sorok között

sorok között

Az Egyesült Államok jelenti a legnagyobb veszélyt a világra

2014. január 03. - Politikai Ateista

Legalábbis ez derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott nemzetközi felméréséből.

65 ország több mint 66000 megkérdezett polgárának 24%-a gondolja, hogy az USA jelenti a legnagyobb fenyegetést a világ békére.

Az Egyesült Államokat tartja a világbékére leselkedő legnagyobb veszélynek a világ lakosságának közel negyede - derült ki a WIN/Gallup International közvélemény-kutató csütörtökön közzétett nemzetközi felméréséből.

    A kutatás szerint a második legveszélyesebb állam Pakisztán (8 százalék), a harmadik Kína (6 százalék), a további helyeken pedig Afganisztán, Irán, Izrael és Észak-Korea (5-5 százalék) osztozik.
    Az Egyesült Államokkal szembeni ellenérzések a Közel-Keleten és Észak-Afrikában - korábbi amerikai katonai beavatkozások helyszínein - voltak a legerősebbek, de az amerikai lakosság 13 százaléka is saját hazáját tartotta a világbéke elsőszámú veszélyeztetőjének. Emellett Washington egyes NATO-szövetségeseinek - például Görögország és Törökország - népessége is félve tekint az Egyesült Államokra. - MTI nyomán

Természetesen ott tartanak tőlük a legjobban, ahol a világ önkéntes rendőre már megmutatta, hogy hogyan kell bombákkal demokráciát csinálni.

De rajtuk kívül a kínaiak (54%), az oroszok (49%), a mexikóiak (37%) és a kanadaiak (17%) is az Egyesült Államokat tartja a legnagyobb kockázatnak a bolygó békéjére nézve.

Meglepődött valaki?

A bejegyzés trackback címe:

https://sorkoz.blog.hu/api/trackback/id/tr555727087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.01.03. 15:37:38

Egy, a bolygón kitörő, tetszés szerinti konfliktus esetén, két esetben hördül fel a világ közvélemény az USA hadserege ellen: ha beavatkozik, vagy ha nem.

Doomed if you do, doomed if you don't.

Ám amíg a világon nincs mégegy, világszinten ütőképes haderő (ill. van, de őket, hálistennek a saját biztonságukon kívül más nem érdekli), és amíg a nyugati közvélemény ilyen tempóban tart a teljes elbutulás, és a növényi szintű vegetáció felé - fognak még születni ilyen felmérések.

mrZ (törölt) 2014.01.03. 20:45:50

Jó ez az axis of evils felsorolás, vagy csak nekem akadt meg a szemem a mitugrász 7milliós zsiványállam előkelő helyezésén? Mert népességre vetítve kimagaslóan vezetnek.

2014.01.04. 04:28:02

Ez már valami USA fóbia lesz.

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2014.01.04. 10:01:26

ja... meglepődtem, hogy ezt blogbejegyzésnek hívják...

javaslom a 24 százaléknak az észak-koreai állampolgárság igénylését.. hisz ők a Béke Barátai.
Kína, oroszok detto...

Nagy az isten állatkertje, és ellopták a kerítést.

Sajnos az internethasználat sincs IQ vizsgálathoz kötve:(

Blogger Géza 2014.01.04. 10:31:33

Ha objektív módon megnézzük, hogy a második világháború vége óta melyik hadsereget hányszor vetették be a saját országuk határán kívül, azt hiszem, messze az USA vezet. Az eredmények vélhetően nem függetlenek ettől.

Ráadásul sok katonai beavatkozás problémás volt a jog vagy időzítés tekintetében is. Például 2001-09-11 után lerohanták Irakot, holott semmi köze nem volt Iraknak ahhoz a merénylethez.

tobias2 2014.01.04. 10:40:48

A katonai ereje sem kutyafasza, de amit a dollárral művel, azzal tényleg eltemetheti a modern civilizációt.

Scarlet Crusade 2014.01.04. 10:41:18

Mielott nagyon elszallna a lo itt egyes USA-fanok-kal halkan jegyezzunk meg par dolgot:

- az utobbi 10 evben ahova az USA rendet ment tenni, kaosz lett a vege es mely kuss es sunnyogva kivonulas.
- 911 ota nem sok pozitiv vonas emlitheto az USA kulpolitika haza tajarol (lehallgatas, elbaltazott COIN vilagszerte).
- kell, es lehet is szidni az USA kulpoilitikajat hiszen demokracia van ( kiveve ha 5 percen belul kap a haz egy jol iranyzott Hellfire-t az egyik dronrol).
- Nem kivanom az USA bukasat, mert nem vagyok elmebeteg, de a tokom tele van azzal, hogy a vilag legerosebb allama egy torpe varosallam kardja es pajzsa-kent funkcional es ennek kovetkezteben allandoan all a bal...

Koszonom a lehetoseget.

Zakk (törölt) 2014.01.04. 10:53:00

meg, azon hogy az index kitette :)

Zakk (törölt) 2014.01.04. 10:56:19

@Scarlet Crusade:

Ron Paul megmondta az igazat,és ha valaki ismeri a multját és politikáját az tudja hogy igaz amit mondott :)
Nem azért utálják és támadják az USA-t mert gazdagok és jól élnek, hanem azért mert belepofáznak mások dolgába. Amíg ez nem változik addig a tetszési index csak romlani fog.

sanyix 2014.01.04. 11:45:11

@Hiryu 2,0: mondod te aki megrekedt az ovis "amerika a legjobb" szinten(közben huhog mindenre ami nem ámerika vagy annak 51. állama), és összehasonlítja az usa hadseregét ami 5 évente "demokratizál valahol", a kiéhezett észak koreai hadsereggel, ami 60 éve át se lépte az országhatárt, és semmije sincs...

Jock Ewing 2014.01.04. 11:56:33

....és mindezt 17.800ezer milliárd államadósságból, ugye...

Akkor lesz a baj, ha valaki vissza akarja kérni a lóvéját !

Leone_510 2014.01.04. 11:57:21

@Hiryu 2,0: tökéletes agymosást kaptál

sanyix 2014.01.04. 11:57:30

@Pensive: áh véletlenül sem az az oka hogy ott avatkozik be ahol nem kéne. Ott meg soha ahol kéne, miközben a demokratizálásról áradozik... persze a demokráciát soha sem védi csak akkor ha pénzügyi érdekei úgy kívánják, amúgy a diktatúra is jó szövetséges nekik ;)
Elképesztő tényleg hogy lehet hogy az emberek nem annak drukkolnak hogy még több országot kifosszon :D

Brix 2014.01.04. 12:09:43

Mégis csak az USA egyetlen ország, amelyik képes valamilyen védelmet nyújtani a nyugati kultúrkör országainak. Ha be kell avatkozni valahol, ahol öldösik az embereket, akkor is az USA fog leghamarabb segíteni. Persze, a legtöbb esetben a segítségük önző érdekeken alapul, de a világ csendőrének még mindig az USA a legmegfelelőbb ország

alien 2014.01.04. 12:29:54

160000 a hét nyolc milliárdból hát igen ez biztos így van

alien 2014.01.04. 12:33:40

@Scarlet Crusade: hú az az Izrael na most hát amúgy 16000

alien 2014.01.04. 12:37:21

A jó öreg Blogger Géza meg a társai, hogy is utálnátok az USÁ-t kínai, meg orosz tankok árnyékából, nem jó az USA persze nem mondom én sem de ki tud jobbat?

2014.01.04. 12:46:40

Én is utálnék úgy élni, hogy az esküvői menetet szétbombázhatják bármikor, mert valaki terroristának nézi a vőlegényt. Szerintem is ők jelentik a legnagyobb veszélyt, karöltve Izraellel, akit megvédenek bármilyen áron.

sanyix 2014.01.04. 12:51:01

@alien: miért törvényszerű hogy ha nincs usa akkor oroszok meg kínaiak vannak?

_most_ 2014.01.04. 13:03:23

persze divat az utálni USA-t, de egyrészt ez az amerikaiakat pont nem érdekli, másrészt sokkal jobb, mintha Oroszország vagy Kína lenne a helyében.

J.László 2014.01.04. 13:06:26

Vajon melyik a második legveszélyesebb ország?

sanyix 2014.01.04. 13:06:32

@_most_: utálni nem divat az usát, viszont divat divatnak nevezni mindent ami a kedvencünk utálata ;)
Nem véletlen hogy az usa imádók nevezik divatnak az usa utálatát, pont ahogy a microsoft/apple vérfanboyok is divatnak nevezik a microsoft/apple utálatot ;)

_most_ 2014.01.04. 13:22:05

@sanyix: hát nehéz lehet belátni, hogy nem nagyon van önálló gondolatod, csak a divatot követed, gondolom Messit is utálod :D

magyar bucó 2014.01.04. 13:56:34

Egyértelműen az USA jelenti a legnagyobb veszélyt a világ többi részére. De az is lehet, hogy saját magára is.
Saját törvényeit sem tartja be (pl. lehallgatási botrányok) és a saját maga által hirdetett normák szerint is semmibe veszi az emberi jogokat (pl. Guantanamo).

Tapogatott Kukorica 2014.01.04. 13:57:13

Adaleknak erdemes lenne azt is megvizsgalni, hogy hogyan tortent a mintavetelezes. :)

Pl. egy kinainak vagy pakisztaninak mondjuk ugy, "erosen javallott" a Nyugatot (beleertve termeszetesen USA-t) fikazni politikai szinten. Amikor persze a masodik kerdes elhangzott ("Melyik orszagben elne legszivesebben?"), hirtelen mindenki ott akart elni (9%-kal vezeti a listat az Allamok). :D

Szoval van eleg vaj a fuluk mogott, de azert valahogy megiscsak inkabb Nyugatra meg az USA-ba mennek a nepek, es ritkabban latunk osztrak, svajci es kanadai embereket tehervonatokon, kamionok platojan Afganisztanba vagy Kinaba emigralni.

Che21 2014.01.04. 13:57:41

Nehéz szeretni azt az országot, amelyik ragaszkodik hozzá, hogy a megszállt országban háborús bűnöket elkövető katonáit csak otthon lehessen elítélni.
A nagy demokratikus, emberi jogokat védő USA-ban a legtöbb, amit háborús bűnös (többek között gyermekeket, asszonyokat öldöklő tömeggyilkosokról beszélünk) börtönben töltött, az 3 év volt.

Ehhez képest pl. az azeri baltás 9 évet ült.

Che21 2014.01.04. 13:59:39

"Pl. egy kinainak vagy pakisztaninak mondjuk ugy, "erosen javallott" a Nyugatot (beleertve termeszetesen USA-t) fikazni politikai szinten. Amikor persze a masodik kerdes elhangzott ("Melyik orszagben elne legszivesebben?"), hirtelen mindenki ott akart elni (9%-kal vezeti a listat az Allamok). :D"

Azért ez annak fényében, hogy bárhol máshol ledrónozhat az amcsi elnök, már nem olyan meglepetés.

Krisz11 2014.01.04. 14:11:59

Egyrészt az usa túlhatalmával van a gond, ami nem jó senkinek. Ha nem lenne usa, orosz ország, vagy kína akkor sem vergődne ennyit. Nyugodtabban élhetnénk, nagyobb lenne a világbéke.
Másrészt meg ugyebár az usa tudjuk kinek a csicskája. És ez még nagyobb baj mint az előbbi.

2014.01.04. 14:15:12

Brix: Kezeltesd magad, ha így látod! "Mégis csak az USA egyetlen ország, amelyik képes valamilyen védelmet nyújtani a nyugati kultúrkör országainak. Ha be kell avatkozni valahol, ahol öldösik az embereket, akkor is az USA fog leghamarabb segíteni. Persze, a legtöbb esetben a segítségük önző érdekeken alapul, de a világ csendőrének még mindig az USA a legmegfelelőbb ország"

Az USA a Izrael érdekében politizál és lép hadba. A saját állampolgárait is leszarja és semmibe veszi a vélemémyüket!

bitch pudding 2014.01.04. 14:18:38

A világ legnagyobb hatalommal és befolyással rendelkező országát szinte törvényszerű hogy mindenki más utálja valamilyen szinten és ez jól van így.
Mégis inkább ők legyenek a világ tetején mint bárki más. Ott legalább a saját Disney moralitású polgáraik fogják felgyújtani a fehér házat ha a tábornok uraknak neutronbombázni lenne kedvük.

sanyix 2014.01.04. 14:47:02

@_most_: :))) én és a divat haha. akik ismernek tudják hogy nagyon távol állok tőle
Foci nem érdekel (a nézése, játszani viszont jó), mert tudod, nem érdekel a divat ;) (az sem tudom milyen csapatban játszik a messi, csak azt hogy focizik)

Húsleves 2014.01.04. 14:49:36

@Pensive:
Soroljad már a példákat, hogy mikor hördült fel a világ közvéleménye azon, hogy az Amerikai Egyesült Állatok NEM avatkozott be valamilyen konfliktusba. Értjük hogy nem tetszik a valóság, de elég ha magadnak hazudsz, nem kell a púder.
katpol.blog.hu/2013/06/22/liberalis_imperializmus

Orván Biktor 2014.01.04. 14:50:11

Ajánlom figyelmetekbe Oliver Stone új sorozatát, amit a spektrumon vetítenek, objektív(ebben) (bár nem elég objektíven) mutatja be az USA-t.

Húsleves 2014.01.04. 15:04:23

Belga parlamenti képviselő felszólalása:
www.youtube.com/watch?v=e4i8T-UotEw

_most_ 2014.01.04. 15:11:13

@Krisz11: hát igen, a nácik leginkább amiatt utálják USA-t, mert Izrael szövetségesei, és tudják, amíg ez így marad, hiába náculnak éjjel-nappal, ezzel legfeljebb annyit érnek el, hogy esetleg kapnak egy drónt a náci pofájukba.

sanyix 2014.01.04. 15:17:21

@_most_: az igazi "nácik" pedig azért szeretik izraelt (és így az usát) is, mert izrael náci jellegű hatalom (gettósítás falazás, csöndes/néha kevésbé csöndes népirtás, faji alapon) ;)

♔batyu♔ 2014.01.04. 15:39:51

Ezt a dumát. A világ legbefolyásosabb politikusa, pedig Merkel, miközben az USA-nak és Merkeléknek Izrael parancsol.

(Obama valami öt éve fakadt ki azon, hogy nincs olyan nap, hogy fel ne hívnák Izraelből).

♔batyu♔ 2014.01.04. 15:40:25

@_most_: Téged viszont minden normális (is) utál.

Tóth Ágas 2014.01.04. 15:41:00

@Tapogatott Kukorica: miután a Nyugat az USA vezetésével gazdaságilag leigázta, fizikailag és kulturálisan szétbombázta a hazájukat, még csodálkozni kellene, hogy miért vándorolnak el onnan?

a Nyugat jómódja és a fejlődő világ nyomora között szoros az összefüggés.

♔batyu♔ 2014.01.04. 15:42:32

@sanyix:

A hitleri németországban természetes volt ha valaki így gondolkodott: (A zsidó helyett persze árja értendő)

"A homoszexuális zsidóknak “magasabb rendű a lelkük”, mint akár a homokos, akár a heteroszexuális gojoknak – tájékoztatott Eli Ben-Dahan rabbi, a vallási ügyek izraeli miniszterhelyettese. A Maariv című lapban megjelent nyilatkozatában a politikus-rabbi (Izraelben persze magasról tesznek az állam és egyház szétválasztásának elvére, azt csak a gojok számára találták ki) egyértelművé tette azt is, hogy nem tartja helyénvalónak, ha egy zsidó és egy goj házasságot köt."

sanyix 2014.01.04. 15:55:44

@♔batyu♔: így van. Hitler sem önállóan szedte össze az elméleteit, volt hova nyúlnia, és azok ellen fordította akiktől lenyúlta.

Krisz11 2014.01.04. 16:01:36

@_most_: "hát igen, a nácik leginkább amiatt utálják USA-t, mert Izrael szövetségesei"

Hát igen, és a közvélemény kutatásból úgy tűnik, hogy pont ezen a földgolyón a fél világ náci. Főleg afrikában vannak sokan. Rettegjél csak.

károlybá 2014.01.04. 16:53:10

Na most ezen én egyáltalán nem csodálkozom!Ami beszédesebb adat,hogy az amerikai nép tizenhárom százaléka is úgy gondolja,hogy a romantikus álmaikban létező "birodalom",gyakorlatilag úgy viselkedik,mint egy egyszerű útonálló.Amire megfájdul a foga,azt egyszerűen erőszakkal elveszi.Semmiféle humanitárius inditatás nem játszik szerepet,csak és kizárólag a javak elvétele.Természetesen nem mondom azt,hogy például Kína lenne a megtestesült béke,viszont az amerikai nép még mindig abban a tévhitben él,hogy országuk az emberi jogok és a demokrácia pallosa,aki szembeszáll a gonosz latorokkal.

@_most_:

Na most ha valóban egy náci mintára épülő "demokráciát" szeretnél látni,akkor én is javasolnám neked,hogy ásd bele jobban magad Izrael jelenlegi politikájába.A legjobban akkor kaptam fel a fejem,mikor a bevándorló színes bőrű -egyébként zsidó vallásra áttért nőknek-,meddőséget okozó injekciót szerettek volna beadni.Mivel ebben a kérdésben nagy lett a közfelháborodás,végül úgy döntöttek,hogy inkább kizavarják őket az országból.Az Origo is cikkezett róla,ami nagy szó!Na most mi ez,ha nem a szín tiszta nácizmus reneszánsza?

Che21 2014.01.04. 16:58:33

_most_ 2014.01.04. 15:11:13

Faji megkülönböztetés kvázi egyenlő a nácizmussal.

Na mármost csobogd el nekünk kicsi patak:

Melyik országban is különböztetik meg az állampolgárokat a fajuk, származásuk alapján?

Krisz11 2014.01.04. 17:44:37

És azt az esetet se felejtsük el, amikor az etióp származású zsidó képviselőnőt nem engedték vért adni az izraeli parlamentben. Mert hogy az ő vére nem olyan mint a többieké. Most volt pár hete.
Nem is értem hogy lehet, hogy egyetlen hazai liberális orgánum, vagy megmondóember sem ítélte el az esetet...

2014.01.04. 18:00:04

@Húsleves: Ruanda, '94? De ha jól emlékszem, a rettenetes fajmagyarok a mai napig szidják a zusát, mert '56-ban, úgymond szartak a fejükre. (Hogy a wannabe landlordok, vidéken újabb, szisztematikus zsidóirtásba kezdtek pusztán kedvtelésből, és hogy ennek hírére döntött Hruscsov úgy, hogy levereti a forradalmat, azt persze nem emlegetik. Ha akkor bírnak magukkal, simán engedte volna kiugrani Magyarországot, tekintve hogy nem volt tényező már akkor sem.)

Húsleves 2014.01.04. 19:11:14

@Pensive:

1. Nem tudok róla, hogy Ruanda meg nem támadásáért kifejezetten az USA-ra irányult volna nemzetközi felháborodás, ilyen esetben a nemzetközi katonai fellépést eldönteni az ENSZ dolga, ha ellenkező információd van, akkor linkeld be hogy honnan a faszból szoptad.

2. Ha az 56-os be nem avatkozásért hőbörgést a "fajmagyaroknak" tulajdonítod (ami jól mutatja nemes felháborodásod freudi vonatkozásait), akkor az még nem nemzetközi, sőt, a magyarországon élő nem "fajmagyarokat" számítva még csak nem is teljeskörű magyar felháborodásról van szó. Szerintem bárkinek, aki egy cseppet is tisztában van az akkori erőviszonyokkal, teljesen nyilvánvaló, hogy a dicsőséges világcsendőr nem vállalhatott fel katonai fellépést a Varsói Szerződés határain belül. Az tényleg nagy hiba lett volna.

Úgyhogy nem kell a púder, soha nem volt nemzetközi felháborodás olyanon, hogy az USA nem támadott meg országokat, ezt csak te találtad ki, mert nem tetszik az igazság.

Behajtó70 2014.01.04. 19:28:39

@Pensive: teljesen igaz amit írsz: ha beavatkozik, vagy ha nem. És miért van így? Mert csak akkor avatkozik be, amikor érdekei úgy kívanják. Ám nyugodtan lehet akárhányezer embert kiírtani, ha az USÁ-nak nem érdeke, nem avatkozik be. Úgyhogy hagyjuk már ezt a világcsendőre dumát, mert ez csak egy szar hazugság. A többi meg csak marketing, semmit több! Elveszették az koreai háborút, thanks for Észak-Korea!, Vietnámot, iraki háborút 90-ben, kivonultak afrikából (Mogadishu/Szomália), Afganisztánt, Jugoszláviában még a 90-es években is fordulhatott elő népírtás, és ahogy most kinéz, a drogháborút is kezdik elveszteni, mert kezdik legalizálni a drogokat ott is.

Úgyhogy tegyétek a polcra a csendőrdumát, újat kell kitalálni!

2014.01.04. 20:07:46

@Behajtó70: Ááh, két nicked is van. Akkor nyilván több is. Hivatásos, fizetett hülyékkel nem tudok vitába szállni, de azt azért nem árt ha elmondom: annak ellenére, hogy ezt tömik a szemináriumon a fejekbe, a vietnámi háborút az USA NEM vesztette el. Nixon, '73-ban békét kötött, ám a demokrata többségű szenátus, '75-ben leszavazta a békefenntartók költségvetését, akik így kénytelenek voltak kivonulni. A rá következő másodpercben jött a vietkong puccs.

További jó mulatást kívánok.

magyar bucó 2014.01.04. 20:26:09

@Pensive: Úgy látom, túl sok Rambo filmet néztél. Az _amerikai_ filmekben mindig ők nyernek Vietnamban. Utólagos agymosás.
Ettől még valójában a szó legklasszikusabb értelmében vereséget szenvedtek.
süti beállítások módosítása