sorok között

sorok között

Ülj le Feri, egyes

2012. május 01. - Politikai Ateista

Őszintén szólva egyre jobban szórakoztat a nagy magyar szakdolgozat-háború, és kíváncsian várom, hogy ki lesz a következő bukó. Balegyenes-Jobbhorog.

A helyzet viszonylag egyértelműnek tűnik. A KISZ-es megbizatása miatt elfoglalt Gyurcsány Ferencnek nem volt ideje holmi szakdolgozatokkal foglalkozni, lemásolta a sógoráét, és beadta. Ennyi. Fontosabb feladata volt, sőt küldetése: politikus akart lenni. Azt nehéz lenne megállapítani, hogy pontosan mikor tűnt el, viszont az külön poén, hogy ha a "Gyurcsány" dolgozatot otthagyták volna a többi között, vagy csak a Rozs Szabolcsét nyúlják le akkor most valószínűleg nem lenne miről irnom. Losonczi Kata leutazik Pécsre, megtalálja a szakdogát, szimatol még egy kicsit azután hazamegy.

Gyurcsány természetesen tagad, és koncepciós eljárásról beszél, ismeretlen elkövető ellen feljelentést tesz. Ezt nyilvánvalóan csak a magyar nyomozószervek inkompetenciájának teljes tudatában teheti meg, ő lenne a legjobban meglepődve ha sikerülne kézre keríteni az elkövetőt. Egyébként is, mi értelme van ellopni Gyurcsány szakdolgozatát, a Rozs Szabolcséval együtt? Kinek állhat ez érdekében? Kizárólag annak aki botrányt akar csinálni, vagy el akar tüntetni valamit. Botrányt nem csinált a titokzatos tolvaj, szóval marad a B.

Valaki azt írta, hogy Gyurcsány most csinált politikai hullát magából. Én lennék a legboldogabb, de attól félek, hogy aki az öszödi fülestől sem került padlóra, az nem fogja feladni könnyen. Hazudtunk reggel, éjjel meg este. Azt hiszem ez tökéletes cím lenne egy Gyurcsány-életrajzhoz, már csak azért is mert jó eséllyel ez a volt miniszterelnök leggyakrabban idézett mondata.

 

Még szerencse, hogy a politikusainkat nem lehet komolyan venni, mert ha az ő nyilatkozataikból indulunk ki, akkor könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy a koncepciós perek tekintetében fiatal "demokráciánk" túlszárnyalja a Rákosi-korszakot.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr834482113

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyurcsány-ügy: kinek áll érdekében? 2012.05.02. 10:07:43

Gyurcsány Ferenc plágium-ügybe keveredett. Jelenleg – a Schmitt-üggyel ellentétben – nincs tényszerű bizonyíték sem arra, hogy a volt kormányfő másolta volna szakdolgozatát, miként arra sem, hogy ártatlan az ellene felhozott vádakban. ...

Trackback: Trónok harca - Felpörgött az előrehozott birodalmi választási kampány 2012.05.01. 17:54:14

Robert király halála ill. a Joffrey király származását firtató tényfeltáró cikkek után kialakult legitimációs válságban a pártok előrehozott választások kiírásában egyeztek meg. A választás azért is sürgető, mert a birodalomban megindult belső, elsősor...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 09:47:21

@qwertzu: "Legalább is az emberek 90% számára ez bőven elég. "

ezert erdemli az itt elok 90 szazaleka orbant es kormanyat...
mert ostobak, irigyek, rossszindulatuak, csalnak, lopnak, hazudnak. tehat egy ostoba, irigy, rosszindulatu gengszter vezetojuk lett.

Ad Dio 2012.05.02. 09:51:06

@genyamagyar:

"Ennyien be vannak szarva Gyurcsánytól? Mondjuk lehetnek is!"

Igazán szívből remélem hogy van a baloldalnak jobb ötlete is ennél az embernél. Nagyon nem szeretném ha a pártváltó tengelye a centrumból átkerülne a konzervatív/szélsőjobb mezsgyére. Márpedig arrafelé tendálunk.
Ha igazán szív-lélek baloldali szavazó lennék, nem szűnnék meg levelekkel bombázni egy vállalható szereplőt (Bajnai?) hogy álljon már be Gyurcsány Ferenc megüresedett helyére. Ha kell pénzt gyűjtenék neki, pártot gründolnék stb. Amit ma a baloldal művel, az nem igazán látszik eredményesnek. És erről NEM a Fidesz tehet. Szerintem.

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.02. 10:06:57

@Mária: te tényleg annyira elvakultál bősz gyurcsányimádatodban, Marcsa, hogy megfeledkezel a közvetett bizonyíték jogi kategóriájáról?

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.02. 10:08:03

@Mária: a tényeket ld. Scherdán Józsefné bírálatában. Vagy ilyesmit egy köztársasági nem olvas? :DDDD

Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.05.02. 10:11:54

@genyamagyar: idefigyelj, segglollipop, te meg Schmitt-től voltál beszarva? :DDD

Attól, hogy fétisedet-bálványodat leleplezték, nem a leleplezők sz.rtak be, hanem te meg ő.

Mária 2012.05.02. 10:15:30

@Szabó Zoltán fél évet kapott:

"a tényeket ld. Scherdán Józsefné bírálatában. Vagy ilyesmit egy köztársasági nem olvas?"

Scherdánné bírálatában nincsenek olyan tények, amik a Hírtévé rágalmait alátámasztanák.

Scherdánné bírálata gyurcsány 35 oldalas dolgozatának 11-12., 13. és 29. oldalán található egyes információkra vonatkozik.

Még csak nem is a teljes 35 oldal tartalmára.

De főként nem egy 4 évvel korábban, valaki más által írt 60 oldalas dolgozat első 35 oldalára.

Mária 2012.05.02. 10:17:41

@Magas Keresetu Magyar:

"Ennek erdekeben felhivom a figyelmedet az ABH kozszereplok tamadhatosagarol es elvart toleranciaszintjerol szolo reszt."

*

A közszereplők SEM kötelesek eltűrni, hogy a média valótlanságokat terjesszen róluk.

Magas Keresetu Magyar 2012.05.02. 10:18:50

@Mária: Tovabb segitendo a valaszod kidolgozasat, esetleg a Ptk iranyaba evezzel, itt tobb peldat talalsz kozszereplo kontra sajto esetekre, sokuk sikeres. A Btk-ban nagyok kicsi az eselyuk.

Talalos kerdes: mondj konkret esetet, amikor kozszereplo sikeres volt sajto ellen. En tudok, kivancsi vagyok, Te talalsz-e. Meg fogsz lepodni.

Magas Keresetu Magyar 2012.05.02. 10:20:44

Termeszetesen a sikeresseg alatt a Btk-ban (ez a kedvenced) sikeresseget ertem. A Ptk-s az tul konnyu...

Mária 2012.05.02. 10:30:36

@Magas Keresetu Magyar:

"mondj konkret esetet, amikor kozszereplo sikeres volt sajto ellen."

*

Kérlek szépen:

*

Pert vesztett a Hír TV Dr. Sós Tamással szemben

Dr. Sós Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője, a Heves Megyei Közgyűlés korábbi elnöke perelte be a Hír TV-t, a Célpont című oknyomozó műsor 2010. augusztusi adásában vele kapcsolatban elhangzottak miatt. A bíróságon az alperes Hír TV-t a cég ügyvédje képviselte, tanúként pedig Kisberk Szabolcsot, a Célpont műsorvezetőjét hallgatták meg.

A bíróság ítéletében kimondta, hogy a Hír TV megsértette Dr. Sós Tamás személyiségi jogait. Alaptalanul azt híresztelték, hogy a politikus megyei közgyűlési elnökként közreműködött a közpénzek jogellenes felhasználásában. A bíróság helyreigazításra és a perköltség megfizetésére kötelezte a televíziót, illetve eltiltották azt a jogsértő magatartás folytatásától.

www.heol.hu/heves/kozelet/pert-vesztett-a-hir-tv-sos-tamassal-szemben-433934

*

Pert vesztett a Hír Tv Gábor György és Geréby György filozófusokkal szemben

A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete szerint Gábor György és Geréby György filozófus a Hír Tv állításával szemben nem részesült 180, illetve 89 millió forintos pályázati támogatásban - erősítette meg az MTI-nek a Népszabadság információját a Fővárosi Bíróság Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya.
A bíróság közleményében az áll: a Fővárosi Bíróság kedden hozott elsőfokú ítéletet a G. György és társa által a Hír Tv Szerkesztősége és a Hír Tv Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. ellen indított sajtó-helyreigazítási perben. A keresetnek részben helyt adó ítéletben a bíróság kötelezte a Hír Tv-t, hogy helyreigazító közleményt tegyenek közzé a Napról Napra című műsorukban - áll a közleményben.
A bíróság megállapította, hogy Gábor György és Geréby György a Hír TV állításával szemben nem részesült 180, illetve 89 millió forintos pályázati támogatásban. A bíróság azt is megállapította, hogy egyikük sem munkavégzés nélkül, hanem hároméves kutatómunka ellenértékeként kapott munkadíjat az MTA Filozófiai Kutatóintézetétől. A Hír Tv-t az ítélet annak közzétételére is kötelezte, hogy hamis színben tüntette fel Geréby György egykori miniszteri tanácsadói szerepét.

fn.hir24.hu/itthon/2011/03/09/pert_vesztett_hir_tv/

*

Pert vesztett a Hír TV Bajnai Gordon ellen

Helyben hagyta az elsőfokú ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla és kimondta, hogy a Hír TV idén január 20-án valótlanságot közölt, amikor azt híresztelte, hogy Bajnai Gordon a Hajdú-Bét Rt. csődje kapcsán emberek haláláért lenne felelős. A Hír TV Pesty Lászlótól idézett, aki saját bevallása szerint is politikai célzattal, az áprilisi országgyűlési választásokra időzítve készített egy filmet.

Pesty László ellen rágalmazási eljárást indított a volt miniszterelnök. A bírósági döntés értelmében a valótlanságot állító Hír TV-nek a televízió internetes híroldalán helyreigazító közleményt kell közölnie. Bajnai titkárságának közleménye megjegyzi: immár sokadik alkalommal ad igazat Bajnainak a bíróság. Hamis állítások és valótlanságok híresztelése miatt a Magyar Nemzet ellen már ötször nyert helyreigazítási pert a volt miniszterelnök.

mandiner.hu/cikk/20120209_ismet_pert_nyert_bajnai

*

Pert vesztett a Hír tv az ORTT ellen

Az ORTT büntetését a bíróság is részben megalapozottnak találta, így a Hír tv-nek fizetnie kell, amiért elfogultan tudósított az MTV-ostromról. Az egymilliós büntetést félmillióra mérsékelték, mert nem látták megalapozottnak az alkotmányos rend sérelmével kapcsolatos keresetet.

A Fővárosi Ítélőtábla november 21-én helyben hagyta a Fővárosi Bíróság 2007. március 5-én hozott ítéletét, így a Hír tv jogerősen pert vesztett az ORTT ellen. A Hír tv azért fordult bírósághoz, mert tavaly ősszel az Országos Rádió és Televízió Testület egymillió forintra büntette, amiért elfogultan tudósított az MTV 2006. szeptember 18-ai ostromáról. A Hír Tv ezzel a büntetéssel nem értett egyet.
Nem tényszerű és tárgyilagos

A testület szerint a csatorna megszegte a törvényben megfogalmazott tényszerű és tárgyilagos tájékoztatás, valamint a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének tiszteletben tartását előíró követelményét.

index.hu/kultur/media/hirtv6828/

*

Tovább is van, mondjam még?

A Hír TV egy mocskos, hazug szennycsatorna.

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 10:41:25

@Mária: í bíróság elmarasztalta a hírTV-t, amiért al caponéról azt a hamis látszatot keltette, hogy ő egy bűnszervezet vezetőjeként emberek megölésére adott volna utasításokat. a valóság ezzel szemben az, hogy al capone csupán adót csalt.

a jó büdös kurvaanyád mária :D húzzál szopóálarcot legóból :D

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 10:42:49

az a helyzet, hogy gyurcsany lett a jelkepe az elmult 22 evvel es az orbanekkal valo leszamolasnak.

nem lesz o miniszterelnok. sokminden nem lesz. de o lett a fideszpropaganda allatorvosi lova, akin a fidesz az osszes mocskos fogasat es gancsat be birta mutatni. a hazugsagoktol, hamis vadaktol kezdve egeszen a koncepcios perekig.

ezt meg majd megkoszonheti orban viktornak, hogy az ennyirte retteg tole a 8-0as evek ota es ezert mindig, mindenhol folyamatosan basztatta es ezzel aldozatot csinalt belole es a jogallamisag tiprasaara felhivja a figyelmet, azaz sem jog, sem igazsag, sem becsulet, sem moral nem szamit, ha orban viktort kell hatalomban tartani:-)

ti kenyszeritettetek erre a valasztasra. orban semmikeppen. tehat egy maradt:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 10:44:18

@Mr. Vissarionovich: nagyon fogtok ti meg siri, rohadt kis pitianer csalok es szelhamosok, ha ujra jogallam lesz:-)

meg fogjatok tapogatni a teglatokat es sem don orban, sem don pinter nem fog megmenteni benneteket:-)

Mária 2012.05.02. 10:44:51

@Mr. Vissarionovich:

Ne engem szidj, hanem a - még - független magyar bíróságot :)))

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 10:49:24

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: sipikém takarodj vissza az origóra, oszt szívjál be :D

@Mária: jah független. ahol csernik meg vasvári sabák bíráskodhatnak :D
ahol vásárhelyi zsidó mária pert nyerhet az MN ellen, mert az a külföldi lapszemlében idézte azt, amit ő egy holland lapnak hazudozott.

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 10:51:32

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: te szerencsétlen, gyurcsánytól senki nem retteg, csupn undorodunk.

a szart sem azért húzom le a WC-, mert félek tőle :D hanem mert a fekáliának ott a helye. gyurcsánynak meg a történelem pöcegödrében...

de ez egy szívós, levegős szar, amelyik állandóan fent marad a víz tetején. tudod, ilyen sokláncos szardarab: hiába rántod meg a láncot 5x-6x, ez mindig ott marad :D

Mária 2012.05.02. 10:55:09

@Mr. Vissarionovich:

Én nem lennék rá büszke, hogy neked ajánlottam a posztot :)

Balt 2012.05.02. 10:55:46

Szerintem a "szőlészbányász" szakdolgozat csak a jéghegy csúcsa. Eltűnt a közgázról is a szakdolgozata, na, annak lesz majd inkább súlya. (Remélem, már be van spájzolva. Ráér másfél év múlva előszedni...)

Magas Keresetu Magyar 2012.05.02. 10:57:12

@Mária: Kedves Maria. Elarulok egy nagy titkot. Ha valahol helyreigazitast latsz, mint itelet, akkor azonnal a Ptk 79. paragrafusara kell gondolnod. Az altalad oly sokszor idezett Btk buntetesi tetelei kozott nem szerepel a helyreigazitas, mint buntetesi tetel. Ez igy is van rendjen, ugyanis a sajto vedelme mindannyiunk erdeke, meg akkor is, ha a sajto nem mas, mint "egy mocskos, hazug szennycsatorna". Azt hiszem ezt nem cafolhatod. Valoszinuleg a sajtoszabadsag harcosa vagy Te is.

A fentebb idezett tetelek egyike sem Btk ugy kozszereplo kontra sajto ugyben.
A Bajnai valoban perelt ragalmazasert maganemberken maganembert. Ez egy masik kategoria.
Gábor György és Geréby György meg nem kozszereplo, mint Fleto.
Tehat ez sem jott ossze. Majd legkozelebb. Peldaul, ha maskor alaposabb kutatomunkat vegzel. Most leulhetsz, egyes.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.02. 10:57:49

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
beszarás röhejesek vagytok..

Gyurcsány ellen hamis vád ??

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA
Baszod alásan a vizsgáit is az MSZMP KB intázte.

Közokiratot hamisított, adót csalt.
Privatizált bagóért anyósa segedelmével.
Zsidóktól elkobzott villában él, melyet az 56-os vérbíráskodásért érdemelt ki apósa.

Mi a hihetetlen abban, hogy nem volt ideje a szakdolgozatával foglalkoznia egy ilyen gerinctelen féregnek, amíg jelentgetett a Dialógus csoportról ?

kovboj1 2012.05.02. 10:57:54

csak azt szeretném kérdezni hogy mér a szakdolgozatát keresik rajta mér nem pl. sukorót vagy valami ilyesmit.

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 10:58:02

@Mária: aham, olvasd el az akkori kommenteket még1x te útszéli nyüves :D
benézted a száj alatti szakállt, aztán egy nevetséges szar maszk vs önarckép vitát kreáltál :DDD

mindenki kiröhögött, akkor nulláztad le magad végleg.

valaki ad neked munkát marketingesként? szégyen. neked kényszermunkát szabadna csak adni

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 10:59:39

@Balt: balt koma te emlékszel erre a féleszű sipire az origóról? :)
akkor még nem volt ennyire elborult :)

Mária 2012.05.02. 10:59:47

@Magas Keresetu Magyar:

Elárulok egy még nagyobb titkot.

Egy szar ember vagy, aki egyetért azzal, hogy a Hírtévé nevű mocsokláda büntetlenül téveszthesse meg hamis információkkal az embereket.

Mária 2012.05.02. 11:02:34

@Mr. Vissarionovich:

"jah független. ahol csernik meg vasvári sabák bíráskodhatnak :D"

*

Meg ahol Szájerné Handó Tünde kezében futnak össze a szálak, ugye?

Farkantoán Chatpartner 2012.05.02. 11:06:23

@Mária: ismét súlyosan hazudsz, ugyanis éppen az a lényeg, hogy pont ugyanannyiadik oldalakon pont ugyanazok a hibák a sógor azonos című dolgozatában is ott vannak.

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 11:08:12

@Mária: mondanál egy kétes ítéletet, ahol felmerült, hogy politikailag motivált ítéletet hozott Handó Tünde?
nincs ilyen.
ellenben cserni szerint - aki azóta galamusos féreg - az igazsággal is lehet rágalmazni az 56-os áruló mécsest.

a 2006ból jól ismert vasvári csaba meg olyan indoklással mentette fel első fokon dávid eboláékat, hogy csodálkoznék, ha még sokáig bíró maradhatna az a szardarab.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.02. 11:08:16

@Mária: Maris tényleg nem értem, hogy az miért égeted magad egy ilyen gennyláda védelmében, mint Gyurcsány.

Az ember ezt hinné ettől több eszed van.

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA
A vizsgáit is az MSZMP KB intézte.
Jelentgetett Pécsen a Dialógus csoportról cserébe.
Mocskos adócsaló a gazdád.
Közokirathamisító.

Szóval váltani kéne munkahelyet, mert a hitelességeden már csak röhögni lehet.

genyamagyar 2012.05.02. 11:08:41

@Mr. Vissarionovich: Megbasztam anyádat. Nem egy nagy szám.

genyamagyar 2012.05.02. 11:09:18

@genyamagyar: "A vizsgáit is az MSZMP KB intézte."

Kövér László személyesen?

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 11:10:19

@Mária: te tényleg ennyire hülye vagy?
amit gyurcsány dolgozatában bíráltak, ugyanazok a hibák szerepelnek rozs dolgozatában.

ennyi még egy általánosban is elég, hogy a tanár eldöntse ki másolt kiről, és kinek vési be a karót.

az a baj, hogy neked senki nem vési be a karót, mert nincs hozzá gusztosa :) még a kutya fasza sem állna fel rád amikor tüzelsz :D

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 11:11:18

@genyamagyar: kövé volt az MSZMP KB? :DDD egyszemélyben

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.02. 11:11:45

@genyamagyar: Kövér nem volt MSZMP KB tag. Viszont volt Kovács, Lendvai elfftársnők, Horn pufajkás Gyuszus haverod... Tudod.. Akik Gyurcsány szakdolgozatát, és vizsgáit intézték a jelentgetésekért cserébe.

Mária 2012.05.02. 11:12:23

OFF:

Ennyit a Zormány múlt heti sikerpropagandájáról, meg arról, hogy a Zorbán térdre kényszerítette az Uniót:

*

"Addig nem tárgyalhatunk az IMF-fel, amíg a parlament el nem fogadja a törvénymódosításokat - mondta a tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter a Világgazdaságnak. "Magyarországnak a vállalt jogszabály-módosításokat végig kell vinnie, tucatnyi ilyen változtatásról van szó. Határidő ugyan nincs, de az Európai Bizottság úgy határozott: addig nem kezdődhetnek meg a tárgyalások, amíg ezek a lépések nem emelkednek jogerőre" - mondta Fellegi Tamás a lapban megjelent interjúban."

index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/02/torvenymodositasok_nelkul_nem_targyalhatunk/

*

Ennyit a sikerpropagandáról meg a szómágiáról.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 11:14:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ezek mind hamis vadak. mutass egyetlen jogeros iteletet.

majd most lesznek, amikor a hirtv, az mno, meg ez a blog lesz szarra perelve, de az is gyurcsany javara lesz megitelve:-)

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 11:14:59

@Mária: nekünk az csak jó, ha mégsem kell felvenni :D
elég az, hogy a hírre javult a helyzet :))

úgy látszik zsidóék játszmája nem megy olyan könnyen, mint tervezték.
egy átlaembernek is feltűnik az, hogy vagy ausztria nem lehet AAA besorolású, vagy Magyarország nem lehet bóvli :)

Mária 2012.05.02. 11:16:37

@Mr. Vissarionovich:

"te tényleg ennyire hülye vagy?
amit gyurcsány dolgozatában bíráltak, ugyanazok a hibák szerepelnek rozs dolgozatában."

*

Te tényleg ennyire hülye vagy?

Az egyoldalas bírálat Gyurcsány 35 oldalas dolgozatának 11-12., 13. és 29. oldalán található egy-egy megállapítására vonatkozik.

Ez alapján MÉG A HÍRTÉVÉ mágusai sem tudják "rekonstruálni" egy 35 oldalas dokumentum TELJES tartalmát.

A személyeskedéssel meg nyugodtan leállhatsz, hiszen látod, hogy lepereg rólam.

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 11:18:26

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: aham. al capone meg adócsaló volt. aki azt állítja, hogy maffiafőnök, az hazudik. mutass egy jogerős ítéletet, hogy maffiafőnök volt :D

gyurcsány nem fog perelni, mert úgy jár mint konrád, akiről a bíróság is kimondta, hogy nyugodtan lehet besúgózni, spiclizni, mert a "köznyelv" szerint amit tett, azt így nevezik. hiába nem volt 6os karton meg egyéb titkosszolgálati szar.

mire perelne gyurcsány? hogy eddig csak olyan közvetett bizonyíték van, ami azt támasztja alá, hogy csalt és lopott?

bepereli az egész országot gyurcsány? :D

gyurcsány hatalomban tartására adott hitel törlesztése idén 53ezer Ft/fő.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.02. 11:19:26

@Mária: "véletlenül" éppen ugyanannyiadik oldalakon éppen ugyanazok a hibák... Komolyan mondon, ti elvakultatok...

Mária 2012.05.02. 11:20:31

@Mr. Vissarionovich:

"nekünk az csak jó, ha mégsem kell felvenni :D"

*

Már hogyne kéne felvenni.

Abból a 600.000.000.000 Ft HIÁNYBÓL, amit csak az egykulcsos adó bevezetésével okoztak, nehezen lehet finanszírozni az aktuálisan fizetendő kiadásokat.

És megnyugtatlak, hogy ez az összeg a frissen kivetett sarcokból se fog befolyni a kasszába.

*

El kellene végre ismerni, hogy nem az Unió meg az IMF pitizik Orbán kegyeiért, hanem fordítva.

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 11:20:46

@Mária: nem is kell a teljes tartalom, bőven elég, hogy a hibák pont ugyanott voltak.

olyan véletlen nincs, hogy hibák sorozata oldal szerint megegyezzenek a sógor ugyanolyan témában írt dolgozatában szereplő hibákkal.
ahogy olyan sincs, hogy gyurcsány dolgozata a téma ellenére nem szól a borászatról, mert csak 35 oldalas, és rozs dolgozatában a 36. oldaltól kezdődik a borászati téma tárgyalása :D

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.02. 11:21:14

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Jajj Sipikém de szar lehet így élni..

De tisztázzuk azért:
Aki kiadja saját cégének saját lakását ahol családjával él, a cég azt felújítja, uszodát épít bele, és az ÁFA-t visszaigényli az adócsalást követ el ma is, és adócsalást követett el a múltban is.

A bűncselekménye patkány Gyurcsánynak elévült.

Aki cégbíróság által visszadobott cég nevében eljár, az közokirat-hamisítást követ el ma is, és a múltban is.

A bűncselekménye tolvaj Gyurcsánynak elévült.

A vizsgáiról itt a videó, hogy azokat az MSZMP KB intézte:
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Cserébe jelentgetett a Dialógus csoportról.

A szakdolgozatárról kiderült hogy másolta.

Szar lehet egy ilyen ember seggéről a szart törölgetni.
Kicsit szánnálak, is ha nem lennél tök hülye Gyurcsány droid.

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 11:22:21

@Mária: "Abból a 600.000.000.000 Ft HIÁNYBÓL"

amiből 530milliárd a 2008ban gyurcsány megmentésére adott hitel első törlesztő részlete.
tudod, amit azért adtak, mert fletkovics világrekordot ért el hiányban is. 12% volt, 2400milliárd.

Magas Keresetu Magyar 2012.05.02. 11:23:50

@Mária: Megorvendeztettel Maria! Kifogyvan az ervekbol, marad az orokzold: "Szar ember vagy". Ha ez maradt az utolso erved es kifogytal mindenbol, akkor ezek utan meglepne, ha barki is komolyan venne barmelyik hozzaszolasodat. Szoval koszonom! Nem is ment olyan nehezen ez az onmagad hiteltelenitese (marmint, ha erted a szot).

Ludovikás Levente 2012.05.02. 11:24:26

@Mária:
Olyan ez, mint amikor a cigány azt mondja a rendőrnek: igaz kéremszépen hogy ennek az autónak ugyanaz a típusa a színe és a rendszáma, mint ami a keresési listájukon szerepel, de bizonyítsa be nekem hogy az összes többi adatai is megegyezőek!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 11:24:34

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ez tovabbra sem bizonyit semmit. ezek feltetelezesek, amiket a fidesz allitott.

jogeros biroi hatarozatot kerek. ugyanis mindenki artatlan, amig a bunosseget jogeros biroi hatarozat ki nem mondja.

tudsz ilyet?

nem tudsz.

hat ez ciki:-DDDD

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 11:25:32

"Szenzációs új hír:
Horn Gyula szakdolgozata is plágium!
Kiszivárgott, hogy Horn Gyula 1971-es szakdolgozata szóról szóra megegyezik Felvinczy Ervin fideszes (azelőtt KDNP, azelőtt FKGP, azelőtt MDF) honatya 2002-es szakdolgozatával. Horn Gyula nem kívánt reagálni megkeresésünkre, Felvinczy úr azonban így nyilatkozott:
-Nyilvánvaló, hogy Horn úr annak idején hozzájutott az időgéphez, gondolom, valamelyik gurulódollárhitelből fizetett kém lopta el számára egy nyugati kutatóintézetből. A kommunistákra jellemző önző szűklátókörűséggel nem bocsátotta ezt a vívmányt a társadalom rendelkezésére, még a lottószámokat se nézte meg, hanem saját egyéni boldogulásának útját próbálta egyengetni. Azonban az igazság győz, a hamisság porba hull... "

Mária 2012.05.02. 11:25:41

@Farkantoán Chatpartner:

""véletlenül" éppen ugyanannyiadik oldalakon éppen ugyanazok a hibák... Komolyan mondon, ti elvakultatok..."

*

Véletlenül SENKI nem tudja, hogy mennyiben különbözik a maradék 31 oldal tartalma Rozs mágus dolgozatától.

*

Ezért lenne jó, ha a Hírtévé felhagyna a hazudozással, és letenné egymás mellé a két szakdolgozatot, hogy egy szakértő bizottság összehasonlíthassa.

Ha Schmitt dolgozata esetében tényfeltáró bizottság mondta ki - a forrásanyagok és a disszertáció szövegének az öszevetése után - a szövegazonosságot, akkor Gyurcsány szakdolgozata esetében is tényfeltáró bizottságnak kell kimondania, a két dokumentum összehasonlítása után azt, hogy van, vagy nincs szövegazonosság.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.02. 11:30:00

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Nem Sipi ez nem így van.

Aki kiadja saját cégének saját lakását ahol családjával él, a cég azt felújítja, uszodát épít bele, és az ÁFA-t visszaigényli az adócsalást követ el ma is, és adócsalást követett el a múltban is.

Gyurcsány bizonyíthatóan ezt tette.

Az összes pert amit indított a Magyar Nemzet ellen ezügyben azt a Magyar Nemzet nyerte.

Hasonlóként a közokirathamisítási botrányában.

És ugyanez lesz a plágium vádban is.

Mert a kutyát nem érdekli, hogy ez a szarházi nincs börtönben, bár százszor megérdemelné.

Viszont nyugodt szívvel, (és ami a lényeg) következmények nélkül bárki mondhatja rá, hogy adócsaló, közokrathamisító, plagizáló jelentgető patkány, mert az.

ex Dr Kormányzó Dr. 2012.05.02. 11:36:28

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Mivan seggfej! Lajos nem hajlandó tanítani,egy címeres ökröt?
Talán próbálkozz a szolnoki ügyvédeknél.

Mária 2012.05.02. 11:37:29

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Linket is tudsz adni a Magyar Nemzet Gyurcsánnyal szemben megnyert pereiről szóló híradásokhoz?

Nem kötözködni akarok, tényleg kíváncsi vagyok rá.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 11:37:33

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: nem, nincs itelet ezugyben. nem veletlen, hogy a fidesz az elevulesi ido utan par honappal kezdte el kavarni a szart, amikor mar nem vizsgalhato az ugy. tehat az tortent, hogy a fidesz feldobott valamit, aminek nem lehet utanajarni. egy pletykat.

te meg elhiszed. legyen:-)

en annnak hiszek, amit bebizonyitottak. pl schmitt plagiumat, amikor is egymas melle volt teve az amirol es az, amit. azt hivjak egyertelmu, kozvetlen bizonyiteknak. az altalad fent leirtak feltetelezesek. biznyitekok nelkul.

"Viszont nyugodt szívvel, (és ami a lényeg) következmények nélkül bárki mondhatja rá, hogy adócsaló, közokrathamisító, plagizáló jelentgető patkány, mert az. "

mondhatja, csak konnyen sokmillios pernek nezhet elebe. ugyanis tovabbra is ragaszkodnek a jogallamisaghoz, aholis csak az bunos, akit jogerosen a birosag elitel. akit nem, az artatlan.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.02. 11:41:25

@Mária:

Persze hogy tudok linket adni.
Én veled ellentétben nem beszálek a levegőbe.
És veled ellentétben nem védek egy közokirathamisító, adócsaló plagizáló patkányt sem.

Nomentana:
fn.hir24.hu/itthon/2006/07/15/nomentana_ugy_gyurcsany_elallt/

Fittelina:
www.gondola.hu/cikkek/46221

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.02. 11:43:47

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Mint ahogy említettem ez már lejátszott meccs.

A közokirtahamisítási botrányából Gyurcsány gyáván megfutamodott a beígért per elöl,

Az adócsalási botrányát meg csúfosan bebukta.

Ugyanígy lesz a plágium vádakkal is, hacsak be nem szar elötte ez a jelentgető tetű.

ex Dr Kormányzó Dr. 2012.05.02. 11:48:23

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Beszéltem Lajossal.
Azt mondta,lehetnél jobb fasz is,de csak bal vagy,ezért nem pazarolja az idejét rád.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 11:50:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: nem is volt meccs.

a fidesz elhintett egy pletykat, de nem bizonyitott semmit. a plebs meg felvette a hirt, mintha igaz lenne, holott semmi nem tamasztja ala sem a te, sem a fidesz allitasait.

tessek megmutatni a jogeros biroi hatarozatot.
ha van errol ilyen, akkor adocsalo. ha nincs, akkor te vagy a ragalmazo.

elmondom neked ugyanis, hogy jogallamban a vadlonak van bizonyitasi kotelezettsege. nem fletonak kell az artatlansagat biznyitani, hanem nektek, vadloknak a bunosseget. es ez bizony meg egyetlen egyszer sem sikerult, gyurcsany ferenc buntetlen eloeletu. sem a fittelina ugyben, sem mas ugyekben nem sikerult ellene jogeros birosagi hatarozatot krealni es elmondom neked, ebben a plagiumugyben es sukkoro ugyeben sem fog sikerulni. plane most, hogy barmikor nemzetkozi birosagra viheti az ugyet, ha a kormany szajerne kezere adja.

nem gyozhettek. velunk az unio es a szabad vilag.

ellenetek.

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 11:53:16

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "ha van errol ilyen, akkor adocsalo. ha nincs, akkor te vagy a ragalmazo."

olvasgasd konrád gyuresz rágalmazási perében született ítéletet :D

és al capone csak adót csalt. minden róla szóló film rágalmazás :D

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 11:54:59

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

"gyurcsany ferenc buntetlen eloeletu"
még. de nem bűntelen.

" sem a fittelina ugyben, sem mas ugyekben nem sikerult ellene jogeros birosagi hatarozatot krealni "

jah, mert valszeg hivatali hatalmával visszaélve elintézte, hogy adig szarakodjanak az ügyészségen, amíg elévült.

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 12:03:07

@ex Dr Kormányzó Dr.: meglehet, hogy a kurva anyádtól. attól a halszemű hernyótalpastól.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 12:09:49

@Mr. Vissarionovich: ezt is bizonyitani kellene...

de ezt sem tudod, ugye. tehat hazudsz:-)

de nem is lehet mast varni egy fidesznyiktol..
erre lettetek trenirozva. hazigsagra, gyuloletre, rosszindulatra, ragalmazasra, pletykara:-)

es most, hogy sarokbaszoritott patkannya valtatok a sajat hazugsagaitok halojaban, egyre veszettebbek vagytok..
es egyre konnyebb lesz felszamolni benneteket a demokratikus eroknek es a nemzetkozi rendori szerveknek:-)

ex Dr Kormányzó Dr. 2012.05.02. 12:11:05

@Mr. Vissarionovich:
Akkor jó tanára volt.
Ellenben a tiedtől,nyugodtan kérd vissza a tandíjat.Semmi hatása a fáradozásainak.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 12:11:35

@Mr. Vissarionovich: mutas egy jogeros biroi hatarozatot, amely kimondja, hogy adocsalo.
ha ninc silyen, nem az. elhiszem, hogy zavar a jogallam amikor nem tudod az ellensegeidet meltanytalanul elintezni, de ebben a kuszobben bizony allandoan pofara fogtok esni es bele lesz verve az orrotok..:-)

megint 2012.05.02. 12:16:28

Elképesztő egy figura ez a Feri, nem tudom eldönteni , hogy ez a beteges hazudozás szándékos vagy valami betegség.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.05.02. 12:17:53

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Aki kiadja saját cégének saját lakását ahol családjával él, a cég azt felújítja, uszodát épít bele, és az ÁFA-t visszaigényli az adócsalást követ el ma is, és adócsalást követett el a múltban is.

Gyurcsány bizonyíthatóan ezt tette.
index.hu/belfold/gyuszoda0509/

A perek:
www.gondola.hu/cikkek/46221

Hogy te egy retkes elévült adócsalót védessz az csak téged minősít.

Mr. Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 12:18:58

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
sipikém, én soha nem voltam, és nem is leszek fideszes, de már elszívtad az agyad az origón, így nem emlékszel :D

hazudok? rágalmazol? innentől neked kell bizonyítanod, hogy én hazudok, tehát gyurcsány ártatlan. gyurcsány is pont ezt bukta be a rágalmazási pereiben :)

lehet, hogy büntetőjogilag már nem lehetett megfogni, mert elévült, de mégis igaz, mert nem marasztalták el rágalmazásért azokat, akik ezt állították :)

olyasmi mint OJ ügye :)

" sarokbaszoritott patkannya valtatok"
te láttad gyurcsány tegnapi előadását? :D

"es egyre konnyebb lesz felszamolni benneteket a demokratikus eroknek es a nemzetkozi rendori szerveknek:-)"

ez már akut :D

"mutas egy jogeros biroi hatarozatot, amely kimondja, hogy adocsalo."

nesze:
"Másodfokon is pert vesztett a mai napon Gyurcsány Ferenc a Magyar Nemzettel szemben a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése értelmében.

Mint ismeretes, a kormányfő két tavaly szeptemberi, a Fittelina Kft.-ről írt cikk miatt perelte be a lapot. Állítása szerint a lap az említett írásokban személyére vonatkozóan valótlan állításokat tett közzé, illetve valós tényeket hamis színben tüntetett fel.

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság már 2005. december 8-án megállapította, hogy a Magyar Nemzet a becsatolt iratok alapján megfelelően tudta bizonyítani a cikkekben tett megállapításait, a Fővárosi Ítélőtábla ezt a döntést hagyta helyben."

ez kimondja, hoyg adócsaló, csak nem büntetőjogilag marasztalja el, mert az már elévült :D

ex Dr Kormányzó Dr. 2012.05.02. 12:19:38

@megint:
Grazban már készítik az ágyát,ő lesz a ketteske.

megint 2012.05.02. 12:34:57

Bizonyíték?? Ferencet nem érdeklik a bizonyítékok, ő nem hazudik, csak "nem bontotta ki az igazság minden részletét".

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 12:40:03

@Mr. Vissarionovich: nem
nem mondja ki, hogy adocsalo.
arrrol kerek egy hatarozatot, ahol konkretan kimondja a birosagi hatarozat, hogy gyf adocsalo.

ez a kozvetett logika valoban alkalmas a latszat keltesere, csak nem biznyit semmit, mindossze annyit, hogy a rendelkezesre allo papirok alapjan ez is es az is igaz lehet, tehat a magyar nemzet reszerol a szandekos ragalmazas nem all meg. de ettol meg nem bizonyitott az adocsalas. ugyanis nem az volt a kerdes, hogy gyurcsany adocsalo, avagy nem, hanem az, hogy amagyar nemzet szandekosan ragalmazott, avagy nem.

tudod, ez ugyanaz a jogi trukk, hogy orbanek nem taggyulesen dontottek az orszag szetlopasarol.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 12:41:06

@megint: igen
tessek biznyitani az alitasodat.
tudod, ez ugy szokas emberek kozott.

vagy a fideszes nem ember?:-)

Sir Galahad 2012.05.02. 12:47:06

@Mária: Ritkán értek egyet a Véleményvezérrel, de most ők is azt tippelik, amit én - függetlenül az ügy esetleges jogi kimenetelétől. Csak a figyelmébe ajánlom, nem további vitát akarok: velemenyvezer.blog.hu/2012/05/02/gyurcsanynak_vege?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_05_02&utm_campaign=index

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 12:54:54

@Sir Galahad: gyurcsany egy keljfeljancsi...

nem tudom minek kellene tortennie, hogy feladja. mar pedig vege annak van, aki feladja.

azt a jogat poedig nemlehet elvonni tole, hogy barmikor kialljon es kritikat fogalmazzon meg, szazalekokat csipjen le innen, onnan..

engem pl a jelenlegi eset meggyozott arrol, hogy ha orban es a fidesz meg mindig ennyire felnek gyurcsanytol, akkor ott kell lenni meg valamifele potencialnak es erdemes tamogatni.
plane, hogy a mostani esetben gyurcsanyt tamogatni egyenlo a jogallamisag tamogatasaval. a fidesz sikeresen csinal meghurcolt martirt belole, aki az ellenallas szimboluma - nem vezetoje, csak szimbolum mint 1848ban tancsics - lesz elobb-utobb.

Herr Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 12:54:57

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

"Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság már 2005. december 8-án megállapította, hogy a Magyar Nemzet a becsatolt iratok alapján megfelelően tudta bizonyítani a cikkekben tett megállapításait, a Fővárosi Ítélőtábla ezt a döntést hagyta helyben. "

tehát kimondta a bíróság, hogy adót csalt, csak nem büntetőjogilag marasztalta el.

Balt 2012.05.02. 12:58:12

@Mr. Vissarionovich: :) Az Origo-n nem jártam kb. Fegyenc bukása (2009 tavasza) óta, így kicsit megkoptak az emlékeim. Sipire nem nagyon emlékszem, de volt pár értelmesebb gyurcsányista (ma már egészem biztosan oximoron), nyilván akkor se volt igaz rá. :) (Tapsihapsi pl. ilyesforma volt, de lehet, hogy elnézőbb vagyok a nőkkel...) :) A munkásőr mosógépszerelő (jjulie = öregkamasz, ha jól rémlik) pl. megvan. :)

De Rád nem emlékszem. Más nickkel voltál? Esetleg Virág et.?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 13:02:12

@Herr Vissarionovich: nem
nem mondta ki.

olyat kerek, ahol nem attetelesen, nem kozvetve, hanem egyertelmuen,jogerosen elitelik gyurcsanyt.

ez az atteteles biznyitas sajnos nem elfogadhato jogallamban. ez csak azt bizonyitja, hogy a magyar nemzet nem kovetett el szandekos ragalmazast. de az nem jelenti azt, hogy nem tevedett. azt szeretnem latni, ahol az van, hogy nyomozas indult es a rendorseg vademelesi javaslattal tovabbadta a rendorsegnek, aztan a birosag a vedelem es a vad biznyitekiait merlegelve ugy dontott, hogy gyf bunos.

ilyen van?
mert minden mas csak pletyka.

Herr Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 13:24:39

@Balt: sipi még vmikor 2005 2006 táján tűnt el onnan, igaz sipikém?

tapsi, mint normális gyurcsanyista? :D
ha azt normálisnak lehet nevezni, hogy sok sokév után legalább neki leesett, hogy már ciki védeni, akkor oké, amúgy nevetséges volt.

a mosógépszerelő bódit, alijas csucsicsókát láttam itt vmelyik nap. minden kommentje végén reklámozza magát, ezzel bukott le.

jjulie - öregkamasz? ez jó :D ezt nem tudtam, de egymásba botlottunk párszor.

én milyen nicken voltam? hát melyik nap? :DDD vagy melyik órában?
tudnék mondani, amiből egyértelmű lenne, de nem akarok. én már megtapasztaltam milyen az 50-es évek fíling egy nekem tulajdonított blogkomment kapcsán...

Herr Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 13:26:41

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
de kimondta.

Mint ismeretes, a kormányfő két tavaly szeptemberi, a Fittelina Kft.-ről írt cikk miatt perelte be a lapot. Állítása szerint a lap az említett írásokban személyére vonatkozóan valótlan állításokat tett közzé, illetve valós tényeket hamis színben tüntetett fel.

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság már 2005. december 8-án megállapította, hogy a Magyar Nemzet a becsatolt iratok alapján megfelelően tudta bizonyítani a cikkekben tett megállapításait, a Fővárosi Ítélőtábla ezt a döntést hagyta helyben.

a lap azt írta, hogy gyurcsány adót csalt. mivel elévült, büntetőjogilag nem lehet felelősségre vonni. de ez a hülye perelt, és polgári perben bebizonyosodott, hogy tényleg adót csalt, tehát az MN nem rágalmazott.

Herr Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 13:39:16

a nemzetközi zsidóság is levette kezét gyurcsányról?

már heller is? :DD

Heller Ágnes véleménye a bejátszás utolsó 5 percében látható!

A vitában Heller elmondta, hogy ő 1951-ben védte meg a szakdolgozatát, 61 évvel ezelőtt. Ezt követően a műsorvezetőhöz fordult és azt mondta: „ha megkérdezi most tőlem, hogy mit írtam benne, el tudom mondani. Azt is, hogy mit kutattam, és hol olvastam”- magyarázta Heller, aki szerint, ha „Gyurcsány lekoppintotta sógora szakdolgozatát, akkor a Guinness-rekordok könyvébe kell betenni, mert ő lesz az egyetlen plagizátor, aki úgy plagizál, hogy megtartja a plagizált munkának a címét is”. „Ilyet én még nem láttam”- tette hozzá Heller Ágnes.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 13:47:31

@Herr Vissarionovich: nem.
nem mondta ki. azt mondta ki sehol. te ugy ertelmezed. de ettol meg nem fogja azt jelenteni, hogy gyf adocsalo, csak azt, hogy az mn nem _szandekosan_ allitott valotlansagokat. a ragalmazas ugyanis akkor all megm, ha az illeto szandkeosan allit valakirol a valosagtol eltero dolgokat. ha az mn ugyesen keverte a hozza kerulo biznyitekokat akkor ez a szandekossag megkerdojelezheto. de a birosag azt mondja ki, hogy az mn nem hazudott szandekosan. de ez messze nem jelenti azt, hogy igazat mondott.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 13:50:53

@Herr Vissarionovich: latom, ezt a szoveget sem sikerult ertelmezned:-)

ertem mart miert hiszed azt, hogy jogeros itelet van arrol, hogy gyurcsany adocsalo:-)

Herr Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 13:51:36

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: miért hazucc köcsög sipi, kár beléd a fű :D

"a Magyar Nemzet a becsatolt iratok alapján megfelelően tudta bizonyítani a cikkekben tett megállapításait"
ezt mondta ki a bíróság az ítéletében.
tehát adót csalt, de büntetügyben már nem lehetett ezt vizsgálni, viszont gyurcsány volt olyan jó, hogy polgári perre vitte a dolgot, ahol a bíróság megállapította, hogy a becsatolt bizonyítékok alapján helyes és igaz az az állítás, hogy gyurcsány adót csalt.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 14:01:36

@Herr Vissarionovich: nem
nem tudta biznyitani.

akkor tudta volna bizonyitani, ha ez nem sajto, hanem buntetoper es nem csak a vadnak, hanem a vedelemnek a bizonyitekait is merlegeli a birosag. ez viszont nem tortent meg, csak es kizarolag a vadlo altal rendelkezesre bocsatott biznyitekok alapjan dontottek. mert nem fleto adocsaloi miuvoltja volt a kerdes, hanem az, hogy szandekosan hazudott az mn, vagy nem.

ertem en, hogy neked mindegy, hogy jezuska vagy geppuska..
de szerencsere vannak akik arnyaltabban latjak a vilagot es nem az erzelmeik es horomonjaik vezerlik, hanem a racionalitas:-)

Herr Vissarionovich (törölt) 2012.05.02. 14:13:49

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
"hanem buntetoper"
te szar. büntetőpert már nem lehetett indítani, mert elévült. hiába a bizonyítékok.
viszont ki lehet mondani az igazságot, csak nincs gyurcsányra nézve büntetőjogi következménye - sajnos.

attól, hogy te, a füves sipi az origóról leírod 1000x, hogy nem, attól még nem változik meg a valóság.

a bíróság polgári peres eljárásban igaznak és megalapozottnak fogadta el azt az álíltást, hogy gyurcsány adót csalt.
ennyi.

Sir Galahad 2012.05.02. 14:31:05

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Már elnézést, de Gyurcsány attól még nem lesz az ellenállás jelképe, hogy a szakdolgozata lopásgyanús. Szerintem egy lopásgyanúba keveredett ember támogatása nem a jogállamiság melletti kiállás. Táncsicsot például tudtommal nem ilyesmi miatt hurcolták meg... Amúgy szerintem sem egy buta ember, nem is értem, hogy mászhatott bele ebbe a csapdába. Véleményt mondani meg persze hogy joga van - ahogy mindannyiunknak.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 14:35:17

@Herr Vissarionovich: nem egeszen
a vizsgalatot nem lehet elinditani. tehat azokat a bizonyitekokat sem lehetett feltarni, amik gyurcsanyt esetlegesen vedenek. pontosan ez a nagy trukk az egeszben...

lehozni azt, ami alatamasztja a gyanut es elhallgatni azt, ami negligalna az allitasokat:-)

es mivel az ugy nem vizsgalhato, igy mento korulmeny, vagy fleto igazat alatamaszto bizonyitek nem kerulhet elo. pontosan ez a mukodesi elve a fidesz nagyuzemi karaktergyikossagainak.

a korrekt vizsgalat ugyanis ugy nez ki, hogy a vad es a vedelem felsorakoztatja a biznyitekait.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 14:37:38

@Sir Galahad: nincs mas..
mindenki mas elhullott a fidesz csapasai alatt. o maradt allva...

lehet, hogy sokan utaljak az ellenzeki oldalon is. lehet, hogy megoszto szemelyiseg., de o az, aki a fidesz karaktergyilkossagainak allatorvosi lova. nincs olyan modszer, amit ellene ne hasznaltak volna fel. es meg all...
ugy, ahogy, de meg all.

Sir Galahad 2012.05.02. 14:53:24

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Ez igaz, de szerintem az, hogy nincs más, önmagában kevés ahhoz, hogy valaki az úgymond ellenállás jelképévé váljon. Azt gondolom, ehhez több kellene - aztán majd kiderül, igazam volt-e.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.02. 15:16:49

@Sir Galahad: oke
tessek nala tobbet csinalni:-)

es akkor majd mas lesz. de jelenleg azt latni, hogy az mszp inkabb azzal van elfoglalva, hogy puchlacikanak megmaradjon ami meg megvan, az lmp annyira ki akarja szolgalni a kozhangulatot, hogy siman alafekszik a fidesznek a karaktergyilkossagokhoz es felreertelmezett buszkesegbol szabotalja az egyuttmukodest, a jobbik igazabol a fidesz fasiszta tagozata. most jon a 4k, akik ismet egy ujabb baloldali part lesznek ap alettan - jobboldali meg az ablakban sem. pedig en igazan vagynek vegre egy jobboldali ertekeket kepviselo partra, akire szavazhatnek. de nem fogom megtenni megegyszer, hogy nem szavazok a fidesz _ellen_. mert latom, mi tortenik ha sikerul apatikussa tennni es tavoltartani kulonbozo manipulaciokkal a szavazofulketol...

ezt nem tehetem meg megegyszer. tehat a szavazatommal ki kell fejeznem a maximalis szembenallasomat a jelenlegi rezsimmel.

Sir Galahad 2012.05.02. 22:12:45

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: A Fidesznek azért lett 2/3-a, mert rengetegen ugyanígy gondolkoztak - csak épp az MSZP-ről. Elégedett vagy ennek a leegyszerűsítő szemléletnek az eredményével?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.03. 08:46:03

@Sir Galahad: az mszp nek mar volt ketharmada es sajat korlatozasaira hasznaltak fel.
szoval tudod mit? elegdett vagyok.

a fidesz ugyanis nem politkai part, hanem szervezett bunozoi csoport. tehat ra mas szabalyok ervenyesek, mint a tobbi volt, jelenlegi, vagy jovobeni partra.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.03. 09:18:37

@Herr Vissarionovich: az ugy vizsgalhatosaga evult el.
azaz nincsennek biznyitekok. pontosan ezert vette elo a fidesz az ugyet az elevulese utan, mert nem vizsgalhato, igy barmire felhasznalhato. igy,hgo7y nem vizsgaltak ki nekem ez egy sima szarkaveres a fidesz reszzerol, ahogy mindig is csinaltak azota, miota orban agya langba borult 94ben, amikor rtajott, hogy az o multja, gerince es kepessegei kevesek ahhoz, hogy liberalis legyen...

Sir Galahad 2012.05.03. 11:45:47

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Én úgy emlékszem, az MSzP-nek sosem volt 2/3-a, ez csak az SzDSz-szel együtt sikerült neki. És bizonyos dolgokban akkor valóban önmérsékletet tanúsított - másokban meg a legkevésbé. De tudod mit? Ezen már ne vitatkozzunk.
süti beállítások módosítása