sorok között

sorok között

380 milliárd az ablakon

2012. július 10. - Politikai Ateista

Azt gondolhatnád, hogy manapság igen kevés nagyvonalú ember él az országban, és a véleményed nem is állhatna távolabb a valóságtól. Tele vagyunk velük, talán csak nem veszed észre őket, mert nem a méregdrága éttermekben, vagy a luxusautók volánja mögött kell keresgélned. A reggeli csúcsidőben a metrón, és dugóban ülve tízezresével vesznek körül bennünket, ahogy a munkahelyükre igyekeznek, ugyanis Magyarország igazi gavallérjai az adófizetők, akiknek a nagyvonalúsága egy részeg orosz olajmilliárdost is könnyen zavarba ejthetne.

Ők azok akik horribilis fizetéseket és prémiumokat utalnak az állami vállalatok vezetőinek, a politikusoknak, és a közigazgatás egyéb nagyágyúinak, bankjegyekkel tapétázzák a pártok elöljáróinak, illetve a szobatársaiknak a kincstárait, és nem utolsó sorban aranyból építtetnek metrót, hidat, autópályát, gyakorlatilag mindent.

Őszintén szólva én nagyon szeretek az M6-os autópályán közlekedni, pontosan abból az okból amire a Világgazdaság múlt heti cikke hívta fel a figyelmet. Mert nem használja senki. Egyszer fater meg is jegyezte az M6-oson autózgatva, hogy szerinte így fog kinézni ha egyszer majd kihal az emberiség. Mivel a rádióban éppen arról beszéltek, hogy Stohl András esetleg könyvet fog kiadni a szabadulása után, a kipusztulás nem is tűnt annyira rossz ötletnek.

"A 2010-es tavaszi átadás után a Baranyát a fővárossal összekötő M6/M60-as autópálya forgalma az első néhány hónapban folyamatosan növekedett, a szaktárca közlése szerint azonban a folyamat tavaly megállt – majd egyenesen megfordult." - Drámaian csökkent a forgalom az M6-oson -Világgazdaság

Vitathatatlan, hogy az autósok költségeinek általános növekedése mellett a folyamatban jelentős szerepet játszik a kormány matricareformja is, amelynek keretein belül megszűntették a négynapos beugrót. Az intézkedés a kincstárnak bejött, mivel a bevételeket annak ellenére sikerült növelni, hogy kevesebb matrica talált gazdára. Az e-útdíjról még kevés konktétum látott napvilágot, de a nyakamat teszem rá, hogy az autópályáhasználat nem lesz olcsóbb, az M6 forgalmának növekedésére csak akkor lehet számítani, ha az olcsóbb alternatívákat is fizetőssé teszik, vagy egyszerűen felrobbantják.

Még véletlenül sem akarom azt sugallni, hogy az M6-os megépítése felesleges volt, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése nem tekinthető az ablakon kidobott pénznek, egészen addig amíg amíg ésszerű kivitelezésről beszélhetünk, illetve a komoly költségekkel megépített beruházásokra van fizetőképes kereslet. Márpedig ha egy autópályán nincsenek autók, akkor az könnyen az értelmetlenség látszatát keltheti, különösen ha figyelembe vesszük azt is, hogy ezért az aszfaltcsíkért nem csak azok fizetnek akik ráhajtanak, a számlákon minden magyar gavallér osztozik. Még jó néhány évtizeden keresztül.

"Csak néha téved autós a tavaly átadott M6/M60-as autópályára, naponta nyolcezren. Ezzel az összes sztrádabevétel öt százalékát produkálja a pálya, ez nagyjából 2,5 milliárd forint. Ehhez képest a rendelkezésre állási díj meghaladja a 66 milliárdot." - 44 milliárdos bukás eddig az M6-os - Index

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr854629749

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Eszemmegáll! (megint) 2012.07.10. 20:57:12

 1. Ha valamilyen esemény (mondjuk, egy Bruce Willis-film forgatása) miatt egy budapesti Duna-híd le van zárva, nem adok engedélyt olyan rendezvényre (például a Krisna Tudatú Hívők felvonulására), ami miatt egy másikat (csak nem a mellette lévőt?) ...

Trackback: Felrakták az ajándék Alaptörvényt a diákok a Vaterára 2012.07.10. 18:04:44

Beárazta a piac Hoffmann Rózsi ajándékát: akár 1000 forintért is hozzá lehet jutni az Alaptörvény díszkiadásához a licitportálon. A piac ítélete pedig úgy szól, hogy a díszkiadásért a Vaterán 1000 és 6500 forint közötti összeget szeretnének kapni az el...

Trackback: Jobbik-szimpatizáns rendőrkutyák is tiltakoznak a hétvégi jogsértések ellen 2012.07.10. 14:25:35

Egy neve elhallgatását kérő rendőrkutya, elárulta blogunk munkatársainak, hogy a hétvégi melegfelvonulás során az ellentüntetőkkel szemben valóban aránytalanul jártak el a Pride-ot biztosító rendőrök. A kutya-őrmester állítása szerint mindenki bátran e...

Trackback: Jobbik-szimpatizáns rendőrkutyák is tiltakoznak a hétvégi jogsértések ellen 2012.07.10. 14:24:57

Egy neve elhallgatását kérő rendőrkutya, elárulta blogunk munkatársainak, hogy a hétvégi melegfelvonulás során az ellentüntetőkkel szemben valóban aránytalanul jártak el a Pride-ot biztosító rendőrök. A kutya-őrmester állítása szerint mindenki bátran e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wagem 2012.07.10. 16:01:57

@Kivlov: Jó-jó...de akkor mi,meg a balkániak,meg a többiek mit keresünk az Eu-ban..??
Pont az lenne a cél ebben a gagyi szerkezetben,hogy a gyengébben működő államokat az erősebbek segítik.
Most akkor itt ne legyenek beruházások,mert kevesebbet keresünk mint a fritzek??

Sultan 2012.07.10. 16:02:51

A "normális" 10%-os korrupciós felárral szemben ez legalább 50-60%.Kóka. más ügyek mellett meg Demszky békés nyugdíjas éveit éli majd, ugyanúgy mint Biszku és társai.

Kopi3.14 2012.07.10. 16:03:47

@kolbászoszsömle: csakhogy Pécset nem igazán lehet bekapcsolni a nemzetközi tranzitvonalba a horvát rendszerhez, plusz Bp-röl direktbe Pécsre kissé oskat kellett volna fúrni a Mecsek alatt.

Kivlov 2012.07.10. 16:06:35

@Wegam:
Hogyhogy mit keresünk? szerinted mit? Piacnak kellettünk. Nem véletlenül jön ide a német-osztrák gayi dobozos sör pl. A kutyának sem lehetne eladni nyugaton, csak a hülye magyarnak, amelyiknek mind1 csak olcsó legyen. Meg szeméttelepnek is jók vagyunk. Plusz néha rabszolgának az alja melókra.
Az erősebbek segítsék a gyengébbeket? miért? Ez nem a karitász, édesapa. Ez kőkemény kapitalizmus, erősebb kutya kufircol alapon.

feritata 2012.07.10. 16:06:46

szerintem tök jó az M6, még használnám is, ha annyi lenne az éves matrica mint Ausztriában.

Kopi3.14 2012.07.10. 16:08:33

@Kivlov: Miért gagyi az a sör? Miben gyengébb egy Reossdorftól, Siontól, Schlössertöl?

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.07.10. 16:11:19

@mese1: Jah, 50 új adót kivetni is kultúrált...
(második u hosszú amúgy)

Kivlov 2012.07.10. 16:11:57

@Kopi3.14:
Schlossmühle, Goldberger, Kenner, AltenBrau, FinkBrau, Royal helles, Rittenburg

kb ezek jutottak most eszembe. Antisörök. Sörnek látszó tárgy. vicc.

Kopi3.14 2012.07.10. 16:12:31

@Kopi3.14: az elsö Reissdorf.

Nekem kényelmes az M6, hisz a Köln-Pécs távon elég keveset kell lakott területen belül mennem, kevésbé fárasztó a pálya, mint sok városon átkelni.

Kakimaki0123456789 2012.07.10. 16:14:40

@kolbászoszsömle:
"Időben is hosszabb autópályán Pestről Pécsre utazni, kilométerben is, meg mindenhogy."

Hat erre nem vegyel merget!
Kilometerben lehet hogy tobb, de idoben nem biztos nem. Szekszarddtol a 6-os ut, keresztul a Mecseken minden csak nem gyors... ezt tapasztalatbol tudom. Es biztonsagosnak sem mondanam.

A paya lehetne gyorsabb is, a 110-es korlatozasokat meg jobb lenne elfelejteni, es csak engem zavar hogy az utburkolat a baranyai szakaszon vegig raz???

Az M6 legnagyobb baja az hogy Pecs gazdasagilag halott varos, se ipar se kereskedelem es mar a kulturara sincs penz ugyhogy - hacsak nem nyitjak ujra az uranbayat - nem tudom mi lesz ott 5-10 ev mulva.
A masik baj az hogy nem epult meg a horvat tengerpartig az autopalya (a horvat szakasz is hianyzik), es a valsag a turizmust amugy is visszavetette.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.07.10. 16:14:48

@Kopi3.14:

Gondolom a másik oldalon ugyanez az indok, azért nem tud megépülni ez a hihetetlenül nagy 60km:).

Kopi3.14 2012.07.10. 16:17:26

@Rufus78: hogy mi az indok, nem tudom, de így értelmetlen az biztos- hisz közúti összekötés gyakorlatilag nincs is, teljesen új nyomvonal kell neki, nagy kerülöt ad jelenleg.

Kakimaki0123456789 2012.07.10. 16:17:51

@Kopi3.14: "Mi a rossz, futómügyilkos az M6-osban?"
Mentel mar arra???? Vegig raz. Azt hittem a futomu rossz, de egy masik autoval is mentem arra, azt is razta. De nem am 1-2 km hanem vegig, Pecstol Szekszardig.

Kakimaki0123456789 2012.07.10. 16:20:35

@Rufus78: A horvatoknal is valsag van, es ok meg nem is EU tagok ugyhogy egyenlore csak sajat forrasbol epithetnek meg a hatarig huzodo szakaszt.

nu pagagyí 2012.07.10. 16:21:19

Szépen ütemesen kellene építgetni az autópályahálózatot, nincs értelme egy félkész állapotnál nekiállni síránkozni. Most persze a nagyotmondás ciklusában két éve semmi sem épült és még két évig nem is fog, nem csoda ha terjed a hülyeség.

Talán ebből a térképből látni, hogy kell ez a pálya: intermap.aak.hu/Sitecontent/Map/MapDefault.aspx

Persze a kis kitüremkedéseknél sejthető keresztező utakat is meg kell építeni ahhoz, hogy jól használható, ne csak Budapest-központú autópálya hálozatunk legyen.

Kivlov 2012.07.10. 16:21:24

@Kopi3.14:
A teljesség igénye nélkül: Staropramen, Gambrinus, Krusovice, Karlovacko, Okocim, Tatra, Leffe, Kasteel, Piraat.

Kopi3.14 2012.07.10. 16:22:14

@Kakimaki0123456789: többször jártam már rajta, teljesen jó az az út, nem ráz, maximum hangosabb a gumi. Szerintem a futómüvel van a baj nálad. Német autópályákhoz képest meg egy álom.

lobster thermidor 2012.07.10. 16:24:54

@Kivlov:

Ember, te most itt miről beszélsz?
Talán éppen nem most készül hitelt felvenni pártunk és kormányunk az IMF-től, hogy legyen egy kis pénzük a gazdaság kilökdösésére a kátyúból?

Kopi3.14 2012.07.10. 16:27:16

@Kivlov: szóval a te magas ízlésed miatt ami ezek alatt van már nem sör? Spec szerintem a Staropramen sem az akkor, mert egy vacak. De ennek ellenére van ezer más sör még alacsonyabb árkategóriában, s nem rosszak. bizony az olcsó is lehet jó, még ha esetleg a te finnyás ízlésednek nem is passzol, esetleg pont az ára miatt.

Kivlov 2012.07.10. 16:27:37

@lobster thermidor:
De. azt készül.
mivel ebben a tetves országban senki nem meri s*ggbe rúgni végre az inaktívakat és annyit osztogat szét nekik, amennyit az aktívak nem bírnak kitermelni. Ergo marad a hitel rövid távon. hosszú távon meg az államcsőd...

Kivlov 2012.07.10. 16:28:29

@Kopi3.14:
szádat evésre. az AdamBrau pl tök jó vagy a riesen is iható. De ami 4% alatti azt alapból vicc sörnek nevezni...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.07.10. 16:29:58

@Kakimaki0123456789: Hát, tudod, pedig simán.

Kakasd és Bonyhád közötti emelkedőn kell vigyázni, ott szoktak mérni, a többi helyen lehet menni akármennyivel.

Hidason én Mecseknádasdon a mindig piros lámpák mellett is gyorsabb, mint megkerülni a fél világot a pályán.

A biztonságossági dolgot nem értem!

Nádasdnál kicsit kanyarodik, és Csokoládépuszta olyan büdös, hogy az ember nem akar levegőt venni, csak füstszűrőn keresztül, de más baj nem szokott lenni.

@Kopi3.14:
Pécsett van elég bányász! Fúrhattak volna bátran...

Kopi3.14 2012.07.10. 16:48:59

@Kivlov: mondom, hogy finnyás vagy. Nézz körül németeknél kicsit!

gmower (törölt) 2012.07.10. 16:52:12

Akinek rossz a memóriája, az olvasson a múltból:

index.hu/gazdasag/magyar/m6060112/

index.hu/gazdasag/magyar/2009/12/16/autopalya_nif/

Méghogy uniós támogatás, háhh.

"A jövőre elkészülő leghosszabb új útszakasz a ppp-konstrukcióban megvalósuló gyorsforgalmi út, a Dél-Dunántúlra vezető M6/M60 autópálya lesz. Az utat Dunaújváros és Szekszárd között a Bilfinger és a Porr alkotta konzorcium, a Szekszárd-Bóly-Pécs nyomvonalon a Strabag és a Colas alkotta konzorcium építi és fogja üzemeltetni az építkezés kezdetétől számított harminc évben. Az előbbi útszakasz a 2008-as jelenértéken számolva nettó 119,6 milliárd forintba, utóbbi 266 milliárd forintba kerül; ebbe nemcsak az építés, hanem a majdani üzemeltetés költsége is benne van (a pénzt a harminc év alatt fizeti ki a magyar állam)."

Az a helyzet, hogy még a gyerekeink is joggal fognak visszamutogatni az "elmúltnyócévre"... Ment a sok parasztvakító beruházás, majd melldöngetés, a számlát meg 30 éven át fizetjük...

béla a görög (törölt) 2012.07.10. 16:54:45

Pécsre - délre kellett az a pálya.
A déli rész mindig szerették elhanyagolni infrastrukturailag (a nyugatit is csak ott kevésbé látszik.) Reemélem egyszer majd a M60-M7 is össze lesz kötve. Szóval jól csinálták. És remélem meglesz ennek a hozadéka - üzemek, gyárak, stb. Ezt úgy hivjék területfejlesztés.
Csak egy apróság: számold egyszer össze hány hid megy át a Tiszán és hány a Dunán (most a pesti hidakat ne számold bele)

Tudom nem ezt akartad hallani. Nem baj.
Most itt van ez a tüchtig kormány ez majd visszahozza a lóvasútat is.

gmower (törölt) 2012.07.10. 17:03:55

@béla a görög: "Szóval jól csinálták"

Hát kva jól, mint minden mást. Az az egy probléma van az egésszel, hogyha nem lett volna sürgős a szoci polgármestereknek ez a csodás presztísberuházás, akkor mehetett volna 85%-os uniós fininszírozással, 2x2 sávos autópályává fejleszthető autóútként, ahogy mindig is tervezve volt (ennyi lett volna szükséges a forgalomnak, ami mint látszik, még ma is, de nagyösszegben fogadnék rá, hogy 10 év múlva is bőven elegendő lenne), és akkor nem kéne 30!!!! évig fizetni a többek közt idióta alagutak miatti nagyon magas költségeket...

De tényleg, jól csinálták.

Kétségtelen, hogy szükség volt ott egy új útra, de semmiképpen nem ilyenre, és nem ilyen áron.

Leonard Zelig 2012.07.10. 17:08:28

@Kakimaki0123456789: Nézesd meg az autóidat. Merhogy én kétféle autóval többször végigmentem és nem rázott.

Leonard Zelig 2012.07.10. 17:12:10

Ezen csak sírni lehet: itt mindenki ért a focihoz, a politikához, a közgazdaságtanhoz, az útépítéshez, a mérnöki tudományokhoz és mégis minden rohad le, és menekülnek, akik nem értenek mindezekhez.
Csak azért jutott eszembe, mert x-edszer olvasom, hogy nem kellett volna alagút, csak a mocsok komcsik pénzmosás miatt építtették. De akárhányszor végigmegyek az útvonalon, azt számolgatom, hány milliárd köbméter földet kellett volna eldózerolni. Persze 2/3-ados visszamenőleges törvénnyel azt is lehetne, hogy az autópályán lehet 20%-os emelkedő is, osztjónapot.

Hipper 2012.07.10. 17:16:30

Kire kell savazni, hogy legyen M10-es ?

Ganésha (törölt) 2012.07.10. 17:24:37

Én is a régi hatoson járok. Az új -drágább- és -hosszabb-. Lehet megideologizálni meg elemezgetni, de az előbbi tétel ősibb szabály bármilyen közgazdasági frázisnál.

Még nulla forintosként is necces lenne a hosszabbsága és az idegesítő műtárgyak - és az azoknál lesben álló mérők miatt.

Viszont ha bevonják a szlovák és a horvát tranzitútvonalba, akkor javaslom hogy igen-igen gyorsan bontsák el az alagutakat a picsába, a viaduktok alá pedig töltsenek fel mesterséges tavakat pihenő és horgászati lehetőséggel. Különben a majd ugrásszerűen megnövekvő nemzetközi tranzit népe folyamatosan röhögne-szidna-hordana minket -magyarokat- az elfuserált építmények miatt, ami egy esetelges szebb jövőben egyáltalán nem hiányozna. Ahogy az idegbeteg elbaszott műtárgyak sem!

Wagem 2012.07.10. 17:30:02

@Kivlov: Akkor még 1x megkérdezem ..
Mi a ló f@szt keresünk mi itt ??
Egyébként ezeket a söröket amit említesz Magyarországon gyártják.

lepapir (törölt) 2012.07.10. 17:38:42

@Wegam: ugyanolyan, mint minden más autópálya az EU-ban?

Hát azt azért nem mondanám. A hidaknál olyan huppanók vannak, hogy az út ezeken a helyeken gumicsíkokkal van tele. Láthatóan csomó járművön akkorát dobnak ezek az egyenetlenségek, hogy csikorogva próbálnak szinkronizálni a kerekek, amikor a repülés után megint talajt fognak.

Szerintem életveszélyes. Így, hogy nincs rajta forgalom, még elmegy a dolog, de ha sokan mennének rajta autópálya-sebességgel, akkor ez komoly balesetveszélyt jelentene. Ráadásul ez nem olyan probléma, hogy egy kis aszfalt-taknyolással el lehetne intézni, (szó szerint) alapjaiban van elrontva a pálya. Ez abból is látszott, hogy megnyitás után pár nappal több helyen beszakadt a pálya, és már félpályás lezárásokkal kellett újraépíteni.

Ami meg a mohácsi "csomópontot" illeti, hát az a vonalvezetés, az különdíjas.

Mindenesetre vicces Pécsre Budapestről majdnem Villányon át érkezni.

tcom 2012.07.10. 17:41:09

Én időközönként használtam az M6-ot. De amióta felemelték az árát nem használom. Minek fizessek 4000 Ft-ot egy napos használatért.
Hajrá Fidesz! A Jövő elkezdődött!

Wagem 2012.07.10. 17:51:45

@lepapir: Rendben,biztosan vannak hibák.
De mennyivel jobb pl.nyáron a Bundes Bahnon a rengeteg "stau"között lavírozni??
Más..ha Szexárd felől jössz Villányt nem is látod.
Bár mindig szívesen ugrok oda be,egy jó kis Portugieserre.:-)

gmower (törölt) 2012.07.10. 17:53:35

@Leonard Zelig: "De akárhányszor végigmegyek az útvonalon, azt számolgatom, hány milliárd köbméter földet kellett volna eldózerolni."

Te kevered valami alpokbéli pályával, merthogy az M6-oson lévő alagutak fölött olyannyira nincs semmi, hogy az 5 éves gyermekem a homokozólapátjával elhordta volna egy hétvégén azt, amibe fúrtak... A hidak valóban magyarázhatók, nem is azon csodálkoznak az emberek.

@lepapir: Nem kevés helyen javítgatták már a hidak előtt és után lévő ugratókat, és olyankor látszik igazán, mennyire felesleges oda egy fullos autópálya: még az 1 megmaradó haladósáv sem csinál nemhogy dugót, de csak fennakadást sem, még Pest és Dunaújváros közt sem, ahol az M60-ashoz képest idegtépően sűrű a forgalom :)

lobster thermidor 2012.07.10. 17:54:13

@Kivlov:

Ez uszkve 67 éve így megy ebben az országban.
De ha már az osztogatást említetted, azért mostanság a jómódúak sem igazán panaszkodhatnak arra, hogy lesöprik a padlást náluk. Talán azon az oldalon is lehetne egy kis szerénységet tanúsítani.

Wagem 2012.07.10. 17:55:18

@lepapir: Jaa..és bocsi..!!
Melyik hídra gondolsz??

DR. INKVIZITOR 2012.07.10. 17:58:36

Kedveseim!
Nem állítom,hogy 1990 előtt nem volt korrupció, de ami utána következett az már kezelhetetlen.
Ahol közpénzek vannak ott mindenki megvehető, csak a megfelelő összeget kell előteremteni.
Ezek ismeretében van értelme műszaki megoldásokról, anyagminőségekről, technológiai fegyelemről és gazdaságossági szempontokról érvelni?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.07.10. 18:01:52

@gmower: 1,6 milliárd köbméter földről beszélünk.

gpt32 2012.07.10. 18:17:49

Annak, aki még mindig az alagutakon rugózik:

nol.hu/gazdasag/20090801-alaguttal_vagy_anelkul__merlegen_az_m6-os
index.hu/gazdasag/magyar/alag070927/

Nagyon kérek mindenkit hogy ne olvassa el, vagy ha mégis, akkor ne dőljön be a sok aljas hazugságnak, mint például a szakértelem vagy a fizikai törvények, hiszen ezek csak ócska régi komcsi trükkök.

f.nero 2012.07.10. 18:27:45

Ausztriában 2-szer annyi autópálya van mint nálunk, ezzel szemben az éves matrica ára csak a fele a miénknek: 77,80 Euro, ami átszámítva 22.000 Ft. Nálunk 43.000 Ft.
Pedig az osztrákok pár éve emelték a korábbi duplájára az árat...
Arról nem is beszélve, hogy náluk mekkora tranzitforgalom megy át, ami miatt folyton karbantartanak, meg hogy hány alagutat, völgyhidat kellett építsenek, mert szép hegyes-völgyes ország ugye.
Nincs min csodálkozni...

lepapir (törölt) 2012.07.10. 18:29:16

@Wegam: Nem gondolok konkrét hídra. Többször végigutaztam már az M6-on és az M60-on is, és már az első alkalommal is feltűnt az ugratás. Legutóbb kifejezetten figyeltem, hogy változott-e a helyzet, és nem. Sok, de legalábbis több műtárgynál megfigyelhető a huppanás és az illesztés után a gumicsíkok, amelyek a hibás út miatti megcsúszásra utalnak. Szerintem egy autópályán nagyon veszélyes, ha a jármű elveszíti a kapcsolatot a talajjal. Meglepő, hogy ilyet tudtak építeni.

Magyarnaba 2012.07.10. 18:29:21

Forgalom szempontjából ez egy vasúti mellékvonalnak megfelelő létesítmény. A különbség annyi, hogy több veszteséget okoz, mint az egész MÁV-csoport.

Hol egy Hónig Péterhez mérhető emblematikus hős, aki ráteszi a lakatot erre a fölösleges létesítményre?

lepapir (törölt) 2012.07.10. 18:34:47

@gmower: Mondjuk az is gáz lenne, ha olyan pályát építenének, ami már az átadáskor túlterhelt. Ezen az autópályán látszik, hogy a nyomvonalát nem országon belüli utazásra tervezték. Majd meglátjuk, ha megnyílik az út dél felé.

Az is benne van, hogy országunk pont elvette a valódi vállalkozók (nem azok, akik képesek lenyúlni az ország fejlesztésére szánt külső pénzeket, hanem akik képesek a semmiből munkával valamit csinálni, és embereknek tartós megélhetést adni) kedvét és lehetőségét a fejlesztéstől, így ha egyáltalán megindul valami, ahhoz is sok víznek kell még lefolynia a Sión.

doncika 2012.07.10. 18:35:49

Én pécsi vagyok és bizony nagyon vártam az autópályát. Mi az M7-esen jártunk Bp-re és borzasztó volt a másfél óra Siófokig, tele mezőgazdasági gépekkel, őzekkel, rókákkal stb. Szóval veszélyes volt, ez meg biztonságos. Míg úgy kb. 2,5 óra volt, most másfél óra nagyjából az út.

Azt meg nem vette észre a sok kesergő, hogy már jó ideje belátta az üzemeltető, hogy a 110-es táblák nagy része tényleg nem kell és kiegészítették a felesleges táblákat azzal a jellel, hogy csak esős csúszós időben kell betartani? Így tényleg csak néhány helyen maradt meg a 110-es tábla.

Tavaly nyáron még mindkét fél sürgette a horvát és a magyar autópálya összeköttetését (www.bama.hu/baranya/kozelet/surgetnek-az-autopalyak-hataron-atnyulo-osszekoteset-389095), mert értelme csak úgy lenne ennek az autópályának, de sajnos a múlt héten kiderült, hogy a mi oldalunkon erről letettek, pedig csak 19 km-ről van szó a magyar oldalon, a horváton 30 km. www.bama.hu/baranya/kozelet/nem-epul-tovabb-a-hatarig-az-m6-os-autopalya-449660

És nem ráz az út.

Miért elégedetlenkedik egyébként mindenki???? Főleg a nem pécsiek. Nekünk nagyon hiányzott az M6 és kész. Mindig minden fejlesztés Budapesten történik vagy a környékén, pedig mi is ugyan úgy fizetünk adót, mint a pestiek, mégis a mi pénzünk nagy része is oda megy. Sajnáljátok tőlünk ezt a kis luxust?? Ti bárhová mehettek, mindenfelé autópálya visz benneteket. Nálunk sajnos nem így van. Ha Ausztriába megyünk, vagy választjuk a "jó kis2 utakat Nyugat-Dunántúlon, vagy mehetünk Pest felé M6-M1. Ti meg csak beugrotok az autóba és pár óra alatt ott vagytok mindenhol. Úgyhogy ne elégedetlenkedjetek és ne irigyeljétek azt tőlünk, ami már nagyon-nagyon régen kellett.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.07.10. 18:43:41

@doncika: én is pécsi vagyok, és gyakran járok Pestre.
Én nem használom, mert irracionális a nyomvonal, hiszen lassabb, hosszabb, mintha közvetlenül Szekszárd felé mennék.
Ezt minden általam ismert Pécs-Bp ingázó így tapasztalja, szóval, fasza, hogy van M60-as, de a Pécs-Mohács autópálya tényleg a Szükségtelen Beruházások feliratú halmazba tartozik.

mikrobi79 2012.07.10. 18:47:19

Hiába viszik tovább délre a pályát, akkor is csak a horvát-bosnyák határig lehet majd jutni, azután pedig Sarajevo előtt van kb. 20km pálya.

Pest irányából hajtva pedig annak sincs értelme, hogy Osijektől Zágrábnak menjen tovább az autós. Akkor ott az M7-es, amelynek Balatonszentgyörgy utánu szakasza szintén kihalt, leszámítva a nyári turistaszezon-váltás napjait.

Pszt! 2012.07.10. 18:48:30

Basszus! Jobb híján a viktorosok már csak azt tudják fikázni, ami megépült a szocik idején. Mi épül most? Stadionon meg horthyszobron kívül?

mikrobi79 2012.07.10. 18:53:11

@doncika: Senki sem sajnálja tőletek a pályát, nem annak meglétével, hanem az értelmetlen vonalvezetésével van baj.

lepapir (törölt) 2012.07.10. 18:58:29

@doncika:
"És nem ráz az út."

Akkor a hidak csatlakozásánál a menetirányú gumicsíkok sűrű sávját mivel magyarázod? Pesti graffitisek járnak a pályára mintát festeni?

doncika 2012.07.10. 19:01:29

@lepapir: Azzal,hogy ott a tábla 110-et mutat, ha azzal hajtasz rá, nem fogsz guminyomot hagyni. Ha 160-nal, akkor igen.

doncika 2012.07.10. 19:04:45

Egyébként hol találsz manapság BÁRMIT, ami hibátlan?? Ami 1-2 éven belül nem megy tönkre? És akár a legapróbb dologra is gondolhatsz, vagy bármi nagyra is. Nem fogsz tudni ilyet mondani. Ilyen világban élünk. Vagy elfogadod, mert úgysem tudsz semmit tenni ellene, vagy nem fogadod el és dühöngsz, de akkor sem tudsz semmit tenni ellene, csak a vérnyomásod emelkedik.

lepapir (törölt) 2012.07.10. 19:05:30

Ami viszont az alagutakat és a hidakat illeti, ha már autópályákat építünk, csak ilyet volna szabad.

Meggyőződésem, hogy az embernek nincs joga kisajátítani a Földet. Használhatja, de már így is túl sokat használ belőle. Végiggondoltátok már, hogy egy mai autópálya száz méter széles, több száz kilométer hosszú sávokat kiszakít a természetből és átjárhatatlanná teszi a területet? Megannyi élőlényt zár börtönbe, elszakít élőhelyeket ivóhelyektől, de még a helyi embereknek is beláthatatlan távolságba viszi azt, ami tegnap még egy köpésre volt.

Le tehát az autópályát a föld alá, vagy fel a magasba, lábra állítani, hogy a pálya puszta léte a rajta közlekedők mozgási szabadságáért ne vehesse el mindenki másét.

Pszt! 2012.07.10. 19:05:39

És főleg hány milliárd megy a simicskának?

Reggie 2012.07.10. 19:06:54

@doncika: Nem kell ennyire hisztisnek es hulyenek lenni. Nem az autopalya letevel van problemank, hanem a kivitelezesenek modjava.

ne most 2012.07.10. 19:08:22

Ki volt az a barom, aki azt gondolta, hogy 30km-el hosszabb útvonal az rendben van?

Etniez 2012.07.10. 19:09:10

Azt fűzném a cikkhez, hogy a kincstár nem járt jól a matrica reformmal, mert kevesebb a bevétel.
Kéne javítani...

lepapir (törölt) 2012.07.10. 19:10:26

@doncika: Mondjuk én 90-nel mentem végig rajta, és úgy is dobált. Szerintem főleg a teherautókat és a vontatmányokat dobálja, azok meg nem járnak 160-nal, ám annál veszélyesebbek, ha egyszer elszabadulnak. És ráadásul a folyamat önerősítő: ahogy döngenek a nagy tömegek, tovább verik szét az utat.

Én nem bagatellizálnám ezt a problémát.

Kopi3.14 2012.07.10. 19:26:44

@lepapir: melyik hidak? Mikor végigmentem megpakoltan is, sosem éreztem dobást rajta, sehol. Ja, csak annyit tettem, hogy betartottam a sebességkorlátozásokat.

@kolbászoszsömle: nekem tökéletesen kényelmes Szekszárdnál csatlakozni, odáig elég nagy kerülö- mivel a Bogádi úthoz szoktam járni. De mondjuk Uránvárosból már lehet nem olyan rossz a helyzet.

@Magyarnaba: jelenleg igen, nemzetközi vonalba bekötve lenne értelme, csak az még sokára lesz.

Airgüzü 2012.07.10. 19:29:06

A helyzet az, hogy az autósok szívesen használnák az autópályákat, ha azok díja a magyar viszonyokhoz, keresetekhez arányosan lett volna megállapítva, nem ilyen mérhetetlenül kapzsi és rövidlátó módon. Lassan az fog nehézséget okozni, hogy hogy kerüljem el a sztrádákat, nehogy még tovább tetézzem amúgy is költséges autózásaim költdégét. Ebben az országban semmi sem működik rendesen, etióp bérekhez svájci árak vannak megállapítva. Mindent elszednek adók és illetékek formájában tőlünk, de siralmas dolgokat, szervezetlenséget, korrupciót, elégtelen szolgáltatásokat, nem működő kórházakat stb. kapunk cserébe. Az államnak az Isten pénze sem elég, emlékezzünk csak tanulmányainkból a tizedre, meg dézsmára! Régi szép idők... Meddig leszünk még akarattal nem rendelkező, velünk mindent megtenni tudó, kiszolgáltatott bábok saját hazánkban? Mikor várhatunk el megfelelő gondoskodást a pénzünkért? Tízezer forintért adjanak minden autósnak az összes sztrádára érvényes matricát, állítom, több bevételük lenne, mert azt sokan megvennék.

lepapir (törölt) 2012.07.10. 19:41:36

@Kopi3.14: Részemről ennyi volt ez a téma. Mindenesetre meglep, hogy többen tagadják a tagadhatatlant. Az M6-on több helyen akkorát dob az út a hidak csatlakozásánál, hogy láthatóan többen elszállnak, és amikor ismét talajt fognak, akkor a kerekük nem megfelelő sebességgel forog, vagy nem megfelelő irányban áll. Ez életveszélyes, súlyos felelőtlenség volt a kivitelezők részéről így elkészíteni, és az átvevőknek így átvenni.

Ha nem hiszel nekem, menj végig egyszer kamerával, figyelj jól oda, és látni fogod a kerekekről lecsiszolt gumi nyomát a hidak huppanóinál. Autópályának nevezett méregdrága létesítménynél ilyen megengedhetetlen, és szerencse, hogy alig utaznak rajta, mert nagyobb forgalomnál komoly baleseteket okozna.

Az, hogy van néhány fórumozó, akinek a jó rugózású személyautójában nem érezni a problémát, nem jelenti azt, hogy a probléma nem létezik. Tessék megnézni a burkolatot, ott vannak a guminyomok. Senkit nem fog vigasztalni, hogy ö szabályosan ment, ha a szembejövő pályáról áttöri a felezőt egy elszállt kamion.

Autópályán egyszerűen nem lehet ugrató, amin van, az nem autópálya.

vakapad 2012.07.10. 19:52:55

Mindig nagy örömmel olvasom a nagy rájövők bejegyzéseit. Megtehettük volna, hogy nem építjük meg. Javasolnék egy szavazást, ki van mellette, hogy ne legyen M6-os. Megtehettük volna, hogy az állam építi meg 600 milliárdért, a válság éveiben úgyis sok a fölös tőke, ha jól értesültem. Az is nagyszerű, hogy az úthasználati díjat teszik párhuzamba a rendelkezésre állási díjjal, ráadásul szegény index a Dunaújvárosig tartó szakasz rendelkezésre állási díját kétszer adta hozzá a 36 milliárdhoz, úgy lett 66 milliárd. Érdekes lenne ugyanez a számolgatósdi a Nyíregyházáig vagy Debrecenig tartó autópálya szakaszok esetében, ahol ugyancsak elvétve találkozni autókkal. Igaz, azt állami pénzen építettük ugyancsak néhányszáz milliárdért, namennyi ott a használati díjból a bevétel? Hajde gyorsan kiderülne, hogy a legtöbb sztrádaszakasz ráfizetéses, akár PPP konstrukcióban, akár állami pénzből épült.

Nopersze, állítólag az utak azért épülnek, hogy az országlakók meg az áruk gyorsan és biztonságosan tudjanak eljutni egyik helyről a másikra (azaz ingyen szolgáltatás az adófizetőknek az ő pénzükből, ahogy az iskola meg a tűzoltóság - melyek ugyancsak ráfizetésesek), és csak a sztrádáknál van ez a matricázás, mert túl drágák ahhoz, hogy ne kérjünk némi pénzt a használatukért. Magyarán, az egész blogbejegyzés úgy marhaság, ahogy van, csak azt a 380 milliárdot nem tudtam sehogyse visszafejteni, hogy minek a mivel való szorzásából gyött ki. No sebaj, majd megírja valaki.

ne most 2012.07.10. 20:01:49

@lepapir: Érdekes, hogy milyen jól látod a lényeget. A lényeg az "ugrató".

vakapad 2012.07.10. 20:22:18

@ne most:

Úgy hallottam, a Mecsek Autópálya Zrt. szolgáltat az államnak, azaz a rendelkezésre állási díj fejében használatába bocsátja az autópályát, mégpedig az előírt minőségben kell ezt tennie, mely minőséget az állam ellenőrzi, és szól, ha nincs megelégedve (megteheti, fizet eleget). Ennélfogva, ha minőségi problema merülne föl, tessen szólni az Orbánnak, jelenleg úgyis minden hozzá tartozik.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.07.10. 20:23:09

Ennek többek által hangoztatott "hiányzik az Eszék-Pécs szakasz" érvnek a megalapozottságát egy kicsit kétkedve fogadom.

Gondolom főutak most is vannak arra, tehát autózni lehet, ha lenne érdemi igény az Eszék-Budapest útvonalra, akkor már a meglévő M6 szakasz is sok forgalmat vonzhatna.

Szerintem arrafelé egyszerűen nincs nagy igény nemzetközi tranzitforgalomra, azt elvezeti egyrészt az M5, másrészt meg a horvát-szlovén-osztrák úthálózat...

Ezzel szemben mondjuk az M5, M7 vagy M1 vonalon már azelőtt hatalmas forgalom volt, hogy megépült a teljes pálya. És gyanítom, az M4 vagy az M5 romániai leágazása is jóval fontosabb lett volna, mint az M6 ebből a szempontból...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.07.10. 20:30:24

@vakapad: Szerintem az is egy fontos kérdés, hogy melyik autópályához lehet EU pénzt kapni. Tudtommal az M6-hoz nem kaptunk, ezért "kellett" a ppp. Tehát az M6-os esetében szerintem elég jogos a kifogás, mégha a poszt ezt a tényezőt nem is említi...

vakapad 2012.07.10. 20:44:19

@promontor:

Ez a kifogás utólagos. Utólag derült ki, hogy Pécsre nem megy senki (igaz, Debrecenbe meg Nyíregyházára is pont annyian). Azt viszont nem tartom elképzelhetőnek, hogy mivel nem kaptunk rá EU pénzt, ezért Dunaújvárosba, Paksra, Szekszárdra, Pécsre, Villány és Harkány környékére ne vezessen sztráda, mikor Győrbe, Szegedre, Debrecenbe és Miskolcra igen. Egyébként a 28 évből eddig 2 telt el. Amennyiben a sztrádákat 2 évre tervezik, akkor visszavonom, a "nem tartom elképzelhetőnek" kifejezést.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.07.10. 21:17:07

@vakapad: Szerintem erről annak idején is cikkeztek, hogy a forgalombecslések szerint Pécsnek még nem "járna" autópálya, tehát ez egyáltalán nem csak utólagos kifogás.

Lehetett volna olcsóbb megoldást találni, pl. autóút, néhány helyen lenyelni, hogy ott szinbeli kereszteződés van, stb.

De abban igazad van, hogy pl. az M3 kapcsán hasonló a helyzet, ott is politikusi lobbi kellett az autópályákhoz, több szakaszon eredeileg nem terveztek rendes pályát, csak autóutat, szintén a várható forgalom miatt.

zsoci 2012.07.10. 21:20:55

Talán be kéne fejezni és bekötni Eszék-Bosznia-Szarajevo felé, és a másik irányba Barcs-Zágráb felé.

Amúgy egy vicc volt, hogy nem lehetett eljutni normálisan Pécsre, nagyon kellet a pálya.

2012.07.10. 21:45:24

a gps is levisz a sztádáról valahol Szekszárdnál (gazdaságos/zöld útvonaltervezésnél), ha Pécsre megyünk... kerülő és még drága is

'it's cool to know nothing' 2012.07.10. 22:39:08

Hát akkor számoljunk (a teljesség igénye nélkül):

- 4-es metró: ca. 500 mrd HUF
- Margit híd felújítása: 21 mrd HUF
- BKV 2012. évi támogatása: 89 mrd HUF (139 - 50)- Egyetlen év alatt!!!!!
- új Bp-i focistadion: 30-35 mrd HUF
- Fradi stadion átépítésének állami támogatása: 10-12 mrd HUF
- Bp-i új múzeum negyed: 50-60 mrd HUF
- Bp-i sportkórház: 7 mrd HUF
- Bp-i Széll Kálmán tér átépítése: 12 mrd HUF
- Bp-i Petőfi híd felújítása: ca. 10 mrd HUF
- Bpi-i Szabadság híd felújítása: 5,6 mrd HUF
- Bp-i Nemzeti Színház: 9,6 mrd HUF
- Bp-i EXPO (1994): 36-89 mrd HUF (tény ismeretlen)
- Bp-i belváros főutca projekt: 5,5 mrd HUF
- Bp-i Millenáris: ca. 30 mrd HUF
- Bp-i Művészetek Palotája: 73,5 mrd HUF

Tervezett beruházások:
- Bp-i Ludovika Campus: 20 mrd HUF
- Budai Vár felújítása: akár 100 mrd HUF

Ahogy látható a BKV 4 évi támogatásából kijön az autópályaberuházás és legalább az ott van, használható, megmarad utána valami. Tessék mondani mi marad a BKV támogatása után? Egy romhalmaz.

'it's cool to know nothing' 2012.07.10. 22:48:18

Az autópálya-nyomvonalról:
- 90'-es években 1 millió monitort gyártott a Nokia Pécsett. Amikor a mobiltelefonok Magyarországi gyártását tervezték, a vezér elindult Pécsre megnézni a helyszínt. Dunaföldvárnál szólt a sofőrnek, hogy forduljon meg. Így került a gyártás Komáromba.
- az hogy az autópálya megépítése végén beütött a válság, és ma inkább gyárakat zárnak be, mint újakat nyitnak, talán nem elsősorban az autópálya hibája. A válságnak is vége lesz egyszer.
- M6 a ez európai V/c folyosó része, csak összekapcsolva ér valamit. A horvát szakasz szinte teljesen kész, most építik a bosnyák csatlakozást (Svilajnál). A bosnyákok is 5 szakaszon építik az autópályát ezen a folyosón. Bosznia tele van nyersanyaggal. Nálunk meg gépgyártás folyik. Nem lehetne ezzel valamit kezdeni?
- annak idején volt egy jobb terv is: A Dunántúli Autópálya. Ezzel az egész Bécs-Isztanbul forgalom kikerülte volna Bp-et, és akkor ma a törökbálinti, biatorbágyi logisztikai központok valahol Szekszárd térségében lennének.

Kivlov 2012.07.11. 08:15:41

@lobster thermidor:
jómódúak? persze, mert bruttó 200 felett már jómódú valaki. na ez a gond. És tartsa el az ország többmilliónyi naplopóját mosolyogva. f*szt!

lobster thermidor 2012.07.11. 08:46:26

@Kivlov:

Ki beszélt itt 200 ezerről, te agyhalott...?!

Hidd el nekem, hogy nem érdemes ennyire hülyének tettetned magad, mert előbb-utóbb úgy maradsz.

Kivlov 2012.07.11. 08:54:10

@lobster thermidor:
Neked meg még tettetned sem kell, amúgy is elhiszi rólad mindenki, hogy 70 sincs az IQ-d. :D

gmower (törölt) 2012.07.11. 09:00:11

@kolbászoszsömle: @gpt32: "1,6 milliárd köbméter földről beszélünk. "

Beszélhettek bármennyi földről, az egyszerűen nincs ott.

@lepapir: "Mondjuk az is gáz lenne, ha olyan pályát építenének, ami már az átadáskor túlterhelt"

Ez így is van, nyilván senki nem akar még egy M0 déli szakaszt. Viszont elég lett volna ránézni az M3-ra, ahol Hatvan után már csak lézengenek az autók és kaminok, annál nagyobb forgalomra az M6 esetén senki sem gondolhatott komolyan Dunaújvárostól délre. Kétségtelen, hogy szükség volt ott egy új útra, a felújítás előtti állapotában a 6-os ténylegesen életveszélyes volt. Két probléma volt itt: nem kellett volna fullos autópálya, valamint nem kellett volna rohamléptekben megépíteni ppp konstrukcióban, amikor pár évve l később mehetett volna EU forrásból...

lobster thermidor 2012.07.11. 09:06:38

@Kivlov:

Mindenki hisz valamit, de valakik viszont tudják, hogy nem így van!
Amúgy sem a te kapacitásod a mértékegység. ;D

Kivlov 2012.07.11. 09:09:55

@lobster thermidor:
nem csoda, hogy itt tart ez az ország, ha hozzád hasonló agyi kapacitásokkal számítógéphez enged valaki, netán net előfizetést írhatnak a nevedre...

lobster thermidor 2012.07.11. 09:16:33

@Kivlov:

Mindenki hisz valamit, de valakik viszont tudják, hogy nem így van!
Amúgy sem a te szellemi kapacitásod a mértékegység. ;D

lobster thermidor 2012.07.11. 09:28:43

@Kivlov:

Ha csak ennyi baj lenne, te sem itt firkálgatnál össze-vissza, hanem valamelyik tenger partján, egy pálmafa hűs árnyékában lógatnád a lábad a vízbe!
És az M6-on autókáznál oda-vissza.

Kivlov 2012.07.11. 09:32:24

@lobster thermidor:
ezen már túl vagyok 2 hete... :P

lepapir (törölt) 2012.07.11. 11:43:29

@gmower: "Beszélhettek bármennyi földről, az egyszerűen nincs ott."

Az adott nyomvonalon nagyon sok földet kellett volna megmozgatni, ha az autópálya szabvány szerinti íveket és lejtőket a terep kiegyenesítésével csinálták volna. Kérdés inkább az, hogy muszáj volt-e a dimbekdombok közt vezetni az utat, vagy lehetett volna a Duna jelenlegi medréhez közelebb, símább terepen.

Erről már leírtam a véleményem, de fontosnak tartom megismételni. A száz méter széles, kerítéssel lezárt, elkülönített, végtelen hosszú földsáv szerintem jogtalanul hasít ki hatalmas darabokat a Földből. Egyszerűen nekünk, embereknek nincs jogunk arra, hogy a Föld többi élőlényének szabad mozgását ilyen áthatolhatatlan vasfüggönyökkel megakadályozzuk. A szememben a hidakkal, alagutakkal tarkított pálya sokkal elfogadhatóbb, mert alatta, felette teret hagy az állatok, növények és emberek, légáramlatok és a víz szabad mozgásának.

Ha a dombságon a dombok lefaragásával és a völgyek feltöltésével építették volna ki az autópályát, azzal jóvátehetetlen károkat okoztak volna a völgyekben, teljesen tönkretették volna az ottani vízáramlásokat, sőt a helyi klímában is nagyobb kárt tettek volna (így is tettek), ha teljesen lezárták volna a pályát keresztező völgyeket feltöltésekkel, arról nem is beszélve, hogy a feltöltések a jelenlegi káoszban és erkölcstelenségben szinte kínálják magukat arra, hogy csúnya dolgokat eltüntessenek bennük.

Szóval szerintem környezetvédelmi szempontból bár minden autópálya rossz, de még mindig jobb egy alagutas-viaduktos, mint egy áthatolhatatlan, lefaragós-feltöltős. Ha majd egyszer kiderülnek a károk, amiket az autópályák okoztak, lehet, hogy rájövünk, nem is volt annyira drága alagutakat és viaduktokat építeni.

Azt kellene végiggondolni - és ennek a gondolatnak még nyomát sem látom a sajtóban -, hogy az áthaladók szabadságáért milyen mértékben korlátozhatjuk a helyiek szabadságát. E tekintetben tán legkorrektebb az M6 déli szakasza ott, ahol hidak és alagutak tarkítják.

daito 2012.07.11. 12:25:09

Arra az autópályára szükség volt és van. A 6-os úton Budapest - Paks táv 1,5-2 óra, forgalomtól függően; szabályosan nincs lehetőséged gyorsabban. (100-110 km, 60-90km/h sebességgel).

Jelenleg ez autópályán 45 perc.
És ez Szekszárd, Pécs viszonylatban is hasonló a javulás. Igen, van benne kerülő, elnézést kérek érte, hogy ebben az országban nem vezet mindenhová egyenes út.

Télen, ha esik a hó, akkor a 6-os út számos szakaszán járhatatlan. Ercsi - Dunaújváros között van 2-3 ilyen szakasz, Paks - Szekszárd között 2 ilyen szakasz, Pécs előtt a dombra fel ugyanez. Most persze meleg van; de 7-8 éve januárban Budapest - Pécs közötti buszjáratok utasai napokat töltöttek Pakson a sportcsarnokban. Gyengébbek kedvéért, egy 210 km-es szakaszról beszélünk; amit nem a havazás, hanem a hóátfúvás akár egy helyen is ketté tud vágni. (Ugyanis, ha Adonynál a kanyarban járhatatlanná vált az út, akkor oda nem tudott eljutni a hókotró sem, mert nem fért el az autóktól.)

Tudom, hogy a helyi lakosság le van sz.rva, úgyis mind paraszt, de Ercsi, Dunaújváros, Dunaföldvár, Paks, Adony, Rácalmás, Mecseknádasd, Bonyhád, Pécs lakosai mind megérdemlik, hogy a full 6-os forgalma ott zúzzon el az ablakaik közelében. (Jó valahol 50-100 méterre a házaktól, de sok helyen átmegy a városon a forgalom.)

M6 előtt szinte nem tudtál úgy végigmenni a 6-oson Budapest - Pécs távon, hogy valahol ne fussál bele csúf balesetbe; Paks - Budapest távon minden héten meghalt valaki, és utána 2-3 órán lezárták még a környéket is.

Az, hogy drága volt, annak több oka van. Egyrészt, gyorsan kellett csinálni, az mindig sokat drágít. Másrészt, minden sz.ros buckánál van 2-3 fel- és lehajtó; mert ez Magyarország. Így kapja meg a helyi jegyzőtől/polgármestertől/királytól az engedélyt gyorsan a tervező/kivitelező; meg ugye arra lehet kövér számlákat kiállítani. Mondjuk ez nem szoci dolog, a kőfideszes Paks is 3 bejáratot kapott; de előtte és utána 10km-re is van 1-1.

Alapvetően az a gond, hogy ezek odafent buta f.sz.k, a magyar matrica régiós szinten büntetően drága és nem vagy rákényszerítve, hogy használd a pályát. A négynapos idején rendszeresen használtam (pedig akkor sem volt olcsó) - mert 1-2 napra megyek haza vidékre és belefért. De ugyanezért nem fogok 10 naposat venni, 2x annyiért. Egyszerűen ezt nem értik meg, hogy az alkalmi matrica vásárlók többsége olyan, hogy egy oda-visszaútra kell neki a matrica.
Az éves díj más kérdés, de annyit nem járok, járnék autópályán.

Hozzáteszem - tudom, hogy az árképzés nem így működik, de el kellene gondolkozni azon, hogy Ausztriában a 10 napos és az éves is jelentősen olcsóbb...

Szóval az, hogy az M6 üres, abban erősen benne van a jelenlegi rendszer; egyszerűen ilyen gyökerek vagyunk. :)

gmower (törölt) 2012.07.11. 15:04:08

@lepapir: "a terep kiegyenesítésével csinálták volna"

Nem teljes kiegyenesítés kellett volna, csak az alagutakat kihagyni, hidak maradhattak volna. Hosszútávon nem kevés többletköltséget okoz az alagutak fenntartása, lehet, hogy mégis a földelhordás az olcsóbb, legyen az akármennyi is.

Másrészről meg 80-al lehet hajtani az alagutakban, ami már egy sima autóútnál is lasabbá teszi, ergo elképzelhető, hogy ha ez a szakasz autóútként épül meg (amire nincs olyan szigorú ív, valamint emelkedés korlát), akkor már simán kivitelezhető "hegyek" elbontása nélkül is.

A természetvédelmi szempontot teljes mértékben megértem, de azzal együtt is védhetetlen a dolog. Ezt legfeljebb akkor lehetne felhozni, ha az egész pálya hídon haladna, de az meg már olyan mennyiségű építőanyag használatot generálna, ami talán még nagyobb kárt okoz a környezetben. Szóval hogy ne értsd félre, az én szememben épp annyival csak annyival jobb ez az autópálya bármely másiknál természetvédelmi szempontból, hogy a különbség még nem látszik a skálán.

A mai világ meg nem arról szól, hogy hogy érzi magát a természet, hanem arról, hogy amikor a drága polgár a hétvégi balcsin pancsolás után 1-2 órát dugóban kell eltöltsön az autópályán az elhúzódó kamionmentés miatt, akkor másnap már picsog is az interneten, hogy a katasztrófavédelem milyen béna. Na ez a mai világ, ennek a pógárnak akarnak megfelelni a döntéshozók, valamint úgy gondolják a szarvas arra van, hogy legyen mire vadászni, nem arra, hogy össze-vissza mászkáljon itt nekünk...

lepapir (törölt) 2012.07.12. 11:01:08

@gmower:

Az M6 alagútjaiban nem 80, hanem 90 a sebességkorlátozás. Ha jól emlékszem, más országokban is van korlátozás még a mégoly jól megépített alagutaknál is, mert ott nagyobb a veszély, és kevesebb a menekülő terület.

"Szóval hogy ne értsd félre, az én szememben épp annyival csak annyival jobb ez az autópálya bármely másiknál természetvédelmi szempontból, hogy a különbség még nem látszik a skálán." - a te szemed két szem. A helyben élőknek további szemeik vannak, és az ő szemükben annyi a különbség, hogy egy zárt autópálya pont megfelezi az általuk elérhető világot, és elvágja őket a túlféltől, míg az alagút felett ugyanúgy mehetnek át, mint eddig. A te skáládon ez nem látszik, másokén meg de.

"A mai világ meg nem arról szól, hogy hogy érzi magát a természet, hanem..." - Hát ez elég nagy baj. Mindannyian a természetből élünk, legfontosabb feladatunk az, hogy az utódaink is élhessenek belőle, benne. E tekintetben a bulvársajtó és a hőzöngő fórumok pont nem számítanak semmit. Ha autópálya épül, kábé ezerszer fontosabb szempont az, hogy a természetben ne tegyünk jóvátehetetlen károkat, mint az, hogy most mennyibe kerül, és kinek mennyire kényelmes. Az áthatolhatatlan vasfüggönyök, az átjáró nélküli autópályák durva beavatkozások a természetbe és a pálya mentén lakó emberek helyi életébe, és ez a hatás jelenleg még durván alulreprezentált a sajtóban. Eljön majd az idő, amikor a józan emberek, vagy a természet maga visszaköveteli az átjárást, és akkor előnyben lesznek azok a pályák, ahol eleve hidak és alagutak vannak.

És eljön még az az idő is, amikor feltöltéseket a természet áramlatainak helyreállítása érdekében ásnak majd ki (iyen pl. az Osztyapenkótól kifelé az M7 és a Balatoni út közti völgy, amit feltöltöttek nemtommivel), és eljönnek majd azok is, ahol eltüntetett embereket, és elásott veszélyes hulladékokat keresnek majd a feltöltésekben. Ma ugyanis semmiféle sem civil, sem hatósági kontroll nincs, egyes helyeken azt ásnak el, amit nem szégyellnek. Az ember elég jól elbomlik, de amikor a vegyszereshordók a feltöltött völgyben kirohadnak és elkezdik mérgezni az élővizeket, akkor nem lesz más megoldás, mint az egészet kitermelni.

Ganésha (törölt) 2012.07.12. 14:20:45

@lepapir: Ha kiásnák az alagutakat és a vadaknak hidakat fektetnének le az mindenkinek jobb lenne, ha egyszer már megvan az az autópálya.

lepapir (törölt) 2012.07.12. 18:46:30

@Ganésha: Ezt most nem értettem, hogy mire gondolsz. Arra, hogy a mehet a jelenlegi blokád-jellegű út- és vasútépítés és majd ha telik rá akkor átjárókat építenek? Mert ha arra, akkor azt az eddigi történelem fényesen cáfolja. Baross Gábor megépítette a körvasutat, direkt magasra, és mégsem épülnek alatta új átjárók. Az autópályákra sem, sőt Budapesten új lakóterületek (pl. Szerémi út környéke) sem gondoltak arra, hogy majd át kell járni egyik oldalról a másikra.

Ez az utólag átfúrjuk-áthidaljuk eddig sem működött, és ezután sem fog. Arról nem is beszélve, hogy amikor völgyeket töltenek fel, azzal komplett rendszereket (vízfolyásokat, élő- és vándorlóhelyeket) semmisítenek meg. Az alagútban vezetett útnál semmi nem kíméli jobban a környezetet, de még a lábakra emelt út is jobb, mint a száz méter szélességben a földből kerítéssel kiszakított áthatolhatatlan sávok.

Ganésha (törölt) 2012.07.12. 22:48:36

@lepapir: Kicsit utaltam egy százzal ezelőtti hozzászólásomra. Tehát értem, és egyet is értek azzal amit a környezetvédelmi megközelítésről írtál.
E konkrét esetben viszont úgy gondolom hogy ha már egyszer megvan az a létesítmény akkor utólag bontsák el a -többségi vélemény szerinti- elfuserált alagutakat, valamint tegyenek föléjük kisforgalmi és vadaknak való hidakat. A vadak miatt ne aggódj, rutinosan használni fogják. (nálunk a belterületi folyócska közúti hídján éjjelente rókák, borzok, őzek trappolnak kényükre kedvükre egy kis kertvárosi vizitre)
A völgyhidak alá pedig hangulatos (alibi..) tavacskákat pihenő lehetőséggel. Hogy legalább a közröhelytől meneküljünk meg, amely vélhetően a magasba fog csapni amint megjelenik a majdani nemzetközi tranzit - akik ráadásul valódi magashegyi körülmények közül jönnek majd.

lepapir (törölt) 2012.07.13. 05:27:24

@Ganésha: Hát nem tudom, én semmi röhejest nem találok benne. Azt megkérdőjelezem, hogy kell-e egy autópályának ilyen széles, kerítésekkel határolt sávot kisajátítania, de ezzel nem vitatkozom, mert valószínűleg szabvány, előírás van rá.

Az M6-M60-nal kapcsolatban nekem elsősorban az a problémám, hogy nem Pécs Budapest felől történő megközelítésére épült (ezt még elnézem azzal, hogy biztos más volt a fő úticél), de azt már nem tudom elfogadni, hogy műszakilag életveszélyes megoldásokkal, szerintem hibás tervezéssel és kivitelezéssel tarkították. Gondolok elsősorban az ugratókra, amelyek annyira megdobják a járműveket, hogy azok elveszítik a kapcsolatot a talajjal, és gondolok az elképesztően rosszul megrajzolt kanyarokra. Milyen már az a lehajtó Pécstől délre, amin a harkányi útról le kell térni az M60-ra - hogy csak egy példát említsek.

laci0011 2012.07.16. 08:54:40

@Airgüzü: Majd ellenzékben ismét eszükbe jut,hogy a kevesebb több lenne...Agymosott kontraszelektált barmok,az előző rendszer másod-harmad vonala,az elnyomottak...

lepapir (törölt) 2012.07.19. 13:06:25

www.eea.europa.eu/highlights/increasing-fragmentation-of-landscape-threatens

Tessék, a drágán fizetett európai ürügy-nökség ürügynökei is megállapítják, hogy nagy gáz a lények (ide számítom az embert is) élőhelyeinek autópályák által zárt parcellákra tagosítása.

Ezt persze egy józan paraszt a kerítés mellé kiállva tanulmányok nélkül is megmondhatta, csak úgy nem annyira hivatalos, és tudományos.

Lehet, hogy a viaduktok és alagutak messze nem kerülnek annyiba, mint amekkora kárt okoznánk az áthatolhatatlan, bekerített pályákkal, ami embernek, állatnak, víznek, szélnek útját állja.

És akkor arról még nem is volt szó, hogy mennyi élőlény repül szárnyak nélkül a természetes áramlatokkal, az autópályák az ő közlekedésüknek is betesznek.

Ganésha (törölt) 2012.07.22. 19:35:04

@lepapir: Ezt írtam - Ganésha: """E konkrét esetben viszont úgy gondolom hogy ha már egyszer megvan az a létesítmény akkor utólag bontsák el a -többségi vélemény szerinti- elfuserált alagutakat, valamint tegyenek föléjük kisforgalmi és vadaknak való hidakat.""" nézzük meg fényképeken is:

www.google.hu/search?q=ecoduct&hl=hu&client=opera&hs=aB1&rls=hu&channel=suggest&prmd=imvns&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=WTgMULWdLaKp0QXgw5nGCg&ved=0CEUQ_AUoAQ&biw=1024&bih=640
süti beállítások módosítása