt mutatják, hogy egy évben egyszer lesz a rabszolgákra nagy szükség, amikor az adót kivetik rá, aztán pedig négyévente, amikor azért a demcraty-nak megfeleleően az X-et oda kell biggyeszteni, nehogy azt higgye már a nagyvilág, itt valami istenhátamögötti leprahely készül kialakulni, fennmaradni.
És hogy tévedés ne legyen, ennél sokkal vadabb dolgok jnnek majd a következő ciklusban, ez a sok össze-vissza látszólagos "kapkodás" csak arra jó, teszteljék a barom népet, mit ezsik meg, mit nem, meddig lehet feszíteni a húrt.
Nálunk nagyon-nagyon sokáig. Igazi jóléti társadalom, amely a széles rétegeket elérte, soha nem volt, nem is lesz, nem vagyunk hozzászokva a függetlenséghez, az önálló gondolkodáshoz, nekünk minddig kell egy úr, akinek szolgálhatunk, és közben fanyaloghatunk, másnál sem jobb. Pedig DE.

Éhes_ló 2013.11.15. 14:57:40

@saci02: szar a tantesület és képtelen volt a rendelését rendesen leadni.
Felénk sikerült több mint 1200 gyereknek, gond nélkül, kisiskolástól az érettségizőkig.

Éhes_ló 2013.11.15. 14:59:16

@dr kíváncsivagyok: anyád a ribanc, kár, hogy nem szakad bele a fejed.
Mindenkinek jobb lett volna.

Netuddki. 2013.11.15. 15:04:17

Hát a rózsikának meg mi köze a tanárokhoz? Ha az emlékezetem nem csal már régen leváltották a posztjáról...

Netuddki. 2013.11.15. 15:05:25

@Éhes_ló: Most lebuktál, te vagy a rózsika fia...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.15. 15:29:38

@Éhes_ló:

Az elmúltnyolcévben érdekes módon rendben, már augusztus közepén kiértek. Akkor még le tudták rendesen adni az iskolák a rendelést, csak idén hülyültek meg...

Az volt már, hogy ha mindenki szembemegy veled, akkor valószínűleg te mész szembe?

vega4 2013.11.15. 15:39:40

@Éhes_ló: Nos én úgy hallom a tanároktól, hogy hiába adták le rendben a tankönyvrendelést, számos esetben hiányosan érkezett meg a csomag, vagy nem olyan könyvek voltak benne, amiket rendeltek.
Az már csak hab a tortán, hogy ha teszem fel egy évfolyamról elment az iskolából 2 gyerek és érkezett helyette két új, akkor azokat a tankönyveket nem lehetett átadni az újaknak, hanem vissza kellett küldeni és az új tanulóknak meg kellett rendelni a tankönyveket. Határidőig (október 15 ) természetesen nem igazán érkeztek meg hiánytalanul a tankönyvek. Ezért van az, hogy néhány tanulónak a mai napig hiányzik valamelyik tankönyve.
Másrészt a normálisabb szülők kimenekítették a gyerekeiket a falusi iskolákból a du. 4-ig tartó iskolában tartózkodás alól, hogy ne büntessék azzal a gyerekeiket, hogy 2x annyi ideig kelljen eltűrniük a nagyon nem normális viselkedésű osztálytársaikat szeptember 1-ig.
A délutáni foglalkozásokhoz eszközöket az anyagiak hiányra hivatkozva nem biztosítanak, így marad az, hogy a "tanulók", akik ottmaradnak az őrületbe kergetik a tanárokat azzal, hogy 5 percenként kérdezik, hogy mikor mehetnek már haza.
Az más lapra tartozik, hogy a kisebbek a sötétben már félnek hazafelé menni az utcán, mivel jobbára azok a gyerekek vannak du. 4-ig akiket a szülők valamilyen okból kifolyólag nem szívesen látnak otthon délután. A falvakban megjelent újra a csorda fogalma.
Mielőtt bárki nekem esne javaslom, hogy menjen egy hét tanulmányútra egy vidéki iskolába. Ezt megtehetné Rosa Canina is.
Biztosan másként látná a Világot és nem beszélne olyan dolgokról amiről halvány lövése sincsen.

stoppos76 2013.11.15. 15:45:26

Pontosan ezért is nevelem a gyerekemet a gondolkodásra. Arra, hogy mindkét oldalt meg kell hallgatni. Azonkívül arra is megtanítom, hogy nem annak van általában igaza, aki hangosabban üvölt, vagy többet szerepel. Általában fordítva van.

Conchobar 2013.11.15. 15:52:53

@T78: "Vagy minden témában megkérdezik Hoffmannt, hogy mi a többségi vélemény?" - De miért Hoffmanon tetszik fennakadni? Ezt a konferencián mondta egy/több felszólaló (a magam részéről azt feltételezem, hogy ezek/ez a felszólaló nem Hoffmann volt)

Conchobar 2013.11.15. 15:54:53

@cylonflatus: "Kedves Hoffmann Rózsa! Felhívnám a figyelmét, hogy egy ellentmondó, vagy kritizáló vélemény ugyanúgy lehet 'értékeket képviselő', és 'jó célt'" - De miért Hoffmanon tetszik fennakadni? Ezt a konferencián mondta egy/több felszólaló (a magam részéről azt feltételezem, hogy ezek/ez a felszólaló nem Hoffmann volt)

Dzoltán55 2013.11.15. 16:01:24

Mint a meccsen:.úrva anyád,.úrva anyád...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.15. 16:02:00

"Ne állj a rosszat akaró többség mellé, és ne vallj peres ügyben a többséggel tartva, nehogy elferdítsd az igazságot." /2.Mózes 23:2/

A kisebbségi vélemény gyakran igaz lehet. Ha jól emlékszem, Jézus is egyedül maradt a Barabás kiszabadítását követelő tömeggel szemben. Ő csak a "Feszítsd meg!"-et kapta...

vega4 2013.11.15. 16:40:43

@Frady Endre: Persze. Na de ez meg volt írva. Azért született, hogy magára vegye a Világ bűneit. Volt választási lehetősége ezek után?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.15. 16:47:26

@vega4: A szabad akarat miatt mindenkinek van választási lehetősége. A tömeg nem volt belekényszerítve, hogy Barabást kiabáljon.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.15. 16:48:20

Pedagógus

Tanár ír a fatáblára
Krétával. Mindkettő ára
S vérnyomása is nő. Bére
Csökken csak az évvégére.

Osztályharcol s fáj a háta:
Nagy a gerinckopás ráta.
Ritkán pihenhet meg teste,
Dolgozatot javít este.

Éhbér mellett jövőt épít,
Néha mereng, miért épp itt.
S vonzza bár a Temze partja,
Túró Rudi itthon tartja.

fradyendre.blogspot.hu/2011/04/pedagogus.html

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.15. 16:50:14

A DISSZIDENS TANÁR

Tegnapelőtt Rába Andor
Kidisszidált Andorrába.

* * * * * * *

„Na, erről van szó! Végre egy vers, ami valós problémákat feszeget, nem cukrozza a szaftot, keményen odacsűr a bulvárszemetes rögvalóságnak, és mire felidegesíteném magam rajta, már vége is van. Anyám szerint két homályos rész van benne. Egyik, hogy hol a rím, másik, hogy ki az a Rába Andor? Hát nem tökmindegy?! Hat pont!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Itt kint is középiskolai matek-katalán szakos tanár leszek, de mostantól a hónap második felében nem kölcsönökből, ruhafoltozásból, kukázásból és fényevésből fogok megélni, hanem a fizetésemből. Kezdem sejteni, mi a különbség az életpályamodell és a valódi életpálya között.” /Rába Andor, középiskolai matematika-katalán szakos tanár és betanított néptáncruha foltozó/

„Halló! Halló, Andorkám, drága fiacskám! Hát szegény anyádnak egy idióta kétsoros versikéből kell megtudnia, hogy kiköltöztél a Piramisok közé?! Mi, hogy Pireneusok? Jó-jó, én nem beszélek katalánul!” /özv. Rába Róbertné, nyugdíjas néptáncruha szabó-varrónő/

„A XXI. század Európájának szabad munkaerő áramlása idején a disszidál szó használata provokatív anakronizmus! Hol él maga, költő elv… izé… úr, proletárdiktatúrában?!” /Sarlókalapácsossy Simon, hit- és erkölcstan tanfelügyelő és egykori függetlenített szakszervezeti bizalmi/

„Jaj, már két napja nincs, aki megtartsa a katalán nyelvű matekórákat! Miért nekem kell kiinni ezt a keserű poharat?! Inni ezt a… höhö, így humorosan… Brühühü!” /Dr. Vidróczki Messzi, a volt Mátrahörcsögi Andres Iniesta Két Tanítási Nyelvű Gimnázium ill. a jelenlegi Ínyes T. András Egy Tanítási Nyelvű Reál és Két Tanítási Nyelvű Humán Gimnázium igazgatója/

„Kiment Andorrába egy matektanár? És? Nagy dolog! Jött viszont a csapatba egy andorrai balbekk! Olyan, mint a bika! Igaz, hogy hússzor akkora a fizetése, mint a tanáré volt, de vele tuti, hogy jövőre már megye kettes csapatunk lesz!” /Vidróczki Piké, Mátrahörcsög polgármestere és a Mátrahörcsög SC szakosztályelnöke/

„En el futbol professional! Hongria, Et vull!” „Itt profi a foci! Magyarország, szeretlek!” /Pedro Hola Catala, andorrai balbekk és kecskepásztor/

„Na, itt van! Hazaloptuk Andalúziából! Tűzharcban volt pár sebesült, meg néhány összedőlt épület, de a páciensünk a verések hatására sem ismerte be a személyazonosságát. Mi, hogy Andorrából kellett volna elhozni?! Hű … (hosszú füttyszó) …” /Csávás Kálmán, terror elhárítási főtörzsőrmester/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2013/09/raba-andor.html

vega4 2013.11.15. 16:57:55

@Frady Endre: Tévedsz. Én úgy hallottam, hogy a kiválasztottak választották ki a halálra. Az úgynevezett pogány mosta a kezeit annak az embernek a vérétől.

Amúgy meg úgy tudom szegény nagyapámtól, hogy:
" Fűzfa poétának sz@r a fizetése."

DezInf 2013.11.15. 17:01:54

Kommunistából nem lesz keresztyéndemokrata szalonna.
Soha, Allah rá a tanúm :)))))

DezInf 2013.11.15. 17:05:52

@Éhes_ló:

Hogy folytál volna le anyád térgyén te kriptoszökevény:)))

Milyen a meló a tanfelügyelőségen?
Szopás?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.15. 17:07:16

@vega4: De nem a halálra szavazásra lettek kiválasztva. Ha létezne az eleve elrendelés, akkor programozott robotok lennénk és/vagy tök mindegy lenne, hogy mit cselekszünk.

Ha már poéta és fizetség:
"A muzsikusnak dalból van a telke."
:)

sas70 2013.11.15. 17:15:48

A médiának az a feladata, hogy azt a sok szépet és jót ami ebben az országban történik azt megírja, nem pedig az, hogy az elégedetlenkedő kisebbség véleményét szajkózza. Ez vonal elvtársak és elvtársnők!

komplikato 2013.11.15. 17:20:36

@szonár: "A komcsizás iszonyat béna dolog."
Miként kéne szólania az orosztanár elvtársnőről a posztolónak? :D
Tökéletes példája, hogyan nem lesz a kommunista kutyából demokratikus szalonna.

komplikato 2013.11.15. 17:22:03

@Conchobar: "Az van benne, hogy a többségi vélemény domináljon a médiában, és ha te ezt agyhalott dumának tartod, akkor a lelked rajta "

Na ja mert a tanárok többségi véleménye, hogy minden fasza és rendben van, mi? :D
Vagy oktatás ügyben NEM számít a tanerő véleménye, hanem ... ???

vega4 2013.11.15. 17:24:12

@Frady Endre: Arról bizonyára hallottál már, hogy szerintük mire lettek kiválasztva.

colonel Tigh 2013.11.15. 17:24:26

@Conchobar: " De miért Hoffmanon tetszik fennakadni?" Talán mert ő mondta?
"Ezt a konferencián mondta egy/több felszólaló (a magam részéről azt feltételezem, hogy ezek/ez a felszólaló nem Hoffmann volt) "
Én -ellentétben veled- nem feltételezek, hanem konkrétan állítom. Ha szánnál 2 percet a beágyazott videóra, akkor megkímélted volna magad felesleges feltételezésektől. Ha nem hiszed konkrétan 1:25-től kezdődik az a része Rózsi nénje mondanivalójának, amire az állításom alapoztam.

vega4 2013.11.15. 17:32:00

@Frady Endre: "A muzsikusnak dalból van a telke."
:)
Manapság már csak a luzerek vesznek műsoros CD-t. A userek letöltik a netről.

safranek 2013.11.15. 17:54:48

Benne van a munkaszerződésben, hogy csak a KLIKK engedélyével, előre leadott kérdésekre válaszolhatnak a tanárok.

Conchobar 2013.11.15. 18:03:15

@komplikato: "Na ja mert a tanárok többségi véleménye, hogy minden fasza és rendben van, mi? :D
Vagy oktatás ügyben NEM számít a tanerő véleménye, hanem .." - A tanárok többségi véleményéről majd egy másik blog fog íródni. Ebben a blogban arról van szó, hogy mit is mondott pontosan Hoffman? Ki is mondta azt, ami miatt Hoffmant gyalázzák itt a kommentelők? Ami meg az oktatást illeti, abban nemcsak a tanerő véleménye számít, hanem mindannyiunké, hiszen gyerekeinkről, unokáinkról, a jövendő magyar nemzedékekről van szó. Tetszik, vagy nem tetszik a szó, a 'nemzet' dolga dönteni az oktatás ügyében

Conchobar 2013.11.15. 18:10:21

@cylonflatus: "Én -ellentétben veled- nem feltételezek, hanem konkrétan állítom" - Mit állítasz te? Azt állítod, hogy Hoffman felszólalt a konferencián és két dolog köré csoportosította a mondandóját? (a videón nem ez van rajta)

vega4 2013.11.15. 18:12:00

@Conchobar: " jövendő magyar nemzedékekről van szó."
Nos az idézetben van egy hibás szó. Melyik az?

komplikato 2013.11.15. 18:16:10

@Conchobar: Nem győztél meg. Az oktatás egyes elemeiről meg lehet a szülőknek is kell dönteni, de a konkrét beleszólás az egészbe az olyan lenne, mint ha én pofáznék bele egy idegsebészeti műtétbe. Mivel ugye halál nem értek hozzá.

Conchobar 2013.11.15. 18:17:35

@vega4: "Nos az idézetben van egy hibás szó. Melyik az?" - Majd megmondod te (hogy szerinted melyik a hibás). Mi másért aggatóznál?!

Mr. Waszabi 2013.11.15. 18:17:50

Kádár János még nem támadt fel? Majd szóljatok ha odaértünk, az a rész érdekelne, mivel a csontjait ellopták. A többi történést már ismerem a 80-as évekből:)
Éljen a kommunista FIDESZ:)

Conchobar 2013.11.15. 18:24:55

@komplikato: "a konkrét beleszólás az egészbe az olyan lenne" - Ha tudomásul veszed, hogy az oktatás stratégiai céljairól, az oktatás dolgaiban dönteni a egész nemzetnek kell, a döntések végrehajtása viszont az arra hivatott szakemberek (tanárok) dolga

komplikato 2013.11.15. 18:32:20

@Conchobar: Jelen esetben viszont SEM a szakmai szemlélet nem érvényesűl, sem a nemzeté beleértve a szülőket. Ergo valami nagyon nagyon el van szúrva.

vega4 2013.11.15. 18:35:25

@Conchobar: Szerintem te is tudod. Egyébként majd rádöbbensz úgy 10-20 év múlva.
Ps: Léteik olyan magyar szó, hogy aggatóznál?
Érdekes, még soha nem hallottam.

Éhes_ló 2013.11.15. 18:42:08

@kovi1970: nem nyertél. Hangszórót se.

Conchobar 2013.11.15. 18:42:11

@komplikato: "Jelen esetben viszont SEM a szakmai szemlélet nem érvényesűl, sem a nemzeté beleértve a szülőket" - A szakmai szemlélet érvényesüléséről a magam részéről nem akarok állástfoglalni, tekintve, hogy én nem vagyok szakmabeli, míg a kormány szakpolitikusai, opponensei azok. Ami a nemzet szemléletét illeti, az a fennálló berendezkedés (a polgári demokrácia) sajátosságainak megfelelően érvényesül

Éhes_ló 2013.11.15. 18:46:36

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: tévedsz. Nem értek ki. A jó része kiért. A többi meg nem. Hol ez nem, hol amaz nem.

A tankönyvmizéria minden évben visszatérő műsor volt évtizedek óta: késő kiadók, nyomdák, elszúrt iskolai rendelések, tankönyvek, munkafüzetek után rohangáló szülők és diákokkal tankönyvosztást rendező tanárok nem buktorék óta vannak műsoron, hanem gyerekkorom óta.
Ez most egy kísérlet a rendteremtésre.
Kicsit sárga, kicsit savanyú, de miénk.
Nem rosszabb mint az "elmúltnyóccévben".

Conchobar 2013.11.15. 18:47:07

@vega4: "Egyébként majd rádöbbensz úgy 10-20 év múlva" - A próféta szóljon belőled (még 10-20 év)! Ami meg aggatózik szót illeti, bizony létezik (szokás mondani: a Google a barátod)

Le_Penseur 2013.11.15. 18:47:20

Nekem nem szimpatikus Hoffmann Rózsa, született: Bajnai Rózsa.

(Vajon összerezdül, amikor Selmeczi szenátorasszony bajnaizik?)

Éhes_ló 2013.11.15. 18:49:22

@DezInf: összetévesztettél az értelmi fogyatékos, útszéli ribanc húgoddal.

komplikato 2013.11.15. 19:02:50

@Éhes_ló: "Nem rosszabb mint az "elmúltnyóccévben"."

A beszámolók alapján pedig dehiogynem. A pár napot késő és a 2-3 hónapot késő könyv között én érzek egy fikarnyi differenciát. A leadott megrendelés helyett totál mást küldő, milliárdokért kiépített új rendszerrel kapcsolatban megint csak. A most 50 milliárdért államosított tankönyvkiadás meg gondolom olyan sikeres lesz, mint az állami mobilcég ...

komplikato 2013.11.15. 19:04:34

@Conchobar: Szakpolitikusai? Lol. Vitathatatlan tény, hogy elmúlt 24 év összes kormányának kalap sz*rt értek a "szakpolitikusai". Szakmai egyeztetés meg soha semmilyen témában nem volt érintettekkel. Pártfüggetlenűl ...

Conchobar 2013.11.15. 19:10:43

@komplikato: "Szakmai egyeztetés meg soha semmilyen témában nem volt érintettekkel" - Szakpolitikus maga Hoffman Rózsa is ("pedagógus, egyetemi docens"). Ami meg az egyeztetéseket illeti, az a magyar polgári demokrácia sajátossága. Az utóbbi 15-20 évben minden kormányra kerülőt az jellemez, hogy 'megválasztottak, tehát 4 évig azt csinálok, amit akarok'

vega4 2013.11.15. 19:11:55

@Conchobar: Lehet ez valami strasszer beszéd. Az irodalmi és a mai beszélt tiszta magyar nyelv nem arról a tájról származik, hanem egészen más tájról.
(Háráp a kácsá, gezsgenyvágányú gizsvazsút, embör, s ehun e.t.c.)
Te sem ezen a nyelveken írsz.
Ha beírom a google keresőbe, hogy pasztlák, akkor megjegyzi és holnap ha rákeresel, akkor már ismerni is fogja ezt a magyar szót. Ennyit erről.
'Szal a google nem a legjobb barátod, főleg ha figyelembe veszed az adatgyűjtéseit.

Éhes_ló 2013.11.15. 19:44:28

@komplikato: lehet ezen erőlködnötök még akár hónapokig is, de - szerintem - nem érdemes.
Jobb lenne, ha olyan kérdésekre koncentrálnátok, amivel felmászhattok a

Évtizedek óta minden szeptemberben, októberben ilyen híreket olvashattál:

www.boon.hu/a-hianyzo-tankonyvek-nagy-resze-megerkezhet-jovo-hetre/news-20070913-04235875

Rohangáltam eleget én is, előbb mint iskolás, később mint szülő...

Most valamivel jobban sikerült, és legalább egy a felelős szervezet egy a felelős személy és van nevük, arcuk is, nem három tucatnyi kiadó és másik két tucatnyi nyomda az, akivel minden egyes tantestület harcot vívhat egész nyáron, majd ősszel is.

_most_ 2013.11.15. 20:14:49

HOffman Rózsa tananyag lehetne az iskolákban, mármint az elrettentő példák címszó alatt, például gyerekek ne drogozzatok, mert annyira leépülhettek szellemileg mint Hoffman Rózsa, azt hiszem komoly elrettentő hatása lenne :D

komplikato 2013.11.15. 20:30:15

@Éhes_ló: "Most valamivel jobban sikerült, ..."

Szerintem meg nem és az infókat nem a sajtóból szedtem, hanem gyakorló szülőktől és pedagógusoktól.

"... és legalább egy a felelős szervezet egy a felelős személy és van nevük, arcuk is."

És orrba-szájba hazudtak és hazudnak az ügyben. Mert a nyilatkozataik köszönő viszonyban sem volt a szülőktől, tanároktól vagy pont a beszállítóktól jövő információkkal. Marhára megnyugtató.

Éhes_ló 2013.11.15. 20:43:41

@komplikato: sajnálom, hogy nem akadtál le erről a marhaságról.

Annak ellenére sem, hogy hoztam forrást is arra, ami bárkinek aki szülőként, tanárként vagy gyerekként végigszenvedte az elmúlt 20-40 évet világos tapasztalat volt: szeptemberben az volt a csoda, ha minden tankönyv, munkafüzet megvolt és a normál állapot pedig sajnos az, hogy valamelyik hiányzott és rohangálhattál utána.

Most nem kell rohangálni.
Iskolához hozzák.

De tudod mit, higgy amit csak akarsz.

komplikato 2013.11.15. 21:03:27

@Éhes_ló: Nem érted. Amit leírtál azt megértettem. Szeptemberben.
De nem októberben és novemberben!
Milyen dolog már, hogy elszúrják a könyvrendelést szeptemberben és még akkor közlik, hogy november végéig isten bizony kiszállítják??? Hivatalos válaszként ...

_most_ 2013.11.15. 21:09:04

@Éhes_ló: te mégis miről beszélsz, én például jártam iskolába, és mindig volt időben minden könyv, pedig gyerekként jobban örültünk volna ha nincs :D

Lénuska 2013.11.15. 21:13:53

@Dr. Fotos: Saci! Nincs könyve a gyerekednek?
Hm! Hogy te mennyit tudsz rinyálni!:)

Éhes_ló 2013.11.15. 21:21:13

@komplikato: @_most_: forrást adhatnál.
Én adtam.
Ha kell még tucatnyit is.
A tankönyvekkel minden évfolyamon, minden szeptemberben ez volt műsor. Ritkán nem.

Októberben és novemberben pedig már a kutyát se érdekelte, nem volt hírértéke, vagy a szülőket elzavarták a kiskörútra és megvették, vagy meghozatták a suliba, ha meg nem, akkor úgy jártak és lett könyv decemberre, vagy akkorra se.

Pl. a német-magyar kéttannyelvűben máig nincsenek alapkönyvek (matek, föci, töri, nemzetiségi ismeretek) - németül.
5 éve se voltak.
10 éve se.
Mi változott?
Semmi.
Rugózott rajta hillernek és a bandájának bárki, írt róla újságcikket, blogot?
Nem.
Azóta leérettségizett párezer gyerek.
Leszartátok, ahogy hiller is leszarta.

De rugózzatok tovább rajta, hogy buktor bandája ugyan olyan szar, mint elqróé, vagy a libásé...
Ettől nem lesz több szavazatotok 5 hónap múlva!
Ébresztő!

komplikato 2013.11.15. 22:53:55

@Éhes_ló: A szeptember az továbbra is szeptember, nem november vége. Ha LENNE tankönyv most novemberre, lehet nem lenne téma, de NINCS. Egy rakás helyen nincs.

"Leszartátok,..."

Te már csak tudod. Nem, nem szartam le. Én 24 évig drukkoltam, hogy legyen elég esze és mersze az aktuális "szakpolitikusoknak" megreformálni az oktatást, EÜ-t, TB-t, nyugdíjrendszert ... mind elszabta, az összes. És ha hiszed, ha nem minden esetben zavart.

Arra meg mér páran emlékszünk MIÉRT blogokon történik ezek kitárgyalása a híroldalak és csatornák HELYETT.

Szabványok 2013.11.16. 01:13:53

@Conchobar: " Az viszont benne van, hogy a többségi vélemény a médiában is többségi véleményként jelenjen meg."
Nem értem. Róza pozíciója közoktatási államtitkár. Mi köze hozzá, hogy mi jelenik meg a (köz)médiában? Legközelebb azt is meg fogja mondani, hogy a pékek milyen kenyeret süssenek?

Természetesen lehet magánvéleménye és azt elmondhatja. Elmondhatja, hogy milyen (köz)médiát szeretne, milyen kenyeret szeretne.

Szabványok 2013.11.16. 01:16:15

@szanalmas: "És mi a "többség" véleménye? XD"
Azt majd megmondja Rózácska.

Szabványok 2013.11.16. 01:18:12

@Nyekenyóka.: "Hoffmann egy idióta. Ezzel a magyarok több mint 90%-a egyetért."
Tehát Hoffman szerint a (köz)média 90%-ban azzal foglalkozzon, hogy Hoffmann egy idióta.

DezInf 2013.11.16. 12:58:49

@Éhes_ló:

Látom etikát taníthatsz, erre hajaz a mérhetetlenül változatos szókincsed:))))

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.16. 20:53:10

@vega4: Arra lettek kiválasztva, hogy az ő népükből jöjjön elő a Felkent (héberül: Messiás, görögül: Krisztus). Ez tökéletesen beteljesedett, hiszen Jézus is zsidó volt, mégpedig Júda törzséből, Dávid házából a prófécia szerint.
Egyéb kérdés? :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.16. 20:55:05

@vega4: Ezért harcol a zeneszerzőkért az Artisjus. Ahol lopni erény, ott a tulajdonosokat védő szerveknek is kőkeményeknek kell lenniük. :)
süti beállítások módosítása