sorok között

sorok között

Baloldali bűnözők

2013. április 26. - Politikai Ateista

A közbeszédben gyakran aggatják a politikai pártokra, illetve a mindenkori kormányra a maffia kifejezést. Portik és Laborc közös levesezéseinek napokban nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve megvilágította, hogy túlzásról szó sincs.

Az esetet Kocsis Máté példátlannak nevezte, ami abban az értelemben igaz, hogy az alvilág és a politika összefonódásának ennyire egyértelmű bizonyítéka még soha nem került a nyilvánosság elé. Persze ez még csak a jéghegy csúcsa. Sokáig lehetne szörnyülködni az évtizedekre titkosított akták tartalmán.

A sokadik ráncfelvarráson átesett MSZP vezéregyéniségei az ilyenkor elvárható szöveget nyomják.

Mesterházynak például kifejezetten gyenge a képzelőereje:

"Bevallom őszintén, az a stílus, ahogy a beszélgetés zajlott, az a tartalom, ami alapján zajlott, az számomra megdöbbentő volt, elfogadhatatlan. És soha nem tudnám elképzelni, hogy a Magyar Szocialista Párt ilyen eszközökhöz nyúljon." - Mesterházy Attila

Laborcnak pedig a memóriája huzatos:

Kocsis Máté szerint pedig Laborc ”nettó hülyének nézett mindannyiunkat”. „A volt főigazgató az ügy érdemére vonatkozóan folyamatosan valótlanságokat állított, holott a bizottság tagjai előtt voltak a hiteles dokumentumok” – mondta a jegyzőkönyv közzététele után csütörtökön Kocsis. - Olvasható a Laborc-meghallgatás - Index

Portik még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán létezik olyasmi, hogy baloldali bűnöző. Hajajj. De még mennyire. Sőt, jobboldali bűnözők is vannak, csak gyakran a megtévesztő képviselő úr, vagy polgármester úr álnéven futnak.

Jogos a kérdés, hogy lesznek-e valamiféle büntetőjogi következményei a Menzás bratyizásnak. Én gyanítom, Molnár Zsolt viszont biztos abban, hogy nem. 

Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság MSZP-s elnöke igyekezett hűteni a kedélyeket: Laborcot „igazmondási kötelezettség nem terheli” és az itt elhangzottaknak nem lesznek büntetőjogi következményei. - Olvasható a Laborc-meghallgatás - Index

Ez nagyon komoly, a terhes igazság: "igazmondási kötelezettség nem terheli".

 

 És igazából örülök is a következménytelenségnek. Ha Laborcot, ne adj Isten a megbízóit előzetesbe vágnák, a végén még nekik is fizethetnék a magyar adófizetők a 20000 eurós kártérítést, a nyirkos cella miatt.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága jóvoltából.

nunca tente sacanear o fodão ou ele sacaneia voce.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr15245096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.04.26. 08:14:18

Az eszelős adószint és a következmények nélküliség csak a maffiának segít.Fele ekkora adószinttel már régen az unió élharcosa lenne Magyarország.

vomit 2013.04.26. 08:56:14

azert csunya az ilyen, amikor megzizzen a matrix

2013.04.26. 09:16:32

Előszeretettel hívják maffiózónak a politikusokat, amit én, egy Keresztapa helyében kikérnék magamnak. A maffia egy sokkal-sokkal jobban szervezett, és valóban működő organizáció - szemben a túlméretes és korrupt állammal. Arról nem is beszélve, hogy nyújt valamit a pénzedért, szemben az állammal, aki csak tartja a markát, variál a kamatokkal, meghamisítja az inflációs adatokat, etc.. Mindezt következmények nélkül.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.04.26. 10:15:09

@vomit:A jobboldali politikusok lejáratására tervezett akció most visszafelé sült el. Az MSZP leosztott egy fülest saját magának.

Politikai Ateista · http://sorkoz.blog.hu 2013.04.26. 10:17:18

@Pensive: 120%-ban igazad van. Örülhetnénk ha az állam csak fele annyira lenne hatékony mint néhány szervezett bűnözői csapat.

braue 2013.04.26. 12:30:20

Az eléjük tárt bizonyítékok ellenére csak bűnözők próbálnak hazudni. Azok közül is inkább csak az ostobábbak.

braue 2013.04.26. 12:31:01

@toportyánzsóti: Svédek is úgy jutottak oda.:))

2013.04.26. 12:54:26

@Politikai Ateista: Arról nem is beszélve: öntudatos maffiózó nem paktál le politikussal, jöjjön az a paletta bármely szegletéből. Egyformán zsarolja, és kézbentartja őket (például a szakszervezeteken keresztül).

vakapad 2013.04.26. 15:03:08

Na, még egy szerencsétlen, és már gyűlnek is az éji vadak, akiknek a hírszerzés szintén setét terep (a többi szakmával együtt), hátmitszólsz, a Kocsis Máté jól megaszonta, igaz, aranyapám?

Link elek 2013.04.26. 16:05:39

>politikai pártokra, illetve a mindenkori kormányra a maffia kifejezést

és igazuk is van

J.László 2013.04.26. 16:29:51

Találó a cím.

A baloldal maffia. Nem láttunk még olyan maffiát, amely hirtelen istenfélő polgárok egyletévé változott volna.

A maffiából nem lehet kiszállni.

vladimir964 2013.04.26. 16:44:32

Mindez azért lehetséges, mert eleddig egyetlen kormány alatt sem volt független sem a rendőrség, sem a bíróság.
Valódi függetlenség esetén a gazember gazember marad, színtől és meggyőződéstől függetlenül. Ez nálunk hiú ábránd mindaddig, amíg a kormány nevezi ki az igazságszolgáltatásban dolgozó embereket, és nem egy általuk szerveződött szakmai grémium.

csavari 2013.04.26. 16:47:05

Gyalázat, hogy ilyen bűnözők bírók szerepében tetszeleghetnek mint akik itéletett hoztak alföldi javára a jobbikosok ellen!
"Alföldi pert nyert a jobbikosok ellen"

Index"Alföldi Róbert kirakata és megtestesítője mindannak a mocsoknak szemétnek, mindannak a keresztény- és magyarellenes gondolatvilágnak, amelyet az elmúlt 20 év liberális kultúrdiktatúrája az országra kényszerített", Lenhardt pedig "beteg, perverz embernek" nevezte a színház igazgatóját."

Az idézet minden betűje igaz, valóság, tény!
Sajnos a teljes igazságszolgáltatásnak csúfolt bűnbanda név szerint bíróságok, ügyészségek, rendőrség, ügyvédek még a bal oldalnál is rosszabbak pedig azokat felülmúlni nem kis teljesítmény!

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.26. 17:08:08

@csavari: már megint egy tetű náci hörög. Alföldit ugyan nem szeretem, de sok nagyságrenddel feletted és a hozzád hasonlók felett áll minden szempontból.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.26. 17:08:41

@J.László: csak olyat, ami csupa keresztény gazemberből állt. :D

J.László 2013.04.26. 17:11:39

@álfirkász:
Felbukkant Judea gyermeke? Miért nem otthon osztod az észt?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 17:12:31

Nemcsak bolsibűnözők vannak, hanem zsidóbűnözők is, igaz, a kettő többnyire egy.

Portik például egyszerre bolsibűnöző és zsidóbűnöző, hasonlóan Tasnádihoz.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 17:15:16

@csavari:

Szánalmas, hogy efféle véleményekért nemcsak beperelnek embereket ma Magyarországon, hanem meg is nyerik a pert a bosszú népei.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.26. 17:18:18

@J.László: tudod, ha valaki még egyszer azt mondja nekem, hogy nem vagytok nácik, azt szembe köpöm.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 17:24:26

@álfirkász:

Papcsák = Lézer = Alföldi.

Igaz, közülük kettő formális értelemben véve offtopik.

J.László 2013.04.26. 17:24:38

@álfirkász:
A nácizás a semmirekellő ember tehetetlenségét palástoló pótcselekvés.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.26. 17:28:24

@J.László: azért azt nagyon szeretem, amikor a magadfajta sértőnek érzi a náci jelzőt. :D

J.László 2013.04.26. 17:32:56

@álfirkász:
Nem érzem annak, mert nem megalapozott. De látom, mást is helyből nácizol.

Többek között innen lehet titeket felismerni: orrba-szájba náciztok, ezen kívül a mélyen györekedző keresztény-gyűlöleteknek nem tudtok megálljt parancsolni.

Persze ti vagytok a földkerekség példamutató toleránsai.

CSENDES 2013.04.26. 17:55:21

Legtöbben itt is osztják az észt. Példálóznak, mindenki állítja a másikra, hogy nem is olvasta el a jegyzőkönyvet, mert akkor látható és érthető lett volna, hogy itt bizony politikai megbízás történt. Itt mindenki idézi a második napi Portik-Laborc jegyzőkönyvből a politikai megbízást, bizonyíték-kreálást. (Miért nem lehet ellenem bizonyítékot kreálni egy kuplerájban? Mert nem járok oda.)
De, én pl. végigszenvedtem az előző napi jegyzőkönyvet, minden hülyeségével. Pl a bevezető. Tekintettel arra, hogy "x" és "y" hangja ugyanolyan, nem tudjuk ki mit mondott. Így kezdődik. Folytassuk, mit tudhattunk meg. Megtudhattuk, hogy Portik fizeti a baloldaliakat, fizetné a jobboldaliakat is, de azok nem pénzt kérnek, hanem "rávallást" akárkire, bárkire a baloldalon. Ezen felül még azt is megtudhattuk, hogy nagyon jól főznek az étteremben, bár az egyik megrendelést nem tudják teljesíteni, lévén az a burgonya (valamely fajtája) elfogyott. Azt is megtudhatjuk ,hogy valakinek a lánya mennyire szereti a gombalevest 8hétvégén is azt evett), és egyesek nagyon szeretik a Rose-t az őzsülthöz is. Mily meglepő információk, túl azon, hogy egyébként a debil lehallgatók a 21. században olyan technikát alkalmaznak,hogy minden második szó elvész, tehát egy kukkot sem lehet érteni a szövegből, mert vagy az alany, vagy az állítmány, vagy a tárgy, de legtöbbször valamelyik kettő hiányzik a mondatból. Az Antall rezsim titkosszolgálati főnöke, mégis bajsza alatt mosolyogva minősíti az eseményeket, bár bevallja, a hanganyagot magát ő sem hallotta.

A tények viszont súlyosak: jobb és baloldalon egyaránt találhatók korrupt ügyészek, bírák, politikailag befolyásolt személyek, esetleg bűnözők által befolyásolt politikusok. Minderre mint is mond Laborc? Nincs tabu téma, mert a miniszter rendet szeretne tenni. Vagy hát nyilvánvalóan rosszul értettem, mert hülye vagyok.

Fejesrob 2013.04.26. 18:07:36

Azért lehetett látni Gyurcsányékon, hogy akár az ördöggel is a hatalomért, az SZDSZ-ről nem is beszélve. A liberálisok egyenesen a korrupció és bűnözés szinonimái voltak.

Azért valahol az is jellemző, hogy "megoldásként" amikor már Gyurcsány nagyon kellemetlen volt a foltos múltú béna Bajnait nyomták a népnek. (Az pedig pláne jellemző, hogy most is).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.26. 18:13:33

Akinek még voltak illúziói, az felejtse el őket.
A környezetem engem tart paranoidnak, amiért szerintem minden politikus korrupt. Kinek lett igaza? :D
(OK, a jobboldalról nem került elő még ilyen... MÉG.)

"Sőt, jobboldali bűnözők is vannak, csak gyakran a megtévesztő képviselő úr, vagy polgármester úr álnéven futnak."
Most. 2010-ig a balosok futottak ilyen neveken.

J.László 2013.04.26. 18:14:50

Az úgynevezett cigány-gyilkosságokat is esetleg nem ők?

Igazán életszerű, hogy akkor hagyják abba a "terrorista szervezet" megfigyelését, amikor tudottan fegyvereket szerez be.

Vagy az azóta is azonosíthatatlan "rendőrök" 2006-os ténykedése.

A "baloldal" maffia. 1789, 1917 vagy 1919 óta az.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.26. 18:14:53

@CSENDES: "olyan technikát alkalmaznak,hogy minden második szó elvész, t"
Nem lehet, hogy nem tökéletes körülmények között dolgoztak? :D Nem a James Bond-ban vagyunk...

Mr. Waszabi 2013.04.26. 18:20:43

Asszem jól ráéreztél a témára. Amikor Lázár és baráti köre éppen dohánymaffiázik, akkor épp egy maffiás koncot vetnek a nemzet test elé, elterelendő a köznép figyelmét az aktuális nagyobb disznóságról. Van valami cinikus humor a fideszesekben - ez már 1998-2002 között is megfigyelhető volt, gondolj csak a Wermer-féle cégek elnevezéseire - , hogy nem akármit dobnak be, hanem egy másik maffia-sztorit. Rossz szájízzel mondanám, hogy van stílusérzékük, csak ugye egy 500 milliárdos piac lenyúlás mellett nem tud igazán örvendezni az ember fia az ilyen stilisztikai bravúrokon.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 18:22:32

@J.László:

"Az úgynevezett cigány-gyilkosságokat is esetleg nem ők?"

Esélyes. Mint egy falat kenyér, olyan jól jött nekik, végre fel lehetett mutatni kisebbség elleni erőszakot is, nemcsak néhány beszólást az utcán.

Azóta is erre hivatkoznak.

Meg amit mondasz, ugyanennek a Portikkal cimboráló hírgyártásnak volt az embere az egyik vádlott.

Mocskosabbak ezek, mint bárki is gondolná, beleértve a legtöbb ántiszemita ántibolsevistát is.

"Européerek", "progresszió", "szakértelem", egészen pofátlan bűnbanda ez.

Mr. Waszabi 2013.04.26. 18:29:38

Innen nézve az is égbekiáltó, hogy Portikot szépen eltették szűkebb napokra, vagyis nem 2010-ben vagy 2011-ben vették elő, hanem szépen tartalékolták a megfelelő helyzetre. Ez az undorító, az igazi korrupció. Ezek mellett meg Orbán az erkölcsi érzékével dicsekszik. Hiteles lehet? Na ná.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 18:43:33

Jellemző egyébként, hogy míg a cigányirtáson minden jóérzésű ember megdöbbent és felháborodott, beleértve a "náciakat" is, addig a szemkilövetőket, bolsevista terroristákat a mai napig mosdatja a "progresszió". Vagy még inkább éljenzi. Netán még puhának is tartja.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 18:47:47

@Mr. Waszabi:

A bolsik miért nem vették elő Portikot egyáltalán? Mert a kormányváltás óta "a Fidesz börtönében" ül nemcsak Portik, hanem hitsorsosa, Tasnádi is, illetve "Vizó" is. Ja meg a cigánymaffia vezetője is. Utóbbiék amikor Siófokon felvonultak megfélemlíteni a vendéglátósokat, alig győzte elhallgatni, elmismásolni a bolsik rendőrsége az esetet.

Azért ahhoz is kell egyfajta arcbőr, hogy az áldozataikat a Dunába hajigáló gengszerekkel emlegessenek egy lapon holmi trafikpanamákat, nem mintha az nem lenne bűn, de igencsak érdekes aránytévesztés. Akárcsak a kukagyújtogatást összehozni a szemkilövetéssel.

A bolsiknak a vér nem számít.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 18:49:36

Miket írok, miért nem vették elő a bolsik Portikot. Nemhogy nem vették elő, hanem vele akartak "eseményt" gyártatni, megbízást adtak neki rá. Azóta még a hasznos hülye Debreczeni is maffiózókat, bolsibűnözőket mosdat, roppant szánalmasan festett.

Mr. Waszabi 2013.04.26. 19:07:54

@Negyvenértelmiségi: ez mondjuk mese habbal. Ezt szeretnéd hinni. De szerintem a méreg se jobb, mint a kés. Sőt, sunyibb. Márpedig csak ez a különbség. Meg az, hogy kit mérgeznek vagy késelnek. Az átlagember a késelést javarészt megúszta, ha nem lógott bele a keze olyasmibe, amibe becsületes embernek nem kéne, hogy belelógjon. Viszont a mostani mérgezés az mindenkit érint, mert a törvényeket mérgezik meg s azon keresztül mindenki érintetté válik.
Nem tudom világos-e neked, de nem indegy, hogy valaki törvénytelent tesz és ezért tikolja, vagy inkább törvényre emelei a disznóságot, hogy ne kelljen titkolnia, és még dicsekszik és pofátlanul hazudik is a szemedbe.

Nem mondja senki, hogy itt a bolsik alatt nem voltak disznóságok, de hogy most orbitálisabbak vannak, akárcsak 98-2002 között, az is biztos. A stílus és a volumen más csak. 1998-2002 között százmilliós nagyságrendeket loptak, most százmilliárdos nagyságrendet. És persze közben a szocikat sározzák, hogy ajj, a büdös disznók menyit loptak 2002-2010 között. Bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje. Én így látom.

Tudja mindenki, hogy a hatalom és a pénz együtt miket művelhet és művel is itt - gyakorlatilag, amit csak akar -, de van különbség a között, hogy még a kisember pofájába is nyomják, hogy mindez törvényes. Persze, hogy az, mert Lázár és a fidesz törvényesítette. Csak ugye a törvényesség 2010 óta nem jelent igazságtartalmat. Nem azt mondom, hogy a szocik alatt minden fasza volt, de legalább vigyáztak a látszatra. Én leszartam, hogy Tasnádi, Pintér miket intézett a háttérben, mit vívtak egymás között, nekem közöm nem volt hozzá. De amiket ezek megengednek maguknak mostanság, az a pofátlanság netovábbja, innen nincs lejjebb. Kinézett magának a haver egy jó boltot? Holnapután törvényben lehetetlenítik el. Lásd szerencsejáték, dohány, alumínium, energia, és kis híján a mobil-szektor. És még biztosan vannak más példák is készülőben.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 19:34:13

@Mr. Waszabi:

A bolsik mérgeztek, mérgeznek is kőkeményen, nemcsak "késelnek". Lásd még Kádár népét, hogy merjünk kicsik lenni, hogy az akarás, az érdekekért kiállás bűn, hogy a bezzegNyugat mondja meg, mi a jó (korábban bezzegMoszkva).

A pénz elkúrásában is jól álltak a bolsik, 8 év alatt 1x ropival növelték az államadósságot (duplájára, 2,5-szeresére növelték, miközben mindenki más is eladósodott), miközben mindent kiárusítottak, beleértve az alapvető infrastruktúrát is.

De ezek még akár jóvátehető bűnök is lennének, ez "csak" pénz. De a vérengzésekért, szemkilövetésekért nincs bocsánat, nem mintha kértek volna valaha is.

A Fidesz ilyen bűnöket sosem követett el, az igaz, hogy a panamákat ők is nyomják.

De az már mindennek a teteje, hogy a bolsik egyfolytában tőlük akarják megvédeni a demokráciát, amikor a történelem legnagyobb választási csalását is éppen a bolsi elődpárt követte el, hogy aztán 40 évig még választani se lehessen.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 19:44:43

Kékcédulákkal kerültek hatalomra, 40 évig választani sem lehetett, de még az országból kilépni sem az engedélyük nélkül, utána meg jött a mucsaizás, provinciálisozás, bezzegeurópázás.

J.László 2013.04.26. 19:49:39

A hülye Horn kimondani sem tudta: eeeróppa.
Az a szerencsétlen Lampert elvégez egy 3 hónapos angol tanfolyamot, ájem Mónika Lampert, aztán azt hiszi, ő az "eeeróppéer". Leszakadt prolik mindannyian. De ez lenne a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy maffiózók.

Mr. Waszabi 2013.04.26. 20:15:26

@Negyvenértelmiségi: hát kinek hol fáj, tudod. Nekem, aki nem balhézott se Kádár, se Antal, se Boross, se Horn, se senki azt követő alatt, nos, nem volt alkalom kilőni a szememet, mert nem kerestem a bajt. A munkát annál inkább. Azt se a kormányoktól vártam ezalatt, hanem magamnak kerestem meg. Megértettem, hogy ez a dolgom. Itt van sokakkal nézeteltérésem, mármint akik bármit is az államtól várnak.
Nos, ezek miatt nekem a törvényesített igazságtalanságok, egész gazdasági szektorok elzüllesztése, tönkretétele jobban fáj. Nem a lelkemnek, hanem a bőrömnek immár.
Mert úgy voltam vele mindenkor 1990 óta, hogy a politikusok azt csinálnak, amit akarnak, de valakinek dolgozni kell, hogy legyen miről szpícsölniük a parlamentben, meg ugye ellopni, s amíg a gazdaság megy a sokaság munkája eredményeként, addig nagy baj nem lehet. Mert pénz beszél, a kutyák meg ugatnak.
De ezek most azt is megingatták, amire ez az ország épült az elmúlt húszban. Nem egyszerűen úgy, hogy nem értenek hozzá, hanem nem is akarnak, mert magukon kívül mindenki mást leszarnak. Ez látszik. Újraosztják a kapitalista magán piacot kommunista elképzeléseik szerint. Ennyit tudnak, ezt tanulták még az átkosban. A közgázt meg a jelek szerint hiába végezték el páran, mert alkalmazni nem tudják. A FIDESZ, nem a Thürmer vagy az MSZP, csak a félreértések elkerülése véget egyértelműsítem. Átlag magyar is a pénze után futkorászott mindenkor, szóval az élet nem a párt politikáról szól valójában.
No, ez a tönkretétel az, amit nagyon sokaknak és nagyon sokáig fog fájni itt. Nem tudom miben reménykednek az emberek, de ha azt veszem, a FIDESZ szavazók nagy többsége is azokban a szektorokban dolgozik, amiket most a kormány kizsigerel. Az állami szférában csak 650 ezren dolgoznak, ebből nem nehéz kiszámolni, hogy a saját szavazóik közül is az adófizetőket, az aktívakat megszívatják. Pont azokat, akik eltartják ezt az egész kócerájt ma. A képünkbe nevetnek, miközben kizsebelnek, ez történik. Lehet emlegetni a kliséket, hogy a nyugdíjasokat megveszik kilóra, meg miegymás, de az a helyzet, hogy legtöbb nyugdíjasnak családja van. Gyerekeik, akiket kibasznak a multiktól a leépítések miatt, amit a kormány sarcolása okozott, meg unokáik, akik nem tanulhatnak, mert apu meg anyu nem tudja a tandíjat kitermelni a kib..szott nagy jólétben. Jelentős hányaduk nem a nyugdíjára gondol, vagy a rezsicsökkentésre, nem az izgatja, hanem a családja sorsa.
Ezért tartom sokkal kártékonyabbnak a mostani fidesz kormányt, mint bárkit előtte 90 óta.
A Kádár rendszer más tészta, annak ide semmi köze. Ott nem volt választási lehetősége senkinek - volt egy párt, azt szevasz, annak két képviselője közül lehetett választani.
De ezt a mostanit az emberek választották meg tévhiteik mentén. Ezt sem tartom bajnak, bajnak azt tartom, hogy amikor már nagyon látszik, hogy rosszul választottak, nem hajlandók beismerni, holmi büszkeségből, gyűlöletből. De ez csak önsorsrontás, semmi más.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.26. 20:22:35

@Negyvenértelmiségi: "A Fidesz ilyen bűnöket sosem követett el, az igaz, hogy a panamákat ők is nyomják."

Biztos, hogy sosem csináltak ilyet? :D
Vagy csak nincs róla nyilvános jegyzőkönyv?
Nem elég bűn, hogy a Fecó kormány még nem ül?
Meg majd mi fog kiderülni... A dohányügyön túl...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 20:27:51

@Mr. Waszabi:

Akkor hogy van az, hogy - szemben az elmúltnyolcévvel - most minimum stagnál, de inkább növekedett a foglalkoztatottak száma? Miért félted a tízszeres áron dolgozó, kvázi monopol telekomcégeket? Nekem nem (csak) a kormány csökkentette a rezsimet, hanem én magam, voipon telefonálok, most már a bank fizet a folyószámlát fenntartásáért, nem én nekik. A benzinszámlám is kisebb, amióta robogóm is van a kocsi mellett, pedig nem megyek kevesebbet, és drágult a benzin (világpiaci) ára.

Azokat a szektorokat nyeste meg a kormány, ahol eddig sem volt semmi kapitalizmushoz hasonló. Lehet ezzel egyetérteni vagy nem egyetérteni, de a kapitalizmust siratni azért, mert percenként 2 forintos adót tettek rá a 40 forintos percdíjakra, miközben a csupa hegy Ausztriában és Romániában is 4 forint a bruttó percdíj, vicces.

Ha szar lenne a Fidesz gazdaságpolitikája, akkor a görög bányászbéka segge alatt lenne most az ország, de ez messze nem így van, még a "disznók" közé sem férünk be.

Viszont ha már ekkora az adószint, hadd érdekelje már a népet, mire megy el az adója, ezt is a bolsik nyomják, hogy bezzegmáshol azt sem tudják az emberek, ki a miniszterelnök. Ez nem is igaz, de ha így lenne, az elég lesújtó lenne.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 20:30:52

@ColT:

Nem téveszteném össze a bűnözőt azzal, aki csak minden második bűnözőt kapja el.

A sósavas Tasnádi ül (érdekes, a másik, aktuálisabb sósavas ügyet bezzeg hogy felkapták a bolsik), a szintén zenész Portik szintén ül, a cigánymaffia feje is ül, "Vizó" is.

Gyurcsányival kapcsolatban sem a Fidesz a fő bűnös, még ha jó is lenne őt végre elszámoltatni, aminek a szabotálásával politikailag is nagy hibát követ el a Fidesz véleményem szerint, de legalábbis átveri a saját szavazóit, akik ezt sajnos csendben tűrik.

J.László 2013.04.26. 20:36:24

@Mr. Waszabi:
"Nekem, aki nem balhézott se Kádár, se Antal, se Boross, se Horn, se senki azt követő alatt, nos, nem volt alkalom kilőni a szememet, mert nem kerestem a bajt. A munkát annál inkább."

Ez szép mondat, gratulálok.

Nyilván abban az esetben is ugyanez lenne a véleményed, ha egy libsibolsit vernének laposra "Pintér pribékjei".

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 20:44:38

Az umbuldák ellenére meg még simán mennybe mehet a Fidesz. Ki a faszt érdekel, hogy a földalatti építésekor ki hány forintot talicskázott ki a projektből, senkit, mert fejlődött az ország, és nem volt szemkilövetés.

Ellenben hiába épültek újjá a "szövetségesek" által lebombázott hidaink, ha Rosenfeld és Eisenberger terrorizálta az országot. A szikár tények azt mutatják, hogy Európa egyik legócskább gazdaságából alsó-közepesek lettünk 3 év leforgása alatt, és a döntések zöme ésszerű volt, beleértve a rendőrnyuggerekről, az államadósságról, a segílykékről és más kardinális dolgokról szóló döntéseket is.

Ehhez képest azt, hogy Simlicska kitalicskázott x milliárd forintot ahelyett, hogy más talicskázta volna ki, mindenki leszarja. Ha így mennek tovább a dolgok, az ilyen sem lesz leszarva, de ezeknél sokkal komolyabb gondteher volt a korábbi mérce, nemcsak a pénzügyekben.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 20:48:44

Emlékszem, micsoda sírás-rívás volt az éhes proletárok részéről a bankokért a végtörlesztés miatt, hogy majd itten beszakad a bankrendszer, kivonul mindenki. Hány bank is vonult ki? Egy rakás ember helyzete jobb lett, a többieknek sem lett drágább a bankolás (már aki nem direkt maradt a megváltozott feltételekkel, hogy emiatt is orbánozhasson), hitelek meg addig sem voltak normális feltételekkel, meg most sincsenek. De legalább a devizahitellel nem szopatjuk tovább magunkat, mert lehet, hogy hüJe, aki felvette, de attól még a mi gazdaságunkból ment ki az a rengeteg pénz, a sarki péktől vettek emiatt kevesebb pogácsát, ő hiába nem vett fel devizahitelt.

Mr. Waszabi 2013.04.26. 22:16:36

@J.László: én nem szoktam képzelegni. Azt látom meg, ami van, s aszerint döntök. Ezért nem képzelgek ilyesmiket sem.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 22:54:50

Ha folytatták volna a bolsik a kormányzást, akkor 1 hónapon belül megállapodtak volna az IMF-fel egy újabb, sok billió forint értékű devizahitelről, amiből rögtön emeltek volna nyugdíjt, segélyt.

Aztán - hivatkozva az IMF-re és a nemzetközi helyzetre, valamint a görög válságkezelés sikereire - a 40 százalékos SZJA-kulcsot 50 százalékosra emelték volna, a 17 százalékosat 25 százalékosra. Családi adókedvezmény nuku, helyette tandíj az egyetemeken havi 10-20 ezer forint.

Az ún. munkahelyteremtési támogatások persze nem maradtak volna el, a működő cégekre kivetett adókból megtámogatták volna a Hankookot, a mobilszolgáltatókat, az élelmiszermultikat.

Tasnádi, Portik és a többi zsidóbűnöző ma sem ülne börtönben természetesen.

Folytathatnám még a következtetéseket a korábbi gyakorlatukból, de felesleges.

Ami akkor is lenne, meg most is van, az kb. a hollómánia.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 22:58:10

A legjobban annak örülök, hogy elbukták a bolsik azt a pénzt, amivel az ország bedőlésére fogadtak.

Mr. Waszabi 2013.04.26. 23:07:35

@Negyvenértelmiségi: sajnos rosszul látod. Nagyon is jó szemem van, ahhoz amihez kell. Például elég élesen látom, amikor az emberek bepróbálkoznak másokat hülyének nézni, rábasznak és még a tetejébe hazudnak, csúsztatnak is. Meg ezek okait is elég jól látom. Nem kellett volna Orbánnak bedőlni, és nem szenvednének. De ugye erről csak az tehet, aki bedőlt neki. Azért, hogy a vezír szépen beszopatta a bajba, majd cserben hagyta híveit, nos, legkevésbé én vag ymás normális ember a hibás. Ezért marhaára leszarom ezt a sajnáltatós kampányt.
Volt választási lehetősége bárkinek utcára mennie? Volt. Volt aki nem ment, s volt, aki ment. Utóbbiak közül rábasztak páran, s következményeket másokra kenik, holott a saját felelősségükre vettek részt bármiben.
Az a helyzet, hogy azt verték meg 2006-ban, aki balhézni ment. Voltak, akik azt hitték, megúszhatják szárazon, de csalódtak. Ez van. Az a mese habbal kategória, hogy egy atrocitásokkal tűzdelt kaotikus tüntetés estéjén, éjjelén, rohamrendőrökkel teli utcán éjjel kettőkor sétálni ment halálos nyugalommal és a jogállam nem védte meg, sőt sérültek a jogai. Hülyének lenni is jog, megillet bárkit. Csak utána ne kérkedjen vele, legfőképp nem manipuláljon ezzel másokat. Mert nem szimpi, azért. Normális emberek el sem mentek hazulról, vagy az ismerőseiknél aludtak inkább, nem sétálgattak az utcán. Azért, hogy ne verje meg őket senkit, és nem is verték meg őket. Tették ezt azért, mert ösztönösen érezték a veszélyt s nem akartak részese lenni. Szerintem elég racionális álláspont, és még működőképes is.
Hogy ezt mások miért nyomták el magukban, vagy éppen nem elnyomták, hanem direkt mentek balhézni, nos, azt a kutya le nem szarja. Épp ezért. Mindenki magáért felel. Lehet siránkozni, de ez a valóság.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.26. 23:12:12

@Mr. Waszabi:

Az elmúltháromévben miért nem volt sehol ilyen veszély, hogy kimész az utcára, és agyonver téged a karhatalom?

Milyen éjjel kettőről beszélsz, délután 6 óra magasságában már szemeket lőttek a "rendőrök".

Mr. Waszabi 2013.04.26. 23:58:31

@Negyvenértelmiségi: bemész az erdőbe nagyon hamar.
Az elmúlt 3 évben nem vitte az utcára, nem lázította az embereket egyetlen ellenzéki vezető sem. Ezt Orbánról nem mondhatod el, ugye, mert az színtiszta hazugság lenne.
Ami ellenzéki tüntetés volt 3 év óta, azon nem voltak balhés emberek, szépen békésen tüntettek. Nem ostromoltak tv székházat, nem vertek rendőröket, nem gyújtották fel senki autóját, sem kirakatokat nem törtek be. Sőt , még ellentüntetőket sem dobáltak meg, avgy vertek meg. Ugye.
Talán ez lehet az oka, hogy a rendőrségnek sem kellett fellépnie semmi módon ezeken.
A legagresszívabb tüntetés nem politikai volt, hanem a tűzoltóké, akik a nyugdíjuk kurtítása miatt tüntettek a kormány ellen.
Tudom, nehéz ezt a logikát belátni, de hát ez van, ez áll a valósághoz közelebb.
Engem nem érdekel, hogy miként akarod láttatni, milyen sérelmekkel szeretnéd igazolni az Orbán kormány 3 év óta zajló országrablását, de ez a Gyurcsányozós-takaró már 2 éve is kicsi volt ehhez, nem fedte be azt a szarkupacot, amit ez a kormány felhalmozott.
Van különbség pár tucat vagy pár száz ember érdekeinek sérelme - akik ráadásul maguknak keresték a bajt - meg egy ország lakosságának sérelme közt, akik azt nem keresték, nem is kérték, mégis, kéretlenül is elszenvedői. Erről van szó mostan, s ehhez nem viszonyítási alap, hogy mi volt 2006-ban egy-két tüntetésen.
Szerintem ennyi elég volt az "építő" beszélgetésből. Ha mókust akarsz vakítani, akkor azt a parkban, erdőben keresd, ne egy internetes politikai blognál. Itt ugyanis nagyobb a valószínűsége, hogy gondolkodó értelmes emberekkel fogsz összefutni, akik nem vevők a butaságra, hazugságra, parasztvakításra.
További jókat!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.27. 00:10:34

@Mr. Waszabi:

No azért az nem így megy, hogy írsz valami valótlant, aztán angolosan távozol, majd az ajtóból még visszaszólsz, hogy ne mondjon senki semmit.

A Böszman és úgy általában a kormányod vagy tucatnyi békés tüntetést oszlattatott fel az álrendőreivel, az egyik legismertebb az, ami végül a Bukta kontra Magyarország perhez vezetett, ahol kimondta a bíróság, hogy békés tüntetések esetében a karhatalmomnak körülbelül kuss a neve, az egyetlen dolguk a résztvevők és alkotmányos jogaik VÉDELME.

De ez sem érdekelte őket, ezután is futószalagon próbálták megakadályozni, szétverni a tüntetéseket.

A szemkilövetések abból következtek, hogy nem tudják elviselni a kritikát (mint ahogy te sem tudod). Soha nem is tudták, a kommün idején sem, Rosenfeld uralkodása idején sem, Kádár idejében sem, az elmúltnyolcévben sem.

Szemkilövetők, szemkilövők cinkosa vagy, bűnözőket mentegetsz.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.27. 00:58:20

Viszont ha az igaz, hogy a fideszes gauleiterek döntöttek arról, hogy ki nyithat trafikot egy-egy településen, akkor az adott elvtársak elmehetnek a picsába a bolsik után. Nemcsak az a bolsi, aki bolsikkal cimborál, hanem az is, aki bolsimódra viselkedik. A bolsi olyan, mint a szar, egy kanálnyi belőle egyhordó bort is elkúr.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.27. 01:15:42

Valószínűnek tartom, hogy a Fidesz izraeli kampányfőnöke találta ki, hogy egyszerre kell időzíteni a Portik-Gyurcsányi-Bajnai-Szilvásy-ügyet a trafikpanamával, és akkor majd a polgárokbolsik iránti ellenszenve elnyomja a fideszes umbulda visszhangját.

Nem szeretem, ha hülyének néznek, pont az ilyen sunyiságok miatt nem szavaztam eddig sem a Fideszre, és ezért nem fogok ezután sem, akármennyivel is jobbak a legtöbb kérdésben, mint a bolsik.

A mostani parlamentben 2 párt maradt, akik eddig nem nézték hülyének a választókat, a Jobbik és az LMP.

Nem fér a fejembe, miért nem lehet elhagyni ezt a geciskedést, miért nem kormányoznak tisztességesen, és szavazzák meg mellé maguknak az éves növekedés 20%-át, egy szavam nem lenne.

Mr. Waszabi 2013.04.27. 10:12:21

@Negyvenértelmiségi: tévedésben vagy.
Reagáltál egy bejegyzésre, majd elkezdted terelni a témát. Időközben szóltam, hogy ez így nem lesz jó, azt is elmondtam, mit és miért tartok fontosabbnak az általad forszírozott kérdésnél. Szerintem elég világos voltam. Hogy ezt nem szeretnéd érteni még most sem, s mindenféle vádaskodással, személyeskedéssel próbálod elérni, hogy foglalkozzanak veled, az a te dolgod.
Megpróbáltad, nem jött be, ez van. Nem kell ezen se megsértődni, se felhúzni magad.
Ezért javasoltam inkább a mókusokat, hátha ott több sikert arat ez a fajta kommunikáció.
Részemről itt a vége, nem kívánok több szót pazarolni erre a dologra, felesleges.

csavari 2013.04.27. 16:55:52

@álfirkász:

Nálatok nagyobb nácik égen-földön sem találhatók!

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.04.27. 20:51:39

@csavari: csak érteném, hogy a magadfajta mégis miért tiltakozik a náci jelző ellen! :)
süti beállítások módosítása