sorok között

sorok között

A visszaszámlálás megkezdődött

2013. február 24. - Politikai Ateista

A kormány „mestertervének” részeként felsorolta: az ország pénzügyi- és energiafüggésének megszüntetését, a devizaadósok megmentését, valamint azt, hogy mindenki találjon munkát itthon. Tízezer exportáló, tizenöt magyar multi lesz, ötven százalékra csökken az államadósság. Egyetemeinket bevisszük a legjobbak közé, többet költünk majd az innovációra, és visszatérünk a kultúrnemzetek közé. Világnemzetet építünk, az életszínvonal meghaladja majd az európai átlagot – sorolta a következő húsz év céljait Orbán. - A következő húsz évre tervez Orbán - Index

A Kánaánig már csak 6570-et kell aludnunk.

Pont mint a rendszerváltáskor.

Úgy tűnik, hogy az európai életszínvonalra mindig nagyjából csak 20 évet kell várni. Kivéve Zsiga Marcellt.

Félmillió másik álompolgár viszont már megunta a várakozást. A bőröndjükkel szavaztak.

 

A miniszterelnök évértékelőjének cenzúrázatlan, szigorúan a lényeget tartalmazó összefoglalója itt megtekinthető:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr655100090

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kommunikációs Bábel a kormánysleppben 2013.02.24. 19:01:43

Rengeteg elemzés és blog foglalkozott Orbán Viktor év értékelő beszédével. Ezt a kört mi kihagyjuk, nem csak azért, mert feleslegesnek érzünk egy sokadik bejegyzést a témában, hanem leginkább azért, mert azt gondoljuk, hogy az ilyen gondosan előre megk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mindfield 2013.02.24. 17:03:50

Nem csinálna valaki egy időmérőt, ami addig számolna vissza?

Bicepsz Elek77 2013.02.24. 17:08:07

Mar 1917. ota meg a huszevmulva sokkaljobb lesz!!! (vagy az oskeresztenyek ota???). De az uj generaciok mindig besz.pjak!!!
Sok tekintetben jobb lesz persze, de a kulonbsegek (hozzaferes: penz,pisztoly pia, p.na stb.) ugyanakkorak maradnak

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.24. 17:08:54

Vádolom Orbán Viktort és csapatát !

A hallgatók képviseletében szólalt fel a Klubrádió melletti demonstráción Korbel Péter, aki egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a kormány elvette tőle kedvenc rádióját, a Klubrádiót, melyet Veszprémben már csak interneten hallgathat. Émile Zola a Dreyfus-perrel kapcsolatban írt nyílt levele nyomán „megvádolta Orbán Viktort és csapatát”: Vádolom Orbán Viktort és csapatát, amiért annyira fél egy szabad adótól, hogy foggal-körömmel meg akarja gyilkolni – fogalmazott Korbel Péter.
Itt olvashatják hallgatónk beszédét:

J’accuse, azaz vádolom, igen, vádolom Orbán Viktort és csapatát, amiért 2002 februárjában magyarságomba gázolva elvette tőlem a kokárdámat! Pártjelvénnyé silányította. Viselését hívei számára kötelezővé tette. Múltunk dicső pillanatának e nemzeti szimbólumát nemzetieskedő, megkülönböztető jelzéssé fokozta le. A nyolcvanas évek közepén voltam a Magyar Néphadsereg tápos örömkatonája. Emlékszem, a politikustiszt mily dühödt arccal tépte le március 15-én zubbonyunk bal felső zsebének hajtókájáról az odatűzött kis szalagkarikát. Az ugyanis határozottan ellentmondott az akkor divatos internacionalista eszméknek. Vádolom Orbán Viktort és csapatát, hogy 2002 februárjában letépte mellemről a letépés helyét!

Vádolom Orbán Viktort és csapatát, amiért 2007-ben törvényalkotóként kordont, és ezzel törvényt bontott! Büntetlenül! Adófizető állampolgárként nem érezhetem-e hát joggal én is úgy, hogy jogom van a nekem nem tetsző szabályokat egyszerűen áthágni?

Vádolom Orbán Viktort és csapatát, amiért 2011-ben elvette tőlem azt a pénzt, amelyet évek óta gyűjtögettem egy magánnyugdíjpénztár – ezek szerint korántsem betörésbiztos – széfjében. Vádolom Orbán Viktort és csapatát, hogy kirabolt, és utána cinikusan a képembe vigyorgott. Vádolom Orbán Viktort és csapatát, hogy a 2006-os „oszt jó napot” árat igen, értéket nem ismerő gondolkozásmódját mára az élet minden területére kiterjesztette! Következmény nélkül lehet makulátlan jellemű és tudású embereket meghurcolni! Következmény nélkül lehet tehetségtelen, beosztásukban haszontalannak, sőt bűnösen károsnak bizonyuló embereket piedesztálra emelni, és jutalomfalatkákkal kényeztetni! Hogy vidáman fütyörészhet az, akiről kiderül, hogy tanulmányai során olyan bűnt követett el, amiért egy tökéletes demokráciában minden felsőoktatási intézménytől eltiltanák, és közelébe sem engednék politikai pályának.
Vádolom Orbán Viktort és csapatát, amiért Kaya Imbrahim, Joszip Tot, Bayer Zsolt, Budai Fouché Gyula, és Simicska Lajos, hogy a sort ne folytassam, nevét meg kellett tanulnunk.

Vádolom Orbán Viktort és csapatát az elkészült és az egyelőre csak javaslat tárgyát képező listákért. Decemberben én is ott voltam a Kossuth téren. Akkor kicsit haboztam, ma már örülök, hogy veszprémi ismerősöm javaslatára én is a pódiumnak hátat fordítva hallgattam Rogán Antalt. Mi kell ahhoz, hogy ismét megszólaljon? Bayer nem elég? Fekete György nem elég? A CÖF nem elég? Az éhségmenetek kigúnyolása nem elég? Az ELTE-s lista nem elég? Egy rádió – ötvenes éveket idéző – elhallgattatására irányuló elszánt törekvés nem elég? Itt van most Rogán Antal? Látja valaki?

Vádolom Orbán Viktort és csapatát, amiért két lábbal tiporja a szabad tájékozódáshoz való jogomat. Vádolom azért, hogy Veszprémben a Klubrádiót lassan két éve már csak interneten hallgathatom. Néha, hajnali félálomban ébresztőórás rádióm állomáskeresőjét tekergetem. Ilyenkor az az értetlen, bamba érzés fog el, melyet akkor éreztem, amikor tizennyolc éves koromban először szavaztam országgyűlési választáson. Egy szál vörös szegfűt nyomtak az egyik, a szavazócédulát a másik kezembe, és a fülke felé irányítottak. Pár másodperc múlva kidugtam fejem a függöny mögül, és kamaszos hévvel kurjantottam a konfekcióöltönyös asztal felé: „Hé, valamit elrontottak, itt csak egy név szerepel!” Válasz: „Szádat befogod, visszamész és ikszeled!” Vádolom Orbán Viktort és csapatát az egyre szaporodó, efféle déja vu-imért.

Vádolom Orbán Viktort és csapatát, amiért annyira fél egy szabad adótól, hogy foggal-körömmel meg akarja gyilkolni. Márpedig aki fél, az nem demokrata! Egyébként is: itt lennénk, ha nem szeretnénk a Klubrádiót? Hát hozzanak létre ők is egy adót, amelyet sokan szeretnek, és nem csak politikai hitük miatt hallgatnak! Újságírókkal, akiknek van humoruk, tudnak beszélni, és értik a szakmájukat. Lehetséges, hogy nem találnak ilyet?

Tisztelt Esküdtszék! Kérem a vádlottak azonnali szabadon bocsátását! Hadd menjenek! A Klubrádió pedig: HADD SZÓLJON!

Mindfield 2013.02.24. 17:09:18

"Félmillió másik álompolgár viszont már megunta a várakozást. A bőröndjükkel szavaztak."

Most jutott eszembe: akkor már csak kilencmillió ötszázezren vagyunk? Nem kellene azt az ötszázezer embert levonni valahonnan?

sirwalter 2013.02.24. 17:20:31

Hát ez egy ritka fölösleges blogbejegyzés volt, de legalább rövid... ;)

Azért, ha őszinte vagy, akkor azt elismered, ugye, hogy ez - részedről - a "van rajta sapka, nincs rajta sapka" esete... Azaz, ha nem lenne hosszútávú koncepció, akkor az lenne a baj, ha meg van, akkor az a baj...

déjá vu39 2013.02.24. 17:26:48

@sirwalter: "ha nem lenne hosszútávú koncepció akkor az lenne a baj, ha meg van, akkor az a baj... "

Miért, van?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.02.24. 17:35:30

@sirwalter: Sajnos ez egy tragikomédia. Neked ugyanúgy mint nekem. És még másik millióknak.

M_R 2013.02.24. 17:49:58

"Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."

Úgy tűnik a kormányprogram része lesz "A tanú" előadása.

Már van ismét "hanyatló nyugat", van "Nem nyitok vitát!" nemzeti konzultáció...

2013.02.24. 17:52:11

@sirwalter: nem az a baj hogy van hosszútávú koncepció te barom.

a baj az, hogy csak az van. és az is egy mesevilág szintjén létezik. majd lesz ez is meg lesz az is, meg jó lesz meg még annál is jobb lesz. az hogy hogyan az továbbra is rejtély (lásd 1 millió munkahely a gyakorlatban). ezt nem stratégiának hívják, hanem álmodozásnak. mint amikor a kamasz gyerek ül otthon a nappaliban vakarja a seggét, mert ő nem megy el 70 ezeré dolgozni és arról álmodozik, hogy ha a héten megnyerné a lottót, akkor minden problémája megoldódna. dolgozni se kéne többet, lenne pénz kondibérletre is, a buliban is tét nélkül meg tudná hívni a nőstényeket sőt még a családtagoknak is tudna belőle osztani, hogy ők se nélkülözzenek. persze a lottót nem fogja megnyerni, mert a valóság nem így működik. arra mindenesetre tökéletes, hogy hitegessük magunkat újabb X évig, hogy majd magától megoldódnak a problémáink...

reszeg tengeresz 2013.02.24. 17:54:58

Koszonjetek a kurcsanyinak a viktor ketharmadat! Es az a mocskos tulmozgasos idiota barom meg mindig nem tud eltakarodni a magyar kozeletbol!!!

M_R 2013.02.24. 17:55:19

@sirwalter:
"Azaz, ha nem lenne hosszútávú koncepció, akkor az lenne a baj, ha meg van, akkor az a baj.."

Az a baj hogy nincs semmilyen koncepció: se hosszú, se rövid, se semmilyen távú. Milyen "koncepció" várható attól az ifjúkommunista élcsapattól ami hetente módosítgatja a tákolmányt is. Kiizzadnak egy "húdenagyonjó" Munka Törvénykönyvet január elsejére. amiről röpke 2 hét alatt kiderül hogy úgy el van szabva ahogy csak lehet - szemlátomást még a négy alapművelet is leküzdhetetlen kihívást okoz nekik. Miféle "koncepciót" lehet ezektől várni?

KenSentMe 2013.02.24. 17:59:14

Szerintem Orban nem 6570 napra gondolt, hanem 6666 napra, ammibol rogton latszik is, mennyire ordogi ez a terv.

A vagyak meg egy terv kozott egyebkent csupan annyi a kulonbseg, hogy a masodik legalabb elvileg megvalosithato. Az nem terv, ha kiallok orszag-vilag ele, es egy sajtotajekoztato kereteben bejelentem, hogy 10 ev mulva 25 cm-el magasabb leszek es 15 cm-el hosszabb lesz a faszom, es eloszor majd hires NBA sztar leszek, utana pedig forradalmasitom a pornoipart.

M_R 2013.02.24. 18:00:32

@reszeg tengeresz:
"Koszonjetek a kurcsanyinak a viktor ketharmadat!"

Nem neki, hanem annak a sok retardált baromnak "köszönhetjük" akik az első Orbánia 4 éves ámokfutása után képesek voltak rájuk szavazni. Aki 2010-ben a fidesz mellé tette az X-t annak egyetlen mentsége az alacsony értelmi színvonala lehet - mert ha tudatosan tette, akkor egy hazaáruló féreg, aki szándékosan ártani akart az országnak.

ANTI-SQUIRREL 2013.02.24. 18:16:43

Megneztem az elso 5 percet amikor az Orban beszelt. A 69%-os jol erezzuk magunkat dumahoz csak egy linket szeretnek kuldeni:

www.oecdbetterlifeindex.org/topics/life-satisfaction/

Igen itt megtekintheto hogy mi vagyunk a legelegedettlenebbek messze mindenki alatt. Honnan vette ezt a 69%-ban jol erezzuk magunkat dumat? Mintha mindenki egy kib@szott degeneralt hulye lenne es besz@pna mindent amit mond.

Masreszt ket eve azt mondta hogy 2013 lesz az elrugaszgodas eve, mihez kepest Kambodzsahoz? B@zzdmeg Europa kozepen vagyunk nem a Kalahari sivatagban, ahol eleg egy nyil egy parittya meg fel kokuszdio a tuleleshez!!!

Ja ne faraszd magad a "de akkor is jo itt minden valasszal"...felesleges.

Viktus 2013.02.24. 18:20:29

@sirwalter:

Koncepciót hol látsz? Csak duma van, mint az ötvenes években tartalom nélkül egy álomvilágból.

dean23 2013.02.24. 18:30:37

Tavaly azt ugatta, hogy majd "6 év múlva itten huhúúúú, de jó lesz" most meg, hogy "18 év múlva itt teleportba fogunk hugyozni, mer kibaszott űrteknika hungaria lesz ám"!!! Jövőre mit fog mondani, talán 50-100 év múlva az egész földgolyó magyarul fog beszélni?!

kalaposinas 2013.02.24. 18:32:22

@ANTI-SQUIRREL: A valóságtól elrugaszkodás éve lesz. Kambodzsa az a távoli cél lesz.

2013.02.24. 18:38:53

@ANTI-SQUIRREL: fordítva nézik az ábrákat. ez az egyetlen racionális magyarázat. megmondták 10ben, hogy új idők járják. már a szél is más irányból fú, a nap pedig nem csak keleten kél, de ott is nyugszik.

komplikato 2013.02.24. 18:52:23

@Mindfield: "Most jutott eszembe: akkor már csak kilencmillió ötszázezren vagyunk?"
Elég régen volt 10 millió lakos szvsz, nekem inkább rémlik 9.8 és azóta folyamatosan csökkent.
És azért sem vicces, mert az EU pénzek lakosság arányában járnának ...

komplikato 2013.02.24. 18:55:32

@sirwalter: Nem azért röhög (vagy inkább sír) az ország nagyja a 20 év miatt, mert RÖVID TÁVÚ sincs és nem is volt nekik? Akkor bizonyára van hosszú távú? Reális? Kb. mint Széles Gábor 1 év alatt 500-at ugrunk gazdaságilag terve.

Csetepaté márki 2013.02.24. 18:56:11

'Félmillió másik álompolgár viszont már megunta a várakozást. A bőröndjükkel szavaztak.'
És mi van azokkal(mint én), akik 2007-ben szavaztak a bőrönddel?
Már akkor bőven látszott húsz évre előre a fostenger, amit akkor alapoztak meg. Nem kellene most ártatlan arccal Orbánra fogni mindent.

komplikato 2013.02.24. 18:56:26

@reszeg tengeresz: Megleptél, nem gondoltam, hogy van amiben egyetértünk.

kifordított nagyanyó 2013.02.24. 18:58:29

Baszod,ez a 6570 ez kurvajóóó! XD

regress 2013.02.24. 19:01:12

@reszeg tengeresz: te faszpumpa,viktor nem jövendőmondónak lett megválasztva.gyurcsánynak ehhez mi köze?a hozzád hasonló agyhalottak szavaztak rá.kényszerítettek?

komplikato 2013.02.24. 19:03:12

@Csetepaté márki: Jogos, csak ugye az "elmúlt 3 évben" valamiért annyian mentek ki, mint előtte lévő 6 évben se. Az emberek azt várták, hogy valami halvány jobbítási szándék és tett várható az előző igen csak siralmas kormányzati eredmények helyett. Hogy valamivel élhetőbb lesz. Hát baromira nem jött be. 2008 óta nem csak a polgárok de sok tízezer cég is lelépett vagy akinek esze van ma eleve nem itt alakít.

Mindfield 2013.02.24. 19:13:05

@reszeg tengeresz: Bezony. Sajnos Ő tehet róla.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.24. 19:46:27

csak 6500?!

Akkor gyorsan le is fekszem, hogy 1el kevesebb legyen...

kvadrillio 2013.02.24. 19:48:20

jahhh......de addig amíg ez a lázálom megvalósul....NA, 8 MILLIÓ EMBER FOG ÉHENHALNI, MEGFAGYNI FŰTETLEN LAKÁSÁBAN, ÖNGYILKOSSÁ VÁLNI KILÁTÁSTALAN ADFÓSSÁG-SPIRÁLJA MIATT, DE LEGINKÁBB KASZÁT-KAPÁT FOGNI ÉS KIZAVARNI VÉGRE EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL AZ ORBÁNHOZ HASONLÓ ORSZÁGRONTÓKAT !

dr. jenőke (jenőke) 2013.02.24. 21:00:02

@Mindfield:
Nem levonni kell, hanem hozzáadni a munkanélküliekhez, annak ellenére, hogy találtak munkát.
Szerintem nagy részük munkavállalás miatt ment el. Sajnos ismerek olyan csak érettségizett gyerekeket, akik nem találtak munkát a faluban, szüleik szintén, és kimentek. A szülők nem, ha volt még gyerek, aki iskolába járt, vagy ellátásra szorult a nagyszülő.

komissarlajos 2013.02.24. 22:29:07

@reszeg tengeresz: Az Isten áldjon meg! Egy pillanatig legalább legyél józan! Bár az eszed akkor sem lesz több.

Vitéz László 2013.02.24. 22:46:08

azt gondolom igaza van O.Viktor fő bűnszervezet vezetőnek...

gazdasági csoda... mindennap újabb és újabb csoda...
sose volt ijjen hitvány (alkalmatlan és gerinctelen) ormánya az országnak...
sose loptak ijjen hatékonyan közpénzt sehol a világon mint itt és most!

és az ország nem omlott össze !

béla a görög (törölt) 2013.02.25. 01:09:11

"A Kánaánig már csak 6570-et kell aludnunk."

:)
Ahh, b... ezzel a legrosszabb formámra emlékeztetsz, mikor annak idején a vizsgák előtt nekiálltam, órákba, percekbe és másodpercekbe kiszámolni a hátralévő időt majd beszartam az eredménytől. :D

szóval ha nem vigyázok akkor 6570 nap azaz 157680 óra azaz 9460800 perc azaz 567648000 sec (calc.exe) múlva rámtör a Batu Kánaán :D
És én ott leszek öregen, az állami nyugdíjjal a zsebemben védtelenül. Jujj!

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.25. 03:14:24

@reszeg tengeresz: a viktátorotok mellett egy kifejezetten szimpatikus, tisztességes ember az a Gyurcsány!
Nem szeretem a faszit, nagyon nem, de akkora gazembert, mint viktátorunk kb. néhai Rákosi Mátyás köreiben lehetett keresni. De az sem kizárt, hogy lassan szálasiék felé fordul ez a tetű.

felcsutisuttyo 2013.02.25. 07:28:51

Most kell megdönteni a Diktatúrát de gyorsan...a Fidesz választási csalására nem kell várni 2014 ig.

felcsutisuttyo 2013.02.25. 07:31:10

@kvadrillio:
Kasza kapa és minden ami fájhat a gazembereknek..kézbe! ÉS ELŐRE .

A Románok le tudták ölni a Diktátort mint egy disznót????????????????????????
Hülyébbek birkábbak a Magyarok??????????

felcsutisuttyo 2013.02.25. 07:32:41

márc. 15.-ÉN Minden sértett EMBER , párt hovatartozás nélkül..EGYÜTT MUTASSUK MEG, HOGY ELÉG EBBŐL A GAZEMBEREKBŐL!!!!!!!

felcsutisuttyo 2013.02.25. 07:33:57

A VISSZASZÁMLÁLÁS TÉNYLEG MEGKEZDŐDÖTT!!!!
(a választást el kell felejteni) Egy diktatúrát demokratikus úton nem lehet leváltani!!!!

zgabi 2013.02.25. 09:50:48

Az bizonyos, hogy Gyurcsány legalább annyi szavazatot vitt 2010-ben a Fidesznek, mint ugyanakkor a romák a Jobbiknak. Soha többé Gyurcsányt! Soha többé Orbánt! Elég volt belőlük! Menjenek a bánatos lócitromba mind a ketten!
süti beállítások módosítása