sorok között

sorok között

Az ország legnépszerűbb terroristája

2014. január 13. - Politikai Ateista

A hírrel kapcsolatos hozzászólások alapján, a hajnali CIB fiók ellen elkövetett pokolgépes merénylet Magyarország legnépszerűbb terrorcselekményeként vonulhat a köztudatba.

cibblast2.jpg

Kép forrása: Lánglovagok.hu - van több is

Ehhez hozzájárul, hogy a robbantásnak nem volt sérültje, illetve, hogy a gyomorráknál is népszerűtlenebb bankszektor egyik képviselőjét választotta célpontnak az elkövető.

A robbantás időzítéséből, és a közelben hajléktalankodók figyelmeztetéséből kiderül, hogy a bankrobbantó nem akart vért. Egy ilyen jellegű cselekménynél azonban ez csak a szerencse kérdése.

Valahol azt olvastam, hogy ez már várható volt

Az ugyan még nem derült ki, hogy valóban egy devizahiteles, esetleg a bankok által valós, vagy vélt sérelmet elszenvedő ügyfél robbantott, de könnyen elképzelhető. Persze egyéb elméletek is napvilágot láttak már, de ebbe most nem mennék bele.

Valóban csak idő kérdése volt, hogy valaki, akinek már nincs vesztenivalója, végső kétségbeesésében ne öngyilkosságot kövessen el, hanem erőszakkal próbáljon igazságot szolgáltatni - minden mindegy alapon.

A devizahiteleknek köszönhetően nagyon sokan kerültek kétségbeejtő helyzetbe. A szélsőséges körülmények szélsőséges jelenségeket produkálnak, és szélsőséges reakciókat váltanak ki az emberekből.

Nem találnád ki, de a Bankszövetség megdöbbent:

Megdöbbenve értesültek a hajnali robbantásról, és elítélik az ilyen, a közbiztonságot is aláásó, a lakosságot veszélyeztető magatartást. Szerencsés véletlen csak, hogy senki nem sérült meg, hiszen több környező épületben, irodában és sok lakásban is kárt okozott a bűncselekmény - mondta Sütő Ágnes. - Megdöbbent a Bankszövetség - Napi Gazdaság

Szerencsésnek tartják, hogy senki sem sérült meg, de gondolom csak azért, mert a robbanás megölhetett volna egy olyan ügyfelet is, aki éppen kimaxolta a hitelkártyáját.

A robbantgatás tényleg veszélyes a közbiztonságra, de amikor a rendfenntartás, az oktatás, vagy az egészségügy helyett bankmentőcsomagokra megy az adófizetők pénze, amikor családokat tesznek az utcára, és zeró toleranciát tanúsítanak a bajba került ügyfelekkel szemben az nem.

És valóban.

Amit ezek művelnek az a társadalomra veszélyes.

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr305756131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

milner 2014.01.14. 09:26:36

"A devizahiteleknek köszönhetően nagyon sokan kerültek kétségbeejtő helyzetbe."

Senki sem kényszerített senkit sem, hogy devizahitelt vegyen fel. Amúgy alá kellett írni egy külön nyilatkozatot, hogy vállalja az adós az árfolyam ingadozásból eredő kockázatokat.

Zedder 2014.01.14. 09:28:12

@Publius Decius Mus: "Még fogunk róla hallani sajnos. "

És akkor végre kapott egy "célt" a TEK, pont a választások előtt, de érdekes...

1. Generálj problémát, káoszt
2. Légy a megoldás
3. Profit

2014.01.14. 09:28:53

"de amikor a rendfenntartás, az oktatás, vagy az egészségügy helyett bankmentőcsomagokra megy az adófizetők pénze"

Mikor is volt bankmentő csaomag magyarországon? Itt mintha pont az ellenkezője folyna vagyis az állam kifelé szedi a pénzt a bankokból, nem pedig beteszi azokba. Lehet hogy tévedek?

♔batyu♔ 2014.01.14. 09:30:53

Ezt a hisztit látva itt az indexen meg kell állapítanom, zsidó tulajdonos vagy tulajdonosok vannak a képben.

Magyar bankért ennyire nem aggódnának.

Publius Decius Mus 2014.01.14. 09:43:15

@tobeor: Ez nem netes bomba, nézz utána a szakértői véleményeknek. Ne csak zsigerből irogass, nézz utána a dolgoknak.

A káosz és az idegesség pedig mindig az ellenzéknek kedvez, a nyugalom meg a kormánynak.

De nagyon nem hinném, hogy ez Magyarországról eredő dolog. Egy-két játékgépes belharc robbantást kivéve, eddig színte egyetlen magyarországi robbanás sem belső gyökerű volt. Ezt meg mint írtam profi csinálta.

VT Man 2014.01.14. 09:44:54

@polly graph:
"A robbantó szerintem vérprofi volt, valószínűleg megrendelésre dolgozott és lehetségesnek tartom, hogy a választási év első nagy durranását produkálta nekünk. "

Ahogy látható, van aki már itt is elkezdett Orbánozni, kormányt fikázni, hogy miattuk van.

Na, akkor vajon ki is pénzelte a robbantót?
Csak nem valami kormányváltásra ácsingozó erő??

poor 2014.01.14. 09:45:54

@$$$=$$$:
Nagyobb birom mikor a jobblib ugat!

VT Man 2014.01.14. 09:46:51

@Bernik:
"2. Kinek az érdeke? Alapvető kérdés. Egy, a hazai médiában érdemtelenül mellőzött biztonsági szakértő szerint a kormányellenes erők érdeke volt.Tehát?"

Ez teljesen egyértelmű.

Nézd meg a barom hozzászólásokat is itt:

" greycup 2014.01.14. 08:26:35
Az átlagember alapvető pénzügyi ismeretei gyakorlatilag a nullával egyenlőek, a bankellenes retorika meg kezd beérni. Ennyi, nem több. "

-> "Bankellenes retorika kezd beérni"
Ez abszolút ellenzéki szólam.

tobeor 2014.01.14. 09:51:43

@Publius Decius Mus: Nem a Lánchidat robbantották fel teljes hosszában, szóval hagyjuk a mesét, különben is továbbra sem értem hogy egy robbantásszakértő miért is lenne immunis a politikai agymosásra, és ahogy elnézem erre neked sincs válaszod.

De ez még érdekesebb:
"A káosz és az idegesség pedig mindig az ellenzéknek kedvez, a nyugalom meg a kormánynak."

Ez most hogy is jön ide? :) Netán az ellenzéket akarod sejtetni a robbantás mögött?

salamander 2014.01.14. 09:53:35

ez a robbantás egy megrendelésre végrehajtott politikai politikai provokáció. Nagyon nem akar menni az "baloldali demokratikus" összefogás, hát verjünk egyet a "Zorbánon" elvtársak..., ha köl, akkó' bombával.

Még hogy a devizahiteles robbant: vicces!

A munka hőse, minden kommunista őse (törölt) 2014.01.14. 09:56:40

@♔batyu♔: azért ez faxxa, hogy a zs-kérdés maximum 20 hozzászólás kell akár itt, akár egy kutyatenyésztésről szóló blogban. miért nem a kurucot olvasgatod inkább?

beleszolok1995 2014.01.14. 10:01:10

A bankok nem jótékonysági intézmények. Aki ezt nem ismerte fel (vagy felismerte, de nem okosan használta a pénzét), az magára vessen. Ez a szociáldarwinizmus és a konzervativizmus lényege, amik pont a bankok ellen "szabadságharcot" vívó jobboldal eszméi.

polly graph 2014.01.14. 10:01:24

@VT Man: Felvetésed gondolom költői kérdés. :)

És valószínűleg megválaszolatlanul is marad. De legalább a devizahiteleseknek volt egy jó napjuk. Kivéve persze azokat, akik a környéken vettek pecót. :(

Publius Decius Mus 2014.01.14. 10:06:19

@tobeor: " továbbra sem értem hogy egy robbantásszakértő miért is lenne immunis a politikai agymosásra, és ahogy elnézem erre neked sincs válaszod."

Mert még nem kérdezted. Georg Spöttle német. Nehéz lenne magyar belpolitikai harcosnak nézni. De neked ez is sikerülni fog.

Neked aki rossz az jobboldali, tehát fasiszta. Egyszerű világkép, nem kell sokat töprengened, mindenre lesz válasz.

sobrijoska10 2014.01.14. 10:06:42

Talán csak véletlen a LÉT munkacsoport által meghirdetett alapjövedelem, amit a CIB bank elnöke is támogat.

Kim Jong Un 2014.01.14. 10:07:35

@tobeor: boszme siman meglepne ilyent, neki ez nem okozna gondot.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.01.14. 10:09:54

Közben kiderült, hogy kacsa volt a hajléktalanok figyelmeztetése és szemtanű sincs...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.01.14. 10:11:09

@Publius Decius Mus: A szakértők pont azt mondták, hogy amatőr volt és túlméretezte a bombát...

zsg? 2014.01.14. 10:11:55

"A robbantgatás tényleg veszélyes a közbiztonságra, de amikor a rendfenntartás, az oktatás, vagy az egészségügy helyett bankmentőcsomagokra megy az adófizetők pénze..."

Te szűk látókörű, populista tuskó. Említenél egy hazai bankmentő csomagot? Ja hogy az nem volt (de a bégető csórók hergelésére milyen jó módszer, nem)? Ellenben volt ötletszerű bakadó, 27 felvonásban, immár ezer milliárdos nagyságrendben. Amit persze nem a zemberek fizetnek meg.

Elegem van a magukat hitelkárosultnak nevezők agyatlan hörgéséből. És az ehhez asszisztáló, a gondolkozásnak csak a látszatát fenntartó bloggerekből is. Mióta kormányzati szinten megy a bankszívatás meg a mocskosmultizás, azóta mind akkora jogász lett, hogy fejből idézi a PTK-t. Amikor alá kellett írni a hitelszerződést, akkor persze csak az új autó, meg az új lakás lebegett a szemük előtt és aláírtak bármit, amit eléjük toltak.

Fogja fel végre mindenki: attól, hogy egyik társadalmi csoport megpróbál kifosztani egy másik társadalmi csoportot (jelen esetben a csórók a bankokat), attól a kifosztó még ugyanolyan csóró birka marad, mint előtte volt. Csak a kifosztáshoz segédkezők (jelen esetben a kormány és a körülötte csoportosuló héják) szedik meg magukat, a csórók csórók maradnak.

Kötelező olvasmány:

kapitalizmus.hvg.hu/2014/01/08/a-szocialpolitika-evszazados-tevedese/

Laciii 2014.01.14. 10:16:39

Mióta ország egy facebook csoport? Pár tapsoló idiótát minden hülyeséghez lehet találni, de ebből ne általánosítsunk.

2014.01.14. 10:20:32

@VT Man:
"Ahogy látható, van aki már itt is elkezdett Orbánozni, kormányt fikázni, hogy miattuk van."

Mint ahogy a kocsikat felgyújtó, "békés tüntetők" az akkori kormányzat miatt voltak.

tobeor 2014.01.14. 10:24:04

@Publius Decius Mus:
Dehogynem kérdeztem, és épp azért kérdeztem, mert te magad írtad:
"Tehát nem lehet egy akárki, aki csak úgy elszállt valami politikusi dumától."

Akkor ismét kérdem: egy robbantásszakértő miért is lenne immunis a politikai agymosásra?
És könyörgöm: mi köze ennek a kérdésnek Georg Spöttlehez???

"Neked aki rossz az jobboldali, tehát fasiszta."
Re most tényleg ennyire mélysötét, aljas, troll dumával akarsz provokálni, hogy elsikkadjon mekkora hülyeségeket írtál?

tonypek 2014.01.14. 10:24:15

"bankmentőcsomagokra megy az adófizetők pénze"
Az még odébb van.
Egyelőre a bankadó és tranzakciós adó segíti az ország költségvetést.

tobeor 2014.01.14. 10:25:05

@Kim Jong Un: Igen, Gyurcsány Ferenc robbantott. Igazad van.

ob.szerver 2014.01.14. 10:25:10

@Konzervatív0:

"minimum 3 segítőcsomagot tolt ki az orbán kormány a nyomorult felelőtlenek megsegítésére. Erről ennyit."

Amiből egy volt a tényleges segítség, az előtörlesztés, amellyel a nyomorult felelőtlen képviselők 70%-a élt is, tízmilliós megtakarítást érve el személyenként. Az előtörlesztéssel a bankokra terhelt 100 milliárdos veszteségből azokat lehetett volna érdemleges segítséghez juttatni, akik valóban bajban voltak / vannak és nem volt sokmilliós megtakarításuk. Erről meg ennyit.

CSENDES 2014.01.14. 10:25:17

@kovi1970: Nem, az az ERSTE Bank volt.

tobeor 2014.01.14. 10:25:47

@Publius Decius Mus:
Erre továbbra is várom a választ, hogy ezt most miért írtad, mit akarsz ezzel sugallni?

"A káosz és az idegesség pedig mindig az ellenzéknek kedvez, a nyugalom meg a kormánynak."

vittore 2014.01.14. 10:25:51

@tobeor: az a baj, hogy már az elmúttizenkettőről beszélünk... Rohan az idő, és nem halad ez az ország sehova. Valószínűleg a mostani választásokat is orbánék nyerik, tehát folytatják amit elkezdtek (van akinek tetszik, van akinek nem, ebbe nem mennék bele). Akkor megint el telik majd 4 év,kiderül, hogy jó irányba vitte e az Országot az unortodox politika. Ha nem, akkor eltelt 16 év, addigra a fiam középiskolába megy és ugyanott tartunk mint 35-40 éve. Kurvaszép kilátások, mondhatom.
A robbantáshoz:
szerintem elkezdődött valami, amit nehéz lesz megállítani, főleg úgy, hogy a nép egyszerű fia hajlamos az ilyen rabolórobbantó emberekre Robin Hoodként tekinteni. Aki a bankokat védi, (nem vagyok turbomagyar) az szerintem sima hazaáruló. A bankok és a mindenkori kormányok közösen tehetnek arról, hogy idáig fajultak a dolgok...

Laciii 2014.01.14. 10:30:48

@tonypek:
Azt ugye tudod, hogy Magyarország is fizet be az EU-ba, az EU meg mentett bankokat. Szóval a mi adónk is ment bankárok zsebébe.

Publius Decius Mus 2014.01.14. 10:32:17

@tobeor:

1. Nézz utána ki az a Georg Spöttle és mit mondott erről a robbantásról.

2. Az, hogy a nyugalom a mindenkori kormánypártoknak jó, az evidens. De már leszögeztem, nem vádolom és nem is hiszem, hogy a baloldal csinálta volna ezt.

tobeor 2014.01.14. 10:34:08

@vittore: Az utolsó előtti mondatod nem egészen értem, ugye én nem vagyok hazaáruló szerinted, csak mert ebben a robbantási ügyben a bank "pártján" állok (valójában minden erőszakot elítélek, akár bankot robbantanak akár mást)

Ami a 8-12-16 éveket illeti, van egy hírem: kár számolgatni. Egész életedben és a fiad egész életében is ugyanez a szar lesz, ami most van és ami 8-12-25 éve van.

Gandalf(helyett) 2014.01.14. 10:34:14

Hát "gratulálok". De mit is várok, ha a fővárosban randalírozókat, kuka- és autógyújtogatókat békés tüntetőknek, a székházfoglalókat épphogy csak nem nemzeti hősökként tüntetik fel utólag. Ott a pokolgépes merénylő is lehet hős.
Na ez a politikai uszítás egyik következménye.

tobeor 2014.01.14. 10:36:24

@Publius Decius Mus: Te nem bírsz olvasni? Érted ezt a kérdést?:
"egy robbantásszakértő miért is lenne immunis a politikai agymosásra?"

És ismét: mi köze Georg Spöttlehez annak a kérdésnek, hogy akár egy robbantásszakértrő agyát is átmoshatták a bankok ellen hergelő politikusok?

Terelőst ne válaszolj, mert azt már unom.

tobeor 2014.01.14. 10:39:45

@Publius Decius Mus:

Ezt is buktad, friss cikk:

"Rendőrségi forrásaink szerint a robbanószerkezettel és a benne lévő töltettel kapcsolatban már biztosnak látszik, hogy az házi készítésű."

hvg.hu/itthon/20140114_Bankrobbantas_tobb_szalat_vizsgalnak_tart

Persze ettől még az elvi kérdés továbbra is áll, hogyha mégis szakértő csinálta volna, akkor az miért is lenne immunis a hergelésre, ahogy azt te állítottad.
(Válaszolni természetesen nem fogsz.)

Publius Decius Mus 2014.01.14. 10:44:20

@tobeor: Hülyeségeket kérdezel, ne is haragudj. Szedd össze magad.

Igen, lehet agymosott, de lehet szabadkőmüves is, vagy a kirgiz titkosszolgálat fedett ügynöke, esetleg vegetáriánus, vagy szientológus. Ha nem tetszik, hogy azt mondta ez egy politikai terrorcselekmény volt egy profitól és nem jó a kormánynak, akkor kérem a bizonyítékot, hogy ez a német úriember agymosott és ebben a minőségében nyilatkozik.

Esperes úr 2014.01.14. 10:44:46

Bárki is tette, nem sok értelme volt, amúgy meg a bankok ellen egyetlen hatásos fegyver létezik: a bankpánik.

emzéperiksz 2014.01.14. 10:53:39

Mit mondjak? Szomorú, de nem meglepő azok után, hogy 7-8 éve egy Hír Tv-s riporter leforradalmározta a csőcseléket, amikor éppen arra készült nagyban, hogy az ő saját kollégáira rágyújtsa az MTV-székházat. Aljanéppel van tele a tévé, és nem csak a Való Villa, de sajnos más is, meg is van az eredménye.

Publius Decius Mus 2014.01.14. 10:54:41

@tobeor: Ezt még tényleg nem olvastam, csak a korábbiakat. Érdekes.

emzéperiksz 2014.01.14. 10:55:00

@Esperes úr: Ötszáz éve a tudatlanok a könyvek ellen küzdöttek elszántan, most a bankok ellen. Holott tanulni is lehetne olvasni vagy pénzügyeket.

Kámasuka 2014.01.14. 10:55:09

Görögországban minden 7égén pukkantanak valahol.

Publius Decius Mus 2014.01.14. 10:56:38

Végülis ez a vita ami itt folyik, ez volt a célja az ürgének. A vádaskodások.

WilburSmith 2014.01.14. 10:57:56

Nehogy azt gondolja valaki, hogy ez a robbantás egy alulról szervezett csoport müve. Magyarországon senki sem tud észrevétlenül ilyen robbantóeszközt nagy gyakorlat nélkül összeeszkábálni egy panel konyhájában. Ez profi robbantó volt, ergó valami köze biztos van a BM-hez, hisz valszeg profi katonai vagy robbantási szakember. Vagy maffia. Ki tudja?

tobeor 2014.01.14. 10:59:19

@Publius Decius Mus: Te, direkt kértem: "Terelőst ne válaszolj, mert azt már unom."

Akkor kezdjük elölről. TE írtad:
"Ez egy profi volt. A szakértők megerősítették, hogy ilyet amatőr nem tud építeni. Tehát nem lehet egy akárki, aki csak úgy elszállt valami politikusi dumától."

Kérdésem ismét:
Attól, hogy valaki profi, szerinted miért nem hergelhető? Hol az összefüggés a robbantásban való profizmus, és a politikai manupulálhatóság elleni immunitás között? Mire alapozod ezt az összefüggést?
És egy ilyen elméleti kérdésbe miért keversz bele névvel egy olyan szakértőt, akiről még te sem gondolod hogy ő robbantott volna? És még ha ő is robbantott volna, az akkor sem támasztaná alá azt az állításodat, hogy egy profi robbantót nem lehet politikailag heccelni...

tobeor 2014.01.14. 11:00:22

@Publius Decius Mus:

Ugye szerinted is vicces, hogy előre leírom, hogy "Válaszolni természetesen nem fogsz.", majd tényleg nem válaszolsz :))

Dr. No 2014.01.14. 11:02:56

"az egészségügy helyett bankmentőcsomagokra megy az adófizetők pénze"
Magyarországon a jelenlegi kormányzat pénzt von ki az egészségügyből. 2008 óta nem volt Magyarországon bankmentőcsomag.

IP gyűjtögető 2014.01.14. 11:05:15

@kowee: @zsg?: Emiatt a két zskategóriás szocigány miatt linkelem be: "Rég nem látott egyetértés a bankmentő csomag mögött" index.hu/gazdasag/magyar/bankzarsz081/
minden szavatok ennyit ér, létetek komoly érv az eutanázia mellett ;)

CSENDES 2014.01.14. 11:05:45

@Publius Decius Mus: Megbocsáss, hogy beleszólok, de nem ő az agymosott, hanem a zembereket nézik agyhalottnak. Konkrétan lejött ez tegnap a Hír TV 12 órakor kibocsátott és a " méltatlanul mellőzött német úriember" által elmondott ökör nyilatkozatból, továbbá az M1-en esti órákban bemutatott "Kék fény"-ben elhangzottakból.
ha jól értem az úriember profiról beszélt. A Kék-fényben már úgy állították be, hogy csak egy szerencsétlen ATM fosztogató, aki rájött, hogy túl sok lesz a robbanószer. Pöttyet ellentmondásos.
Magát megnevezni nem kívánó rendőrségi szakértői kapcsolatom a műsort nézve megjegyezte, ennyire azért nem hülyék a rendőrök, nyilván felülről nem akarják, hogy nyilvánosságot kapjon ez a kínos ügy.

vittore 2014.01.14. 11:05:55

@tobeor: Bocsánat, félreérthető voltam. Azokra gondoltam, akik a bankokat védik mindenáron a szerencsétlen devizahitelesekkel szemben. Igen, kettőn áll a vásár, meg senki nem kényszerítette őket, hogy devizában adósodjanak el, de aki egy kicsit is belelát a bankok működésébe, az tudja, hogy mennyire aljas lehúzós módon, semmiféle üzleti morált nem betartva jártak el(bátran állítom, hogy kifosztották az embereket). Ehhez vagy üzleti érdekből vagy sima töketlenségből pedig asszisztált a mindenkori kormány.

Publius Decius Mus 2014.01.14. 11:08:03

@tobeor: Valakinek dolgoznia is kell amíg te itt pörögsz. Már leírtam, minden lehet, de van ami kevésbbé valószínű. Így már talán te is értni fogod. Vagy nem. Na, jó pörgést, összeesküvés gyártást és vádaskodást :-)

Lasombra 2014.01.14. 11:09:07

azt még nem tudjuk, hogy ki és miért tette, de az tény, hogy már jó ideje folyik a bankellenes retorika. a legsötétebb nácikeltetős, Koppány-csoportos odútól a királyi tévéig mindenhonnét. a kormány üzenget a bankoknak, fenyegetőznek, ultimátumoznak, kivonulásokat szorgalmaznak.
a bankok egyértelműen népellenségnek vannak beállítva.
ami hülyeség.
káros hülyeség.
lásd mellékelt ábra.

akár kormányoldali szavazó volt az elkövető (v. megbízó?), akár ellenzéki, nem a politikai hovatartozása az elsődleges jellemző, hanem hogy agresszív (ez a megoldás?), ostoba (mit is ért el?), közveszélyes, rács mögött a helye, akárhova is ikszel a választásokon.

tobeor 2014.01.14. 11:11:31

@vittore: Ez ennél sokkal bonyolultabb, de most nincs időm kifejteni.

Publius Decius Mus 2014.01.14. 11:14:39

@CSENDES: Amit írsz abban is van logika, akár az is lehet. Talán idővel tisztul a kép és az érdekek.

Zoxo 2014.01.14. 11:24:54

legfeljebb szélhibbantak körében!
:-(

citrix 2014.01.14. 11:27:36

Mélységes mély a múltnak kútja... A történet az elképesztően magas kamatú forint hitelnél kezdődik.Találtak a bankok és a kormány megoldást:devizahitel.Mocskos történet,ha jövedelmed forintban érkezik de adósságod devizában van--->az árfolyam bármikor változhat (nem előnyödre).Meg is történt+a gazdasági válság se lendített sokat azok helyzetén akik a hitel felvételekor is tudhatták:belerokkannak a részletekbe.Hamis jövedelemigazolással,túlértékelt jelzáloggal vettek fel pénzt.A következmény közismert,szenved tőle a fél ország és az egész gazdaság.A kormányszóvivők is minden baj okának a bankokat nevezik meg hosszú ideje (GyurcsányBajnai mellett).Egyszer csak valaki a tettek mezejére lépett...Tegye fel a kezét aki meglepődött!

2014.01.14. 11:30:39

@IP gyűjtögető:
Hogy tisztán lássunk. Egy 2008-as cikkel érvelsz?
Szerintem meg Mátyás nem volt igazságos és Széchenyi is hitelt vett fel. Na erre ragassz valamit. :)

IPetya 2014.01.14. 11:34:16

@milner: Bizony senki sem kényszeríthető arra, hogy átérezze az albérletben élők helyzetét.
Ha az albérleti díj nagyobb, mint az aktuális törlesztőrészlet az kényszerítő tényező.
Ám aki üzleti célból vett fel hitelt az valóban megérdemli sorsát. Elvtársak! Maradjunk a marxi tételnél: konkrét helyzet konkrét elemzése.

blah 2014.01.14. 11:41:27

Megpróbálom életszerűbben, kicsit leegyszerűsítve egy példával leírni a helyzetet. Van egy boltod ahol biztonsági őröket fizetsz akik szarnak a munkájukra és simán hagyják lopni a betévedőket, sőt az egyik még csokit is dugdos a botcsinálta tolvajok zsebébe. Most akkor a betévedő vevők a hibásak akik észrevették, hogy ingyen van a csoki vagy az őrök akik nem csak hagyják lopni őket de még rá is játszanak?

Sztavrosz_ (törölt) 2014.01.14. 11:42:02

Amikor 83-ban rákötöttük a lakást a távfűtésre az volt a legolcsóbb és legkörnyezetbarátabb, és az uránbányász fizetésből simán ki lehetett fizetni.

Senki se szólt hogy egyoldalúan egekbe fog emelkedni az ára, és senki se szólt hogy nem fog kelleni annyi bányász. Most akkor hol kellene robbantani?

Frőczy Sanyi 2014.01.14. 11:44:20

"... amikor a rendfenntartás, az oktatás, vagy az egészségügy helyett bankmentőcsomagokra megy az adófizetők pénze ..."
Magyarországon nem voltak bankmentések. A bajbakerült bankokat a külföldi anyjuk mentette ki más európai adófizetõk pénzén. Ülj le poszter, egyes!

Ramil Safarov 2014.01.14. 11:45:43

Egyetertek, a bankrobbantasokat teljesen legalissa kell tenni. Es evente egyszeri robbantashoz az allam biztositson kedvezmenyes robbanoanyagot.
Es jo volna valamilyen dijat is bevezetni, amit a tobbi allami kituntetessel egyutt adnanak, at az ev BANKROBBANTOJANAK.

zsg? 2014.01.14. 11:53:39

@IP gyűjtögető:
Nagyon ügyesen tudsz guglizni, gratulálok. De ha nem csak guglizni tudnál, hanem egy picit értenél is ahhoz, amiről beszélsz, akkor tudnád, hogy a bankmentőként elhíresült csomag - 300 MrdFt tőkejutatás és 300 MrdFt piaci hitel - gyakorlatilag megbukott, mert egy kivétellel senki sem vette igénybe. Azt már csak félve teszem hozzá, mert az ingerküszöböd alatti info, hogy ebbel a rendszerből a "külföldi" tulajdonú bankok eleve ki voltak zárva, gyakorlatilahg csak az OTP és az FHB felelt meg a feltételeknek. Az első és egyetlen kivétel, aki igénybe vette a tőkejuttatást, az FHB volt, aki amúgy is állami résztulajdonban álló bank volt. Az FHB kemény 30 MRdFt-ot hívott le a csomagból (index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/31/30_milliarddal_szall_be_az_allam_az_fhb-ba/?token=48d28ac5ce7c52b343ed6783f561942f). Erre vered magad, hogy az állami tulajdonú FHB kapott egy kis aprópénzt az államtól? Ezzel akarod alátámasztani, hogy az adófizetők pénze a gonosz kisemberkifosztó bankármulti zsebébe vándorolt???

A csomag nyilvánvaló bukása után még volt egy kísérlet az időbeli kiterjesztésre, ami szintúgy megbukott (mert még mindig nem kellett senkinek sem). Ezután volt egy újabb felvonás, amiben már csak hitelt kínált fel az állam két bank - OTP és FHB - részére, akik nagyrészt nem hívták le, mert senki sem akart hitelt felvenni (index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/25/kisegiti_az_otp-t_es_az_fhb-t_a_kormany/). Ismétlem a gyengénlátók kedvéért: hitel és nem tőke. Olyan hitel, amit egyből továbbadtak az igénylő KKV részére. Már ha volt ilyen.

Szóval, összefoglalva, hol és melyik magántulajdonú -bank kapott a magyar adófizetők pénzéből "bankmentő" csomagot, azaz vissza nem térítendő pénzt (gyk. tőkeemelést)? Egyik sem. Erre hivatkozva hergelni a birkákat merő populizmus, felelőtlenség, hangulatkeltés.

Másrészt, melyik kijelentésem is b..szta fel az agyadat ennyire? Az, hogy a hitelt vissza kell fizetni? Vagy az, hogy a csórók akkor is csórók maradnak, ha a nevükben valaki kifosztja a "gazdagokat"? Netán te is egy hitelkárosult vagy, aki éppen teli szájjal bizonygatja, hogy őt is átverték és nem adja vissza a plazmatévét?

bpbp78 2014.01.14. 12:10:29

@vezér01: ajánlom figyelmedbe:

2001. évi XCIII. törvény a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról

aztán keress rá "gugli barátosban", hogy ki is írta alá ezt a törvényt

Ne állíts valótlanságot!

ymel 2014.01.14. 12:28:37

Robbantás nem menő. Piros festék ok. Vagy egy nájsz grafiti.

Lajosforras 2014.01.14. 12:50:13

Kiszámolta a szükséges robbanóanyag mennyiségét, elküldte a hajléktalanokat. Nyilván amatőr volt.:)

Cirmos Cica 2014.01.14. 12:58:48

@greycup: Igen, szeritnem is. A következő célpont a Kúria lesz.

Silent Bob 2014.01.14. 13:00:57

@blah: Neked ez lehet, hogy furcsa, de normális ember akkor sem lop, ha a lehetőség adott.

Cirmos Cica 2014.01.14. 13:05:12

@salamander: Talán kiderül már számodra is hírekből, hogy a fikciód alapvetően téves, miután van ellenzéki összefogás.
Tudjuk hogy nálatok mindenért az ellenzék felelős, de azért talán nem reflexből írj és vádolj.
Sokkal kevesebbért beperelte a Lázár János az ellene kommentelőket és azok a kommentelők nem terrorcselekménnyel vádolták meg.

goldenhind 2014.01.14. 13:26:12

@ymel:
*Robbantás nem menő. Piros festék ok. Vagy egy nájsz grafiti.*
Ezzel tökéletesen egyetértek...
Közel ekkora sajtóvisszhangja lett volna, ha végiggraffitizi a banksort...
Ebből is látszik, hogy egy hülye volt, vagy megrendelésre csinálta...
Ugyanis a graffitiért max kap megrovást és pénzbírságot...
Ezért pedig hosszú éveket...

Alal 2014.01.14. 13:29:22

"A robbantgatás tényleg veszélyes a közbiztonságra, de amikor a rendfenntartás, az oktatás, vagy az egészségügy helyett bankmentőcsomagokra megy az adófizetők pénze, amikor családokat tesznek az utcára, és zeró toleranciát tanúsítanak a bajba került ügyfelekkel szemben az nem."

Imádom az ilyen szemellenzős, hangulatkeltő írásokat. Milyen bankot és mennyiért mentett meg a kormányunk? Mert ez külföldön igaz, Magyarországon nem. Egy tételes listát szívesen fogadok.

Toleranciát meg tanusítanak, csak előre kell szólni. Ha már behajtási eljárás elindult, valóban nehéz egyezkedni. Illetve a legtöbb nem fizető ügyfél ellen nem indítottak kilakoltatást, hanem közös megegyezéssel intézkednek a további törlesztésről.

(Félre ne értsetek, tudom, hogy voltak/vannak a bankoknak tisztességtelen dolgai. De aki őket kiáltja ki a teljes helyzet egyedüli okozójának, az egyszerűen vagy tudatlan, vagy hülye.)

Kakimaki0123456789 2014.01.14. 13:43:07

Azert tisztazzuk hogy NEM terrorcselekmeny tortent. Ugyanis nem egy allam, vagy nemzetkozi szervezet volt a celpontja.

goldenhind 2014.01.14. 13:54:25

@Kakimaki0123456789:
ha akarsz valamit valakitől, és a meggyőzésére egy bombát használsz, vagy szitává lövöd az autóját, akkor az terror cselekmény...
terror = megfélemlítés, kényszerítés erőszak által, rémület, ijedtség keltése

Don Quixote de la Ferko 2014.01.14. 14:03:01

@vezér01:

Nem tévedek. Valamikor 2001 ősze körül (na kinek volt az első királysága?) hozta a kormány azt a törvényt, ami lehetővé tette a hitelek kicsúcsosodását a devizahitelben.
Szóval csak a szocikat kárhoztatni elég buta dolog, ok, és okozat. harmadszor is leírom a valóságot, a szocik csak kibővítették, hogy ne csak az orbánkegyelt gazdagok juthassanak hozzá.

Don Quixote de la Ferko 2014.01.14. 14:04:12

@Dr.Beverneki:

Lehetőség volt benne, de ezért nem azt kell hibáztatni aki megadta a lehetőséget olyanoknak, akiknek nem volt meg a megfelelő tudásuk az igénybevételéhez.

Don Quixote de la Ferko 2014.01.14. 14:10:39

Birkák.
Úgy 2 évvel ezelőtt már jeleztem, hogy orbánék nem fogják könnyen adni az elbitorlott hatalmat. Akkor ugyan még arra tippeltem, hogy valami ügyes törvényt hoznak ami egyszerűen ellehetetleníti az ellenzéket, de úgy tűnik a fidesz pokoli mélységekben lubickoló ötletgyáros ganékommandója ötletesebb.
Még néhány robbantás, oszt a vezérek vezére hirtelen a haza megmentőjeként, a nép védelmezőjeként a robbantásokra hivatkozva lazán eltörli a választásokat és a sok birka még őt fogja éltetni.
Mocskos dolog a politika, a következő körben már nem lesznek a hajléktalanok elhajtva, néhány halott belefér a szent cél érdekében. orbán a szenny és gané olyan szintjén létezik, ami a világtörténelemben eddig elképzelhetetlen volt.

Alal 2014.01.14. 14:31:00

@Don Quixote de la Ferko: Ha ez igaz lenne, nem a mindenki által utált bankokat támadnák, hanem pl. stadionokat, aluljárókat...

Zol 2014.01.14. 15:31:55

és arra senki sem gondolt, hogy az ember egyszerűen csak pénzt akart rabolni az ATM-ből?

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2014.01.14. 15:32:46

"A devizahiteleknek köszönhetően nagyon sokan kerültek kétségbeejtő helyzetbe."

Apróság, de a nem teljesítő hiteleknél nincs jelentős különbség a deviza- és a forinthitelek között, vagyis nem a deviza alapú hitel a probléma, egyszerűen olyan élethelyzetbe kerültek emberek, hogy a hitelüket nem tudják fizetni, függetlenül attól, hogy az deviza- vagy forinthitel.

A devizahitelek körül kialakult népharag egy rövid távú ügyes politikai fogás, amely egyrészt hosszútávon megbosszulja magát, illetve az állam számára továbbra is jó dolog a devizahitel, lásd a mai 10 milliárd dolláros hitelt Putyin-tól - ez is devizahitel és növeli a devizakitettséget.

"A szélsőséges körülmények szélsőséges jelenségeket produkálnak, és szélsőséges reakciókat váltanak ki az emberekből."

Könnyű a tudatlan és gondolkodni kevéssé képes népet hergelni. Sokkal nehezebb később lecsendesíteni. Tegnap még egy bankfiók, holnap meg az ország.

"A robbantgatás tényleg veszélyes a közbiztonságra, de amikor a rendfenntartás, az oktatás, vagy az egészségügy helyett bankmentőcsomagokra megy az adófizetők pénze, amikor családokat tesznek az utcára, és zeró toleranciát tanúsítanak a bajba került ügyfelekkel szemben az nem."

Ez szépen néz ki, csak azt az apróságot felejted el, hogy kis hazánkban egyedül az OTP kapott a pénzügyi válságnál _kölcsönt_, amit visszafizettek az államnak, illetve az utóbbi egy évben az állam szállt be erőszakosan adófizetők pénzével a takarékszövetkezetekbe.

Érdekelne, hogy tudomásod szerint konkrétan milyen bankmentő csomagokra ment adófizetők pénze.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.01.14. 15:59:40

Én amondó vagyok.. hogy ezt nem kívülről követték el...

Szerintem valami földgáz vezeték sérülhetett meg, vagy légkondícionáló vegyszer... vagy alkoholos tisztítószer vagy akkumulátor hibásodott meg és az juttatott a levegőbe durranógázt...

Mert a robbanás ereje és a törmelék szóródása egyértelműn arra utal, hogy a helyiség belsejében történt a robbanás és lassú léglöket volt...

Szerintem nem emberi tényező okozta a robbanást... mert akkor már ezt jelezte volna valamelyik hírportálnak vagy a banknak ... miért is volt...

Én_vezettem_? 2014.01.14. 16:04:06

@Don Quixote de la Ferko:
őőőő, egy robbantás miatt miért halasztanák el a választásokat??
Merthogy sosem történt még ilyen, Mo-n tuti nem.
Amúgy meg egyátalán nem egyértelmű kinek hozna szavazatokat.
Most komolyan, TE megváltoztatnád a szavazatodat? Mondjuk MSZP-re akartál szavazni. Valaki (nem tudjuk ki) robbant egyet. Szaladsz a fideszre szavazni??? Nem hiszem.

Nem lehet tudni, de én még nem találtam értelmes érvet arra, hogy bármely pártnak az érdekében állna egy ilyen akció. Szeretnék hinni benne, hogy nem ilyen témában utaznak, Gyurcsány már próbált fenyegetni terrorral egyértelműen politikia szándékból (ne legyen fidesz-gyűlés nagy létszámmal, mert az szavazathozó lehet), de az is csak fenyegetés volt. Ha csak a gyanú erős árnyéka rávetődne valakire, hogy ilyet próbál (márpedig Baja+Öszöd+kokózóFideszes esete óta tudjuk hogy könnyebben derülnek ki a turpisságok mint hinnők) annak véget ér a karriere, ki fog rá szavazni bármikor??
Márpedig ez még Gyurcsánynak is túl nagy veszteség, a fél lábbal újra többségi kormányos orbánról nem is beszélve, mesterházynak is van azért még veszteni valója.

Kizárni semmit nem lehet. De tutira állítani, hogy bármely politikus van emögött elég durva.
szerintem

Don Quixote de la Ferko 2014.01.14. 16:14:25

@Én_vezettem_?:

"őőőő, egy robbantás miatt miért halasztanák el a választásokat??
Merthogy sosem történt még ilyen, Mo-n tuti nem."

Csak neked, szájbarágósan:

ööööö , mert lehet hivatkozni a terrorizmusra, az államhatalom elleni veszélyeztetettségre, a különleges körülményekre, "rendkívüli állapotra", ugye milyen ismerős szó, hivatkozni arra, hogy a "félelemben vergődő tömegek" nem az akaratuknak megfelelően döntenének...
öööö, a Lenin fijúk jogászok, abból is a legocsmányabb fajta, öööö mit annyira nehéz elképzelned egy ilyen szituációban, öööö egy olyan országban ahol öööö lenyúlták a teljes nyugdíjvagyont, öööö trafikmutyi, öööö kaszinómutyi öööö és a többi öööö

Don Quixote de la Ferko 2014.01.14. 16:16:23

@Con Storm:

Valami olyat motyorásztak, hogy volt valami belső előtér, ahol az automata volt. Ha ott bent robbantasz, a hatás fenomenális. Mint látható. (Nem ismerem a helyet)

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.01.14. 16:35:00

@Don Quixote de la Ferko: Oda általában a bankártyáddal lehet bemenni...

Akkor a szemtanúk hazudtak, hogy a bank előtt rakta le...

De ez gázrobbanás volt... ha ott teszi le, egyértelműen látszódna a sugár irány és a tiszta hely...

cirrmurr 2014.01.14. 16:38:23

Magyarországon aterrorizmus dicsőitése nem büncselekmény?
Ja a semmi veszteni valóval nem rendelkező "kisember". Ahhoz képest egész profinak tünik, egy átlagember(én se ) tudnék ilyen távirányitásu terrorista eszközt összerakni. Nem amatör volt az tuti!

Grosz 2014.01.14. 16:41:00

Megérdemelték! Bár a medve utcában kellett volna csinálni, mivel 420%-kal emelték a számlavezetési díjat. (133Ft-ról 549Ft-ra)

salamander 2014.01.14. 16:50:35

@Cirmos Cica: összefogás az van... mellesleg, aki akar perel, mivel alkotmányos joga minden állampolgárnak a jogvita bírói úton való elrendezése. Igen ez szerintem egy ellenzéki ihletésű terrorcselekmény, amilyet a Horn Gyulát támogató "vén nácikból alakult antifaszista" csőcselék hajtott végre a kilencvenes évek közepe végén. Azóta sem tudjuk pontosan (csak sejtjük) miért tették.

Tájékoztatlak: ellenzéki összefogás nincs, csak összepréselődés van a külföldi pénzek érdekében, de ezekre már nem szavaz a kutya sem.

Don Quixote de la Ferko 2014.01.14. 16:58:13

@Con Storm:

Lényegtelen, milyen kormány van, volt már olyan, hogy valamit hitelesen elmondtak? Állítólag, állítólag, állítólag...
Ez a jelszó mind a kormány részéről, mind a média részéről, mindegyik terel. Az igazságot soha nem tudjuk meg.
Emlékszel még a lézeres tolvaj balesetére? Első hírek arról szóltak, hogy belső sávban mentek, másnaptól már csak olyan jelent meg, amiben a külső sávban mentek. Hazugságra épül ez a világ, miért pont ebben kéne hinni nekik.

♔batyu♔ 2014.01.14. 17:06:37

@Esperes úr: Azért még létezik egy. s más. Orbán lépéseire az Erste lassan kezdi feladni már végre a magyar piacot, amelyet elég régóta elég jelentősen ural.

Előbb utóbb kiutálják, már nem sok van hátra. Valószínűleg már elég régóta az osztrák állam támogathatja, azért marad.

♔batyu♔ 2014.01.14. 17:14:42

@Én_vezettem_?: Gyurcsány nem csak konkrétan fenyegetett, 2006.október 23-án rá is uszította a rendőröket az éppen szétoszló tömegre.

Az "indok" az, volt, hogy egy órával korábban akik tüntettek, nem oszlottak fel.

Az benne a poén, hogy addig én (bár szavazás szempontjából szóba sem jöhetett) Gyurcsányt valamennyire komoly embernek gondoltam, de onnantól kezdve egy selejt komcsi idegbeteg lett, aki kifejezetten veszélyt jelent a demokráciára.

A liberálisokban viszont nem csalódtam, elég nyilvánvaló volt, hogy amennyi szélsőség ott felhalmozódott és amennyire nem képesek elviselni a többi politikai irányt, teljes erőből támogatják ezt az őrültet. A Pető, Kuncze, Magyar, Demszky vonalban ez benne volt.

őrkutya2 2014.01.14. 17:44:03

@♔batyu♔:

A végjátékban meg majd felvásárolja őt a Töröcskei-féle minibank, aki a veszteségekre (amit eddig az Erste anyája finanszírozott) kér egy jó kis bankmentőcsomagot a költségvetéstől ... de jó is lesz nekünk, már annyira várom...

♔batyu♔ 2014.01.14. 18:15:34

@őrkutya2: Nem hiszem. Inkább arról van itt szó, hogy a kormány a Raffaisen piaci részesedését olyannak adná, ami nem osztrák, hanem magyar tulajdon. Van pár dinamikusan fejlődő magyar bank egyre nagyobb szelettel bírva a piacon és még nem hallottad, hogy bankmentést kértek volna. Másképp fogalmazva a hazai és állami tőke hitelpiacot keres és nyilvánvaló, hogy a külfölditől kell elvenni. Most már nem azok a viszonyok vannak mint 20 éve, hogy a magyar hitelpiac szinte értéktelen volt, nagy kockázat, tőkeigény. Ez ugyanolyan piac mint az élelmiszerpiac és megfigyelhető a külföldiek kiszorítása.

Aztán persze mielőtt az osztrákok pampogni kezdenek, érdemes megnézni, ők mennyire engedik (semennyire), nem véletlenül nem mennek az EU-hoz.

Szerintem minden fejlődő országban általános jelenség ez, a lengyeleknél is lejátszódott, annyi, hogy náluk jóval hamarabb, ott a szoci-liberális volnal igen hamar taccsra került.

2014.01.14. 20:01:50

@♔batyu♔:
"Van pár dinamikusan fejlődő magyar bank"

Olyankora gondolsz akik mondjuk két éve még a raiffeisen 1%-ával értek fel, tavaly meg már 1,5%? Ez 50% valóban dinamikus fejlődés. Bár érzek benne némi komikumot.

Pipas 2014.01.15. 00:27:42

@cirrmurr: "egy átlagember(én se ) tudnék ilyen távirányitásu terrorista eszközt összerakni"

te nem vagy átlagember, neked kiscica az avatarod b+
süti beállítások módosítása